IPABUNK ,
A_GYORS UTEMU FEJLÓDES UTJÁN
NYITRAI FERENCNÉ DR.
A felszabadulás óta eltelt 30, illetve az ipar államosítása óta eltelt több mint 25 évben végzett beruházások eredményeképpen iparunk ma már vitathatatlanul legfontosabb bázisa a népgazdaság fejlődésének, az életszínvonal emelésének és nem utolsósorban a szocializmus teljes felépítésének hazánkban. Kétségtelen.
hogy ebben a három évtizedben a magyar ipar nagyobb mértékben haladt előre, mint korábban egy évszázad alatt. Ebben a történelmi szempontból rövid idő—
szakban nemcsak az előrehaladás üteme lett gyorsabb, hanem az átalakulás mértéke és az iparosodásnak a népgazdaság egészére gyakorolt hatása is.
Az ipar fejlődése nem lehet öncélú: elsősorban azt szolgálja. hogy a szocia—
lista épités során megteremtsük és kiszélesítsük azt a bázist, amelyen az ország szocialista fejlődése alapszik, és amelyre az egész magyar dolgozó nép életszin—
vonalának állandó. folyamatos és fokozatos emelése is épül. Ez a néhány sommás megállapítás, amelyet oly gyakran hallunk és mondunk jelentősebb évfordulók alkalmával, talán szófiamnak tűnhet, ha nem gondolunk arra, hogy mit jelentett ez a 30 év az iparban dolgozók, az iparhoz kapcsolódó intézmények dolgozói és egész népünk számára.
Úgy hiszem, hogy nem ,,iparcentrikus" elfogultság az. ha megállapítjuk: mai magas életszinvonalunk túlnyomórészt annak köszönhető, hogy ipari termelőbázi—
sát létrehoztuk és megszilárdítottuk. Köztudott, hogy a magyar népgazdaság nyitott jellege következtében országunk számára a nemzetközi munkamegosztásban való részvétel elengedhetetlen követelmény, és ez a fejlődésnek legbiztosabb módja.
Ez a munkamegosztás sem képzelhető el nemcsak volumenben, hanem minőség—
ben, választékban és műszaki—technikai színvonalban egyaránt megfelelő ipari bázis nélkül.
Életünk minden jelenségét és folyamatát át- meg átszövi az iparral való kap—
csolat. lpari termékeket fogyasztunk minden nap. és az ipar eredményei hatnak a népgazdaság terinelő és nem termelő szférájának minden területére is, bár vitathatatlan a többi szféra visszahatása az iparra. Az ipari fejlődés azonban ennél többet is eredményezett hazánkban: létrehozott egy olyan technikai kultúrát. amely egész szellemi fejlődésünkre jelentős hatást gyakorolt. Hozzájárult ahhoz. hogy kialakuljon az országban olyan kvalifikált munkás— és műszaki értelmiségi réteg, amely nemcsak létrehozni és felhasználni tudja az ipar eredményeit, hanem akik- nek szellemi színvonala együtt gyarapszik az iparéval. Ez a kollektív technikai tudás pedig biztosítéka a népgazdaság további fejlődésének, többek között a mező- gazdaság iparosításának, a tercier szektor szélesítésének.
384 NYITRAI FERENCNÉ DR.
Az ipar államosítása óta eltelt több mint két és fél évtizedben iparunk nem—
csak hazai vonatkozásban lett meghatározó tényező, hanem helyünk a KGST- országok táborában és ezen keresztül a világban is számottevőbbé vált.
A hazai iparosítás tehát 30 év alatt megteremtette a szocializmus felépítésé- nek anyagi—technikai bázisát. az ehhez szükséges műszaki—szellemi kultúrát és egyidejűleg a nemzetközi munkamegosztásban való részvételünk szilárd alapját, és ez 25—30 év alatt nem kis eredmény, joggal büszkék lehetünk rá.
AZ lPARl FEJLÖDÉS FÖBB JELLEMZÖ VONÁSA!
A magyar ipar termelésének növekedése az óllamosításokat követő 5—7 esz—
tendő során rendkívül gyors volt, az évi átlagos emelkedés elérte a 10 százalékot.
Ebben az időszakban ugyanis a helyreállítási munkák keretében a rendelkezésre álló viszonylag nagy számú munkaerő mind teljesebb mértékű foglalkoztatásával gyors ütemet lehetett elérni. Erre az országban igen nagy igény is volt, hiszen az 1950-es évek elején még a mennyiségi szükségletek kielégítése volt az alapvető.
Ezt a periódust az jellemezte, hogy az ipari termelés emelkedése meghaladta ha- zánkban azt az ütemet, amelyet az akkori időszakban a fejlett tőkés országokban és a fejlődő országokban elértek (az előbbiekben évi 5 százalék, az utóbbiakban évi 8 százalék volt a növekedés átlaga). A növekedési ütem ezekben az években csaknem elérte a többi szocialista ország ipari termelésének évi átlagos emel- kedését is (bár esetenként a KGST-országok növekedési átlaga meghaladta a
11—12 százalékot).
A győrs előrehaladást — mint ismeretes -— 1955 és 1960 között lassuló fejlő- dési periódus követte, majd az 1960-as évek elején a növekedés átlagos üteme az iparban ismét gyorsult. Az 1960-as évek közepe táján azonban már a korábbi mennyiségi színvonal gyorsuló emelése nem volt elsődleges követelmény. hiszen ebben az időszakban került előtérbe a termelési struktúra átalakításának igénye, az ipari termelés minőségének javítása és ezzel egyidejűleg az az igény is, hogy a választék és korszerűség nagyobb szerepet kapjon az ipari termelés fejleszté- sében. Az ipar feladata ezekben az években bonyolultabbá vált.
Az 1960-as évek közepétől kezdődően az ipari termelés alakulását nem az ütem gyorsításával, hanem struktúraátalakulással együtt kívántuk elérni. Ma már mintegy 10 esztendő távlatából megállapíthatjuk azt, hogy ez a törekvés általában sikeres volt, ha nem is minden vonatkozásban értünk el azonos eredményeket.
1950 és 1974 között tehát az ipar fejlődését az jellemezte, hogy azok az ága—
zatok — elsősorban a gépipar és a vegyipar -—-, amelyek az ország műszaki fejlő—
désére a legnagyobb hatást gyakorolják, növekedtek nagyobb mértékben, és lé—
nyegesen kisebb mértékben fejlődtek a könnyűipari és élelmiszeripari ágazatok.
Ez a tendencia már az 1950—es évek elején kezdődött, és különösen az 1960—as években vált uralkodóvá.
Az 1960-as éveket követően, majd a negyedik ötéves terv során a cél az ipar fejlesztésében az ipari ágazati szerkezet és a gyártmányösszetétel további kor- szerűsítése és ezekkel együtt —- vagy ezekből következően — a gazdasági hatékony- ság növelése. A negyedik ötéves terv éppen ezért az ipari termelés mértéktartó növekedésével számolt, hangsúlyozva azt az igényt. hogy ez a növekedés együtt járjon a szelektív iparpolitika megvalósításával. A szelektivitás azoknak az ágaza- toknak erőteljesebb fejlesztését jelenti, amelyek gazdaságossági szempontból ha—
tékonyabban, a keresletnek (hazai és külföldi igényeknek) megfelelően és ezekhez
rugalmasan alkalmazkodva teljesítik a követelményeket.IPARUNK FEJLÖDÉSE 385
Ma, 1975 elején megállapíthatjuk, hogy az ipari termelés volumenének a ne—
gyedik ötéves terv első 4 évében elért növekedése biztosítja. hogy az ötéves terv célkitűzéseit az ipar. mennyiségben és értékben egyaránt teljesítse. Az első 4 év során már olyan jelentős volt a termelés felfutása, hogy az 1975. évi ipari terme- lésnek az előző évhez képest mintegy másfél százalékos növekedése elég lenne a negyedik ötéves terv teljesítéséhez. A tényleges fejlődés a terv szerint ennél jóval több, 6 százalék körüli lesz.
Ami a hatékonyabb fejlesztés követelményét illeti, azt összefoglalóan mutatja
az iparból származó nemzeti jövedelem alakulása. amely a negyedik ötéves terv eddig eltelt időszakában gyorsabban nőtt, mint az ipar bruttó termelése. Ez a mérőszám is azt jelzi, teljesítettük azt a negyedik ötéves tervben előírt feladatot, hogy elsősorban a munkaigényes, a gazdaságosabb termékeket előállító termelő ágazatok fejlődjenek gyorsabban. és azt is jelzi, hogy anyagigényességünk álta—lábon és egészében nem növekedett számottevő mértékben. Folytatódott az ipari struktúra kedvező irányú átalakulása is.
A most folyó tervperiódusra az is jellemző, hogy a magyar ipar termelésének növekedése továbbra is meghaladja a tőkés országok átlagát, de lassúbb. mint a KGST—országok többségéé. Ami az utóbbit illeti, meg kell jegyeznünk, hogy ez teljesen érthető, ha a román vagy a bolgár iparral hasonlítjuk össze eredményein- ket. hiszen a fejlődésnek egy alacsonyabb bázisán könnyebb viszonylag gyorsan nagyobb volumennövekedést elérni. Kevésbé magyarázható már ez a jelenség akkor. ha a Szovjetunió. Csehszlovákia, vagy a Német Demokratikus Köztársaság iparához hasonlitjuk eredményeinket. Köztudott, hogy ezekben az országokban már magas bázison fejlődik ebben a tervperiódusban az ipar. és az eredmények azt mutatják, hogy egyes években a magyar iparénál jóval nagyobb növekedést tudtak elérni hatékonyabb eszközráfordítással. Például a csehszlovák ipar terme—
lése 1970—1973 között évi 7 százalékkal, a Német Demokratikus Köztársaság és a Szovjetunió iparáé 1972—ben és 1973—ban évi 6, illetve 7 százalékkal nőtt. A ma—
gyar ipar termelésének emelkedése 1972-ben ennél kisebb, 1973-ban pedig ezzel azonos volt.
A 30 éves fejlődésre az is jellemző, hogy az ipar állami szektora mellett jelen—
tős bázissá vált a szövetkezeti ipar. Ez a téma ugyan részletesebb vizsgálatot is igényelhetne, hiszen a szövetkezeti ipar létrejöttekor az alapvető feladat a lakos—
ság fogyasztásicikk-szükségleteinek kielégítése volt, párosulva egy sor szolgálta- tási tevékenységgel, ma viszont a szövetkezetek feladatköre már ennél jóval szé—
lesebb. A szövetkezeti ipar fejlődése a legutóbbi két évtizedben igen sokrétű és egyidejűleg több irányú is volt. A mai szövetkezeti iparra az jellemző. hogy a nagyipar kiegészítőjévé lett. sok esetben versenytársává is, és ma már egyáltalán nem csak a hazai fogyasztóközönség igényeinek kielégítését látja el, hanem je- lentős mértékben exportál is. Egyes ágazatokban mind a szocialista, mind a tőkés piacokon kedvező értékítélettel találkoznak a szövetkezeti ipar termékei.
A negyedik ötéves terv első négy évében az állami ipar termelése évenként átlagosan 6,6, a szövetkezeti iparé pedig 9,8 százalékkal növekedett. A növekedés üteme sem az állami. sem a szövetkezeti szektorban nem volt egyenletes, ezt azon- ban mindkét társadalmi szektorban más és más tényezők idézték elő. A szövet—
kezeti ipar esetében a fogyasztói igényekhez való rugalmas alkalmazkodás volt a jellemző. és ez sok esetben az exportpiacokon is kedvezően éreztette hatását.
Ez azonban együtt járt azzal is, hogy a javító—szolgáltató tevékenységet nem min—
dig a fogyasztók (főként a hazai vásárlók) igényeinek megfelelően látta el a szö-
vetkezeti szektor. '
386 NYlTRAl FERENCNE DR.
Végül említést kell tennünk arról, hogy az elmúlt 25—30 év során a magán- kisipar aránya az iparban jelentős mértékbenv csökkent, s bár ma az egész ipar termelésének 1 százalékát sem éri el termelése. mégsem mondhatjuk. hogy a kis-
ipari tevékenység lényegtelen. hiszen a javítások—szolgáltatások ellátásával, kü—
lönösen az iparilag kevésbé fejlett vidékeken, kisebb településeken hiányt pótol.
Ezért :: magánkisipar ilyen jellegű tevékenységéhez állami támogatásban. illetve kedvezményekben is részesül.
A KÖZPONTI PROGRAMOK SZEREPE AZ lPAR FEJLESZTÉSÉBEN
Az ipari termelés fejlődési tendenciáját már az 1960—es évek során is, de hangsúlyozottabban a negyedik ötéves tervperiódusban a központi programok határozták meg. Az elmúlt évek tapasztalataiból azt a következtetést vonhatjuk le.
hogy azokban az ágazatokban és az egyes ágazatokon belül azokban a szakmák-
ban. azoknál a vállalatoknál volt egyértelműen gyorsabb a fejlődés. amelyeknél központi erőforrások hozzáadásával kormányszintű programok végrehajtása folyt.illetve folyik napjainkban is. A teljesség igénye nélkül ezek közül néhány jelentő- sebb kormányprogramra mint fejlődésünk főbb kulcspontjaira külön is fel kíván—
juk hivni a figyelmet.
A legutóbbi években, különösen 1971 óta a gépipar szempontjából alapvető (: közútiiórmű-program végrehajtása. Ismeretes. hogy az 1960-as évek végén, ami—
kor ezt a programot kidolgozták. elég sok vita folyt arról. hogy vajon hazánk anyagi és szellemi adottságai megfelelők-e egy ilyen jelentős mértékben anyag—, eszköz—
és nem utolsósorban kooperációigényes program végrehajtásához. Voltak olyan nézetek. hogy az ilyen típusú program meg-haladja erőinket. és ezt különösen az autóbuszprogramra vonatkoztatták. Voltak ezzel szemben olyan nézetek, amelyek a közútijármű-programban előirányzott növekedést még alacsonynak is tartották.
A gyakorlat. az elmúlt 4 év fejlődése egyértelműen bizonyította, hogy a köz—
útijármű-program reális célt tűzött a magyar gépipar elé, és megfelelő eszközöket összpontosított ennek a reális programnak végrehajtására is. Hangsúlyozni szeret—
ném. hogy ez nem ment problémamentesen. Az első években a programban előírt feladatot az autóbuszgyártás tekintetében nem tudtuk teljesiteni. 1974—ben azon- ban már sikerült a gépiparnak az előirányzott mennyiséget legyártani, 1975-re pedig további növekedés várható.
Új elemként jelentkezik az utóbbi években az is. hogy a közútijármű—progra- mon már korántsem csak az autóbuszprogramot értjük. hanem ennek szélesebb vetületét is. Ismeretes, hogy a magyar gépipar számos vállalata vesz részt közvet- lenül vagy közvetve járműgyártásban, éspedig nemcsak hazai, hanem nemzetközi kooperációban is. A közútijármű-program értelmezése tehát kiszélesedett, s magá—
ban foglalja azoknak a szerkezeti elemeknek. részegységeknek előállítását is, ame- lyekkel részt veszünk a Zsiguli- (VAZ-) program végrehajtásában. és amelyekért cserébe személygépkocsikat kapunk. vagy amelyekkel a lengyel FlAT—programhoz csatlakozunk.
Az ilyen típusú együttműködés köre bővíthető és bővül is a német demokra- tikus köztársaságbeli és a csehszlovák gépkocsigyárakkal, valamint egyes tőkés gépkocsigyárakkal való munkamegosztással. A közútijármű—program mennyiségi eredményei mellett nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt, hogy létrehoztuk nemcsak a korszerű motorok és hátsó futóművek előállítására alkalmas gyártási kapacitást, hanem létrehoztunk egy igen fegyelmezett. magas színvonalú munkamegosztást.
éspedig ennek olyan fajtáját, amely a hazai ipari vállalatokat (: korábbinál fej—
IPARUNK FEJLODÉSE 387
lettebb műszaki—technológiai színvánalat igénylő munka végzésére ösztönzi, és egyidejűleg hatékony kooperációs kapcsolatokat teremt az országon és a KGST- táboron belül egyaránt.
A gépiparban az elmúlt években kezdett kialakulni és a közeli jövőben vár- ható, hogy jelentősebben tovább folytatódik a számítástechnikai program. _Erről a most fejlődésben levő új típusú programról azt is elmondhatjuk, hogy viszonylag kevés. de minőségi szempontból nagyon magas követelményű anyagfélhasználást igényel, párosulva ugyancsak magas szintű szellemi kapacitással. Ez a fajta prog- ram a gépipar szempontjából különösen azért fontos. mert a korszerű új szerkezeti elemek alkalmazása, adaptálása és kisebb mértékben hazai előállítása kiszéle- síti a gépipar híradástechnikai és műszeripari profilját, és lehetővé teszi, hogy új iparág, a számítástechnikai ipar alakuljon ki hazánkban. Ismét azt kívánom hang- súlyozni, hogy ez a program sem elsősorban végtermék—szemléletű, bár nem elha- nyagolható az sem, hogy az R—iO-es kisszámítógépek családjának létrehozásával végtermékszinten is kapcsolódunk a programhoz. Emellett azonban részegységek-
kel — amelyek esetenként önálló végtermékként is felfoghatók —, alkatrészekkel
és szerkezeti elemekkel kapcsolódunk a KGST ESZR-programjának végrehajtásá—hoz.
A gépipar szempontjából ez a két kormányprogram a meghatározó. Mégsem mondhatjuk azonban, hogy csak ezek azok a feladatok, amelyeket a gépipar az utóbbi évek fejlődése során megoldott. és amelyek a további haladás útját is meg—
jelölik. Az elmúlt 30 és ezen belül különösen a legutolsó 10 évben gépipari válla- lataink létrehoztak egy sor újfajta terméket, termékcsaládot. és — bár kisebb mér- tékben — meghonosítottak új technológiákat is. Ez utóbbiak tekintetében azonban jóval gyorsabban kell előbbre lépnünk. Ma már ugyanis örömmel állapíthatjuk meg, hogy részben hazai fejlesztéssel, részben licenc- és know—how-vásárlással a gépipari termékstruktúra viszonylag gyors ütemben újul meg. Nem mondhatjuk el azonban azt, hogy az új technológiák hazai adaptálásában is ilyen eredményt értünk el.
Elég gyakori még, hogy korszerű új terméket hagyományos — olykor elavult — tech—
nológiával állítanak elő. Sok esetben egyes technológiai folyamatok —- gyakorta a kisegítő jellegű munkafolyamatok — az egész termelés gyorsabb fejlesztését hátrál—
tatják.
Kezd már meghonosodni gépiparunkban a nem kizárólagos végtermékszem—
lélet, hanem a nemzetközi kooperációra való törekvés és ezen belül is a KGST—
partnerekkel és a fejlett tőkés országok gépipari nagyvállalataival való együttmű-
ködési készség. Hangsúlyozom, hogy kezd kialakulni (és már ez is nagy eredmény).
amelyet kétségkívül a legutóbbi évtized gyors fejlődése hozott létre. Ez azonban a fejlődésnek csak a kezdetét jelenti. Ismeretes, hogy hazánk belső felvevő piaca a gépipar számára eléggé korlátozott, így nem állhatunk meg a fejlődés mai szaka- szán. hanem elsősorban a nemzetközi együttműködésre alapozva korszerű alkat- rész- és részegységgyártással, számunkra és a partnerek számára egyaránt ked—
vező munkamegosztással célszerű gépiparunkat a jövőben továbbfejleszteni.
A kormányszinten elhatározott és jelentős állami források segítségével végre—
hajtott programok segítették elő a vegyipar fejlesztését és ezen keresztül a nép—
gazdaság kemízálósának meggyorsítását az elmúlt évtizedekben. E tekintetben je- lentős eredményekről számolhatunk be. Köztudott, hogy a magyar vegyipar a fel—
szabadulást követően, az államosítások időszakában igen alacsony bázisról indult.
s a fejlődés üteme gyors volt. A magyar vegyipar termelésének évi átlagos növe—
kedési üteme az 1950 és 1965 közötti 15 évben 15,5 százalék. 1966—1974 között
pedig évente átlagosan 113 százalék volt. Ezek az adatok azonban csak a meny-388 NYITRA! FERENCNE DR.
nyiségi növekedést jelzik, ami a számok mögött van, az sokkal több. Meghonosí- tottuk ebben az időszakban a hazai műanyag— és műszálgyártást. és gyakorlatilag hazai műtrágyagyártással tudjuk ma már kielégíteni a mezőgazdaság műtrágya—
szükségletének döntő többségét. Ez utóbbit annál is inkább hangsúlyozni kell, mert közismert, hogy a mezőgazdaság iparosítása az az út, amelyen ma a nálunk fejlet—
tebb országok is járnak. és ezt az utat nem lehet elképzelni hazai műtrágyagyártő bázis nélkül.
A népgazdaság és az ipar kemizálása igényli a műanyag és a szintetikus szá- lak gyártóbázisának a kialakítását még akkor is, ha természetes számunkra, hogy nem mindenfajta műanyag és nem mindenfajta műszál hazai gyártása célszerű. E tekintetben is az ésszerű és hatékony nemzetközi munkamegosztás megvalósítása az a feladat, amelyet napjainkban végrehajtunk, s amelynek megvalósítása közvet—
lenül és közvetve a lakosság szükségleteinek kielégítésében az elmúlt 4—5 évben számottevő eredményeket hozott.
Nem hagyhatjuk figyelmen kívül a központi programok közül a könnyűipar jó néhány ágazatában a negyedik ötéves tervperiódusban végrehajtott vagy végre- hajtás alatt levő rekonstrukciós programokat. Ezek említése azért is fontos, mert viszonylag nem túl sok beruházással és szintén nem hosszú átfutási idővel sikerült korszerű textil-. textilruházati. cipőipari és nem utolsósorban bútoripari bázist léte- síteni részben a hazai fogyasztóközönség ma már mind nagyobb választéki és minőségi igényeinek kielégítésére, részben pedig az exportpiacok kiszélesítésére, illetve azok megtartására. A rekonstrukciós programok eredményeit a lakosság közvetlenül is érzékeli, emellett hatásuk közvetve is érvényesül, hiszen az export eredményeképpen bővűlhet másfajta ipari termékek vagy esetleg az azonos ága-
zatba tartozó importált termékek választéka a hazai kereskedelemben.
Említést kell tennünk a központi programok kapcsán arról is, hogy az élelmi—
szeriparban végrehajtott különböző állami támogatással és vállalati erőforrásokból létrejött fejlesztések eredményeképpen ma már az élelmiszeripar nagyrészt betölti azt a funkcióját, hogy a hazai mezőgazdaság termékeit mind több magyar feldolgozó munkával párosulva bocsássa a piacra. Ez nemcsak az export szempontjából el- sődleges követelmény, hanem az életszínvonal növekedésével. s a teljes foglalkoz—
tatottság megvalósulása után a lakosság mai igényeinek figyelembevételével egy- re nagyobb mértékben célszerű konzerveket. mélyhűtött termékeket, előrecsomagolt élelmiszereket és előre feldolgozott félkészételeket piacra hozni annak érdekében, hogy a hazai vásárló az igényeinek megfelelő termékféleségek között választhas- son. Úgy vélem, hogy az élelmiszeripar választéki és minőségi igényeinknek az utóbbi években közel teljes mértékben eleget tudott tenni. Esetenként új. korszerű csomagolású termékekkel az élelmiszeripar hozzájárult az igényesebb fogyasztók kívánságainak választékosabb kielégítéséhez, sőt új fogyasztói igényeket is keltett.
E tekintetben azonban egy hiányosságról is említést kell tenni, és ez az, hogy gyakran a választékbővülés a drágább termékek irányába való eltolódást is jelenti, és az olcsó termékekből nem mindig áll megfelelő mennyiség rendelkezésre.
AZ lFARl TERMELÉS NÓVEKEDÉSÉNEK FÖBB TÉNYEZÖl
A szocialista iparosítás kezdeti évtizedeiben az ipari termelés növekedésének fő forrása a foglalkoztatottak létszámának növekedése volt. Ennek eredménye, hogy ma Magyarországon az ezer lakosra jutó ipari foglalkoztatottak száma igen ma—
gas. 172 fő, jóval magasabb tehát. mint a világ számos, nálunk fejlettebb orszá—
gában. Az 1950-es évek során, de még az 1960—es évek elején is a teljes foglalkoz—
lPARUNK FEJLÖDESE
389
tatottság megvalósulása azt jelentette, hogy a mezőgazdaságból felszabadulók vagy a háztartásokból első ízben munkába lépők mind nagyobb hányada az iparban keresett és talált is elhelyezkedést. Átmenetileg volt olyan fejlődési szakasz, amikor az első ízben munkába lépők vagy a mezőgazdaságból felszabaduló fiatalok segéd- munkásként az építőiparban helyezkedtek el, majd azt követően az iparban talál—
tak megfelelő foglalkoztatást
Az ipar munkaerő—elszívó hatása a mezőgazdaság irányában az 1950-es évektől egészen az 1960—as évek közepéig érvényesült. Az 1960—as évek második felében azonban újfajta problémával kellett szembenéznünk. és ez az volt, hogy az iparosodott országrészekben s főként a városokban a munkaerőforrás úgyszólván teljesen kiapadt. A létszámra alapozott termelésbővítés tehát fokozottabb mérték- ben kívánta a vidéki ipartelepítést, elsősorban azokban az országrészekben, me—
gyékben és különösen községekben, ahol korábban nem vagy csak kismértékben volt ipari bázis. Másfelől azt is jelezte már ez az időszak, hogy az egész ország—
ban kezd a munkaerőforrás kiapadni —— ennek közismert demográfiai okai is vol—
tak —, így az iparnak ez a termelési tényezője a jövőre nézve már nem lehet a fejlődés elősegítője.
Meg kell említenünk azt is, hogy az ipari foglalkoztatottsóg összetétele szá- mottevően változott az elmúlt 25—30 évben. Az iparban munkába lépők között az 1970-es évekig folyamatosan növekedett a nők aránya, hiszen a vidéki iparosítás együtt járt azzal, hogy foglalkoztatási lehetőséget biztosított a korábban mezőgaz- daságban vagy háztartásban dolgozó szakképzetlen női munkaerőnek. Ez a fo—
lyamat az 1970—es évek elején már jelentősen lassult, hiszen a női munkaerő-tar- talékok is kimerülőben voltak.
A foglalkoztatottságnál ugyancsak új jelenségként, illetve folyamatként ér—
tékelhetjük az 1970- es években azt is, hogy a munkaerő— tartalékok kimerülésével egyidejűleg a mezőgazdaság visszaszívó hatása -— ha kismértékben is —— már ér- vényesült. különösen azért, mert alapvetően megváltoztak a mezőgazdaságban dol- gozók munkakörülményei a korábbi évtizedekhez képest, és megváltoztak a bér- és jövedelmi viszonyok is a munkások és a mezőgazdaságban foglalkoztatottak kö—
zött. Mindez a fiatalok egy részét arra ösztönözte, hogy inkább lakóhelyén a me- zőgazdasági termelőszövetkezetben keressen foglalkoztatási lehetőséget. semmint esetleg átköltözzön ipari településre, vagy bejáróként keressen ott foglalkozást.
Ma még kezdődő jelenség, de nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy az egyre jobban —- és feltehetően az ötödik ötéves tervidőszakban a mainál sokkal gyorsab- ban -— fejlődő tercier szektor munkaerő-tartaléka is csak az ipar lehet, hiszen más- honnan munkaerőt elvonni úgyszólván' lehetetlen. (Az építőipar és a mezőgazda- ság már nem rendelkezik gépesítéssel felszabadítható számottevő munkaerő—tar-
talékkal.)
Ezek az újszerű jelenségek és folyamatok különösen felhívják a figyelmet arra, hogy az iparban foglalkoztatott munkaerővel a mainál jóval ésszerűbben célszerű gazdálkodni a közeli jövőben. Az ipari munkaerő összetételét ma elsősorban az jellemzi, hogy a szakmunkások aránya a 25—30 évvel ezelőttihez képest növekedett.
1964—ben a szakmunkások aránya az iparban 409 százalék volt, 1973 szeptembe—
rében már 45 százalék. Különösen figyelemre méltó, hogy 1946-ban az iparban dolgozó munkásnőknek csak 5.2 százaléka rendelkezett szakképzettséggel. 1973 szeptemberében pedig 22.7 százalékuk szakképzett volt. Ezt a fejlődést ilyen rövid idő alatt csak a szocialista tábor országaiban s köztük hazánkban sikerült elérni.
Figyelemre méltó az is, hogy a mai létszámnövekedés egyidejűleg a betanított munkások arányának kisebb emelkedését is eredményezte. A betanított munkások
390 NYITRAI FERENCNE DR.
aránya 1946-ban 365, 1973 szeptemberében 392 százalékot képviselt az iparban, s így világos, hogy a legnagyobb mértékű csökkenés a segédmunkások arányában következett be, az 1946. évi 23 százalékról 1973 szeptemberére 15,8 százalékra esett.
Megállapíthatjuk tehát. hogy hosszabb távon egészséges és igen kedvező belső strukturális átalakulás következett be az ipari foglalkoztatottak tekintetében.
A magasabb szakképzettségi fok magasabb kulturáltsággal is együtt járt, ezzel egyidejűleg az iparban foglalkoztatottak életszínvonala, életkörülményei, szociális és kulturális igényei is megváltoztak.
Módosult az ipari foglalkoztatottság struktúráján belül az ipari dolgozók
korösszetétele is. Abból a természetes fejlődésből adódóan, hogy az ipar új mun-kaerőforrása ma már csaknem kizárólag az első ízben munkába lépő fiatalokból
áll. évről évre egyre nő az iparban dolgozó fiatalok aránya. 1973—ban és 1974—ben a legtöbb fiatal a gépiparban és a könnyűiparban dolgozott. az utóbbiban első—sorban a fiatal nők aránya volt jelentős.
Bár az elmúlt 25—30 évi fejlődés e téren is jelentős volt. a strukturális át—
alakulás nem tekinthető ma befejezett folyamatnak. Úgy tűnik — különösen (: ná- lunk fejlettebb országokkal összehasonlítva —, hogy a segédmunkások aránya a magyar iparban még mindig igen magas. magasabb annál, mint ami ipari fejlett- ségünkből adódnék. Ez nem kis mértékben arra vezethető vissza, hogy a kisegítő munkafolyamatok gépesítése köztudottan lassan folyt az elmúlt 10—15 éveben; e te- kintetben az előrehaladásnak az ötödik ötéves tervidőszakban meg kell gyorsulnia.
A betanított munkások arányának csökkenésével is nagyobb mértékben számol- hatunk a közeljövőben, hiszen a magasabb fokú mechanizálás és különösen az automatizálás a betanított munkások számának kisebb mértékű növelését igényli.
Ugyanakkor a javító—karbantartók létszámának nagyobb arányával kell számolnunk.
s ez több szakképzett munkás foglalkoztatását teszi szükségessé.
Az ipari fejlődés másik. szintén alapvető tényezője az állóeszköz-állomány növekedése, az ipari termelőfolyamatok fokozottabb gépesítése. Az eszközállo- mány gyarapodása már az 1950-es évek közepétől kezdve igen gyors ütemű volt, és a negyedik ötéves tervidőszak során az ütem tovább gyorsult. bár évről évre nem egyenletes mértékben. E tekintetben is különböző periódusokat különböztet- hetünk meg.
Az ipari fejlődés kezdeti szakaszában, vagyis az 1950-es években. majd az i960—as évek elején is az új üzemek létesítése volt a fő feladat. Ez nemcsak új nagy beruházásokat jelentett. hanem a vidéki iparosítás kapcsán kisebb termelő—
egységek üzembe helyezését is. Az extenzív fejlődés lehetőségeinek kimerülése azt is jelenti és jelentette már a közelmúltban is, hogy lényegesen fontosabb az ún. rekonstrukciós jellegű fejlesztés, elsősorban a gépesítés, a gépállomány teljes vagy részleges cseréje és kisebb mértékben az új ipari termelőegységek létre- hozása.
Ez természetesen nem az egyedüli lehetséges vagy szükséges folyamat.
Vannak az iparnak olyan területei, ahol az új létesítmények üzembe állítása to—
vábbra is elengedhetetlen követelmény. Erre jó példa a petrokémiai program meg- valósítása vagy az új erőművi beruházások, köztük nem utolsósorban a paksi
atomerőmű. Nyilvánvaló, hogy a technikaérzékeny ágazatok, mint például a szó—
mítástechnika gyors fejlesztése is együtt járhat új gyárak. üzemek létesítésével.
Azokban az ágazatokban azonban, ahol már kialakult a megfelelő gyártókapaci- tás a korábbi évtizedekben. a korszerűség követelményeit elsősorban gyáron belüli gépesítéssel, automatizólóssal vagy teljes rekonstrukciós program végrehajtásával lehet elérni.
IPARUNK FEJLÓDESE 391
A rekonstrukciós jellegű fejlesztések között jó példaként említhetjük a köny- nyűiparban a legutóbbi években végrehajtott és a most végrehajtás alatt levő re- konstrukciós programokat, amelyek látványos eredményt hoztak nemcsak a volu-
men növekedésében, hanem elsősorban a hatékonyabb, gazdaságosabb termelési
szerkezet kialakításában és a korszerű termékválaszték létrehozásában egyaránt.Követendő lehet e gyakorlat az ipar más területein is. A rekonstrukciós progra- mok keretében a rendelkezésre álló vállalati és az ezeket kiegészítő központi esz-
közök megfelelő koordinálásával mód van arra, hogy erősen koncentrált eszköz-
befektetéssel a lehetőséghez mérten gyorsan érjünk el hatékonyságjavulást anél- kül, hogy az jelentősebb építőipari beruházásokat igényelne. Az utóbbit azért kell hangsúlyozni, mert köztudott, hogy az építőipari beruházásokat igénylő új létesítmények üzembe helyezése igen gyakran elhúzódik. Az ezzel járó időveszte—ség pedig gyakran az új létesítmény új termékeinek piaci helyzetét rontja, az el- érhető árat korlátozhatja.
Az ipari termelés eszközigényessége' az elmúlt években nem kis mértékben növekedett. Ez részben annak hatására jött létre, hogy egy sor eszközigényes ága—
zatot és tevékenységet fejlesztettünk ki. Mint már említettük, ezek közé tartozik a közútijármű-program végrehajtása és a vegyipar komplex fejlesztése is. A nö- vekvő eszközigény azonban jórészt csak átmeneti. amely a következő időszakokban a termelés számottevő bővülését és a termelés hatékonyságának javulását fogja
eredményezni. .
Az ipar állóeszköz—ellátottságának fokozatos gyarapodása a technikaintenzív ágazatokban érvényesült a legjobban. Az átlagosnál lényegesen gyorsabban nőtt a híradástechnikai ipar, a villamosipari gépgyártás, a műszeripar és a vegyipar állóeszköz-állománya: 1960 és 1974 között évi átlagban 11 százalékkal. Ezeknek az ágazatoknak többségében az állóeszközök egységnyi értékével létrehozott ter- melés értéke is növekedett. ha nem is minden időszakban és ha nem is túlzottan számottevő mértékben. A híradás- és vákuumtechnikában az eszközállomány nö—
vekedése 1960 és 1974 között az állóeszközök értékének egységére jutó termelés évi átlagos 2.1 százalékos növekedésével párosult, a műszeriparban és a vegyipar- ban e 14 év alatt az eszközhatékonyság csak évenkénti átlagos 0.6 százalékkal növekedett.
Az ipari termelés tényezői között említést kell tennünk a harmadik tényező- csoportról is, éspedig az iparban felhasználásra kerülő anyagok és közöttük is elsősorban az importált anyagok volumenének alakulásáról.
A magyar ipar sok ágazata jelentős mértékben igényel importált nyersanyago- kat. energiahordozókat. Bár az ipari fejlődés e tekintetben is kedvező tendenciát mutat. az elmúlt 25—30 év strukturális átalakulása nem egy esetben együtt járt az importált anyagok hányadának növekedésével és különösen az importált energia—
hordozók arányának emelkedésével. Említést kell tennünk arról, hogy összes anyag- behozatalunknak mintegy felét, ezek közül is elsősorban a kohászati, vegyipari, faipari alapanyagokat a baráti szocialista országokból importáljuk. Ez a magyar ipar számára az elmúlt években kedvező feltételeket teremtett. hiszen a szocialista világpiacon érvényesített fix árak a magasabb feldolgozottsági fokú termékeket gyártó iparvállalatoknál igen kedvezően hatottak. Kevéssé került tehát napirendre az elmúlt években az anyagtakarékosság és különösen az importált alapanyagok- kal és energiahordozókkal való takarékosság követelménye. sőt talán túlzottan háttérbe szorult ez a szempont az ipar fejlesztésében. Napjainkban azonban, ami- kor a világpiacon és így a szocialista piacokon is változnak a késztermékek és nyersanyagok egymás közti árarányai, az importált nyersanyagokkal való ésszerű
392 NYITRAI FERENCNE DR.
gazdálkodás követelménye elengedhetetlen szükségessége a hazai fejlődésnek.
A legutóbbi évek adatai azt mutatták, hogy a magyar iparban felhasznált anya- gok 22,4 százaléka importált eredetű (1972. évi adatok az ágazati kapcsolati mér- legek alapján), s ezen belül a magyar gépipar csak 17,7 százalékban, a vegyipar pedig 45.4 százalékban használ fel importált alapanyagokat. részegységeket. fél- termékeket.
Természetesen nemcsak a külföldi. hanem a hazai anyagokkal való ésszerű gazdálkodás is igen fontos követelmény az ipar számára, hiszen a viszonylag kis mértékben rendelkezésre álló hazai alapanyagok -— mint például a bauxit vagy a hazai földgáz -- felhasználása is fontos bázisa a további ipari fejlődésnek.
AZ lPARl TERMELÉS MlNÖSÉGE, KORSZERÚSÉGE. VÁLASZTÉKA
A szocialista ipar kialakulásának első évtizedeiben a fő — és korántsem köny—
nyű — feladat a mennyiségi igények kielégítése volt. és ennek iparunk csaknem teljes egészében eleget is tudott tenni. Jóval nehezebb feladat az, amely az 1960-as évek közepe óta kapott egyre nagyobb szerepet az ipar fejlesztésében. a termelés minőségével. választékával, korszerűségével szemben támasztott követelmények teljesítése. Ez az igény a nemzetközi munkamegosztásba való bekapcsolódásunk növekedésével mind nagyobb és nagyobb feladatokat jelent a magyar ipar szó- mára. Ismeretes, hogy az ipari export 1960 és 1974 között kb. 4—5—szörösére növe—
kedett, s ezen belül jelentős mértékben nőtt exportunk a szocialista országok és különösen a Szovjetunió, valamint a tőkés országok irányában. Ma már nemcsak a tőkés országok piaca. hanem a szocialista piac is nagyobb minőségi igényekkel lép fel, s iparunk igyekszik a megnövekedett követelményekhez alkalmazkodni.
A gépipari és könnyűipari termékek iránt külső országokból érkező minő-
ségi reklamáció a legutóbbi 10 évben arányaiban jelentősen csökkent, s egy—egy
kirívó esettől eltekintve nem volt számottevő. Számos exportcikkünknek jó neve van a világpiacon, és itt nemcsak az lKARUS autóbuszokra gondolunk, vagy az Orion márka jelzéssel exportált termékekre, hanem cipőiparunk, textil— és textil- ruházati iparunk gyártmányaira is. Kevésbé mondhatjuk el a minőség javulását a hazai piacokon forgalomba kerülő tartós fogyasztási cikkek és könnyűipari ter- mékek vonatkozásában, bár hosszú (30 éves) távon itt is látványos eredményekről számolhatunk be. Egy—egy tervidőszakon belül, és különösen a negyedik ötéves tervidőszakban azonban még mindig jelentős a garanciális javításra szoruló tar—tós fogyasztási cikkek (televíziók, rádiókészülékek és háztartási villamos hűtőszek- rények) aránya, bár 1970 óta ezek tekintetében is számottevő a javulás. A garan—
ciális idő meghosszabbítása is jelzi azt. hogy ma már termékeinek minőségéért tovább vállal szavatossógot a gyár. A könnyűipar gyártmányai közül a cipőkre és a bútorokra van még mindig elég sok hazai fogyasztói panasz, bár ezeknek az aránya nem jelentős.
A minőségjavulás mellett lényegesen kedvezőbb eredményeket értünk el a választék és a korszerűség tekintetében. Az új termékek arányának növekedése jelentősen bővítette a választékot. A negyedik ötéves tervidőszakban hazai piacra
kerülő termékek választéka lényegesen gyorsabban bővült, mint a korábbi évek-
ben. A korszerűségi igényeknek mind teljesítményben, mind pedig külső megjele- nési formájukban jobban eleget tesznek az új gyártmányok. A divat hatásának változását is követni tudta a magyar ipar.ismeretes, hogy az 1960-as évek során állandó probléma volt a hazai ipari termékek és különösen a gépek és berendezések pótalkatrész—ellátása. E tekintet-
iPARUNK FEJLÓDESE
393
ben a negyedik ötéves tervidőszak során jelentős javulás tapasztalható: a mező- gazdasági gépek pótalkatrész-ellátása már 1972—ben is úgyszólván zökkenőmentes volt. 1973-ban pedig az alkatrészhiány miatti időkiesés a mezőgazdasági mun—
kákban minimálisra csökkent. Csaknem teljes mértékben megoldott a hazai gyárt- mányú motorkerékpárok, elektroakusztikai termékek alkatrész-utánpótlása.
Hasonlóan kedvezően alakult a lakosság ellátása ipari szolgáltatásokkal, bár
e tekintetben a szolgáltatások minősége még ma sem mindig kifogástalan. A szo—cialista iparban ma már több mint 10 és félezer felvevő hely áll a lakosság rend-
delkezésére, ahol szolgáltatásokat végeznek vagy vállalnak. 1973-ban a lakosság
részére végzett szolgáltatások értéke 20 százalékkal meghaladta az 1970. évit is. Ezen belül természetesen a gépjármű-javítások volumene nőtt a legnagyobb mértékben, párosulva a személygépkocsi—állomány gyors ütemű növekedésével is.A termelés minőségének, korszerűségének és választékának javulását mi sem jelzi jobban mint az, hogy az automatizált gépek és berendezések aránya milyen mértékben növekszik a gépiparban. Az 1960-as években automatizált gépet vagy automatizált eszközt a gépipar csak elenyésző mértékben gyártott. 1972—1973-ban az egész gépipari késztermelésnek mintegy 8 százalékát képviselték azok az auto- matizálási eszközök és a teljesen, illetve a részben automatizált működésű gépek, amelyeket hazai gépipari vállalatok állítottak elő. Különösen jelentősen nőtt az automatizálási eszközök aránya a számítástechnikai program végrehajtásának meg—
kezdésekor. Emellett jelentős mértékben automatizáltak más fontos géptípusok is.
A gyártott élelmiszeripari, kereskedelmi és csomagológépeknek kb. 13, a mezőgaz—
dasági gépeknek közel 14 százaléka már automatizált gép vagy berendezés.
Ezek hatásának a következő egy-két évben a felhasználás területén feltétlenül érvényesülnie kell, hiszen e gépek egy része hazai felhasználásra kerül. Jelen—
tősebb mértékben nőtt a részlegesen automatizált gépek és berendezések aránya nemcsak ezeken a területeken, hanem a forgácsoló szerszámgépek, gépsorok ter- melésében is.
Bár a korszerűség, a bővülő választék sok kedvező eredményt hozott, nem me- hetünk el szó nélkül amellett sem, hogy ma még a magyar iparban sok a viszony- lag elavult és kevéssé korszerű körülmények között, nem túl gazdaságosan gyárt- ható termék. Az új termékek megjelenését a régi és elavult termékek termelésének megszüntetése még nem követi a kívánt mértékben.
AZ lPAR TEVÉKENYSÉGÉNEK HATÉKONYSÁGA
Az elmúlt évtizedek fejlődési tendenciái kétségtelen jelentős hatékonyságjavu- lással jártak együtt a magyar iparban. Ezt a legszemléltetőbben az ipari terme-
lékenység növekedése jelzi.
A magyar ipar szocialista úton való fejlődésének első időszakában — amikor a fejlődést köztudottan elsősorban az extenzív tényezőkre alapoztuk -- az ipari terme—
lékenység viszonylag gyorsan nőtt együtt a termelés növekedésével. Ez a folyamat lassult akkor, amikor az ipari termelés növekedési üteme is lassult. és amikor a termelés emelésének egyre nagyobb hányadát kellett gépesítéssel biztosítanunk.
A legutóbbi években. amikor gyakorlatilag az ipar munkaerőforrása már kimerült.
az ipari termelékenység vált a legfontosabb tényezővé. E tekintetben a negyedik ötéves tervidőszakban igen jelentős eredményeket értünk el.
Az ipari termelés növekedésének 96 százalékát fedezte a negyedik ötéves terv eddig eltelt időszakában a termelékenység emelkedése. Ez azt jelenti, hogy a szo-
mcialista ipar egy foglalkoztatottra jutó termelésének színvonala 1974-ben közel két—
szerese volt az 1960. évinek. s mintegy háromszorosa az 1950-ben elért színvonalnak.
5 Statisztikai Szemle
394 NYITRAI FERENCNE DR.
Ezek az igen nagy indexek azt jelzik, hogy az ipari hatékonyság egyik főmutatója tekintetében van mire büszkéknek lennünk. Kevésbé lehetünk azonban büszkék a termelékenység nemzetközi összehasonlítása alkalmával, hiszen iparunk termelé- kenységének mai színvonala jóval alatta van az osztrák vagy a csehszlovák iparé—
nak. és csak kis mértékben van felette a bolgár vagy a román iparénak. A termelé- kenység növelése tekintetében tehát jelentősek még a tartalékaink. Elsősorban a munkaerő jobban szervezett, ésszerű foglalkoztatása az a tartalék. amelyre tá—
maszkodhatunk.
Az elmúlt ötéves időszakban számottevően javult az ipar gazdaságossága és jövedelmezősége is. A száz forint lekötött eszközre jutó társadalmi tiszta jövedelem 1974—ben átlagosan mintegy 5,4 százalékkal haladta meg az 1970. évi színvonalat a szocialista iparban. Ezen belül az átlagosnál lényegesen gyorsabb volt a növe- kedés a gépiparban (kb. 25 százalék). a kohászatban (kb. 74 százalék). valamint a vegyipar területén (mintegy 15 százalék).
A struktúra kedvező irányú alakulása a jövedelmezőség növekedésével pá- rosult. és ez különösen vonatkozik az exportérzékeny ipari ágazatokra s köztük az _ előbbiekben felsorolt ágazatcsoportokra is. Figyelemre méltó. hogy a központi fej- lesztési programokban részt vevő ágazatok közül jelentős mértékben növekedett a jövedelmezőség a petrokémiai programban, valamint a számítástechnikai program—
ban érdekelt ágazatokbanf Az előbbiekben 1970 és 1973 között 15,7 százalékkal -
nőtt a száz forint összes költségre jutó társadalmi tiszta jövedelem. A számitás- technikai programban érdekelt ágazatokban pedig 8.6 százalékos növekedés volt tapasztalható ugyanebben az időszakban. A jelentősen eszközigényes petrokémiai program tekintetében az is említést érdemel. hogy a száz forint lekötött eszközre jutó társadalmi tiszta jövedelem 1973- ban mintegy 23 százalékkal haladta meg az1970. évi színvonalat.
A szocialista iparvállalatok a negyedik ötéves tervperiódusban évről évre volu—
menben is számottevő mértékben növekvő társadalmi tiszta jövedelmet hoztak lét- . re. 1970—ben, a most folyó ötéves terv bázísévében a szocialista iparból több mint 66 milliárd forint értékű társadalmi tiszta jövedelem származott, 1973-ban már 86.5 milliárd, s ebből 78.4 milliárdot az állami iparvállalatok hoztak létre. Meg kell azt is említenünk. hogy emellett valamelyest nőtt az állami támogatás, amelyet a válla- latok az export érdekében kaptak. és valamivel kisebb mértékben, de ugyancsak nőttwaz az elvonás is. amelyet az állam különböző formákban a szocialista iparvál- lalatoktól a közösállamkasszába vont el. Az összes elvonás mértéke a szocialista iparból 1973—ban 60,8 millió forint volt, míg az összes állami támogatásé csak 32 mil- lió forintot ért el. Ez a néhány adat azt is világosan jelzi. hogy az államháztartás az össznépi kiadások fedezésére milyen mértékben támaszkodik a szocialista ipar eredményeire. 1970 és 1972 között az állami támogatás a jövedelemelvonás szá—
zalékában csökkenő arányú volt. 1973—1974—ben azonban —— az ismert okoknál fogva
— ez az arány növekedett.
Összefoglalóan azt állapíthatjuk meg. hogy az ipari hatékonyság az elmúlt évtizedekben és ezen belül különösen a legutóbbi 4—5 esztendőben számottevően javult. különösen kedvezően alakult azokban az ágazatokban. amelyeknek fejlesz—
tése iparunk központi feladata.
PE3l-OME
ABTOp npou3BoAu'r Kpanmn oőaop passmns BeHl'epCKOH npOMblLuneHHOCTH : nepnoA nocne ocaoőomAer—mn u, coomercraeHHo, Hauuouannsauuu. MsnaraeT 3Haunreanoe C'rpyu-
TypHoe HSMeHEHHe, Koropoe nponaoumo s npomumneuuocm B ocoőeHHocm "anim-ian c
IPARUNK FEJLÖDÉSE 395
60-be rvoa. B paMKax aroro omenbuo paCCManHBaeT Temnbr H macmraőbi paaamun ro- cyAapcraeHHoü u Koonepam'ai—ioü npOMblLLlneHHOCTH. CpaBHHBaeT ,aocmmy'rbie aeHrepcxoü npomumnem—nocrmo peSyJ'ibTaTbl c TaKOBblMH s npyrux crpaHax—unenax CBB.
Aarop nonuepkmaaer ponb ueurpanbubix nporpaMu s paasmun, ynenfm ocoőoe BHH- Mal-me pocry Hanöonee nporpeccmsubix " uyscrsurenbnbix K remere npomsrmneuubix otpac-
neü.
l'lonaepraer nccneraai—imo BamHeümi—ie cpaxropbr pocra npomuumeHHoro npou3aon- craa: (: oni-roi CTOpOHbI, c Tatum apem—m ypoami KBanmpuKaui—iü " aospacmoü CprKTypbl cnncouuoro cocmsa 3aHHTle; c Apyroü CTOpOHbl, c mum—1 3peHH$1 pocra, nemeueuns crpyx—
Typbl OCHOBHhIX cpounoe. B canaw c nocneAHi—m acneKToM aHanuaupyeT p.amxeune cponno- eMKOCTH npOMblLuneHHOl'O nponssoncma u ero aoopymem—iocm OCHOBHblMH (POHABMH. OT- Aeano ocrauasnnaaercn Ha TpeTbeM (pantope pasamma npOMbiLLmeHHOI'O npouasoncraa, Ha norpeőnemm matepnanoa, :; TOM nmcne s ocoőeunocm mmnopmbix marepuanoa.
I'lpomzaogm Kpamuü oősop nameHeHm Kauecraa, COBpeMeHHOCTH xapaKTepa " ac—
COpTHMeHTa npOMbiumeHHoü nponyuuuu, oc-ranaanusaetcn Ha p.smueum norm aaromamsu- pOBaHHbIX Mamim " oőopyaoaaum, a Tanme Ha abinonuseMblx p.mz Hacenemm ycnyrax.
AB'rop npuaonm KpaTKYIO nucpopmaumo 06 ammexmaHocm npoMbimneHHoü nem-ens- HOCTH oruacm co CTOpOHbInpOM3BOAMTeanOCT1—1 prAa, owacm co CTOpOHbI acpcpexmsuocm u peuraőenbi—iocm ygenm ocoőoe anmaHue pesyanaTaM, nocmrHyTHsiM e xoge Bemon- nemm IV namnemero nnaHa.
B paMKax nonrocpounoro pazamm aBTop ocraHaBni—iaaercn noApoőuo Ha nocneAHeM nnaHoBOM nepuer.
SUMMARY
The study reviews the development of industry in Hungary in the post—war period following the Liberation and the nationalization. The notable structural changes having taken place in industry, mainly after the sixties, are discussed. Within this the rate and extent of the development of state and co-operative industries are investigated. Achievements of the Hungarian industry are compared with those of CMEA countries.
The study analyzes in detail the role of central programmes in developing with special reference to the development of the most progressive, technology—sensitive industrial branches.
The main factors of industrial growth are investigated: i. 9. the number of employees by aualification level and age composition, then fixed assets considering their increase and structural changes. In connection with the latter development of demand for means as well as supply with fixed assets of industrial production are analyzed. The third factor of industrial growth, the use of raw materials, within this particularly the use of import materials, is investigated separately.
The study presents a brief survey of changes in auality, up—to'dateness, and assortment of industrial production, it deals with the rising share of outomatized. machines and eauipments as well as with industrial services provided for the population.
The efficiency of industrial production is reviewed partly from the side of productivity, partly considering rentability with special reference to achievements attained so far in
the Fourth Five Year Plan period. ,
Within the long-term development the last plan period is investigated in somewhat more detail.
5:
