210 STATISZTlKAl lRODALMl FlGYELÖ
különben hatástalanná válik. Lényeges. hogy a programok a nyilvánosság számára is át- láthatók legyenek, és a közösség támogas—
sa az iparpolitika fő céljait.
A szerzők szerint a francia gazdaságnak nyitott versenyben öt hátránya van: kevés hagyománya van az ipari szervezésben és a korszerű ipari kapcsolatokban; túl erősek a nacionalista attitüdök; a kutatási és oktatási intézmények rendszere anakronisztikus; a for- ráselosztásra nincs fejlett piaci mechanizmu—
sa: makropolitikája demagóg és protekcio—
nista. Ezzel szemben az ország pozitív erői:
dinamikus, törekvő népesség; jól fejlett infra- struktúra; talajábál, földrajzi helyzetéből adódó stabil erőforrások; nemzeti ambíció :: műszaki vezető szerepre. E pozitív erők érvényre juttatásához, egy új ..gazdasági csodához" azonban az egész francia társa- dalmat -— a vállalati vezetőket, a szakszerve- zeti vezetőket, (: politikai és kormányzati ve- zetést, a közgondolkodást, ennek a mai vi- lágról alkotott felfogását — át kell formál—
ni. Igen sok állami szabályozást (az árak, a devizagazdálkodás, a beruházások, a mono- póliumok, a numerus claususok, az import—
kvóták stb. terén) le kell építeni. A társa- dalom értékrendjének is meg kell változni.
A régi antikapitalista tradícióval szemben a kockázatvállalásnak, az innováciának, a tár- sadalmi mobilitásnak kell előtérbe kerülnie.
(Ism.: Román Zoltán)
BAUS, A.:
AZ IPARI CENZUS TOVÁBBFEJLESZTESE (Weiterentwickiung des Zensus im Produzierenden Gewerbe.) -— ertschaft und Statistik. 1987. 8. sz.
625—633. p.
A Német Szövetségi Köztársaságban —- az ENSZ ,,lpari világcenzus"—ra vonatkozó aján- lásának megfelelően — eddig három alka- lommal. 1962-ben, 1967-ben és 1979-ben ke- rült sor a ,.cenzus" néven ismert adatössze- állításra, a negyedik, az 1985. évi adatok alapján készülő pedig most van kimunkálás alatt. Az 1962 óta eltelt időszakban a cen- zus igen jelentős módszertani változáson ment át, és az 1962. és az 1985. évi lénye- gében már csak elnevezésében közös.
Az első két cenzus még hagyományos ér- telemben vett felvétel volt, mely a
— bányászat és feldolgozóipar, -— az építőipar.
-— az energia- és vízellátás
ágazatokra terjedt ki. Ezek az ágak együt- tesen alkotják ugyanis a termelőszektort.
vagy ahogy az a nemzetközi statisztikai szó- használatban meghonosodott, az .,ipart". A felvétel célja a termelőszektor (a továbbiak—
ban az ipar) szerkezetére és teljesítőképes- ségére vonatkozó adatok összegyűjtése volt.
Ezen belül az egyik legfontosabb feladatot a nettó termelési érték vállalati, üzemi szin- tű meghatározása és ebből a nettó termelé- si érték ágazati és területi bontásának ki- dolgozása jelentette. Mivel az 1960-es évek- ben az ipar különböző területeit átfogó egy- séges statisztikai beszámolási rendszer még nem létezett, így a cenzus is négy részfelvé- tel - a szűkebb értelemben vett ipari cen—
zus, az építőipari cenzus, az energiatermelő és vízgazdálkodási vállalatokra vonatkozó cenzus és a kézműipari adatfelvétel - ered—
ményeiből állt össze. A felvételi egység a 10 vagy ennél több főt foglalkoztató vállalat volt, míg az ennél kisebb vállalatok terme- lési értékét részben becsléssel határozták meg. Uzemi (telepi) szintű cenzus csak a bányászatban és a feldolgozóiparban ké—
szült. Bár az adatfelvétel részletes és átfogó volt — jelentős többlet terhet róva ezzel az adatszolgáltatókra is -, módszertani okokra visszavezethetően közvetlenül mégsem bizto-*
sított az ipar egészére vonatkozó megbízható adatokat. lgy például a kézműipar termelési értékét csak külön munkával, átsúlyozás út- ján lehetett az ágazati adatokba bedolgoz-
m.
Az 1979. évi cenzus ezzel szemben már jól kidolgozott és konzisztens havi és éves adatgyűjtési rendszerre támaszkodhatott.
lgy az ipari cenzus céljából csak kisebb terjedelmű és a vállalatok szűkebb körét érintő pótlólagos adatfelvétel elrendelésére volt szükség. Ez azt is jelentette, hogy a munka súlypontja a tényleges felvételről az
előkészítési szakaszra helyeződött át. lgy
egységesíteni kellett például a vállalat fo—
galmát, meg kellett határozni az adatszol—
gáltatósra kötelezettek körét (ez a 20 és ennél több főt foglalkoztató vállalatokat je—
lentette). Olyan nyilvántartást kellett beve- zetni, amelyből ezek adatai bármikor lehív—
haták, továbbá ki kellett építeni azt a kö—
zép- és rövid távú statisztikai adatfelvételi rendszert, amelynek magját az éves gyakori- ságú és kötelező érvénnyel elrendelt ..Költ- ségszerkezet"-felvétel alkotta.
A cenzus ezzel lényegében a költségszer- kezet-felvétel, az ugyancsak éves beruházási adatfelvétel, valamint a vállalati és üzemi (telepi) havi statisztikák adatainak a cenzus céljait szolgáló összegyűjtésére és részbeni kibővítésére korlátozódott. Külön cenzus- kédőívet így csak azoktól a vállalatoktól kértek be, amelyek egyébként nem voltak a költségszerkezeti kérdőív kitöltésére kötelez—
ve.
Az üzemi (telepi) cenzus 1979-ben egy- szerű becsléssel készült. A becslés alapja az iparban az üzemi bérköltség ismeretében a bérhányadas, azaz nettó termelési érték
STATlSZTIKAl lRODALMl FIGYELÓ
211
és a bérköltség hányadosa volt. A több te- lephelyes vállalatok esetében tehát a ter- melési érték bérarányosan került felosztásra, az iparon kívüli ipari üzemeknél pedig az ágazat és az üzemnagyság függvényében meghatározott arányszám volt a termelési érték és a bérköltség üzemekre (telep—
helyekre) történő vetítésének az alapja. Az 1979. évi cenzus elsősorban az országos számbavétel célját szolgálta, ezért a regio- nális szintű adatok összeállításakor más —- döntően a költségszerkezet -- kérdőívre kel—
lett támaszkodni.
Az 1985. évi cenzus végrehajtását heves vita előzte meg. A cenzus mellett szólt azonban az, hogy a költségszerkezet-felvéte!
— mely sok tekintetben már 1979-ben is át- vette a cenzus szerepét - a termelési érték területi súlyozására nem alkalmas. Az adat- szolgáltató ugyanis itt a vállalat, s így ada- tai telephelyi bontásban nem jelennek meg.
Az üzemi (telepi) szintű teljesítmények gyűj- tésére, a regionális adatok előállítására to- vábbra is csak cenzus keretében volt lehe—
tőség.
Felépítésében az 1985-ös cenzus megegye- zett az 1979. évivel, az adatszolgáltatók terheinek csökkentése érdekében azonban a becslési eljárások alkalmazási köre tovább bővült. A legfőbb újítást az jelentette. hogy a mintegy 20 000 ..cenzusvállalat" — ezek azok, amelyek a költségszerkezet—kérdőívet nem töltik ki — többé nem kapott külön cenzus-nyomtatványt, hanem adataikat becsléssel állapították meg. A becslési mód—
szer lényege az volt, hogy a szakágazati hovatartozás és a foglalkoztatottak számá- ban kifejeződő méret szerint a vállalatokat 600, viszonylag homogén csoportra osztották, és a nettó termelési értéket szimulációs mód- szer segítségével ezek mindegyikére külön—
külön becsülték meg.
A cenzus másik kulcsfontosságú területe az ún. üzemi (telepi) cenzus. A nettó terme—
lési érték csaknem kétharmadát ugyanis a több telephelyes vállalatok adják, így a te- rületi adatok is csak a telepi statisztikára alapozhatók. Az üzemi teljesítmények szóm- bavételi módszere azonban 1979-hez képest szintén jelentősen változott. Míg akkor a számítás a tényleges vállalati nettó terme- lési érték alapján történt, addig 1985-ben már a vállalati adatok egy részét is becs- léssel határozták meg. A vállalati nettó termelési érték szétosztása a korábbi cen- zusnál a bérköltség alapján történt, így azt, hogy egy vállalat különböző (eltérő) te—
vékenységet folytató üzemeire eltérő tőke—
munka arány jellemző, ez a módszer figyel- men kívül hagyta. A becslési eljárás ható—
körének kíszélesítésével együtt — az adatok megbízhatósógónak fokozása céljából —— a végrehajtás módja is változott. A nettó ter-
7-
melési érték üzemenkénti felosztása már nem egységesen, hanem alkotórészeként és ennek megfelelően eltérő kulcsokkal történt.
így a bérköltség természetesen az üzemi és a vállalati bérköltség hányadosának arányá- ban került felosztásra. Az értékcsökkenés vetítési alapja az elmúlt öt év üzemi és vállalati beruházásainak hányadosa, a fo—
gyasztási adóé pedig a vállalati összes for- galomból az üzemre jutó rész volt. A válla- lati nettó termelési érték elemeinek üzemi szintü felosztásához szükséges bér-, beruhá- zási és forgalmi adatokat a rendszeres havi és éves statisztikák szolgáltatták. Az egyet- len olyan termelési érték alkotó, amelyet üzemi szintre nem lehetett elosztani, a bér- leti díj volt, ezért azt a beruházási kérdőív üzemi (telepi) lapjai a cenzus évében külön is kérdezték. A nettó termelési értékhez még hiányzó ,.maradvány összeg" a bér- költség, az értékcsökkenés, a fogyasztási adó, valamint a bérleti díj együttes összege arányában került az üzemek között felosz- tásra.
Az üzemi cenzus ezen új -— alapvetően becslésen alapuló —- módszere csak nagyfokú gépesítés és a beruházási adatgyűjtés orszá- gos méretű végrehajtása mellett volt beve—
zethető. A nettó termelési érték területi bontásban való elkészülését a tartományok közötti adatáramlás — a más tartományi székhelyű adatszolgáltatók üzemi kérdőívé- nek a székhely szerinti statisztikai hivatal ré- szére történő megküldése — biztosította.
Összességében az 1985. évi cenzus az elözőkhöz hasonló megbízhatósággal, de az adatszolgáltatók lényegesen kisebb megter- helésével biztosította a kívánt adatokat, és egyben a teljes körű adatösszeírás nélkül is sikerült az ENSZ által kijelölt cél elérése.
(Ism.: Lakatos Judit)
EULER, M.:
REPREZENTATIV JÓVEDELMI ÉS FOGYASZTÁSl ADATrFELVETEL. 1988
(Einkommens- und Verbrauchesstichprobe 1988.) —- Wirtschaft und Statlstik. 1987. 8. sz. 662—667. p.
A lakosság fogyasztói megtakarításának elemzésében a német statisztikának jelentős hagyományai vannak. Ernst Engel, a Szász Királyi Statisztikai Hivatal igazgatója, már 1857—ben felfedte -— belga ipari munkások háztartási költségvetéseinek vizsgálata alap- ján — azt az azóta is érvényesnek tekinthe- tő törvényszerűséget, mely szerint az élelmi- szer-kiadások aránya az összkíadásból annál magasabb, minél szegényebb egy háztartás.
Ugyancsak ő mutatott rá arra, hogy az élel- miszer-kiadások hányada alkalmas mutató—
szám egy háztartás. a háztartások egy cso-
