8 tiszatáj
K
OVÁCSA
NDRÁSF
ERENCKavafisz-átiratok
Vázlatlapok Andronikosz Komnénoszról Komnénosz volt elvégre ő is, egy császár vérrokona, a kegyes Manuél unokafivére – vérrokona a ragyogásnak, a változékony hatalomvágynak, mely ragadós dicsőségben meg romlottságban is csak hozzá volt hasonló:
egy hősi gazfickóhoz, egy bűnös vakmerőhöz, egy vérbeli Komnénoszhoz, vérbeli bizáncihoz - - - Kalandor volt, gőgös, ravasz, megrögzött hódító:
államügyekben s nőügyekben egyaránt tehetséges, találékony, kifinomult férfiú, de durva, álnok, állhatatlan áruló,
a széptevések s fondor összeesküvések mestere, ki élvhajhász, erőszakos, könyörtelen,
ki pártütésben s népcsaló, olcsó cselekben géniusz, de máskülönben bölcs, művelt, mézes beszédű, bátor, ki harcra, hírre, diadalra termett –
közszeretetre, folyvást csak sikerre tört, s mégis kudarcok közt, száműzetésben, folyton börtönben, folytonos szökésben s rongy színlelésben hányatottan élt.
- - - Mind távolabb a tróntól s Manuéltől,
mind messzibb lett kormányzó, helytartó, hadvezér - hol örmények, hol paionok, hol triballoszok ellen.
Volt Barancs hercege, Zimony megvevője, menekült Halicsban s Antiokheiában –
hol keresztény királyságban, hol muzulmán vidéken.
Volt Bérütosz hűbérura, s vendégelte Damaszkusz, majd ismét Ikonionban lett a szultán kegyeltje –
2006. május 9 szeldzsuk háborúkban, jó görögök ellen,
úgy, amint az illett egy igaz hellénhez,
egy vérbeli Komnénoszhoz, vérbeli bizáncihoz.
- - - Mert büszke volt, megsértették, mindig megalázták – vagy Manuél vagy a császárné vagy a főúri családok.
Megint csak udvarolni, hazudni, csalni kellett, örökkön csúszni-mászni, lábuk nyomát csókdosni, gyilkolni vassal s hitszegő, hízelkedő szavakkal – mindenkit elvakítani, majd bárkit megvakíttatni a fényért, a hatalomért, mely hozzá hasonló…
Ellentmondásos volt, megfoghatatlan:
egy félisten s egy vérengző vadállat
lapult gonosz szívében… Hol gáncstalan lovag, hol becstelen tirannus, hol meg nagylelkű szent volt – vad keveréke magasztos és aljas pillanatoknak, bűnbánó tisztaságnak s képmutató mocsoknak.
- - - A többi szinte tán érdektelen már,
mert hullákon tiporva, fölhágva csak elérte, mert megkaphatta végre az áhított hatalmat, s hajlíthatatlanul, keményen élt vele
mindenkor és mindenki ellenében –
kegyetlenül, könnyelműen, botrányos bosszúszomjjal gyilkoltatott, ítélkezett, hozott néhány reformot, s továbbra is gyanakvásban, örök rettegésben élt – s a legszebb napja az maradt, mikor triumfusában új megváltóként ünnepelte Konstantinápoly
hűséges népe őt, a kedvencét, a parasztok császárát, a Hippodromoszban üdvrivalogva, himnuszokat zengvén egy vérbeli Komnénoszhoz, vérbeli bizáncihoz.
- - - Micsoda páratlan, szép népünnepély volt!
Végre megválasztották, végre megkoronázták!
Habár csak három évig ülhetett a drága trónon, mert letaszították orvul a megtört főnemesi klánok, a megtizedelt arisztokraták – a génuaiakkal, a velenceiekkel s a normannokkal is tán.
titokban szövetkezve. (Hogy az Egyházról szó se essék.) - - -
10 tiszatáj Egy rongyembert emeltek helyette méltóságra!
Egy rongyembert, a gyáva Iszaakiosz Angeloszt!
Egy rongyember miatt kellett őt megbuktatni, egy Angelosz miatt, ki úrnak bárgyú senki –
sem bűnökben, sem nagyságban, semmiben sem fogható egy vérbeli Komnénoszhoz, vérbeli bizáncihoz!
- - - Micsoda mulatság, hős népünnepély volt,
amikor Kis Andronikoszt végre meggyalázhatták!
Ütötték-verték, jobbját levágták, szemét kivájták,
napokig kínozták, majd egy rühes tevén, fonák triumfusban vonszolgatták, szúrták, nyesték, törték, csontig csupálták, húscafattá kedvencüket, dicső csürhe császárát –
megmocskolván így hurcolták el a Hippodromoszig.
- - - Irgalmatlan, iszonyatos, őrült népünnepély volt!
Szégyentelen szórakoztak a szegény nyomorulttal:
lábnál fogva föllógatták, kaszabolták veszettül, miszlikekre széttépték… Sok, véghetetlen szenvedést tűrt, csak olykor szólt, csak annyit, hogy „kürie eleiszon”, s azt suttogta vérző szájjal: „miért töritek tovább,
miért a már repedt nádat, mért egy foszló nádszálat?”
Nehezen vált életétől, méltón, mint egy Komnénosz – mint egy ember, bűnös nádszál, szerencsétlen bizánci.
(1904. december – 1905. január)
Olvasóterem
Ahogyan valami művészeti albumot nézegettünk – nem emlékszem, festményeket vagy antik vázaképeket?
Ahogy tested létezett, s nem láttalak még, csak
hátam mögül hallottam egyre gyorsabb szívverésedet.
Ahogyan megéreztem akkor tarkómon forró, szaggatott, eltitkolt izgalomtól tán visszafojtott lélegzésedet
a lelkem tudta, hogy te vagy. Hangod még meg se rezzent, de mindened kitárult… Mint később, dúlt gyönyörben, egy bordélyház díványán a bátor megkívánás: a bűntelen hús boldog reszketése szétnyíló, mély kapuknál –
két meztelen tükör közt a végtagok vad villámlásai.
(1909. december 17.)
2006. május 11
Pantikapaioni márvány Pharnakész sírfeliratával Itt fekszik Pharnakész, a Nagy Mithridatész legkedvesebb fia, ki föllázadt bukásra szánt, elaggott atyja ellen –
magára hagyta, bús öngyilkosságba kergeté az apját,
s végül még a holttestét is kiszolgáltatta gyáván Pompeiusnak.
Az árulás jutalmaként a kimmeri Boszporosz Királyságát kapta, s később (mert Róma éppen nem figyelhetett rá!) meghódította Kolkhiszt, a kisebbik Armeniát és Kappadokia egy részét, aztán Nikopolisznál legyőzte Caesar egyik alvezérét,
Domitius Calvinust, majd mind mélyebben, durván behatolt a római provinciává degradált Pontosz területére,
azonban az Egyiptomból épp visszatért Iulius Caesar hirtelen ott termett, amint megjött, meglátta őt,
és Zélánál egy röpke, gyors, de óriási győzelmet aratott fölötte: alig négy óra alatt, egyetlenegy csatában tönkreverte. (Emlegette is utóbb Pompeius káprázatos szerencséjét, hogy katonai dicsősége javát
ilyen pulya ellenséggel szemben szerezhette.) Hát Caesar inkább futni hagyta Pharnakészt, hiszen kinek, s főleg minek kell Pharnakész?
Elkotródott hát Boszporoszba Pharnakész király, de ott kitört a lázadás silány uralma ellen, s az első ütközetben máris megölte őt egykori, elbocsátott hadvezére Aszandrosz.
ITT FEKSZIK PHARNAKÉSZ,AMA HŐS APAGYILKOS. (Nálunk nem is szólhatni róla szárazabban, hisz rögtön köpni kell, ha csak nevét kiejtjük.) (1913. június)
