SZEMLE 439
lesztése terén, folytatják a sikeres Top100-at, az in- gatlanbarométer kialakításához pedig a Hivatal segít- ségét kérte. Elmondta, hogy tovább folyik az ECOLINE modell építése és „éles” alkalmazása, emellett egy új, a társadalmi környezetet is leíró mo- dell előkészítését is megkezdték. Munkájukat egyre inkább a vállalatok elemzése felé szeretnék irányítani és stratégiai együttműködésre törekszenek nagyválla- latokkal. Fejlesztik nemzetközi kapcsolataikat és in- ternetes honlapjuk is nagy sikert aratott. Tervezik a térinformatikai rendszer beépítését az előrejelzéseik- be, és szívesen részt vennének a népszámlálás elemzé- si feladataiban is.
Válaszában Mellár Tamás egyetértett Friss Pé- terrel abban, hogy az általa felvetett kérdések mie-
lőbb megoldandók. Forgon Máriát pedig megkövette a türelmetlenségért, de – mint mondta – az ÁKM-et egyfajta csodafegyvernek tekinti, ezért szeretné mi- nél előbb megkapni a mérleget. Egyetértett Mihályffy Lászlóval az utánpótlás fontosságáról, ám konkrét ígéretet státusra nem tudott tenni. Gábor Mária felvetésével kapcsolatban gratulált a Szak- szervezet eredményeihez, de úgy vélte, hogy a Hi- vatal erejéhez mérten igen sok mindenben támogatta a szakszervezeti munkát. Végül Belyó Pál felveté- seivel kapcsolatban elismerte az ECOSTAT ered- ményeit, de úgy vélte, a továbbiakban ezek tovább- fejlesztése még több munkát igényel.
H. L.
KONFERENCIA AZ INNOVÁCIÓSTATISZTIKÁRÓL Az Európai Közösségek, illetve az Európai Unió
– érzékelve lemaradását a globalizálódó világban egyre élesebb gazdasági versenyben – az 1980-as évektől fokozódó figyelmet szentel a kutatás–fej- lesztés, a technológiai haladás és a technológiapoli- tika kérdéseinek. Az 1990-es évektől azután ehhez csatlakozott a K+F tevékenységen túlmutató átfogó innovációpolitika igénye és érvényesítése is.
Általánosan elfogadottá vált az a felismerés, hogy a technológiai haladás, az ezt szolgáló innovációk je- lentős része nem fűződik közvetlenül K+F tevékeny- séghez, sokszor nagyobb a szerepe az új technológia terjedésének, a tanulás sokféle formájának, a beruhá- zásoknak. Ennek feltárására törekedve mind nagyobb figyelem fordul a K+F statisztika mellett az innovációstatisztika felé. A leggyakrabban alkalma- zott ötféle mutató (K+F ráfordítások, bibliometriai–
idézettségi mutatók, szabadalmi statisztika, magas tech- nológiájú termékek kereskedelme, technológiai fizeté- si mérleg) mellett egyre erősebb igény mutatkozik a közvetlen innovációs felmérések iránt. Ezek vagy ma- gukat az innovációkat (ezek tárgyát, a terméket vagy eljárást), vagy az innovációt alkalmazó alanyokat, vállalatokat figyelik meg.
Az EU-innovációs programjainak megalapozá- sához és e tevékenységének figyelemmel kísérésére kiépített egy Európai Innovációs Monitoring Rend- szert (European Innovation Monitoring System – EIMS) és ennek egyik kulcselemeként, a műszaki innovációkra vonatkozóan elindította a Közösségi Innovációs Felméréseket (Community Innovation Survey – CIS). Erre eddig két alkalommal került sor, most készítik elő a harmadik felmérést. Nyomatéko- sította ezt a törekvést az EU 2000 márciusi lisszabo- ni tanácskozásán a következő tíz évre kitűzött új
stratégiai cél: „Az Unió legyen a világ legverseny- képesebb, legdinamikusabb tudásbázisú, több és jobb munkahellyel, nagyobb szociális kohézióval rendelkező fenntartható növekedésre képes gazdasá- ga” (az elnökség 2000 márciusi állásfoglalása). Az e cél megvalósítására kidolgozott stratégiai program- ban kiemelt szerepet kaptak az információs társada- lommal, a K+F tevékenységgel, a versenyképesség- gel és az innovációval kapcsolatos feladatok.
E feladatok és programok megtárgyalására az EU és a soros francia elnökség 2000 novemberében Dél-Franciaországban három tanácskozást szerve- zett. November 20-án Lyonban megrendezte az „In- novatív vállalatok második európai fórumát”, no- vember 21-én „Egy európai innovációs térség felé”
c. szimpóziumát, illetve Sophia Antipolisban, no- vember 23–24-én kétnapos konferenciáját „Innová- ció és vállalatalapítás: statisztika és mutatók” cím- mel. A következőkben ez utóbbi tanácskozásról számolok be.
Az Európai Bizottság Vállalati Főigazgatósága (az új felállás szerint ennek keretében működik az Innovációs Igazgatóság) és az EUROSTAT által kö- zösen rendezett konferencia célját abban határozták meg, hogy segítse a megértést és a tapasztalatcserét azok között, akik kialakítják, elemzik, valamint akik alkalmazzák, munkájukhoz felhasználják az innová- ciós statisztikát. A konferencia számára négy tema- tikai súlypontot jelöltek meg:
– az innovációs mutatók fejlesztése, új megközelítések az innováció mérésében: a CIS és más, a politikai döntésho- zók számára fontos nemzeti felmérések és a statisztikára épülő kutatások eredményeinek bemutatása; a szolgáltató szektorok számára kialakítandó megfelelő mutatók proble- matikája;
SZEMLE 440
– az innovációk hatása a vállalati teljesítményekre: an- nak vizsgálata, hogy milyen szerepe van az innovációnak és a vállalatalapításnak a foglalkoztatottság, a növekedés és a jövedelmezőség alakulásában; mi a különböző típusú inno- vációs támogatások szerepe és indokoltsága;
– a nemzeti és a területi innovációs tanulmányok eredményei: a területi mutatók rendszeres alkalmazásának előnyei és problémái, a Nemzeti Innovációs Rendszerek (NIS) és keretfeltételeik szerepe;
– politikaorientált innovációs mutatók: a politikai döntéshozók igényeinek, valamint az összehasonlító muta- tószám-rendszer (scoreboarding) és az értékelő elemzések (benchmarking) felhasználása során szerzett friss tapaszta- latok megvitatása.
Az indító plenáris ülésen a megnyitók után há- rom előadás hangzott el, majd párhuzamosan, 4 szekcióülésen 25 előadást ismertettek, a következő témakörökben:
– a felmérések módszertana és mérési kérdések, – a szolgáltatási innovációk kihívása, – innováció és a vállalatok teljesítménye, – vállalatalapítás és foglalkoztatás,
– az innovációk támogatása a hagyományos szektorok- ban,
– a nemzeti innovációs rendszerek, – a területi innovációk távlatai,
– új típusú innovációs mutatók döntések megalapozá- sához.
A vállalatalapítások kérdéseiről (bár a konferen- cia címében szerepelt) kevés szó esett, és vitára vi- szonylag csekély idő jutott. A szerzők túlnyomó többsége kutató, egyetemi oktató volt, néhányan statisztikai vagy más hivatalok munkatársai. A kelet- közép-európai országokból nem érkezett előadó, és a mintegy kétszáz résztvevő közül csak néhányan jöt- tek e régióból.
A tanácskozás záróülésén a konferenciának he- lyet adó választókerület szenátora kapott szót, és a francia statisztikai hivatal ismertette az összehason- lító mutatószám-rendszer bevezetése terén végzett munkájukat. Ezt az egyes szekciók rapportőrjeinek 4-5 perces beszámolói, rövid összegezés, majd egy- órás kerekasztalvita követte, ebben J. Durvy, az In- novációs Igazgatóság Innovációpolitikai osztálya vezetőjének elnökletével hat szakértő vett részt (E.
Arnold, R. Barré, I. Laafia, G.Licht, J. Mandl és G.
Sirilli).
Az érdekesebb előadások ismertetése előtt célszerűnek vélem röviden az ezek hátterét képező első két felmérésről is szólni. Az első CIS-felmérés a feldolgozóipar összesen közel 41 000 vállalatára, a 13 országból négy esetében (Gö- rögország, Hollandia, Németország, Portugália) szolgáltató vállalatokra is kiterjedt. Három ország kivételével a legki- sebb vállalatokat nem vonták be a vizsgálatba, ennek határát különbözőképpen (4-25 fő) vonták meg. A válaszadási ráta erősen eltérő volt. E különbségek java részét különböző technikákkal áthidalva a végeredmény szerint 1990–1992- ben a feldolgozóipari vállalatok 53 százaléka vezetett be
termék- vagy eljárás-innovációt. A vállalatmérettel ez pozi- tív korrelációt mutatott: a 30 főnél kisebb vállalatoknál 45, az 1000 fő felettieknél 90 százalék volt ez az arányszám.
A felmérés jelentős eltéréseket jelzett ágazatok szerint is: az innovációt bevezető vállalatok aránya a gépiparban, az elektronikai és a vegyiparban kétharmad, a hagyományos ágazatokban (a textil-, a fa-, és az élelmiszeriparban) egy- harmad körülinek mutatkozott. Egy kisebb minta, közel 9000 innovációt bevezető vállalat adatai szerint, az innová- cióval kapcsolatos költségek 50 százalékát beruházások, 20 százalékát K+F ráfordítások, 11 százalékát a kísérleti gyár- tás, 10 százalékát design költségek tették ki. Mindez meg- erősítette, hogy a K+F tevékenység az innovációs folyamat- nak csak egyik eleme (ezt már az Oslo Kézikönyv is leszö- gezte).
Az alaposabban előkészített második CIS-felmérés az 1994–1996 évekre vonatkozóan már magasabb fokon bizto- sított összehasonlíthatóságot az egyes országok adatai kö- zött, és a feldolgozóipar mellett kiterjedt a szolgáltató ága- zatokra is (nagykereskedelem, szállítás és hírközlés, pénz- ügyi, számítástechnikai és mérnöki szolgáltatások). Az ösz- szegezett adatok szerint a feldolgozóiparban átlagosan (az első felmérés eredményével egyezően) a vállalatok 53 szá- zaléka, a szolgáltatások körében 41 százaléka vezetett be innovációt. Ezek az arányszámok az országok között most is igen jelentős – és a sorrendet illetően erős kételyeket is éb- resztő – különbségeket jeleztek. (A feldolgozóiparban a csúcsértéket Írország (69%), Németország (69%) és Auszt- ria (67%), a legalacsonyabb értékeket Belgium (27%), Spa- nyolország (29%) és Finnország (36%) mutatta; a szolgál- tató vállalatok körében a legnagyobb, illetve legkisebb érté- ket Írország (58%), Ausztria (55%) és Luxemburg (48%), illetőleg Belgium (13%), Norvégia (22%) és Finnország (24%) esetében tapasztalták.) A második felmérés is meg- erősítette, hogy a nagyobb vállalatoknál magasabb arányú az innovációs tevékenység mind a feldolgozóiparban, mind a szolgáltatások körében. A felmérés vizsgálta az innovációs célokat (a vállalatok válaszai alapján az első helyen a minő- ség javítása áll, ezt a második helyen az új piacok nyitása követi), és az innovációk indítását akadályozó tényezőket is (a legtöbb vállalat három tényezőt emelt ki: az innovációk magas költségeit, a gazdasági kockázatot és a finanszírozási forrás gondját).
A felmérés adatait széles kutatóhálózat munkájával több tucat nagyobb tanulmány elemezte mélyebben, az EU jelentős pénzügyi segítségével komolyabb pótlólagos adat- gyűjtésekre és -feldolgozásokra is támaszkodva. A harma- dik, a 2001. évi CIS-felmérés előkészítése intenzív munká- val folyik, a friss adatok iránti igény erős nyomásként nehe- zedik az EUROSTAT-ra. A közép- és kelet-európai orszá- gok közül a második CIS-felméréshez csatlakozott Len- gyelország, Oroszország, Románia és Szlovénia, az EUROSTAT közzé is tette fő adataikat. Magyarországon az első kísérlet a CIS-kérdőív alkalmazására 1999-ben egy 200-as kis- és középvállalati mintán, OMFB-megbízás alapján dr. Vértesi László munkája volt. A feldolgozóipar körében a KSH jelenleg készít egy nagyobb méretű kísérleti felmérést.
A nyitó plenáris ülésen K. Smith előadása átfogó képet adott: kiemelte az ismeretáramlás útjainak sokféleségét, a kölcsönhatások növekvő szerepét, a növekvő újítási készséget az ún. hagyományos ága- zatokban, továbbá az innovációk és az innováció- politika szoros kapcsolódását a gazdaságpolitika más céljaival és területeivel, s mindezeket irányadónak
SZEMLE 441
jelölte meg a jövőbeli innovációs kutatások számára is. H. Steinwender előadása (és később az egyik szekcióelőadás is) az EU munkaadói csúcsszervezet- ének, az UNICE-nek „A kreativitás és az innováció ösztönzése” c. nemzetközi összehasonlításokra ala- pozott, a konferencián is kiosztott 2000. évi értékelő jelentésére épült. (Ezt Brüsszelben az EU–UNICE 2000. június 9–11-i csúcsértekezlete is megtárgyal- ta.) T. J. A. Roelandt előadása az innovációt ösztön- ző hollandiai adókedvezmény hatáselemzését is- mertette és ehhez fűzött további gondolatokat.
„A felmérések módszertana és mérési kérdések”
szekcióban elhangzott három előadás az eddigi CIS- felmérések gyengéivel, ezek kiküszöbölésének le- hetőségeivel foglalkozott, ehhez javaslatokat is ad- tak. D. Francoz a K+F és innovációs statisztika, il- letve a fogalmak értelmezésének nagyobb konzisz- tenciáját, a felméréseknél a minimális válaszolási ráta és az innovációt bevezető vállalatok arányának rögzítését sürgette. D. Archibugi és G. Sirilli előadá- sa többek között azt javasolta, hogy jobban integ- rálják az egyes innovációk és az innovációkat meg- valósító vállalatok, a feldolgozóipar és a szolgáltató ágazatok, az innovációk, a fő új technológiai irány- zatok és a gazdaságstatisztika egyéb ágainak megfi- gyelését, továbbá nézetük szerint szükség van a nemműszaki innovációs tevékenység felmérésére is.
A P. Lavallée és S. Ojo előadása a longitudinális vizsgálatok lehetőségeit elemezte, ehhez egy panel évenkénti megfigyelésének kísérleti bevezetését ajánlotta.
A „Vállalatalapítás és foglalkoztatás” szekció- ban C. Svenfeldt (Svédországból) arról szólt, hogy a vállalatdemográfiában nemcsak jogi egységeket cél- szerű megfigyelni, hanem személyek meghatározott – különböző cégformában, változó névvel azonos tevékenységet végző – csoportjait is: az új vállalatok megjelenése mögött ugyanis gyakran ez áll. Regisz- tereik bőséges adatai alapján, ilyen vizsgálatokkal foglalkoznak. További három (egy-egy német, olasz és dán) előadás empirikus vizsgálódásokról, újabb felmérésekről és ezek eredményeiről számolt be.
„Az innovációk bátorítása a hagyományos szektorokban” c. szekcióban G. Cainello, N. De Liso, R. Monducci és G. Perani közös előadása a két CIS-felmérés közel 5000 vállalatra vonatkozó adatai alapján megállapította, hogy az olasz feldolgozóipar hagyományos ágazataiban jobban nőtt az innováció- ra való készség; ennek több magyarázó tényezőjét, az innovációk és a vállalati teljesítmények kapcso- latát is vizsgálták. P. Shapiro az amerikai Georgia állam feldolgozóipari vállalatai körében végzett so- rozatos, a vállalati stratégiákkal való összefüggése- ket is elemző felméréseik főbb eredményeit ismer-
tette. T. Clayton a PIMS tanácsadó cég tapasztalatai- ról számolt be, ők, nevüknek megfelelően (Profit Impact of Market Strategy) elsősorban azt vizsgál- ták, hogy milyen hatással van az innovációk piaci sikerére a márkanév, a marketing munka, a szellemitulajdon-helyzet.
A „Nemzeti innovációs rendszerek” szekcióban K. Blind előadása (a német Fraunhofer Intézettől) egy nagyobb, 11 ágazat 417 vállalatára kiterjedő vizsgálat alapján a szabványosítás és az innovációk összefüggéseit vizsgálta, pozitív kicsengésű végkö- vetkeztetéssel. E. Basri (Ausztrália) arról a kutatás- ról számolt be, amely hat ország közös DISKO- projektje keretében a vállalatok közötti együttműkö- dés szerepét mutatta be az innovációk területén. A négy és félezer vállalattól visszaérkezett kérdőív ta- nulsága szerint az együttműködés jelentősen hozzá- járul az innovációk létrehozásához és elterjedéséhez, sok ötletet adnak a fogyasztók és a szállítók, a kap- csolatok gyakran válnak tartóssá. A H. Capron és M.
Cincera előadása a nemzeti innovációs rendszerek intézményi struktúrájának, e struktúra hatékony mű- ködésének elméleti és gyakorlati kérdéseit és feltét- eleit tárgyalta.
Az EU és az OECD vezetése már korábban is megfogalmazta igényét minél teljesebb és frissebb adatok iránt az egyes tagországok, valamint az EU egészének az Egyesült Államokhoz és Japánhoz vi- szonyított helyzetéről, a K+F és az innovációs tevé- kenység jellemzőiről, az innovációs politika újabb irányzatairól, a „legjobb gyakorlat” példáiról. Ennek megvalósítására a European Trend Chart on Innovation projekt keretében egyrészt adatbázist hoztak létre a tagországok innovációs programjairól (ebben jelenleg 250 program szerepel), másrészt el- kezdtek egy összehasonlító adattáblát (Innovation Scoreboard) közölni. Ez a konferencián sokszor szó- ba került, és nagy fontosságúnak minősítették.
Az innovációs adattábla 4 témakörben – emberi erőforrások (4), az új tudás termelése (3), a tudás át- adása és alkalmazása (3), innovációfinanszírozás és -kibocsátás, -piacok (6) – összesen 16 mutatót sorol fel. Kitöltése a 15 tagországról 240 adatot igényel, eb- ből jelenleg 20 hiányzik. Az EU átlagok mellé az Egyesült Államokról 8, Japánról 6 adatot tudnak állí- tani. Az emberierőforrás-mutatók a képzettséget és a magas technológiával is dolgozó szektorokban foglal- koztatottak arányát, a tudástermelési-mutatók a K+F ráfordítások és a szabadalmak arányát, a tudásalkal- mazási-mutatók az innovációs ráfordítások és az in- novatív kis- és középvállalatok arányát, az innováció- finanszírozás, -kibocsátás, -piacok mutatói többek kö- zött a kockázati tőke, az Internetfelhasználók, az ITC- piacok arányát jellemzik. Egyes OECD-kiadványok,
SZEMLE 442
ahol rendelkezésre áll, a nem EU-, de OECD- tagországok, köztük Magyarország adatait is feltünte- tik már ezekben a táblázatokban.
A konferencia fő tanulságai közül az első az, hogy az Európai Unióban a versenyképesség és az innováció kérdései a figyelem előterében állnak. Az EU csúcsvezetése az EUROSTAT-tól és az EU Vállalati Főigazgatóságától nagy nyomatékkal igényli friss, összehasonlítható adatok folyamatos közlését versenyképességük és az ezt meghatározó tényezők, innovációs képességük, teljesítményük alakulásáról. Az innovációs kutatások a legtöbb or- szágban jelentős támogatásban részesülnek, és mind az egyes országokon belül, mind nemzetközi szinté- ren szervezett együttműködéssel folynak. Csatlako- zásunk kapcsán várható, hogy (saját nemzeti érde- keinken túl) az ilyen programjaikban való részvéte- lünk, az innovációs statisztikai adatszolgáltatá- suknak való megfelelés, a felméréseikhez és elemzé- seikhez való színvonalas kapcsolódás iránti EU- igények növekedni fognak.
A konferencia fontos tapasztalata volt, hogy a résztvevők az eddigi két CIS-felmérést hasznosnak tekintik, de a harmadik CIS-felmérés előkészítése kapcsán számos további – részben ütköző és ezért egyidejűleg nehezen kielégíthető – követelményt is támasztanak. Mindenekelőtt a vállalatok adatszol- gáltatási terhei nem növelhetők, de a) sűrűbben van szükség ilyen adatokra, b) rögzíteni kellene a mini- mális válaszolási rátát, c) a nemválaszolókat ismé- telten meg kellene kérdezni, d) egyes kérdések eset- leg elhagyhatók, más kérdések viszont, például a
nem műszaki innovációkra vonatkozók, hiányoznak.
Felmerült, hogy szükség lenne idősoros adatokra is, több ismeretre, adatra az együttműködések és a köl- csönhatások szerepéről, az innovációk hatásáról a foglalkoztatottságra, a vállalatok, ágazatok és az egész gazdaság teljesítményére. Változatlanul ki- emelten kezelik az innovációk (típusuk, gyakorisá- guk, forrásuk, költségeik, az indulásra, túlélésre, nö- vekedésre való hatásuk) megfigyelését a kis- és kö- zépvállalatok körében. A jelzett ellentmondások fel- oldásának útját abban látják, hogy az eredeti CIS- felmérések gyakoriságát, megbízhatóságát és össze- hasonlíthatóságát növeljék, terjedelmét azonban nem, ehelyett e felméréseket jobban, tudatosabban kell majd társítani és összekapcsolni más felméré- sekkel, a statisztika és a kutatások más ágaival.
E tanulságok tükrében kell a hazai statisztikának is felkészülnie a harmadik CIS-felmérésben való eredményes részvételre, ugyanakkor az innováció- statisztika továbbépítésére, a jelenleg kismintával sok helyütt folyó, párhuzamos, egymást átfedő inno- vációs felmérések helyett összehangolt, szervezet- tebb munkára. A konferencia (címe ellenére) az in- novációk és a vállalatalapítások (a kis- és középvál- lalatok túlélésének, növekedésének, foglalkoztatási szerepének) összefüggéseivel keveset foglalkozott.
Ez inkább az előző napokon Lyonban tartott, emlí- tett két másik EU-rendezvényen volt téma és a kap- csolódó vállalatdemográfiai felvételekkel az EUROSTAT nagyobb külön program keretében foglalkozik.
Dr. Román Zoltán
MAGYAR SZAKIRODALOM
VARGHA ANDRÁS:
MATEMATIKAI STATISZTIKA PSZICHOLÓGIAI, NYELVÉSZETI ÉS BIOLÓGIAI
ALKALMAZÁSOKKAL Pólya Kiadó, Budapest. 2000. 528 old.
A szakmailag és didaktikailag egyaránt igényes, az Oktatási Minisztérium támogatásával kiadott fel- sőoktatási tankönyv a maga nemében hiánypótló, hi- szen Hajtman Béla „Bevezetés a matematikai sta- tisztikába pszichológusok számára” (Akadémiai Ki- adó, Budapest. 1968) c. alaptankönyve óta a társa- dalom- és élettudományok területén hasonló értékű könyv nem jelent meg.
A tizenhét fejezetet, részletes irodalmat és terje- delmes mellékletet tartalmazó Geier János és Mérő László által lektorált mű széles tárházát vonultatja
fel a matematikai statisztikai módszerek említett te- rületeken való alkalmazásának.
Az alapfogalmak témakörén belül már a soka- ság és a megfigyelési egység mellett előkerül a minta, a mintavétel fogalma. Majd a 2. fejezetben a változók értékskálái után a diszkrét és a folytonos változók empirikus eloszlásairól esik szó.
A terjedelmes 3. fejezet az eloszlások legfonto- sabb jellemzőit mutatja be. A helyzeti középértékek mellett szó van az átlagokról, azon belül megtalál- ható a trimmelt (nyesett) átlag kategóriája is. A medián meghatározásánál a diszkrét ismérv mellett megtalálható a folytonos változó – az osztályközös gyakorisági sor – esetén használatos közelítő mód- szer is. Ennek lépésről lépésre történő leírása érthető ugyan, de könnyebben áttekinthető lenne, ha mindez egyetlen képlet formájában jelenne meg. Az átla-
