200
45 ezer laptopot osztanak ki a tanároknak
Megkezdődött annak a több mint 45 ezer laptop- nak az átadása, amelyet a digitális kompetencia fejlesztését célzó, európai uniós támogatásból megvalósuló projekt keretében kapnak meg a pe- dagógusok.
Palkovics László, az Emberi Erőforrások Miniszté- riumának oktatásért felelős államtitkára Kecskemé- ten az első 51 laptop átadásán az eszközhasználat biztosításán túl fontosnak nevezte azt is, hogy a pedagógusok megfelelő tudás birtokában használ- hassák a számítógépeket. Erre szintén kiemelt figyelmet fordítanak a 45 milliárd keretösszegű projekt keretében − tette hozzá.
A tervek szerint jövő szeptembertől 22 ezer ötödi- kes diák a tankönyvek digitális változatával feltöl- tött tableteket kap majd. Mintegy 90 milliárd forintot
költenek továbbá az iskolák épített infrastruktúrá- jának fejlesztésére. Ebből a keretből messze a legnagyobb projektösszeget éppen Bács-Kiskun megye nyerte el, hiszen több mint 11 milliárd forin- tot fordíthatnak oktatási intézményeik korszerűsí- tésére − emelte ki az államtitkár.
Solti Péter, a Klebelsberg Központ elnöke elmond- ta: a Kecskeméti Tankerületi Központ területén 62 iskolában több mint 1300 laptopot adnak át a pe- dagógusoknak a következő hetekben és megszer- vezik az eszközhasználatot biztosító továbbkép- zést is. Fontos célnak nevezte, hogy az iskolák megfelelő sávszélességű internettel és wifi-vel is rendelkezzenek. Ennek Budapesten és Pest me- gyén túl az ország teljes területén történő megva- lósítását szintén biztosítja a projekt.
Az informatikai fejlesztés kapcsán megjegyezte: a tervek szerint 5000 projektort és 3000 interaktív panelt is kiosztanak az iskoláknak. A következő években az intézményeket és a tantestületeket azonban abban is segíteni kell, hogy az eszközök- höz kapcsolódó ötleteik, jó gyakorlataik szintén támogatást nyerjenek − fogalmazott Solti Péter.
Forrás: https://sg.hu/cikkek/it-tech/130191/45-ezer- laptopot-osztanak-ki-a-tanaroknak
Válogatta: Berke Barnabásné