13. Az ipar története általában

13. A z ipar története általában.

A lakosság idegenkedése az iparosságiól. — Az iparcikkek előállítása és beszerzése. — A háziipar. — A mesterek betele- pedése, megszaporodása és kiválósága. — A gyáripar kez-

detei. — A céhek keletkezése, feladatuk és szabályaik. — A kormány hatalma a céheken. — Ezek működése. — A céh- levelek lényeges tartalma, nemes iránya. — A céhek liszt- viselői s ezek hatásköre. — Az inasok és legények. — A céhek erkölcsi és vallásos törekvései. — A mesterek tisztes- sége. — A kisebb iparágak. — A céheket a kor túlszár-

nyalja, hibáik. —

Az alfölcfi magyarok sokáig nem foglalkoztak hivatásszerűen iparral, azok is, a kik később a leg-

szükségesebb iparcikkeket állították elő, ezt csak télen tették, n}7áron pedig mesterségüket oda hagyva, a parasztok közé állottak mezei munkásoknak, mesterek és legények egyaránt,2 mely szokás nálunk a korszak végéig megmaradt. A mi kevés iparunk volt, a török korszak dúlásai és viszontagságai azt is megsemmisítették. Miként az ország egyéb részei- ben, úgy nálunk is idegen nemzetiségűek, jobbára beköltözött németek és tótok voltak, kik mégis mes- terséget és kereskedést űztek.3 A város újratelepíté-

1 E fejezet képeit is általában a városi néprajzi mu- zeum régi tárgyai után készíttettem.

2 BehamK Notia Hungáriáé, Argentorati 1676. 198. 1.

és Observationes. Hung. rer. 136—137. Csongrádvm. hiv.

jel. 1806-ból.

3 Tubero, Commentarii Schwandtnernél II. 119. és Ranzan, ki az egész országot feljárva, a felől | XVIII. sz.

értesít, hogy a németek a bon termékenysége és gazdag- sága által vonzatva, megszámlálhatatlan sokaságban tették

296 AZ IPAROSOK HIÁNYA. A HÁZI IPAR.

sekor azonban a félelem ezeket is távol tartotta tő- lünk s j ó ideig csak két szabó és egy csizmadia 1701.

lakott a városban. Eleintén ínég a malom is teljes- séggel hiányzott. Ez azonban nem sokára meg- változott, mert az 1720-diki összeírás a város 311

93. sz. Párr

jobbágy és 13 zsellér családja mellett már 12 mester- embert is talált.

Az ipari szükségletet a h á z i i p a r fedezte, ide értve az építkezést is, melynek faanyagát a Maro- son és Körösön szállították a város falai alá. Később

át ide lakásukat, mire az országgyűlés 15 évi adómentes- séggel is kecsegteti őket (1723).

IDEGEN MESTEREMBEREK SZÜKSÉGE. 297

is, egész a XIX. századig, a ki építkezni akart, az előre maga kivettette a vályogot vagy téglát, szál- fákat hozatott, melyeket »deszkavágó emberekkek felfűrészeltetett. De a vidéken sem állottak külön- ben a dolgok. Az egész Békésmegyében 1717.

*ek. Párta.

egyetlenegy kereskedő sem létezett, iparos is csak Gyulán volt öt.1 Templomainkat, sőt a XIX. század negyedik évtizedében készült városházát is, németek tervezték és építették, még akkor is, mikor e század elején a templom tetejét megújítani kellett, a bírák Szegedre és Gyulára fordultak mesteremberekért,

1 Veres, Orosháza tört. 123.

2 9 8 AZ IPARCIKKEK ANYAGÁT MÁSUNNÉT SZÁLLÍTJÁK.

ép úgy, mint Nagykőrösön, hová a templom épí- tése végett németeket szállítottak.1 A ruhá- 1652.

zati és háztartási iparcikkek drágább és finomabb anyagát Gyuláról, Temesvárról és főleg Szegedről hozták, olykor magok a felek, kik azt elkészítés végett a mesterembereknek átadták. Ezek csak

94. sz. Házi szövőszék 1815-ből.

megrendelésre dolgoztak, kész munkát sokáig még a csizmadiák sem tartottak.2 »Az új munka felől nem tudunk semmit szólani, mert igen drágán vesszük«, igy szólnak a csizmadiák. »Itt helyünk-

1 Balla, N.körösi krón. 32.

2 Ezek céhszabályai 1714-ből a gr. Kár. nemz. bp.

lt.ban.

A LAKOSSÁG IDEGENKEDÉSE AZ IPARTÓL. 299

ben nem is vehetünk, hanem messzire is fáradunk érte sok költséggel, fáradsággal.« Temesvárra, Gyu- lára és Szegedre pedig a török kereskedők szállí- tották az árúcikkeket. A lakosság erényt csinált a legnagyobb egyszerűségből s abból, hogy a mire szüksége volt, azt házilag maga állítsa elő. Sokáig

95. sz. Ilázi fonás, szövés eszközei.

bizalmatlansággal és ellenszenvvel viseltetett a hiva- tásos ipar iránt, olykor azért is, mert egy néme- lyik űzése alkalmatlanságot és terhet hárított rá.

Igv nem mutatott hajlandóságot a salétrom és a serfőzés behozatala és meghonosítása iránt, mivel- hogy az e célra állítandó gyári helyiségektől s ezek tájékairól- a maga berakfározott s gyúlékony takarmánycsomóit messzire el kellelt szállítania.

300 A HÁZI IPAR.

A HÁZI IPAR FELESLEGESSÉ TESZI A MESTEREMBEREKET. 3 0 1

Gyűlölték a kertészeket, mert az ide beköltöztetett dohányosok loptak; a mesteremberekre általában görbe szemmel néztek, mert azok nyelvét nem értették s azokat a közterhek viselésénél kedvez- ményekben részesítették stb. A köznép nem is igen

97. Sz. lief. egyház urasztali régi kendője.

érezte az idegen iparosok szükségét, mert a mire magának mindennap szüksége volt, azt maga egé- szen is képes volt előállítani. Az anyag a legtöbb ruházati, élelmezési, építő iparágakhoz helyben, közel és kéznél volt, illetőleg előkészíttetett s az egybeállitási munkát is elvégezték házilag, a nélkül,

302 HÁZI IPAR CIKKEK, A CIGÁNYOK.

hogv idegen segítségre szorultak volna. A csalá- dokban általán véve fontak, szőttek, varrtak, sü- töttek, szerszámokat készítettek. A bocskort és sarut kiki maga készité magának, sok paraszt- ember csizmavarráslioz is érteit. A háti-bőrnek, bórkapcának, bundának, subának, hámnak, nye- regnek, lábbelinek való bőr kidörgölését s elkészi-

o " o

98. sz. Ref. egyház urasztali kendője 1701-ből.

tését a lakosság maga is elvégezte, gyertyáját maga öntötte vagy mártotta, szappanét is, ezt egész a legutóbbi időkig, kifőzte. Hasonló áll a tűzszerszám kellékei közé tartozó tapló készítéséről (főzés, törés utján), mire itt a nád páklyáját és buzogá- nyát használták, minthogy a felföld alkalmas fái nem voltak találhatók. Legfeljebb fém és tapasztó munkáknál volt szükség a cigányra, bár az utób- biak nagyobb részét minden paraszt férfi maga is

303

értette s maga vagy a bérese végezte. Maguk közül teltek ki a házépítők is, mert az ehhez szükséges famunkák szerkesztésében és felrakásában a ma- g y a r f a r a g ó k , házrakók és tetéjverők serény- kedtek. A gazdasági szerszámoknál sem szorultak másra: nemcsak a gazda, de a cselédek is (»faragó béresek«) értettek azokhoz.1 A nők nemcsak célszerű és tartós fehérruhanemüeket készítettek, hanem ügyesen és Isten adta ízléssel szépen előállították a testi ruhákat, az ágynemű és egyéb háztartási

00. sz. A gyertyamártó.

varott és hímzett munkákat. A nehezebb készítésű és drágább ruhadarabokat s háztartási és gazdál- kodási cikkeket, a melyek készítéséhez különös képzettség és műszerek kellettek, készen szerezte be a lakosság a vásárokban, vagy azok előállítása végett idejében mesteremberekhez fordult. A kor- mány olykor rajta volL a különféle iparágak meg- honosításán, melyek szüksége a békés idők helyre- álltával főleg a jobbniódúaknál és az értelmiségnél mindinkább érezhetővé vált. A helytartó- 1726.

tanács kérdezte péld., hogy minő kézmiveseket

1 Csongrádvármegye limitaliója 1812-ből, 60. lap.

304 ÉREZHETŐVÉ VÁLIK. SZÁMUK SZAPORODIK.

kellene Békésmegyébe telepíteni ? mire a meg\7étől azt a választ kapta, hogy7 »legfeljebb posztószövökre volna szükség, de nem remélhető, hogy ezeknek is elég keresetük legyen. Más kézművesekre nincs itt szükség, még ácsokra, asztalosokra és kovácsokra sem, mert a lakosság maga megcsinálja az e szakba vágó munkákat, vagy a cigányokkal elkészítteti.« Tiz év multán azonban mégis oda nyilatkozik a megye, hogy szabókra, csizmadiákra, gombkötőkre, szappa- nosokra és aranyművesekre szükség lenne.1 Mikor azonban a békesség időről-időre állandó lett a hazá- ban, a hivatásos iparosok száma mindenfelé gyors léptekkel szaporodott s nálunk 1755-ben már 67-re.2

1770-ben 113-ra, 1771-ben 124-re, 1788-ban 208-ra rúgott :3 de a legtöbb mesterember magában dolgo- zott s még inast sem tartott. Legtöbben voltak, t. i.

42-en — legényekkel együtt — a csizma- | 1788.

diák, aztán a takácsok 31-en, a szűcsök 29-en, a szabók 24-en, kovácsok és kerékgyártók 21-en, a molnárok 17-en, lakatosok 9-en, asztalosok 8-an, fazekasok 8-an, vargák és kereskedők 7—7-en.

A francia háborű idején királyi segedelmet | 1808.

fizettek a csizmadiák és takácsok 50—50, a ková- csok 40, a szabók. 20, a lakatosok, szűcsök, aszta- losok 10—10, a kerékjártók 6 frtot. A többiekre már külön kirovást sem tettek. Az uradalom régibb idő óta szintén adót (1—1 frtot) vetett rájok. Mol- nárainknak különösen j ó híre volt, úgyhogy mal- mok építése végett vidékre is vitték őket. Egyesek tanúlékonysága és természeti tehetsége olykor méltó feltűnést keltett. Egyik asztalosunk (Kovács István) már 1827-ben zongorát készített, majd orgona- építővé lett, Mózes István tálas a tűzmentes tető-

1 Zsilinszky, Békésvm. rég. évkönyve, X. 104.. 105.

3 V. lt. Rvi. A. 3. sor. 18. cs. 6. sz.

3 U. o. A. 3. és 13. sz.

Á GYÁRIPAR KEZDETE. AZ ELSŐ CÉHEK. 305

építésre nézve tett országos figyelmet keltő, habár meghiusúlt kísérletet, Dus István, az igazságkereső nép vezér, igen ügyes és leleményes lakatos volt s remek munkáival tűnt ki, — nem is említve azt, hogy ügy a háziipart űzők, mint a képzett mesterek kezéből nem ritkán nagy eredeti tehetségre s mű- vészi érzékre való készítmények kerültek ki. Az uradalom a mezőgazdasággal kapcsolatos iparágak művelésében j ó példával járt elől. Már 1727-ben kisebb serházat építtetett, majd 1804-ben fűrész- gyárat, szesz- és olajgyárat, roppant pincegazda- ságot (»présház«) és nagyobb'szerfl serházat létesített, a tégla és cserép égetést monopolizálta s ilyetén működésével, míg egyfelől az egyes iparágakat művelte, másfelől a versenyt el is nyomta. A helyi ipar támogatása végett 1840. óta iparegyesület állott fenn a városban, ezen kivűl az országos védegylet- nek is alakult fiókja a vármegye buzdítására: gyár- ipar azonban a közönségnél nem fejlődhetett ki.

Az ipar fejlesztésére és fenntartására legtöbbet a c é h e k tettek, — ezek a jól szervezett zárt testü- letek, melyeket az azonos iparágat űző mesterek hatósági jóváhagyás és pártfogás mellett létesítettek és tartottak fenn s melyeken kivül tilos kontárság volt bármiféle iparcikket mások számára készíteni és árulni. Legrégibb céh volt nálunk a csizmadiáké, mert ez már a XVII. században is létezett, lx/2

évtizeddel az újratelepedés után pedig csakhamar ismét helyre állott. Ugyanez évben szer- | 1714.

vezkedtek a szabók is, kik a kontárokat a városból is kirekesztették. Mindkét fajta iparosok a budai céhszabályokat vették át, ezek szegedi, amazok

^nagykőrösi társaik közvetítésével, — Schlick földesúr engedelméből. A céhek feladata volt a mesterek képzését, az iparcikkek helyes készítését és értéke- sítését s az iparosok tisztességes életét a felsőbb

Szeremlei, H M.Vásárhely története, IV. 20

3 0 6 A CÉHEK MŰKÖDÉSE,S ÉNNEK SZABÁLYOZÁSA.

hatóságok támogatásával biztosítani, a mit a királyi helybenhagyással készült céhszabályok, az uraság ellenőrzése és irányítása s a céhtestület folytonos működése által értek el. Az ipar virágzása állami érdek lévén, a kormányok eleitől fogva annyira- amennyire közreműködtek annak érdekében, a török kiűzetése után pedig különös gondot fordí- tottak a céhek működésére. Ezek kizárólagos ipar- gyakorlási jogát a földesúri hatósággal kezet fogva rendszerint oltalmazták s a mesterség űzését azokra nézve, kik a céhek tagjai nem voltak, szorosan tilalmazták, bár a városok ez irányban is résen állottak, hogy a zárt testületek a fogyasztó közön- ség nyakára .ne nőjenek s a versen}7 elfojtása által a lakosságnak, sőt magának az iparnak is kárt ne okozzanak. Maga a törvényhozás kezdettől fogva kevés gondot fordított az iparra (nevezetes az 1723 : 74. t.-c.) s e mulasztást főkép⁵ a kormányok pótolták, melyek az uralkodók nevében a céh- szabályokat tetszésök szerint állapították meg, koronként revideálták, olykor beszedették, a céhek működését rendeletek útján szabályozták, — a föl- vételt, a vándorlást, az egy községben levő mes- terek számát, a remekelés módját, a mesterség eladását, másra átruházását, a kontárkodást, a céh- gyűléseket, a»pénztárakat stb. illetőleg egyetemle- gesen kötelező határozatokat adtak ki.1 II. József azonban az egész céhrendszert eltörölte. A városok,

később a földesurak, majd a megyék a céhgyűlé- sckre biztosokat küldtek, kik az alapszabályok megtartása felett őrködtek, a határozatokat jegyző- könyvbe írták, a fontosabb végzések helyben- hagyását rnegbizóiknak fenntartották. Különösen a vármegye az egyes iparcikkek árainak időnként

1 Különösen fontosak az 1761-ki és az 1805. febr. 5-iki htt. rendeletek, amaz a szabó, ez a szűcs céh iratai között.

A CÉHLEVÉL ÉS A CÉHBE LÉPES KÖLTSÉGEI. 30?

való megszabásával (limitáció) a legnagyobb vissza- éléseknek elejét vette.1 A kormányok azt a kivált- ságot adván a céhbelieknek, hogy rajtok kivül a mesterséget senki nyilvánosan nem űzhette, nagy összegeket húztak a mestereken a céhlevelek kiadá- sáért (igy péld. a molnárok 500 frtot fizettek Bécs- ben azért s ezen kivül voltak a küldöttek útikölt- ségei, az ügyvéd dija s az előzetes jövés-menés kiadásai): a céhbeliek viszont szintén jól megfizet- tették azokat, kiket később magok közé újonnan fölvettek. lg}⁷' a csizmadiáknál a céhládába egy aranyat kellett vetni, ezenkívül »egy fölöstökömöt adni«, vagy pénzül »32 forintokat«, azután az egész céhet megebédeltetni, vagy e helyett 50 frtot fizetni, ezenkívül pedig »köszönő pohár« cim alatt a céh- nek 16 frtot fizetni, végül pedig »a mesterekkel minden terhet közösen viselni«2 (negyedévenként mesterektől 1 frt, legényektől 15 kr. — az u. n. kántor- pénz). A lakmározásokat és ivásokat a kormány később eltiltotta ugyan, de a céhbiztosok elnézték, a pénztárnokok a számadásba is bejegyezték azok költségeit, a nélkül, hogy azok tárgya megemlittetett volna. Igen ritka eset volt. hogy azokról egész őszinteséggel igy Írjanak : »Kántor-céhgyülés alkal- mával bor 3 frt, kenyér 31 kr., túró 1 frt. P. H.

adott barátságosan egy forintot. Megittuk.«

A mi különösen a céhszabályokat illeti, el kell ismernünk, hogy azok a testületi okos és nemes szervezkedésnek valódi mesterművei voltak s az egész korszak számanélküli oklevelei közt alig talál- hatni mást, mely egy céhszabállyal a célszerűség,

1 Csongrádmegye minden iparcikk árát külön-külön megszabta — többek közt az 1803. nov. 22-ki limitációban, melyet sajtó útján közzétéve a községeknek és céheknek stbf megküldött.

2 A céhszabályok egykorú másolata a gróf Károlyi nemzetség bpesti ltrában Ilii. artikulus).

3 0 8 ' A CÉH-SZERVÉZET

szabadelvüség, testvéries, emberi érzés, egyenlőség, vallási és erkölcsi fegyelmezettség és pallérozottság elveinek összhangja tekintetében a versenyt kiáll- hatná.

Főképen pedig az ifjúság fegyelmezésével halot- tak üdvösen, úgyhogy a céheket ez oknál fogva mél- tán a művelődés és pallérozódás iskoláinak mond- hatjuk. Lényeges tartalma és szelleme, később pedig egész szövege is valamennyi céhszabálynak egyforma volt, a kormány által sokszorosítva készen tartott szöveg szerint, mely magára a helyi iparra vonat- kozó különleges határozatoknak igen kevés tért engedett: fődolog mindenikben a fölvétel módjá- nak, a céhtisztviselők teendőinek, hatáskörének, gyűlések, tagoknak, az inasok és legények köteles- ségeinek, jogainak s magaviseletének meghatáro- zása, a legények szállásának s munkájának, a segé- lyek osztogatásának s a betegek és meghaltak iránti eljárásnak szabályozása steff. Az első céhlevelek még az: iparcikkek készítésének árszabását is tartalmaz- ták, a mi a későbbiekből már kimaradt, mert e feladatot a vármegye, tette magáévá. A fölvételt a személyes arravalóság döntötte el: mester csak az lehetett, a ki »beremekelt«, vagyis mintának készült művét a céh bírálata alá bocsátotta s azt a régibb mesterek helybenhagyták. A remeklés alól szabály szerint csak a helytartótanács adhatott felmentést,

de e jogot később a céhgyűlések ragadták maguk- hoz. Az új mester általában tartozott társait meg- vendégelni, ámbár a kormány e szokást eltörölte.

Más városokbeli (u. n. filialis) mesterek is beirat- kozhattak a helybeli céhbe, mikor azok az itteni piacokon árulhattak. A céh elöljáróinak mindenki engedelmeskedni tartozott, a ki azt »vitatta és bon- togatta®, büntetés alá esett. A tagok egymás közt esküvel ígérték, hogy istenfélő .életet folytatnak, a céhszabályokat megtartják, elöljáróiknak engedel-

KIVÁLÓSÁGA. TISZTVISELŐI. 309

meskednek s őket mindenről tudósítják, a mi rájok nézve ártalmas, — különösen a kontárok és him- pellérek felől, egymásnak a becsületet megadják, a titkot megtartják s a közterheket viselik. Itt nem volt semmi egyéb kiváltság, csupán az, a mit a céh felállított. Minden mester egyenlő s egyforma engedelmességgel tartozott. »Sem nemes, Sem nem- telen, sem földesúr, sem vármegyére nem appellál- hatott, mert a céhbe való beálltával lekötötte sza- badságát.®1 »A ki háborúságot indit, céhmester parancsolatjából fogják meg az olyan embert és büntessék« : de büntessék meg azt is, »a ki céhbeli embertársának büntetését mások előtt szemére veti«.2 E hatáskört a gyakorlat teljes erkölcsi bírás- kodásra egészítette ki. A céhek a mestereket s az ifjúság kis céhgyíílései a legényeket, bármiféle kihágásért megbüntették, rendszerint bírságra, a nagyobb gonosztettekért (péld. tolvajság) pedig a céhből kizárták. : • • .

A legelső tisztviselő az »öreg céhmester« volt (később »fő, vagy első céhmester«), kinek »minden- kitől illendő becsület adatott«. Ő szedte be az egye- sület pénzét, őrizte a láda egyik kulcsát (a másik kettő az alcéhmesternél és a megyei biztosnál állott). A mesterek szótöbbsége egy évre válasz- totta; a lulajdonképen való rendelkező hatalmat azonban a negyedévenként tartott céhgyűlés gya- korolta. Ez választotta a céhmestert, atyamestert (a legények kiosztója és feje),3 a bejárókat (déká- nok, kik a helynélküli legényeket a mesterekhez vezetgették s azokra felügyeltek) és a szolgáló

1 Statuta coetus liberae artis Sartoriae Hódmezővásár- helyini. 1714. a gr. Károlyi nemzetség budapesti Urában.

(II. pont.)

2 U. o. VI. VII. pontok.

3 Korábban a céhmester osztotta ki a legényeket a mesterek közt. (Lakatosok céhszabályai 1777-ből.) !

310 A CÉHBELIEK FIZÉTSÉGEI. AZ INASOK.

mestereket is, mely utóbbiak az összejöveteleken és a céhmester keze alatt a felszolgálást teljesí- tették. Minden »kántor«-ban, vagy »fertály«-ban voltak gyűlések (»bejárások«), mikor kiki tartozott a maga illetményét a pénztárba beadni. Ide folytak be a templomban, processziókon, céhgyűléseken, temetésen való meg nem jelenéséi t, a céhhatáro- zatok meg nem tartásáért s egyéb kihágásokra szabott büntetéspénzek is, a szegődtetések, szabadu- lások és mesterek közé felvétetések, remekelések s a »koncsaft«-ok dijai is.

Az i n a s o k a t (a mai »iparos tanoncok«) rend- szerint 2—6 heti próbaidő mellett 3 évre szegőd- tették. Teljes ellátáson kivűl semmi bért sem húztak, azonban 4—6 évi szolgálat mellett fehérruhát és csizmát kaptak mestereiktől. Később kevesebb időre és óváspénz mellett történhetett a felvétel. Köte- lességök volt a mester, mesterné és a legény min- den mondását megfogadni, vagyis a háznál minden- nemű szolgálatot végezni, a »méhelyt« és a szer- számokat különösen — hetenként egyszer kitisztítani, lakatosoknál »a kohót megtapasztani s a fúvót megdörgölni«, a mit mesteréről mástól hallott, ide értve azt is, hogyha a legény mestere tudta nélkül valami munkát készítene, mesterének »alattomban bemondania¹ A mester viszont tartozott őket a mesterségre megtanítani. A mesternek joga volt inasát megfenyitnie, büntetésből inaskodása idejét meghosszabbítania, a nélkül, hogy ennek szabad lett volna mesterét elhagynia, mi által azonban, nemcsak a teljes mérvű fegyelmezésnek, hanem az önkénynek és alattomosságnak útja is meg volt egyengetve. Az inaskodás leteltével az inasokat bizonyos szertartások közt (társpohár elköltése) felszabadították s a legénynek közé 1 frt 30 kr

1 A lakatos inasok régulái 1808-ból.

A MESTERLEGÉNYEK. 3 1 Í

lefizetése mellett fölvették. Szoros utasitásuk volt.

magukat illedelmesen és szeréiben viselniök, meg- süvegelniük minden céhbeli mestert és a legényeket, kerüíniök a tisztátalanságot steff.

A l e g é n y e k , a minUaz inasságból kiléptek, azonnal vándorló levelet (»koncsaft«) vagy könyvet kaptak s tartoztak meghatározott ideig, — rend- szerint három évig, vándorolni, vagyis az ország különböző községeiben, egy évig szalD. kir. város- ban, de nem Szegeden, gyakorolni magokat a mes- terségben. Némelyek ezalatt külföldön is hosszabb- rövidebb ideig dolgoztak. A vándorlegényeknek a céhek szerint külön szállójok (Herberg) volt, hol igen csekély díjért teljes ellátást nyertek s a céh elöljárói által munkába állíttattak. A mesterek közt, ezek életkora szerint, sorba kellett őket kiosztani, de a szegénységre és a munka felhalmozódására is tekintettel kellett lenni. Mikor a vándorlegény a városba érkezett, elsőben is. az atyamestert (némely esetben a céhmestert) kereste fel. Ott tarisznyáját, fegyverét letette s a bejáró, vag}r dékánylegény vezetése mellett azonnal »mívet keresetbe Égv-egy mesternél legalább is fél, de rendszerint egv egész esztendőt kellett dolgozni. »Hír és engedelem nél- kül« legényt fogadni szoros büntetés alatt tilos volt.1 »Míglen legényül szolgál, tartozzék a gyer- tya zásl Szt-Mihálv napján elkezdeni és húsvétig gyertyázni; 9 órakor hagyja el az munkát és feküdjék le, 3 órakor pedig keljen fel a dologhoz.«2

Némely céhek szabályaik közé tették azt | • 1777.

is, hogy mennyit kell dolgoznia egy legénynek.

Például a szűcsöknél husolás idején egy nap 50 báránybőrt, az irhának valóból pedig 40-et tartozott

»szépen és jól meghusolni«, azonkívül a »csávára

1 Takács céh határozata 1837.

3 Csizmadiák céhszabálya 17144)01. IX. cikk.

312 A MESTERLEGÉNYEK

is gondot viselni és azt naponként háromszor meg- fordítani®. A legények munkáját az atya- és bejáró mesterek időnként megvizsgálták s megállapították, hogy »érdemesek-e egész heti bérre ?« Némely céh- ben tilos volt a mesternek két legénynél többet tartania. Tilos volt általában a legények bérére, melyet törvény7 szerint a vármegye szabott meg, ráígérni s őket mestereiktől elcsalogatni; bár a későbbi szabályok megengedték, hogy az »öreg legény7«, vagyis »a mesterséget vezető első legény«

nagyobb bért kaphasson. A legény⁷ élelmezésével a mester nem volt köteles. De szokásba jött, hogy7

annak félfont húsát a mesternék önként s jóaka- ratból megfőzték, sót s egyéb hozzávalót adtak s a ruhamosást is teljesítették — szívességből. Mint- hogy azonban idővel a 'legények ebből követelést formáltak s a szívességet gúny7olással és becsmér- léssel fogadták, határozatba tették, hogy7 ezentúl a főzést és mosást a legények magok költségén telje- sítsék, a mesternék pedig csak sóval, tűzrevalóval és az elkészítéssel tartozzanak.1 A legények munka- bérét a vármegye állapította meg a rendes árszabás jegyzékei között, s annál többet kérni és adni tilos volt. A beállott legény7 vándorköny7ve és bizonyít- ványai, melyek nélkül senkit sem volt szabad fel- fogadni, arra az időre, melyet a városban töltölt, a céhládába tétettek el biztosíték és megőrzés végett.

Ha a legény tanulólevéllel igazolta, hogy vándor- éveit. kitöltötte, jelentkezhetett a mesterré létei végett. A legények Tanítványok gy7anánt illő meg- becsülésben részesültek mestereik részéről«: viszont nekik is illedelmes és szerény magaviseletet kellett tanusitniok. Az újonnan választott céhmestert külön üdvözölték. »Senki az atyamester házába« (kinél valamely városba érkezéskor azonnal jelentkezni,

1 Takács céh határozata 1831-ből; .

RENDSZABÁSAI. 313

Herberg hiányában pedig meg is szállani kellett)

»pálcát be ne vigyen, ott az ágyra ne könyököljön, süvegét rá ne tegye, a kenyeret illendőképen szegje, ne kerekítse, a házból kimenvén, kezet fogjon.«

Az utcán felöltözve, begombolt ruhában, pálcával, volt illendő megjelenni. Kockázni, kártyázni, dohá- nyozni, táncolni nem volt szabad. Egy itce bort azonban tisztességesen megihatott. Káromkodó és veszekedő legény »társpohárra«, vagy 2 frtra bün- tettetett. Pénzbüntetés-volt szabva a templommúlasz- tásra, részegségre, »szókivitelre«, temetésmulasz- tásra is. Minden »bejáráson« számosan voltak a meg- büntetettek. Egy legényt, ki az özvegy mes-1 1838.

ternét paráználkodással vádolta, éjjelenként csavar- gott, 4 frtra, táblajáratásért 2 frtra, ezenfelül a céh és legénység előtt azonnal elszenvedendő 12 pálca- ütésre, sőt a városból való másnapi kimenetelre ítéltek. (Takácsok.) Tilos volt esteli 9 órán túl a háztól kimaradni, riiásutt hálni, éjjel korhelykedni, Blaumontágot tartani — félheti bér elveszítése mellett. Tilos volt »a mesteremberektől megkíván- tató bér iránt egymás közt összebeszélni®, általában külön .egyesületet (»kis társaság«), pecsétnyomót, zászlót tartani, a mi korábban szokásban volt. Fer- tálykor azonban összegyűltek (»bejárást tartottak®) s ekkor az ifjúság ládájába adakoztak is.

A céh minden tagja, mesterek, legények, inasok egyaránt, tiszta erkölcsi életre s egymás iránt méltá- nyos és keresztyéni eljárásra és vallásosságra volt kötelezve. E részben a céh szoros felügyeletet gya- korolt, de a vétkesek megbüntetését magának tar- totta fenn, annyira, hogy a bíró által lezáratott mes- tert kivette a tömlőéből s maga szabott rá j 1823.

érzékeny bírságot! A nagy szegénységre, elhagya- tottságra, betegségre jutottakat, a semmi nélküli,

1 A molnárok és faragók céhiratai,

314 A CÉHBELIEK RENDSZABÁSAI.

remekelő ifjú mestereket, szerszámok beszerzése végett, a céh ládájából segélyezték, mi célra mes- terek és legények évenként adózni tartoztak. Beteg legények ápolására az egészségeseket sorba kiren- delték. A mesterember fia, vagy veje a céhbe állás- kor könnyebbségben részesült. A meghalt mester, vagy családtagja temetésén minden mester és legény megjelent, özvegye mellé pedig alkalmas legény ren- deltetett a mesterség folytatása végett. A beteg mes- ternek társai hétről-hétre átengedték legényeiket (»so- ros legények«). Némely céh szabályként tartotta, hogy az özvegy mesternék magok válasszanak magok- nak »egy értelmes legénybe Ha a mesterné maga ilyet nem találna, a céh három legényt rendelt hozzá választhatás végett. Ha ezek egyikével sem volt megelégedve, tartozott a.»sor legényt« elfo- gadni.1 Minden céhbeli mester és legény tartozott a vasárnapi istentiszteleteken, kántornapokon, főleg miséken és urnapi járdalatkor a céh zászlója alá seregelve megjelenni, a kántor és a pátronusi2

misék árát fizetni, a.kultusz célokra adakozni stb.

E kötelezettséget a helytartótanács eleintén csupán a katholikus egyházzal szemben rótta a céhekre, idővel azonban úgy rendelkezett, hogy | 1828.

a mennyit adnak ez egyház javára, a mesterek számának arányában adjanak a protestáns kultusz céljaira is.3 Ig}7 aztán a szűcs céh ezüst urvacsorai edényeket, a csizmadia céh drága és ízléses urasztali teritőt készíttetett a református egyháznak, a deákok alapítványához 500 forinttal járult s ezek | 1840.

templomi székei mellé készíttetett saját legényei részére padokat. Rossz erkölcsű és vallástalan emfier

1 Takács céh végzése 1833-ból.

2 A céh köteles volt régebben patrónus szentet válasz- tani s ennek ünnepén misét tartatni.

3 A rendelet a takács céh iratai közt.

A MESTEREMBEREK TÁRSADALMI ÁLLÁSA. 315

a céhnek tagja nem lehetett. Volt rá példa, hogy az ilyentől írást vettek, hogy7 a várost is elhagyja.

A kántormisék elmulasztásáért 20—40 kr. bírságot kellett fizetni. A legény kötelessége .volt [ 1800—30.

reggelenként az inasok előtt munka kezdete előtt imádságot mondani.1 Ily7 szervezet és erkölcsi tar- talom mellett természetes volt, hogy7 a felsőbbség a céheknek és mesterembereknek pártjára kelt s mikor azokat a községi elöljárók méltánytalanul terhelték s megalázni akarták, a bírákat az ily7 eljárás követésétől eltiltották, például, mikor a vásárhelyi és szentesi céhek egvüttesen felszólaltak az | 1813.

ellen, hogy7 őket csavargóknak, raboknak s bukott nőszemély7eknek egyik községből a másikba való kísérésére, levélhordásra kényszeritik, tőlök külön újoncok állítását, »egy némely tisztátalan helyek kitisztítását® követelik, őket soron kivül adóztatják steff.2 Ha meggondoljuk a világban jártas mester- emberek társadalmi és értelmi nagyobb művelt- ségét, természetesnek találhatjuk, hogy7 idővel a közönség is többre nézte őket az egyszerű parasz- toknál, a mit ők is ügy kívántak (s ezért fenyí- tették azt a társukat, a ki nem nadrágban, hanem gaty7ában merészkedett járni), habár egyébként a törvény és hatóság köztök különbséget nem igen tett. így7 nemcsak a bírák csapatták meg a vétkes mestereket, hanem ők magok a céhben is ekkép' fenyítették egymást. Mindent egybevetve, mond- hatjuk, hogy mesterségök üzése és társadalmi állá- suk tekintetében általán véve, sajnos, nem emel- kedtek arra a magasabb helyzetre, melyen társaik külföldi, vagy akárcsak más hazai, vidéki városok- ban állottak.

Nem minden iparág képezett külön céhet, mert a csekélyebb számú mesterek más, leginkább rokon

1 A szűcs céh szabályai 1777-ből.

2 Csongrádvm. végzése 1812. nov. 3-ról.

316 A CÉHRENDSZER FOGYATKOZÁSAI.

iparágat űző társaikhoz csatlakoztak s azokkal közö- sen állottak össze egy céhbe, hogy ekkép a kivált- ságlevél megszerzése költségeit könnyebben elvisel- hessék. Az összeolvadás azonban nem mindenkor volt teljes, mert a különböző iparágak mesterei külön számadást vezettek. Igv egyesültek a lakato- sok a kovácsokkal, kerékgyártókkal és aszta-1 1777.

losokkal. Még az egyébként nagy számban levő fazekasok (»gölöncsérek«) is csak" 1847-ben alakí- tottak külön céhet.

Minekutána a korábbi századok nálunk nem voltak alkalmasak az iparűzésre és fejlesztésre, ennek ideje csak a háborús idők elmultával követ- kezhetett el, mi részben a XVIII. század kormányai sok helyes intézkedést is tettek. A természeti "és műipari tudományok és találmányok a XIX. század elejével azonban föllendülvén, a kizárólagosságot követelő s minden versenyt elfojtó céhek ferde helyzetbe jutottak s a fejlettebb korszellem által kö- vetelt szabad ipar elveivel is teljes ellentétbe kerül- tek. Olykor minden méltányosság és igazság ellenére is szflkkeblüen megnehezítették a céhbe állást. 1 1753.

Igy két takács emelt panaszt a tanács előtt a miatt, hogy őket, habár a céhnek a szokásos illetmé- nyeket már lefizették, még sem akarják felvenni, sem a dolgozást megengedni.1 A haladással és köz- hangulattal is mindinkább szemben találták magokat, mert a céhek elleneztek minden újítást s nem annyira a közönség, mint inkább a céhbeliek érdekeit nézték.

Igy például a kovácsok, kerékgyártók és asztalosok áz eddigi míveseket, a cigányokat, molnárokat és faragókat eltiltották foglalkozásaik g}rakorlásától.

De minthogy ők magok, kevés számuk miatt, a munkát nem győzték s e miatt a lakosság hátra- maradást szenvedett, a város a vármegyéhez for-

1 Csongr. vm, végzése 1753. prot. 14.

ÉS ELFAJULÁSAI. ÖNZÉS ÉS FEGYELMETLENSÉG. 317

dult a céhesek ellen s ez megengedte, hogy. a gaz- dasági és a háztartási durvább s kisebb vas- és famunkákat, melyek tüzetesen is elősoroltatnak, a letiltott mívesek továbbra is készíthessék és javít- hassák.1 Nem .kevésbbé csökkentették a céhek és mesterek iránti közbecsülést a, céhek beléletének fogyatkozásai, melyekről számadásaik és jegyző- könyveik tesznek bizonyságot. Mig az inasok és legények a legszigorúbb fenyíték alatt állottak, addig a mesterek kevésbbé tartották meg a fegyelmet. A mestertársak közti irigykedés és becsmérlés is gya- kori volt, leggyakoribb pedig a céhgyűléseken, me- lyek egyébként olykor — határozott tilalom és sza- bály ellenére ivásnak, lakmározásnak és veszekedé- seknek tanyáivá változtak át. Pedig e tekintetben a kormány is résen állott s a lakmározást s költsé- ges evés-ivást, a keresztelő és látópénz szedését s a fölvételi taksának 30 frtnál feljebb csigázását, j ó korán eltörölte.2 De a céhbiztosok sem l 1762.

voltak eléggé szigorúak a szabályok idevonatkozó tilalmának fenntartásában, bár a lakmározást oly- kor magok a céhgyűlések is tilalmazták.3 A jóté- konyság gyakorlására a céhek keveset áldoztak, még kevesebbet, rendszerint semmit, a művészet és az ipárág tökéletesítésére, a mire, tekintve évi bevéte- leik csekélységét (20—60 frt), képtelenek is voltak.

IgV a szabó céh zászlót akarván készíttetni, erre a Szentesen lakó K i s B á l i n t festőművészt kérte fel, de az ez által kért, egyébként elég mérsé- [ 1828.

kelt, dijat a céh nem adta meg. A kántorpénzek hanyagul fizettettek. A pénzbüntetések fő-fő bevé- teleit képezték volna a céhnek, de legtöbbször nem hajtották be azokat. A céhmester meghívói sokaknál

1 Csongr. vra. hat. 1778-ból. V. lt. Rvi. 26. cs. 8. sz.

2 Királyi rendelet az Orsz. ltrban.

s Péld. Takács céh végzése 1837-ben.

3 Í 8 SZABÁLYTALANSÁGOK A CÉHBELIEK ELJÁRÁSÁBAN.

süket fülekre találtak. A táblajáratás (gyűlésre hivás) kevés eredménnyel járt. Az erkölcstelenségért meg- büntetett mesterek bizonyos fizetésért rehabilitál- tattak. Olykor magokat a céhmestereket is le kellett tenni hivatalukból, a mit néha teljes szigorúsággal végre is hajtottak. Sűrűn fordultak elő a pontatlanul megjelenésnek és a teljes kimaradásnak esetei — büntetlenül. Németyik céh a vándorévek megcson-

kítását s a rajztanulás elmulasztását is megengedte

— pénzért a kötelezetteknek, bár az ilyesmik ellen a biztos tiltakozott; a remek bíráláshoz is sok szó fért, mert a mesterfiak irányában kedvezés, a remekben talált hibák számának és bírságának megállapításában önkénykedés elég gyakran for- dult elő.

A korszak vége felé, mint említők, i p a r - e g y l e t alakult a városban, melyből a lakatos céh egy részvényt (30 frt) szerzett, a takács céh azon- ban többet. Iratai, sajnos, nem maradtak ránk.