A volumenmérés módszertani problémái egyes szolgáltatásfajtáknál

(1)

A VOLUMENMÉRÉS MÓDSZERTANI PROBLÉMÁI EGYES SZOLGÁLTATÁSFAJTÁKNÁL

DR. DRECHSLER LÁSZLÓ

A szolgáltatások volumene mérésének általános módszertani kérdéseivel ko-

rábbi tanulmányomban (8) részletesen foglalkoztam. A tanulmány egyik végső konk-

lúziója az volt. hogy a volumenindex-számítás viszonylag legjobb módszerének meg—

választását jelentős mértékben befolyásolják az egyes szolgáltatásfajták jellegzetes- ségei. E tanulmány a különböző szolgáltatások volumenének meghatározásával kapcsolatos konkrét módszertani "kérdésekről kíván áttekintést adni.

Csaknem minden szolgáltatásfajta esetében bőven vannak a volumenszámítás- nak sajátos elméleti és gyakorlati problémái. Ezért egy viszonylag szűk keretek közé szorított cikk távolról sem vállalkozhat arra, hogy a témát kimerítse. Jelen tanulmány inkább csak ízelítőt kíván adni ezekről a kérdésekről. Nem kívánok minden szol—

gáltatásfajtával s a kiválasztottaknak sem minden módszertani problémájával fog- lalkozni. Látni fogjuk, hogy a szolgáltatások volumene mérésének módszertana egy—

előre gyermekkorát éli: itt-ott inkább csak (: kisérletezésnél tartunk. mintsem meg- gyökeresedett. bő gyakorlati tapasztalatokkal rendelkező megoldásoknál. Ezért a jelen tanulmány inkább a szolgáltatások volumenének méréséről folyó vitát igyekszik előmozdítani anélkül. hogy a végleges megoldás igényével lépne fel.

OKTATÁSl SZOLGÁLTATÁSOK

Első pillanatra úgy tűnik. hogy az oktatási szolgáltatások csoportja a volumen—

mérés szempontjából viszonylag egyszerű szolgáltatást-ajta. Az oktatási teljesítmé—

nyek ugyanis eléggé homogén halmazt alkotnak, s ennek a halmaznak az összetéte-

lében egyik évről a másikra csak viszonylag (kisebb változások mennek végbe. A hely-

zet azonban korántsem ilyen egyszerű. Közelebbről megvizsgálva kiderül, hogy a módszertani nehézségek nagyon is számottevők, s akármilyen módszert választunk is, a megoldás távol lesz a tökéletestől.

A nehézségeik egyik forrása az, hogy az oktatási szolgáltatások túlnyomó több- ségükben nem árujellegűek. Az oktatási szolgáltatások legnagyobb részéhez —

különösen a szocialista országokban —- ingyenesen vagy névleges térítési díj elle—

nében jut a lakosság, s mint ahogy ezt láthattuk a volumenmérés általános kérdé- seit tárgyaló tanulmányomban. azokon a területeken. ahol nincs piaci ár vagy ahol a piaci ár nem tekinthető a viszonylagos fontosság megfelelő jellemzőjének. csak mesterké—ltebb módon. bizonyos pótlólagos feltételezések alkalmazásával tudunk vo- lumeni—ndexeket szerkeszteni. Ez azonban még csak a kisebbik baj volna. Mint ahogy

a többi nem árujellegű termék és szolgáltatás esetében. az oktatási szolgáltatások—

(2)

DR. DRECHSLER: VOLUMENMERÉS 871

nál is a ráfordítások színvonalával fejezhetjük ki a volument, s ez általában elég jó feltételeket nyújt a volumenindexek számításához.

A nehézségek nagyobb része abból származik, hogy az oktatási szolgáltatások- nak nincs megfelelő természetes mértékegysége. Annak meghatározásához, hogy az oktatási teljesítmények értékének változásából mit okozott a volumen és mit az árak változása, tisztáznunk kellene. mi jellemzi az oktatási szolgáltatások volumenét ugyanúgy, ahogy például tisztáztuk, hogy a széntermelés volumenére a megtermelt szén kalóriatartalma vagy a burgonyatermelés volumenére a termelt burgonya súlya a jellemző.

Közelebbről megvizsgálva kiderül, hogy bár sokféle természetes mértékegységet nyerhetünk az oktatás szférájából, ezek egyike sem kimondottan az oktatási szol—

gáltatások volumenét jellemzi.

A mutatószámok egyik csoportja az oktatási szférából vagy annak egyes stádiu- maiból kikerülő személyek számát fejezi ki, például a közgazdasági egyetemet vég- zettek száma, az érettségizettek száma, az általános iskola ötödik osztályát sikeresen végzettek száma. Ha ezek a mutatószámok nagyon hasznos információt is nyújtanak az oktatás szférájáról. nem az oktatási szolgáltatások volumenét fejezik ki, hanem valami mást. A volumenmérés szemszögéből nézve két fontos hátrányos tulajdon- sággal rendelkeznek. Először: azt, hogy mennyi a sikeresen végzettek, például az érettségizettek száma, nemcsak az oktatási tevékenység befolyásolja, hanem több más körülmény is, például az, hogy mennyire tehetségesek, szorgalmasak a diákok, milyen az otthoni környezetnek a diákok magatartására gyakorolt hatása stb.1 Akár- mennyire ís javitja. csiszolja oktatási módszereit egy tanár. a sikeresen végzettek száma mégis csökkenhet, ha egyik évről a másikra tehetségtelenebb, hanyagabb tanulókat kap az iskolában. Vajon ténylegesen csökkent—e ilyenkor az illető tanár által nyújtott oktatási szolgáltatás volumene? Aligha. Másodszor: a végzettek száma nem fejez ki bizonyos, az oktatás mennyiségében és minőségében bekövetkezhető változásokat. Egyik évről a másikra növekedhet vagy csökkenhet a tananyag. javulhat vagy rosszabbodhat az oktatás technikája, korszerűbbé vagy elavultabbá vál- hat egyes tárgyak oktatása, eltolódások következhetnek be az egyes tantárgyak közötti arányokban. szigorúbbá vagy enyhébbé válhatnak a vizsgakövetelmények.

Mindezekben az esetekben a végzettek száma csak tökéletlenül tükrözi az oktatási szolgáltatás volumenének alakulását, ugyanúgy, ahogy a termelési statisztikában is elégtelenül tükrözné a volumen alakulását egy olyan természetes mértékegység- ben kifejezett mutatószám, amely nem vesz figyelembe bizonyos minőségi különbsé—

geket

Amit itt hangsúlyozni érdemes, nem is nagyon remélhető, hogy az emlitett fo- gyatékosságok szempontjából lényegesen finomitani lehet a szóban forgó mutató—

számokat. Az első hiányosság orvoslásához az kellene, hogy valamely tanulmányi eredményből — például egy adott évben érettségizettek bizonyitványaiból — külön tudjuk választani, mi az amit ehhez a tanárok és egyéb tanszemélyzet munkája adott. s milyen része van az eredményben a diákok szorgalmának és egyéb. az iskola munkájától független tényezőknek. Ez aligha volna megvalósítható. A má- sodik említett hiányosság korrigálásához pedig az kellene, hogy az oktatási munka

1 Megemlítendő, hogy egyes nézetek szerint ez nem hátránya. hanem inkább előnye a szóban forgó mutatószámoknak. Szerintük az oktatási szféra eredménye az oktatók és a diákok közös erőfeszítésének ered—

ménye, ha úgy tetszik közös termelése. Ha ennek a szemléletnek van is valami racionális magja (a diákok erőfeszítései sokszor valóban nagyobbak, mint a tanároké). véleményem szerint helytelen volna a termelő, a szolgáltatást nyújtó fogalmát ennyire felhígitani. Ilyen alapon a gyógyítás is az orvos és a beteg közös erőfeszítésének eredménye, s a beteg azáltal. hogy betartja a diétát vagy beveszi az orvosságot, szintén ,.termelővé" válik. Helyesebb ezért a szolgáltatást nyújtó fogalmat a hagyományos szemléletnek megfelelően szűkebben értelmezni.

(3)

872 DR. DÉECHSLER LÁSZLÓ

minőségét tudjuk mérni. Ha tudunk is magunkban valamilyen ítéletet alkotni, hogy

melyik oktatási forma a hasznosabb, 'hogy általában javul-e vagy romlik-e adott

iskolában vagy iskolatípusban az oktatás színvonala, arra már általában nem vagyunk képesek. hogy ezeket a különbségeket vagy változásokat számszerűjel- zőkkel fejezzük ki, például meg tudjuk mondani, mennyivel nyújt többet vagy ke—

vesebbet egy fizikaóra egy irodalomóránál, egy modern matematikaóra egy klasz—'

szikus számtanóránál vagy egy audio—vizuális idegen nyelvi óra egy hagyományos

idegen nyelvi óránál. _

A másik lehetőség olyan mutatószámokat használni a volumen jellemzésére,

amelyek az oktatás érdekében tett ráfordításokat fejezik ki: például hányan oktattak. hány órát oktattak, mennyi volt az oktatók-munkabére, az oktatás összes

költsége. Ez a megoldás azon a feltételezésen alapszik. hogy általában a nagyobb

ráfordítás nagyobb teljesítményhez vezet, s ezért a ráfordítások indexével is lehet közelíteni az oktatási szolgáltatások volumenének indexét. Természetesen ez a

módszer sem fogyatékosság nélküli. Ha igaz is az, hogy a ráfordítások változása

és a teljesítmény változása között erős a korreláció. azért távol vagyunk a teljes azonosságtól. A volumen változását ugyanis nem szükségszerűen kíséri a ráfordítá;

sok ugyanolyan arányú változása. és a ráfordítások változása sem mindig jár együtt ugyanolyan arányú volumenvá'ltozással. Általánosabban fogalmazva; meg—

változhat az oktatási munka termelékenysége vagy viszonylagos költségigényessége. !

Ugyanannyi tanár. ugyanannyi óra alatt oktathat jobban vagy rosszabbul. mint az előző időszakban. s ezáltal növelheti vagy csökkentheti az oktatási teljesítménye—

ket. Az oktatás pénzbeni költségei akkor is nőhetnek, ha az oktatás teljesítménye nem változott de ugyanakkor változatlan oktatási költségek mellett is javulhat vagy romolhat az oktatási tevékenység eredménye.

A magyar statisztika eddigi gyakorlatában csak ráfordítástípusú mutatószá- mokon alapuló volumenindexeket számítottak az oktatási szolgáltatásokra vonat—

kozóan. Az oktatási szolgáltatások bruttó indexét az oktatás érdekében történő rá-

fordítások volumenindexével vették egyenlőnek. Ez utóbbit az egyes költségelemek

Volumenindexei-nek súlyozott átlagaként határozták meg. Az anyagköltségek volu—

menindexe például azt fejezi ki, hogy miként változtak volna az oktatási szolgál- tatások anyagköltségei, ha a felhasznált anyagok árai változatlanok maradtak volna. Gyakorlatilag ennek meghatározása úgy történik, hogy a folyó áron számí- tott anyagíköltségeket megfelelő árindexszel deflálják.

Az élőmunka—ráfordítások volumenidex—számítási módja különös figyelmet ér- demel. Nemcsak azért. mert az oktatási szolgáltatások költségeinek igen magas a bérhányada (gyakorlatilag tehát ennek az indexnek van a legnagyobb hatása a bruttó volumenindexre), hanem azért is, mert ez az index adja az oktatási szol- gáltatások nettó indexét.

Magyarországon kétféle megoldással is kísérleteznek ennek az indexnek a meghatározására. Az egyik a bérköltségek változásából indul ki. s ebből szűri ki 'az árjellegű tényezők hatásait. Ez az eljárás azon a meggondoláson alapszik, hogy a szolgáltatások nettó volumenindexét olyan bérindexszel lehet legjobban (köze- líteni, amely csak a teljesítménnyel kapcsolatos bérek változását veszi figyelembe, az egyéb okokból bekövetkező bérváltozásokat nem. Általában a bérek (összes bérköltségek) változása három tényező változására vezethető vissza: 1. többen vagy többet dolgoznak az oktatók, 2. jobban dolgoznak (azaz nő a termelékenységük), és 3. teljesítménytől függetlenül is növekedhet az oktatók átlagkeresete, például az áremelkedések ellensúlyozására hozott bérrendezések következtében. A szóban

forgó módszer csak az első két tényező hatását veszi figyelembe.

(4)

VOLUMENMERES 873

Ez a módszer nem közönséges ráfordításindexet ad — ahogyan erről néhány bekezdéssel ezelőtt volt szó —, hanem annak valamilyen módosított, javított vál- tozatát. Azzal, hogy az előző bekezdésben említett második tényezőt is volumen- l(omponensnek tekinti, éppen a ráfordításindexek fő hibáiót. a termelékenységvál- tozás iránti érzéketlenségét kísérli valamilyen módon orvosolni. Ennek az ellárás—

nak gyenge pontja a második és a harmadik csoportba tartozó tényezők különvá- lasztása. Azt, hogy az átlagbérek emelkedésének mekkora része származik a teljesít- mények növekedéséből s mekkora része egyéb okokból, nem könnyű meghatározni.

A gyakorlatban az a megoldás, hogy a hivatalos bérrendezésekből származó átlag- bér—emelkedést teljesítményektől független változásnak, valamennyi más okból származó átlagbér-emelkedést pedig teljesítményektől függő változásnak tekintenek.

Ez azonban csak durva közelítés. A hivatalos bérrendezések is szolgálhatna-k bizonyos teljesítményemelkedések kompenzálására és a teljesitményektől független át—

lagbérAemelkedések nemcsak hivatalos bérrendeze's formáját ölthetík. Mindezek következtében ennek a módszernek inkább csak kisegítő szerepe volt az eddigi számításokban, a tulajdonképpen alkalmazott módszer másfajta közelítés volt.

A magyarországi statisztikai gyakorlatban az oktatási szolgáltatások nettó indexét a becsült termelékenységi indexszel korrigált létszámindexszel vették azo—

nosnak. A létszámindex tipikus ráfordításindex, a korrigálás pedig ennek a szó- mítási módnak a fő hiányosságát igyekszik enyhíteni. 1960 és 1969 között évi 1—1,5 százalékos termelékenységemelkedéssel számoltak, s az ezzel korrigált lét- számindex adta az oktatási szolgáltatások nettó volumenindexét.

Természetesen nem lehet egzakt számításokkal alátámasztani, hogy miért éppen 1—1,5 százalékos termelékenységemelkedést lehet feltételezni. Hegedüs Osz- kár és Steiger Anna a következőket írták ezzel kapcsolatban: ,.Tekintettel azonban arra, hogy a javuló technikai felszerelés és a tudományos ismeretek gyarapodása feltehetően e területen is növeli a munka hatékonyságát, a költségvetési intéz—

ményekben a nettó teljesítményérték kiszámításában évi l—l,5 százalékos haté- konyságnövekedést vélelmeztünk." ((9) 65. old.)

Ezzel kapcsolatban felvetődik a kérdés: érdemes—e egyáltalán korrigálni a létszámindexet. ha csak ilyen általános meggondolások alapján történő vélelme- zésről van szó? Véleményem szerint igen. Mindenképpen jobb valamilyen becsült termelékenységemel'kedéssel számolni, mint semmivel sem, ha feltételezhető, hogy ez a becslés közelebb van a valósághoz, mint ha a termelékenységet változatlannak tekintjük. Természetesen nehéz megindokolni, hogy miért éppen 1—1,5 százalékos évi termelékenységemelkedés a legjobb feltételezés, s miért nem például az évi 2 százalékos; meg kell jegyezni azonban, hogy a statisztikusoknak rendszerint vannak különböző támpontjoík az ilyesfajta becslésekhez. ilyen támpontok más ága—

zatok termelékenységi indexei, vagy az előzőkben emlitett deflált bérindexszel kapott eredmények stb.

Világosan kell látnunk azonban, hogy mire használhatók az ilyen módon kapott eredmények, s mire nem. A nettó nemzeti termelés indexe — azt lehet mondani — szinte meg sem érzi a termelékenységi index becslésének leírt bizonytalan- ságait. Teljesen helytelen volna azonban az így kapott eredményeket az oktatási szféra termelékenységének elemzésére használni, például annak vizsgálatára. hogy az oktatásban vagy valamely más területen emelkedik jobban a munka terme- lékenysége. vagy hogy például gyorsul—e vagy lassul-e az oktatási szolgáltatások termelékenységének változása.

Az oktatási szolgáltatások gyakorlatban számított volumenindexének van egy olyan tulajdonsága. amelyen — úgy gondolom —— az adott lehetőségek mellett

(5)

874 DR. DRECHSLER LÁSZLÓ

is javítani lehetne. Eddig a volumenindexet az egész oktatási szférára egyszerre,

mindenféle alcsoportra bontás nélkül határozták meg. Ennek a számítási módnak az a hátránya. hogy egyáltalán nem érzékeli az oktatási szférán belüli termelé- kenységi különbségeket. Ha a létszám —- tételezzük fel —— 3 százalékkal növekszik, ez ugyanolyan volumennövekedésként jelentkezik, ha a növekmény csupa új egye- temi tanárból áll, mint ha általános iskolai altisztekből és egyéb kisegítő személy—

zetből tevődne össze. A képzettebb munka azonban nagyobb oktatási szolgálta- tási volument hoz létre, mint a (kevésbé éképzett. Éppen ezért helyesebbnek látszik.

ha az oktatási szférát először alcsoportokra bontjuk (például: egyetemek, közép-.

iskolák, általános iskolák; egyetemeken belül: magas képzettséggel rendelkező

tanárok, egyéb oktató személyzet, kisegítő személyzet). ezzel mintegy elkülönítve

egymástól a különböző termelékenységű munikaerők csoportjait. A nettó indexeket

először az alcsoportokra vonatkozóan lehet meghatározni (az eddigiekben alkalmazott módon), majd az egész oktatási szféra indexe az alcsoportok indexe-inek súlyozott átlagaként számítható ki. ahol a súlyozásnál figyelembe lehet venni az egyes alcsoportok közötti termelékenységi különbségeket. Legalkalmasabb súly- nak az adott területen kifizetett bérek látszanak.

Külföldön is a legtöbb országban a létszám alapján határozzák meg az ok—

tatási szolgáltatások vvolumenindexét. Az Egyesült Államokban. mint ahogy ez M. L.

Marimont tanulmányából (4) kiderül, legalábbis 1965—ig szintén a létszám alapján történő extrapolációt alkalmazták. Az egyetlen különbség az előbb ismertetett hazai gyakorlattal szemben. hogy a termelékenységnövekedéssel sem számoltak. Ezt a

módszert bírálta S. W. Kendrick a tanulmányhoz írt hozzászólásában. (3)

Egyetlen olyan figyelemreméltó kísérlettel találkoztunk a külföldi gyakorlatban, amely nem a ráfordítások alapján határozza meg az oktatási szolgáltatások

volumenindexét. Ezt W. Hettich írja le tanulmányában (2), amely a kanadai egye—

terni és főiskolai oktatás teljesítménye volumenének mérésével foglalkozik. Hettich a

végzett (diplomát vagy fokozatot szerzett) hallgatók számából indul ki. Számításait

több szempontból igyekszik finomítani. Számos alcsoportot különböztet meg. s ezeknek indexét először külön—külön határozza meg. Különböző átszámítási kulcso- kat használ a már teljesen végzett és a csak közbeeső eredményt elért'hallgatók összesítésére. S figyelemre méltó az is, hogy az egyes alcsoportindexek súlyozá-

sához nem az adott oktatástípus költségei. hanem az adott oktatási területről

kikerültek kezdő fizetését veszi alapul (azt feltételezi ugyanis, hogy az egyes sza- kok viszonylagos fontosságát jobban közelítik a kezdő fizetések arányai, mint a költségek arányai).

EGÉSZSÉGUGYI ELLÁTÁS

A szolgáltatások volumene mérésének általános problémáit tárgyaló tanul- mány sok tekintetben iskolapéldaként mutatta be az orvosi—egészségügyi szolgál- tatások indexének számítási nehézségei't. Valóban e szempontból ez az egyik leg- nehezebb terület. Ugyanakkor az egészségügyi ellátás már napjainkban is ki—

emelkedő, de még egyre fokozódó jelentősége mind több információt kíván erről a szféráról. .lavul-e vagy romlik-e az orvosi ellátás, valóban többet nyújtanak-e most a kórházak és egyéb egészségügyi intézmények. mint azelőtt, milyen a javu—

lásnak a mértéke. mindezek nagy érdeklődésre számot tartó kérdések.

Az egészségügyi szolgáltatások volumenének mérési problémáival több cikk is foglalkozott az utóbbi években. A legjelentősebb ezek közül talán M. W. Reder

(Stanford University) tanulmánya (5), amelyet 1967-ben egy ottawai tudományos

(6)

VOLUMENMERES 875

konferencián vitattak meg, valamint R. Stone-nak az Európai Statisztikusok Érte—

kezlete számára készített egyik anyag (6). Az e tanulmányok körül kialakult vita arra is rámutat, hogy egyelőre még sokkal inkább csak a problémák rendszere- zéséről, a nehézségek megállapításáról van szó. mintsem e szolgáltatások volu—

menindexe számításának megjavítására tett gyakorlati intézkedésekről. Talán nem túlzás azt állítani. hogy egyelőre még egyetlen ország statisztikai hivatala sem te—

kinti az egészségügyi volumenindexek számításának általa alkalmazott módszerét megnyugtatónak.

A nehézségek több forrásból fakadnak. Az egyik kétségtelenül az, hogy ugyan—

azon fajta szolgáltatások különböző árszinten fordulnak elő. Magyarországon pél- dául van teljesen ingyenes orvosi ellátás (ahol a beteg valóban nem fizet semmit sem az orvosnak), árujellegű orvosi ellátás (például a magánorvosok gyakorlata) és az előbbi kettő közötti számos átmeneti kategória (ahol például a beteg csupán csekély térítési díjat fizet, vagy ahol névlegesen ingyenes ugyan az orvosi ellátás, a gyakorlatban azonban a betegek rendszeresen valamilyen önkéntes pénzbeni vagy természetbeni tiszteletdíjat adnak az orvosnak).2 A különböző árszintű orvosi szolgáltatások (között természetesen vannak bizonyos minőségi különbségek, ezek a minőségi különbségek azonban távolról sem arányosak az árkülönbségekkel.

Hasonló árszintkülönbségek -— ha nem is ugyanebben az arányban — gya—

korlatilag minden országban —— szocialistában és kapitalistában egyaránt - elő- fordulnak. Nagyon figyelemre méltó ezzel kapcsolatban Reder egyik konklúziója, amit az egyesült államokbeli egészségügyi viszonyok elemzéséből vezet le: a piaci ár (érték) alkalmazása még a kifejezetten árujellegű egészségügyi szolgáltatások volumenének mérésére sem alkalmas. Véleménye szerint az egészségügyi szolgál—

tatások bizonyos szempontból teljesen más jellegűek. mint a többi árujellegű szol- gáltatás: egyrészt a vásárló itt nem tud magának megfelelő ítéletet alkotni a meg- vásárolt szolgáltatás minőségéről.3 s ugyanakkor az orvosok sem egyforma mércével mérik a betegeket a fizetendő tiszteletdíj meghatározásánál (a jobb módú bete- gektől rendszerint többet kérnek. mint a szegényektől; szívesebben foglalkoznak az ..érdekesebb esetekkel", mint a rutinmunwkával, s azért, hogy megtartsák ezeket a betegeket, viszonylag alacsonyabb tiszteletdíjat számítanak).

Mindezt figyelembe véve Reder azt javasolja, hogy az egészségügyi szféra területén belül az árujellegű szolgáltatásokra is ugyanazokat a módszereket alkal- mazzuk. mint amelyeket a nem árujellegű szférára általában használunk, mivel itt az értékarányok csak viszonylag rossz közelítői a hasznossági arányoknak. Reder—

nek ez a javaslata különösen elfogadhatónak látszik a szocialista országok számára.

ahol az árujellegű szolgáltatások az egészségügyi szférán belül csak viszonylag

csekély hányadot alkotnak.

A nehézségek másik, mondhatni legfontosabb oka. hogy az egészségügyi szol- gáltatásoknak sincs megfelelő mértékegysége. Mikor termel többet az orvos? Ha többet vagy jobban gyógyít. Ezt azonban nem tudjuk közvetlenül mérni. Ha (.

gyógyítás folyamatának elemeiből akarnánk kiindulni, akkor az okozna nehézsé-

Z A problémát még tovább bonyolítja. hogy bizonyos természetbeni juttatások egészen másképpen je- lentkeznek a beteg és másképpen az orvos szempontjából. Gyakran fordul elő. hogy az orvosok etikai vagy más okokból sem pénzt, sem használati cikkeket nem fogadnak el, a virágot, dísztárgyakat azonban nem utasítják vissza. A beteg szempontjából közömbös. hogy pénzt, ugyanolyan értékű használati cikket vagy virágot ad-e az orvosnak; sok orvos lakása azonban szinte ki sem látszik a virágokból. s számukra :!

tömegesen kapott homutartóknak és más hasonló dísztárgyaknak már gyakoriatiiag semmi használati értékük nincs.

3 A beteg a különböző orvosok munkáját rendszerint csak felületi ismérvek és nagyon általános tapasz- talatok alapján tudja összehasonlítani. Például meg tudja állapítani, hogy melyik orvos kedvesebb, türelmesebb, határozottabb stb.. de arról, hogy melyik ért jobban a diagnosztikához. a már felismert betegség kezelési módjának megválasztásához, általában melyiknek nagyobb a szakmai tudósa, már csak nagyon homályos képet tud alkotni.

(7)

get, hogy ezek az összetevők nagyon heterogének, és nem lehet őket meg- felelően közös nevezőre hozni. Ha pedig a végső eredményből, a gyágyulásból in—

dulunk ki, akkor az okozza a problémát, hogy nem tudjuk különválasztani a gyó- gyítás (az egészségügyi szolgáltatások) eredményeit más tényezők hatásától így

nincs más lehetőség, mint bizonyos más jelenségeket mérni, s ezeknek alalkulásából

jól—rosszul következtetni a gyógyítás mennyiségének és minőségének változására.

Az egyik ilyen lehetőség, hogy az egészségügyi helyzetet jellemző mutatószá-—

mokból következtetünk az egészségügyi szolgáltatások alakulására. E meggondolás

alapja az. hogy általában. ha többet és jobban gyógyítanak, az emberek tovább — élnek, kevesebbet betegek, általában javul az egészségi állapotuk.

Ha az egészségi állapotot nem is tudjuk valamilyen teljesen egzakt mutató—

számmal mérni, mégis több lehetőség kínálkozik, mint a gyógyítás eredményének mérésénél. Az általános egészségügyi helyzetet lehet például a születéskór vár—

ható átlagos élettartam mutatószámával jellemezni, és kísérletek történtek ennek a mutatószámnak bizonyos továbbfejlesztésére is. Ezeknél nemcsak azt veszik figye—

lembe, hogy meddig élnek az emberek. hanem azt is, hogy életük folyamán meny—

nyire egészségesek (a várható átlagos élettartamból egészségben eltöltött évek

száma).

Az talán még csak a kisebb hiba volna, hogy az egészségi állapotot jellemző

mutatószámok csak viszonylagos pontosságúak, s hogy bizonyos módszertani kér- déseik még nincsenek tisztázva. A volumenmérés szempontjából a nagyobb nehéz- séget az okozza, hogy az egészségügyi állapotot nemcsak az egészségügyi szol—

gáltatások befolyásolják, hanem számos más tényező is. Ezeknek az egyéb ténye- zőknek (a fogyasztás általános színvonalának, a munka intenzitásának, a lakás- körülményeknek, a dohányzás és az alkoholfogyasztás mértékének. a levegő és a víz szennyezettségi fokának stb.). mint ahogy erre Reder tanulmányához írt hozzá- szólásában S. Fabricant (l) rámutatott, túl nagy az egészségügyi állapotra gya—

korolt hatása ahhoz, hogy a szóban forgó mutatószámokból megfelelően következ- tetni lehessen az egészségügyi szolgáltatások mértékére. Ennek ellenére sem Stone.

sem Reder nem tartja lehetetlennek az egészségügyi állapot mutatószámainak bizonyos felhasználását az egészségügyi szolgáltatások volumenének mérésére.

Többet ígér a másik megoldás, amelynél az egészségügy érdekében tett rá—

fordításokból következtetünk a szolgáltatások volumenének alakulására. Ha ugyanis több az orvos, az ápolónő, jobban felszereltek a kórházak, több beteget látnak el, akkor általában nagyobb az egészségügyi szolgáltatások volumene.

Többféle ráfordítási mutatószám alkalmazható, de egyik sem tekinthető töké—

letes megoldásnak. Általában mindegyiknek az a hibája, hogy bizonyos termelé- kenység — és ezen belül főleg minőségi — változások hatását nem képes figyelembe venni. Az orvosok, ápolónők stb. száma "a viszonylag legegyszerűbb ráfordítás- jellegű mutatószám. Egy-egy orvos, ápolónő stb. azonban dolgozhat többet vagy kevesebbet. Teljesített munkaidejük már figyelembe veszi a munkaidő hosszában fennálló különbségeket. de a munkájuk eredményességében, minőségében levő egyéb különbségeket nem. A munkabérben mért ráfordítások kifejeznek bizonyos szak—képzettségből, (: szolgálati idő hosszából származó teljesítménykülönbségeket, de ugyanakkor nem kívánatos tényezők (a teljesítménytől független bén/áltozások) hatását is tükrözik. Ráfordításjellegű mutatószám —— ha az előbbiektől lényegesen eltérő természetű is __ a kezelt betegek vagya kezelések száma. Bár bizonyos szempontból közelebb vannak ezek a mutatószámok a teljesítményekhez. mint az előbbiek, fogyatékosságuk, hogy egyes kezelések között a betegség természetétől függően lényeges különbségek lehetnek, és hogy még azonos betegségek esetén

(8)

VOLUMENMÉRÉS

' 877

is a kezelések száma nem feltétlenül fejezi ki a kezelések eredményességét. Ezt a hátrányt kívánja valamiképpen enyhíteni Reder azon javaslata, hogy ne a kezelé—

sek, hanem a ,,kezelési epizódok" számát tekintsék a volumennel arányos mérték—

egységnek. A Reder tanulmánya körül kialakult vita azonban rámutatott arra, hogy számos betegség kezelését nem lehet elkülönült epizódokra bontani, s még ahol ezt a kezelés jellege lehetővé is tenné. ott legtöbbször hiányoznak az ehhez szük—

séges adatok.

Mindennek ellenére a ráfordítások alapján történő volumenmérés látszik a viszonylag célravezetőbb megoldásnak. Akármelyik előbb említett változatot vá—

lasztjuk is, a módszer jelentősen finomítható alcsoportokra való bontások'kal. Az—

által, hogy az alcsoportok indexeit külön-külön határozzuk meg, s a szolgáltatások indexét mint súlyozott átlagot számítjuk ki az alcsoportok indexeiből, lehetőség van a termelékenység eltérő színvonalából eredő hatások figyelembevételére. Gyakor- latilag minden olyan alcsoportra bontást érdemes végrehajtani, ahol feltételezhető.

hogy az egyes alcsoportok között számottevő termelékenységkülönbségek lehetnek.

így célszerű egymástól különválasztanunk az egészségügyi személyzet különböző kategóriáit (orvosokat az ápolónőktől, szakorvosokat a gyakorló orvosoktól stb.), a különböző típusú egészségügyi intézményeket (ezen belül például a jobban és ke—

vésbé jól felszerelt kórházakat), a betegségfajtákat (például ahol a kezelések

száma vagy a kezelési epizódok száma képezi a számítás alapját) stb. A gyakorlati lehetőségek (a rendelkezésre álló adatok) természetesen korlátokat szabnak a bontások mélységének. Ezen a téren azonban csaknem minden országban javi—

taní lehet az eddigi módszereken.

Magyarországon az egészségügyi szolgáltatások indexét a ráfordítások alapján határozzák meg. Akárcsak az oktatási szolgáltatósoknál, a nettó termelés indexeit itt is a becsült termelékenységváltozással korrigált létszámindexszel vették azonos- nak. Az eddigi gyakorlatban globálisan határozták meg ezt az indexet, minden—

féle alcsoportokra bontás nélkül. Ebből a szempontból tehát javíthatók a mód—

szerek, mert —— mint láttuk — az alcsoportokra való bontással közelebb kerülhetünk (: teljesítmények méréséhez.

Érdemesnek látszik még néhány további gondolattal érzékeltetni. hogy bár- milyen eljárást választunk is, az egészségügyi ellátás természetéből következően a megoldás távol lesz a tökéletestől. Számos olyan betegség van, amelyeknél az orvos a következő választás elé kerül: ha megoperálja a beteget, a beteg meg—

gyógyul, a műtétnek azonban halálos kimenetele is lehet; viszont, ha nem folya—

modik műtéthez, akkor a beteg gyógyszeres kezeléssel még nagyon hosszú ideig életben tartható, de sohasem gyógyul meg teljesen. A statisztikus előtt ilyen esetben a következő megválaszolhatatlan kérdés merül fel: mikor nyújt (termel) többet az orvos, ha ilyen esetben operál, vagy ha a gyógyszeres kezelést választja? Vagy hol van a határ, milyen túlélési valószínűség mellett lehet többre értékelnünk az operációt, mint a gyógyszeres kezelést?

* Egy másik példa. Tételezzük fel, hogy sikerül a rák kórokozóját megtalálni és kidolgozni azt a gyógyszert, valamint azt a kezelési módot, amellyel a rákot gyó—

gyítani lehet. Az emberiségre ennek felbecsülhetetlen hatása volna. amihez ha—

sonló horderejűt szinte alig lehetne találni. Kinek a javára írjuk ezt a jótéteményt, ki hozta létre ezt a ,.termelés"-többletet? A tudós (tudományos kutatás), aki fel- találta a kórokozót? A gyógyszeripar, amely előállítja a megfelelő gyógyszert? Az orvosi ellátás. amely megfelelőképpen alkalmazza ezt a kezelést? Mennyiben az egyik, mennyiben a másik, s mennyiben a harmadik? Ilyen típusú kérdések termé—

szetesen nemcsak az egészségügyi ellátással kapcsolatban merülnek fel, de két—

(9)

ségtelen, hogy itt lényegesen jobban zavarják a volumenmérés lehetőségeit. mint általában más területeken.

ÁLLAMIGAZGATÁSI SZOLGÁLTATÁSOK

Az államigazgatási szolgáltatások volumenmérési problémáival viszonylag keveset foglalkozik a statisztikai irodalom. Nehéz volna megmondani. hogy ebben ,

milyen szerepet játszik az a sok helyen hangoztatott felfogás, miszerint az állam—

igazgatás inkább valami szükséges rossz, mintsem igazán produktív tevékenység.

5 milyen szerepet az. hogy itt eleve reménytelennek látszik valamilyen kielégítő'vo- lumenmérési módszert találni. Tény az, hogy több kapitalista országban is, pél- dául Franciaországban, ahol általában termelő jellegűnek minősítették a nem anyagi szolgáltatásokat, az államigazgatás tevékenységét hosszú ideig nem ter- melőként kezelték. Tény továbbá az is, hogy még egyetlen ország statisztikája sem tudott más módszert kidolgozni, mint a leegyszerűsített -— a ráfordítások alapján való — mérést, s egyetlen olyan véleménnyel sem találkozhatunk, amely megnyug- tatónak minősítené az államigazgatásra vonatkozóan a gyakorlatban alkalmazott indexszámítási módszereket.

A nehézségek alapvető okát abban lehetne összefoglalni, hogy az államigaz—

gatás olyan tevékenység, amelynek jellemzésére sokkal inkább minőségi, mint mennyiségi jelzők alkalmasak. A relatív mennyiségek itt elvesztik értelmüket. Ter- mészetesen lehet jobban, :; lehet kevésbé jól végezni az államigazgatási munkát, azt azonban a legtöbb esetben nem lehet megállapítani, hogy az egyik fajta állam- igazgatási munka mennyivel jobb, mint a másik.

Vegyük példaként a külpolitikát. Kétségtelen, hogy van jobb, s van kevésbé jó külpolitika. (Ez annak ellenére igaz, hogy vannak esetek. amikor nagyon nehéz megmondani, melyik külpolitikai variáns jobb.) Azt azonban képtelenség meg- határozni, hogy az egyik variáns mennyivel jobb, mint a másik, vagy azt. hogy egyik évről a másikra hány százalékkal javult vagy romlott a külpolitikai szolgálta—

tás. Napjainkban gyakorlatilag mindenki egyetért azzal, hogy 1938—ban a Cseh- szlovákiát feldaraboló müncheni szerződés előtt Anglia és Franciaország nagyon rossz külpolitikát folytatott. A Szovjetunióval való egyezmény megállíthatta volna a hitleri Németország hódító törekvéseit. el lehetett volna kerülni a második világ—

háborút. meg lehetett volna menteni emberek tizmillióinak életét, és meg lehetett

volna akadályozni mérhetetlen mennyiségű anyagi javak pusztulását. Ennek el- lenére nincs olyan mérőeszköz. amely megmondhatná, hogy ez a jobb külpolitika mennyi államigazgatási szolgáltatással nyújtott volna többet, mint az, ami a való—

ságban volt. Paradox módon Anglia és Franciaország 1938. évi államigazgatási szolgáltatási volumene akkor is gyakorlatilag ugyanannyinak mutatkozott volna, ha a Szovjetunióval kötnek egyezményt, s nem a müncheni szerződést írják alá.

Vagy vegyük példaként a statisztikai hivatalok munkáját. Egy statisztikai hivatal lehet jobb, lehet rosszabb. nyújthat többet vagy kevesebbet a népgazdaságnak.

Azt azonban képtelenség megállapítani, hogy mennyivel többet vagy mennyivel kevesebbet nyújt. A statisztikai szolgáltatás hasznossága rendkívül sok tényezőtől

(például az információ gyorsaságától, pontosságátói, részietességétői, komplex vagy

kevésbé komplex jellegétől stb.) függ. amelyeket nem lehet megfelelő módon közös nevezőre hozni./* A statisztika felhasználói. ha legtöbbször ítéletet is tudnak alkotni,

4 Az olvasó felvethetné, hogy például egy gépkocsi hasznossága is nagyon sok tényezőtől függ (kapa—

citas, sebesség, fajlagos fogyasztás). ezért miért kell ezt a tulajdonságot az államigazgatási szolgáltatások esetében hangsúlyozni? Igen ám. de a gépkocsi esetében ott a piac. amely a különböző tényezőket közös nevezőre hozza. a statisztikai vagy más hasonló szolgáltatósoknak pedig nincs piacuk, amely ezt elvégezné.

(10)

VOLUMENMÉRES 879

és meg tudják határozni, hogy melyik információ volt számukra hasznosabb, hogy általában javul—e vagy romlik—e a statisztikai hivatal munkája, azt azonban nem tudják megállapítani, hogy mennyivel, hány százalékkal hasznosabb vagy kevésbé hasznos például egy iparstatísztikai kiadvány egy külkereskedelmi statisztikai kiad—

ványnál.

Az államigazgatási szolgáltatásoknál csupán a ráfordításokat tudjuk többé—

kevésbé kielégítő módon mérni. Nem csodálható ezért, hogy minden ország, ahol ilyen számítás folyik, a ráfordítások alapján határozza meg az államigazgatási szolgáltatások volumenindexét. Azaz azt tételezik fel, hogy minél nagyobbak az államigazgatási ráfordítások. annál hasznosabb az államigazgatás tevékenysége.

Ez a módszer természetesen figyelmen kívül hagyja az államigazgatási szolgál- tatások hatékonyságában, termelékenységében bekövetkező változások hatását.

Az államigazgatási szolgáltatások esetében — ellentétben az egészségügyiek—

kei vagy az oktatásiakkal — még az alcsoportokra való bontás is csak viszonylag keveset segít. Finomításí lehetőségként csupán a ráfordítások bizonyos árjellegű tényezőinek (például az általános bérrendezések hatásának) kiszűrése vagy vala—

milyen feltételezett termelékenységnövekedéssel való korrigálás jöhet számba. Ma- gyarországon mindkét módszerrel kísérleteztek, meg kell jegyezni azonban, hogy az államigazgatási szolgáltatásoknál még bizonytalanabbak a termelékenység vál- tozására vonatkozó becslések. mint például az oktatási vagy az egészségügyi szol—

gáltatásoknál.

Nagyon valószínűtlen, hogy a közeljövőben számottevő mértékben javítani le—

hessen a jelenlegi módszereket. Nagyobb távlatokban azonban a fejlődést lénye—

gesen elősegítik az államigazgatás hatékonyságával foglalkozó kutatások. Számos országban találkozhatunk már ilyenekkel. Legújabban N. E. Terleckij (7) tanul- mánya ad áttekintést ezekről a kutatásokról. Ha ezek a kutatások nem is a volu- menmérés lehetőségei szempontjából vizsgálják az államigazgatás problémáit.

azzal, hogy az államigazgatás általános feladatait részfeladatokra (programokra) bontják, s ezek mindegyikét a lehetőségekhez képest számszerű normákban (jelző- számokban) fogalmazzák meg, hasznosítható nyersanyagot szolgáltatnak a volu- menszámítások módszereinek javításához is.

KULÖNB'OZÖ ÁRUJELLEGÚ SZOLGÁLTATÁSOK

Bizonyos, az indexszámítás szempontjából közös tulajdonságaik miatt célsze—

rűnek látszik, hogy ugyanazon címszó alatt foglalkozzunk a színház, a mozi. a fod- rász. a kozmetika stb., azaz mindazon szolgáltatások volumenszámítási problémái- val, amelyek mint áruk kerülnek értékesítésre. Az áru- és a nem árujellegű szol—

gáltatások közötti határvonal nem éles. itt csupán arra kívánok emlékeztetni, hogy szocialista termelési viszonyok között több olyan szolgáltatásfajta nem árujellegű, amelyek a kapitalista országokban árujelleggel fordulnak elő. A jelenlegi magyar statisztikai gyakorlat azonban mintha túlságosan is messzire tolta volna el ezt a határvonalat. Azzal egyet lehet ugyan érteni. hogy a lakásszolgáltatásokat és a bankok tevékenységének legnagyobb részét nem árujellegűnek tekintjük, nagyon is vitatható. hogy miért kezeljük nem árujellegű szolgáltatásként a biztosító intézetek tevékenységét.

Az indexszámítás módszerei szempontjából a kereskedelmi jellegű szolgál- tatások két csoportját célszerű egymástól megkülönböztetni: azokat, amelyeknél a szolgáltatások alapvetően tömegjellegűek s azokat, amelyek alapvetően egyedi jellegűek. Az ,,alapvetően" jelzőt nem véletlenül használom. mert mint látni fog—

(11)

juk, a tipikusan tömegszolgáltatásoknak is vannak bizonyos egyedi jellegzetessé- geik, s az egyedi szolgáltatások sem minden szempontból kizárólag egyedi jelle—

gűek

Tömeg—, azaz ismétlődő jellegű szolgáltatásnak minősíthetjük a mozit. (: szín—

házat, az operát, a hangversenyeket, a fodrászt, a kozmetikát, a sportrendezvénye—_

ket stb. Ezekkel viszonylag egyszerű a feladatunk: nem nehéz megfelelő termé—

szetes mértékegységeket találni, s ha ezek már megvannak, akkor automatikusan alkalmazhatjuk a volumenindex—számítás klasszikus szabályait. Vagy közvetlenül számítjuk ki a volumenindexeket (a mennyiségi adatokat súlyozva a megfelelő árak—

kal), vagy az értékindex és árindex hányadosaként, azaz a folyó áron számított értékek ,,deflálásával". A gyakorlatban majdnem mindig az utóbbi megoldás lát- szik célszerűbbnek. Mind a közvetlenül számított volumenindexet, mind az ár- indexet ugyanis rendszerint csak nem teljes körűen (reprezentatív módon) tudjuk meghatározni, s a tapasztalat azt mutatja, hogy az árindexnek lényegesen kisebb a nem teljes körűségből származó hibája, mint az ugyanazon mintából számitott volumenindexnek, mivel az egyedi árindexeknek általában kisebb a szóródása. mint

az egyedi volumenindexeknek. _

A mozik szolgáltatásainak volumenindexét például a legcélszerűbb módon úgy határozhatjuk meg, hogy a folyó áron számított árbevétel deflálásához kiszá—

mítjuk a mozilátogatás árindexét; a volumenindex pedig a változatlan áras árbevételek hányadosa. Egy—egy ilyen mozi— vagy szinház— stb. árindex meghatá- rozása távolról sem okoz olyan módszertani bonyodalmakat, mint amilyenekkel a nem árujellegű szolgáltatásoknál találkozunk, de azért mégsem minden esetben egyértelműen egyszerű feladat. A problémát az okozza —— maradjunk most a film—

színházak példájánál — ,hogy mozilátogás és mozilátogatás között minőségi különb—

ségek lehetnek. A kívánatos az volna. ha a minőségi különbségek az indexben vo- lumenkülönbségekként jelentkeznének. Nem mindenfajta minőséget tudunk azonban ,.volumenesíteni".

Ebből a szempontból kétféle minőségi különbséget célszerű egymástól meg- különböztetni: azokat, amelyek többé—kevésbé elég jól számszerűsíthetők, pontosab—

ban ,,volumenesíthetők", s azokat, amelyek nem. Nevezzük az előbbieket extenzív, az utóbbiakat intenzív minőségi különbségeknek. Extenzív minőségi különbség pél- dául a filmszínház jellege (premier mozi vagy utánjátszó mozi); a nézőtéren elfog- lalt hely (páholy vagy zsöllye). Intenzív minőségi különbségek ugyanakkor a film művészi és technikai minősége, a filmszínház nézőterének hőmérséklete, előcsar-

nokának ízlésessége és tisztasága stb.

Az extenzív minőségi különbségek volumenesítését megkönnyíti, hogy a különb—

ségeknek megfelelően a szolgáltatások piaci ára is eltérő: az elsőhetes mozik ól-

talában drágábbak, mint az utánjátszó mozik. a páholy drágább, mint a zsöllye stb. lgy nincs akadálya annak, hogy egy elsőhetes mozi látogatását nagyobb vo—

lumennek tekintsük, mint egy uetánjátszó mozi látogatását, s ha például egyik évről a másikra az árbevétel azért nőtt, mert megnövekedett az elsőhetes mozik látogatottsága az utánjátszó mozik rovására, miközben az összes'eladott mozi—

jegyek mennyisége változatlan maradt, akkor ezt volumennövekedésként s nem árnövekedésként kezeljük.

Az intenzív minőségi különbségeknél nincsenek ilyen támpontjaink. Bár elmé—

letileg kívánatos volna, hogy egy igazán jó, művészi élvezetet nyújtó film megnézé—

sét nagyobb volumennek tekintsük, mint egy gyenge kommersz film megtekintését, ehhez nincsenek meg a megfelelő mérőeszközeink. Eltekintve most attól, hogyegy film minőségének megítélésében szubjektív tényezők is jelentős szerepet játszanak

(12)

VOLUMENMÉRÉS 881

(még hivatásos kritikusok véleményei is lényegesen különbözhetnek egymástól),

még ha mindenkinek a véleménye azonos volna. akkor sem tudnánk megmondani, hogy például a cannes—i díjnyertes ,,Szerelem" hány százalékkal nagyobb volu-

men, mint a ,,Szindbád" című film. Az intenzív minőségi különbségek vagy egy- általán nem számszerűsíthetők. vagy ha kifejezhetők is számokkal (például a mozi nézőterének hőmérséklete), ez még nem teszi lehetővé a volumenkülönbségek meg- határozását. Tudomásul kell tehát vennünk, hogy az intenzív minőségi jellemzőkben bekövetkezett változásokat volumeníndex-számítási gyakorlatunkban általában el kell hanyagolnunk.

Gyakorlatilag az extenzív és az intenzív minőségi különbségek megkülönböz- tetése oly módon történik. hogy a mozilátogatókat az általunk extenzivnek minő- sített jellemzőknek megfelelően alcsoportokra bontjuk. így például megkülönböz- tetünk elsőhetes és utánjátszó mozikat; az elsőhetes moziknál külön csoportba so- roljuk a páholyt, a zsöllyét stb. Az egyedi árindexeket ezután alcsoportonként ha—

tározzuk meg (például hogyan változott az elsőhetes mozik páholyjegyének ára),

majd ezeket az egyedi árindexeket megfelelő súlyozással átlagoljuk. Gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy az alcsoportokon belüli átlagárváltozásokat árváltozásokiként, az alcsoportok közötti arányváltozásoknak az átlagárra gyakorolt hatását azonban volumenváltozásokként kezeljük.

Az elvi és a gyakorlati problémákat az okozza, hogy meddig menjünk el, illetve meddig tudunk elmenni az alcsoportokra bontással. Például megkülönböztessük—e egymástól a színes és a nem szines filmeket; a szélesvásznú és a nem szélesvásznú mozikat; a hosszabb és a rövidebb játékfilmeket? Ezekkel a kérdésekkel kapcsolat—

ban csak azt az általános tanácsot lehet adni, hogy amennyiben ezek a különb- ségek árkülönbségekkel járnak, s amennyiben a szükséges adatok rendelkezésre is állnak, akkor igen. lgy például nem célszerű különválasztani az egy óra har—

mincöt percig tartó filmektől az egy óra negyvenöt percig tartó filmeket, mivel ezeknek a filmeknek a megtekintése általában ugyanannyiba kerül. A három vagy három és félórás filmeket azonban már érdemes külön kategóriába sorolni. mivel ezek a filmek már .,lkétrészes" vagy más hasonló elnevezéssel futnak, s rendszerint többe is kerül a megnézésük.

Normális körülmények között ezek a problémák nem okoznak nehézséget. Kü- lönösen vonatkozik ez azokra az időszakokra, amikor az adott szolgáltatásfajtánál nem voltak árváltozások. Ha például egyetlen mozifajta ára sem változott meg.

akkor az árindexet eleve iOO-nak tekinthetjük. Ilyenkor jobb, ha nem végezzük el a fentiekben vázolt kategorizálást. mert könnyen lehet, hogy az alcsoportokra bontás tökéletlensége miatt az így kiszámított árindex nem 100 százalékot fog adni. Más a helyzet. ha voltak árváltozások, de ilyenkor is alkalmazhatunk bizonyos egyszerű—

sitéseket: például az átlagárszámításokat csak azokra a kategóriákra korlátozzuk, amelyeken belül voltak árváltozások (a többi kategóriánál az árindex eleve 100).

Legtöbb nehézségünk akkor támadhat. ha árpolitikailag feszült körülmények között ún. burkolt árváltozások mennek végbe. ilyenkor nem az (vagy nem csak az) történik, hogy ugyanazon (: kategórián belül változik az ár, hanem az (vagy az is).

hogy ,,átminősitenek" mozikat vagy nézőtéri helyeket más kategóriákba anélkül, hogy azt a minőségi különbségek valójában indokolnák. Ezekben az esetekben nagy körültekintéssel kell a kategorizálásnál eljárni.

Mindaz amit a mozik szolgáltatásaival kapcsolatban vázoltam, értelemszerűen vonatkozik a többi tömegjellegű áruszolgáltatásra is. Arra nincs most lehetőség.

hogy minden egyes szolgálta'tásfajta speciális problémáira részletesen kitérjek. né—

hány jellegzetességet azonban érdemes megemlíteni.

5 Statisztikai Szemle

(13)

én

882 ,

DR. mea—mea LÁSZLÓ

A hangversenyeknél és operaelőadósoknál célszerű külön kategóriába sorolni az ún. különleges rendezvényeket. például élvonalba tartozó, világhírű vendég—

művészek fellépését. Az ilyenkor alkalmazott helyáremeléseket ugyanis helyesebb volumen- és nem pedig áremelkedésnek tekinteni.

A labdarúgó-mérkőzéseknél és egyéb sportrendezvényeknél is több kategóriát kell megkülönböztetni, amennyiben ezt az árkülönbségek indokolják (például nem—

zeti válogatottak mérkőzése. nemzetközi kupamérkőzések, elsőosztályú bajnoki mér- kőzések stb.).

A színházakkal kapcsolatban az a kérdés vetődik fel. hogy jelentős szubven—

cionáltsága miatt helyes-e ezt a szolgáltatásfajtát árujellegűnek tekinteni. *Véleméa nyem szerint igen. Ugyanakkor azonban nem tartanám célszerűnek kereskedelmi jellegű szolgáltatásként kezelni a különböző társadalmi rendezésű kulturális és sporteseményeket (például az üzemi színjátszó csoportok műsorát) még akkor sem, ha ezekre a rendezvényekre is belépőjegyet kell váltani. '

Különleges szolgáltatásfajta a rádió és a televízió műsorsugárzósa. A jelenlegi magyarországi gyakorlat az ezen a területen bekövetkezett valamennyi mlnőségvál-

tozóst, beleértve a műsoridő hosszának vagy a tv-csatornák számának változ—ását. ,

intenzív minőségváltozásként kezel. Ez azt jeleni, hogy csak az előfizetők számának a változása jelent volumenváltozást. árváltozásként pedig csak az előfizetési díj

változása jelent—kezik. Kétséges, hogy lehet—e ennél igényesebb megoldást alkal—

mazni. Mindenesetre meg kell jegyezni. hogy ez az eljárás jelentős .,burkolt ár- csökkenéseket" hagyhat figyelmen kívül.

Szólni kell végül a nem tömegjellegű kereskedelmi szolgáltatásokról. Ezek a szolgáltatásfajták egyedi, azaz nem ismétlődő ,,termékeket" hoznak létre. Szeren—

csére, ezekből a szolgáltatásfajtákból viszonylag kevés van, módszertani szempont- ból azonban lényegesen több nehézséget okoznak, mint a többi kereskedelmi jele legű szolgáltatás. Példaként erre a típusra az üzemszervezést és az ügyvitelgépesi- tést lehetne említeni. Ennek a viszonylag rövid múltra visszatekintő, de gyorsan fej- lődő ágazatnak — éppen a szolgáltatások egyedi jellege miatt -— nincsenek megfe- lelő mennyiségi egységei. Az eddigi magyarországi mérlegszámitási gyakorlat nem találta még meg azokat a módszereket. amelyekkel az üzemszervezés és az ügyvi- telgépesités árbevételének változását volumenjellegű és árjellegű tényezőkre lehet bontani (a gyakorlatban alkalmazott módszer mintegy azt feltételezi, hogy nem volt árváltozás). A tökéletesítés módját minden valószínűség szerint valamilyen olyan megoldásban célszerű keresni, mint amit az ugyancsak egyedi jellegű építőipari ter- melés volumenindexeinek meghatározására dolgozott ki a gyakorlat.

IRODALOM

(1) Fabricant, S.: Productivity in the medical care industry. Studies ln lncome and Wealth. Vol. 34.

National Bureau ot Economic Research. New York. 1969.

(2) Hettich, W.: Expenditures, output and productivity in Canadian university education. Urepared for Economic Council of Canada. Ottawa. 1971.

(3) Kendrick, !. W.: Measuring real output for service industries. Studies in lncome and Wealth.

Vol. 34. Natíonal Bureau of Economic Research. New York. 1969.

(4) Marímonl, M.: Measuríng real output for industries providing services. Studies in lncome and Wealth. Vol. 34. National Bureau of Economic Research. New York. 1969.

(5) Reder, M. W.: Some problems in the measurement of productivlty in the medical care industry.

Studies in lncome and Wealth. Vol. 34. National Bureau ot Economic Research. New York. 1969.

(6) Stone, R.: Health and medical care in the social accounts. Conference of European Statisticions.

(WC 36/4) Add 1. Soksz. Genf. 1970.

(7) Terleckíi, N. E.: Measuring output of government activities. Az IARlW XII. (1971. Ronneby) kan—

ferenciójára készitett sokszorosított anyag.

(8) Dr. Dlechsler László: A szolgáltatások értékének és volumenének mérése. Statisztikai Szemle. 1972.

évi 1. sz. 15—28. old.

(9) Hegedűs Oszkár — Steiger Anna: A nem anyagi szolgáltatások szerepe :: népgazdaságban. Statisz—

tikai Szemle. 1972. évi 1. sz. 60—74. old.

(14)

VOLUMENMÉRÉS 883

PEBIOME

Bra LTaTbH HBAHCTCH nponomxennelvr nepBoíi, onyóAnxonaHHoü Tem me aB'ropOM e mr- BapcKOM naaaunu 1972 razza. B Heiír paccmanuBaroTcn OCHOBHbIe me'roAOAon—mecxne npoő- AeMbr, KOTOpre Bcrpenrarorcx npn noc-rpoermu mmerccoa tpnzmtrecxoro oőbema AAS! O'Ulekb- HbIX orpameü ycnyr. -

ax HaanMep a OÖAaCTH oőpaaoaarmsr varna ocrromrasr prAOCMKOCTb Boaunxaerr emelte-nme Toro, wro Mb! ne momeM abraeAnTb 143 Koneunmx peaynb'ra'ron (Hanpnmepmw Ayrrermmc CBHACTeAbCTBa 06 oontrarmn ytreőrroro aaaeaemm) B KaKoífr menet-m ero nponc- xommo 11011 Boaaeücmnem ACHTeAbHOCTH, cBnaauHoü (: eroiá iorpaCAbro a B Kaxoü CTenei-IH — o'r apymx (pax—ropog. npeACTaBAneTca, HTO rre-r 60Aee AYHHICFO pemer-rmr, ueM OCHOBbIBaTb Raum rmaexcm Ha noxasaTeAbnx 'mna sarpa'r; oanaxo eTo'r Meroa mome'r ÖblTb SHa'íHTcAbHO yconepmeHC'rBogaH nyTeM paBÖHBKH noxasa'TeAeü 3a'rpaT Ha pan; nomypynn. floaoőnoe no- Aomerme " c ymyramu a OÖAaCTH meaugusm " aapasooxpanenun. Bosmomuo xyme BCCFD oöcrowr 11er B omomenun rocyaapcrseunoro ynpaBAeHl/IH, me name paaőnaxa Ha noaxa're- ropm—r rre Mome'r cyrgecrnemro yAyvrume peayAb'ra-rm.

BOAee őAaronpnx'rHoe nommcemre B o-rrromer-mu ymyr pbruounoro (Tonapuoro) xaparc- 'repa (Taxnx KaK KHHO, Tea'rp). Ozmaxo ztaAee 534er BcheuaeTcn pna przurocu'eü BCAeiICTBHe xauecmermmx pasArruuü, Kompbre rre noanamrcn namepeumo.

SUMMARY

This article is a continuatíon of a first one published by the same author in Statistical Review, No. 1. 1972. lt reviews the main methodological problems encountered in compiling the auantity indices for particular service industries in Hungary.

ln the case of educational services the main difiiculty arises from the fact that it cannot be separated out from the final results (e. g. certificates obtained) to which extent was this caused by the activítes of the industry and to which extent by other factors. lt seems there is no better solution than to base the indices on input type measures; howerer this method can be considerably refined by breaking down the input indicators to a number of subgroups. Similar is the situation in the case of medical and health services. The worst is perhaps the situation in respect of public administration. where even the break- down to sub-categories cannot improve substantially the results.

Easier is the situtation in respect of the market-type (commodity type) services (like cinema, theatre). However, even here a number of difficulties are encountered owing to the non measurable auality differences.

5;