ADALÉKOK GOZSDU ELEK EMBERI ÉS ÍRÓI ARCKÉPÉHEZ
B E R Z Y A N D R Á S
Az alábbi közlem ény csak elenyészően kis része an n a k az értékes és n a g y a rá n y ú levelezésnek, m elyet G ozsdu egy jóm ódú és gazdag tem esv ári kereskedő feleségével, a m ű v elt és fínom lelkű W eisz A nná
val fo ly ta to tt, aki „figyelni és lelkesedni tu d az em beri lélek h ullám zásaira, a gondolatok és érzések közlésének különös v a rá z s á ra ”. A G ozsduval csaknem egyidős fé rj szép és fia ta l feleségének m inden lehetőséget és k én y elm et m egadott, hogy világot láth asso n , sokat u tazhasson és ragyogóan, pom pásan b e re n d e z e tt otthon ában , s a gon
dosan áp o lt k e rt v arázslatáb an kedvére élhessen költői h ajlam ain ak , ro m an tikus á b rá n d jain a k és nosztalgikus szépség-im ádatának.
Gozsdu m in d en k o r szívesen lá to tt vendége volt a családnak, és m agányosságában felism erv e e finom és m in d e n re érzék en y en reagáló lélek m odern életérzését, k u ltu r á lt életfo rm ák u tán i v ág y át, a m űvé
szetek irá n ti fogékonyságát és rajo n g ását — é lt is az alkalo m m al és lehetőséggel, hogy vidéki elszigeteltségében „apró ezü stp énzre váltsa lelki v ag y o n á t” egyrészt láto gatásai so rán társalgások, beszélgetések fo rm ájáb an, m ásrészt m in teg y ezek fo ly ta tá sa k é n t és em lék ekén t e naplószerű lev elek b en e ltű n ő d jé k az életrő l, halálról, az em berről, a szerelem ről, a m ű v észet és filozófia n a g y kérdéseiről. T á rsta la n - ságában a közlés v ágya se rk e n te tte és k é s z te tte arra, hogy ezekben az igényesen m eg form ált „m agánbeszélgetésekb en” beszám oljon olvas
m ányairól, szín h ázláto g atásairó l, az itá lia i reneszánsszal való benső
séges k apcsolatáról, a m odern, civilizált éle t u tá n i vágyódásáról, hogy líra i h e v ü le tte l és ihletéssel teg y en h ite t és vallom ást tö re tle n hu m a
nizm usáról, szülőföld irá n ti szeretetéről, ifjú k o ri em lékeiről, pszicho- lógizáló igényéről, tiszta életfelfogásáról, filozófiai, erkölcsi és eszté
tik ai nézeteiről, m űvészi élm ényeiről s m in d arró l, am it a v álto ztatás vág y ában és szándékában a szecesszió m űvészetközpontisága, a szép
ség és az alko tás hatalm a, a századvég m űvésze és így G ozsdu „sze
cessziós” vonzalm a szám ára is jele n te tt, ak i „tapogatódzva já rt-k e lt a v ilá g b a n ”, s a hétköznapok hom ályából a szépségbe, a m űvészetbe, a lélek tá ja ira m e n e k ü lt s a fén y felé te k in te tt, m ert sz e re tte „a n a p fé n y t és azokat az em bereket, akiknek a leikéből fén y árad, szép,
tisz ta fé n y !” A szecesszió egész világa, ízlése és világnézete b o n ta kozik k i ezekből a levelekből, a h a jd a n i rea lista harcosság és lázongás azo nb an elm élkedéssé, szem lélődéssé, elégikus em lékezéssé és csendes rezignációvá szelídül.
E n a g y é rték ü és n a g y a rá n y ú levelezés több szem pontból is é rté kes az iro d a lo m tö rté n et szám ára: nem csak az eddig k iala k u lt Gozsdu képhez szolgáltat — em b eri és m űv észi szem pontból — é rté k es ada
lék o k a t, hanem a m a g y a r szecessziónak, az egész századforduló m a
g y a r irodalm án ak is jelen tő s m űvészi é rté k ű d o k u m en tum a, a husza
d ik századi iro d alo m k u tatás gazdag fo rrásanyag a.
A lev elek et a m a g u k egészében n em közlöm , a szorosan szem élyes te rm é s z e tű részleteket, v alam in t a m egszólítást, a láírást és egy éb fo r
m aság o k at is elh ag yo m és m ellőzöm .
E gazdag h a g y a té k több díszes bőrkötésbe foglalt an y ag án ak évek s z e rin ti m egoszlása a következő 1906-ból 7, 1907-ből 15, 1908-ból — , 1909-ből — , 1910-ből 37, 1911-ből 71, 1912-ből 93, 1913-ból 82, 1914- ből 52, 1915-ből 104. Ö sszesen: 461 levél. A lev e lek terjed elm e is igen változó. A levelek eg y ik -m ásik ré sz le te egy-egy m in ia tű r ta n u lm á n y nak is beillik. Az első levél 1906. jú liu s 28-ról, az utolsó p edig 1915.
d ecem b er 23-ról k e lte z e tt, teh á t a h áb o rú m ásodik évében, fia h a lá lá v al m egszakad.
E szám szerű felso ro lás is m u ta tja , hogy az alá b b i n éh án y szem el
v é n y m ég csak m egközelítően sem a d h a t hű k é p e t e levelezés gazdag
ságáról, m ert az a p á r nap, am i ren d elk ezésem re állott, k o rán tse m v o lt elegendő ahhoz, hogy e négyszázegyn éh ány levél e llen tm o n d á
sa ib a n is szép és érd e k e s, válto zatos és szövevényes világ ában k e llő k é p p e n e lm e rü lh e tte m volna.
E zú to n is k ö szö n etét m ondok m indazoknak, akik é rték es ta n á csaik k al és felv ilág osításaikk al hozzáseg ítettek e gazdag fo rrá sa n y a g tanulm ány o zásáho z — elsősorban is Diószegi A ndrásnak, ak i e leve
lezés felfedezője v o lt, továbbá D ebreczeni Istv á n , Jancsó E lem ér, C sehi G yu la és M aro si P é te r ro m á n iai irodalom történész kollégáknak.
T em esvár, 1910. jú liu s 3.
„Y seu lt la blonde, Y seult m ’am ie, En v o us m a m órt, e n vous m a v ie!”
N ézze kérem ezt én ek li a szom orú T ristan . — N agyon b ájo s volt az a m esevilág, a m ik o r T rista n és d am e Y seult éltek .
A k k o r még tu d tá k , hogy m essze vann ak a th u le -i p a rto k és az a szikla, ahol T hule k irá ly a ü lt és ahonn an azt a rem ek a ra n y ser
leget, am elyből u to ljá r a ivott, a habzó ten g er Örvényébe dobta.
Jó volna, ha az Isolde W eisstan d olvasása közben a F a u stb a n elolvasná a balladát. M a rg a rétá é fonás közben énekli a k irá ly szo
m orú tö rté n e té t. H á t igen akkor m ég tu d ták , h o g y m essze v a n T hule.
M ost csak se jtjü k , hogy o tt volt valahol északon a zöld sziget körül — G reen lan d k örül.
A T rista n és Isolde legendából tu d ju k , hogy Isolde Izl&ndban é lt és k irá ly n é volt. A kkor m ég az egész G erm án elem egy volt. Össze
ta rto z ta k az angolok, az allem annok, a gallok, a hollandusok, a dánok és m in d en északi népek — k öztük persze a későbbi n é m e te k is. Sőt!
Isolde is szőke volt, m in t ahogy szőkék a m ai ír-e k . De az ő h a ja n ap szín ű v o lt és v ilág íto tt.
A n y e lv ü k veg yítv e v o lt rom án, azaz gall és g erm án elem ekkel, az u d v ariasság u k azonban gall volt. V agyis a legenda n ép ei egy közös n y e lv e t beszéltek és e z ért m ondták, a la k jai éppen ú g y éln ek az ír, angol, a dán, a holland és fran cia fan táziáb an , m int a tu la jd o n k é p p e n i n ém et fan táziáb an .
P arcev al p éld áu l tisz tá n a gall fan tá zia szülötte. Isolde és T ristán
az ír szigeteken éltek. _
Az angol k irá ly -id ille k hősei: L ancelot, G inevra, A rtus, H elén és a többi, — az angol szigetre valók.
C sodálatos szövedéke ez az egész legendakor an n ak az északi fa n táz ián a k !
É n szeretem a m eséket, az em b er sohasem szűnjön m eg g yerm ek
nek lenni. Az álm ok — a pihenés ó ráib a n az álm ok k ísé rje n e k végig az életen. Az álm okban gyöngédség van, az álm ok szelídek, te s te t
len ek és azt tükrözik, am ire vágyunk.
Ez a kis regény afféle álo m tükör és a zért jó — h a egyszerre olvassa végig.
M ost itt velem szem ben, m ikor ezeket a sorokat írom , valak i egy M endelssohn m elódiát zongorázik. N agyon szép, kár, hog y nem h a ll
g a th a to m sokáig.
Tem esvár, 1910. szept. 6.
T egnap m esélte, hogy V eneziában lá tta a szépséges D esdem ona h ázát. A legenda szerint D esdem ona o tt sz ü le tett abban a h áro m v agy n ég y ablakos kicsi házban és O thello a b b an a házban m esélte el színes életén ek a fo ly ását a n n ak a gyöngéd, odaadó, szerelm es, gyönyörű D esdem onának.
A ház b izan tin u s és gótikus vonalai, díszítései, m in th a m agya
rázn ák , kiegészítenék azt a k épet, a m it e rrő l a két szerelm es lélekről a kép zeletü n k alkot. M inden igazi szerelem csoda és így m in d en igazi szerelem m isztikus. A vonzódás tö rv é n y e it csak a v ág y b a n érezzük, lá tju k , de az okok, am elyek a vonzódást m egindítják , ö rö k re rejtély e k m arad n ak . A vonzódás ölében nyugszik a lélek és o tt nyugosznak az öröm ök, a m osoly, a könnyek, a harag, a féltéken ység és en nek a vo
n alán a kétségbeesés, a b án at és a halál. És e z é rt szép, ezért színes, ezért gazdag m in d en ig azi szerelem .
A szerelem az, a m e ly a gyávából hőst csinál, a rossz em berből jót, a jó em berből gonoszát, az igazm ondóból hazugot, a hazugból igazm ondót — és így tö rté n t, hogy a hős, a nem es, az okos O thelloból a m in d en h ató szerelem b o to r gyilkost csinált.
ím e — küldöm S h akespeare O th ello tra g é d iá já t. B izonyára lá tta m ár színpadon, de azt hiszem , ha elolvassa, jo bban és m élyebben fogja átérezni a félték en y ség tra g é d iá ját. Ez a tra g é d ia a világirodalom legtö k életeseb b d rám a i alkotása. M inden mi itt tö rté n ik szükségszerű és e lk e rü lh e tetlen , és m inden, am it az érző és cselekvő em berek érez
nek és tesznek, a le g sa já ta b b lén y ü k b ő l k övetkezik. Ez az igazi E r- k en n tn is = a m eg ism erés drám ája.
A lobogó szerelem , am int azt a félték en y ség v ih a rja n em telen ta rta lm á v a l m egm érgezi, eloltja a szerelm es D esdem ona v irág -életét.
D e nem beszélek e rrő l a tra g é d iá ró l többet. M aga lássa m eg benne a szerelem m in d en h ató ság át. Az igazi szerelem ritk a és csak kevés em b ern ek ad a to tt m eg ez az érzés. A lapjában nagyon egyszerű — tu la jd o n k é p p e n p a ra d o x is. N y u g ta la n m egelégedés, — n y u g ta la n nyugalom . M inden p illa n a tb a n ú jr a születik és m ind en p illan atb an a ta rta lm a ugyanaz és a k ép e — m ás. És h a k é t em ber in tellig en s is
— a csodák csodája!
Az nem igaz, h o g y m inden szerelem egyform a. Az in tellig en ciá
nak m in d e n fokán m ás és más. M ert a k u ltú rá n a k a m egérzése, m eg
látása is az öröm egy ik nem es fo rrá sa . M ind a k é t em bert büszkévé is teszi — és ez a b üszkeség az eg y etlen önző vonása a nem es szere
lem nek és ez az, am i az e m b e r-á lla to t az istenh ez közel viszi.
T em esvár, 1910. szept. hó
I tt küldöm a m isz tik u s szín játéko k egyik legszebb d arab ját. M ae- terlin ck az együvé v aló tarto zás h a ta lm á t fe s te tte m eg ebben az ele
ven képben.
A k o ro n a az e rd ő b e n a k ú tb a e s e tt és a g y ű rű a p ark fo rrá sá b a n tű n t el. Az aranyszőke h a j Pelleas a rc á t ciró g atta és az ara n y h a j v o lt a finom aran y lán c, a m e ly é le tre -h a lá lra összekötötte azt a k ét tisz ta lelket.
M elisande finom és gyöngéd, m in th a álom ból volna és m égis erős és h a tá ro zo tt. M a ete rlin c k ezt az eleven né le tt gyöngédséget az álom világba helyezte, h o lo tt ezen a k e m é n y földön is in k arn álódn ak ilyen finom lelk ek — néha.
H á t persze, hogy m in d en re a litá so k m egérzése, elevenedése m el
le tt az egész életü n k , h a visszafelé nézünk, ily en álom nak tű n ik fel.
De ezt csak kevesen é rz ik meg igy.
Az élet b ru tá lisa n erős, és széppé nem csak az intelligencia teszi, h an em legfőképpen az a jóság és gyöngédség, am ely et az eg y ik em ber a m ásikn ak adhat.
V égre a gondolatok is érzésekből a la k u ln ak és a sok g o n d o lat sok és gazdag érzések re m u tat.
O lvassa el figyelem m el ezt a szép m isztik u s játékot. Sok rokon érzést, gondolatot fog ben ne találn i. És n e m csak a szín játék okb an éln e k a lelkek hom ályban, h a n em a való é le tb en is h o m ály b o rítja a lelk ek érzéseit, gondolatait.
H om ályos és m isztikus a lélek élete és boldog az, aki egy m ásik lélekn ek fölfed ezh eti a lelk én ek titk ait. E titk o k m ögött gy akran ragyogó kincsek re jlen e k . A Szezám n y ílik m eg azoknak, a k ik a kin
csek et m eglátják!
Szezám — n y ílj meg, ny ílj m eg m ind en jó léleknek! M inden jó lélek nek , — m e rt csak a jó lelkek előtt n y ílik meg.
P ancsova, 1910. szept. 16.
A m in t bizo n y ára tu d ja, P ancsova a világ végén fekszik, de sze
rencsére, széles m ellével a h atalm as D una, a Szent D una úszik el m elle tte és ennek a m éltó ság teljes ú tja igaz, hogy az á r ellen — a k u ltú rv ilá g b a vezet. És ezt jó m egérezni.
T egnap d é lu tá n köszöntöttem a D unát és a fövenyes parthoz csapó vizek ü z e n ete t hoztak a szülőfalum ból, Ercsiből. O tt a part n em fövenyes. E zerszínű, n ed vesen fényes kavicsokkal játszik o tt a víz — és én ,,a k k o r” azt h ittem , hogy a k irá ly o k k o ro n áit ezekkel a kavicsokkal ék esítik . T ulajd o nk épp en igazam volt. A gyém ánt, a sm aragd, és a ru b in is csak kavicsok — és m indössze a ritk aság u k teszik becsessé. És én hálás em lékezéssel gondolok vissza az időre, m ik o r a nedves kavicsok szépségének ö rü ln i tu d tam .
S zeretem a D u n á t és ő is szeret engem . T egnap is elhozta a vízi
m alm ok h a lk h a n g já t, am in t a k erekek lap á to ljá k a vizet. O tt, Ercsi
b e n alusznak a szüleim . N agyon jó em berek v oltak és m ost is szeret
n e k és a D una vize m ost is elh o zta nekem sz ere te tte lje s üzenetü ket.
Ü gy éreztem , m in th a a kezem et fogták volna.
B izonyára önzés, de nem teh e tek róla, alig van pillanatom , hogy azok közül, ak ik et szeretek, eg yet ne idéznék m agam m ellé. B átrab b a n m erek élni, h a v a la k it m ellettem érzek. O lyan szom orú, ha az e m b e r egyedül van. A ragaszkodásban erő van, és a kölcsönösség m egérzése k ö n n y ű v é teszi m ég a h a lá lt is. P e rsz e — a találkozásokon fo rd u l m inden, am ik o r a Szent V életlen in tézi az em b erek dolgait!
A Szent V életlen t k e ll m eg érten i — gondolom ebben n y ilv á n u l az élet
m űvészet. A legtö b b em b er é le t-k o n tá r, de én bizonyos b ü szk e m eg
elégedéssel tudom , ho g y m aga is és én is az életm űvészek kicsi csa
ládjáh oz tarto zu n k . Az eszközeink kicsikék, ső t je le n té k te le n e k és m égis m agasabb fo k on érezve m eg em beri m iv o ltu n k at, sem m i p an a
szunk sincsen a világ folyása ellen.
A m aga Ja sp is g y ö n g yfüzérjében m ásn em ű öröm öt hozott haza m in t a banális m illiom os, aki százezer k o ro n át a d o tt egy igaz gyöngy
fü z é ré rt. És kedves ez a fü zér a z é rt is, m ert V enezia k é p é t idézi fel, a n ap o k szépségét, am elyek et o tt m egélt és az em lékeket, m ely ek et onnan hozott. Én a z t gondolom, h o g y V enezia a lelki életének, a szép
ség szom júságának egy egészen ú j fo rrását n y ito tta m eg és a Jaspis gyöngyfüzér en n e k a nagy és nem es revelációnak egyik g yönyörű em léke. Sajnálom , hogy nem én lá th a tta m m eg legelőször. Babonás is v ag y ok és én a b b a n a p illa n a tb a n , m ikor elsőnek lá tta m volna — egy gondolatot szu g g eráltam v o ln a a gyöngyökbe. Tudom , hogy k í
váncsi egy kicsit — h á t leírom azt a gondolatot. Fór ev e r tru e!
És k értem v o lna, hogy ez leg y e n a Jasp is fü zér neve . . .
T em esvár, 1910. okt. 11.
ím e itt k ü ld ö k három M aeterlinck k ö te te t. Ezek közül, h a jól tudom ism eri a S ieb en P rin cessin en , az A llad in e und Polom ides és a D ér Tód des T in tegiles cím ű m isztikus szín játéko kat.
M ellékelve k ü ld ö m azt a n é h á n y sort, a m it M aeterlinckről írtam . Előre tudom , hogy a rossz íráso m at olvasni nem fogja — m e rt a sietve írt b e tű k eg y szerűen o lv ash atatlanok. Csak a legjobb b a rá ta in k rossz írásai n y ito ttak .
A hieroglif íráso k olvasásához igen sok tü re le m szükséges. Ne is b ajló d jo n ezekkel a betűkkel! H a legközelebb e g y ü tt leszü n k és érdekli, föl fogom olvasni.
A ,,Die B lin d en ” cím ű szín játék o t h a g y ja utoljára. Ez a költe
m én y — m inden em b erek földi ny o m o rú ság át festi. M ert nincsen senki, ak i látna! M in d n y ájan v ak o n éljü k vég ig az é le te t és boldog csak az, akinek v e z ető je van és m ég boldogabb az, aki v alak ib e k apasz
kodhatok.
És m ikor e ltű n ik , m eghal v alak i, mi, ak ik élve m ara d tu n k , m eg
ré m ü lü n k és n em tu d ju k m ié rt k e lle tt v a la k in ek eltű n n i, m eghalni!
A vénség, a b eteg ség nem m egnyugtató!
Ez a kis sz ín já té k nagyon m ély h a tá ssa l volt reám . E reznem k ellett, hogy tap o g atódzva já ro k a világon, éreznem k e lle tt, hogy sö tétb en élek én és m inden s z ü le te tt em ber — és ez az oka, hogy a n n y ira szeretem a n a p fé n y t és azok at az em b erek et, ak ik nek a leiké
ből fén y árad, szép tisz ta fény!
M ilyen jó a n n a k , aki v e z eth e t v alakit és m ilyen jó annak , a k it vezet valaki.
A M aeterlin ck vak em berei — a m i so rsunk k é p é t m u ta tjá k . C sak az erős kapcsolódás vigasztaló; ez a kapcsolódás ad e rő t és szép
séget! — A töb b i — ist w e ltlic h e r Tand!
T em esvár, 1910. nov. 10.
A teg n a p i est nagyon szép volt! G yönyörködtem abban a biztos
ságban, am ellyel a színpadi m ű v észet é rd e k e it védelm ezte. R e in h a rd t szính ázát oda red u k álta, ahová való — a látványosságok és a mozik n ív ó já ra. K ép zelje m a reggel olvastam a B e rlin e r T a g b lattb a n , hogy R e in h a rd t az O edipus tra g é d iá t m o st a napokban, B erlin legn ag yob b é p íte tt cirkuszában ad ta elő. Ö tezer em ber nézte!
H atalm as fén y h atáso k k al dolgozott és a cirkusz p o ro n d ja csak úgy n y ü zsg ö tt a sok száz kosztüm ös statisztáktól, A pom pa és a töm e
gek u ra lk o d ta k és R e in h a rd t m eg m u ta tta a töm egeknek a töm egeket.
Persze, Szophoklész fenséges gondolatai és H offm anstah l n é m e t nyelve e lv esztette v a rá z sá t és m eg m arad t a látványosság. H át ez is valam i,
— de ez a v alam i n em m űvészet. Ezt k o n sta tá lta az előadás refe
ren se is.
T egnap e ste éppen ily en szépen fe jte g e tte a színésznők pszichéjét is. N agy öröm m el élveztem a teg n a p i est szépségét és ez a szépség a m aga lén y éb ől áradt.
I tt küld ö m az Edm ond de G oncourt könyvét. Ez a F a u stin , a színész-lélek legszebb analízise. És m e rt tu la jd o n k é p p e n m in d e n igazi színésznőnek ezer lelke v an — egy igazi színésznőnek sincsen lelke.
A zt hiszem nagy érd eklődéssel fogja olvasni, m ert em b eri doku
m en tu m ez, és az em beri d o ku m en tum ok m indig érdekesek!
Ma is n ag yo n szépen sü t a n a p és h a sétáln i m ent, jó l tette.
V olt m a a k e rtjéb e n ? H a nem volt, v étk e z e tt! K érem látogassa m eg a kilen c ró zsák at és a d ja át n ek ik az üdvözletem et!
Em lékszik? 1909. áp rilis közepe felé e lm en tü n k a ró zsák ért, m esz- sze a v ad ászerdő felé, és aztán a n n a k a H ollandus k e rti h ázn ak a déli o ldalán é p íte tt kő p ad ra ü ltü n k és a d é lu tá n i nap su g arak játsz o ttak v elünk. A d élu tá n i napsugarak! T h e sw eet afterno on ! És azóta a rózsák o tt v an n ak a szép k e rtjé b e n és m aga szereti őket! Kis öröm ez, kis virágöröm , de szép!
Soha sem legyen több rózsája m in t kilenc, ezeket m in d szem é
ly esen m eg le h e t ism erni, ezekkel b a rá tság o t leh e t kötn i és sajn áln i le h e t azt, am elyik b eteg és ö rü ln i leh et an nak , am elyik egészséges.
L á tja kérem , m ily en furcsa, — a kevés n é h a több — m in t a sokí A d ja á t k érem üdvö zletem et a rózsáinak!
Temesvár, 1910. nov. 16.
I t t küldöm T u rg e n y e v Iván h áro m elbeszélését. Nem hiszem , hogy T u rg en y ev et jó l ism eri, de biztos vagyok benne, h a m egism erkedik vele n agyon fogja s z e re tn i és legjobb b a rá ta i közé fogja sorolni.
Az idők á ra m la ta i dacára az e m b e r -— m égis nagyon hosszú időkig
— m eg m arad a n n a k , am i v olt tegnap, am i m a és am i h o ln ap lesz.
A m bíciói, öröm e és b á n a ta m ég sokáig u gy anazok m arad n ak , am ik eddig voltak. M indössze a kifejezési form ák v á lto z ta k és ezek ezentúl is v álto zn i fognak, — így T u rg e n y ev m ég sokáig ak tu ális m arad, m ert n agy o n csak n a g y o n kevés olyan költő van a világon, aki az em b ert
„in sein em T u n u n d T reib en ” olyan világosan lá tta és fig y elte meg, m in t ez a csodálatos orosz.
A három elbeszélésből elsőnek olvassa el a F au st cím űt, aztán az E rs te Liebe-t és végül a S telleb en -t.
Ím e kívánságához képest visszaküldöm azt a kivonatot, m elyet az arany-őszből fö ljeg y zett. H á t persze — Bősen! A zt hiszem , hogy az egész világból — h a m agának a d n á az iste n a világot — ezt a h e
ly e t v álasztan á lak ó h e ly ü l — és a tö b bit egy rejtély es m osollyal visszaad n á az Ú riste n n e k m o ndván: köszönöm , a több i nem érdekel.
C sináljo n vele, a m it akar! És az isten is m osolyogna, m ert ő tud ná, hogy m aga m ié rt v á la sz to tta B osen-t. S ohasem v o ltam Bosen-ben, de szívesen elhiszem , hogy nagyon szép. De én olyan h a n g u la to t is el tu d o k képzelni, m ik o r az em b er a S za h a rá t is paradicsom nak érzi.
A boldogság és az öröm nem k ív ü lü n k , — h a n em b en n ün k van!
Nem , — n em a szőlő a legszebb gyüm ölcs, h a b á r a szőlő v irág já n a k a szerelm éből a bor születik . N ekem , — az alm a a legszebb gyüm ölcs, nem csak azért, m e rt a v irág ja gyönyörű, han em a fo r
m ája, a színe m ia tt, a m osolygása m ia tt is, végül szim bolikus ta r ta lm a m iatt. A tu d á s fája. B e a trice egy virágzó alm afa a la tt v á rta D a n te -t! És ez az alm afa a m enyország előcsarnokában virágzott!
A gazdag te n y é sz e t — gazdag, újjongó szerelem re u ta l és való
b a n g yönyörű ez a m ondat: „ H ie r le m t m á n die Form el, dass die L iebes-gesetze k e in L uxus sind!” Igen, a szerelem szent és a szépsége a szentségében v an . A term észet ellen v é tk e z ik az, aki játsz ik vele, és b ű n ö s az, aki szó rakozást k eres benne. A szerelem öröm e is szent és a b á n a ta is fenséges! A végtelenség tü k rö ző d ik benne és a boseni nagy term és szépsége, m éltán, ezt a végtelen séget ére z te ti m eg a véges em b er lelkében.
N agyon ö rülök, hogy a boseni ősz leírása m eg rag adta figyelm ét.
Én is elolvastam , és látja, engem is re flex ió k ra k észtetett.
Temesvár, 1910. dec. 5.
A d é lu tá n i tanácskozás fél h á ro m k o r végződött és m ost szabad vagyok és írok.
A T u rg en y ev levelek szépek, de a legszebbek m ég nem jelen tek meg. M me V iard o t m ost, h a jól tudom m áju sb a n h a lt m eg és így v á rn i kell n é h á n y évig, am íg az intim lev elek m egjelennek. Egy b a rá t
ság, egy szerelem , am ely ö tv en évnél to v áb b ta r to tt — v aló b an igényt ta r th a t az örökkévalóság jelzőjére. M m e V iardot 26 évvel élte tú l szerelm esét és hűséges vonzalom m al ő rizte m eg az em lékét. Sokszor átgondoltam , hogy m i v o lt en nek a re n d k ív ü li kapcso latn ak az alapja!
Egy nagy zenem űvésznőt és egy n ag y lelk ű k ö ltő t hozott össze a v é le t
len . Ez nem je le n t sokat. A nagy m űvészek re n d sz e rin t k im erü ln ek az első szép idők ex tázisában és re n d sz e rin t az asszony az, aki — elm egy. M me V iard o t n em m en t el és T u rg en y ev m ég negyven év m ú lv a is az első évek gyöngédségével sz e re tte azt a ren d k ív ü li asz- szonyt. M inden te k in te tb e n k ieg észítették egym ást és m indig volt m ondani, érezn i valójuk. R agyogóan csiszolt brillián s lelkek, akik nem sz ű n tek m eg egym ásban gyönyörködni. E rős lelkek, ak ik bíztak egy
m ásban. Az asszony spanyol — a fé rfi orosz. A szláv v é r ragaszkodó hűsége és a sp an yo l lélek m élysége így k e tte sb e n csak szép és nem es h a rm ó n iát a d h a to tt.
Ezek nem szórakoztak, ezeknek a sz ere lm ü k é le tet je le n te tt. H át persze — életm űvészek ölelkeztek. K épzelheti, hogy a v ilág h írű , a szép
séges G arcia V iard o t szerelm ét hán y án a k a rtá k m egnyerni! De ő h ű m a ra d t m in dhalálig. A T u rg en y ev levelei tan ú ság o t teszn ek a hű sé
géről. H a fig y elm ére m é lta tja ezeket a lev elek et, sokszor érezn i fogja a szíve verését. És ez jól v an így, hogy a levelek et és az elbeszélése
k e t egyszerre olvassa.
Jo b b társaság o t, m in t T urgenyev, n e m k ív án h at m ég Bécsben sem. Persze az eleven em b erek m indig kellem esebbek, m in t a betűk, de h á t a polgári bölcsesség a rra ta n ít m in k et, hogy a dolgokat úgy kell ven n i, a m in t éppen vannak.
M aga ugyan nem so k at ad a polgári tan ításo k ra, és e zért revoltál is néha. Én sokszor gyönyörködtem azokban az apró kis fo rra d alm a k ban, am ely ek lelk é b en lezajlan ak és h ig g y e m eg, szépek nek tartom . A szenvedés, a szom orúság is szép, — h a n em ta r t soká. És m agánál nem t a r t soká. V alahogyan e lre jti egy m osoly mögé, v alaho gy an egy táv o lb a való nézéssel elk ü ld i valaho vá és h a ú jra előkerül, ism ét ott v a n a szem én, a h a n g já n és én ú jra látom .
Tudom , h a v alam ik o r e lk e rü l innen, tudom , ha csak h e te k re vagy n a p o k ra m egy el innen, föléled és k iv irág zik a lelke. O ly an ez, m in t m ikor a m ad á r kiszab adu l a kalitkából, az első g allyra ü l és boldogan m egüt eg y -k ét h a n g o t és legelőször is ezzel a m ad á r-ú jjo n g á ssa l kö
szönti a fén y t, az örömöt.
Temesvár, 1911. febr. 4.
T egnap d élu tán a m aga szo bájáb an az an gy alok lá b u jjh e g y e n jártak .
T o m p íto tt zöldes fé n y esett a d iv ány ra, am ely en m aga egy k icsit fá ra d ta n , egy kicsit b e te g e n , félig fek ve, — félig ü lve p ih en t.
A ru h á ja fek ete v o lt és a v á llá n stó laszerű en egy m elegebb — fehér, kesk en y cerépe de chine, hosszú kendőt v ise lt és a színes v irá gokkal d ísz íte tt k en dő v égek a té rd é ig é rte k — n agyo n szép volt.
A szobájában az an g y a lo k lá b u jjh e g y e n já rta k és m aga a z t a k a rta , hogy m eséljek — és én m eséltem . M eséltem J u s th Z sigáról és a P u sz ta sz e n tto m y a i A n tig o n é előad ásról és az előadáson jelen volt p árizsi író k ró l, akik sz e re tté k J u s th Zsigát, és P árizsb ó l e ljö tte k hozzá a p u sztai, kicsi, de szép kastélyba.
M adam e Á dám , S u lly P ru d h o m e és Ju le s G oncourt is o tt volt.
E lm eséltem , hogy a görög színpad, a szabad ég a la tt, m agas je g e n y é k a la tt a p a rk b a n állo tt, és, hogy m agas póznákon fák ly á k lobogtak, és, hogy m in d e n e k fölé az au g u sztu si csillagos ég b o ru lt, és, hog y A n ti
goné m a g y a r szövege n ag y o n szépen csendült b e le a pusztai éjbe.
E lm eséltem , hogy vacsora u tá n , a zongora-szobában J u s th Zsiga e lre c itá lta B aud elaire n é h á n y fá jó n szép szom orú k ö ltem én y ét és Rol- lin a t m eló d iáit zo n g rá z ta hozzá.
Igen — a C auserie, a F la m b e u x vivantes, az U ne ch arog n e n a gyon m eg h a to tta k a k k o r és m eg h a to tta k teg n a p is, m ikor m ag á n a k elm eséltem .
A ztán beszéltem A lfré d de M ussetrő l és R olláról és a rró l, hogy egy boldog ó ra tö b b et ér, m in t egy hosszú szü rk e élet. És m aga h a ll
g a to tt és m ag a fig y elt és a m aga n a g y szem ei ég tek — és az an g yalo k lá b u jjh e g y e n já rta k a szobájában. Nem es, tiszta, szép lelk e k et idéz
tü n k és azok e ljö tte k és nézték m a g á t és azok lá ttá k a m aga g ondo
la ta it, ére z té k a m ag a érzéseit, lá tta tla n u l o tt v o lta k m aga m e lle tt ■—•
a v en dég ei v oltak és g y ö n y ö rk ö d tek m agában.
A zöldes fén yű lá m p a világa a m aga fe jé re e sett, — és m ag a ú g y h a to tt rám m in t egy álom látás.
T em esvár, 1911. feb r. 16.
A p illan ato k ta rta lm a !
Ig en a változások in g ere összefüggésben v a n az érzékeny, a m in d en re reagáló lélek m egélés! v ágy ával. Az éle t rö vid és k á r m in d en p illa n a té rt, am ely ü re s e n és lom hán lé p te át a jele n küszöbét és b e le v eszett a m ú lt m élységeibe.
Igaz, hogy a m egélések a visszaem lékezés csodájában tovább él
nek, de ezek m ár csak reflektáló, v é r n é lk ü l való h a lv á n y képek.
Em lékezvén, — az em b er é b re n álm odik . . . és a m egélések fan tom szerű szépséggel h a tn a k . —
E zek a fan tom o k jö n nek és m ennek, m in t a kön ny ű felh ő k és az a m eleg ara n y v a g y bíbor, a m i erősebben szín esre festi ő k e t — te s te tle n és h íjáv al v a n m inden realitásn ak .
Fantom -szépség, de szépség és szépséget álm odni jó. A je le n p il
lan a táb a n van te h á t m in d e n nagyszerű, m in d en szépség, m in d en fá j
dalom , m inden öröm, m in d en rú t, m inden b á n a t és m inden unalom .
T em esvár, 1911. feb r. 17.
I tt küldöm a B eaum archais k é t ö rö kéletű kom éd iáját, a B a rb ie r de S ev ille-t és a M ariage de F igaro-t. A C heru b in rom ance-a vég ett kérem , hogy a M ariage de F ig aro -t olvassa el.
Ez a k é t bájo san vidám színm ű nem csak a z ért érdekes, m e rt m ikor 1775-ben a C om édie F ran g ais-b an először előadták, a k irá ly tó l és a k irá ly n étó l kezdve az egész fran cia ariszto k rácia m eg ré m ü lt a B a rb ie r de Seville szinte cinikusan m osdatlan és tisz te letlen szájá
tól, vagyis a fo rrad alo m im m ár m elegebb leh elletétő l, h an em a zért is, m e rt a XV III. század ro ko kó-barokk tó n u sá t a zseni eleng anciá- já v a l tü k rö z i vissza. B ájosan v id ám ham iskás világ ez és a boldog u rak és asszonyságok m ég csak n em is sejtik, hogy egy k itö rn i készülő, gy eh en n a v u lk án fö lö tt tán co ln ak és, hogy az egész gyönyörű rokokó- b aro k k -é le tü k öröm e örök időre e ltű n ik a föld színéről.
T em esvár, 1912. jan . 21.
Ím e — a bécsi tizennégy n a p n a k a tizen n eg y ed ik lev elét írom és m aga ezt a lev elet m á r nem Bécsben, hanem idehaza, a kicsi p alo
tá já b a n olvassa. L ehet, hogy a k an dalló előtt, leh et, hogy a zöld ernyős lám pa m elle tt ül, de a k ár hol áll vagy ü l — én nagyon örülök, hogy idehaza van. Igen, ó h a jto tta m és szerettem volna, hogy a te le t B écsben tö ltse — a jó zan em ber önzetlensége bizonyos a rá n y o k b an b en nem is m egvan, o ly an rövid az élet, hogy v é te k n e k érzem , h a m ég a vágy fo rm ájáb an is, a m egelég edett öröm m eg szakítását ó h ajtan ám .
Az öröm ök élnek, az örömök m osolyognak és ak k o r is szépek, am ikor sírnak. Az öröm ök a lélek ben fo g antain ak, és ők a lélekn ek virág ai. Az öröm fia ta l és szép, az öröm n y ájas és jó. A világ, a m in t az öröm az em ber szem én át nézi, m egszépül és a sa já t szépségével
d ísz íti föl. Az öröm ifjak k á varázso lja a v é n e k et és angy alokk á emeli a gyerm ekeket. A m eg lett e m b e r öröm e ritk a vendég, — — jön és a z tá n szinte észrev étlen ü l, g y o rsa n elm egy m in t a h a n y a tló napnak a sugarai.
A m aga le lk e m osolygott Bécsben és az a szép város a lelke m osolyának é rin té s é re szebb le tt. A lelke igazi o ttho náb ól jö tt ide — és m ost olvassa ezeket a so ro k at, am elyek csak nagyon k ev eset m on
d a n a k m agának.
Bizonyos, ho g y lu cidus lelk e nem fogja föl tra g ik u sa n ezt a visz- sz a p lá n tá lta tást, de m égis — m aga nem voln a az, aki, h a n e m íá jn a egy kicsit a m in d e n a rá n y b a n civilizált váro si életnek a nélkülözése.
M ilyen jó a n ag y civilizáció k ö zepette élni, m ily en jó érezni, hogy sokan v a n n a k a hozzá hasonlók, m ily en jó a le lk e t t á p l á ln i .. . n é h á n y nem es é p ü le t szem léletével, m ily en jó tud n i, hogy o tt világos fe jű tudósok élnek, hogy Tizian, Rubens, R em b ran dt, R aim a Velhis, V elasquez, C anova o tt v a n n a k közel — csak n éh án y lépés és köztük v a n az em ber. Igaz — n em szokás hozzájuk m enni — csak ritk án esik meg, de jó tu d n i, hogy a m űvészetnek n éh án y csodája o tt van közel és h a ez a tu d a t sem m iféle fo rm át sem vesz föl, m égis jól eső, az em b er m egérzi sa já t k u ltú r á já t és ez m egnyugtató.
A ztán m eg azt is jó m eg érezn i ott, hogy a városban a szorgalm as m u n k ás em berek szeretik a zenét, hogy o tt é lt a hatalm as B eethoven, o tt h a lt m eg a gyöngéd, fin om h a rm ó n iák k a l m egáld ott M ozart, és hogy a bécsi n é p szelíd és jó és vidám életk ed v v el telje s. A germ án északi k em én y ség et — itt a d éli verőfén yes m elegség h a tja át.
N ek ü n k szegény m ag y a ro k n ak sok szom orú em lék ün k fűződik ehhez a császár-város hoz és én m égis m in den irigység n é lk ü l gyö
n y ö rk ö d n i tu d o k benne. A k u ltú rá já b a n gyönyörködöm és elfelejtem a császárok h a ta lm i é rd e k e it, h á lá tla n sá g ait. Ez a kis m agy ar nép p ed ig végzete ú tjá n m egy — hogy m ily en m esszire és m ily en m agasra
— azt senki sem tu d ja.
T em esvár, 1912. febr. 2.
A nap o k b an em lítette, hogy szeretem az a risz to k ratá k a t. Igen, szeretem az a risz to k rata ság o t, a k á r hol találom . N em m ind en nem es e m b e r a risz to k ra ta és a p olgárok között is ta lá lta m sok a risz to k ratá t,
— görög é rte le m b e n v e tt arisz to k ratá k a t.
És m égis — a n ag y szépségek m egélésére az idő sz erin t m ég m in d ig csak a m ai é rte le m b e n v e tt a risz to k ra tá k képesek. No igen — a szokások százados trad íció i, kevés vagy sem m i any agi gond, m indig az alkotások leg ja v án a k a m egszerzése és ezekkel az alkotásokkal való együttélés; az „én ” gondos k iépítésév el járó alkalm azkodás azok
hoz a m űvészi szépségekhez, am elyek a jól te n y é sz te tt u tó d o k at k ö rü l
veszik — szükségszerűen nem csak a szü letési ariszto kráciát, hanem az in te lle k tu á lis ariszto k ráciát is ad ják m in t eredőt.
A g en tlem an angol e re d e tű em b ertip u s. M it is je le n t ez a szó gentlem an!? A rég i jó angol felfogás sz erin t g en tlem an az, aki olyan finan ciális viszonyok között n ő tt föl, hogy m inden idejét a k u ltú ra m egszerzésére fo rd íth a tta és ezen m u n k á ja közben m eg szerezh ette az ú g y n ev ezett „com m en sen se”-et, vagyis azt a term észetes észt, m ely m indig k o rre k t észjárás m ellett, k o rre k t cselekedetekben n y il
vánul. Az ö n fen n ta rtá si m u n k áv al járó küzdelem m in th a k iz á rn á a g en tlem an -ség et. Igen, kizárja, de nem m indig — ám de a k iv éte le k nem alko tnak tö rv én y t.
Gondolom , hogy a rra az angol ifjú ra , aki a cam bridge-i vagy oxfordi egyetem en készül az élet szám ára — h a tá ssa l van n ak a gótikus stílb en fa ra g o tt kövek, a fe s te tt ablakok, a kőből való v irág lev elek és az egész, m űvészi h atáso k b an gazdag ház a m aga nagyszerű és im ponáló szépségével. O dahaza aztán a Castle, a k ö n y v tár, a családi arcképek, m etszetek, a választékos bú to ro k, a nag y p a rk , a szépséges ré te k és legelők, a lehető tök életesség re te n y é sz te tt állato k és m inden k o r
rek tség, am i a gazdagsággal já r — a leh ető legm agasabbra fejlesz ti azt az ,,én”-t, ak in e k az organizm usa a fölfelé való kiép ülésre alkalm as.
Én hiszem és vallom , hogy az ariszto k rataság nem em beri ta lá l
m ány. Szükségszerű é ta p -ja ez a lélek evolúciójának és b á rm it csinál
jo n a tisztes és nem tisztes d e m o k rata vagy szocialista — az ariszto - k rata ság o t k iirta n i nem tu d ja . Idővel talán , am i a m egélést ille ti — m ás fo rm át vesz föl, de m egm arad, am íg em berek lesznek ezen a földön.
A lélek evolúciójában való hitem sz erin t — sok, nagyon sok idő m úlva, m inden élő em ber a risz to k rata lesz és akko r szebb lesz ez a m i kis világunk.
T em esvár, 1912. feb r. 29.
A gyerm ek évein k m ajdnem egyform án fo ly tak le. A falu , a puszta, a nagy távolságok plein a ir-je a d ta m eg n ek ü n k az első m ara dandó em léket. Én Ercsiben, a h atalm as D un a p a rtjá n sz ü le tte m és gyerm ekéveim n ag y részét, az ifjúságom álom világát, ott a D una m elle tt éltem m eg. N yájas vidék, őszinte n y ílt tájé k — szelíd v o n u latá v al teljes poézis p árázik a D u na han g jaib ó l és visszhangzik a m agas dom b a la tt gazdagon csergedező S zen t-k útb an, a fö lö tte é p ü l t . . . és e lh a g y a to tt kicsi k áp o ln áb an és a Báró Lilién család sír
káp o lnájában , ah o v á Báró Eötvös József, a költő-író tem etk ezett.
Szép kis s é ta ú t vezet a kápolnákhoz és az édesanyám m al és a k ét nővérem m el n y á ro n többször k im e n tü n k e rre a szép helyre, aztán
o tt a gazdag g y ep en u zso n n áztu n k és ittu n k az üde fo rrás vizéből.
Az éd esan y án k szép és édes d a lo k a t é n e k e lt n ekün k és m i h árom gyerek ek, ú gy a h o g y a n tu d tu n k , vele én ek eltü n k . M isztikusan szép és m eleg h a tá so k a t k a p ta m o tt a k ápo ln a m ellett, noha éd esanyám sokszor m ondta, h o g y m ind en csoda az e m b erb en v an — az em b er
ben, ak i jó és szelíd. — O nnan a fo rrá s vize m ellől lá tta m a h atalm as D u n á t — am ely közel, alig tíz -tiz e n k é t lép é sn y ire a szent k ép tő l folyt.
O tt látta m , o tt sz e re tte m m eg a színes kavicsokat, ott játsz o ttam azok
kal a n edvesen fén y lő szép k ö v ekkel és o tt lá tta m először szép szí
n ek et.
A D una la ssú n a k látszó fo ly ásán ak különösen szép, zúgó, nagyon h a lk a n zúgó h a n g ja van, és úg y tetszett, hogy ez a h ang valah o n n an n ag y o n m essziről jön! Sokszor féltem e ttő l a hangtól — és hogy ne h a llja m — én ek eltem . — A ztán a vízim alm ok hatalm as k e rek ein ek a fo rg á sa — h a a n ap sütött, a k eré k -la p á to k ró l lehulló vízcsÖDpek k á p rá z ta tó szépséggel csillogtak és én szin te elképedve néztem ezt a ragyogást.
A D una o tt n agyon széles és a p a rtu n k ró l alig le h e t lá tn i a C sepel-sziget elm osódó p a rtjá n álló fá k a t — közelebb lefelé k éklik egy sziget, és é n tu d ta m , hogy azon a szigeten h atalm as to p o lyafák álln ak , hogy a g azdag telev én y föld m agas és sű rű fű vel, csalánt te r m el, és tu d ta m , ho g y o tt a fű b ő l nagy lárm áv al fácánok rebb enn ek föl, és az édesap ám ezeket lelövi! De tu d ta m azt is, hogy a sziget közepén egy sző lő k ért is van és hogy a dinka-szőlő édes — hogy az őszibarack jó, ho g y estefelé d en ev érek rö p p en n ek ott, hogy az apám o tt hosszú csőrű szalon kák at lő, hogy o tt b aglyok kuvikolnak és hogy o tt a sző lőpásztornak n á d k u n y h ó ja van. íg y estefelé a k un y h ó elő tt lobogó tű z van, s hogy jó a szü rk ü lő h o m ály b an egy széles, k é n y e l
m es lad ik -ed é n y b e n hazaevezni, ahol az édesany ám vár.
Ú tközben lá tta m a vízim alm ok piros lám p á it fén ylen i és h a llo t
ta m a m alm ok m onoton k elep eléseit — egy-egy m olnárlegény m elan k o lik u s sokác-szláv ere d e tű é n e k é t — a m in t panaszkodott, s írt ott a m alom n y ito tt a jta já b a n . . . A feh é r lisztes ru h á já t is lá tta m — és észrev ettem , h o g y a szellő n é h a elk ap k o d ta a h an g ját, n éh a pedig ú g y te tsz e tt, m in th a m elle tte m é n e k elt volna!
T e szent D u n a — ti szen t gyerm ekévek, ti édes, nedves, tiszta kavicsok, ti m alm ok, ti n y ájas zöld színek, ti úszó hajók, evezőcsapá
sok h ang jai, gőzösök la p á tja in a k csattogó lárm ája , kom pok és p artok , ti m esszi távolságok, vizek ezüstös ragyogása, vadkacsák fü ty ü lő r e p ü lése, ti a sz ig etn ek m inden félelm es faó riásai, ti zöld lombok, te
tisz ta föveny, am e ly b en m ezítláb já rn i oly an édes, olyan jó — ti h áb o rg ása a D u n a vizének, te o rd ító szél, a m in t a D una vizén végig n y arg alsz — te sz e n t k ú t ott a D u n a m ellett, te boldogságos Szűzanya, a k i m eggyógyítod a szom orú szíveket, — te áld o tt jó nagyanyám , te á ld o tt jó édesan y ám — m in d en t am im van, n ek tek , csak n ek tek köszön
h e te k .
Lúgos, 1912. m ájus 23.
E sik-szitál a m áju si eső és én az ablakon át látom a Tem es túlsó p a rtjá n az ákácok hosszú so rát és közbe ott m eredezik n é h á n y m agas, k a rc sú jegenye. A Tem es m ed re te le v an havasi vizekkel, a zöld á r vizei ezek és n y a ra t jelen ten ek . Az ákácok levelei, ágai a m agas v izet é rin tik , a fák a p a rt szélén alacsony szintben állan ak és a vizek tü k rözik a ta rta lm a s zöld színüket. V a rja k röp üln ek a Tem es fele tt, csend van a vizek felett, a p a rto n és én m agának írván — n y u g od t és elé
g e d e tt vagyok.
A B e rrill-g y ű rű ím e a m agáé — nagyon örülök, hogy m eg tetszett m agának és hogy m egszerezte. H iggye meg, hogy a kicsi öröm ökben van m in d en varázs, a nag y öröm ök is csak apró öröm ökből alak u ln ak ki, m e rt egy igazán n agy öröm öt m egérezni az em b er n em is képes — han em az em b er ily en k o r sírv a fa k a d t — lá tja kérem , az öröm és a b á n a t testv é re k m in t ahogy m i k e tte n testv é re k is vagy un k. T e st
vér: — m ily en szép ta rta lm a v an enn ek a nem es m ag y ar szónak — ez a szép szó m in den tiszta önzetlen érzésnek a fo g lalatja és szebben ezt a közelséget sem m iféle n y elv e a lv ilá g n a k nem fejezi ki.
Szom orú testv é re k között tö ltö tte m m a egy ó rát — az egyik lopott, a m ásik ölt -— és itt, ezen a vidéken sokan öln ek — az egyik em berölő nagyon m élyen m eg h a to tt: fia ta l 24 éves e m b e r és m á tk á ja van; h azak é red z k e d e tt h áro m n ap ra, hogy feleségül vehesse a szere
tő jé t, — ezt nem en g ed h ettem m eg, de m egengedtem , a fogház kicsi tem p lo m áb an esk ü djen ek meg. A szegény rab szem eiből kön n yek p e re g tek és sírv a m ondta, hogy m ost m ár könnyebben fogja elszen
vedni a h áro m évi rabságot. Erős felin d u lásb an ölt m eg egy e m b e rt
•— és erős felin d u lásb an sírt, am ik o r a p á rjá ra gondolt. Istenem , m ily en nehéz a bű n ö st fölism erni, m ik or a jóság és a gonoszság úg y v a n Összekeverve az em berben, m in t a sivatag hom okja. — Igen, — a gonoszt b ü n tetjü k , de az e m b erb en a jóság is szenved és az én em b erem b en a jóság sírt, m ik o r a gonoszságért b űnh ő dött. M ikor ez az e m b e r sírt, te s tv é rt éreztem b en n e és e lfelejtettem , hogy e m b e rt ölt. K in t zöldell a n y ár, ü d e a levegő, növekedik m in d en am i v etv e v a n és az én em berem a cellájában ü l és nem a b ű n é re gondol, h a nem a szerelm ére. M icsoda csodálatos ellentétekbő l k e rü l k i az em ber!
F ehértem plom , 1912. jún. 23.
Ma v a sárn a p van . . . az asztal, am ely m elle tt írok egy ab lak m e l
le tt áll és én láto m a p a rk n a k egy kis részét, a sö v én y k erítést, n ég y h á rsfá t; az egész úgy h a t m in t egy berám ázo tt tájk ép . . . Sok, ta rk a ru h á k b a öltözött rom án asszonyok su h a n n ak el az ablakom elő tt, v a la
m en n y i siet, v a la m e n n y in e k a hóna a la tt van v a la m i csomag, a kezé
ben egy házi szőttes vö rö s és k ék és sárga v o n a la k k a l d ísz íte tt tarisznya.
V ásár v a n m a — és ezek az asszonyok od ahaza összekeresték m inden régi hím zésben, v a rrá sb a n és szövésben való apró kis k in cseiket és elho zták ide, k ite ríte tté k a p a rk ú tja in a k a szélére, köz
v etlen ü l a g y ep ek szélére — és alig v á rjá k , hogy e g y -k é t k o ro n áért tú la d ja n a k azokon a cso d álatram éltó és ip arm ű v észeti é rté k k el bíró m unkákon, a m e ly ek e t m ű v észeti ösztönü k su g a llt nekik. Apró, alig húsz c e n tim é te r hosszú és keskeny szövőeszközökön szőtték ezeket a jó te n y é rn y i fejd íszek et, aranyszálakk al, ezüstszálakk al és sely em fonalakkal v a rr tá k ki a len b ő l való s a já t szövésű vásznakat, — eleven piro s v irág álm o k at h ím e z te k az ingeik m ellrészére és az in g u jjak ra v irág b o k réta álm okat v a r r ta k . . . N yáron az u tc a a jtó k küszöbén, télen a szinte te n y é rn y i ab lak e lő tt rak ta k ö ltést az öltés m ellé és ezer m eg ezer az ö ltések szám a . . . pontos és tisz ta m in d en öltés, lehelletszerű en könnyű, m in d e n rajz, színfolt, leh elletszerű az alapszövet és m ind en szál, am iből a d e k o ra tív gondolat k ik e rü lt. A szépség vág y a fejeződik ki ezekben a m u n k ák b a n : Nem eladásra, nem k e n y é rk e rese t okából v a rrta k , sző ttek ezek az asszonyok . . . A s a já t ö rö m ü k re k észü lt m in den, tetsz en i a k a rta k ö n m agu kn ak és le h e t és valószínű, hogy v arrás, hím zés k ö zben a rra a le g é n y re gondoltak, ak i eljövendő lesz, a k it szeretn i fo g n ak és a k i ő k e t szeretni f o g ja . . . A ztán jö tte k a m o d ern áram latok, a v a su ta k és a leányok v ilág ot lá tta k , m ás le tt a szokás . . . a gy árak üg y n ök ei b e já r já k a falu k at, olcsó és ham is a ra n y szak íto tta el őket — m o st m á r n e m érdem es v a rrn i, h ím ezn i és a piacra k e rü l m inden igazi, m in d en m ű v é s z i.. .
T em esvár, 1912. jú l. 16.
Tegnap d é lu tá n v itte m el m agán ak a F ra n z G rillp a rz e r é le tra j
záról szóló k ö n y v et, a m e ly eg y ú ttal az osztrák b ied erm eier kor szí
nesen jellem ző v o n ásait is tartalm azza. Ez a k ö n y v és b en n e m in d e n apró kis é le tk ép h á ro m férfi és h á ro m leán y közül n y e r különösen éles elevenséget. A h á ro m férfi között o tt v an az egyetlen, az arige- likus h atalo m m al m e g á ld o tt B eethoven . . . o tt v a n a finom , az édes, a vággyal, az öröm m el és a szom orúsággal te lje s dalköltő S ch u bert, aztán ott v a n az érzések tra g é d iá já t m élységesen érző drám aíró G rill - p a rz e r és a h áro m F rö h lic h leány, ak ik élénk te m p e ra m en tu m u k k al, eleven m űv észi érz é k ü k k e l egészítették ki ezt a nem bohém tá rs a ságot .. . H á t persze az ő b ied erm eier b ohém ségük m ás v olt m in t a M usset b o h é m s é g e . . . O lvasván ezt a könyvet, lá tn i fogja a rég i W ien k e sk en y u tcáit, a k iv ilág íto tt jezsu ita tem plom ot, a lépcsőket, am elyek a m ag asab b an fekvő u tc á k ra vezetnek, a sárg a nan king n a d
rágokba, k ék kab áto k ba, tu b ák szín ű frak k o k b a öltözött u ra k a t és tipegő, Lockenkopfos leányokat, a m in t ildom os Liebreiz-zal beszél
getnek egym ással. Jó ked v ű , jószívű, sz ere te tre m éltó és bájosan naív em berek v oltak azok a b ied erm eier em berek. A polg ári erények a m b í
ciójában éltek und m it einer resp ek tv o llen E rh fu rc h t sch au ten sie h in au f auf das K aiserh au s und auf die hohe A risto k ratie!
A b ú to ra ik a p o lg ári lehetőség a rá n y á b a n k ézültek és a stíljü k az em pire vonalakból, az em pire o rn am en tik áb ó l alak u lt ki. E zek az em berek g y ű jtő k is v o lta k . . . büszkék v oltak a w ien i p o rc e lá n ju k ra és büszkék voltak m in ia tű r arcképeikre, hiszen w ien i em ber v o lt a m éltá n h íre s D offinger is, A S ch ub ladkastenok tele voltak se ly m e k kel, finom v ásznakkal, tafo táv al és m ik o r k in y ito ttá k a tű z b e n -a ra - nyozott fo g an ty ú k k al díszített S chu b lad k asten t, kellem es lev en d u la illatot é rz e tt az em ber. Fein züchtig m en t m inden és coquette volt csak a k iv ág o tt fe h é r cipő selyem szalagja, am ely keresztbe h u rk o lv a a boka fölött, m osolygó m ásliban v irá g z o tt ki. Á rta tla n csin talanság m osolygott a szem ekben — jók, m in d e n e k fe lett jók voltak ezek a n y ájas em berek.
T em esvár, 1912. jú l. 26.
K an t azt m ondta egyszer: „H a tu d n ám , hogy a h átas lovam azt gondolja: .Én v agyok’ ■—- azonnal leszálln ék róla és kalapot em eln ék elő tte!” — K an t te h á t nem volt biztos abban, hogy a lónak v a n -e ö n tu data, v a n -e lelke.
Én m in t in ca rn atu s evolucionista, azt hiszem , hogy m ind en élő lény n ek v a n a m aga organikus fejlettség én ek arán y á b a n ö n tu d ata , am iből következik, hogy a legprim itíveb b, a leghom ályosabb m eg
érzéstől föl, egészen az em ber genie-jéig, az ö n tu d at, a saját v a ló ján ak az o b jek tiv álásáig a fokozati sk ála szinte végtelen. Ma m ég az organ ik u s élet fejlődésének a titk á t senk i sem tu d ja , de bizonyos az, hogy a lélek m egérzéséhez, az é n -n e k ko nstatálásához bizonyos fo k ra fejlő d ö tt in stru m e n tu m o k ra —- te h á t központi id eg ren d szerre az agyvelő gong liáira v a n szükség. H a a m agasra fejlő d ö tt em ber köz
p o n ti idegren dszeréb en valam i bán talo m lép fel — az em ber élh et, és él is, de nem tu d ja önm agát. Az ö n tu d atn a k b árm ilyen fokban való m eg n y ilv án ulása te h á t m egfelelő in stru m e n tu m o t kíván. H át jól van! Az em ber agy v eleje a legtökéletesebb in stru m e n tu m a az ö n tu d a t m egism erésének, az ö n tu d a t m egny ilván ulásának, — de következik ebből, hogy a kevésbé m egfelelő in stru m e n tu m o k m e l le t t . . . leh essen a fa jtá n a k és benne az egyénnek m egfelelő ö n tu d ata, a k arat e lh a tá rozása és k o rlá to ltab b cselekvési szabadsága? N em következik. Ő rü lt
ség volna azt állítani, hogy az em ber k ö rü l élő szerves lények n ek az
ö n tu d a ta egy fokon álla n a az em ber ö n tu d atáv al. Nem álla n ak és nem á llh a tn a k vele egy fokon a szervek fejlődésének tö kéletességénél fogva.
A szerves lén y ek — az em ber k iv éte lé v e l — a m erev k o n zer- vatizm u s k é p é t m u ta tjá k . A fecske évezredek óta egy fo rm án é p íti fészk ét és a beszélő han g jai és a h a n g já n a k m odulációja sem v álto zo tt és m égis v áltozn ia k ellett, m e rt eg y szerre m inden fejlődés n élk ü l nem re p ü lh e te tt k i a M inerv a fejéből — de az ő evolúciója olyan lassan h a la d t és halad, hogy azt évezredek, sok évezredek foly am án a disztingváló em b er észre sem v e h e tte és legfeljebb az a k k lim a ti- zációt, a d om estikációt v e tte észre — és az em ber v o lt az, ak i az általáno s fajb ó l keresztezés ú tjá n m ás típ u so k at a lk o to tt — ú ja k a t és m eglepően szép ek et — , de viszont az őstípu sban m egvolt az az erő vagy a k a ra t v agy szim pátia, am ely a keresztezésbe m in teg y b e le m en t és engedelm eskedett.
E gyelőre elég e r r ő l . . .
Én hiszem és vallom , hogy m inden szerves lén y n e k m egvan a m aga szerv ein ek m egfelelő ö n tu d at érzése, de hogy ezt az érzést ob jek tiv áln i tu d ja -e és hogy m iképpen o b jek tiv álja — ez a nagy titok.
A term ész e ttu d o m á n y a m aga követelő bizonyossági igényeivel m in d en t tagad, a m it be n em b izo n y íth at, de e tagadás m ögött o tt v a n m indig a valóság és ezt a be n em bizonyítható valóságot, az em b er-lélek in tu itív ere je érzi, látja.
Az em b er rep ü lé sét — ch im erán ak ta rto ttá k . . . Ik aru s re p ü lt .. . lee se tt — L eonardo da V inci a m ad arak rep ü lé sét a k a rta u tá n o z n i. . . ő rü ltség n ek m o n d ta az a kko ri tu do m án y és B lériot á tre p ü lte az ango
lok csato rn áját!
Tem esvár, 1913. ápr. 18.
A h á b o rú k épp en olyan bu ták . . . és éppen úgy p u sztítan ak m in t az áprilisi, m áju si fagyok. Az egyes e m b e r — nem, az em berek m illiói nem a k a rjá k a h á b o rú k a t és m égis van háború, em berm észárlás, pusz
títás, h o lo tt a m ind enféle érd ek ek m ás m ódon is m egoldhatók v o ln á
n ak — p éld áu l nem zetközi bíráskodás ú tjá n . Az em b er m ég n em f e j
lő d ö tt a n n y ira , hogy a p u sztítás ösztönétől m egszabad ulh atott volna.
A tyáskodó k a to n a e rő k u ralk o d n a k ra jtu n k , akik jo bb an vélik ism ern i a m i érd ek ein k et, m in t m i. R e tte n e te se n félelm es a h á b o rú és h aso n
latos ehhez a m i áp rilisi gyilkos hidegünkhöz. Az a szegény szép és egészséges fia ta l bolgár, görög, szerb és török k ato n a a fiatal é le té t a g éppuska elé, a robbanó ágyúgolyó elé viszi az u tá n a következő generáció érd ek ei m iatt!
M icsoda im p ertin en s hazugság volt az első háború, am it valam ely em b erfo rm ájú ördög m eg in d íto tt. Az özvegyek, árv ák lelke m eg der-
rned e rre a borzalo m ra épp en úgy, m in t ahogy m eg d erm ed tek a te édes virág aid a hideg szél é rin tésére.
Tem esvár, 1913. jú n . 15.
T egnap éjjel elolvastam a m i kedves b a rá tu n k n ak , B au d elaire-n ak Les Lim bes cím ű k ö ltem én yeit egy nagyon jó ném et fo rd ításb an , — e re d e ti szöveget nem k a p h a ttam . E. O sterh ald rem ekül fo rd íto tta le ezeket a nagyon szomorú, nagyon sö tét költem én yek et. A cím m aga m á r k étségb eesésre u tal, Les Lim bes — a Varhölde, a poklok első b ű z é t jelen ti.
Ez a kicsi könyv re tte n e te s kétségbeeséseket tartalm az, u n d o r és h a ra g és g y ű lö let és m élységes szom orúság sötétlik ki m in d e n sorból.
N em boldog em b erek kezébe való és nem való asszonylelkeknek, akik feh é re k . Erős idegek kellenek m ind en strófához és az egészséges em
b e r nem é rti m eg a kétségbeesésben sz ü le te tt undort, am it ez a szo
m o rú génié é rzett, m ikor sz o n ettje it h atalm as erővel, előkelő m űvészi érzékk el leírta.
A F le u r du Mai sirám ai, fin om m elankóliái, ezekben a stró fák b an károm kodássá, o rdítássá v á ln a k . . . elté v ed t a B audelaire lelke és m ik o r beszél, v é r és u n d or m inden szava és ezek a szavak zokognak.
A szom orúság eksztázisa u ra lk o d o tt r a jta m ikor az u n d o r d itira m - b u sa it leírta.
A m in denféle gyönyörök b ete g je volt ez a nagy m űvész és nagy költő. Soha retten e tese b b éjszak át nem élte m meg. Kicsi lám p a égett m elle tte m és a hom ályos szoba m in t h á tté r izgatta a képzeletem et. A h a jn a li sz ü rk ü le t e la lta to tt és h a t órakor feléb red tem és n agy felszaba
d u lást éreztem .
Tem esvár, 1913. szept. 8.
Igaza v an — a m űvészeti alkotások — bizonyos te k in te tb e n k i
vév e a színm űvészeti áb rázolást — h íjá v a l lévén a m ozgásnak, nem em berek, h an em egyik-m ásik e m b ern ek csak a képm ásai, de lá tja és m égis az éle t tük röző d ik ezekben a k ép ekben — h a b á r csak egy pil
la n a ta ez az éle tn ek — és eb b en a p illan a tb a n benne v a n az élet pulzusa.
A m űvészi alkotások m ozdulatlanok, de a szépségük n em vész el.
K é tség telen és sü lt ostobaság volna, h a azt állítanám , hogy a m ű
vészet érték eseb b és szebb v o ln a m int az élet — nem értékesebb,
h a b á r ta lá n stilizált, ta lá n d iffe re n c iá lt élet. A m űvészet az életb ő l táplálkozik és m e n tü l tö b b et lát, érez m eg a m űvész az életből, a n n á l érték eseb b a m u n k á ja [1].
Az élet —■ az ,,élet sem n em szép sem nem r ú t: az élet m u n k a ” . N éha nagyon szép m unka. Igen az élet mozgás, te h á t a m egélésben változó és a m űvészi alkotáshoz k é p e st nevetség esen rövid. A m eg
fe s te tt em ber to v áb b él m in t a m ozgás csodájával m egáld ott em ber!
A gondviselés a d ta n ekünk a n ag ylelk ű m űvészeket, a nem es k ö ltő k et, m ert am i szépség a m i ég itestü n k ö n van, azt m ind ők ad ták n ek ü n k , a m ozgásban k ifá ra d t em bereknek.
T em esvár, 1914. m árc. 13.
E n n ek a lev é ln ek az volna a jó cím e: igazolás! A teg nap az édes
an y jáho z írt kedves levelében em líti, hogy m ilyen jól érzi m ag á t az
„ u n ser lieben W ien ”-ben, am ely m ia tt oly an sokszor v eszekedünk.
H át — igaz, sok at és sokszor ö sszedispu tálun k W ien m iatt.
E lő re kell bocsátanom , hogy n em vagyok soviniszta és n e kép zelje k érem , hogy én valam i in k arn a tu s tajté k o s, e lk e se re d e tt bús m ag y a r vagyok, ak i gyűlöli a „ n é m e te t” , a z é rt m ert ném et.
Nem , én n em vagyok soviniszta és nincsen n em zeti-színű lelkem és azt sem szeretn ém , ha m aga „h o n le á n y ” volna. Nem, é n nem vagyok soviniszta — h olott m in d e n angol, m in d en ném et, m in den fra n c ia és olasz és am erikai e lk ép zelh etetlen ü l büszke az ő h a z ájá ra . Én m indössze m egelégszem azzal a n é h á n y nem es erén n yel, am ely ezt a törekvő m a g y a r népet díszíti. Én, fájd alo m nem v ag yo k fa j
m agyar, — de elődjeim nek két százados m agyarországi m ú ltja v a la hogyan közel h o z o tt a m agyarsághoz és így any an y elv em n él fogva, k u ltú rá m n á l fogva szabad m agam at n a tu ra liz á ln i m ag yarnak éreznem .
M aga m in d en valószínűség sz erin t azt hiszi, hogy én m in t afféle m űv eltség i m ázzal b e k e n t m ag y a r a n y a n y elv ű — és m ár e z é rt is alsóbbrendű m ag y a r k u ltú rá b a n fe ln ő tt em b er — szü letett ellensége vagyok az osztrák k u ltú rá n a k és félték e n y vagyok a rra a n a g y k u l
tú rá ra , m elyet sem m egérteni, sem m egérezni nem vagyok k é p e s és hogy úgy teszek, m in t a k u ty a, am elyik m eg u g atja a k a ra v á n t — h o lo tt az arab bed u in o k m ondása szerint: „a k u ty a ugat, a k a ra v á n h a la d ” .
N em vagyok soviniszta .. . látom a v é tk e k e t és látom az e ré n y e ket. N em vagyok soviniszta: azt a v ég telen ü l csekély k u ltú rá t, am i nekem van, nagyon sok helyen szereztem és n em törődtem vele, hogy m ely népnek, m ely ik em b erétő l k a p ta m [la] — és valam i k e v e se t föl
szívtam és az aztán m ag y ar form át n y e rt a lelkem ben — valahogyan.
Ő szinte h á lá t érzek nag y tan ítóim irá n t és becsben ta rto m könyveiket,
— de a z ért nek em nem közönyös az, a m it ez a kicsi nép szépet és jó t alk o to tt.
Igaz — m aga n éh án y év a la tt m eg szerette B u dap est n éh án y tá j
képét, de h á t m ik ezek a R ox-A lpehoz és a Sem m eringhez képest!
Igen — B udapest W ienhez k épest valóságos falu, de én szeretem e z t a fa lu t és fáj, ha a falu m at b á n tjá k , m e rt az a fa lu az én falum !
Tem esvár, 1914. ápr. 16.
T egnap Jászai M ari játszo tt a m i szép kis szín h ázunk b an és m i a 18-as szám ú földszinti páholyból n é z tü k S tu a rt M ária d rám áját.
B anális volna, h a Jászai M ari m űvészi kiválóságáról írn é k — ez a csodálatos asszony a k ritik a fele tt á ll és a m egérző, m egértő néző n em te h e t egyebet, m in th o g y követi az in tuíciókkal telje s já té k m oz
zan atait. K irá ly n é volt teg n a p és M edea lesz holnap. E zer asszony lelk e él b e n n e és ő m indezek dacára az m ara d am i születése p illa
n a tá tó l v olt — Jászai M ari — a falusi p a ra sz t ácsm ester leánya, aki G y ő r m egyében, Á száron p illan to tta m eg a világot. Csodálatos dolog ez! Egy p a ra sz t ácsm ester leán yának lelk é b en k irá ly n ék élnek — és élnek b e n n e nem es jó asszonyok és gonosz asszonyok és ezek h ason
líta n a k egym áshoz. M indegyiknek m ás és m ás a gesztusa, m indegyik
n ek m ás és m ás a tem p eram en tum a, a m osolya, a b á n a ta és öröme is m ás [2]. H ogyan van az, hogy ez a génié, p araszti sorból, dám ákat és k irá ly n é k a t h o rd a lelkében, hogyan v an az, hogy a lad y M acbeth m e lle tt m egérzi V iolát és a Viola m elle tt m egérzi A n tig o n ét és A n ti
goné m elle tt m egérzi lad y W in derm ért és hogyan van az, hogy szü
le te tt a risz to k ra ta asszonyok, am i a b e h a v io u r-t illeti — ta n u lh a tn a k tőle! R e jté ly ek ezek és titk o k m arad n ak ta lá n m indörökre, — de az is v alam i m ár, hogy m i a g eniek szárn y leb b en éseit m egérezzük és hogy tu d ju k , hogy az em beriség ú tja csak fö lfelé vezethet. A teg n ap i estén a m űvésznő já té k a é rd e k e lt engem, d e a já té k n á l jo b b an érd ek elt n éh án y m egjegyzése. É rte m és tudom , hogy S chiller d a ra b ja a m ai em b ert n em érd ek li olyan intenzíven, m in t a m odern élet konflik tusai, m elyek v ég re is szinte ak tu alitáso k — te h á t közelebb álln a k m ihoz- zánk. A m ai ro m an tik a m ás m int a 18. század ro m a n tik á ja — m on d
ju k stílu sb a n m ás és m égis van abban a rég i vo natkozásban erő és szépség. A rég i em b erek n ek intenzívebb v o lt a h ite és őszinte és in ten zív v o lt a lelkesedése; a m agas szárn y a lá sú dikcióval sz árn y a lt a lélek is, am e ly nem an alizált és csak lelk e sed e tt és gyön y örk öd ött a nem es pátoszban, am ely b en volt m uzsika is. A régi em b er ilyenkor elv esztette a láb a i alól a fö ld et és — k épzelje —■ rep ült, és úgy érezte, hogy egy m ag asab b és tisztáb b szférában él. A dikció szépsége el
