Irodalomtörténeti Közlemények (ItK) 124(2020)
BENE SÁNDOR
A harmadik szirén
Zrínyi Miklós verseskötetének díszcímlapja
Az Adriai tengernek Syrenaia címlapjáról és a vele átellenben elhelyezkedő1 metszetes díszcímlapról némi túlzással lassan akkora szakirodalom szól, mint magáról a kötetről.
Észszerű lesz tehát a vizsgálódás célját pontosan meghatározni. Ez pedig a kötetkom- pozíció modernségének, a korabeli modernitásban elfoglalt helyének kijelölése. Nem általában az összes szirén, sellő és najád, nem mindegyik, viharban vagy szélcsendben hajózó Odüsszeusz-utód érdekel tehát,2 hanem a korábbi századok során felhalmozott allegorikus képzettársítások azon rétege, amely a Syrena-kötet közvetlen kortárs kon- textusát alkotja, vagy azt (noha távolabbról) erősen befolyásolja. Éppen ezért a vizuális és a textuális üzenetet egyszerre, egymáshoz képest próbálom vizsgálni.3
* A szerző a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Irodalomtudományi Intézetének tudományos főmun- katársa. A tanulmány a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar
„Sztoicizmus és a modernség hagyománya a magyar irodalomban” c. (20683 B 800) kutatási projektjé- nek támogatásával készült.
1 Az antiporta általában „a címlappal szemközti” címlapkép: V. Ecsedy Judit, „Egy ismeretlen »Syrena«- variáns és Kazinczy: Adalékok Zrínyi Miklós »Adriai tengernek Syrenaia« c. művének kiadástörténeté- hez”, Irodalomtörténeti Közlemények 95 (1991): 235–251, 235; Knapp Éva, „Zrínyi Miklós Adriai tengernek Syrenaia (Bécs, 1651): A díszcímlap könyvészeti, ikonográfiai és irodalmi értelmezéséhez”, in Knapp Éva, Librum evolvo: Eszme- és könyvtörténeti tanulmányok a XVI–XX. századból, 35–42 (Budapest: Reciti, 2017), 36.
2 Kiindulásul, az antik és középkori tradícióról összefoglalóan: Leofran Holford Strevens, „Sirens in the Antiquity and in the Middle Ages”, in Music of the Sirens, eds. Phyllis Austern and Inna Naroditskaya, 16–51 (Bloomington–Indianapolis: Bloomington University Press, 2006). Az egyházatyák, főként Ambrus hivatkozásairól: Fritz Graf, „Myth in Christian Authors”, in A Companion to Greek Mythology, eds. Ken Dowden and Niall Livingstone, 319–341 (Oxford: Blackwell, 2011), 330–331. A magyar szakirodalom- ból máig alapvető mű: Szilágyi János György, „A görög irodalom kezdetei: Megjegyzések Marót Károly könyvéhez”, A MTA Nyelv- és Irodalomtudományok Osztályának Közleményei 10 (1957): 415–450; újabban a Horváth Judit, szerk., Tengeristennő az Olymposon: Mítoszok szóban és képben (Budapest: Gondolat Ki- adó, 2015) kötet tanulmányai. Ezen kívül: Heidl György, „A keresztény és a szirének”, in Heidl György, A keresztény és a szirének: Patrisztikus tanulmányok, 165–200 (Budapest: Kairosz Kiadó, 2005). Részleges áttekintés a barokk applikációkról: Salvatore Tedesco, Le Sirene del Barocco: Il nuovo spazio dell’ estetico nel dibattito barocco italiano su dialettica e retorica (Palermo: Centro Internazionale Studi di Estetica, 2003).
3 Természetesen inkább a megrendelő költő, mint a kivitelező Subarics György (Juraj Šubarić) oldaláról.
Róla ugyanis nagyon kevés életrajzi adat ismert, műveinek szemléje pedig jó képességű, de különösebb eredetiséget, önállóságot nem mutató mesternek mutatja. Az adatokat először összegyűjtötte: Kovács Sándor Iván, „Kísérlet Zrínyi Tasso-köteteinek meghatározására”, in Király Erzsébet és Kovács Sán- dor Iván, „Adria tengernek fönnforgó habjai”: Tanulmányok Zrínyi és Itália kapcsolatáról, 48–58 (Buda- pest: Szépirodalmi Könyvkiadó, 1983), 235 (19. j.); az új feldolgozás: Milan Pelc, „Georgius Subarich
A calamita és a kormány (Az értelmezés határai)
Az eddigi elemzések fő problémája az volt, hogy vagy az egyik, vagy a másik oldal- ra helyezték a hangsúlyt. Néhány alapkérdést illetően mindazonáltal egyetértés lát- szott kibontakozni. E konszenzus legfontosabb elemei a következők. A képen látható főalak, a hajóban ülő páncélos vitéz maga Zrínyi Miklós. A cím valójában címmondat, amely egy azonosító metaforát alkot: Zrínyi Miklós szirén.4 A metafora mögött egy másik metafora húzódik meg: a költő szirén. A teljes jelentés tehát úgy volna lefordít- ható, hogy ’Zrínyi Miklós az Adria költője’ (s itt „Adrián” a magyar kulturális tér pars pro toto típusú jelölése értendő, azaz: ’Zrínyi Miklós magyar költő’, ’Magyarország köl- tője’, de ezen belül erősebben kötődik e kulturális és politikai tér egyik tájegységéhez, a Dél-Somogytól az Észak-Adriáig terjedő vidékhez). Az efféle címadás a korabeli Ma- gyarországon meglehetősen szokatlan volt; Zrínyi mintha az antik és a korabeli epika
sculpsit Viennae: bakrorezac Juraj Šubarić u Beču oko 1650. godine: djela i naručitelji”, Radovi Instituta za povijest umjetnosti 39 (2015): 55–74.
4 Kiss Farkas Gábor, Imagináció és imitáció Zrínyi eposzában (Budapest: L’Harmattan Kiadó, 2012), 128.
Zrínyi Miklós, Adriai tengernek Syrenaia (1651), Subarics György metszete
címadási gyakorlatát vitte volna át az egész kötetre, amely a főszereplő nevével utal az elbeszélendő eseménysorra (Aeneis, Orlando furioso, Goffredo),5 csakhogy ezektől is el- tért egy lényegi vonatkozásban: a ’Syrena – Zríni’ címmetafora ugyanis annyit jelent, hogy a tárgyat megjelölő cím végső soron és sensu stricto maga a szerzői név, „Groff Zrini Miklos”.
Borzsák István még ennek a következtetésnek az inverzét fogalmazta meg, amikor abból indult ki, hogy „Zrínyi kötetének nincsen címe. A szerző szándékára és – talán – a kötet mondanivalójára vonatkozólag csupán a címlap szimbolikus ábrázolásából ol- vashatunk ki egyet s mást”.6 Ez a sarkos tézis azonban szerencsére inkább megnyitja, mint lezárja az értelmezést, bevon bennünket a Zrínyi által kezdeményezett „játékba”, a jelentések labirintusának bejárásába. Valóban labirintusról van szó7 – mintha csak az olvasó tudatos zavarba ejtése lenne a szándék. A szerző, mondja magáról Zrínyi: „Én”.
A tárgy: ismét csak: „Én”. Borzsák az ikonográfiai és irodalmi reminiszcenciák szemlé- zése után kijelenti: „Zrínyi ábrázolásában is annyi szimbólum stb. – és nem utolsó sor- ban: aenigma – keveredik, hogy e próbálkozás szerzőjének sem vetheti senki szemére a belemagyarázás szándékát. Egészen bizonyos, hogy még sokkal több is rejtőzik benne.”8
Ennek a „többnek” az irányába nagy lépést tett Kiss Farkas Gábor, aki a Syrena szo- katlan címformájában a „csodás” (mirabile) hatásra törekvő, Francesco Patrizira visz- szavezethető manierista címadói gyakorlat példáját látja, amely az olvasó meghök- kentésére, elgondolkodtatására törekszik (mint Marino Pásztorsípja vagy Tesauro Arisztotelészi látcsöve). Zrínyi eszerint szándékolt elmésséggel (arguziával) a szirének természetének kettősségére kívánta felhívni a figyelmet: az égi szirének harmóniát ho- zó éneke és az Odüsszeusz-történetből ismert, bűnre csábító, halálba hívó földi (ten- geri) szirének dala eltér, és mégis összetartozik.9 A Tesauro és Zrínyi korában bevett arguzia retorikai terminusa a kettőzés (geminatio); Zrínyi Marinónál láthatott rá szép példákat, s Kiss Farkas éppen az ő Galeria című gyűjteményének egyik prózai aján- lószövegében mutatott rá arra, hogy a magát provokatívan a „szirén kisfiának” neve- ző költő a sziréneket egyszersmind a hagyományos morális allegóriában is fellépteti mint a kevélység és a gyönyörvágy megjelenítőit. A Subarics-címlapmetszeten megje- lenő szirének mintha éppen ezen a két úton próbálnák a hajóst eltéríteni céljától – más szóval „Zrínyi képiséggé alakította a Galeria dedikációjának szövegét”.10 E következte- téssel visszaérkezett a Borzsák által is rögzített paradoxonhoz:
5 Az eposz címe, amely a történéssor helyszínére utal, a 16. századi újító gyakorlatot követi, amely a Goffre dóból is Gerusalemme liberatára változtatta a Tasso-eposz címét. Uo., 128–129.
6 Borzsák István, „»Adriai tengernek Syrenaia«”, Irodalomtörténet 47 (1959): 480–488, 482.
7 Ilyen labirintusként tekint az egész kötetre: Borián Elréd, Zrínyi Miklós a pálos és a jezsuita történetírás tükrében, Pannonhalmi füzetek 50 (Pannonhalma: Bencés Kiadó, 2004), 323–362.
8 Borzsák, „»Adriai tengernek Syrenaia«”, 486.
9 Kiss, Imagináció és imitáció…, 128–129.
10 Uo., 127. Az előző két lapon idézi és fordítja a szöveget. Vö. Giovan Battista Marino, La Galeria […] quarta impressione ricorretta (Venetia: Ciotti, 1635), sztlan. („All’illustrissimo sig. marchese Luigi Centurioni”).
A Zrínyi-könyvtárban: Klaniczay Tibor, szerk., A Bibliotheca Zriniana története és állománya – History and Stock of the Bibliotheca Zriniana, kiad. Hausner Gábor, Zrínyi-könyvtár 4 (Budapest: Argumen-
Nem zavarhatta sem a mestert [ti. Subarics Györgyöt – B. S.], sem a megrendelőt, de nem zavarhatja a mai szemlélőt sem az, hogy az ábrázolás – rideg logikával nézve – a pán- célos vitézt nem szirénnek, hanem a sziréni csábítás tárgyának, a szirének ellentétének mutatja. A háttér és a gondolati egész ismeretében ezt a szőrszálhasogatást nyugodtan fölöslegesnek minősíthetjük: az elöl lubickoló szirének – az ábrázolás intencióját tekint- ve – csak még nyomatékosabban hangsúlyozzák a hajóban rendületlen nyugalommal ülő és semmiféle csábításra nem hallgató Odysseus-Zrínyi szirén-mivoltát.11
A többletet Borzsák István tanulmányához képest Kiss Farkas Gábornál a Zrínyihez közeli források feltárása hozta – Marino jelentősége nagyobbnak bizonyult, mint azt a korábbi kutatás vélte. Azt hiszem, a továbbhaladásnak is ez lehet az útja: a források még szélesebb körű feltárása, illetve a már ismert források kontextualizása. Példa er- re éppen a Marino-jelenség. Zrínyi címlapképének üzenete egy olyan poétikai vitá- ban s egyúttal kultúrpolitikai háborúban foglalt állást, amelynek egyik kulcskérdé- se, ha úgy tetszik, botrányköve éppenséggel a költő = szirén marinista azonosítása volt.
Az állásfoglalás pedig (bármennyire is egyensúlyt tart a kötet egészének ideológiája a marinista sugallatok és a VIII. Orbán pápa köréből érkező klasszicizáló elvárások kö- zött) a leghangsúlyosabb helyen, a kötet kapujában, Marino, s tágabb összefüggésben a marinói modern mellett teszi le a voksot. Ráadásul úgy, hogy Zrínyi teljesen tisztában látszik lenni a vita korábbi fordulójának, a Tasso és Marino közötti vetélkedésnek a szi- réneket szintén középpontba helyező hullámaival.12
Lássunk egy további példát a geminatio, a jelentéskettőzés alakzatára, mellyel a cím- lapértelmezés egy másik rétegét szemléltethetjük. Klaniczay Tibor óta közhely, hogy a Syrena-címlapkép alapmotívuma, a hajót irányító parancsnok, politikai utalást is hor- doz. A Ráttkay György-féle Horvátország-történet közli Zrínyinek a báni beiktatáson
tum Kiadó–Zrínyi Kiadó, 1991), 292 (BZ 352; kat. 334.). Magam is úgy látom, a Galeria szoborszekciójá- nak ajánlószövege közrejátszhatott a díszcímlap ikonográfiai programjának kidolgozásában, azonban nem fogalmaznék ennyire sarkosan. A Marino-szöveg szerintem az egyik ihlető volt. Marino ugyanis e helyütt nem állítja középpontba a sziréneket, azok csupán egy elemét képezik a hajócskát fenyegető veszedelmek sorának. Az összetett allegória értelmében: az emberi szellem hajócskája az erény tenge- rén tart a dicsőség kikötője felé; a hajót irányító kormányos az értelem, az evezőket húzó matrózok az érzékek; a célba érést fenyegető veszélyek: a nagyravágyás [1], a gyönyörteli tétlenség [2], az irigység [3], a cselvetések [4] és a rágalmak [5]. Az őket megérzékítő allegóriák: szellők [1], szirének [2], remorák (bojtorjánhalak) [3], víz alatti sziklák [4], illetve kalózok [5]. A megfelelések világosak, Kiss Farkas Gábor fordítása plasztikus és pontos, az értelmezésben azonban összevonja az [1.] és a [2.] veszélyt, és kizárólag a [2.] allegóriáihoz, a szirénekhez rendeli őket: „A Zrínyit csábító két szirén, azt hiszem, egyértelműen megfeleltethető a marinói csábítások első két szereplőjének, a Kevélységnek (a hízelkedés édes szellői, nagyravágyás) és a gyönyöröknek (le delizie)”. E megállapítással vitatkoznék; az első csábítás az ambizione (a nagyravágyás), a második a delizie (élvezetek/gyönyörök) – a szirének Marinónál csupán az utóbbiakat jelölik, míg az előbbire a hízelkedés simogató szellői (aure soavi d’adulazione) utalnak.
11 Borzsák, „»Adriai tengernek Syrenaia«”, 486.
12 Bene Sándor, „Szirének, főnixek, könnyek: Zrínyi Miklós költészete a kortárs poétika összefüggésében”, szerkesztés alatt a Zrínyi Miklós és a magyarországi barokk költészet című konferencia (Eger, 2020.
szeptember 3–5.) előadásait közlő kötetben.
mondott beszédét (1649 januárjából), amely világosan tanúskodik róla, hogy az állam
= hajó metaforika mennyire előterében volt Zrínyi képzeletének, éppen a Syrena szer- kesztési munkálatainak idején. A varasdi szónoklat idevágó helye a következő:
Bizony a bölcsesség magas oszlopára hágjon és a hadi virtus dajkálja azt, aki ily vihar- vert hajó vagy inkább nemes királyság kormányrúdját kívánja irányítani a szerencsének ily viharos színeváltozásai közepette.13
Természetesen igaz, hogy „a háborgó tengeren biztosan kormányzó hajós jelképezi azt a férfit is, aki ezután már a nemzet hajóját akarja biztos révbe vezetni, a hűség és vi- tézség iránytűjével nagy őse csillagát követve”.14 Igaz, még ha azóta másképp is lát- juk a két komponens, a poétika és a politika súlyának arányát, és arról sem felejtke- zünk el, hogy ezen a helyen, ebben a beszédben Zrínyi csak közvetve szólt a magyar, közvetlenül pedig a horvát nemzethez. De nem hagyható figyelmen kívül a címlapkép szirénjeinek egy másik jelentése sem. A korabeli politika immoralitását vagy amora- litását bíráló művekben nem ritka a szirénekben a megtévesztő, programszerűen szín- lelő és leplező machiavellista politika allegóriáit látni15 – a csábításra ügyet sem vető, tekintetét előre szegező páncélos hajós ilyen módon jelenthetné a modern politiká- tól való elfordulást, a múlt hősei által képviselt tiszta hazaszeretet és hit nevében. Van olyan értelmezése a képnek, amely pontosabb definíciókkal is kísérletezik. Az eluta- sítás egyesek szerint az álnok és csábító Habsburg hatalom manipulációinak szólna.16 Mások viszont úgy látják, hogy „a szirének szerelme a törökkel való szövetségre gon- dolók allegóriája lehet”, következésképpen a címlap szirénektől elforduló hajósa nem általában a politikától, hanem csak „a törökkel szövetséget tervezőktől” fordítaná el a
13 Georgius Rattkay, Memoria regum et banorum regnorum Dalmatiae, Croatiae et Sclavoniae (Vienna:
Cosmerovius, 1652), 256. Az itt közölt fordítás Borián Elréd munkája: Borián, Zrínyi Miklós…, 372.
14 Klaniczay Tibor, Zrínyi Miklós, Irodalomtörténeti könyvtár 14 (Budapest: Akadémiai Kiadó, 1964), 354;
vö. Borzsák, „»Adriai tengernek Syrenaia«”, 485. Ugyanilyen értelemben kapcsolja össze a két helyet értelmezésében Pelc, „Georgius Subarich sculpsit…”, 63.
15 Az egyik legnevezetesebb: Diego Saavedra Fajardo, Idea de un Príncipe Político Christiano represen- tada en cien empresas (Monaco: Nicolao Enrico, 1640). Zrínyi 1660-as párizsi latin kiadása: Klaniczay, A Bibliotheca Zriniana…, 409–410 (BZ 334; kat. 603.). Saavedra Fajardo jelentőségéről a hírnév modern mediatizálódásának folyamatában lásd: Bene Sándor, Theatrum politicum: Nyilvánosság, közvélemény és irodalom a kora újkorban, Csokonai könyvtár 19 (Debrecen: Kossuth Egyetemi Kiadó, 1999), 250–253.
Új összefoglaló munka: Monostori Tibor, Diego Saavedra Fajardo és a Habsburg egység (1633–1646):
Doktori disszertáció (Budapest: ELTE BTK, 2011), hozzáférés: 2020.11.22, https://edit.elte.hu/xmlui/
handle/10831/40161. Lásd még: Tibor Monostori, „Antineutralidad: An unknown and unpublished book of Diego de Saavedra Fajardo”, Janus 7 (2018): 1–18.
16 Margareta Sveštarov Šimat, „Premjer likovnog i ikonografskog preoblikovanja grafičkog predloška u 17. stoljeću: Naslovnica venecijanskog bakroresca Jacopa Piccinija i naslovnice poetskog spjeva braće Zrinski”, in Klovićev zbornik: Minijatura – crtež – grafika 1450–1700: Zborni radova sa znanstvenog skupa povodom petstote obljetnice rođenja Jurja Julija Klovića, ur. Milan Pelc, 204–215 (Zagreb: Institut za povijest umjetnosti Hrvatske znanosti i umjetnostiakademije, 2001), 209–210, 214 (30. j.). Ezt az egyenes azonosítást cáfolja Pelc, „Georgius Subarich sculpsit…”, 71 (49. j.).
tekintetét.17 Vajon itt is a geminatio jelen- ségével állnánk szemben?
Azt hiszem, a kérdés ennél bonyolul- tabb. A kettőzés (vagy akár több, részben ellentmondó jelentés ütköztetése) mint arguzia bizonnyal ott van Zrínyi eszköz- tárában, de ebben az esetben azért nem mindegy, hogy a tenger nyugodt vagy vi- haros – a Ráttkaynál olvasható beszéd- ben viharos, a Subarics-képen nyugodt.
A szirének politikai szimbólumként va- ló felléptetése sem feltétlenül negatív elő- jelű: a Zrínyi Péter-féle Syrena-címlapon (amelynek megrendeléséhez Miklósnak is lehetett köze!)18 a tengeri lények éppen- séggel a hatalom jelképeit kínálják a fő- hős-szerzőnek, melyeket az el is fogad.
A kiutat a dilemmából – minden értel- mezés igaz valamennyire, tehát biztosan mindegyik legitim is – a mitológiai uta- lás pontosítása, vagyis annak a bizonyos szőrszálnak a további hasogatása kínál- ja. Az az ellentmondás, ami már Borzsák Istvánnak is feltűnt, s amit Galavics Gé- za vizsgálódása tett explicitté, jelesül hogy a szirén-történet legismertebb, odüsszeu- szi változata semmilyen módon nem egyeztethető össze a Subarics-képpel, hiszen egy- részt a hajós nincs az árbochoz kötözve, másrészt pedig maga is szirén, s ilyen módon egy egész allegóriahálózat kizáródik az interpretációból:19 egy másik mítosz irányába terelte a figyelmet. Szilágyi András joggal mutatott rá, hogy a kor emblematikájában az Argó hajót vezető koronás Iaszón-figura Odüsszeusznál sokkal közelebb álló kép- zet a hajó tatjában ülő, azt irányító Zrínyi-figurához.20 Ennek egyik további változa- tával Zrínyi annak a Gabriel Rollenhagennek az emblémáskönyvében találkozhatott, akit mind az Idiliumokhoz, mind a Vitéz hadnagyhoz bizonyítottan forrásul használt.
A Rollenhagen-embléma pedig nem viharos tengert ábrázol – a picturát illusztráló vers
17 Borián, Zrínyi Miklós…, 336.
18 Kovács, „Kísérlet Zrínyi Tasso-köteteinek…”, 52–54.
19 Az ellentmondást jelzi: Galavics Géza, Kössünk kardot az pogány ellen: Török háborúk és képzőművészet (Budapest: Képzőművészeti Kiadó, 1986), 144 (170. j.).
20 Szilágyi András, „Önjellemzés és szerepvállalás: Az allegorikus portré műfajának néhány jellegzetes változata a 17–18. századból«”, in Színlelés és rejtőzködés: A kora újkori magyar politika szerepjátékai, szerk. G. Etényi Nóra és Horn Ildikó, 291–312 (Budapest: L’Harmattan Kiadó–Transylvania Emlékeiért Egyesület, 2010), 292–294.
Petar Zrinski, Adrianskoga mora Sirena (1660), címlap, Giacomo Piccini metszete
ezzel a gondviselés (vagyis a sors bonát irányító Isten) minden körülmények között ér- vényesülő hatalmára mutat rá:
Nálam a kormányrúd, s kormányzom jól a hajómat, minden egyéb döntés ott a kezedben, Uram.21
Zrínyit pedig – a Vitéz hadnagy és a Szigeti veszedelem utalásai szerint – a viharos és nyugodt „tenger” (a politika és a hadviselés váltakozó színterei és helyzetei) ugyanúgy érdekelték, és szabályaiban dinamikus, rugalmas reakciót tanácsol. Idézem az érteke- ző szöveg és az eposz egybecsengő sztoikus gondolatait:
Mert valamint nem áll a hajós ember hatalmában a szükséges szeleket előállítani és hoz- ni, hanem azokkal, akik magoktul jőnek, mesterséggel élni: úgy szintén, noha egy had- viselő embernek, avagy akárkinek másnak nem áll hatalmában jó alkalmatosságokat avagy occasiókat teremteni; mindazáltal azok, akik magoktul jőnek, kell néki mesterked- ni, hogy az ő hasznára és javára legyenek, hogy az maga állapotját az időhöz szabhassa.22
Bátor szüvel szokott szerencse játszani;
De bátor őnéki nem szokott engedni.
Valamint kormányos habbal tusakodni Tud, ugy kell bátor szüvnek evvel küszködni.23
A díszcímlap metszetének elsődleges kontextusához ezek a szövegek is hozzászámítan- dók. Ám mint maguk is bizonyítják, a politikai jelentésréteg háttérbe szorul költőnknél a morálfilozófiai és főként a poétikai mögött. Éppen azért fontos az Argó-történetre fi- gyelni, mert jóllehet a Subarics-kép (talán többszörös áttétellel) az Iaszón-ábrázolások kompozíciós mintáját követi, de az Argonauta-mítosz asszociációs mezőjében kitünte- tett helyet foglal el ennek a mítosznak egy másik szereplője, Orpheusz. Az az Or pheusz, akire a Syrena-kötetben számos utalás található, akinek Herkulessel folytatott „vetél- kedése” Zrínyit láthatóan a legmélyebben foglalkoztatta, és aki költő lévén maga is le- het „szirén”, ám a hajó utasaként találkozott a valódi szirénekkel is. Odüsszeusz filozofi- kus eljárásától eltérően ő a költészet, a dal erejével győzte le őket, túlénekelve a szirének énekét, megmentette társait a biztos haláltól. Zrínyi megbízói elképzelésének hátteré- ben bizonyosan ez a mítosz húzódik, hiszen ennek alapján valóban szerepelhetnek egy képtérben a csábító tengeri szirének és a költőként megjelenő szirén, illetve a szirénként fellépő költő. Egy korábbi tanulmányomban már rámutattam Zrínyi leleményének (fel-
21 Csehy Zoltán fordítása. A Rollenhagen-kötet azóta elveszett a Zrínyi-könyvtárból: Klaniczay, A Biblio- theca Zriniana…, 284 (kat. 313.).
22 Vitéz hadnagy (a továbbiakban: Vh), 6. disc.; Zrínyi Miklós, Összes művei, kiad. Klaniczay Tibor és Csapodi Csaba, 2 köt. (Budapest: Szépirodalmi Könyvkiadó, 1958), 1:461–462. Silhon szövegét itt már elhagyta, Bacon fordítását csak ezután kezdi, tehát talán saját invenció.
23 Szigeti veszedelem (a továbbiakban: SzV), X, 5.
tehetően közvetlen) forrására, Francis Bacon szirén-esszéjére.24 Ám a forrás meghatáro- zása, még ha az értelmezés kereteinek meghatározásában sokat segít is, ez esetben még nem oldja meg a problémát. Az ugyanis makacsul megmarad az Or pheusz-mítoszban is.
A kép és a szöveg üzenetei ütköznek a Syrena címlapján – lévén hogy a szirének akár az Orpheusz-, akár az Odüsszeusz-történetben egyértelműen negatív figurák, míg a vitor- lán olvasható címmondat a hajóban ülő hőst szirénnek aposztrofálja, és mégis pozitív színben tünteti fel. Azt hiszem azonban, hogy amint a kompozíció nem egyetlen (képi vagy szöveges) forrásra megy vissza, hanem források sokasága ihlette, és képzettársítá- sok sokasága vibrál mögötte, úgy a címmondat azonosító metaforájában sem egyetlen, eleve rögzített, a szerzőtől belekódolt jelentést kell keresnünk. Lényegét tekintve min- den metafora egy elbeszélést sűrít magában; a helyes értelmezői eljárás ennek a felderí- tése, előbb a képi, majd az irodalmi források áttekintése révén.
A tér nem végtelen. Szélső határait a mitológiai allúziók mellett kijelölik a címlap- metszetnek belső, a szöveg irányába tett utalásai is, morálfilozófiai, teológiai, politikai és poétikai irányból egyaránt. A hajóban ülő költő képének kapcsolódási pontja a kö- tetben a XIV. ének eleje. Az itt elképzelt fiktív jelenet – a műve írását tengeri utazáshoz hasonlító költő, aki a befejezéshez közeledve a „parton” már látja leendő lelkes olvasó- it – egyrészt epikus toposz, Zrínyi korában egyike a legerősebbeknek: Ariosto Eszeve- szett Orlandóját idézi meg a szöveg.
Már én mágnesküvem portushoz hoz engem, Szerencséssen jüttem által ez tengeren, Immár barátimat az parton esmerem, Mellyek nagy örömmel jüttek énelőmben.25
A Szigeti veszedelem közvetlen forrásául szolgáló Karnarutić-kiseposzt díszítő metsze- ten még maga Orlando volt látható,26 Zrínyi tehát a „hazai” (a horvát) hagyománynak is adózott a motívummal, amelyet Subarics mester a címlapon illusztrált. A toposzt azonban már pusztán a szcenírozás is politikailag értelmezi át. A magyar költőt váró
„barátok” az eposz első változatában még számosan szerepelnek megnevezve is (Lippay György, Nádasdy Ferenc, Batthyány Ádám, Csáki László, Esterházy László, Homonnai György). A bécsi kiadásban viszont már csak hárman válnak ki a „száz mások”27 közül:
Zrínyi Péter, Wesselényi Ferenc és Batthyány Ádám, azaz a korabeli Magyar Királyság
24 Bene Sándor, „Orpheus és Hercules: Francis Bacon, Zrínyi Miklós és a magyar felvilágosodás”, in A felvilágosodás előzményei Erdélyben és Magyarországon (1650–1750), szerk. Balázs Mihály és Bartók István, 157–172 (Szeged: SZTE Klasszikus Magyar Irodalom Tanszék, 2016).
25 SzV, XIV, 3. „Nincs már, ha a valót mutatja mappám, / nincs messze, hogy a rév előnkbe bukkan, / s a part, hol annak a hálát megadnám, / ki tengeren át kísért utunkban, / melyen, hogy ép marad, s nem veszt-e sajkám / irányt, gyakran szorongtam elfakultan. / De már fölsejlik, látom is, a földet, / a partot és megnyitva kikötőmet.” Ludovico Ariosto, Az eszeveszett Orlando, ford. Simon Gyula, Felfedezett klasszikusok 10 (Budapest: Nemzeti Tankönyvkiadó, 1994), 1239.
26 Milan Pelc, Renesansa, Povijest umjetnosti u Hrvatskoj (Zagreb: Naklada Ljevak, 2007), 559.
27 „Száz másokat látok, örömest az kiket / Köszönteném, hajtok de most nékik fejet […]”. SzV, XIV, 12:1–2.
főméltóságai, egyszersmind a stratégiai jelentőségű országrészek katonai főparancs- nokai.28 Zrínyi Péter esetében kissé sántít az argumentum, neki messze nincs a másik két szereplőéhez mérhető katonai tisztsége, talán éppen ezért utal Miklós oly hangsú- lyosan horvát származására – itt, Horvátországban várta ugyanis Péter a károlyvárosi főkapitányi címet, ami a határőrvidék kézben tartását jelentette volna. (Mint tudjuk, hiába.)29
Másfelől ez a politikai utalás (a konkrét programra, a török elleni harc megkezdésé- re való célzás) morálfilozófiai keretbe illeszkedik, hiszen az idézett sorokat megelőzően Zrínyi a tengeren átkelő hajós képét ilyen összefüggésben fejti ki részletesen:
Ihon jün Zrininek ragyagó csillaga, Ihon mozdulhatatlan tramontanája. […]
Nem távozik annak veszélyre hajója, Melynek ez csillaghoz tart okos kormánya;
Hüvség, vitézség ennek calamitája, Az mely ez csillagot veszteni nem hagyja.30
A két ritka szóhoz a zágrábi kódex íródeákjával magyarázó margójegyzetet is írat:
„NB. Calamitának hijak az tengeren iáro Emberek az Magnest, mellyel az Compastum mutatoiát megkenuen mindenkor tramontána Cillágra mutat”.31 Úgy látszik, Zrínyi ezt a láthatatlan erőt – az iránytű mágneshegye és a képen láthatatlan sarkcsillag közöt- ti kapcsolatot – tartotta a kép és a mögöttes képzet összetartó tengelyének. Ez a réteg még kiegészül egy újabb, teológiaival, a korábban már részletesen elemzett isteni ihle- tésre, az afflatusra utaló sorok utalása révén:
Bán cselekedetét az én kezem irja, Mellyet Isten lölke elmémben béfuja.32
Hány felől is tevődik tehát össze a szituáció? A „nagy örömmel” partra futó barátok:
az ariostói eposzpoétika öröksége. A hűség és a vitézség mellé társuló okosság („okos kormány”) a sztoikus hatást képviseli. Mindezek fölé borul a sugalmazó Szentlélek ég- boltja. Az allúziók és utalások szinte hézagmentesen illeszkednek a szöveg és a kép között: a díszcímlapon hajózó hős elfordítja tekintetét a csábító szirénektől, és téved- hetetlen erkölcsi iránytűje segélyével „Zrininek ragyagó csillaga” felé tart. Talán nem
28 Várkonyi Ágnes, Európa Zrínyije: Válogatott tanulmányok (Budapest: Argumentum Kiadó, 2010), 64.
29 Részletesen: Bene Sándor, „Zrínyi-levelek 1664-ből”, Irodalomtörténeti Közlemények 96 (1992): 225–242.
30 SzV, XIV, 1:1–2; 2.
31 Zrínyi Miklós, Költői művei 1: Források, kiad. Orlovszky Géza, Zrínyi-könyvtár 6/1 (Budapest: ELTE BTK, 2015), 432.
32 SzV, XIV, 1:3–4. Lásd: Laczházi Gyula, „»Mellyet Isten lölke elmémben befuja«: Az isteni inspiráció Zrínyi »Szigeti veszedelmé«-ben”, Irodalomtörténet 87 (2006): 565–576.
esem a túlértelmezés vétkébe, ha már magában a névben is szándékolt, elmés kétértel- műséget látok. A költő Zrínyi sarkcsillaga nem más, mint a mártír dédatya, azaz a név mindkét „szereplőre” utal, amint az utazás (a kötet írása, a benne bejárt erkölcsi emel- kedő pálya) is a Fiúnak az Atyához való eljutását, a „Zrini” név elnyerését vitte színre a Syrena érzelemtörténeti narratívájában. A metszetábrázoláson a vitorla fölött lebegő banderola csíkján olvasható jelmondat, a Sors bona nihil aliud ugyanezt a teologizáló koordinátapontot jelzi – hiszen a „jó szerencse” Zrínyi gondolkodásában közeli rokon- ságban állhat a pázmányi (s annak hátterében az ágostoni) értelemben vett égi erővel, a
„segítő kegyelemmel”.33 A kép maga azonban, pontosabban: annak a vitorlán olvasható értelmező szövege, az „Adriai tengernek Syrenaia Groff Zrini Miklos”, éppen az ellen- kező irányba viszi az olvasatot, megtöri, legalábbis megbillenti a szépen illeszkedő uta- lássort, hiszen a hajóst magát költőként jelöli meg, akinek legfőbb attribútuma (a dal) egybe esik a csábító lenti szirének énekével, s ilyen módon azoktól végleg elszakadni nem tudhat, viszi magával a saját szirénségét. Az így kialakított tágas olvasati mezőn belül a fő kérdés a súlypontokra, a hangsúlyok erősségére esik – ebben segíthet dönte- ni a címlapmetszet értelmezése.
Ikonográfiai párhuzamok
A metszet, pontosabban a metszet és a szöveg(ek) összejátékának arguziái között, mint már utaltam rá, a források szemléje adhat a kezünkbe iránytűt. Nem olyan tévedhe- tetlent, mint Zrínyi calamitája, de az irány azért nagy vonalakban megjelölhető a se- gítségével. Lássunk néhány vizuális forrást a végtelenül gazdag ikonográfiai hagyo- mányból. Többségüknek legföljebb közvetve lehet köze Subarics György képéhez, de fontos minél szélesebb körre rámutatni, hogy a választást megítélhessük. A Zrínyi ál- tal talán látott, illusztrált Vergilius- és Ovidius-kiadások között volt olyan, ami a tró- jaiak hajóinak pusztulását, az új hazába kényszerülést a vers szó szerinti leképezésé- vel oldotta meg, a najádokká vagy mermédekké alakult hajókat ábrázolva.34 A Szilágyi
33 Pázmány a Feleletben a szívet megindító és akaratot felgerjesztő kegyelmi ajándékról (az alkalmatos gondolatról, a cogitatio congruáról) szólva hivatkozik Arisztotelészre: „[…] még az pogány bölcs is azt írja, omnis bona consultatio originem ducit a bona fortuna, quae praecedit humanam industriam [minden jó döntés az emberi törekvést megelőző jó szerencsétől veszi eredetét]”. Pázmány Péter, Felelet Magyari István sárvári prédikátornak az ország romlása okairúl írt könyvére, kiad. Hargittay Emil, Pázmány Péter művei: Kritikai kiadás (Budapest: Universitas Kiadó, 2000), 157. A szöveg ezt Ágoston azon gondo- latának megerősítéseként hozza fel, mely szerint nincs az ember hatalmában, hogy az akaratot irányító gondolatra maga találjon rá: „Non est (úgymond Szent Ágoston) in hominis potestate, ut illi occurrat cogitatio, moneat voluntatem”; uo., 157. „[…] hogy ilyen gondolat ütközzék az mi szüvünkbe, nem áll mi rajtunk”, ez az Úr kompetenciája. A fortuna-definíció ilyen módon a cselekvésre „felindító malaszt”
kontextusába kerül, egészen pontosan: a szerencse azonossá válik Isten sugalmazásával. Hasonló kö- vetkeztetésre jut: Borián, Zrínyi Miklós…, 339.
34 Az 1519-es kommentált velencei kiadás a rutulok által felgyújtott hajók nimfává alakulását (Aeneis, IX, 120–122) illusztrálja kétfarkú mermédekkel: Publius Vergilus Maro, Vergilius cum co[m]mentariis […]
(Venetia, 1519), hozzáférés: 2020.11.20, http://daten.digitale-sammlungen.de/bsb00007084/image_623.
András által említett Iaszón-ikonográfia alapja szintén Vergilius, az Aeneis X. éne- ke, ahol a hajó kormányzását magára válla- ló Aeneas lesz az emblémaábrázolások ihle- tője.35 Ugyanennek a motívumnak viharos tengerre helyezésével is aktualizálható volt a séma: ezt a lehetőséget használta fel az an- gol királypárti propaganda I. Károly küz- delmének és mártíriumának illusztrálásra, amikor a Károly leveleit, apologetikus ira- tait egybegyűjtő kötetet a kor neves mes- tere, Venceslaus Hollar látta el az uralko- dót az állam hánykolódó hajóján ábrázoló díszcímlappal.36 Zrínyi ezt a képet bizonyá- ra nem ismerte (néhány évvel a Syrena meg- jelenése után készült), de ha látja, bizonyára megragadja a figyelmét, hiszen a hajótörést szenvedő királyt rokonszenvvel említi a Vi- téz hadnagyban.37 Már volt szó röviden Fran-
cis Bacon szirén-esszéjének komolyan feltételezhető hatásáról a Syrena koncepciójára – ám ennek képi megformálása egészen más formában valósult meg a korban, mint a Syrena címlapján látható kidolgozás. Jean Baudoin, aki nemcsak maga fordította fran- ciára Bacon mitográfiai esszéit, hanem a metszetes illusztrációikat is ő készítette el, tár- sas jelenetet ábrázol, Orpheusz mellett az Argó hajón vitézek sokasága utazik, híven a mítosz alaprétegéhez – akiket nem két, hanem egyenesen öt, a szó szoros értelmében kétéltű (azaz halfarka mellett szárnyát is megőrző) szirén csábít a tengerbe.38 Zrínyi ezt sem ismerte – ha ismeri, a maga ötletét mindenképpen innovatívabbnak tartotta volna (még ha technikailag nem is sikerült ilyen szinten kivitelezni).
Idézzünk fel egy olyan példát, ami már közelebb áll szerzőnkhöz. Borzsák István talált rá Paul Zehentner grazi jezsuita Promontorium malae spei című, a világi boldog-
Az 1529-es francia kiadás pedig (Opera Virgiliana, Lyon–Paris, 1529, 484) az Aeneis, X, 220. és követke- ző soraihoz ad képet, amikor a nimfákká alakult hajók felvonulnak Aeneas üdvözletére, hozzáférés:
2020.11.20, https://archive.org/details/mdu-rare-075247/page/n833.
35 Szilágyi, „Önjellemzés és szerepvállalás…”, 293; vö. az általa az 5. jegyzetben hivatkozott kézikönyv fejezetével: Jane Davidson Reid, ed., Oxford Guide to Classical Mythology in the Arts, 1300–1900 (New York–Oxford: Oxford University Press, 1993), 614–616.
36 [Anon.], Bibliotheca regia, or, the royal library (London: Henry Seile, 1659); a Hollar-féle címlap-metszet: hozzá- férés: 2020.11.20, https://media.britishmuseum.org/media/Repository/Documents/2014_10/6_6/69963541_
c037_493a_b770_a3bc00708083/00391607_001.jpg.
37 Vh, 66. aph.; Zrínyi, Összes művei, 1:522.
38 Jean Baudoin, Recueil d’emblemes diverses avec des discours moraux, philosophique et politiques (Paris:
Villery, 1638), 268. A szerző a mű előszavában megírja, hogy Bacon mitográfiai leírásai alapján dolgo- zott, azokat dúsította fel egyéb forrásokkal. S valóban, a „De voluptez et de leurs allechemens” című fejezet (uo., 269–277) nem egyéb, mint Bacon szirén-esszéjének fordítása.
Opera Virgiliana (1529), illusztráció az Aeneis X. énekéhez
ságban reménykedő, a bűnbánatot mindig másnapra halasztó bűnös emberi társadal- mat ostorozó erkölcsnemesítő könyvére.39 A kötet barokkosan túlzsúfolt, allegorikus motívumokat halmozó díszcímlapja a hullámokon táncoló, nyilvánvaló pusztulásba tartó hajót mutat, rajta az örök ma boldogságában tobzódó vidám úri társasággal. Ha- láltánc a tengeren. A finoman meditatív, takarékos kompozíciójú Subarics-képtől mi sem állhatna távolabb. A tudós emblémamagyarázó éles tekintete elől azonban nem rejtőzhetnek el azok a motívumok, amelyek mégiscsak sorban felbukkannak a Syrena- címlapon (az akantuszlevelekké stilizált hullámok, a vitorlára írott cím, az árbocrúd banderoláján olvasható jelmondat, stb.), illetve az eposzban is rábukkan a Zehentner- illusztráció mondanivalójával egybehangzó strófára, a magyarság bűneit kárhoztató híres sorokra:
Sok feslett erkölcs és nehéz káromlás, irigység, gyűlölség és hamis tanácslás, fertelmes fajtalanság és rágalmazás, Lopás, emberölés és örök tobzódás.40
Borzsák ironikusan parodizálja a túlhajtott emblémaértelmezést, azonban a gráci meg- jelenés, az időpontok közelisége, Zrínyi gráci tanulmányai, személyes ismeretségei és helyismerete, tehát számos körülmény azt valószínűsíti, hogy Zrínyi e kötet „kézbe- vétele után, annak szimbólumait a maga eszméinek megfelelően átértelmezve adhatta ki az utasítást” a metszetet készítő művésznek.41 Azaz: közkézen forgó elemekből alko- tott – legalábbis virtuálisan – eredetit, amit Subarics György valósított meg (ameny- nyire tudott). A feltevés tetszetős, de mindent persze nem magyaráz meg. Pedig még szaporíthatók is az érvek. Zrínyit akár még taníthatta is Grácban a befolyásos jezsuita (Zehentner, főállását tekintve, az „öreg császárné”, Eleonóra gyóntatója volt). Egy pár évvel korábbi, éppen a Zrínyi fivérek gráci tanulmányai idején megjelent és a későbbi- vel rokon tárgyú munkájában, a Rossz lelkiismeret férgében (1633) külön kis fejezet fejti ki a Syrena-címlap alapját adó morális allegóriát („Ez a világ tenger, melyen át kell kel- nünk a mennyek felé vezető utunkon”). Egy jellemző idézet:
Ez a világ látnivalóan tenger, amelyen mindnyájan feddhetetlenül kell átkelnünk. […]
nem engedve a szirének gyönyörteli csábításának […] futásunktól el nem térvén hajón- kat sértetlenül az örökkévalóság partjára vezetve.42
39 Paul Zehentner, Promontorium malae spei: Impiis periculose navigantibus propositum (Graecia: Sebastian Haupt–Georg Widmanstetter, 1643). Lásd: Borzsák, „»Adriai tengernek Syrenaia«”, 487. Vö. Knapp,
„Zrínyi Miklós Adriai…”, 38.
40 Szv, I, 10.
41 Borzsák, „»Adriai tengernek Syrenaia«”, 488.
42 Paul Zehentner, Veris malae conscientiae hominis impii domesticus carnifex suis coloribus adumbratus (Monachia: Leysser, 1633), 408–409 (lib. IV, cap. iii, § 3, 11: „Mundus hic Mare est, per quod transeundum est ad Caelum” [„Ez a világ tenger, amelyen át kell kelni, hogy az égbe jussunk”] c. fejezet).
Mindennek ellenére továbbra is bizton állíthatjuk, a címlap eredeti kompozíció, illetve Zrínyi bizonyosan más előképeket is figyelembe vett a koncepció kidolgozásához. Hogy milyeneket, ahhoz érdemes a Subarics-metszetet két elemre bontani: az egyik a hajóban ülő katona, a másik a hajó körül mozgó szirének.43 Az utóbbiak eltérő utat jártak az iko- nográfiában; végigkövetéséhez külön tanulmányra volna szükség, itt csak néhány igen ismert köztes állomásra utalok. Az 1477 és 1483 között Nürnbergben, több lenyomatban megjelent, ún. „Koberger-Bibliában” a fésülködő sellő/szirén a Noé-történetet illusztrá- ló fametszeten tűnik fel.44 A gyönyörűen illusztrált kiadvány sok példányban terjedt Európában; nem zárhatjuk ki, hogy Zrínyi is látott ilyet, de a közvetett út valószínűbb.
Aki bizonyosan látta és fel is használta, az Diego Gutierrez 1562-es Amerika-térképé- nek illusztrátora, Hieronymus Koch volt. Ő Patagónia és a Déli sark szögletébe, a mai Chile délnyugati, csendes-óceáni partvidékéhez rajzolt egy hánykolódó üres hajót, kö- rülötte már a Zrínyinél is látható, fésülködő és tükröt tartó, azaz a kevélységet jelképe-
43 A Subarics-metszetkép elemekre bontásának célszerűségéről: Knapp, „Zrínyi Miklós Adriai…”, 38.
(Például az akantuszlevelekké stilizált hullámok a Zehentner-emblémából jöhettek.)
44 Az OSZK példányában (Inc. 22, és bb) az 1483-as folio kiadás 7v oldalán szerepel a metszet. (Az in- formációért Bíró Csillának tartozom köszönettel.) E kiadás európai elterjedtségéről: British Library Incunabula Short Title Catalogue, hozzáférés: 2020.11.20, https://data.cerl.org/istc/ib00632000. Az illuszt- rációról nagy felbontású reprodukció a Münchener DigitalsierungZentrum Digitale Bibliothek oldalán megtalálható: hozzáférés: 2020.11.20, https://daten.digitale-sammlungen.de/0002/bsb00025544/images/
index.html?fip=193.174.98.30&seite=24&pdfseitex=.
Koberger-biblia (1487), Noé bárkája
ző sellőkkel, illetve „szirénekkel”.45 A motívum kis változtatással vándo- rolt tovább46 Abraham Ortelius híres világatlaszának Kelet-Indiát ábrá- zoló színes térképére. Az egyik szi- rén itt is fésülködik és tükröt tart, a másik viszont Venus kagylóját eme- li a magasba, tehát a superbia mellé a luxuria, azaz a bujaság is odakerül a kísértések sorába.47 Zrínyi itt lapo- zott rá, s hogy ez az ábrázolás bizo- nyosan a Syrena-díszcímlap egyik közvetlen képi forrása volt, annak bizonyítéka az, hogy Zrínyi saját csáktornyai példányából éppen ez a dupla oldal hiányzik: nyilván kivág- ta belőle, és ezt adta Subarics mester kezébe. (Később pedig már nem kapta vissza a lapokat, vagy elkallódtak valahol.)48
A hajóban távoli célja (a „tramontana”) felé tartó vitéz előképét már régen felfedez- ték a kutatók. Vittorio Siri kortörténeti művének, az Il Mercuriónak a második köteté- ben szerepel egy metszet, amelyen Mercurius isten látható, amint a viharos tengeren vezérli hajóját; szemből a meztelen Igazság tart neki tükröt, a hullámokból félháttal két tengeri lény emelkedik ki, és kínálja a csábító javakat a rájuk ügyet sem vető, tekintetét előre szegező istennek.49 A cél itt maga az út, a hírvivés, az olvasók hiteles tájékoztatása
45 Diegus Gutierus, Americae sive quartae orbis nova et exactissima descriptio (1562). A térkép metszője
„Hyeronimus Cock”. Nagy felbontású reprodukció, hozzáférés: 2020.11.20, http://www.worldmapsonline.
com/kr-1562-am.htm.
46 A motívum útjának feltárása nem e tanulmány feladata. A tükröt tartó szirénről: Jacqueline Leclercq- Marx, La sirene dans la pensée et dans l’art de l’Antiquité et du Moyen Âge: Du mythe paien au symbole chrétien (Bruxelles: Académie Royale de Belgique, 1997), 142–143. Térképre kerülésük útjáról: Chet Van Deuzer, Sea Monsters in Medieval and Renaissance Maps (London: British Library, 2013), 43–46. Gutiérrez szirénjei: uo., 39 (5. kép); a tükrös szirén 1550-es példája Pierre Descalier világtérképéről: uo., 99 (85.
kép).
47 A tükröt tartó nő azonosítása a superbiával: Kiss, Imagináció és imitáció…, 124–125. Vö. Cesare Ripa, Iconologia (Venetia: Cristoforo Tomasini, 1645), 613. A kagylót tartó Venus: Kiss, Imagináció és imitáció…, 125.
48 Abraham Ortelius, Theatrum orbis terrarum (Antverpiae: Plantin, 1584); Klaniczay, A Bibliotheca Zriniana…, 249 (BZ, 7; kat. 232.); R. Várkonyi Ágnes, „Zrínyi és Ortelius”, História 6, 4. sz. (1984): 35. Vö.
Thomas Suárez, Early Mapping of the Pacific: The Epic Story of Seafarers, Adventurers and Cartographers Who Mapped the Earth’s Greatest Ocean (Singapore: Periplus, 2004), 46–58.
49 Vittorio Siri, II Mercurio overo historia de’correnti tempi, 2 Vol. (Casale: Cristoforo della Casa, 1644–1647), 2:1. Zrínyi példányának leírása: Klaniczay, A Bibliotheca Zriniana…, 137 (BZ 51/II; kat. 59.). A mű valódi megjelenési helye Velence, kiadója a Baglioni-ház volt, lásd: Kiss, Imagináció és imitáció…, 110. A már Széchy Károly által felfedezett, később feledésbe merült, majd Klaniczay Tibor által újra megtalált díszcímlap könyvészetéről újabban: Knapp, „Zrínyi Miklós Adriai…”, 35.
Diego Gutierrez, Americae […] descriptio (1562), Hieronymus Koch metszete
a történeti eseményekről. A kö- tet rövid címváltozata (Il Mercurio di Vittorio Siri) a dagadó vitor- lán olvasható, az árbocra merőle- ges lobogó szalagcsíkon az ideális történetíró és történetírás jelmon- data szerepel: „Sem nem téved, sem meg nem retten” („Nec errat, nec horret”). Az ábrázolás kompozíció- ja a Subarics-képpel számos ponton – mint a leírás érzékeltetni próbál- ja – szoros rokonságot mutat. A ma- gyarázatot erre az adja, hogy Zrínyi nemcsak jól ismerte Siri divatos, a történetírók számára valóságos adattárként szolgáló (beszédeket, szerződések szövegét is közlő) kor- történeti munkáját, hanem magával a szerzővel is személyes kapcsolat-
ban állt. Ezért ajánlotta később, a Nádori emlékiratban II. Rákóczi György erdélyi fe- jedelemnek Sirit mint tettei lehetséges népszerűsítőjét. S ami ennél több: bizonyosra vehető, hogy Zrínyi ismerte a metszetet készítő művészt, Giacomo Piccinit is. A sze- mélyes kapcsolatra erős (bár közvetett) bizonyítékok csak a Syrena megjelenését köve- tő évekből állnak rendelkezésre;50 ami azonban bizonyos: Siri munkáit és Piccini met- szeteit már a kötet szerkesztése idején is látta Zrínyi. Elkerülni is nehezen tudta volna őket, főként az utóbbit.
Eleddig Subarics ábrázolását „dísz címlapnak”, „címlapmetszetnek”, „bel ső címlap- nak” neveztem, követve a szakirodalom ingadozó ter minológiáját.51 Ideje most meg- nevezni a műfajt, az antiportát, amelyhez a kép tartozik. A terminus a katonai nyelv- ből származik: a várkaput védő konstrukciót jelent, az új kontextusban pedig a „könyv bejáratát” – vagyis a szöveges címlapot kiegészítő, allegorikus üzenetet hordozó, a mű koncepcióját sűrítő ábrázolás megnevezésére szolgál. Mint műfaj, az Európában élen járó velencei kiadói iparban érte el első virágkorát; az Ismeretlenek Akadémiája körül dolgozó mesterek Rubens, Guido Reni és a kor többi nagy alkotóinak a stílusát fordítot- ták le a sokszorosított grafika médiumára.52 A műfaj legkeresettebb antiporta-metszői,
50 Zrínyi Miklós feltételezhető közreműködése a horvát Sirena kinyomtatásában szerinte „feltételezés- láncolat” eredménye (véleményem szerint több mint valószínű, hogy így is volt): Kovács, „Kísérlet Zrínyi Tasso-köteteinek…”, 56.
51 „Címlap”: Kiss, Imagináció és imitáció…, 110. „Belső címlap”: Szilágyi, „Önjellemzés és szerepvállalás…”, 291. „Címlapmetszet”: Kovács Sándor Iván, A lírikus Zrínyi (Budapest: Szépirodalmi Kiadó, 1985), 95.
Vö. Knapp, „Zrínyi Miklós Adriai…”, 35, (1. j.). Ui. a helyes megnevezés: „rézmetszetes díszcímlap”.
52 Az alábbiakhoz lásd: Sveštarov Šimat, „Premjer likovnog i…”, 206–207; Francesca Cocchiara, „Alle origini dell’antiporta veneziana”, Paratesto 6 (2009): 62–92.
Abraham Ortelius, Theatrum orbis terrarum (1585)
Francesco Ruschi és Giacomo Piccini, Gianfrancesco Loredano és Maiolino Bisaccioni műveinek illusztrátorai, az 1640-es években értek pályájuk csúcsá- ra. Az Ismeretlenek nagy seregszemlé- jét felvonultató díszkiadvány, a Le glorie degli incogniti (1647) katalógusából 37 portrét készített Piccini, aki az akadé- mia emblémáját (Ex ignoto notum – az ismeretlen forrásból eredő Nílusra cé- lozva), s a kötet antiportáját is ő jegyzi.
Ez utóbbi allegorikus képen a meditá- ló Herkulest látjuk, fölötte Diana isten- nő állítja meg a pusztító Időt, nyugalmat biztosítva a hérosz elmélkedéséhez.53 A földön felborult homokóra hever – a képen a szó szoros értelmében megáll az idő. Ezekhez a kiegyensúlyozott kompo- zíciókhoz képest a műfaj további fejlődé- se két típus kialakulásához vezetett. Az egyszerűsítő szimbólum- vagy impréza- típus kevés alakkal, markáns kompo- zícióval a jelentések széles spektrumát kínálta, nagy szabadságot hagyva az ol- vasónak az értelmezésre, míg a képileg is összetett, bonyolult allegorikus ábrázolástípus a mű jelentésének lehetőleg minden szegmensére kiterjedt.54 Az utóbbira lehet példa Zehentner említett művének metsze- te, az előbbire pedig többek között maga a Syrena-kötet antiportája. Zrínyi Péter horvát Sirenájának díszcímlapja bonyolult, ám mindig dekódolható üzenetével szöges ellentéte a magyarnak. Ennyiben rokon a Siri-féle Mercurio antiportájával, amelyet természete- sen ugyancsak Giacomo Piccini készített. Zrínyi Miklós tehát, amikor saját versesköte- tének díszes előzéklapját megtervezte, a kor legfrissebb, legdivatosabb grafikai műfaját követte, azon belül pedig előképül e műfaj valódi sztárjának alkotását választotta. Ér- demes ezért Piccini művét önmagában, saját szándékaihoz és képi nyelvéhez igazodva megvizsgálni, hogy a sokszor hangsúlyozott párhuzamok helyett a bennünket igazán érdeklő különbségek, az eltérések jelentése is körvonalazható legyen.
A Mercurio díszcímlapján a hajót kormányzó isten alakjának ikonográfiai forrásai a római császárkori érmék (ekkoriban már kiváló reprodukciókban rendelkezésre ál-
53 Girolamo Brusoni e Giovanni Francesco Loredano, a cura di, Le glorie de gli Incogniti o vero gli huomini illustri dell’Accademia de’ signori Incogniti di Venetia (Venetia: Francesco Valvasense, 1647).
54 Sveštarov Šimat, „Premjer likovnog i…”, 205.
Vittorio Siri, Il Mercurio (1647), címlap, Giacomo Piccini metszete
ló) hátlapjai voltak.55 Mercurius sedia curilisen ül, kezében az arany caduceus, a hírnökpálca (kerükeión), a rátekere- dett, nyolcast formázó két kígyóval és csúcsán a szárnyakkal összetett jelen- tést hordoz: az isten a tűz és víz, az égi és a földi világ között közvetít, tágabb értelemben pedig az ellentétek közötti egyensúlyt teremti meg, hatalmi funk- ciót is betöltve (pálcájával irányítja a lecsapni készülő villámot is a képen).
Piccini természetesen széles ikonográ- fiai forrásbázissal dolgozott, de az alap- elemeket, amelyeket kombinált, meg- találjuk a kor alapvető kézikönyvében, Cesare Ripa Iconologiájában. A caduceus például a „felicitas publica” attribútu- maként tűnik fel mint a béketerem- tés és a bölcsesség jelképe.56 Erre utal a Mercurius-figura hasonlósága a Ripa- féle Prudenzával, az Okossággal, aki tü- körben nézi magát, így ellenőrizve sa- ját hibáit.57 A tükör azonban itt átkerül a Mercuriusszal szemben ülő meztelen, a fején napdiadémot viselő leányalak kezébe. A figura nyilvánvalóan a nuda
Veritas; amint ebből kiindulva Kiss Farkas Gábor megállapította, Piccini vagy megbízó- ja invenciózusan olvasztotta egybe a Ripa-ikonológia két verzióját, a felöltözött, tükröt tartó nőalakot a meztelen, kezében napot tartó leánnyal.58 A napnak, a világosság és az igazság jelképének a nő fejére kerüléséhez talán az ikonológiai „Értelmes lélek” ábrá- zolása adta az ötletet, ahol a nőalak csillagot (a lélek halhatatlan, örök életének jelké- pét) hordozza a fején.59
Az összetett képi üzenet tulajdonképpen kettős allegória. Mercurius, az istenek hír- nöke egyfelől történetíró, illetve a hiteles, igazat szóló történetírás szimbóluma. „Hí- reinek” az igazság tart tükröt, útján elkerüli az anyagi javak (a bőségszarut nyújtó
55 Ilyen reprodukciókat tartalmazó numizmatikai kiadványokkal a Zrínyi-könyvtár is jól fel volt sze- relve, például: Enea Vico, Augustarum imagines aereis formis expressae (Lutetiae Parisiorum: Macaeus Ruette, 1619); Klaniczay, A Bibliotheca Zriniana…, 115 (BZ 290; kat. 9.). A kiadványról mint metszetes képek forrástípusáról: Sveštarov Šimat, „Premjer likovnog i…”, 207, 214.
56 Ripa, Iconologia, 203–204.
57 Uo., 309–310.
58 Uo., 665–666. Vö. Kiss, Imagináció és imitáció…, 123–124.
59 Ripa, Iconologia, 36. Vö. Sveštarov Šimat, „Premjer likovnog i…”, 207.
Le glorie degli Incogniti (1647), Giacomo Piccini antiportája
férfialak) és a gyönyörűségek (a Venus-kagylót kínáló najád) csábításait. Másfelől az ítélkező széken ülő imperátor a politika viharaiban szükséges államférfiúi erények hordozója. A két allegóriaréteg összecsúszása a hatalom mediatizálódását jelzi, ami a modern propagandát megszülő korszak alapvető jellemzője. A szirének csábítására ügyet nem vető politikus/történetíró a kísértéseket legyőző Odüsszeusz modern rein- karnációja – amint az árbocról kígyózó szalagon szereplő jelmondat is kettejük közös erénye. Sem nem téved, sem nem fél. Ha tetszik, ez is arguzia, az eredeti forrás (a közé- lettől távolmaradást tanácsoló Horatius-epódosz) intenciójának visszafordítása.60
Az eddigi kutatás főként a Piccini-antiporta és a Syrena-díszcímlap motívumegye- zéseire figyelt, melyek elég nyilvánvalóak. A kompozíció hasonlósága, a hajóban ülő alak, akinek fő törekvése, hogy úgy írjon, „mint volt”, a vitorlán megjelenő cím, a banderola jelmondata – ez még akkor is elegendőnek tűnt, ha többen is megállapítot- ták, a magyar verseskötetet ékesítő metszetnek számos egyéb képi forrása is lehetett.61 A különbségek viszont talán többet mondanak el Zrínyi szándékairól – s közöttük a legszembeötlőbb a tükröt tartó szirének ikonográfiai motívumának egybeszerkeszté- se a hajós utazás allegóriájával. Siri Mercuriójának díszcímlapján nincsenek szirének, a bőségszarut férfi tengeristen nyújtja Mercurius felé, a kagylót kínáló nőalak nem hangsúlyozottan szirén. A kompozíció középpontja a tükör. Zrínyi kötetének címlap- ján ezt a tükröt (amely megmarad a középpontban) a szirén tartja! Más szóval: a köl- tészet tart tükröt a költészetnek – hiszen a természetellenesen magasra nyújtott tü- körben kétségkívül a szirén nézi magát, de nézhetné benne önmagát a hitelességre törekvő, „históriát” író költő is. Piccini képén Mercurius a tükörbe tekint – Subaricsén Zrínyi éppen hogy e tükör fölé, azon túl emeli tekintetét. A kép, ha távolról is, de meg- idézi a Tasso műve körül kibontakozott poétikai vitákat a költészettel, a fikció segítsé- gével elmondható mélyebb történeti igazságról, de alighanem egyszerűbb konstrukció áll a megbízói szándék előterében. A magát néző szirén: az érzéki, öncélúan csak az élvezetre, a gyönyörűségre törekvő poézis, a hamis költészet. (Ripa ikonológiájában a tükör nemcsak az igazság, hanem a hamisság, a megtévesztés, a Falsità jelképe is le- het!)62 Ezzel szemben a hajóban ülő „syrena”, a harmadik szirén, azaz a költő Zrínyi egy másik, tiszta, az igazságra törő és a kegyelemre aspiráló költészet megtestesítője.
A nyelv édességét – mint Bacon allegóriafejtő esszéje kiemeli – eltanulta a sziréntől, ám azon isteni éneket énekel.63 Zrínyi szándéka tisztán áll előttünk: a hagyományos
60 Horatius, Epod., II, 1; „Boldog, ki minden bokros ügytől távol él, / […] Őt nem riasztja harcmezőn a harsona, / tenger dühétől nem remeg…”. Quintus Horatius Flaccus, Összes művei, ford. Bede Anna (Budapest: Európa Könyvkiadó, 1989), 166.
61 Legutóbb: Knapp, „Zrínyi Miklós Adriai…”, 38: „Kevéssé valószínű, hogy elkészítéséhez mindössze egyetlen készen talált rajzot adaptáltak”.
62 A szerelmi csalárdságról („Falsità d’amore ovvero inganno”) adott leírásban egymás mellé kerül a tü- kör és a szirén: utóbbit egy előkelően öltözött nő tartja a karjaiban, míg a szirén a tükörben nézi magát:
„A tükör pedig a hamisság szimbóluma, mert noha úgy tűnik, hogy a benne vannak mindazok a tár- gyak, amik előtte állnak, ez csak hasonlóság, nem pedig a valóság.” Ripa, Iconologia, 192.
63 „A leghatásosabb orvosság mindenképpen Orpheuszé, aki isteni dicséreteket énekelve és lantozva, ösz- szezavarta és legyőzte a szirének énekét. Az isteni dolgokon való meditáció nemcsak erővel, hanem
képi allegória-elemeket, a morális tisz- taság (ellenállás a sziréneknek) vala- mint az igazságra törekvés (a hiteles történetírás) motívumait, azzal, hogy önmagát szirénként és költőként ha- tározta meg, poetizálta, vagyis a köl- tészetről szóló poétikai allegóriát épí- tett belőlük. Az már csak ráadás, hogy valószínűleg helytálló a megfigye- lés, mely szerint a Syrena-kötet Adriát szelő hajójának tatján egy emberi arc rajzolódik ki. Úgy látom, a Subarics- metszet ez esetben önállóan építkezhe- tett az ikonográfiai hagyományból; a kép a Ripa-féle Okosság (Prudenza) Ja- nus-arcát stilizálja két darabbá: az elő- re tekintő hajós és a hajó tatjának hát- ranéző öregember-arca a jövőt a múlt alapján felmérő Okosság allegóriája64 lehet (hiszen Zrínyi maga is kulcsfo- galomként használja az „okosságot”).
Szöveges források
Ha szemlét tartunk a képi források után az irodalmiak felett is, ugyanerre a követ- keztetésre juthatunk: az Adriai tengernek Syrenaia egész korpuszával megerősíti az antiporta által tömören összefoglalt üzenetet, jelesül, hogy van igazat (a történetírás- nál is igazabbat) beszélő költészet. Zrínyi több mint valószínű, hogy ismerte a Bacon számára is forrásul szolgáló klasszikus szöveget, Apollóniosz Rhodiosz Argonauticáját – latin fordításban olvashatta65 a szirének felbukkanása nyomán kibontakozó jelenetet:
A thrák Orpheus, Oiagros gyermeke lantját megpendítvén – Bistoniából hozta magával –
édességgel és ízléssel is felülmúlja az összes érzéki gyönyört.” Francesco Baccon, Opere morali, cioe saggi morali, Sapienza de gli antichi, aggionta di sette saggi morali, trentaquatro esplicationi di Salomone (Venetia: Bariletti, 1639), 259.
64 A Prudenza Janus-arcáról: uo., 309: „A két arc arra utal, hogy az okosság igaz és biztos ismeret, ami meg- parancsolja, mit kell tennünk; az elmúlt és a jövendő dolgok együttes megfontolásából születik.” A hajó tatján megjelenő stilizált arcot Boda Miklós fedezte fel: „Adria tengernek Syrenaia, Anno MDCLI: »Groff Zrini Miklos« költeményeinek bécsi kiadásáról – kérdőjelekkel”, Jelenkor 59 (2016): 920–930, 926.
65 A megfelelő részek görögül és latin fordításban is kézikönyvekben forogtak. Natalis Comes, Mythologiae, sive explicationes fabularum libri decem (Lugduni: Landri, 1602), 747–750.
Cesare Ripa, Iconologia (1645)
„Prudenza”
egy ütemes dalt kezdett játszani rajta sietve, hogy fülüket lantjátékának a hangja betöltse, és a leányok hangját így elnyomta a lantszó.66
Zrínyi korában erre a toposzra utalni teljesen megszokott volt, a római költői és akadé- miai körökben közhelyszámba ment.67 Egészen bizonyosra vehető, hogy az emberi lélek útjának, az emberi élet alap-allegóriájaként kínálkozó hajózás vagy tengeri út topo- szának költői kidolgozásai közül a klasszikusok ott voltak az emlékezetében. „Immá- ron jobb vizek fölé evezni / emel vitorlát elmém kis hajója, / s szörnyü Tengert maga mögé veszti…” – Danténak ezt a Purgatóriumot indító tercináját68 az egész későbbi itá- liai és európai költészet visszhangozta.69 Petrarca hajós képei szintén a köztudalomhoz tartoztak. A Canzoniere egyik vezérfonaláról van szó, a „jó rév” megtalálása az élet s az élethosszig tartó szerelem utazásának végén nem lehet más, mint Laura lelkének utol- érése. Idézzük fel az emlékezetes sorokat:
Hajóm már nem hasítja
a vad tengert, fárasztó nékem élnem […]
Kérem, figyeljen, hogy nemsokára eltávozom, jöjjön elémbe lassan, s vonjon fel az égbe, oldalára.70
A Petrarca-örökségből élő 17. század eleji költészet ezt a tengeri utazást szinte már gyakrabban használta a költői tevékenység, a versírás allegóriájaként, mint a szerel- mi szenvedést égi boldogságra váltó lelki emelkedés leírására.71 Zrínyi kötete e recep-
66 Apollonius Rhodius, Argonautica, IV, 905–909; Tordai Éva fordításában idézi: Pataki Elvira, „Varázsdal, antizene és apoteózis: Apollónios Rhodios szirénjei”, in Horváth, Tengeristennő az Olymposon…, 189.
67 Hieronymus Tetius, Aedes Barberinae ad Quirinalem (Roma: Mascardi, 1642), 135–136. A műről és a szer- zőről: Lucia Faedo, „Girolamo Tezi e il suo edificio di parole”, in Hieronymus Tetius, Aedes Barberinae ad Quirinalem descriptae: Descrizione di Palazzo Barberini al Quirinale, a cura di Lucia Faedo e Thomas Frangenberg, 3–117 (Pisa: Scuola Normale Superiore, 2005); Luigi Sensi, „Girolamo Tezi (Perugia, 27 luglio 1580 – Napoli, 13 aprile 1645): Appunti biografici”, Bollettino della Deputazione di storia patria per l’Umbria 106 (2009): 65–120. A kötet megvolt a Zrínyi-könyvtárban: Klaniczay, A Bibliotheca Zriniana…, 334–335 (kat. 421.).
68 Purgatórium, I, 1–3; Babits Mihály fordítása.
69 Lásd a klasszikus összefoglalást: Ernst Robert Curtius, European Literature and the Latin Middle Ages, ed. Colin Burrow, transl. Willard R. Trask, Bollington series 36 (Princeton–Oxford: Princeton University Press, 2013), 128–130.
70 „Ite, rime dolenti…”, Canz., 333; Nemes Nagy Ágnes fordítása. Francesco Petrarca, Daloskönyve, szerk.
Kardos Tibor, Lyra mundi (Budapest: Európa Könyvkiadó, 1974), 349.
71 Lásd Tommaso Stigliani versét Francesco Bracciolinihez: „Uram, a toszkán tengeren / tűnik fel szelle- med ragyogó hajója…”; Tommaso Stigliani, Il Canzoniero (Venezia: Evangelista Deuchino, 1623), 439.
