26 tiszatáj
„
LOLA: Az én utazásom soha nem kétszemé‐
lyes, Dani. Ne haragudj…
PAPAGENO: Értem. Akkor én… megyek is.
LOLA: Szia.
PAPAGENO: Szia.
LOLA: Azaz… várj csak! Nem engedlek el ilyen könnyen, ha már annyi pofázást végig‐
hallgattam az életedről.
PAPAGENO: Mit akarsz még, kislány? Vége a mesének.
LOLA: Táncolj velem!
PAPAGENO: Mi van?
LOLA: Táncolni akarok, nem érted? Táncolj velem!
PAPAGENO: Itt a metróban?
LOLA: Itt a metróban. Mivel, hogy éppen itt vagyunk, a metróban.
PAPAGENO: És mire táncoljunk? A csöndre, vagy a szerelvények csattogására?
LOLA: Nem azt mondtad, hogy operaénekes vagy? Hazudtál?
PAPAGENO: Az vagyok. Operaénekes. Nem ha‐
zudtam. De nem hordok egy szimfonikus zenekart a torkomban.
LOLA: Akkor a cappella lesz.
PAPAGENO: Tessék?
LOLA: Bocs, megbotlott a nyelvem… Azt akar‐
tam mondani, hogy énekelj zenei alapok nélkül. De ne valami komoly szart! Papa‐
geno‐áriát, vagy efféle szarságot! Csak tudsz egy rendes számot, mondjuk, a hetvenes évektől errefelé…
PAPAGENO: Zenei alapok nélkül… Ez megint olyan… szakkifejezés‐szagú volt a te szádból... Kezd érdekes lenni a dolog! Lo‐
la, valójában ki vagy te?
LOLA: Na jó, ebből elég volt. Másodszor is szia, sőt, cső!
PAPAGENO: Most meg hova mész?
LOLA: Még nem tudom. De hogy el, az biztos.
PAPAGENO: Maradj… kérlek…
LOLA: Minek? Hogy szaglássz utánam tovább?
PAPAGENO: Nem. Azt abbahagytam…
LOLA: Hát akkor mit akarsz?
PAPAGENO: Táncolni! Táncolni veled!
KACZIÁNY ÖDÖN:PIÉTA
