A PRIVATIZÁCIÖ STATISZTIKAI MÉRÉSE*
DR. ÉKES ILDIKÓ
A téma megvilágítása bizonyos definíciók tisztázását igényli. Nevezetesen azt, hogy mit értünk privát szférán, privatizáláson ?
Az elmúlt években, évtizedekben a magánszféráról számos elmélet, definí- ció, és ennek megfelelően statisztikailag, számokban kifejezhető méretéről különböző adatok láttak napvilágot. Az esetek jelentős részében a magán- gazdaság a legális és illegális tevékenységek összességeként definiálódott.
A kiterjedés leírása általában nem a közös vonások bemutatásával, hanem kizárásos alapon történt. Vagyis privát gazdaságnak mindazt tekintették, ami nem az állami és szövetkezeti szektor szerves része. Igy kerülhetett a magán- gazdaságot fedő második gazdaságba a szocialista, állami szektorban kiegészítő jövedelemként kapott borravaló és hálapénz, valamint a szövetkezeti szektor- ból kihasított, valóban magántevékenységre alapozott (mégha a szocialista szövetkezet erőforrásainak bizonyos igénybevételével is működő) és a statisz- tikában a szocialista szektor részeként kezelt háztáji gazdaság, függetlenül az előbbiek tisztázatlan, de főként illegális és az utóbbi legalizált státusátől.
E kérdéskör tisztázása szempontjából alapvető munkának tekintem Gábor R.
Isván és Galasi Péter második gazdaságról írott munkáját.1 Az ott leírtaknak megfelelően fogom a továbbiakban a magánszektor kiterjedését értelmezni.
Tehát a privatizáció szempontjából a legalizált és a rejtett gazdaságot próbá- lom közelíteni.
A másik kérdés, hogy mit tekintünk privatizálásnak. Privatizáció—e az, ha egy állami vállalat vagy bank stb. egyszemélyes tulaj donú részvénytársasággá alakul, vagy alakítja az egyik részlegét? A privát szféra milyen mértékű növekedését jelzi az, ha két állami vállalat és egy valóban magáncég, hármas—
ban kft.-t hoz létre ? (Ráadásul ez igen ritka, inkább három állami Vállalat hoz létre egy rt.—t vagy kft.-t) stb. Véleményem szerint a ,,cégtáblaátfestés" nem tekinthető privatizációnak, vagyis attól, ha egy állami vállalatra holnaptól rt.-t írnak, nem történt érdemi előrelépés a magánszféra bővülését illetően.
__;I'ovábbi probléma a külföldi tőke bevonása, illetve ezzel és más területekkel is kapcsolatban az adórendszer különféle szabályai, azok időről időre történő módosítása. Meglehetősen elterjedt, hogy a külföldi tőke számára a közelmúlt- ban adott hatalmas kedvezmény az élelmes vállalkozókat arra csábította (és végülis csak ők tudnak a felszínen maradni), hogy ezt a külföldi tőkebevonást
' Az MTA Statisztikai Bizottságának 1991. december 3—i ülésén elhangzott előadás kissé módosított változata.
! Gábor R. István—Galasi Péter: A .,másod' " gazdaság. Tények és hipotézisek. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó. Buda- pest. 1981. 205 old.
például ott élő ,,rokon" személy vagy ottani értékesítés ellenébe kapott bevétel
tőkésítése révén megoldják. így az a sokat emlegetett külföldi tőkebeáramlás, amely nálunk sokkal kedvezőbben alakult, mint a többi kelet—európai ország- ban feltehetően nem kis részben ennek is tulajdonítható.
Hasonló a helyzet az adórendszerben időszakosan megjelenő és egyéb pénzügyi (például vám-) rendelkezésekben adott kedvezményekkel. Példaként említeném, hogy 1991-ben az új Vállalkozások számára adott jelentős adó- kedvezmény a vállalkozókat arra ösztönözte, hogy új vállalkozást indítsanak
akkor is, ha a régebben üzemelő vállalkozásuk egyébként jól működik. Sőt,
akkor igazán érdekeltek a tőke és a tevékenység átmentésében, hiszen akkor tudnak igazán nagy összegeket legálisan megtakarítani az adóból. Már a 80-as évek vége felé a Gazdaságkutató Intézetben szervezett ún. vállalkozói panel- vizsgálatokban jelezték a résztvevők, hogy általában mindegyikük több szer- vezetet működtet éspedig azért, mert mindig a legkedvezőbb szabályozás alá esőben tüntetik fel a tényleges tevékenységet, illetve annak nagyobb részét. A szervezetek számának jelentős növekedése mögött nyilvánvalóan ma mégin- kább ilyen megfontolások állnak.
Mindezeket csupán azért bocsátottam előre, hogy kellően megvilágítsam azt a szakemberek körében többnyire ismert tényt, milyen nehéz helyzetben
van a statisztika, hiszen az ő feladata az események nyomon követése, azok
számszerű rögzítése, még akkoris, ha sejti, hogy a számok valóságleíró tartal- mával bajok vannak. A kutató helyzete sem könnyebb, amikor a privatizáció alakulását kell nyomon követnie, fel kell mérnie a mai magánszférát, a magán- gazdaság súlyát az ország életében stb. Ezeket a kérdéseket ugyanis a Világ- bank valamennyi kelet-európai ország egy-egy kutatójának 1991—ben feltette.
Az alapkérdéshez visszatérve tehát, a privatizáció statisztikai mérését nagymértékben meghatározza az, hogy mit értünk magángazdaságon. Abban az értelemben, ahogy a magángazdaságről szóltam, a statisztika lehetőségei eleve korlátozottak, mert a rejtett gazdasági rész éppen a statisztika, a regiszt- rálás és nem utolsósorban az adózás elől rejtőzködik. Véleményem szerint nem várható el a statisztikától — legalábbis a közelijövőben —, hogy ezt a ,,gap"-et áthidalja, és olyan gyakorisággal próbáljon erről a rejtett szféráról információt adni, mint például a privát szféra látható részéről. Ezt —— tudomásom szerint ——
nem is teszik sehol a világon, még az ebből a szempontból élenjáró Olasz—
országban sem. Más kérdés, hogy a lehetőségek határain belül törekedni kell arra, hogy minél több, szélesebb körű és gyakoribb információ álljon rendelke- zésre erről a területről is. Hiszen minél sötétebb a rejtett gazdaság mint a meg- ismerés tárg a, annál nehezebb megérteni a gazdaság és a társadalom számos jelenségét. ppen ez indította el az 1980-as évek elején az ilyen tárgyú becslé- seket, vizsgálatokat. Ezeken túl a privát gazdaság mérhető része is elég sok módszertani és értelmezési problémát vet fel.
A Világbank azzal az igénnyel lépett fel az országtanulmányok szerzőivel szemben, hogy a privát gazdaság súlyát olyan mátrix alapján mutassák be, amelyben független változóként az az ismérv szerepel, hogy az adott tevé- kenységforma legális-e avagy rejtett gazdaságbeli (underground, irregular), függő változóként pedig az, hogy a tevékenység tradicionális, illetve piaci típusú szervezetben vagy valamilyen vegyes formában megy-e végbe.
A mátrixot a következőképpen tudtam a magyar gazdaságról kitölteni:
—— a legális, hagyományos szervezeti formák: az engedéllyel dolgozó kisiparosok, kis- kereskedők, a mezőgazdasági egyéni gazdálkodók, az engedéllyel lakást bérbeadó személyek;
976 DR. ÉKES ILDIKÓ
—— legalizált, vegyes formák: a gazdasági munkaközösségek (gmk.), a polgári jogi társa- ságok (pjt.), a szerződéses üzletek, a szövetkezeti szakcsoportok;
—— legalizált, piaci szervezeti formák: a részvénytársaságok (rt.), a korlátolt felelősségű társaságok (kft.), a közös vállalatok, a betéti társaságok, a közkereseti társaságok stb.;
— rejtett gazdaságbeli hagyományos szervezeti formák: az engedély nélkül dolgozó (fu—
sizó) iparosok, az engedély nélkül szobát kiadók, a fekete (szürke, nemzetközi) piacok, a bor- ravalók, a bolti csúszópénzek stb.;
— a rejtett gazdasági vegyes formák: a tanárok magánóraadásai, a gépírók fusiban gépelése, a magánóvodák illegális fenntartása és hasonlók;
—— a rejtett gazdasági, piaci formák: az adócsalás, a fekete munkavállalás.
A mérés, a statisztikai közelítés egyik problémája volt a legfrissebb adatok késedelmes megjelenése, illetve az adatgyűjtésben —— a rendszerváltozás hatá- sára —— jelentkezett gondok áthidalhatósága. Például a magánkisiparosok, -kiskereskedők kötelező KIOSZ-, KISOSZ-tagságának megszűntével hasz- nálhatatlanná vált a korábbi információszolgáltató forrás, mert már nem adott teljes körű információt a létszámokról. A jelentés elkészültéig (a végső válto- zatot 1991. október végére kellett beküldeni) nem állt rendelkezésre adat a főállású, a mellékállású és a nyugdíj mellett dolgozó kisiparosok 1990 végi számáról.
Hasonlóképpen az adófizetés, a könyvvitel módja és a mögöttük meg- húzódó üzemméret, a termelési értékhatárokra alapozott adatgyűjtési mód, ami a magánszférára vonatkozó adatgyűjtésre jellemző, nem teszi lehetővé
a szervezeti formák szerinti olyan információadást, amelyet az említett mátrix
forma igényelt volna.
Továbbá ezen szektor teljesítményének az összgazdasági eredményhez, a GDP—hez való hozzájárulásának meghatározását egy sajátos tényező is nehezíti. A statisztika a rendszerből adódó, illetve általa elfogadott, tolerált
számos pazarlást a múltban GDP-ként, illetve növekményként tüntetett fel. Ez nem a statisztika hibája, mint már mondtam, annak feladata a regiszt- rálható adatok gyűjtése, még akkor is, ha az adatgyűjtőnek magának is kételyei vannak arról, hogy az adott mutató, mennyire jól érzékelteti a való- ságot. Sajátos jelenség azonban, hogy ha a magángazdaság terjedésével a munka szervezettebbé, gazdaságosabbá válik csupán azáltal, hogy a korábbi látszatteljesítmények (valójában pazarlások) most kiesnek, a GDP, illetve annak növekménye csökken, a magánszféra pozitív hozzájárulása a gazdasági folyamatokhoz negatív eredményként jelenik meg a számszerűsítéskor.
Ugyanakkor az sem tagadható, hogy a magánszféra bővülése Magyar- országon a rejtett gazdasági tevékenység (azon belül az adócsalás) növekedése mellett megy végbe. Erre számos példát lehetne idézni. Természetesen mond- hatjuk, hogy ezek a példák szórványjelenségek, de — véleményem szerint ——
az már önmagáért beszél, hogy az APEH jelentése szerint 1990-ben az alkal- mazottak átlagos jövedelme évi 150 ezer forint volt, ugyanakkor az egyéni vállalkozóké csupán 101 ezer forint. Ám, pusztán a nagy számok törvénye alapján is nyilvánvaló, ha többeknek nyílik módjuk adóbevallásokat tetszés szerint korrigálni (és a szervezetek, illetve az ott foglalkoztatottak, azokban alapítóként, társként résztvevők számának nagyarányú növekedése végül is ezt mutatja), akkor azt többen is fogják tenni.
E kis kitérő után, visszatérve a rejtett gazdaság növekedésének (struktu- rális változásának) problémájához, tehát azt kell látni, hogy az említett okok miatt csökkennek a statisztika mérési lehetőségei a privatizálás tényleges térnyeréséről. Ha a vállalatok jelentős és növekvő száma működik félig
árnyékban, felében-harmadában ,,napon", akkor csak a ,,napos részt" lát- tatni tudó statisztika óhatatlanul torz képet ad, és minél nagyobb az ,,árnyék",
annál torzabb ez a kép.
Ezért nem véletlen, hogy a kutatók keresik az árnyékot megvilágító mód-
szereket. Erre tettek kísérletet Kornai János csoportjában,2 amikor több mint
1000 háztartást (nem reprezentatívan kiválasztva, hanem a téma kényes jellegére való tekintettel a kikérdezést végzők személyes ismeretségi köréből válogatva) arról faggattak, hogy kiadásaikban és bevételeikben (a rejtett gazdaságból származókat is beleértve) mekkora volt a magángazdaság súlya 1989-ben, a rendszerváltás küszöbén. A vizsgálat eredményeként a magán- gazdaság súlyát akkor mind a bevételekben, mind a kiadásokban közel 10 százalékban állapították meg. A különféle egyéb statisztikai ismérvek szerint (lakóhely, munkamegosztásban elfoglalt hely stb.) ettől az átlagtól igazán lényeges eltérést csak a jövedelemben tudtak kimutatni. Egyrészt Budapesten, ahol az arány a 10 százalék körüli átlaghoz képest 17 százalék felett volt.
Másrészt a szellemi szabadfoglalkozásúaknál és az ún. egyéb vállalkozóknál, ahol az arányok 49 és 71 százalék felett voltak. Az átlagos arányokat —— a vizs- gálat eredményeit ismertető cikk szerzői szerint -— a szakma nagyon ala- csonynak ítélte. Valóban eléggé nehezen hihetők, ha arra gondolunk, hogy például Révész Gábor becslései szerint3 már a 80-as évek közepén a családok kétharmada rendelkezett második gazdaságból származó bevétellel, és abban benne voltak a főállású magánkisiparosok, -kiskereskedők, magánfarmerek,
az annak idején afizetéseket meghaladó jövedelmű vállalati gazdasági munka- közösségek (vgm.) és szövetkezeti szakcsoportok tagjai (a vgm-ek azóta meg- szűntek), az ugyancsak a fizetéseket meghaladó összegű esúszópénzekhez, bor- ravalókhoz és hálapénzekhez jutók akkor még elég széles köre. (Véleményem és az 1990-es adatok szerint ugyanis ez utóbbiak már 1989-re is csökkentek.) A privatizálás hatásainak statisztikai közelítésére leginkább az új típusú szervezetek számának, az ott dolgozók számának, e szervezetek termelési értékére, illetve a bennük magán- és külföldi tőkeként megjelenő tőkehányad
alakulására vonatkozó adatok adnak módot. A két utóbbi mutatóval szemben a szakmán belül vannak fenntartások.4 Ezekkel és a szervezetek száma gyara- podásának mérésével kapcsolatban nekem is vannak kételyeim. Én a létszám- gyarapodást sokkal megbízhatóbb mutatónak érzem, még akkor is, ha ott is számos lehetőség nyílik a valóság elfedésére (például feketén foglalkoztatás).
Nem kívánom az említett mátrixban felsorolt területeken az átmenet során végbement változásokat sorra venni. Csupán jelzésszerűen, néhány — véle- ményem szerint —— a privatizálás szempontjából fontos adatot említek. Az vitathatatlanul a privatizálás hatását mutatja, hogy a legalizált, hagyományos kisiparosok száma egyetlen év alatt, 1989-ről 1990-re 59 százalékkal nőtt, szemben a korábbi években megszokott évi átlagos 6—8 százalékos növeke- déssel. Ha ehhez hozzászámítjuk a magánfuvarozókat is, akkor a növekedési ütem 63 százalék. Erdekes viszont, hogy a magán-kiskereskedőknél és a szer- ződéses üzletek bérlőinél már korántsem volt ilyen látványos a növekedés.
Ez —-— azt hiszem — alapvetően két okra vezethető vissza. Az egyik, hogy már
: A vizsgálat eredményei Balázs Katalin és Laki Mihály A pénzben mért magángazdaság súlya a magyar háztartások bevé- teleiben és kiadásaiban (Közgazdasági Szemle. 1991. évi 5. sz. 500— 522. old.) e. tanulmányában jelentek meg,
* Dallago, B.: The non-socialized sector in Hungary: An attempt at estimation of its importance. Yeatbook of East- Euxopean Economics. 1989. 13. köt. 2. sz. 127—159. old.
' Lásd Árvay János korreferátumát az MTA Statisztikai Bizottságának 1991. december 3—i ülésén. (Az ülésről szóló be- számolót a Statisztikai Szemle 1992. évi 4—5. száma közölte.)
978 DR. ÉKES ILDIKÓ
évek óta, de különösen az utóbbi egy-két évben erősen virágzásnak indult az
aluljárói kereskedelem, az engedély nélküli nemzetközi kereskedelem, amel
igen jelentős konkurenciát támaszt a legális magánkereskedelemnek. Tekintve, hogy olcsóbb, mert nem fizet adót, és választékában éppen azt adja, ami korábban a magánkereskedelem egyik vonzereje volt, az importcikkeket.
A lakosság romló anyagi helyzetű többsége pedig egyre inkább rá is fanyalodik ezekre a piacokra, függetlenül az ott kapható áruk minőségétől, hiszen az esetek nagy részénél, főként bizonyos árucikkeknél (ruhafélék, kávé, cigaretta stb.) lényegesen olcsóbbak ezek a piacok.
A fekete, szürke piacok növekedésére jellemző adat, hogy 1986—ban a Gazdaságkutató Intézet a KSH közreműködésével felmérést készített a látha- tatlan jövedelmekről, és akkor a lakosság ezeken a szürke, fekete piacokon országos szinten 4,5 milliárd forintot költött. 1990—ben a Szakszervezetek Gazdaság— és Társadalomkutató Intézete végzett 6000 háztartás keretében fogyasztásistruktúra-vizsgálatot, amelyben erre a kiadásra is rákérdeztek.
E felvétel szerint 1990-ben már 6,8 milliárd forintot költöttek el a piacokon.
Azt, hogy ez nem pusztán az infláció következménye (mert ezeken a piacokon nemcsak az árak, de az árnövekedés is mérsékeltebb, mint az egyéb piaco- kon), az is jelzi, hogy a családok több mint 17 százaléka abban az évben a ko- rábbinál gyakrabban vásárolt ezeken a piacokon ruházati cikket, közel 5 száza- lék zöldséget, gyümölcsöt, 3 százaléka műszaki cikket, a háztartások 5 százaléka pedig kifejezetten 1990-től kezdett e piacokon vásárolni ruházati cikkeket. A magánkereskedők száma mérsékelt ütemű gyarapodásának másik oka feltehetően a privatizálási koncepció gyakorlati megvalósításával, illetve a kárpótlási törvénnyel függ össze.5
Az egyéni gazdálkodók száma lényegében tartós stagnálás után már 1988- ban meglehetősen jelentős növekedésnek indult, de l989—ről 1990-re további 26 százalékkal emelkedett a számuk (segítő családtagokkal és alkalmazottak—
kal együtt). Eközben az 1990. évi felvétel szerint körülbelül 100 ezerrel csök- kent a háztáji gazdaságok száma. Az említett növekedés azért figyelemre méltó, mert a földtulajdon (a termőföld- és nem a telektulajdon) szerzésének
— és így az önállósulásnak e téren —-—— jelentősebb jogi és adminisztratív aka- dályai voltak, mint például egy kisüzem beindításának.
Az új gazdálkodó szervezetek száma már 1988—1'ól 1989-re több mint háromszorosára nőtt. 1990-ben a növekedés ismét közel két és félszeres volt.
Ezen belül elsősorban a kft.-k száma gyarapodott jelentősen, és 1990-re szá- muk már meghaladta a 18 OOO-et. Ezzel a növekedéssel kapcsolatos fenn- tartásaimat már jeleztem. E fenntartás jogosságát látszik alátámasztani az is, hogy eközben a társas vállalkozások GDP—termelése (folyó áron) az 1988.
évi 22,1 milliárd forintról 1989-re csupán 24 milliárd forintra nőtt, 1990—ben pedig már minimálisan csökkent is 23,8 milliárdra, ami volumenben már 59,3 százalékra való visszaesést jelent.
Ez a kérdéskör azonban már átvezet a következő és immár a rejtett gazda- ságot érintő kérdéshez, ami a privatizáció kísérő jelenségeként nagyarányú növekedést mutat, ahol viszont a statisztika mérési lehetősége minimálisra
csökkent, és át kell adnia a helyét szakértői becsléseknek, teszteknek. E növe-
kedés igen meggyőző bizonyítékát adja az alkalmazottak és az egyéni vállal-
! Arra gondolok, hogy a kisebb magánboltokat esetleg sokan szivesen megvennék, de erre nincs módjuk, csak a bérleti jogot kaphat'ák meg. Ez viszont nagyon kockázatos. hiszen a kárpótlási törvényre hivatkozva megjelenhet a volt tulajdonos, és visszaigény eri :: boltját, a bérlő pedig, aki addigra költségekbe verte magát, hitelt vett fel, esetleg felfuttatta a bolt forgal- mát, hátrányba kerül. Ezt a kozkázatot kevesen vállalják.
kozók 1990. évre bejelentett jövedelmei közötti különbség. A Pénzügyminisz- térium Bevételi Főigazgatósága már 1982—83-ban 40—50 százalékos jöve- delemeltagadási kvótákkal számolt a kisiparosoknál, kiskereskedőknél. Ez azt jelenti, hogy ezek tavalyi átlagos jövedelme (nagyon szerény becslés mellett, melynek során a nagy jövedelmet eltitkolók mellett azt is szem előtt kell tartanunk, hogy a magánszférában tevékenykedők, a vállalkozók nem képeznek homogén csoportot, bőven akad közöttük —- főként vidéki falvak- ban, peremkerületekben —— szerény jövedelmű mester, akinél a tevékenység folytatásában nem annyira a jövedelem, mint az önállóság vagy éppen a kényszer fő szempont) mintegy 170 ezer forintra tehető. Az egyéni vállalko- zók számával (akiknek nagy részét a kisiparosok, kiskereskedők teszik ki) szorozva a tényleges jelentett és becsült összeg közötti különbséget, csupán ebben a körben 11 milliárd forint adó alól kivont jövedelemmel lehet számolni.
A társas vállalkozások adóeltagadási lehetőségeinek becslésére még ilyen kevés fogódzónk sincsen, de elképzelhető a fenti összeg 2—3-szorosa is. Összehason- lításként: a Gazdaságkutató Intézet a 80-as évek közepén, az adócsalás össze- gét 8—9 milliárd forintra becsülte.
Összefoglalásképpen elmondható, a privatizálás sokirányú, ám nehezen kvantifikálható hatást gyakorol a gazdaságra. Az elmúlt egy-két évben lezaj- lott, valamiféleképpen statisztikailag dokumentálható folyamatok nem adnak világos képet arról, hogy a fejlődés milyen mértékű volt. Elsősorban az nem látható a rendelkezésre álló adatokból, hogy a pszeudoprivatizálás, a cégtábla—
átfestés és a tényleges privatizálás milyen mértékű. Ezt a kérdést elsősorban a kft.-kben, rt.-kben és egyéb gazdasági társulásokban megjelenő magán- és egyéb tőke arányainak ismeretében és a magánszférában keletkező termelési érték, illetve jövedelem pontosabb ismeretében lehet és kell megválaszolni.
TÁRGYSZÓ: Gazdasági szervezet.
PESIOME
Hocne cmenbi oómecreennoü cucremu olmoü ne samneümnx npoőnem Beurepcxoü SKOHO—
mmm crana m;. npnBarnsaum.
Sro npeoőpaaosanne Bosnaraer ncxmotmrenbno óonbmyio n prllHYIO npaxrmecxyio n merouonomuecxym paöory raioxe " Ha cneuzanncros crarncrnxoe. Pasenme sacmoro CCKTOpa axonomnxn, ero Haőmoneane sblamsaer Heoőxozmmocrb B BbIHCHeHI/IH pmia nouarm'á a name- Kannn pemenzü no nx yuery.
Aerop nomsiromnsaer oson sameeümne — Hepeimo nncxyccuonnbie — cooőpameauz e Hacrozmeü crarse, KOTOpaSI HBHHCTCSI HCCKOHLKO monmimnuposannbm BapHaHTOM ero Bcrynu- TeJIbHOFO noxnana, npencraeneunoro 3 nexaőpz 1991 rona Ha sacenannn Crarucrmecxoü KOMHCCMH Benrepcxoü axaziemnu Hayx.
SUMMABY
After the change of the political regime one of the most important problems faced by the Hungarian economy is the so-called privatization.
The transition poses a number of difficult practical and methodological problems also for statistieians. Development of the private sector of the economy and its following up reguire the clarification of several concepts and the elaboration of adeguate survey methods.
The authoress summarizes her most important ideas in this field — freguently debate- provoking ones —— in this study which is a Slightly modified version of a lecture delivered at the Statistical Committee of the Hungarian Academy of Sciences on 3 December 1991.
