V Ö R Ö S M A R T Y M I H Á L Y É S A Z A K A D É M I A . (Harmadik közlemény.)
V ö r ö s m a r t y s z ó g y ü j t ő és n y e l v é s z e t i m u n k á s s á g á v a l p á r h u z a m o s a n n á l a d a n é p d a l - g y ű j t é s r e v o n a t k o z ó , t a l á n e g y i k legfontosabb t e v é k e n y s é g e . A m i k o r , m i n t l á t t u k , a m e g y é k a z A k a d é m i á h o z f o r d u l n a k , h o g y v e g y e g o n d j a i b a a n é p d a l ü g y é t , az A k a d é m i a erre is k i t e r j e s z t i figyelmét s a n é p d a l g y ű j t é s t is p r o g r a m m j á b a veszi, a n n á l i n k á b b , m e r t t ö b b n é p d a l g y ű j t e m é n y é r k e z e t t be hozzá k i a d á s v é g e t t . így pl.
t u d u n k U d v a r d y J á n o s k ó t á v a l e l l á t o t t , Czuczor G e r g e l y , H o r v á t h József, P é c z e l y József, Dessewffy V i r g i n i a , H o b l i k M á r t o n , K e c s k e m é t i Csapó D á n i e l , Szűcs Á b r a h á m g y ű j t é s é r ő l , t o v á b b á az A k a d é m i a b i r t o k á b a k e r ü l t H o r v á t h Á d á m g y ű j t e m é n y e is.1 M á r a I I I . n a g y g y ű l é s f o g l a l k o z i k a hozzá be
k ü l d ö t t m i n t e g y 19 n é p d a l g y ű j t e m é n y k i a d á s á n a k t e r v é v e l s e célból Toldyt, és V ö r ö s m a r t y t b í z z a m e g v é l e m é n y a d á s s a l . J e l e n t é s ü k e t a I V . n a g y g y ű l é s e n m u t a t j á k b e :
«Minden népdalgyűjtemény lehet vagy a nép számára készülve, hogy annak ízlését és erkölcsét nemesbítse, vagy a psychologus számára, ki az ilyetén eredeti néphangokból a nép charakterét fogja elvonhatni. Amabba mehetnek I. — igazi s már nép közt divatozó népdalok, olly változtatások
kal, mellyek a fenn érintett kétféle czélra szolgálnak ugyan, mindazonáltal a nép szellemében tétettek, hogy a nép által meg is kedveltethessenek;
2. — mehetnek belé egyenesen írók által, de hasonlólag a nép szellemében készült dalok, mellyek közt hogy a nemzeti erényekre s nemzeti hős tettekre legyen figyelem, különösen óhajtható. A második rendbeli gyűjteménybe kirekesztőleg a népközt támadt dalok, egész eredeti mivoltokban csinosbítás, ne
mesbítés nélkül valók. A Társaság Komárom és Esztergom vármegyék felszólí
tása s ön meggyőződése következtében az elsőbbeknek adván hasznos czél- jánál fogva még most az elsőséget: egy illy szellemben szerkesztetendö gyűjtemény nyomtatását ajánlja, melly kétféle kiadásban jelenheine meg a. — nép számára kisded füzetekben, gazdaságosan nyomtatva s b. — a mívelt olvasók számára szebb nyomtatással és szótárral egyszersmind».
A n a g y g y ű l é s elfogadja a j a v a s l a t o t s a n é p d a l g y ű j t e m é n y s z e r k e s z t ő i v é V ö r ö s m a r t y t és T o l d y t n e v e z i k i .2 P é n z -
* Főtitkári irattár. 1836. 9.
2 Nagygyülési jegyzőkönyv. 1835. 51.
Irodalomtörténeti Közlemények, XLVI. 18
262 BRISÍTS FRIGYES
iigyi helyzete azonban egyelőre nem engedte meg, hogy a tervezet a szerkesztők szándékai szerint valósággá váljék.
«A költség még most sürgetősb szükségekre látszik fordítan- dónak»
1— szólt az Akadémia határozata. Az 1835-i nagygyűlés kimondja ugyan, hogy megindítja a népdalgyűjtemények kia
dását két kötetben s erre az igazgató-tanácstól kéri a költ
ségek kiutalását,
2a határozatból azonban továbbra sem lett semmi. A soká húzódó kérdést végül is a Kisfaludy-Társaság oldotta meg. Ennek elnöke, Jósika Miklós, 1844-ben átiratban fordul az Akadémiához,
3hogy a birtokában lévő népdalgyűj
téseket adja át a Társaságnak. N a g y vita után a kis-ülés, mivel a kérdés hatáskörén kívül esett, az ügyet nagy több
séggel pártfogólag a nagygyűlés elé terjesztette, hozzáadva Fogarassi János indítványát, hogy az Akadémia figyelmeztesse a Kisfaludy-Társaságot arra, hogy népdalgyüjtő és kiadó munkásságában a zenére is gondot fordítson.
Vörösmartynak ez a javaslata az egyetlen adat arra, hogyan látta ő a népdalt s mennyire féltette ennek önállósá
gát. «A nép szellemének» erős hangsúlyozása mutatja Vörös
m a r t y fogékonyságának ráhajlását mindannak a fejlődésnek megsejtésére, amely felé az ő korában a műköltészet útban volt — ez a fejlődés átvonult ós nyomait benne h a g y t a az ő költészetében is.
Vörösmarty akadémiai munkásságához tartozik az az 1831.
május 14-i kis-ülésen benyújtott javaslata, mellyel az Akadé
miától két folyóirat kiadását szerette volna kieszközölni
4. Terve nem talált egészen elfogadásra, de ajánlásának megokolása jellemző arra az éleslátásra, mellyel Vörösmarty az Akadé
miának és a nemzetnek egymáshoz kapcsolódó feladatait szem
lélte s való értékekhez kívánta segíteni.
«Talán senki sincs a Tagok közül, ki a M. T. Társaság foglalatosko
dása, annak kiadandó munkái felöl különbféle találgatást, vélekedést ne hal
lott volna s azt minden rendű hazafiaktól, kik a Társaság felállásának csak messziről hallottak hirét; egyik legelőbb is Grammaticát, másik tökéletes szó
tárt, egyebek iskolai könyveket, némellyek minden jót, a mi még nincs, a Ma
gyar Akadémiától várnak.... Van az illy beszédekben valami, a mit köz
hitnek, köz várakozásnak, sőt bizalomnak lehet mondani, s a mit egészen megcsalni nem szabad, az tudniillik, hogy noha kiki mást látszik várni és kivánni az Akadémiától, abban mégis megegyeznek, hogy valamit mindenki
1
Főtitkári irattár. 1836. 9.
2
Nagygyűlést jegyzőkönyv. 1835. 62.
/ Kis-ülési jegyzőkönyv. 1844.29. —L. még: Viszota Gyula: Az Aka
démia és a népdalgyűjtés. Akadémiai Ért. 1911. 116—119. 1. és Horváth
János: A magyar irodalmi népiesség. 1927. 262—267. 1.
4
«A két népoktató- s fordításokból álló folyóiratról» szóló plánumot, melyhez «egy toldalék felvilágosítás» is járult, Vörösmarty az 1832-i nagy
gyűlésen március 10-én terjesztette elő. Naggyülési jegyzőkönyv. 1832. 45.
VÖRÖSMARTY ÉS AZ AKADÉMIA 263
vár, s kivan, és pedig valami igen hamar szembetűnőt s ollyat, a miről nem kell hosszú vitatással előre megbizonyítani, hogy nagy hasznai vannak, ha
nem a mi valósággal és könnyen haszon vehető is.» Ezért Vörösmarty Szé
chenyinek egy korábbi felszólalásához csatlakozva, «hogy a Társaság egy csupa fordításokból állandó folyóiratot adna ki, melly több apró füzetekben és gyakran vonná magára az olvasó hazafiak figyelmét», indítványozza: 1. Az első folyóirat tárgya leginkább a természeti tudományokból merítethetvén, ugyancsak a természettudományi osztálynak tagjai jegyezzék ki a fordítására legméltóbbat, melyet a heti ülésnek bemutatván, a fordító tagnak azonnal által adassanak. 2. A második folyóirat utazásokat, felfedezéseket foglalna magában. Mivel ennek tárgyai a történelemtudományhoz tartoznak, «ezen osztályunk által határoztassanak s jegyeztessenek ki».
1A tervezet az 1832-i nagygyűlés elé kerül,
2amely Teleki József elnökségével egy bizottságot küldött ki a részletes kidoLgozásra. Tagok voltak: F á y , Schedius, Szalay és Vörös
marty, aki a tervezet kibővített munkáját, hozzáadva e részt:
Toldalék a fordításokból szerkesztendő két folyóirat tervéhez az
1832. ápr. 2-án t a r t o t t kis-ülésen m u t a t t a be. E szerint a bi
zottság csak a második folyóirat mellett foglalt állást, mely
nek címül: Hasznos mulatságok nevet ajánlja. Mintául a
Library of useful knowledge c. angol gyűjteményes vállalatottartja irányadónak. Szerkesztésének alapelvéül szolgál az, hogy a benne megjelenendő cikkeknek csak fordításokból szabad állmok.
T á r g y a i a tudományokra szükséges előkészületek «populáris előadása.» A felügyeletet egy e végre kinevezendő állandó választottság gyakorolná, «melynek tiszte a felveendő darabok koronkénti kijelelése s a fordítottak általtekintése volna.»
Megjelenése nem lesz időhöz kötött. Kisebb-nagyobb kötetek
ben jelennék meg, mint a t á r g y kívánja, v a g y a körülmények engedik. A heti ülés elfogadta a benyújtott tervezetet azzal a módosítással, hogy 1. a választottság öt tagból álljon (Teleki, Schedius, Toldy, Schuszter, Szalay), kiknek megbíza
tása egy évig szól, s működésük a heti ülés felügyelete alatt á l l ; 2. a szerkesztés tekintettel legyen a nemzetiségekre is.
Vörösmarty épen úgy, mint Széchenyi e folyóirat-javas
lataival a gazdák és kézművesek számára kiadandó népművelő ismeretek terjesztésére gondolt. Tervét — érthető okokból — az Akadémia nem fogadta el. Hiszen e javaslat idején még 1831-ben vagyunk, amikor az Akadémia főtörekvéseit szolgáló tudományos folyóiratával, a Tudománytárral, sem volt egészen tisztában. Eredeti céljától való eltérés kockázata nélkül tehát nem valósíthatta meg ezt az alapjában tudomány-népszerűsítő
1
Főtitkári irattár. 1831. 23. V. ö. Viszota Gyula: Vörö'marty akadémiai
folyóiratterve. Akadémiai Értesítő 1911. 517—22. I. Kis-ülési jegyzőkönyv.1832. 160. — Nagygyülési jegyzőkönyv. 1831. 45. Főtitkári irattár 1836. 87.
2
Nagygyülési jegyzőkönyv. 1832. 45.
18*
264 BRISITS FBIGYES
tervet. Volt azonban Vörösmarty javaslatában valami oly art gondolat vagy derengő, öntudatlan sejtelem, melyben a íudomány akadémiai helyzetének az élettől eltávolodó későbbi történetét érezte meg előre. A t u d o m á n y t és elétet a renaissanee kap
csolta szét egymástól. Azóta ez a távolság egyre mélyült.
Vörösmarty mintha csak ezt a messzeséget akarta volna á t h i dalni folyóirat-tervezetével.* Sajnos, nem tudta. A jövő t u d o mány-politikája felé azonban — bár sikertelenül — így is elvégezte az első kapavágást.
Az Akadémia is mintha érezte volna, mi rejlik Vörös
m a r t y folyóirat-tervezetének gondolata mögött. Amikor «a népi újság» t á r g y á b a n kiküldött bizottság nem javasolja egy ilyen folyóirat kiadását, ugyanakkor r á m u t a t arra a hiányra,
«melyet a l i t e r a t u r a a külön tudományok jelen állapot ja szerint, czélirányos módszerrel s helyes nyelvbeli előadással i r t tudományos kézi könyvekben szenved.»1 Később maga is gondolt egy ilyen kézikönyv szerkesztésére, terveit el is.
készítette, de megvalósításához nem j u t o t t el soha.2
1 Kis-ülési jegyzőkönyv. 1836. 253.
2 A közhasznú kézikönyvek kérdésével a VII. nagygyűlés 1836. szept.
7-i ülésének 8. pontjában foglalkozott, mely a kis-üléseket — hol már 1831. aug. 9. és 1836. febr. 8. felmerült e gondolat — bízta meg egy terve
zet elkészítésével. Az erre kiküldött bizottság tagjai — Schedius, Balogh,.
Dessewffy Aurél, Perger, Toldy— 1836. aug. 29-én mutatják be javaslatukat, mely egy Közhasznú tudományos könyvtár c. vállalat megindítását ajánlja, több kötetben, s bat évre tervezte az egyes kötetek megjelenését, mindig más és más tárgykörrel: I. é v : Logika (Minta : Reiffenberg, Principes de logique.
Bruxelles, 1833.) — Grammatica (Minta: Murray, An english grammar comprehending the principles and rules of the language illustrated by appropiate exercise. York. 1816. 12 vol.1 — Bescherelíe et Litais de Gaux,
Grammaire nationale. Paris. 1835—36.) — II. év.: Tapasztalati psychologia..
— Iparismeret. — S vatami külön munka a gépek, hidak, gőzhajók, gőz
malmok ismertetésére. — III. év.: História literaria, «melly a tudományok kifejlésének legnevezetesb és érdekesb adatait, egy nemzetet sem zárva ki, magába foglalja». — Esztétika. — Könyvtártan. — IV. év.: Anthropologia.
— Európa polgárosodásának története. — Tinódi és Zrínyi életírása. — V. év.: Kémia. — Észjog. — Természethistória. — Faludi és Révai életírása..
— VI. év.: Magyarország statisztikája. —• Nemzeti gazdaságok. — Mindennél nagyobb kár, hogy ez a programm, mely az Akadémia igazi hivatását mu
tatja be, anyagi eszközök hiányában nem valósulhatott meg. Az 1844. reform
javaslatokban újra felmerül a közhasznú kézi könyvek gyűjteményének a kiadása, de most már iskolából kilépő ifjak és a müveit nagyközönség részére:
« . . . e vállalat lévén az főleg, melylyel az académia a magyar nyelv álla- dalmi és közoktatási nyelvvé létele után állását az irodalom élén fentart- hatja». A terv azonban ekkor sem jutott tovább a gondolatnál. — Kis
ülési jegyzőkönyv. 1844. 282.
Érdekesnek tartjuk megemlíteni, hogy mialatt az Akadémia Vörösmarty javaslatáról tárgyal, Álmási Balogh Pál a Pesti Hírlap nyilvánosságát akarja felhasználni s cikket ír: «egy hasznos ismereteket terjesztő társaság ügyé
ben», melynek célja volna — a Society for the diffusion of useful know- ledge mintájára — a társadalom minden osztályát népszerű kézikönyvekkel,, olcsó áron ellátni. Pesti Hirlap 1841. Télhó 6.
VÖRÖSMARTY ÉS AZ AKADÉMIA 265
Fontos elvi javaslata volt Vörösmartynak az írói tulaj
donjog kérdésében is. Az ü g y e t az t e t t e időszerűvé, hogy Kozma Ferenc 1838-ban az Akadémiához pályázatra 12 víg
j á t é k á t küldte be. Mivel a díjat nem nyerte meg, kéziratait visszakérte. Az Akadémia azonban nem adta vissza. Ugyan
akkor, a dec. 17. kis-ülésen, egy bizottságot küldött ki,1 mely
nek tagjai F á y , K á l l a y és Vörösmarty voltak, hogy dolgoz
zék ki egy javaslatot, hogy «a visszatartott pályairatoknak mikor és milly haszonvétele engedtessék.» Külföldön is ez idö'tájt kezd a törvényhozás a tulajdonjog kérdésével foglal
kozni. Mivel nálunk még ezirányban semminemű törvény nem volt, az Akadémiára hárult a feladat, hogy e kérdésben saját szempontjából állást foglaljon, melyhez természetszerűen kap
csolódott az Akadémia kézirattárában elhelyezett munkák használásának v a g y kiadhatásának eddig még meg nem oldott ügye is.
E kérdésben Vörösmartynak két javaslata volt, mindegyi
ket más-más bizottságban terjesztette elő. Első javaslata annak
•a bizottságnak a keretében történt, melynek F á y és ő voltak
& tagjai. Ezidei (1839) javaslata a következő:
«I. — Az iró, mig él, szabad ura minden munkáinak: elajándékozhatja, eladhatja azokat minden áron, minden föltélelek alatt, (az örök időt kivéve, melly már a közönség jogainál fogva még az írók* által sem biztosíttatha- tik senki javára.)
II. — Az író rendelkezhetik munkáiról halálától számítva 40 évre. Ha kinek az író akár ajándékul, akár pénzért munkáit teljesen s örökre áten
gedte, az az író minden jogaival bírandja azokat, kiterjedvén reá az eladási s végrendelkezési jog is, melly esetben az évek nem halálától, hanem az író halálától fognak számítatni s ez azon okból, mert az író több jogot vala
kinek által nem adhat, mint mennyivel maga bír, mi megtörténnék, ha a kiadó tovább élvén, mint az író, ennek halálától számíttatnának az örök
ségi évek.
Mig az író él, semmi őt munkái használatában saját factumán kivül nem korlátozza, de halála után munkái tudatlan, hanyag, vagy ellenséges 'kezekre juthatnak, mellyek azokat a helyett, hogy többszöri kiadás által terjesztenék, elavulni hagyják vagy épen elnyomni törekszenek. Ez ugyan példátlan dolog s alattomos másolatok s bel- vagy szomszédföldi utánnyo
matok által rendszerint elháríttatik, de mivel ezen módokat javalni nem lehet, kell igazságos eszközökről gondoskodni s illyennek tartanok azt, hogy a példányok tökéletes elfogyása után tíz évvel mindenki az országban jogosítva volna felszólítani a munkák birtokosát, s ha ez 5 év alatt ki nem -adná azokat, közbirtokká válnának, azonnal, akárki által kiadhatók.
Evvel az éretnék el, hogy az írónak jólelkű s gondos örökösei nem háboríttatnának, a rossz lelkűek az író munkái elnyomásában nem boldo
gulnának».
1 Kis-ülési jegyzőkönyv. 1838. 220.
266 BRISITS FRIGYES
Ami pedig az Akadémiában levő kéziratok sorsát illeti:
«A kéziratokat két részre osztjuk, tudniillik, mellyeknél I. a szerző neve tudatik, II. mellyeknél nem tudati k a szerző neve.
Ad — I. (olly munkák, mellyek bár jutalmat nyertek, de akadály miatt vagy mert nem tartotta az Akadémia őket kiadásra méltónak) «Eltelvén 15 év, melly alatt az Akadémiát illeti, a kiadási jog visszaszáll a szerzőre, vagy azokra, kiknek el- vagy általadta, ha meghalt, örökösére. Míg a szerző él, halála után 40 évig az illy kéziratokat az Akadémia senkivel sem kö
zölheti . . .
...Ha a letett kéziratra a 15 év lefolyása előtt megszűnnék az aka
dály, s az sajtó alá kerülne, honnan kellene az Akadémiát illető 15 évet számítani: a kérdéses munka elfogadásától-e vagy kiadásától? Az első igazságosabbnak látszik.
Az ollyan munkák, mellyek nem nyervén jutalmat, az Akadémia kéz
irattárába helyeztettek, tulajdonjoga az íróé. De mivel neve nem ismeretes, azért a beadástól az író életében 30, halála után 40, tehát 70 év múlva lehelnének az efféle munkák köz olvasás alá bocsátandók».
Ez a javaslat nem talált elfogadásra. Ezért az Akadé
mia új bizottságot küld ki, melynek tagjai Eáy, Kállay és Vörösmarty. Ekkor, 1840-ben, terjeszti be Vörösmarty második javaslatát.
1«Szükségesnek latjuk az írói tulajdonról előrebocsátani I. — Az író, mig ^1, szabad ura iratainak. Tehát
a) — Azokon változtathat, javíthat és senki azokat nagyobb szakaszok
ban, töredékekben vagy kimerítőbb kivonatokban (ide nem értve . a rövid magyarázatu lajstromokat) hire, megegyezése nélkül nem közölheti.
b) — Az író saját munkáit egyszer vagy többször kiadhatja s e részben öt senki sem kényszerítheti, sem korlátozhatja.
c) — Az író munkáit elajándékozhatja, eladhatja, jogait akárkire vagy bizonyos időig a feltételekkel vagy egészen át viheti.
II. —,Az iró munkái haszonvételétől halála után 50 évre rendelkezhetik.
III. — Ha az író halála utáni időkre munkáiról nem rendelkezett, azok törvényes örököseit illetik 50 évig; ezek nem létében a közönség közbirto
kává lesznek; az az akárkinek az országban joga lesz azokat kiadni.
Jegyzet. Az ötven év talán hosszú időnek tetszik, de ha meggondoljuk,, hogy a közönség századokon, sőt ezredeken tul is szellemi hasznokat me
ríthet azokból, méltányos, hogy az író az anyagi hasznokat vagy maga.
anticipálja kedvező eladás által, vagy azokat örököseire, kiken talán életé
ben nem segíthetett, halála után által vigye. Ötven évnél többet hagyni sok tekintetben célszerűtlen, sőt czél ellen volna s az olvasói jogot csorbítaná. Az olvasó tudniillik, ki a munkát megvétel által közre jőni s igy czéljához jutni segítette, jogot nyer ez által a munka olvasásához, szellemi használatához, melly az író életében csak annak akaratja által, de
1 Főtitkári irattár. 1839. 94. — L. Viszota Gy! Vörösmarty véleménye az írói tulajdonjogról és a titkos szavazásról. Akadémiai Értesitő. 1912.
400-406. 1.
VÖRÖSMARTY ÉS AZ AKADÉMIA 267 holta után semmi által sem korlátozható. Ha már az író halála után annak munkája idegen kezekre jut, igen könnyen megeshetik, hogy azt a tulajdo
nos vagy hanyagságból, vagy együgyüségböl ki nem adja, vagy az egyed
áru ság fortélyai által (p. o. ha rendkívül drága s csak kevés példányokat nyomat) a nagy közönségre nézve éldelhetetlenné teszi; ekkor az író nem élvén, igazságos, hogy az élö közönség ellenőrködjék művei fölött, különben azok századokra vagy talán örökre is elnyomathatnak: az író fáradságának sikere semmivé lesz, hire eltemettetik. Mindez nem történhetik, ha a tulaj
donosnak csak ötven év engedtetik az író halála után, vagy legalább van határ szabva, mellyen túl az író szellemi hatását hanyagság vagy rossz
akarat meg nem ronthatja.
Söt az ötven év alatt is lehet óvásokkal élni, hogy a tulajdonosok kizáró jogaikkal a közönség kárára vissza ne éljenek. A közönség, mint mondók, ellenőre a meghalt író müveinek. Ha e müvek elfogynak, a könyv
árusoknál nem kaphatók, joga lesz akárkinek a közönségből a tulajdonosokat a munka kiadására felszólítani. S ha ezen felszólításnak meg nem felelne 5 év alatt, akkor a kérdéses munkát akárki kiadhassa, úgy azonban, hogy a tiszta haszonból 2/s-ot a tulajdonosoknak át engedni tartozzék.»
Ami a munkákat illeti, ezekre vonatkozólag a javaslat fögondolataí ezek:
«I. — Minden kézirat, melly eredetileg az Akadémia tulajdona, (p. beadott vélemények munkákról), az.Akadémia tagjaival (csak!) közölhető.
II. — Ez áll a közhasználatra beküldött kéziratokról (p. o. szótári gyűj
temények).
III. — Tudománytár vagy Évkönyvek számára beküldött, de meg nem jelent cikkek, pályadíjat nyert, de valami ok miatt meg nem jelent müvek, senkivel se közölhetők, míg az író él, halála után pedig 50 évig. Ezeket az Akadémia kiadhatja, de a szerzőn kivül más nem használhatja.
IV. — Díjat nem nyert pályamunka, a szerző ismeretlen lévén, senkivel sem közölhető életében 30, halála után 50 évig.
V. — Ismert lévén a név, mindenki lemásolhatja saját munkáját, de ha a név ismeretlen, senki!»1
A javaslatnak, melyet Vörösmarty «jegyzett» és F á y is alá
írt, s az 1840. nagygyűlés némi javítással elfogadott, további sorsa ismeretlen; bizonyos azonban, hogy nem az ő alko
tása. E z a nyelv, a benne felbukkanó jogi makifej ezések, az egész tervezetnek jogászi gondolkodáson felépülő jellege, az írói tulajdonjognak az író és a közönség szempontjából történő vizsgálata, mely már kész, külföldi, talán német jog
szokás mintáját j u t t a t j a eszünkbe, idegen szerzőre utal. Ta
lán nem csalódunk, ha a j a v a s l a t szellemi szerzőjét K á l l a y Ferencben v a g y Bártfay Lászlóban sejtjük — az utóbbi Vörös
m a r t y v a l baráti kapcsolatban állott s az Akadémiának ekkor, 1840-ben, már tagja is volt.
Ugyancsak ebből az évből való Vörösmarty javaslata az akadémiai szavazás módjának megreformálására vonatkozólag.
1 Főtitkári irattár. 1840. 142. — L. Viszota: id. dolg.
268 BRISITS FRIGYES
Mivel — szerinte — «az ülve maradás, felállás, melly a ma
g y a r akadémiánál használtatik, azon kivül, hogy egy kissé iskolainak látszik, nem eléggé megfelelő», azért «mihelyt azt egy tag kívánni fogja,» minden kérdést titkos szavazás alá kíván bocsátani. Ezáltal «a figyelmetlenség, hanyagság, rész
vétlenség, tespedés mintegy felrázatik, a tekintetek elenyész
nek, s a meggyőződés, mennyire emberileg lehető, szabadon határoz».
1Vörösmarty akadémiai története nem lenne teljes, ha nem foglalkoznánk irodalmi munkásságának akadémiai megkoszorú
zásával is. Költői munkái többször részesülnek nagyjutalom
ban. E jutalmazások között azonban legfontosabb az 1834-ben megítélt nagydíj. Az a küzdelem, mely e jutalom megítélé
sekor ketté osztotta az Akadémia tagjait, első erőpróbája volt a régi és új irodalom híveinek. A harc nyíltan és titkon folyt.
Az eredmény nem is volt egyhangú. Vörösmarty csak több
séggel győzött. Viszont Kisfaludy Sándornak meg kellett osztania elsősége elismertetését. Az ú t azonban Vörösmarty uralomra jutása felé megnyílt. Ugyanekkor elkezdődött Vö
rösmarty párthíveinek többségi kialakulása nemcsak hatalom
ban, hanem annak az ízlésiránynak a diadalra juttatásában is, mely Vörösmarty lírájában, főként azonban drámáiban jelent
kezett.
Az 1833. évre szóló nagyjutaimi «biztosság» jelentései mind fennmaradtak,
2s felfogásuk, értékelésük különbözőségé
ben világosan mutatják annak a két nemzedéknek lelki külön
állását, mely a megjutalmazandó munkák fölött összecsapott.
A jutalomra ajánlandó munkákról Dessewfy jelentését Döbrentei olvassa fel:
«Ezen év, kivált ha a tudományok mezejét tekintjük, terméketlen volt jeles tüneményekben. Egyedül a szépliteraturai pályán látott két első rangú jelenést: s azokat mind magokban, mind pedig szerzőikre visszatekintéssel, olly hason becsüeknek vallotta lenni, hogy az egynek kiadatni kellett 200 £ jutalmat. Nem kételkednék ez úttal a két koszorús költő között egyformán
felosztani szintúgy, mint érdemeik elismerését hason mértékben felosztani kénytelennek érzi magát.»
3í g y ajánlja tehát a nagyjutalomra Kisfaludy Sándor munkái I I I . és IV. kötetét (1833). és Vörösmarty Mihály munkái I. és III. kötetét (1833). Az erre kiküldött bizottság tagjainak véleménye nem volt egységes. Lássuk őket:
1
Főtitkári irattár, 1840. 1. — Vörösmarty javaslata mellett 15, ellene 15 szavazat esett: igy a kérdés függőben maradt. Nagygyülési jegyzőkönyv.
1840, 34. — Az írói tulajdonjog hazai történetére I. Kelemen Mór: Adatok
az iro'i tulajdonjog hazai történelméhez. Bud. Szemle. 1869. (Uj folyamVI-VII.) 311—14. 1.
2
Főtitkári irattár. 1834. 20.
8
U. o. 1834. 26.
VÖRÖSMARTY ÉS AZ AKADÉMIA 269
Luczenbacher János:
«Az Ítélet kimondása oly írókra lévén szorítva, kik majd egyenlő ha
tással és dicsőséggel futják a pályát és egyenlően örök emléket érdemlenek;
mivel munkáik aesthetikai szelleme s csinos sajátsága úgy is eléggé isme
retes: azon tekintetnél fogva, hogy Kisfaludy Sándor munkái többször jelentek meg összegyűjtve s ez utolsó 1833-diki kiadásban csak két új rege
találtatik, úgy mint Kernend és Döbrente, Vörösmarty Mihál pedig utolsó gyűjteményét: a,) — Uj lyrai versekkel és b) — Hőskölteményekkel gazda- gitá. Kisfaludy továbbá a szelíd természet hangjával szerzett magának hírt;
Vörösmarty classicai stúdiuma pedig a szoros nemzeti poesist is felébb vitte, ide járul az is, hogy a rimes munka kevesebb szorgalmat kivan, a mértékes még is könnyű csínt magokban foglaló dolgozatoknál, ámbár mind a két írónk sokat fáradozott a nemzeti poesis virágzatának előmozdításában : Vé
leményadó Vörösmartynak itéli az elsőséget.»
Dessewffy József:1
« . . . . k é t koszorús költőnk újra kiadott munkái jöhetvén csak meg- jutalmaztatás kérdése alá, meg kell vallanom szerénykedő kétkedésemet, mert
koszorúsok között bajos választani. Két ragyogva tündöklő elmék fénye még erősebb alkotású szemeket is meghomályosíthatnak. Az egyik a költészet több nemeiben szerencsésen gyakorolta magát, a másik hevesebben, de szintúgy szivet ragadó és elmét bájoló genialitással. Egyik a közelebb múlt
nak dísze, a másik a jelenlévőnek. Nincs most rá idő aesthetikai vizsgálat alá bocsátani a két nagy szellemű írót, mellynek egyike nyelvünk képessége mellett a nálunk is már honosodni kezdő régi költészet formáit boldog gyakorlatba hozta, a másik szerencsés módosításokkal a régiebb nemzeti formákhoz ragaszkodott; egyiknek igen értelmes és tudományosan kritikus juta, a másikat csak a köz érzelem szerint ízleljük és magasztaljuk; egyik
nek több olvasója, a másiknak több caodálója van, mind a kettővel büsz
kélkedik a Nemzet. így állván a közérzetek közt két nagy költőnk iránt, sulyosodik a választás és sokat veszt természetes édességéből. Valamint tehát derült csillagos égkor a vihar alatti hajóbul habok köztt és felettök remegve parti toronyiampást keresünk: úgy kéntelenítetem én is valami vezér idea után indulni, és ez nekem, nemzetünk mostani állásában, a kérdés az, hogy a két költők közzül mellyiknek jutalmaztatása fog több köz
örömet hazánkban gerjeszteni. Nagy lélek lakván a nagy költőkben, nem merek tartani a jeles és egymást becsülő két vágy-társ valamelly piczinyes irigykedésből származható megszomorításától akár egyiknek adjam a fent említetteknél fogva a pálmát, akár a másiknak, hiszen ha az Akadémia rendszabásai szerint a Tudós Társaságnak nem szabad megosztani a jutal
mat, tehetik az egymás köztt a két nagy költők. Meg lévén a felől győ
ződve, hogy a közérzelem szüle főképpen a közvéleményt, hogy egy Tudós Társaságnak, midőn a közműveltségen dolgozik, csak lassan lassan lehet a müvészség fenlebb póczaihoz a műveltségben be és előlépő nemzetet emelni, hogy egy kicsit le kell ahhoz ereszkedni, ha a súlyosság, az erkölcsi világ-
1 Véleménye kivonatosan megjelent: Felsőmagyarországi Minerva 1835.
I. 171-75. 1.
270 BRISÍTS FRIGYES
ban is divatozó törvényei ellenére, lassan lassan a nemzetet mind feljebb meg feljebb emelni törekszünk, meg gondolván, hogy Kisfaludy Sándornak Múzsája inkább nemzeti szellemű és lormájú, meg nem felejtkezvén, hogy az érzelem minden nemzet sajátja, hogy ezen emberiség virágjában minden szív osztozik az egész világon, megfontolván, hogy Kisfaludy Sándor némely munkáinak fordítása, bár mi hijános legyen, a külföldön is már megizel- tetett, gondolóra vévén, hogy Kisfaludy Sándor munkáit nemzetünk szebb része asztalkáin csaknem mindenütt találni, ösmervén azt a véghetetlen befolyást, mellyel a nemzetek akár kimíveltségére, akár elfajulására mindég s mindenütt hatott, hatni is fog a szépnem, melly csak nem hason feleré
szét, vagy még többjét teszi mindenütt az emberek számának, az őszebb és az évek terhei alatt meggörnyültnek, kinek az iffjabb költő, ki előtt még olly hosszú a jövendőség, bizonyosan ajánlaná, azonban valamint még nem régen egészen elevenséggel virító: úgy még most is eléggé zöldelő Kisfaludy Sándornak nyújtanám a koszorút.» Az ajánlást Schedius Lajos is aláírta.
Czeh János:
«Az 1833-dik esztendő lefolyta alatt kijött munkák közt két igen jeles tűnvén föl a tudományok iátkörén, t. i. Kisfaludy Sándor Regéi és Vörös
marty Mihály munkáji, igen óhajható volna, hogy a T. Társaság alaprajza szerint mind a kettő méltó jutalommal koronáztatnék ; de mivel ez a pénztár állapotja miatt még most nem eszközölhető s így e két nagy és országszerte méltán tisztelt íróink közt csak az egyikre foroghat fenn a jutaimi kérdés;
— oda járul alázatos véleményem, hogy Kisfaludy Sándor munkájinak a nemzetre hatása nyilvánosabb és huzamosabb lévén, s általok nem csak a szép és jó izlet régóltabb terjesztetvén, hanem a nemzeti felemelkedés is>
leginkább eszközöltetvén, egyetemesb nemzeti bálának szükséges azt kö
vetni, illő, hogy ezen mindennemű s korunknál összhangzón mutatkozó hála érzetnek adója nekie munkáji megkoronáztatásával valamelly részben le fizettessék s így a legterjedelmübb olvasó közönséget nyert szerző részére hajoljon az érdemmérö.»
Bajza József:
«Alólírt a tudós társaság által 1833. évre a következő munkákat itéli megjutalmazandóknab.
I. — Vörösmarly Mihály munkáit 3 kötetben.
Ezen három kötet Vörösmartynak 1833-dikig írt minden lyrai és eposzi verseit magában foglalja s így Vörösmartynak, ha drámait kivesszük, egész költői pályáját. Az eposi költemények alól írt véleménye szerint legjeleseb
bek azok közt, miket literatúránk e nemben mai napig ismer. A belső alkatra, szövedékre sok gond van fordítva; egy gazdag, uj képekben és hasonlatokban szinte bujálkodó phantasia mutatkozik rajtok, melly az érzé
sek és külső természet festéseiben egyképen szerencsés. Bennök tiszta, praecisus, minden üres szélességtől ment nyelv vagyon s olly költői dictió, mellyet poétáink közül eddig senki sem haladott - meg, s csak kevesen érhettek - el. A lyrai versek (mellyek dal, ének, epigramma és balladákra oszlanak fel) minden tekintetben jeles gyöngyszemek s kivált a balladai és epigrammai nemben nevezetesek, A balladákat az a rövid sebes beszéd ajánlja mindenek felett, melly által a történet szinte szemünk előtt latszik
VÖRÖSMARTY ÉS AZ AKADÉMIA 271 csomójából legömbölyödni, a mi még külföldi költőkben is ritka tünemény.
Epigrammái között több van ollyan, melly mind poétái szépségére, mind belső alkotására nézve a görög Anthologia legszebbjei mellett megállhat.
II. — Kisfaludy Sándor két kötet regéit.
Ezen regék sem alkotásokban, sem poétái érdemökre nézve nem mér
kőzhetnek ugyan Kisfaludy Sándor régibb, kivált három első regéivel:
azonban még is a múlt 1833. évben minden kétségen kivül poétái litera
túránk legszebb jelenései közé tartoznak. Bennök gyakran egy pár vonással igen szerencsésen van találva a régi magyar nemes-házi szokás s olly könnyüség és kellem ömlik el az előadásban, amik néha megbékítenek olly helyekkel is, mellyeket a kitisztult ízlés egyéb iránt nem javaihat.
Több munkát alól írt nem ítél a tudós társaság jutaimi jelentésében megemlítendönek.»
Fáy András:
«...Alulírt, midőn literaturánknak illy két fénylő csillaga felett kény
telen hozni Ítéletet, óvakodni kivan azon szerénytelenségtől, hogy egész kiterjedettségében vonjon a kettő közt paralellát, annyival is inkább, hogy itten csak a már ismeretes dolgozatoknak öszves kiadásaikról lévén szó, illy paralella szükségtelen fogna lenni. Egyedül azon szempontot veszi
tehát alul írt ítélete sinor-mértékeül, hogy a két öszves kiadás közzűl mellyik lehet jótevöbb hatással literatúránk mostani állapotjára. Melly szempont kétség kivül elhatározó, mihelyt jutalmaink által a literatura jelén állapotját s fokát feljebb emelni törekedünk.
Áz érdekelt szempontból tehát alulírt nem késlekedik Vörösmarty Mihál úr munkai összes kiadásának ítélni a másik felett a jutalmat. Ugyan is, ha szinte ebben tán kevesebb egészen uj darab találtatnék is, mint amabban, de Vörösmarty csalhatatlanul többet javított régi dolgozatain, mint Kisfaludy a magájéin. Azonban Kisfaludynak uj beiktatásu regéi, mint Kernend, Döbrente sat. semmi tekintetben nem hasonlíthatók ezen koszorús költőnknek régibb hasonló nemű költéseihez, mint millyenek:
Szentmihályi Remete, Tátika stb. — Továbbá az ujabb magyar verselés tech
nikájának eggyik fő postulátuma az, hogy a rimcs versek is metrumra szedethessenek, ezt kívánván valamint nyelvünk alkalmas volta, ugy a muzsikai harmónia is. Erre Kisfaludy könnyű szerű verselésében tekintet nincs, Vörösmartyéban ellenben a legszorgosabb. — Végre mi a használt nyelv tökélyeit illeti, mellyeknek ha valahol, bizonyosan a költőnél, egész tiszta pompájukban, erejökben szükség tündökölniük, tagadni nem lehet, hogy Vörösmartynál nyelvünknek egész eddigi haladása feldolgoztatott, ugy gram- maticai consequentia, stúdium és hibátlanság, mint numerus, erö, tömött - ség és fenség tekinteteiből s felette e részben bizonyosan egy író sem áll.
Ezeknél fogva alul írt, ha szinte Kisfaludy Sándor urat halhatatlan
nak vallja is, míg magyar ajak zeng a hazában, úgy vélekedik, hogy a hazai literatura s költészet mostani fokához képest, Vörösmarty munkáinak öszves kiadása több hatású s annálfogva a jutalmat ennek ítéli».
Schedel Ferenc:
«Kisfaludy Sándor. Az 1836-b. megjelent négy kötet Himfyt foglalja magában, 2 regét az Aurórából s két újat. Kisfaludy Sándor ama munkája-
272 BRISITS FRIGYES
val egykor tagadhatatlanul időszakot formált a magyar lirai költésben mind az érzések és képek gazdagsága, mind dalainak alkotása, mind azon köny- nyed folyamatu nyelv által: mik 1801-ben igy együtt fel nem tüntenek egyik lirai költőnknél sem. Hogy azóta mások léptének fel, általa is emelve, mit nem lehet tagadni, de kiknél a lyrai szellem szintúgy, mint a forma is tisztábban, a nyelv nemesebb alakban jelenik meg: szintolly kevéssé tagad
ható. S ezt nemcsak a literátor, de a publicum is érzi, mert a 23 év óta elkölt könyv uj kiadása lassan kél. — A regék bíráló ítélete szerint felette elmaradnak az elsőbbek megett, s részint azok ismétlései, részint nem nagy
becsű eposi áradozásokból állanak. Együtt mindazáltal a 4 kötet mind az egykor tett hatás miatt, mind azért, hogy a 1833-d. silány év jobbat keve
set nyújt, dicsérettel bizonyosan megemlíthető.
Vörösmarty Mihály három kötetében foglaltatnak a költő apróbb versei, Zalán eposa számos javításokkal, s kisebb hőskölteményei: Cserhalom, Tündérvölgy, Széplak, A rom, A két szomszédvár 4 énekben, Eger 3-ban tetemes bővítésekkel, A délsziget és Magyarvár töredékek. Együtt látjuk ezekben a magyar költés legszebb gyöngyeit. Semmi sem lehet változatosabb, mint a lyrai kötet, hol a legkülönféle formák és köliésnemekre szintannyi példányok kínálkoznak, mert akár dalait, vagy epigrammai vagy népi köl
teményeit, balladáit vagy azon müveit vizsgáljuk, mellyeket bajos lenne egy bizonyos osztályba sorozni, a phantasia nagyságán és gazdagságán, lángoló érzésen vagy víg humoron s történetfestésen kivíil: a külső formát mintegy bevégzettnek, befejezettnek találjuk. Tömöttség, nemesebb ízlés, nyelvi tisz
taság és hibátJanság, s az ujabb korban annyira becsült characterisztikus beszéd megóják e müveket — belső becsükön kivül — az elavulástól, leg
alább igen nagy időre. Mennyire multa íelül minden eposi költőinket a szerző mind Zalánjában, mind apróbb hőskölteményeiben : nem kivan ismétlést;
a köz vélemény az iránt rég kifejezte magát. E rendbeli müvek a romános költés közé tartoznak, s a költő e mezőnek minden téréit bejárta, be a tün
dérvilág s az allegória tartományait, nem feledkezvén meg a nép- és kor
festésről sem, mije elég Egert és Zalánt hozni fel, mellyek az alakok számára s nemzeti különféleségeikre nézve is kitünöbbek a többiek közül.
Összehasonlítván a két gyűjteményt, véleményadó annak tekintetéből, minthogy Kisfaludy Sándor müveinek korán alkalmasint tul vagyunk, s egyéb
ként is inkább a természetköltéshez tartoznak, általában pedig csak két nemét gazdagítják a költésnek.
Vörösmarty Mihály müvei pedig költésünk jelen mezején tagadhatatlanul legmagasabban állanak, szorosan már a müvészség országába tartozók és mind több nemeit, mind ezekben is .több fajait s alnemeit gazdagítják a poesisnak, elsőbb helyen, s igy az 1833-d. nagy jutalomra ajánlja.»
Feltűnő e jelentésekben — a megnyilatkozások, óvatos, kétfelé tekintő hangján kívül — az esztétikai értékelés, ízlés, korszerű irodalmi szemlélet nagy különbözősége. Rajtuk keresztül beláthatni annak a két nemzedéknek irodalmi távol
ságába, mellyel Kisfaludy Sándor és Vörösmarty irányának és jelentőségének értékelői egymással szembenállottak. De ugyan
csak azt is mutatják e vélemények, hogy esztétikai és irodalom-
VÖRÖSMARTY ÉS AZ AKADÉMIA 273
elvi szempontból mennyire fejlettebb és finomultabb fokon állott Bajza és Toldy nemzedéke. Hisz jóformán az Akadémia nyilvánossága előtt ekkor n y í l t első alkalom arra, hogy ez az új i r á n y elvszerűleg is bemutatkozzék s igazolja azt az érték
rendet, mely rajtuk keresztül volt kialakulóban. A nagygyűlés a j u t a l m a t ketté osztotta s ezt «különösebben» a következőkben okolta m e g :
«Kisfaludy Sándor az említett kötetekben foglaltatott ujabb regéiben felébreszti mind azon érzéseket, meílyeket az ezeket megelőzöttek, litera
túránk egy kevésbbé szerencsés időszakában gerjesztettek. A költő más korba ragadva, elevenen rajzolja azt és annak embereit; az érezmények hő fes
tésével melegít, képeivel elbájol. Technikája egészen sajátja s melly iránt a közérzés rég kifejezte vonzódását, nyelve nemesen népszerű.
Vörösmarty Mihálynak itt szóban levő munkaiban akár a költés főne- meit s fajait tekintjük, akár az egyes alnemek külön belső természetét és külső formáit: azokban tetemes különféleség vételik észre, távol minden untató egyformaságtól. Az egyes, akár nagyobb, akár kisebb darabok belső alkotá
sára olly szép sikerű gond van fordítva, hogy számos darabját a két kötet
nek példányként tűzheti ki az aesthetica. A Jelek külön állapotjai festésében a költő szint olly szerencsés, mint azon poétái alkotó részekben, mellyek egy nagy nemű, képekben és hasonlatokban mindig gazdag, s meglepőleg uj phantasia szüleményei. A verselési technika nagyrészt a tökéletességig van vive sok formáiban a poétikának, legkitűnőbben pedig a hexameter nemé
b e n . . . A nyelv bennök nemcsak hibátlan, tiszta, tömött és nemes, hanem mintegy uj forrásai nyilnak benne rejtve volt bájoknak.»1
Az új nemzedék t e h á t nem érte el célját, a nagyjutalmat nem t u d t a osztatlanul Vörösmartynak j u t t a t n i , de i r á n y u k jogosultsága többé nem vitatható. A jövő csak nekik dolgozhatott.
Vörösmarty a későbbi 1839., 1841., 1842. évi nagyjutaimi díjakat mint költő már egyedül kapta.2
Vörösmarty Mihály akadémiai pályaképe ezekben a munka
körökben bontakozott k i 1837-ig. E t t ő l az időtől lehet körül
belül számítani azt a fordulatot, amikor munkásságának eddig csak az Akadémiát szolgáló kizárólagossága más irányban is kezd megoszlani. Ekkor alakul meg az Athenaeum, melynek szerkesztői szerepében passzív rész fut rá, csak a kéziratokat nézi át. Az Athenaeum akadémikus szerkesztőinek folyóirat
alapítása feltűnést kelt, s a szerkesztők ellenségei kapva kapnak
1 Nagygyülési jegyzőkönyv. 1834. 46.
2 Kisfaludy Sándor sejtette, hogy Kölcsey és Vörösmarty nemzedéke győzni fog. Jellemzően világít rá felfogására P. Horvát Endréhez írt levele :
«Ha tudtam volna, hogy Kölcseynek és Vörösmartynak munkája is ebben az esztendőben nyomtattatnak, hát én az enyémekét halasztottam volna;
mert már előre látom, milly kabalákat fog a neologismus és protestantismus ellenem forralni. Ha Csongor és Tünde Árpáddal bátorkodott mérkezni, hát a részrehajlás végtére minden Zwingíi-purgomát is elejbe tesz Himfynek.»
Sümeg, 1833. A M. Tud. Akad. kézirattára. M. irod. levelezés.
274 BRISITS FRIGYES
az alkalmon, hogy eljárásukat úgy magyarázzák, mintha ezzel az Akadémia tekintélyén a k a r t a k volna rést ütni, s ezért a közönség előtt őket az Akadémia «árulóinak, titkos és világos utakon megrontóinak» bélyegezték meg. Toldy nagy felháboro
dással utasítja vissza e lappangva kúszó vádakat s hivatkozik arra a kénytelenségre, mely őket a folyóirat megindítására vezette.
1Ez a szükség valóban fenn is állott. Az Akadémiának mind határozottabban tudományos irányban kitisztuló célja nem volt összeegyeztethető a szépirodalmi munkássággal, melynek az Akadémiában semmi hivatása és nyilvánossága nem volt.
A nyelv mint philologia és a nyelv mint «művészség» nem állhattak meg egymás mellett, már csak azért sem, mert az első még alakulóban volt, rendezés, szervezés útján kereste a maga végső formáit. Í g y az Akadémiában lassan kialakult egy tisztán tudós és egy szópírói tagsor. Az első nyelvhelyes
séget, elvet keresett, a második pedig irodalmat teremtett.
Amaz tudomány, ideál felé tört, emez pedig közönség felé tájé
kozódott. Bizonyos, hogy az Akadémia belsőleg megérezte ezt a programmtörést, mely a kiválás folytán beállott, de másrészt szabadabb úthoz jutott, közelebb eredeti tudományos céljához.
Még jobban hozzásegítette ehhez az Akadémiát az 1844-i szervezeti újítás, mely a reform-párt utolsó diadala volt. Már ezelőtt is, az időszerű szükségleteknek megfelelően, az Akadémia törekedett bizonyos alkalmi szervezeti kiépítésre, mellyel élet
menetét szabályozta. Ilyen volt például az Akadémia meghalt tagjaira vonatkozó szabályrendezése. Az 1839. dec. 31-i kis
ülésen Balogh P á l indítványozta, hogy «külön szertartás álla
pi ttassék meg, mellyel a társaság kiholt tagjai iránt a temetés alkalmával vég tiszteletét kijelentse.» Az erre választott küldött
ség tagjainak — Toldy, Balogh és Szilasy János voltak — javaslata nyomán a kis-ülés a következő tervezetet ajánlotta
a nagygyűlésnek:
«A m. t. t, minden rendbeli tagjai fekete ruhában jelen lesznek társuk temetésén. — Külön kőiratu meghívó által a temetés óráját minél előbb tudtokra adja valamennyi budapesti tagoknak. — A társak negyed órával a temetés előtt a halott házánál összegyűlnek. — Ha ülés van, azt más napra halasztja. — A társaság elhunyt tagjai emlékét háromféle módon tiszteli: a.) — Rövid gyászbeszéddel, mellyel az elhunytnak valamelly barátja vagy a titoknok, a tag halálát, temetése vagy ha vidéki, halála hírének vétele utáni első ülésbeu a társaságnak bejelentik. Ennek tárgya rövid, meleg visszapillantás az elhunytra, mint tagra, társasági viszonyai szerint.
Kiadandó a Tudománytárban. — b.) — Életrajzzal, melly az elhunyt életéhez és író pályájához tartozó adatokat adja elő. Kiadandó a Névkönyvben s bővebben az Évkönyvben. — c.) — Emlékbeszéd azoknak, kiknek az eddigi
1 Toldy levele Teleki Józsefhez. Pesten, 1837. jan. 18. A M. Tud. Akad.
kézirattára. M. írod. levelezés.
VÖRÖSMARTY ÉS AZ AKADÉMIA 275
határozatok szerint jut. Ez rhetoricai előadása az elhunyt élete s írói érde
meinek. Itt van helye az elhunytnak szellemi és írói képét festeni, a prosai s históriai elemek kizárásával. Ezek, amint eddig, ugy ezentúl is az Évkönyv
ben jönek ki».1
S o k k a l n a g y o b b j e l e n t ő s é g ű v o l t a z o n b a n a n n a k a r e f o r m n a k a m e g i n d í t á s a , m e l y «a k i s g y ű l é s e k c z é l í r á n y o s b e l r e n d e zéséről» h o z o t t ú j í t á s o k a t . A z e r r e k i k ü l d ö t t b i z o t t s á g az 1839.
j ú n i u s 15-i ülésén t e r j e s z t i be j a v a s l a t á t . V ö r ö s m a r t y n e m v o l t b e n n a b i z o t t s á g b a n , m e l y n e k t a g j a i T o l d y , B a l o g h és S z t r o k a y v o l t a k . A r e f o r m - t e r v e z e t p o n t j a i a k ö v e t k e z ő ú j í t á s o k a t i n d í t v á n y o z z á k :
A kis-ülések ezentúl is hetenként egyszer, u. m. hétfőn, pontban öt órakor lesznek. — A tagok «legalább is egy előadással járulnak a kis gyű
lések érdekesbitéséhez». — t Minden kis gyűlésben először is az illető napra tett egy vagy több előadás tartatik meg; utána következik a jegyzőkönyv olvasása, a küldemények bemutatása, kéziratok tárgyalása s ha vannak, a késedelmet nem szenvedő tárgyak felvétele». — «A titoknok minden egyes ülés s előadásai s más fontosabb és bővebb tanácskozásra alkalmat nyújt
ható tárgyak és indítványok programmját, miután az elnökileg helyben hagyatott, a terembeli fekete táblán nyolcz nappal előbb kiteszi.» — «Elő
adások és bővebb közlések emeléken történnek». — Indítvány a titoknoknak előre bejelentendő s a megjelölt napon írásban olvasandó fel. — «Szék
foglaló értekezések2 díszruhában adatnak elő». Megállapították «az akadé
miai ülések tárgyait»: «A kis gyűléseken csak kisebb terjedelmű, mintegy fél óráig tartó dolgozatok adathatnak elő». — «A dolgozatok tárgyai a tudo
mány és művészet egész köréből vétetnek.» — «A kis gyűléseken csak olly dolgozatok olvastathatnak fel, mellyek közérdekűek, a tudomány jelen állás
pontjához mértek s mennyire lehet, uj adatokon és combinatiókon alapvók.»
— Felolvashatják a tagok tudományos, szónoki s költői munkáikat, de csak egyes szakaszokat, az egész munkát pedig csak ismertethetik. — A kis gyűlések tárgyai még a gyászbeszédek, továbbá «bel- és külföldi nagyhírű s a tudomány veszteségével elhunyt férfiak munkálkodásai és hatásai mélta
tása, ha nem voltak is a társaság tagjai». — Végül idetartozott az Aka
démia ügyeire vonatkozó minden kérdés, a hivatalos levelezés elintézése és a szótár ügy.3
B R I S I T S F R I G Y E S .
1 Kis-ülési jegyzőkönyv. 1840. 23.
2 Azt, hogy a megválasztott tag «értekezése felolvasásával fogjon legelső megjelenésekor széket», Döbrentei már az 1832, aug. 31. nagygyű
lésen indítványozta. Nagygyülési jegyzőkönyv. 1832. 40. — Ebben a kérdés
ben Toldy indítványára csak az 1841-i nagygyűlés mondja ki a határoza
tot, «hogy a társaság által ezentúl választandó levelező tagok beköszöntő értekezés írására köteleztessenek.» U. o. 1841. 36.
8 Kis-ülési jegyzőkönyv. 1839. 133.
A KURUC KÖLTÉSZET HITELESSÉGE.
(Harmadik, bef. közlemény.) B ő v e b b e n kell s z ó l n u n k a R á k ó c z i - n ó t á r ó l .
36. Jaj régi szép magyar nép... (A Rákóczi-nóta.) Ad. II. 208. 6 tizenöt soros vszk.
Thaly Kálmán 25 lapnyi terjedelmű történeti tájékoztatással kíséri kiadását, melynek alapja 17 variáns, különböző példány volt. «17 külön
böző példány használatával és egybevetésével adtam a fentebbi költe
ményt... történeti tájékozással kísérve, s régi följegyzések után eredetére visszavíve: itt veszi először az olvasó.» Belső érvekkel dolgozva, a vers keletkezését a trencséni csatavesztés után, de Bezerédy és Ocskay árulása elöttre: 1708 aug. 3—29. közé teszi. Értekezésében a 17 forrás közül 16-ot névszerint is felsorol, két változatot pedig maga is közzétesz ugyanott. Az egyiket Vass Jánosnak 1812-ig összeírt füzetéből, (Nemzeti Múzeum Oct. hung.
161.) a 242-ik lapon, a másikat a Jankovich-gyüjteményböl (173. II. 78. szám) a 245-ik lapon.
A Rákóczi-nóta abban a formában, ahogy azt Thaly közléséből átvették és most közkézen forog, nem hiteles, hanem kontaminált szöveg. Thaly Kálmán a 17 variáns alapján egy 18-ikat állított össze, mely valójában sohasem élt. Hogy a hiteles szöveghez eljuthassunk és a vers keletkezését megmagyarázhassuk, a nóta életével kell előbb foglalkoznunk. Annyi kétség
telen, hogy a Rákóczi-nóta végig vonul a XVIII. és XIX. századon.
Dallamáról Haraszti Emil legújabban, értékes tanulmányában1 ki
mutatta, hogy a nagyszámú irodalmi és történeti kútfő, a nóta énekes és hangszeres változatai arról tanúskodnak, hogy volt egy vokális jellegű, lassú menetű, szomorú hangulatú dalforma, a Rákóczi-nóta, és e mellett volt egy energikus ritmusú, víg dallamú Rákóczi-tánc. Idővel a két ellentétes hangulatú dal egyesűit, összetett dalforma keletkezett ismétlésekkel. A nóta tematikus anyagának gazdagodásával, a kibővülésekkel történt meg az első lépés a felé, hogy a XIX. szazad második évtizede folyamán induló vált belőle, míg az eredeti nóta lassan kihalt. Hogy az eredeti dallamot ki szerezte és mikor, történetileg nem állapítható meg. A Rákóczi-indulót az eredeti
1 II. Rákóczi Ferenc a zenében. Rákóczi-album II. 169.
VARGA. IMRE: A KURUC KÖLTÉSZET HITELESSÉGE 277
Rákóczi-nótából Bihari János szerezte 1809-ben, és Scholl Miklós hangsze
relte kevéssel azután.
A Rákóczi-nóta dallama tehát megvolt a XVIII. század folyamán. De milyen szöveggel ? A szöveget keletkezésétől kezdve épúgy nem tudjuk nyomon követni, mint a dallamot. Nem valószínű, hogy egész terjedelmében egyszerre támadt volna a trencséni csatavesztés után; egyes részei olyan állapotokra utalnak, melyek ilyen hirtelen nem következhettek be. 1708-ban, augusztus havában még tetemes haderő volt a kurucok kezén. A német még nem nyomorgathatta ekkor annyira az országot, mint ahogy a harmadik versszaktól kezdve panaszkodik miatta a nóta.
Eddigi ismereteink szerint a nótának nem maradt ránk kuruckori vagy kuruckorhoz közeleső lejegyzése.
A legkorábbi dátum, ameddig visszamehetünk, 1749. Pap János a Figyelő 1885. évf. 396—98. lapjain két változatot közöl a Rákóczi-nótáról. Bennün
ket a ma elterjedt Rákóczi-nótához elég közelálló, 5 strófás változat érdekel elsősorban. Ennek a végén találjuk a következő megjegyzést: «Ezt a régi szomorú verset a magyarok többen is írják le magoknak, hogy ez a bús nóta sokak közt eltérjedgyen, mert illyen állapotban helyhez- tetve lévén, emlékezetnek okáért fönt tarthatyák. Iram Gyulán 1749.
Gr. Pálfy János Palatínus.» Kár, hogy Pap semmi megjegyzéssel sem kísérte kiadását.
Ha Thaly közlésével vetjük össze az itt kiadott, eddigi ismereteink szerint legrégibb szöveget, azt látjuk, hogy a vers rövidebb és egyszerűbb, mint Thalynál, de lényegében a Thalytól összeállított szöveg minden eleme megtalálható benne.
Szellemben és a lejegyzés idejében is közel esik a Figyelő változatához a Szádeczky-féle Miscellanea 198—200. lapján található szintén 5 strófás változat. A Miscellanea összeírásának ideje még nincs pontosan megállapítva.
Tartalmaz 1680-ból, sőt 1666-ból való éneket is, de van benne Amade-vers is. A 176. lapon egy hosszú latin nyelvű ének végére «Finis 1755 23 Iulii»-t írt a másoló. Szádeczky K. Lajos ez időpont köré teszi a gyűjtemény ösz- szeírásának idejét, szerinte a Rákóczi-nóta nem sokkal a XVIII. század közepe után íratott a gyűjteménybe. A szöveg itt még egyszerűbb, mint Pap János közlésében. (Főleg a negyedik versszak.) De ha közelebb áll is ehhezf. mint Thaly összeállításához, azon kívül, hogy csak 5 strótás a vers, lényeges eltérés nincs közte és Thaly kontaminált szövege között.
Még közelebb áll Thaly közléséhez a Mészáros Ignác által összeírt TsallókÖzi Ódák és Énekek 150. lapján található 5 versszakos följegyzés.
Eddig a Rákóczi-nóta legrégibb följegyzését itt keresték. (Nemzeti Múzeum Quart, hung. 208/11.) A címlap szerint Mészáros 1765-ben kezdett hozzá Amadé verseinek összeírásához. A Rákóczi-nóta azonban csak 1785 körül került a gyűjteménybe. Ugyanis az utána következő lapon, ugyanazzal az írással és tintával, mint ahogy a Rákóczi-nóta a negyedik strófától kezdve íratott, Verseghy Ferenc Oh újra el-hagysz, Euridice . . . kezdetű énekét találjuk. (V. ö. Császár—Madarász: Verseghy kisebb költeményei. RMKtár 24.
A 18. vers.) Verseghy e költeményében a Hegyi Krisztinával 1786-ban meg
szakadt szerelem visszakívánását látják tükröződni. Ennél nem lehet korábbi
Irodalomtörténeti Közlemények. XLVI. 19
278 VARGA IMRE
a Rákóczi-nóta feljegyzése sera. A sorok egyfolytában vannak írva. Az ének a Thaly közlésétől a következőkben tér el:1
Thalynál:
I. vszk. 6. sor: mintegy ékes . . . voltál ollyan szép magyar nép!
fonnyadsz mint a lép II. vszk
6. sor:
7.
«
8. K 10.«
. 4. sor '7.«
14. ccMészárosnál mint egy kedves . . . ortzád ollyan szép, kedves nép,
ioniiyadoz mint az lép . . . magyar népnek . . . magyaroknak
fényes csillagi, fényes világi, (későbbi írással átírva *
jaj h á t . . . jaj l á d d , . . . [csillagr III. vszk. Mészárosnál a negyedik versszakkal egyezik. Ez és a következő
ötödik (Thalynál: Rajtunk... etc.) ugyanazzal a kézírással, de más alka
lommal, más, haloványabb tintával íratott le.
IV. vszk,
V. vszk.
Thalynál: Mészárosnál:
2. sor: : de főképen hát min- [magunk
de főképen en mi magunk 3.
«
mint nyoroorkodunk mik ép nyomorgunk 7,«
jót ne is várjunk, jót nem is várunk, 8.«
s kívánjunk; s kívánunk, 12.«
meg nem maradunk, meg-sem maradunk, 13.«
nagy ellenség közt[vagyunk... ellenség között lakúnk,
Mészárosnál a III. vszk.:
, 2. sor: . . . maradékunknak . . . m aradé kinknak, 3.
«
jaj mindazoknak és azoknak9. a siralommal ártat siralmokkal ártatlanul
lanok
Mészárosnál is az V. vszk.5. sor: kényes gavallér, erős gavallér, 11. a látod, mely kövér, nézzed melly kövér, 13.
«
mégis csak mind[többet kér!'
mégis mind tsak többet kér, 14.
«
alig vagyon országunkban alig van már országunkban Pontosabban meg nem határozható, de még XVIII. századi lejegyzésben maradt ránk az első öt strófa a Nemzeti Múzeum Quart, hung. 1346. jelzésű gyűjteményében is.
Itt sem található meg a Thaly közölte szöveg hatodik versszaka. Thaly azt mondja, hogy «ezen az egészet oly gyönyörűen s erőteljesen befejező strophát, csak két változatban — egyik jó régi — találtam; mind a többi 15-ből hiányzik.» Ilyen 6 strófás változat ma is megvan a Thaly iratai között (I. köteg 9. 1.) a következő eltérésekkel:
Thalynál: a kéziratban:
1. sor: . . . Ur a ménnybül! . . . Ur magas mennyből 2,
«
Ments meg kérünk minket... minket hiányzik.6.
«
Ne hagyd... Ne hadd . . . 10.«
Az irigyektül, Az irigyektől, 11.«
Illy dölyfös néptül, Illy büszke néptől, 13.«
, . . nevétül . . . nevétől.1 A helyesírás eltéréseire nem vetettünk ügyet. Thaly helyenként a kiejtést is modernizálja.
A KURUC KÖLTÉSZET HITELESSÉGE 279 Ugyancsak az I. köteg 10. számú lapján 5 strófában, egy régi könyv
ből kivágott levélen 1790-ben Madjar országiak Éneke címmel találjuk. A 11 számozású lapon meg Ludus Hungáriáé címmel. A II. kötegben a 39,, 229. és 361. számú lapokon olvashatunk még Thalynak vidékről beküldött változatokat.
A Kákóczi-nőta dallamát is, meg a szövegét is csak a XVIII. század közepétől tudjuk nyomon kísérni. Hogy ennél előbb is élt már, az kétségtelen.
Thaly valószínűnek tartja, hogy a szöveg a dallammal egyszerre keletkezett, és amint fentebb már említettük, 1708. aug. 3—29. közé teszi keletkezését, mert Ocskay kivégzése, Bezerédi árulása után nem énekelhették, hogy az, .ellenség üzi, kergeti őket.
Nem zárkózhatunk el az elől a gondolat elől, hogy a Rákóczi-nóta dallamának történetével esetleg párhuzamot mutat a szöveg története is.
Feltehető, hogy az előbb létező tárogató dallamra, török síppal kísért melódiára, utóbb készítettek szöveget — amint az eredeti Mákóczi-nótáhól következnék — a lassú, komoly dallamhoz szomorú hangulatút. A tárogató dalforma, a meg nem kötött szótagszám megengedte, hogy szabadabb strófa
szerkezet alakuljon ki; az ismétlések lehetővé tették, hogy a sorokat bővítsék, variálják, ismételjék. Haraszti tanulmányából kitűnik, hogy a dallam nem volt kötött, állandóan módosították. A dallam módosítását nyomon követhette a szöveg változása. A nóta az idővel együtt vált tartalmasabbá és gazdagabbá.
E feltevéssel szemben tény, hogy ez az eredeti melódiára komponált szöveg nem maradt ránk, s az ez idöszerint legrégibbnek ismert szövegünk már eléggé bonyolult forma. A variánsok közül a legtömörebbnek, legegyszerűbbnek az a változat bizonyul, melyet Thaly az Adalékok IL 245. lapon a Jankovich- másolatokból tett közzé. Nem valószínű, hogy a vers utólag egyszerűsödött volna. Későbbi korú feljegyzése ellenére (Jankovich-másolata a Dávidúé soltári 158. darabjával anonos) ezt a följegyzést eredetibbnek gondoljuk
Ami Thalynak a dátumra vonatkozó legfőbb érvét illeti: bár a II. strófa Ócskáit, Bezerédit emlegeti, az ének keletkezhetett a kuruckor után. Az üzi, kergeti nem rájuk vonatkozik csak, hanem általában az összes kuruc vezé
rekre. E két név azt is bizonyíthatja, hogy az ének később, a kuruckort követő időkben keletkezett, akkor, amikor a nép régi dicsőségükre való emlé
kezésében már elfelejtette árulásukat. Különben is Bezerédi, Ocskai neve nem található meg minden változatban. A Dávidné soltáriból is mindkét név hiányzik, a Jankovich-gyüjtemény 173. II. 138-ból Ócskáié. Több változatunk van, melyben Ocskai neve helyett Bocskait találunk. Ilyen mindjárt a Figyelő változata 174:9-ből, a Nemzeti Múzeum Quart, hung. 1346. jelzésű gyűjtemény változata, Thaly iratai között: az I. kötegben a 9., 10. számozású lapokon lévő, a II. kötegben a 39., 299., 361. lapokon kezdődő változat.
K e v é s b b é j á t s z o t t T h a l y K á l m á n p a s s z í v szerepet a k ö v e t kező h á r o m v e r s k ö z z é t é t e l é b e n :
37. Most jöttem Erdélyből... Ad. I. 225. 16 sor.
Thaly Kálmán P. Horváth Ádám gyűjteményére, a Heekenastféle Magyar népdalok és románczok, meg Pap Gyula: Palócz népköltemények c. kiadványokra, továbbá több régi, az Akadémia kézirattárában fönnmaradt
19*
280 VARGA IMRE
dalgyűjteményre hivatkozik. «Az általunk itt közölt változat azonban ezen?
ujabbak, s eredeti jellegükből kivetkeztettetteknél nemcsak hogy sokkal régibb, de egyszersmind sokkal becsesebb és teljesebb is. Több ódon fel
jegyzésből... sikerült így egybeállítanunk, vagy mint hisszük: az eredetire vissza vinnünk.»
Ebben a formájában tehát semmi esetre sem hiteles kuruc vers. Valószínű,.
hogy az első 8 sort P. Horváth Ádámtól vette Thaly (279. számozású ének,), a második fele átdolgozásához pedig a palóc nóta szolgáltatta az anyagot.1
Tizenhatsoros változata a Nemzeti Múzeum Oct. hung. é41.-röl Erdélyi Pálnál a 109. lapon.
38. le vagy a legény, Tyukody pajtás-.. (Kurucz tábori dal.) Ad. I. 31.
10 négysoros vszk.
Thaly Ballá Károly kétrendbeli följegyzéséből tette közzé. Hogyan- került kezébe a kétrendbeli feljegyzés, a jegyzetében részletesen. elbeszéli.
Hivatkozva Szerb Antalnak a Rákóczi-album II. kötet 290. lapján az énekhez fűzött megjegyzéseire, a következőket tartjuk szükségesnek előadni.
Az első három strófát 'Emlékcsillámok címmel Ballá Károly közölte már 1862-ben, a Vasárnapi Újságban. Közlése apróbb részleteiben eltér a Thalyétól. (V. ö. Rákóczi-album II. 590. 1., ahol Szerb Antal újra adja Ballá szövegét.) A Nemzeti Múzeumban Thaly összegyűjtött iratai között (1390. Fol. hung. II. 327. sz.) ma is megvan Ballá Károlynak az a levele, melyben Thalyt Udvarhelyi Miklós öreg színészhez utasítja — 1849/50 táján hozzá juttatta el a vers régibb följegyzését. Ballá levelében «a harmadik és negyedik versszakot írta le, mert tovább nem emlékezett az énekre. Nála.
a 3. és é. versszak a következőképpen hangzik:
Rajtunk török dúl, rajtunk német jár, Tűz vassal pusztul ember és határ.
Ez az istentelen német annyi kárt tett már Hogy hozzá képest mit sem tett Batu és tatár.
Az nagy uraknak mézes bókot hány, S hozzá simulnak mint bódult zsákmány.
Hej nagy urak nem keresztény az a' ki pogány, Rosszabb pedig még ennél is labancz valahány.
Ballá levele mellett egy négy lapos levélpapíron Kurucz nóta régi időből felírással 9 strófás verset találunk, mely részleteiben nagy eltéréseket mutat Thaly közlésétől. A levélpapíron nincs semmiféle jelzés, hogy ki írta le, honnan és mikor. Az írás nem Thaly Kálmáné. Minden valószínűség szerint ez az a följegyzés, melyről Ballá levelében említést tett. Itt a Te vagy a legény... a negyedik strófától kezdve a következőképpen van meg:
Mindent igér, de — csak szorultában, És nem teljesít, ha szabadjában, A német és török hitnek fogadásában Ne bizz többet mint kutyának ugatásában.
í Azóta Szabó T. Attila az IK. 1935.391.1.- on egy 15 soros változatot közölt az Akadémia egyik XVIII. századvégi verseskönyvéből. Lehet, hogy Thaly kezén is megfordult ez a változat, és ujrakomponálásában ezt is felhasználta...
A KURUC KÖLTÉSZET HITELESSÉGE 281 Pusztítani jött nem segítségre,
Hogy elfoglalja országunk végre,
És kiirtsa nemzetünket, megesküdt égre:
Mind ki irta Bocskait és Betlent is végre.
Csak azt nézd pajtás labancz merre van ?
€sak ezt vágd pajtás el búsultodban.
Mert e pogány kiölt mindent édes hazánkban, Vágd tehát még a magyart is társaságában.
Adj kupámba bort, bort a lelkemnek, Fekete levest adj a németnek.
Elvégre is minden magyart ezek kiölnek, És hol labancz van, mit örülsz ott az életnek.
Bort kupámba, bort! embert a gátra, Tyukodi pa|tás nem maradsz hátra, S ha labanezot átvertük a más világra, Hozzon Isten b ékeséget szegény hazánkra
Amint látható, Thaly Kálmán erősen átsimította a verset. Kiadott
••és közkézen forgó alakjában nem hiteles szöveg. Elég kevés szerepe van Thalynak az első négy strófában, annál több a továbbiakban. A vers végének bordalszerü felcsendülése nagyon művészi; kétségkívül Thaly alkotása az általa kiadott szöveg 9. versszaka. Ismételjük: az egész versen megérzik Thaly művészi keze.
Kurackori vagy ehhez közelesö feljegyzés nem maradt az énekről.
íBalla Károlyénak szájhagyomány volt az alapja, a amig ö feljegyezte, már meglehetősen nagy változáson mehetett át, Thaly meg még inkább módosította a szöveget.
39. Őszi harmat után... (Bujdosó ének tárogató sípra.) Ad. II. 309. 8 nyolcsoros vszk. (Valójában csak 48 sor, mert minden versszakban két-két sor ismétlődik.)
Ezzel az énekkel együtt kell tárgyalnunk két más, hozzá kapcsolódó
•éneket, a, Boldogtalan vagyok kezdetűt — 9 kilencsoros vszk. — amelyet Thaly nem tartott kuruc költeménynek (nem is vette fel az Adalékokba), és a Zöld erdő harmatát kezdetűt — 9 ^ négysoros vszk. — melynek az Őszi . harmat után tulajdonképen csak a változata. Ezt az utóbbi éneket — ismételten
mondták róla, hogy a kuruc líra legszebb darabja — Thaly azzal a megjegy
zéssel kíséri az Adalékokban, hogy valószínűleg egy bujdosó kuruc a saját viszonyaihoz alkalmazta Balassa Bálintnak jól ismert, a Vitézi énekek II.
414. l.-on közölt Zöld erdő harmatát kezdetű versét.
A Boldogtalan vagyok és Zöld erdő harmatát kezdetű költeményeket Thaly a Vitézi énekek 11. Toldalékában tette közzé, az Akadémia kézirattárá
nak állítólagos Marton-féle kéziratgyüjtemenyéből. A Marton-féíe kéziratokat :Szily Kálmán, Mészöly Gedeon, Dézsi Lajos keresték az Akadémia kézirattá
rában, de nem találták meg.
A Boldogtalan vagyok költeménnyel kapcsolatban Thaly még egy 1770-es nyomtatványra is hivatkozik. Egy ilyen nyomtatvány van a Nemzeti
Múzeumban is. A rajta lévő 9 strófás verset kiadta Dézsi Lajos: Balassa
