Adósság, törlesztés, gazdaságpolitika

TARTALOM

Oldal

STATISZTIKAI ELEMZÉSEK

Adósság, törlesztés. gazdaságpolitika. — Kozma Ferenc ... 451 A közvetlen küllötdi tőkebefektetések egyes leltemzől és meghatározói. — Inotal

András....n... ... ... .. 466

MÓDSZERTANI TANULMÁNYOK '

A nemzeti vagyon logalml rendszere. - Dr. ÁlveyJónos ... 482

A tennelőszövetkezetek hatékonyság! és gudútkodúsí mutatói közötti kapcsolat.

-Dr.FerenoziZoltán ... ... . ... 502

TÖRTÉNET! DOLGOZATOK

Gondolatok az osztrák—magya: közös stntisztikei múlt történetéről. - Dr. Horváth

Róbelt ... . . . ..., ... 510 SZEMLE

Az MTA Statisztikai Bizottságának kibővített ülést. —— DI. Á. J. ... 522

STATISZTIKAI HlRADó

Személyi hírek ... 526 Szervezeti hírek — Közlemények ... . . . . ." . ... 526 STATISZTIKA! IRODALM! FIGYELÖ

Külföldi statisztikai irodalom

Klsh, L.: Többcélú mintavételi tervek. (MMMÁdám) ... . ... 527

Langer, Ch.: A világkereskedelem és -termelés ágazmok szerint. (Nádudvari

Zoltán) ... . ... ... .. 528 A kedvező gazdasági klíma fenntartást. (CSM lsNM) ... 531 Lazerson, M. H.: Ktwállelkozánok szervezet! tejlődése. (Kuti Ame) ... 532 Nandakumar. P.: Az olajávamelkedésóse ld: nyitott gazdaságok szerkezete.

(Nyálstlgmonm .. ... ... . ... 534 Shank,S.E.:AzamerikalnőkésemunMrőpiac.(Somogylmklós) 535 Wahlström, S.: A szimuláció mint az életszínvonal-statisztika eszköze. (Szívós

. . 537

Bibliográfia ... . ... . . . . 539

Utánnyomds esd: : forrás megjelölésével!

STATISZTIKAI ELEMZÉSEK

ADÓSSÁG, TÖRLESZTÉS, GAZDASÁGPOLITIKA

KOZMA FERENC

1988—ban mintegy 17,6 milliárd dollárra volt tehető a konvertibilis valutákban fennálló bruttó adósságállományunk. (A másik — transzferábilis rubel — valutakörben eleve jóval ke- vésbé voltunk eladósodva, s ez az utóbbi években gyakorlatilag felszívódott!) Ha az előbbit átszámítjuk a jelenlegi kitermelési költségeket reálisan számba vevő árfolyamhoz közel álló (például 60 forint/dollár aránnyal) hazai valutára1, úgy megközelíti az éves GDP—értéket: te—

hát sok, a tűrhetetlenség határát súrolja. Mintegy 6 százalékos reálkamatlábbal számolva2

azt az ütemet, amellyel a kölcsönadók számára fiadzik, a hazai GDP körülbelül 6 százaléká-

nak évi rendszeres kivonását követeli meg az ország vérkeringéséből. Ez is sok. Kintlevősé- geink értéke valamivel meghaladja a 7 milliárd dollárt: egy részük a hazai berendezésexport kötelező velejárója, más részük fejlődő országoknak nyújtott áruvásárlási kölcsön. Ha ugyan- ezzel a kamatlábbal számolunk, és ha feltételezhetnénk azt, hogy a kamatok rendszeresen befolynak, ez évi 430 millió dollárral könnyítené terheinket. Éves konvertibilisvaluta—bevételt hozó exportunk durva kerekítéssel 5 milliárd dollár: a bevétel egyötödét a kamatfizetési kö- telezettség elviszi. Ezt vagy pótoljuk többlet devizabevétellel (áru és szolgáltatásexport, ide- genforgalom stb. segitségével), vagy kénytelenek vagyunk újabb kölcsönöket felvenni,,hogy a gazdaság mintegy 5 milliárd dollárt érő, folyó importszükségletét ki tudjuk elégiteni. Ugy is fogalmazhatnék, hogy az export éppen hogy fedezi a behozatal devizaszükségletét, a ka- matok fizetésére viszont újabb hiteleket kell felvennünk.

Ezen a helyzeten változtatnunk kell: a kamamzetésen keresztül az országhatáron kifo- lyik a nemzeti jövedelem, s emellett az importszűkösség mind érezhetőbben a továbbhala- dás egyik legfőbb fékjévé válik. Hozzáteszem, hogy e ,,knapp" pénzügyi helyzet a világgaz- dasági konjunktúra és a mélyebb szerkezeti és erőáramlatok minden rezdülését érzékenyen éli át, folyamatosan összeomlással fenyegetve amúgy is egyensúlyát vesztett nemzetgazda- ságunkat.

Természetesen én sem tudom valamiféle csodaorvosság receptjét felirni. Az alábbi gon—

dolatsorban —— a kollektiv gondolkodási folyamat részeseként — mindössze négy kérdést te- szek fel, s megkísérlek végiggondolni néhány —- többé-kevésbé absztrakt — forgatókönyvet, amelyek alapján a konkrétabb gazdaságpolitikai gondolkodás fonalán elindulni vagy tovább—

haladni érdemesnek, esetleg nem ajánlatosnak tartom. A következőkben az eladósodás hosz szú távú tendenciáját, illetve néhány adósságkezelési stratégiát kivánok felvázolni. Azért tar- tom fontosnak, hogy az eladósodásról így is gondolkodjunk, mert az adósság a mindenna—

pok valóságában inkább eltántörít a stratégiától.

' Hangsúlyozom, hogy a körülbelül 80 forint/dollár értéket a tényt es, hazai kalkulációs (úr, bór bérjárulék, amortizációs.

jövedelemcentralizálási stb.) viszonyok között tartom reálisnak és nem a valut kvégfelhasználúsl, azaz kiskereskedelmi áron számitott

vásárlóerőparitásai alapján. ,

2 A világgazdasagban hosszú távon mérhető reálkamatlúb ennél alacsonyabb, a nyolcvanas években

reálkamatlábaink (az exportindexeínkkel defiált nominálkamatláb) azon ban általában meghaladták a 6 százalékot: afeltételrendszerbe tehát pozíciónk némi erősödése van bekalkulálva.

1!

452 KOZMA FERENC

Első kérdés: mi lesz, ha nem tudunk többletdevizához jutni (a termék- és szolgáltatás- forgalom mérlege O—szaldós, kintlevőségelnk törlesztése és kamatai behajthatatlanok); azaz az esedékes tőketörlesztesek és kamatfizetések céljaira hiteleket kell felvenni, azaz: a kama—

tos kamat tőkésedik.

Három típusesetet feltételezve:

—áa)reálkamat evl *oz százalékponttal nó (vagyis minden 5 evben 1 százalekkal emelkedlk a kamat! b ;

— a reálkamat (6 %) konstans;

—— : reálkamat csökken évi 0,1 százalékponttal (amit kifejez a 10 evenkent 1 százalékkal eeökke—

nó kamatláb).3

Az 1. tábla adatai mutatják a tőkésülés folyamatát.

1. mm A kamat tókósülósl iblyamata

mim mmm am.

M 5, nom-dc. "Um-zim nemem.

mm (mmm dollár)

Az 1988. evera/'a .. mea 17.60 13360

1988 ... 1856 18.66 18.68

1989 ... 19.82 19,78 19,76

1990 ... 21 ,09 20.96 20.91

1991 ... 22.48 2222 22,10

1992 ... 24.01 23.55 23.34

1993 ... 25.69 24,97 24.62

1994 ... 27 ,54 26,47 25.95

1995 ... 29.58 28.05 27.33

1996 ... 31 .83 29.74 28,75

1997 ... 34.31 31 ,52 30.22

1998 ... 37.05 33.41 31.73

1999 ... 40.02 35,42 33.28

2000 ... 43.38 37.54 34.88

2001 ... 47,1 1 39.79 3652

2002 ... 51 ,26 42,18 38.20

2003 ... 55,87 44.71 3952-

2004 ... 61.01 47,40 4158

2005 ... 66," 5024 43.47

2006 ... 73,1 4 53.25 4530

2007 ...

A három számsor 1988 es 1995 között mknem parhuzamosan halad, 1995 es 2007 között irányuk erősen divergenssé válik. Mindösszesen a növekvő kamatlábú variációban az adósságállomány évi átlagos növekedése 7.95 százalék; a lineáris kamatlábbal számoló va—

riációban a növekedés a kamatlábbal egyenlő (6 96); a degresszív reálkamattal számoló va- riációban az átlagos növekedés 455 százalék: ez is meghaladja a reálisan remélhető GDP növekedési ütemet.

* Ahhoz, hogy az adósságállomány -— az előbb jelzett feltételek mellett —- a GDP-hez ké—

pest a jelenlegi, nagyjából 100 százalékos szinten maradjon, növekvő reálkamat mellett a GDP-nek 7,8-7.9 százalékkal, lineáris esetben 6 százalékkal, mérséklődő reálkamat mellett

3Teklntettelam, aWWWMnmm.WWab-Mme

ADÓSSÁG, TÖRLESZTÉS, GAZDASÁGPOLlTlKA 453

pedig 5,1-5,2 százalékkal kellene az elkövetkező 20 év folyamán növekednie: ez irreálisnak tűnik. A mérsékelt GDP-növekedés melletti adósságállomány/GDP értékek viszont lehetet—

len helyzetet feltételeznek: a szükséges hitelek beszerzése nem képzelhető el olyan viszo- nyok között, amikor egy ország adóssága éves termelőteljesítményének 1 ,6-3,7-szerese. Azt az esetet tehát, hogy a kamatfizetési kötelezettségeinkhez szükséges valutát pótlólagos hi—

telfelvételből fedezzük, praktikusan ki kell zárni a lehetőségek közül: az adósságok kumulá—

lódása belátható időn belül az újratermelés folyamatát teszi lehetetlenné.

2. tábla

Az adósságállomány a GDP százalékában elörebecsűlve 2007—re

(lndex: 1888. év ' 100) AGDP

A reálkamat 3 2.5 2 1.5

százalékos növekedési üteme mellett

Évi o,2 százalékkal nő 277 306 338 373

Konstans . . .- ... 195 215 237 262 Évi o,1 százalékkal

csökken ... 163 181 198 219

Második kérdés: mennyit könnyítene a helyezeten az, ha kihelyezéseink normális ütem- ben llkvidálhatók lennének?

Az egyszerűség kedvéért tegyük fel, hogy kintlevőségeink reálkamatlába ugyancsak 6 százalékos, s hogy a reálkamat-növekedés, illetve -mérséklődés ugyanabban a mértékben érintik ezeket, mint tartozásainkat. Tegyük fel továbbá, hogy három forgatókönyvettudunk (a realitás keretei között) végigjátszani: egyet, amelyben évi átlagban kintlevőségeink 8—9 szá- zalékát tudjuk likviddé tenni, egyet, amelyben ez az ütem mintegy 5 százalék, és egyet, ahol 3—4 százalék között van. Az elsőt nevezzük el ,,gyors", a másodikat ,,mérsékelt", a harmadi- kat ,,lassú" kintlevőség—felszámolási ütemnek. (Lásd a 3. táblát.)

Az első évben a gyors törlesztésű variánsnál igen nagy könnyítés adódik, a befolyó tör- lesztés és kamat együttesen 88—92 százalékát fedezi a saját kölcsön utáni kamattehernek. A törlesztés a forrás nem egészen hattizede. Mivel a tőke apadtával a törlesztés is, a kamatis csökken, miközben a tőke exponenciálisan emelkedik, az utolsó vizsgálat alá vont évben ab- szolút értéke lecsökken az eredeti 63-64 százalékára, a törlesztés súlya megnő, s eközben az egész, a kamatos kamattal felduzzadt adósságállomány jóval kisebb hányadát teszi tör- leszthetővé, mint eleinte. A ,, mérsékelt" törlesztésű variánsnál ugyanez a helyzet, csak az így fedezhető törlesztés eleve kisebb: 88—92 százalék helyett csak 65—68, a ,,lassú" törlesztésű variánsnál a kezdeti forrás még szerényebb: 58-62 százalék.

A kintlevőségek likvidizálásából szerezhető forrás adósságszolgálatí fedezeti értékének relativ nagysága egyenesen arányos a kintlevőségek tömegével, a törlesztési ütemmel, Va- lamint — jóval csekélyebb mértékben - a kamatláb nagyságával, és végül, fordítottan ará- nyos a vele törlesztendő tőke kamatos kamattal való gyarapodásának mértékével. (Mindez természetesen feltételezi azt, hogya kintlevőségek egyáltalán behajthatók.)

A ma fennálló magyar adósságállomány esetében a kintlevőségek likvidizálása csak ab—

ban az esetben hozhatna lényeges könnyebbséget, ha a) a likvidizálás a lehető leggyorsabb ütemű, emellett b) tartozásaink reálkamatszintje csökkenő lenne.

Reálisan egyikre sincs kilátás. A kintlevőségekre mint eladósódásunk terheinek lénye—

ges enyhítő tényezőjére tehát nem számíthatunk.

454 _ KOZMA FERENC

s.téble

A kintlevőségek állományának variánsai különböző megtenílési viszonyok mellett

A megtérülés időszak, év

gyors mérsékelt lassú

Az 1988. éveleje .. 7,10 7,10 7,10

1988 ... 6,54 6,77 6,86

1989 ... 6.0?! 6,45 6,63

1990 ... 5,55 6,15 6,41

1991 ... 5,12 5,86 6.20

1992 ... 4,72 558 599

1993 ... 4.34 5,32 5,79

1994 ... 4.00 5,07 5,60

1995 ... 3.69 4,83 5,41

1996 ... 3.40 4,60 5.23

1997 ... 3,13 4,38 5,06

1998 ... 2,88 4,17 4,89

1999 ... 2,65 4.00 4,73

2000 ... 2.44 3,81 4,57

2001 ... 2.2?) 3,63 4.42

2002 ... 2,07 3,46 427

2003 ... 1 ,91 3,30 4,13

2004 ... 1 ,76 3,14 4.00

2005 ... 1,62 2,99 3,86

2006 ... 1,49 2,85 3.73

2007 ... 1,37

Harmadik kérdés: ha nem számíthatunk a kintlevőségek likvidizálására, mi az a maxi- mális devizaforrás, ami előteremthető a kamatfizetésre: elég lesz—e erre, avagy tőketörlesz-

tésre is juthat? — ,

Vegyük alapul a középső (,,lineáris") variánst: a reálkamat esetleges növekedésének függvényében ugyanis nő a törlesztési devizaforrás—igény; esetleges csökkenésének függ- vényében pedig mérséklődik. A kamatteher, amely makereken évi egymilliárd dollár, expo- nenciálisan növekszik akkor, ha az adósságállományhoz csatoljuk: létérdekünk tehát rend- szeresen fizetni. ilyen módon —- ti. ha nem növeljük azadósságállományt a kamat ,,tőkésité- sével" sem — a mai reálértéken számolva a kamatteher a mai egymilliárd körüli szinten tart- ható.

Ha a dollárt — az egyszerűség kedvéért —— kereken 60forintos hazai költséggel tudjuk megszerezni, akkor ez a dollár itthon 60 forintnyi nemzeti erőkifejtést képvisel: az egymilliárd dollárnyi kamatfizetési kötelezettség pedig olyan nyilt seb, amelyen keresztül a nemzetgaz- daság évente újratermelődő energiáiból rendszeresen 60 milliárd forintnyi csurog ki. Ha — ismét durván kerekítve -— a GDP (azaz egy halmozatlanbruttótermék—volumen) 1200 milliárd, ez évi 5 százalékos érvágást jelent. Ez csak akkor csökkenthető, ha

1. gyorsítjuk a GDP növekedési ütemét (amivel legalább a hazai felhasználás növelhető, de pót—

lólagos exportlehetőséget is jelenthet); .

2. erőltetett exporttal, importkorlátozés mellett devizatöbbletre teszünk szert, amit az adósságál- lomány csökkentésére fordítunk;

3. erőltetett lmportkorlátozéssal mérsékeljük az importkiadásokat, és a megtakarított devizát az adósságállomány csökkentésére tordlt'uk;

4. növeljük a fajlagos exportteljesíltményt (minőség, választék, kereskedelmi kultúra stb.) a meg- levő eszközeinkkel;

5. mérsékeljük ez enyegimport-szükségletet racionalizálással, ésszerű hazai termeléssel.

AoóssÁG. TÖRLESZTÉS, GAZDASÁGPOLITIKA

455

Nézzük sorra.

1. A piacképes árukban testet öltött GDP növekedési üteme meghaladja az adós—

sággyarapodásét: azaz nagyobb, mint 6 százalék. Az eset önmagában nem teljesen elmé- leti. Vannak olyan országok, amelyek külföldi források erőteljes bevonásával voltak képesek lendületbe hozni magukat. Igaz, ezek általában nem úgy kezdték a tőkebevonást, hogy rö—

vid lejáratú finánchitelek dollár milliárdjait költötték el a cserearány—veszteség kompenzálá- sára, s a behozott anyagok, félkészáruk és késztermékek értékének mintegy kétharmadát a belső folyó fogyasztásba táplálták, növekvő fogyasztási szint és tetemes termelési pazarlás mellett. A saját magánál gyorsabb növekedést produkáló eladósodás nem ,,perpetuum mo- bile": a költségforrások árát és a hazai növekedést a racionálisan kifejtett hazai energiának kell produkálnia, egyfelől termelékenységben, másfelől takarékos gazdálkodásban, harmad- részt igen célratörő beruházási — szerkezetalakítási folyamatokban, s végül, negyedrészt igen takarékos, fegyelmezett nemzeti életvitelben. Ha ezek hiányoznak vagy elégtelen és követ—

kezetlen az érvényesülésük, a GDP növekedési üteme az eladósodásénál csakalacsonyabb lehet: ez természettörvény. A külső forrás mint addicionális energia kiegészítheti és katalizál- hatja a hazai energiák működését, de nem helyettesítheti azokat. (Pontosabban: helyettesit- heti is, az- azonban már a ,,gyarmatositás" címszó alatt tárgyalandó!)

A növekedési ütem gyorsítását tehát nem lehet ,,elhatározni", hanem csak a feltételeit kialakítani. A 4,5-6—8 százalékosnál gyorsabb növekedési ütem elérése Magyarország szá- mára a mai helyzetben utópiának tűnik: a jelenség hatását egy törlesztésitervre matematika- ilag könnyű bemutatni, közgazdaságilag azonban nincs értelme.

2; Az export —— változatlan, kedvezőtlen termelési és piaci feltételek melletti — erőlteté- se törvényszerűen a devizaegység megszerzési költségeinek növekedésével jár, mégpedig a ráfordított erőfeszítésekkel valamilyen arányban.

Vegyük a legegyszerűbb esetet: a cserearányok lineárisan romlanak. Hatehát az expor—

tot egy százalékkal növelem, az exportegységért már csak annyi devizát tudok szerezni, amennyiért 0,99 importot lehet lebonyolítani. Ebben az esetben az 5 milliárd dolláros export (ami 300 milliárd forint értéket képvisel 60 forint/dollár reálárfolyamon) 20 évalatt 6,1 milliárd dollárra növelhető, ezért azonban változatlanul csak akkora volumenű áru importálható, amekkorát 20 évvel ezelőtt 5 milliárd dollárért be lehetett szerezni: a 366 milliárd értékű nem- zeti erőfeszítés változatlanul 300 milliárdnyi eredménnyel áll szemben. A dollár reálárfolyama ezek szerint 73,20 forintra nőtt. A cserearányromlás megsemmisítette az egész többletener—

giát.

Ha a cserearányok lassabban romlanak az export-erőfeszítéseknél, akkor az energiá- nak csak egy része megy füstbe (a példában a 6,1 milliárd dollár értékű export ellenében be—

szerezhető importáru értéke 300 és 366 milliárd forint között foglal helyet).

Ha a romlás gyorsabb, akkor az export-erőfeszítés növelése nemcsak atöbbletenergi- át viszi el, hanem az alapenergiának egy részét is (a példában a 6,1 milliárd dollár export el—

lenében 300 milliárd forint hazai értéknél kevesebb árut lehet az export-erőfeszítést követő—

en vásárolni).

Változatlan (vagy legalábbis lényegében változatlan) termelési és piaci feltételek között többlet export—erőfeszítésre vállalkozni törlesztés (azaz puszta forráskivonás) fejében csak

akkor szabad, ha a várható cserearányromlás messze nem éri el az exportnövelés ütemét, a kényszerűen elszenvedett veszteség olyan hazai tartalékok mozgatásával kompenzálható, amelyek ,,feláldozása" az erőltetett exportexpanzió oltárán nem rontja az újratermelés felté- teleit, s a kamatnyereség elég tetemes ahhoz, hogy a cserearány-veszteséget tűrhető idő alatt megtérítse számukra.

Ha például az exportexpanzió előrelátható cserearány—vesztesége egymilliárd forint, s ezt ki tudjuk gazdálkodni — mondjuk — az ésszerű energiafelhasználással,ugyanakkor a tör- lesztés mentesít évi 540 millió dollár kamatfizetés alól, ez 250—500 millió forint, azaz a ,,meg—

456 KOZMA FERENC

térülés" ideje 2-4 év. Ezzel szemben meggondolandó, hogy vállaljunk—e egymilliárd forint cserearány—veszteséget akkor, ha ez csak a Kt— F tevékenység anyagi és személyi feltételei- nek érezhető rontása árán kompenzálható, s kamatmegtakarítási vonzata mindössze egy—

millió dollár, azaz 60 millió forint (vagyis megtérülése 17 év!).

Arról tehát szó sincs, hogy a romló cserearány mellett a többlet export-erőfeszités min—

den esetben ártalmas, és ezért kategorikusan tilos; gondos prognózis és sokoldalú kalkulá- ció nélküli alkalmazása azonban mindenképpen felelőtlenség. *'

3. Az import lineáris, adminisztrativ korlátozása ajövóben mindenképpen kerülendő. Ez ugyanis óhatatlanul ahhoz vezet, hogy ugyanakkora százalékban csökkentenénk az életmen- tő gyógyszerek, valamint a több tízmillió dolláros exportokteljesítéséhez szükséges, néhány dolláros alkatrészek behozatalát, mint awhiskyét és a cigarettáét. Az engedélyező hivatalnak ugyanis nincs és nem is lehet önálló itéletalkotó képessége a szelekciót illetően: az eljárási normákat a hivatal számára előíró gazdaságpolitikai központ pedig nem tud ,,helyzet- és cikk—

mélységben" sem gondolkozni, sem előírni. Ez viszont arra e'nged következtetni, hogy az import szelektiv, adminisztratív korlátozása is rendkívül tökéletlen eszköz: csak mint ideigle—

nes, szükséges rosszal lehet létével megbékélni.

Az egyébként adminisztratív kötöttségeket nélkülöző import mesterséges drágitása (ár—

folyam, vám, adóztatás stb. segítségével) ennél jóval hatásosabb; ehhez viszont keresletkor- látos piac szükségeltetik, ami egyelőre nem látszik megvalósíthatónak (pontosabban: olyan nemzeti áldozatok árán látszik csak kialakíthatónak, amelyek csaknem a magyar gazdaság teljes összeomlásának bizonyosságával járnak).

Teljesen érthető tehát a gazdaságpolitika időről időre visszatérő bizonytalansága: en- gedje-e szabadon az importot, amely az árura, különösen a minőségi árura éhes piacon pil- lanatok alatt képes felfalni minden devizatöbbletet, sót, újabb adósságba kergetni az orszá- got, avagy békéljen meg az importkorlátozás valamilyen kombinált, kompromisszumos for- májával, amely közgazdasági eszközöket használ, rossz hatásfokkal, kinálatszegény piacon, illetve igyekezzék igazságosan és intelligensen használni az adminisztratív eszközöket egy lobbyterhes és minimális gazdálkodási kultúrával is alig rendelkezö légkörben.

Az kétségtelen, hogy — ilyen-olyan módon — a mi jelen (stratégiailag értve a ,.jelen"-tl) helyzetünkben az importot féken kell tartani. Az is kétségtelen, hogy az import durva mani—

pulálásai több kárt okoznak, mint amekkora vélt hasznot hoznak. Mivel sem a feltételek, sem az eszközök, sem a rutin nincs jelen egy racionális, aktiv importpolitikához, az egyetlen, amit a gazdaságpolitikánk tehet az, hogy igyekszik elkerülni a ,,hagyományos" importpolitika le—

hetséges, nyilvánvalóan veszélyes túlzásait. Vagyis kétségtelen, hogy a behozatal puszta szi- gorítását egyelőre nem tekinthetjük az adósságállomány csökkemése pótlólagos forrásának.

Olyannyira, hogy ennek prognosztizált idősorait semérdemes bemutatni.

4. A fajlagos exportteljesitmény növelése történhet az exporttermékek minőségi és mű- szaki paramétereinek (használati értékének) javításával, illetve az adott paraméterek stabili- zálásával (megbízhatóság); de végbemehet a technológiai adottságok rugalmassági hatá—

rain belüli termékszerkezet-módositásával, igényesebb, keresettebb termékek létrehozásá- val.

Mindezek az intézkedések ,,felfelé", a realizálási ároldaláról javítják a devizaegység és annak megszerzésére fordított hazai költségek viszonyát. Ugyancsak ebbe az irányba hat- nak a forgalom szférájában a magasabb eladási ár elérésére tett intézkedések. Az exportter- mékeink értékesítését drágitó hátrányos megkülönböztetések elleni fellépés a versenyképes- ségünket ,,lefelé", azaz a költségek csökkentésével javitó ténykedések közé tartozik, épp úgy, mint a termelési költségek mérséklése a fajlagos anyag—, energia- és bérfelhasználástól egészen addig a törekvésig, hogy a rezsijellegű költségeket nagyobb terméktómegre terit- sék (skálahozadék növelése).

A fentiekkel kapcsolatban a következő alapeseteket érdemes átgondolni.

ADÓSSÁG. TÖRLESZTÉS, GAZDASÁGPOLITIKA , 457

a) A hazai költségek változatlanok, de a gondosabb fejlesztői, termelői és értékesítési munka következtében az eladási ár nő. Ha például kiindulási pontunk egy olyan áru, amely- nek hazai előállítási ára — anyag—, energia-, amortizáció—, élőmunka-költség, rezsi, elvonások és vállalati nyereség beszámításával — 60 forint, 3 azt a piacon el lehet adni egy dollárért (aza260 forint/dollár), az áru minőségének valamelyes javítása vagy megbízhatóságának növelése (élettartam-növelés, selejtarány—csökkentés. pótalkatrész-ellátás és vevőszolgálat javítása stb.), esetleg többet fizető üzleti partner megtalálása 10 százalék reálár-emelkedést tesz lehetővé, azaz 5455 forint/dollárt, a 20 százalék pedig 50,83 forint/dollárt jelent. Ha ez általánossá válik, az 5 milliárd dollár export nemzeti energiakifejtés-háttere 300 milliárd forint- ról 273, illetve 254 milliárd forintra csökken.

b) A hazai költségek lassabban nőnek, mint az eladási ár; egyben az importhányad is nő, de lassabban, mint az exportárbevétel. Folytatva az előbbi példát: a 60 forintos hazai költ- ség 66 forintra nő, egyben az eladási ár 1 dollárról, 1,20 dollárra növekszik, ami 55 forint/dol- lárt jelent az előző 60 forint/dollár állapottal szemben; igaz, hogy a 6 forint/darab többlet—

költség devizában jelentkezik (0,01 dollár/darab), de ez lehetővé teszi azt, hogy 1000 darab helyett 10 000 darabot adjunk el a piacon. Amíg az előző állapotban a devizabevétel töme—

ge 1000 dollár volt, addig a továbbfejlesztett változatban a nettó devizabevétel 9900 dollárt tesz ki.

c) Az eladási ár változatlan, a hazai költségek csökkennek. A kérdéses árut a további- akban is egy dollárért lehet a piacon eladni, de a termelési és forgalmi folyamat racionalizá- lása, az importanyag olcsóbb hazai anyaggal való pótlása, esetleg adókedvezmény folytán a hazai ráfordítások csökkennek: 60 forint/darab helyett 54 forint/darab hazai ár jelentkezik, a 60 forint/dollár exportgazdasági koefficiens is lecsökken 54 forint/dollárra.

d) A hazai költségek csökkennek, ezáltal az áru veszit minőségi paramétereiből, világ—

piaci eladási ára is süllyed, de lassabban, mint a hazai költségek.

A hazai előállítási ár 60—ról 45 forintra való csökkenése magával vonja a realizálási ár 0, 95 dollárra való esését, ez azonban relative kedvező, mivel a ,,dollárkitermelési mutató" 60 forint/dollárról 56, 84 forint/dollárra javul; kevesebb hazai munkával jutunk egységnyi devi- zabevételhez, mint annak előtte.

A hazai gyakorlat a leggyakrabban a b) pontban jelzett módszerrel próbál — sokszor si- kertelenül — élni, ennek egy fajtája különösen elterjedt — az ugyanis, ha a ráfordítások las- sabban nőnek, mint ahogyan a világpiaci lépéstartáshoz szükséges volna, ennek következ- tében az árak dinamikája elmarad a világpiacon lehetséges árdinamikától — analóg a d) eset- tel.

Ez a módszer igen kockázatos: rendszerint ugyanis a ráfordítások dinamikája gyorsabb- nak bizonyul az árakénál, s aforint/dollár mutató látványos emelkedésbe — romlásba — csap át. Ezt ellensúlyozandó az eladási ár növekedését úgy kívánjuk gyorsitani (vagy esését meg- állítani), hogy növeljük a költségek konvertibilisvaluta—hányadát, ami viszont azt eredménye- zi, hogy a nettó devizabevétel tömege kezd el csökkenni. Más szóval, az importált anyagok- hoz hozzáadott magyar élőmunka—teljesitményt a piac olyan alacsony szintre értékeli, hogy az magával rántja az import egy részét is. A fajlagos exportteljesítményt nem "Parazita" mó- don (azaz kizárólag az értékes import beépítésével, hanem csakis a hazai, főként minőségi teljesítmény javításával) lehet növelni. Az import itt kettős szerepet játszhat: a minőségi hiá- nyokkal küzdő hazai és (vagy) KGST—háttéripart mint kockázati tényezőt kikapcsolja az ex- portterrnelésből, és növeli az áru eladhatóságát akkor is, ha az anyag vagy az alkatrész szá—

mít ,,bizalmi" tényezőnek a piacon, vagy ha az anyag-, alkatrészvásárlások nyomán nagyobb eséiye van a piacra való bejutásra (kooperáció, bérmunka). Ehhez az importáit anyagérték—

hez azonban csak kifogástalan minőségű hazai munkát szabad ,,hozzáragasztani", máskü- lönben nemcsak a hazai munka világpiaci értékesülése lesz alacsony, hanem azt is árvesz-

teséggel kell megfizetni, hogy ,,elrontottuk" az importanyagct.

453 KOZMA FERENC

A gondos munka és az ,.ezer apr " innováció, valamint a meglevő kapacitások és szak- ismeret rugalmas idomitása a piaci igényekhez, párosítva a mai, igen szerény beruházási ie- hetőségekkel — becslésem szerint — 4-5 éven belül realizálhatóan mintegy 10-15 százalék árjavr'tó, mintegy 5-10 százalék költségjavító és mintegy 20 százaléknyi elhelyezkedésilehe—

tőség-bővitő tartalékot rejthetne magában. 5 milliárd dollár kezdő összeggel számolva ez 6,93-7,59 milliárd dollár bevételt jelenthetne (ha a költségjavító hatásokat, az egy dimenzió- ban való számolás érdekében, importkiadás—megtakarításoknak fogom fel). Ha a mai 1,06 milliárd dolláros évi kamatfizetési kötelezettséget stabilnak fogjuk fel (azaz nem számolunk az adósságállomány és a kamatláb növekedésével), s az exporttöbbletet megosztjuk az adósságszolgálat (1,06 milliárd dollár), valamim az import növelése és a törlesztés között, úgy a kamatfizetésre 1,06, a törlesztésre és az importnövelésre együttesen O,87 milliárd dol- lár jutna: ebből, mondjuk, 500 millió dollárral a hitelállományt lehetne törleszteni, és 370 mil—

lió dollár maradna olyan importnövelési célokra, amelyektől megkövetelnénk az 1,2-es ex- portindukciót (vagyis minden importált árukra költött dollár két éven belül 12 dollárral növel—

is az exportot).

Próbáljunk erre a feltételrendszerre épiteni 2007—ig két külkereskedelmi törlesztési for- gatókönyvet.

A 4. tábla oszlopai 1988 és 1993 között a belgazdaság ,,rendcsinálási" periódusára mint gazdaságpolitikai alapmotivumra épülő forgatókönyv szerinti külkereskedelmi forgalom fel—

futását ábrázolják: a szerényebb, 1. változat szerint az exportfelfutás és importcsökkenés 1993-ra együttesen 1,93 milliárd dollárnyi devizatöbbletet hoznak, a merészebb, 2. változat szerint 2,59 milliárdot. Ez megfelel az előző bekezdés feltételezéseinek. A devizabevételi többlet elköltésében az abszolút elsőbbség a kamatfizetése: ez 1989-ben megkezdődhet, 1991 —ben az árumérleg az egész kamat kifizetését lehetővé teszi (addig az adósságállomány növekedést mutat: a táblában ez negativ értékekkel jelentkezik). Egyben megkezdődik a tőr—

lesztés is. Ez 1994-ben veszi fel tényleges ütemét: az 1. változatban évi félmilliárd dollárt, a 2. változatban évi 650 milliót. Ilyen ütemben az adósságállomány az 1. változat szerint 1995—

re egy milliárddal mérséklődik az 1988-es állapothoz képest, 2000—re a 14 milliárd körül vol- na, húsz év alatt pedig 105 milliárd körüli értéket venne fel: ez körülbelül 40 százalékos tör—

lesztésnek felel meg. A 2. változat egymilliárd dollárnyi adósságot mintegy másfél év alatt tudna ,,ledolgozni", a 20 éves időszak végére 10 milliárdot törlesztene, ami mintegy 55—60 százalékos törlesztési aránynak felel meg. A kamatfizetést az egész idő alatt 1,06 milliárd dol- lár értékkel vettem figyelembe, holott az adósságállomány csökkenésével a kamatok is csök—

kennek. Az időszak végére az 1. változatban 840, a másodikban 680 millió dollár kamat vár—

ható. A kamatfizetés konstans tényezőként való figyelembevétele rugalmassági tartalékként fogadható el.

Mindezt — amint a forgatókönyvek feltételezései kikötik — három forrásból fedeznénk:

— az 1988-1993-as öt év ,,rendcsinálásának" köszönhető kezdő lökésből;

-— az exporttöbblet egy részének importra forditásából és

— abból, hogy az import 1,2-szeres exportnövekedési követelményét teljesíti.

A húsz év alatt az 1, változat szerint az export 1,8—szeresére, az import a másfélszeresé—

re nő, ugyanez a 2. változatban 2,4 és 2,0.

A forgatókönyvek feltételrendszerébe nincs beszámitva sem a műszaki generációvál- tás, sem valamely jelentős beruházási lökés: pusztán azon a feltételezésen alapul, hogy az ország a máig elért fejlettségi viszonyainak megfelelő tudással és technikával racionálisan gazdálkodik, és amit képes megtakarítani, azt pazarló ráfordítások nélkül, kifogástalan minő—

ségben hozza létre, s termelési tényezőinek elosztási határain belül igazodik a kereslet igé- nyeihez. Ez ugyan nem emeli az országot egyelőre a világélvonal közelébe, viszont megsza—i badítja azoktól a béklyóktól, amelyek ma lekötve tartják.

Törlesztésiten/2007-ig (kétváhozat,milliódollár)

4,tábla Év

ExponImportSzaldó

Aszaldófelhasználása KamatAdósságtöriesztéslmporüöbblet 1.2.1.2. 5000 5286 5588 5907 6244 6600 6600 6600 7044 7044 7044 7577 7577 7577 8217 8217 8217 8985 8985 8985 9907

5000 5333 5688 6066 6469 6900 6900 6900 7830 7830 7830 8946 8946 8946 10285 10285 10285 11892 11892 11892 13820

5000 4904 4810 4718 4627 4545 5200 5200 5200 6130 6130 6130 7246 7246 7246 8585 8585 8585 10192 10192

5000 4920 4830 4780 4720 4670 5040 5040 5040 5484 5484 5484 6017 6017 6017 6657 6657 6657 7425 7425

758 1127 1524 1930 1560 1560 2004 1560 1560 2093 1560 1560 2200 1560 1560 2328 1560 1560

429 878 1348 1842 2355 1700 1700 2630 1700 1700 2816 1700 1700 3039 1700 1700 3307 1700 1700v1060

758 1060 1060 1060 1060 1060 1060 1060 1060 1060 1060 1060 1060 1060 1060 1060 1060

429 878 1060 1060 1060 1060 1060 1060 1060 1060 1060 1060 1060 1060 1060 1060 1060 1060 1060

-694-631 -302-182 67288 464782 500650 500650 500650 500650 500650 500650 500650 500650 500650 500650 500650 500650 500650 500650 500650

3 7 0 4 4 4 s á s

ADÓSSÁG. TÖRLESZTÉS, GAZDASÁGPOLITIKA

930 930 1339 1607

459

460 KOZMA FERENC

%

e) Az anyagimport-szükséglet mérséklése takarékos, racionális gazdálkodással, gazda- ságos hazai termeléssel és KGST-beszerzéssel.

Valószínű, hogy mintegy 30 százalékos a fajlagos túlfelhasználás a műszakilag indo-

kolthoz képest.4

Ebből 5-10 százalékot már a d) pontban figyelembe vettem. Körülbelül ugyanekkora a reálisan felvázolható további tartalék. Ez a 250-500 millió dollár importmegtakarítás (amely- nek a hátterében zömében anyag— és energiapazarlás kiküszöbölése, kisebb részben import- kiváltás vagy rubelviszonylatra való áttérés állhat) mintegy 7-10 éves kemény racionalizálási munkával az egész népgazdaság keresztmetszetében megvalósítható cél: vagyis nemcsak a konvertibilis valutáért imponált anyagokra kell kiterjednie, hanem az egész népgazdasági anyagfeihasználásra is, nemcsak a folyó termelésben, hanem a technológiában, az állami intézményrendszerben és a háztartásokban is. Eredménye kettős: egyrészt a 250—300 millió dollár felszabadulása, másrészt az egész társadalmi termelés költségszintjének csökkenése, ami eleve javítja a megszerzett devizaegység hazai ráfordítási viszonyait. Ha 60 forint/dollár a kiindulópontunk, akkor a javulás 3 és 5,5 forint/dollár között várható.

A megtakarított mintegy negyed-, félmilliárd dollár sorsáról különbözőkéan lehet dőn—

teni.

— Egészében a törlesztés gyorsítására fordítható: ez esetben a törlesztés az 1. változatban évi 500 millió dollárról 750 millióra emelkedik, a 2. változatban 650 millióról 1,15 milliárdra, azaz 15 év alatt (kumulálódva) 3,8 és 75 milliárdra. Az 1. változat esetében mintegy 7 milliárdra csökkenne az adósságállomány, a 2. változat esetében pedig gyakorlatilag felszivódna.

-— Egészében a technológiaimport növelésére fordítható: ha ettől az importtól is megköveteljük az 1.2-szeres exportindukciót, úgy ez a 3. táblában feltüntetett exportértékek gyorsabb növekedésé- hez vezet, ami közvetetten szintén gyorsítja a kilábalást.

— Egészében a lakossági jólét (fogyasztási szint, infrastruktúra) növelésére fordítható.

— Valamilyen arányban megosztható a két vagy három al között: mivel a fajlagos exporttelje- sítmény növelése igen feszített és nehezen megoldható feladatokat ró a lakosságra, a fajlagos anyag- felhasználás mérsékléséből származó többletforrásoknak becslésem szerint kétharmadát a kialakult jóléti szint helyreállítására és a minőségi teljesítményekre való ösztönzés finanszírozására célszerű for- ditani, míg a megtakarítás mintegy egyharmadával a korszerű technika behozatali lehetőségeit növel- ni.

Negyedik kérdés: melyek az adósság-helyzet kezelésével kapcsolatos gazdaságpoliti- ka lehetséges súlypontjai?

1. A teljes évi nemzeti munkateljesítménnyel nagyságrendileg egyenlő mértékű adóssá- gállománytól való megszabadulás még 20 éves távlatban sem látszik megvalósíthatónak. Be kell rendezkednünk a vele való együttélésre. Ezt némileg könnyíthetné, ha azok, akiknek mi hitelezünk, rendszeresen fizetnék a kamatokat, és eleget tennének törlesztési kötelezettsé- geiknek.

2. A minimális követelmény a gazdaság teljesítőképességével szemben az, hogy a ter- mékek és szolgáltatások export-import egyenlege évi egymilliárd dollár devizabevételi több- lettel záruljon: ez teszi ugyanis lehetővé azt, hogy a kamatokat ne újabb finánchitelekből fe—

dezzük, azaz ne keveredjünk bele a mainál még mélyebb ,,adósságdágványba".

3. Tudnunk kell azonban, hogy önmagában az egymilliárd dolláros sáp évi rendszeres elvonása olyan érvágás a nemzetgazdaságon, amely azt folyamatosan a ,,gyengélkedés ál- lapotában" tartja: vagyis nem válik működőképtelenné, de — ha a fajlagos teljesítőképessé—

gében nem következik be minőségi változás — nem is képes arra, hogy ezen állapotból va- ló kitöréshez szükséges minimális tartalékenergiát összegyűjtse.

4 Atapasztalatok szerint ez a 80 százalék .pezarláei ráta" elsősorban az energiahordozókra. vegyl any

fémes és nemfémes alapanyagokra, a mezőgazdaságban használt hagyomany-gone (műtrágya, vidam r stb.) és a mezőgazdasági nyerstermákekre vonatkozik: értékben úgy közelhhetjük meg, az ÁKM belső négyzetából lrlszű ült a unomabb megmunkálási szakaszok álőmunka—rárakódáaait. Becslésem szerint ez a belső négyzet Mékének mintegy fele. . .pezutási volumen" körülbelül évi 300 milliárd forintra tehető.

ADÓSSÁG, TÖRLESZTÉS, GAZDASÁGPOLITIKA 461

4. A gazdaságpolitikának tehát elméletileg négy lehetősége van:

— vagy a ,,hagyományos" módokon erőltetni az adósságállomány növekedésének megállítását, illetve az adósság törlesztését, ami kivérezteti a magyar gazdaságot (a nemzeti vagyon romló hatás- fokú kiárusításával, elherdálásával jár, és visszasüllyesztheti az országot a ,,félgzarmati" állapotba);

— vagy "megbékél" az eladósodási folyamattal, ami már középtávon fizet sképtelenséghez ve- zet, s innen ugyancsak törvényszerűen átcsap a ,,félgyarmati" állapot felé sodródásba;

—— vagy bejelenti fizetési kötelezettségei teljesitésének meghatározott vagy bizonytalan időre va- ló felfüggesztését (,,államosltja" a külföldről bevont forrásokat, illetve átütemezést kér), a vállalja az ez- zel együtt járó hátrányokat;

— vagy kidolgozza és végrehajtja a termelés és hatékonyság növelésének olyan kombinált prog—

ramját, amely reálissá teszi egy fokozatos, óvatos fejlesztési és törlesztési terv megvalósítását is.

Az első variáns választása már azért sem látszik reálisnak, mert

a) 1978 és 1985 között kipróbáltuk és kiderült, hogy eredményei hallatlanul rossz hatásfokúak, és emellett törékenyek;

b) eközben kimerítettük a ,,hagyoményos" módon -— azaz gazdaságpolitikai és gazdálkodási stí- lusváltás nélkül — a mozgósítható tartalékokat, az 1980—as évek közepétől az erólködések csak a la- kossági jóléti szint rovására valósíthatók meg, ez sokoldalúan erodélja az egész társadalmat;

c) hamarabb vezet összeomláshoz. mintsem (satnya) gyümölcsei megérnének.

A variáns reális magja mindössze abban van, hogy egy alaposan átgondolt, komplex adósságpolitika menetében, nem várt nehézségek esetén (tehát akkor, ha valamilyen vis ma—

ior folytán energiáink megsemmisülnek) deklaráltan rövid időre hozzá lehet nyúlni a közön- séges restrikció és forráselvonás, illetve exporterőltetés eszközéhez is.

A második variáns választásának irreális volta bizonyítható talán a legkézenfekvőbben a puszta matematika segítségével. (Lásd az 1. táblát.) Eszerint teljesen világos, hogy ez le—

hetetlen helyzethez vezet a számunkra ,,kedvező" harmadik esetben is, amikor a reálkama—

tok mérséklődnek. Ahhoz, hogy ez a variáns ,,bejöjjön" számunkra, egyrészt tetemes inflá—

ciónak kellene ismét kitörnie a világgazdaságban, másrészt a kamatlábaknak fixálva kellene lenniük. Nos, jelentős infláció kibontakozása nem várható, mivel a vezető gazdasági hatal- mak gazdaságpolitikái teljes erővel az infláció megállítására törekednek, és meg is találták a módját a pénzromlás megfékezésének; másrészt, éppen az infláció idején, a nemzetközi pénzügyi világ kidolgozta és intézményessé tette az indexált kamatok rendszerét, amit visszafejleszteni biztosan nem fognak. Az adósságállomány hízlalása az országot a teljes gazdasági összeomlás felé sodorja, s ennek bekövetkeztére nem is kellene húsz évet várni.

A pénz mai vásárlóértékét figyelembe véve (vagyis további cserearány-veszteségeket nem is számolva) a lehetetlen helyzet akkor következnék be, amikor az évente felhajtható több- lethitelek tömege nem elégséges az esedékes kamat fizetéséhez. Ezt —— függetlenül a tőr- lesztési esedékességeknek az 1990-es évek elején várható összeforlódásától (ami önmagá- ban is éles pénzügyi válsághelyzetet fog létrehozni) -— a következő évtized közepére becsü- löm bekövetkezhetőnek, 27-30 milliárd dollár kumulált adósságállomány mellett. A variáns- nak mégis van némi valóságalapja, éspedig az, hogy világpiaci környezetünk hullámzásai _ hozhatnak olyan nehéz helyzeteket, amikor a kibontakozásba fektetett energiáink elpazar- lódnak, s a felvett trendvonalunkat nem tudjuk az első variánsban vázolt ,,tűzoltó intézkedé—

sekkel" sem tartani. A veszteségek kompenzálhatatlanok. Ilyenkor inkább vállalnunk kell a visszacsúszást, mintsem az összeomlás felé sodortatni magunkat.

A harmadik variáns ,,átütemezési" fokozatának választása súlyos következményekkel jár. A fizetésképtelenséget deklaráló ország kényszerhelyzetbe hozza hitelezőit, amit azok az átütemezett törlesztés feltételeinek súlyosbitásával üzenetnek meg vele. Továbbá, a fizetési halasztás idején a goodwill-vesztés mértékével arányosan nő a felvett oéghitelek költsége is.

A helyzet tehát ahhoz a matematikai sorhoz válik hasonlóvá, amit az 1. tábla első oszlopá- ban felírtam; természetesen a drágulás mértéke nem feltétlenül korlátozódik az évi O,2 szá—

462 KOZMA FERENC

zalékra. A ,,fizetésmegtagadási" fokozatot nem érdemes részletesen taglalni, ez a világpiac—

ról való azonnali ,,kigolyózással" jár, amelynek hatása súlyosabb, mint az 1950-es évek em—

bargójáé, s most abban a helyzetben sem vagyunk, mint 1949-ben, hogy az így elszenvedett csapást a KGST felé fordulással legalább részben semlegesithessük. A fizetés kategórikus megtagadása büntetlenül csak az adós országok világméretű ,,lázadásának" keretében kép—

zelhető el; erre azonban semmi reális lehetőséget nem látok, annál is inkább, mivel egy ilyen lázadás a nemzetközi pénzügyi rendszer azonnali válságát válthatná ki, s olyan akut világ—

gazdasági működési zavarokhoz vezethet, amelyeket elkerülni mindenkinek érdeke.

Úgy tűnik tehát, hogy a negyedik variáns, azaz a mindennapos gazdálkodási viszonyok és folyamatok rendbetétele az egyetlen, amelyben a gazdaságpolitika feltehetően gondol- kodhat, s kisegítő, ideiglenes korrekciós tényezőként számolhat az ,,extenzív" tipusú erőfe- szítéssel, valamint a további adósságcsinálással. Az átütemezés igénybevétele olyan kataszt—

rófahelyzetben következhet csak be, amikor gyakorlatilag lehetetlenné válik egy bármilyen egyéb stratégia megvalósítása.

5. Az egyetlen elképzelhető kiút a gazdaság fajlagos teljesítményének növelése, vagyis három feladat egyidejű megoldása. Ezek a következők:

—— a megtermelt áruk használatiérték-paramétereinek olyan mértékű emelése, hogy azok gond nélkül, normális feltételek mellett eladhatók legyenek a világpiacon, azaz felszámolható legyen az az általános árveszteség, amellyel a tőkés piacokon áruinkat kénytelenek vagyunk forgalomba hozni;

— a hazai felhasználás pazarló, felesleges költségeinek és kiadásainak felszámolása, ami ma- gában foglalja a termelési tényezőkkel (különösen az anyaggal és energiával) való pazarlás leszorítá—

sát, az ésszerűtlen dollárimport hazai vagy KGST eredetű termékekkel való helyettesítését, a nem—

zeti termék fajlagos (tömegegységre jutó) világpiaci árának (unit value) emelését (ez nyomást gyako- rola költségszintre, így ezen oldalról teszi kedvezőbbé a megszerzendő valutaegység hazai ráfor- ditésait);

— a használatiérték-paraméterek növelése és a költségszint csökkenése együttesen a piacké- pesség szélesedését is kell hogy eredményezze, ezáltal nő a konvertibilis piacokon elhelyezhető áru—

tömeg is, de szigorúan az exportárszint—növekedés és a termelési költségszint ettől való lemaradásá—

nak függvényében.

A három egyidejű cselekvés együtt a devizabevételek növekedéséhez és a forint/devi—

za viszonyok javulásához vezet; az exportbevétel nőhet a belső gazdaság kivéreztetése nél—

kül. Ez teremt forrást a kamatfizetés, a törlesztés és a belső fejlesztés számára egyaránt.

6. Az 5. pontban vázolt gazdaságpolitikai döntés még semmiféle nagyobb mértékű mo- dernizálást, szelektiv fejlesztést nem foglal magában. Józan ár— és bérviszonyok, kellő válla- lati önállóság, az üzleti bankhálózat érdekeltsége és jó üzletpolitikája, a vállalatok jövede- lemtermelésével kapcsolatos állami elvárások racionális, célszerű kialakítása és még sok más, ésszel felérhető, nagy áldozatok nélkül megvalósítható korszerű, ,,piackonform" irányí—

tási módszerek mellett néhány év alatt a gyakorlatban megteremthető az elemi rend és a gaz- dálkodás elemi racionalitása. Ez elengedhetetlenűl szükséges, és minimálisan elegendő is ' a meginduláshoz. Nélküle minden további erőfeszítés alacsony (és fokozatosan romló) ha- tásfokú lesz, vagyis nemzeti energiánk egy részét még itthon felemészti a rendetlenségünk, amelynek következtében a másik részét a külgazdasági folyamatok emésztik fel, így nem tu- dunk kikeveredni abból a helyzetből, hogy a maradékot a hitelezők folyamatosan kiszivják az országból: gyarapodásra és jólétre csak folyamatosan apadó források maradnak.

7. Ha a rendteremtési folyamatban előre haladtunk, s forrásaink érezhetően gyarapod- ni'kezdenek, akkor (és csak akkor) foghatunk hozzá a technológiai és szerkezeti váltás fel- gyorsításához, többek között a külföldi működőtőke erőteljesebb bevonásával. A műszaki

5 Mindez összefüggő — a mai iranyitani rendszertől inkább filozófiajéban, mint eszköztárában eltérő — termelési rendszert alkot, amelynek még a vázolása is szétfeszíti e rövid tanulmany kereteit.

ADÓSSÁG, TÖRLESZTÉS, GAZDASÁGPOLITIKA 463

és szerkezeti expanzió koncepciójának és programjainak közben el kell készülniük—, de az irányítási — gazdaságpolitikai energiák oroszlánrészét a meglevő termelési tényezők racioná- lis működésének indukálására, kikényszerítésére és egyben megszervezésére kell fordítani, beleértve ebbe a külkereskedelmi vonatkozásokat is. Bizonyos pontokon természetesen a rendteremtés már előrehaladott állapotban van, s a fejlődés műszaki, emberi és piaci felté—

telei is kedvezők. Itt már e korszakban is megkezdhető a szerkezeti és technológiai generá- cióváltás, ez azonban a jövő évtized közepéig a gazdaság kisebb hányadát érinti.

Másik lehetséges út: igen erős szelekció azonnali beindítása, a szelekciót túlélők gyors modernizálásával karöltve. Ez a megoldás veszélyesebbnek tartja azt a technológiai lemara—

dást, ami végbemenne a rendteremtési' időszak alatt a gazdaság egészében, mint azokat a zavarokat, amelyeket a hirtelen leépítések okoznak (munkanélküliség, importmegugrás, nemzeti vagyon pusztulása, infláció), és azt a kockázatot, amely fennáll azzal kapcsolatban, hogy a világpiac hajlandó-e befogadni igényes exporttermékeinket, és milyen árat lehet el—

érni a termékek e csoportjával.

Harmadik lehetséges út: a ,,rendteremtést" összekötni a hazai termelőszektor igen erős, közvetlen világpiaci hatásnak való kitevésével. Ez feltehetően megakadályozza a műszaki- lag igényesebb, innovációban gazdag technológiák megtelepedését az országban, ugyan- akkor garancia az egyszerűbb munkafolyamatok versenyképes elvégzésére. Ennek fejében hajlandó vállalni az élő munka költségszintjének (a szociális kiadásokat is beleértve) erős csökkenését, valamint a hazai termelés erős, napi függését a külföldi ipari központoktól. E megoldás a technológiai lemaradottság konzerválódását, a lakosság jólétének csökkenését és az ország mozgásterének beszűkülését tartja a kisebbik rossznak, egyfelől a szakadék manapság tapasztalt mélyülésével szemben, másfelől az igényesebb, szelektív fejlesztés ál—

tal okozott akut társadalmi konfliktusokkal és a vállalandó kockázattal szemben.

Az általam javasolt megoldási elv olyan rendszerbe illeszkedik, amely valamelyes bizto- sítékot nyújt mindkét megoldás veszélyeivel szemben: a fejlesztés a "rendteremtéssel" indul, az éles szelekciót csak igen gondosan kiválasztott pontokon, módjával alkalmazva.

Amint a rendteremtés fokozatosan előrehalad, megnyugtatóan bizonyossá válik egyfe- lől a leépítendő egységek és tevékenységek köre, s megkezdődhet a tömegesebb, szerve- zett, nem minden konfliktus nélküli kapacitáskonverzió, másfelől a kiugrasztható egységek és tevékenységek köre is egyértelműbbé válik, s a csúcsok világpiaci bevezetése is remény- teljesebb lesz. A racionálisabbá és értékesebbé váló ,,hagyományos" termelés és export ad- dig, amíg a szerkezetváltás előre nem ,,kúszik", a mainál jóval kiterjedtebb és gazdaságo- sabb exportot biztosit, noha ez távol (lehet, hogy mind távolabb) van a világgazdasági élvo- naltól. A szelekció előrehaladtával a szakadék mélysége csökkenhet, mégpedig úgy, hogy az adósságteher csökken, s a gazdaság erőtartalékai gyarapodnak.

8. Az általam javasolt megoldásnak az a hátránya, hogy kétségkívül időigényes. Ponto- sabban időigényesebb, mint akár a látványos (ugyanakkor félő, hogy felszíni és ingatag) hir- telen szerkezetváltás, akár a ,,harmadrangú segédműhelyként" való becsatlakozás a fejlett világ periférikus gyűrűjébe. A másik hátránya az, hogy a gazdaságpolitikától makacs határo- zottságot követel meg: ezt nem lehet bármely divat változatos hatására abbahagyni, mert az igen nagy károkat okoz: a félbehagyott mű nem rendelkezik akkora modernizált kapacitás- sal, amekkora sikere lehetne önmagában, sem pedig az európai ,,hátsó udvarba" beillesz—

kedő bedolgozókapacitások akkora tömegével, amekkora önmagában elég volna egy or- szág devizális eltartásához. Vagyis az elképzelés megvalósításához csak úgy szabad hoz—

záfogni, ha nemzeti egyetértés van a választás helyességében és politikai eltökéltség a vég—

rehajtásban. Természetesen szükség van variánsokra — már csak a külső hatásokkal szem- beni rugalmas védekezés—támadás miatt is —, de ezeknek egy határozott alapkoncepción belül kell mozogniok. Végül hátránya a javaslatomnak az, hogy a magyar gazdaságpolitika egyelőre nem rendelkezik megfelelő eszközrendszerrel. Az exporterőltetést vagy az import-