STATISZTIKAI IRODALMI FIGYELŐ 442
nők 54 százaléka a lakáskörülmények javulásától várja a gyermekek számának növekedését.
A kidolgozott módszerek ellenőrzése céljából 1996 őszén próbanépszámlálást tartanak Oroszor- szág néhány olyan megyéjében, ahol a városi és vidéki népesség létszáma az összoroszországi ará- nyoknak megfelelő (74 százalék és 26 százalék), mintegy 300 ezer fő bevonásával.
A lebonyolítás egyik legfőbb problémája, hogy a korábban meglévő számlálóbiztosok közül csak a tanítók, tanárok és felsőbbéves főiskolai hallgatók köre maradt meg, a szükséges létszámot megfelelő
képzettségű munkanélküliekkel fogják kiegészíteni.
További előkészületi probléma a hiányzó közigazga- tási intézmények (határok, utcanévtáblák, házszámo- zás) pótlása, valamint a meglévők pontosítása, ellenőrzése, amit központi pénzügyi támogatás hiányában, a helyi kormányzatokra bíznak. A be- gyűjtött adatok feldolgozása is eltér majd a megszo- kottól: az elsődleges elemzést a helyi szervezetek hajtják végre, amitől a kérdőívek szállítási költségé- nek jelentős megtakarítását remélik.
(Ism.: Németh Attila)
KÜLFÖLDI FOLYÓIRATSZEMLE
A FRANCIA GAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM
ÉS STATISZTIKAI ÉS GAZDASÁGKUTATÓ INTÉZET FOLYÓIRATA
1996. ÉVI 9. SZÁM
Bayet, A.: Hosszú életpályák, megszakított életpályák és bérek.
Arai, M.- Ballot, G.- Skalli, A.: Szektorok közötti bér- különbségek és munkáltatói jellemzők Franciaországban.
Simonnet, V.: Szakmai mobilitás és bér: a férfiak és a nők közötti különbségek.
Bigard, A.- Guillotin, Y.: Szakmai karrierek és a bérek alakulása: a szakmai életút fogalma.
Balsan, D.- Hanchane, S.- Werquin, P.: Kezdeti szak- mai mobilitás: középiskolai oktatás és gyakorlat a munka- erőpiacon.
Dayan, J.L- Echardour, A.- Glaude, M.: A bevándor- lók szakmai útja Franciaországban: egy kohorsz-elemzés.
Középtávú Előrejelző Csoport: Az egyensúlyhiány csökkentése a francia gazdaságban 2001-ig.
1996. ÉVI 10. SZÁM
Brondel, D.- Guillemot, D.- Lincot, L.- Marioni, P.: A dolgozó népesség további növekedése szükséges a követke- ző évtizedben.
Guillemot, D.: A dolgozó népesség: egy statisztikai kategória, melyet nehéz definálni.
Brondel, D.: A francia dolgozó népesség változásai európai összefüggésben.
Poulet, P.: Hosszabb oktatás és a fiatalok szakmai in- tegrációja: egy bonyolult kapcsolat.
Bourdallé, G.- Cases, C.: Részvételi arányok a munka- erőben 25 évestől 60 éves korig: kor és generációs hatások.
Blanchet, D.- Pennec, S.: Kapcsolódik-e a női részvé- teli arány növekedése a munkaerőben a termékenységi ráta trendekhez?
Blanchet, D.- Marioni, P.: Munka 55 éves kor után: je- lenlegi trendek és előrejelzés.
A SVÉD KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL FOLYÓIRATA
1996. ÉVI 2. SZÁM
Dillman, D.A.: Miért bonyolult az újítás az államigaz- gatási felvételeknél?
Balk, B.: Tíz módszer összehasonlítása többoldalú nemzetközi ár- és volumen-összehasonlításhoz.
AZ AMERIKAI STATISZTIKAI TÁRSASÁG FOLYÓIRATA
1996. ÉVI 436. SZÁM
Begg, C.B.- Huang, Y.- Berwick, M.: Az elsődleges és másodlagos rákmegelőzés hatásának becslése.
Yamaguchi, K.- Kandel, D.B.: Paraméteres eseményso- rozat-elemzés.
Gelman, A.- Bois, F.- Jiang, J.: Fiziológiai farmakinetikai elemzés sokasági modell és informatív prior- eloszlások felhasználásával.
Zhou, H.- Weinberg, C.R.- Wilcox, A.J.- Baird, D.D.:
Véletlenhatás-modell a ciklus életképességhez termékeny- ségi vizsgálatokban.
Ghosh, M.- Nangia, N.- Kim, D.H.: Négyszemélyes családok medián jövedelembecslése.
Abrahamowicz, M.- MacKenzie, T.- Esdaile, J.M.: Idő- függő kockázati arány.
Nusser, S.M.- Carriquiry, A.L.- Dodd, K.W.- Fuller, W.A.: Szemiparaméteres transzformációs módszer rendsze- res napi fogyasztáseloszlások becsléséhez.
Bedrick, E.J.- Christensen, R.- Johnson, W.: Új pers- pektíva a priorokra általánosított lineáris modellekhez.
Hobert, J.P.- Casella, G.: Nem megfelelő priorok ha- tása a Gibbs-mintavételre.
STATISZTIKAI IRODALMI FIGYELŐ 443 Chen, J.- Singurwalla, N. D.: Az „összetett megbízha-
tóság” fogalma és hierarchikus bayesi becslése.
Kooperberg, C.- O'Sullivan, F.: Prediktív oszcilláci- ós minták: véletlen mezők tér- és időbeli dekompoziciós módszereinek szintézise.
Priebe, C.E.: A nemhomogenitás elemzése.
Le, N. D.- Martin, R. D.- Raftery, A. E.: Sima szaka- szok, repedések, valamint kiálló értékek modellezése idősorokban.
Cowling, A.- Hall, P.- Philips, M.: Bootstrap megbíz- hatósági tartományok egy Poisson-pontfolyamat intenzitá- sára.
Sain, S.R.- Scott, D.W.: A lokálisan adaptív sűrűség- becslésről.
Paparoditis, E.: Frekvencia tartományos bootstrap- alapú modell egy átviteli függvénymodell illeszkedésének ellenőrzéséhez.
Ghysels, E.- Hall, A.- Lee, H. S.: Periodikus struktú- rákról és tesztelésről szezonális egységgyökök esetén.
Olsson, J.- Rootzén, H.: Kvantilis-becslés ismételt mé- résekből.
Wells, M.T.- Yeo, K.P.: Sűrűségbecslés kétváltozós cenzorált adatokkal.
Mudholkar, G.S.- Srivastava, D.K.- Kollia, G.D.: A Weibull-eloszlás egy általánosítása túlélési adatok elemzé- sére alkalmazva.
Fahrmeir, L.- Wagenpfeil, S.: Kockázati függvények si- mítása diszkrét tartamú és konkurens kockázati modellekben.
Lou, W.Y.W.: Sorozat- és leghosszabb sorozattesztek- ről: egy véges Markov-lánc beágyazási módszer.
George, E.O.- Kodell, R.L.: Függetlenségi, heterogeni- tás kezelési és adagösszefüggő trendek tesztelése változtat- ható bináris adatokkal.
Kepner, J.L.- Wackerly, D.D.: A kiegyensúlyozott nemteljes ismételt mértékű tervekre használt rang- transzformációs módszerekről.
Jayasuriya, B.R.: Tesztelés polinomiális regresszióhoz nemparaméteres regressziós technikákkal.
Horowitz, J.L.- Hardle, W.: Egyindexes modellek köz- vetlen szemiparaméteres becslése.
LeBlanc, M.- Tibshirani, R.: Becslések kombinálása regresszióban és osztályozásban.
Severini, T.A.: Regressziós becslések érzékenységének mértékei a becslés kiválasztáshoz.
Beirlant, J.- Vynckler, P.- Teugels, J.L.: Szélindex- becslés, Pareto-kvantilis ábrák és regressziós diagnosztika.
Brown, B.M.- Hettmansperger, T.P.: Normális pont- számok, normális ábrák és normalitási tesztek.
Wang, Y.: Egy likelihood arány teszt sztochasztikus rendezéssel szemben különböző sokaságokban.
Mukerjee, H.: Túlélési függvények becslése egyenletes sztochasztikus rendezés mellett.
Silvapulle, M.J.: Teszt zajparaméterek mellett.
Liu, R.Y.- Tang, J.: Folyamatábrák bootstrap módsze- reken alapuló függőségi és függetlenségi mérésekhez.
Runger, G.C.- Prabhu, S.S.: Egy Markov-lánc modell a többváltozós exponenciálisan súlyozott mozgóátlagos folyamatábrához.
Johnson, D.J.- Krishnamoorty, K.: Független vizsgála- tok kombinálása egy bemérési problémában.
Cutler, A.- Cordero-Brana, O.I.: Minimum Hellinger- távolságbecslés véges keverékmodellekhez.
Godame, V.P.- Vijayan, K.: Optimális becslés válasz- függő visszatekintő mintavételhez.
Goria, M.N.- Flury, B.D.: Közös kanonikus változók k-függő csoportban.
Besmail, H.- Celeux, G.: Szabályozott Gauss-féle diszkriminancia elemzés sajátérték felbontással.
A NÉMET SZÖVETSÉGI STATISZTIKAI HIVATAL FOLYÓIRATA
1996. ÉVI 12. SZÁM
Mai, H.: Vállalati könyvelés mint információforrás.
Hammes, W.: Válások, 1995.
Winter, H.: Épület- és lakásállomány az új tartomá- nyokban és Kelet-Berlinben.
Renz, M.: Ipari tanulók, 1995.
Hein, B.: Súlyosan fogyatékos személyek, 1995.
Henow, G.: Nappali gyermekgondozó központok 1994. dec. 31-én.
Fiebiger, H.: Kiadások élelmiszerre, italra, dohányzásra.
AZ ANGOL KIRÁLYI STATISZTIKAI TÁRSASÁG FOLYÓIRATA
1996. ÉVI 2. SZÁM
Woodhouse, G.- Yang, M.- Goldstein, H.- Rasbash, J.:
Finomítás a mérési hibához többszintű elemzésben.
Menezes, L.M.- Bartholomew, D.J.: Új fejlemények a társadalmi magatartás rejtett struktúrájának elemzésében.
Pickles, A.- Pickering K.- Taylor, C.: Fejlődési mér- földkövek, események és átmenetek visszaemlékezéses időpontjainak egyeztetése.
Simpson, S.- Diamond, I.- Tonkin, P.- Tye, R.: Kisterületi népességbecslések aktualizálása Angliában és Walesben.
Fitzmaurice, G.M.- Hetah, A.F.- Clifford, P.:
Logisztikus regressziós modellek bináris paneladatokra, lemorzsolódással.
Skinner, C.J.- Coker, O.: Regresszióelemzés komplex felvételi adatokra egy társváltozó hiányzó értékeivel.
Dolton, P.- O'Neill, D.: Az újrakezdési hatás és vissza- térés a teljes munkaidős foglalkoztatottsághoz.
Steele, F.- Diamond, I.- Amin, S.: Immunizációs felfo- gás Bangladesh falusi területein: egy többszintű elemzés.
Francis, B.- Fuller, M.: Események megjelenítése.
Smith, P.W.F.- Forster, J.J.- McDonald, J.W.: Monte Carlo egzakt tesztek négyzetes kontingencia táblákhoz.
Best, N.G.- Spigelhalter, D.J.: Thomas, A.- Brayne, C.E.G.: Reálisan összetett modellek bayesi elemzése.
1996. ÉVI 3. SZÁM
Lewis, J.A.: Statisztikák és statisztikusok a gyógyszer- szabályozásban.
Gore, S.M.: A kergemarhakór és az „időtartam bizton- sága nem egyenlő a kockázatmentességgel”.
Smith, A.F.M.: Megkergült marhák és eksztázis: esély és választás egy bizonyítékra alapozott társadalomban.
Goldstein, H.- Spiegelhalter, D.J.: Liga-táblák és kor- látaik: intézmények teljesítményének összehasonlításával kapcsolatos statisztikai kérdések.
Hand, D.J.: Statisztika és méréselemélet.
Breen, R.- Hayes, B.C.: Vallási mobilitás az Egyesült Királyságban.
Goldstein, H.- Rasbash, J.: Javított közelítések több- szintű modellekhez bináris válaszoknál.
STATISZTIKAI IRODALMI FIGYELŐ 444
Congdon, P.: Az öngyilkossági járvány Londonban.
Smith, T.M.F.: Közvéleménykutatás: az angol általános választás, 1992.
Farrington, C.P- Andrews, N.J.- Beale, A.D.- Catchpole, M.A.: Egy statisztikai algoritmus fertőző beteg- ségek kitörésnek korai előrejelzésére.
AZ EGYESÜLT NEMZETEK EURÓPAI GAZDASÁGI BIZOTTSÁGÁNAK FOLYÓIRATA
1996. ÉVI 3. SZÁM
Harala, R.- Vihavainen, H.: Generációk közötti eloszlás és örökség: jólét és társadalmi mobilitás – a finn tapasztalat.
Gilomen, H.: Oktatás és társadalmi mobilitás. A svájci helyzet bemutatása.
Sarossy, G.: Társadalmi mobilitás egy posztindusztriális társadalomban: egy foglalkozási osztá- lyozási rendszer szerepe és szükséges attributumai.
Baldacci, E.- Lugaresi, S.: A demográfiai öregedés ha- tása az olasz jóléti helyzetre: egy dinamikus szimuláció.
Goux, D.- Maurin, E.: Érdemrendszer és társadalmi öröklődés Franciaországban.
Rose, D.: Az Egyesült Királyság kormányzati társa- dalmi osztályozásainak ESRC felülvizsgálata.
A CSEH STATISZTIKAI HIVATAL FOLYÓIRATA 1997. ÉVI 1. SZÁM
Outrata, E.: A cseh statisztikai szolgálat kerek évfor- dulója.
Sallakuová, H.: Az 1994-es és 1995-ös teljes munka- erőköltségek a Cseh Köztársaságban.
Jilek, J.- Kociánová, S.:Az input- és outputárak közötti összefüggések változásainak kísérleti számításai a cseh gazdaságban.
Novák, J.: Az idegenforgalmi statisztika átalakulása:
az eredmények elemzése.
BIBLIOGRÁFIA
A Központi Statisztikai Hivatal Könyvtár és Dokumentációs Szolgálathoz az alábbi fontosabb könyvek érkeztek be:
STATISZTIKAI ÉVKÖNYVEK
Annuaire statistique de poche / Institut national de statistique. - Bruxelles : INS, [1996]. - VIII, 189 p.
Belgium statisztikai zsebkönyve, 1995.
I-038-C-0030/1995 Anuário estatístico do Brasil / Fundaçao Instituto Brasileiro de Geografia e Estatística. - Rio de Janeiro : IBGE, 1995. - [783] ism. p.
Brazília statisztikai évkönyve, 1995.
I-078-B-0013/1995 Espańa en cifras. Instituto Nacional de Estadística.
Madrid : INE, 1996. - 61 p.
Spanyolország számokban, 1996.
I-034-C-0082/1996 Japan statistical yearbook / Statistics Bureau Mana- gement and Coordination Agency. - Tokyo : Stat. Bureau, 1996. - XXXIX, 914 p.
Japán statisztikai évkönyve, 1997.
I-051-C-0013/1997 Korea statistical yearbook / National Statistical Office.
Seoul : NSO, 1996. - XXVI, 690 p.
Dél-Korea statisztikai évkönyve, 1996.
I-145-B-0002/1996 New York state statistical yearbook / the Nelson A.
Rockefeller Institute of Government, State University of New York ; Albany, N.Y. : State Univ. of New York, 1996.
- IX, 582 p.
New York állam statisztikai évkönyve, 1996.
I-072-B-0286/1996
Social situation and economy of Romania in 1993.
Natio-nal Commission for Statistics. Bucharest. CNPS.
1995. 100 p.
Románia társadalmi–gazdasági helyzete, 1993.
I-044-B-0078/1993 Statistical abstract. - Nicosia : Min. of Finance, 1996. - XXIII, 607 p.
Ciprus statisztikai áttekintése, 1994.
I-048-C-0001/1994 Statistical abstract of the United States : National data book and guide to sources. Bureau of the Census. - Wa- shington : U.S. Dept. of Comm., 1996. - XIV, 1022 p.
Az Egyesült Államok statisztikai összefoglalója, 1996.
I-072-C-0044/1996 Statistical handbook of Thailand / National Statistical Office. - Bangkok : NSO, [1996]. - 143 p.
Thaiföld statisztikai zsebkönyve, 1996.
I-058-D-0002/1996 Statistical yearbook of Norway. - Oslo [etc.] : Stat.
Sentralbyrĺ, 1996. - 445 p.
Norvégia statisztikai évkönyve, 1996.
I-040-C-0167/1996/A Statisticki ljetopis = Statistical yearbook / Drzavni zavod za statistiku. - Zagreb : DZS, 1996. - 658 p., 1 térk.
Horvátország statisztikai évkönyve, 1996.
I-046-B-0147/1996 Statistika aastaraamat = Statistical yearbook / Eesti Statistikaamet. - Tallin : ESA, 1996. - 272 p.
Észtország statisztikai évkönyve, 1996.
I-042-B-0268/1996