Nekünk van egy rettenetes á t k u n k : a hátra- maradottság. Ha o k o s a k volnánk, ezt most felhasználhatnánk é s okulhatnánk a franciá- kon. De mi n e m okulunk. Nálunk igazán n e m lényeges, ha néhány ezer e m b e r tönkre is megy. Nálunk e g é s z e n m i n d e g y : hogy éhen haljon valaki, vagy rendőrgolyóval a h a s á b a n m e n j e n a túl világra.
A tudás, a műveltség, a kultura m e g épen a legutolsó. A fontos, hogy a Házban s z é p e n szóljon az elnöki csengő, J u s t h Gyula nép- s z e r ű s é g e m e g m a r a d j o n , a s z a k s z e r v e z e t e k virágozzanak s a p a n a m á k s z e r e n c s é s lefo- lyásúak legyenek.
Ehhez igazán n e m kell s e m műveltség, s e m művészet, s e m irodalom — c s a k politikai
De mégis jó volna, ha gondolkodnánk vala- mennyien egy kicsit. A föld forog hiába, da- cára az ellenzéknek s a m á j u s után eljön a július is.
Nem lenne jó megelőzni júliust igen tisz- telt magyar t á r s a d a l o m ?
Interieur.
Irta: Pünköstl Andor.
T
ört fény erek, h o m á l y o s ablak, A tél reá bú fátyolt aggat.A lámpa némán, feketén, Tűz nélkül ing az é j s z a k á b a n , Mig n é h a szétfoszló s u g á r b a n A kandallóból c s a p ki fény.
A s z ő n y e g e n tompán, zavarral Sok p e r z s a ív v o n á s a nyargal.
És rajta, véletlen talán,
Mint r ó z s a közt a harmat cseppje, A végtelen nyugvót keresve, Halottan fekszik egy leány.
Mellette áll egy férfi rajza Fejét mély g ö r n y e d é s b e hajtva.
A h o m l o k á n r e d ő s o r o k . . . Nehéz f o h á s z o k n é m a a j k á n Morzsol néhány halotti dalt tán . . . És sir, zokog . . . é s sir zokog 641
Tavaszi találkozáskor...
I r t a : Szász Menyhért.
K
opottan, letörten, gyűrött ruhában, ott I.ült a vakító csillárok alatt J ó n a p Illés.
Kékre borotvált arcok, nagyszerű ruhák, g y é m á n t r a g y o g á s közt, a szalon pazar p o m p á j á b a n ott ült J ó n a p Illés, mint egy h a t a l m a s kérdőjel.
Mellette ott ült az asszony.
Ugylátszik egymásért voltak itt, mert akkor m á r senki s e m törődött velük. J ó n a p Illés eljött ide, ahol s e m m i k e r e s n i valója n e m volt, mert ugy kellett, hogy eljöjjön. És az a s s z o n y is eljött. Találkoztak.
Újra találkoztak. Mert m á r egyszer találkoz- tak. Sőt valamikor m i n d e n n a p találkoztak az a s s z o n y é s Illés. Akkor még J ó n a p Illés n e m volt ennyire.
„Hogy én miért jöttem ide", szólt a férfi,
„azt m a g a m s e m tudom e g é s z e n . . . Ez az e g é s z nagy, rongy társaság, ez a s o k virtuóz, ez a s o k - s o k h a z u g s á g itt egy r a k á s o n oly utálatos . . . Oh I rongy arisztokrácia 1 Hogy u n d o r o d o m . . . Tudja, ha az e m b e r m á r el- érkezett oda, ahol én vagyok, mikor m á r mosolyogni tud dolgokon é s n e m szorul ökölbe a keze, ohl, mikor m á r mosolyogni tud, meggyógyult e g é s z e n . Ennyi az egész."
Hallgattak. A s z o m s z é d t e r e m b e n valaki cérnavékony h a n g o n fejezett b e egy dalt.
T a p s o l t a k . . . Az a s s z o n y k e z e lágyan odaért a férfihoz é s halkan k é r d e z t e :
„Sokat s z e n v e d e t t ? "
„Nem. Nem szenvedtem. Most s e m szen- vedek. Talán r é g e n . . . E g y s z e r . . . Talán egy- szer, igen. Mikor m é g hitegettem, mikor m é g csaltam magamat. Meséket találtam ki ön- m a g a m n a k , hogy érezzem, hogy vagyok valami.
Csaltam m a g a m a t a s a j á t érzelmeimmel. Csal- tam m a g a m a t a k ö r n y e z e t e m m e l . . . Az apámat, azt a bolond m u z s i k u s t rántogattam elő é s tartottam nagyra. Mindig az a p á m r ó l beszéltem.
Az a p á m ezt csinálta, az a p á m azt m o n d t a . . . És boldog voltam ha valaki megjegyezte, hogy o k o s b e s z é d v o l t . . . Az apám. Hát valjuk be.
Az a p á m v a s á r n a p délután egy kerti tánc- 642
helyiségben volt a flótás. Az a p á m . . . Egy hétig a flótáját tisztogatta, de v a s á r n a p dél- után — o h ! — akkor fujt. Vidáman fujt r é s z e g i p a r o s l e g é n y e k n e k ' . . . Az apám."
„Aztán csaltam m a g a m a t a többiekkel. A rokonaimmal, a barátaimmal, hogy emelked- jem, hogy felfelé menjek, hogy felérjek valaki- hez, aki m a g a s a n volt. De ezt hagyjuk."
„Ez én voltam" szólt halkan az a s s z o n y .
„Lehet, hogy m a g a volt. Lehet, hogy valaki m á s , lehet, hogy ez is c s a k c s a l á s volt. C s a l á s volt egy útra. Eledel volt egy útra, hogy m a g a m m a l vigyem. És m á r akkor, ohl a k k o r n e m kellett maga. Csak az út kellett, mely m a g á h o z vitt, csak az izgalom, c s a k az a sok-sok rejtett gyönyör é s lopott s z é p s é g . . . G o n d o l k o d t a m : hát van valami veszteni v a l ó m ? Hisz az, ami eddig voltam, m é g mindig lehetek.
És csaltam. És hazudtam. És bátran, vak- merően, bitangul e l ő r e m e n t e m . . Aztán feledni akartam, azt hittem, hogy aki feledni akar, annak inni kell. K o c s m á k előtt áltam meg.
Bementem. Ittam. Nem birtam soká. Ez volt a legnagyobb csalás. És itt — egy nagy ré- s z e g s é g b e n — tudatára ébredtem annak, hogy j ó z a n s á g kell. S z a m á r s á g mindez. S z a m á r s á g i Undok c s a l á s . . . És dolgoztam. Most itt vagyok.
Mondták, hogy m a g a is itt lesz. Azért j ö t t e m . . . Csakis a z é r t . . . ö r ü l ?
„Örülök."
„És holnap, ha e l m e n n é k m a g á h o z , fogadna ? Vagy ha elhívnám hozzánk, j ö n n e ? "
„Talán."
„Nézze, nálunk ott kint gyönyörű az élet.
Délután jöjjön. Asszonyom, jöjjön délután. Ha akarja, sétálni m e g y ü n k . . . Vagy h a akarja, otthon m a r a d u n k , az ablak m ö g é állunk é s nézzük az udvart. Gyönyörű a mi udvarunk . . . A gyerekek játszanak. Az a s s z o n y o k m o s n a k . Kifeszített köteleken fehér ruhák l ó g n a k . . . Az a p á m ott fog ülni a k ü s z ö b ö n . Harmoni- kázni fog. Az én a p á m h a r m ó n i k á z n i is tud . . . Derék ember. A gyerekek táncolnak majd.
Mi is táncolunk . . . a k a r j a . . . édes. Teát fogunk főzni. Maga fogja f ő z n i . . . A k a r j a ? "
„Akarom," szólt halkan az a s s z o n y é s fel- állott. J ó n a p Illés megfogta a kezét, meg- csókolta . . . a t e r e m b e n körülsétált.
Aztán e g y s z e r r e eltűnt.
643
II.
Az a s s z o n y eljött. Az arca ragyogott. J ó n a p Illés m á r várta. Az öreg J ó n a p Bernát is ott- hon volt. Az a s s z o n y k e d v e s volt:
„Örülök J ó n a p úr, hogy van s z e r e n c s é m . Már sok s z é p e t mesélt a f i a . . . ö n nagy zenész.
Hallottam. Majd játszik n e k e m valamit. Igen ? J á t s z i k ? "
Az öreg elővette a flótáját. Játszott valamit.
A kis s z o b á b a n őrülten kavarogtak e hangok é s m e g d ü h ö d v e törtek a nyitott ablaknak . . . A tüdeje z i h á l t . . . A végén kijelentette:
„Saját szerzemény."
„Gyönyörű, — szólt az a s s z o n y — n e k e m m á r m e s t e r e k játszottak, de ilyet m é g n e m hallottam . . . Gyönyörű."
Az ö r e g lázba jött. Elővette a tilinkóját. Azon is játszott. Elővette a fuvoláját, a harmoniká- ját, mind-mind, az e g é s z h a r s o g ó társaságot.
Valami őrült lázzal j á t s z o t t . . . A fúvókát n é h a befutotta a nyálka é s rikácsolva tört ki a ha- m i s hang. De ő é s z r e s e m vette . . . Aztán elővett egy ezredkürtöt, azon is kifujt egy katonamarsot. Aztán c s ö n d lett.
Lihegve jegyezte m e g :
„Kisasszony, én így reggelig is eljátszanék, h a a k a r n á . . . ha kivánná."
Aztán megmutatta a hangszereit. Mind az öt flótáját d a r a b o k r a szedte.
„Ez s z á z h ú s z k o r o n a volt, — szólt — ki- tűnő j ó s z á g . . . a 36-osok gyakran kérték kölcsön, a tűzoltó b a n d a is. Tüdő kell k é r e m s z é p e n ennek, tüdő."
Az ö r e g tovább játszott, de ők b e m e n t e k a másik s z o b á b a .
Itt minden tiszta volt. Virág is volt egy po- hárban. A padló f r i s s e n volt sikálva.
„Elfáradtam" — szólt az a s s z o n y — é s leült a díványra. A h a j á b a virágot tűzött é s tükröt k é r t . . .
„Szép vagy," szólt a férfi.
Az a s s z o n y hozzásimult. A s z e m é b e nézett.
Hallgattak.
„Most — szólt a férfi — jóvá lehetne tenni mindent. A multat. Meglehetne bőszülni a j ö v ő t . . . Most m e g l e h e t n e fogni a l e g s z e b b pillanatot, amiért é r d e m e s volt végigszenvedni az életet."
ö s s z e s i m u l t a k .
644
J ó n a p Illés odahajolt az a s s z o n y füléhez.
Súgva, rekedten, törten m o n d t a :
„Most belehetne . . . z á r n i . . . az ajtót."
Iszonyú pillanat volt. E g y s z e r r e álltak fel.
Az a s s z o n y megingott. A kilincsnek esett. Zo- kogva tört k i :
„Nem!"
Kimentek. Kint hallgatva sétáltak. A férfi dadogott v a l a m i t . . . Az öreg bent m é g min- dig az ezredkürtöt fújta.
„ B o c s á s s o n meg," szólt a férfi.
„Nincs miért. Én voltam az oka. Mért jöttem el. Istenem, mért jöttem el. Ez lett volna a legnagyobb, a legvégső h a z u g s á g . . . Isten vele."
És m e n t . . .
III.
Illés b e m e n t a s z o b á b a . „Vesztettem — szólt halkan — vesztettem."
„ E l m e n t ? " k é r d é az öreg.
„El."
„Szép lány volt"
„Asszony volt."
„ A s s z o n y ? Úri asszony. Ej. ej. Mikor jön el ú j r a ? "
„Soha."
Az öreg J ó n a p Bernát ijedten nézett rá.
Illés f e l s ó h a j t o t t . . . Lehajtotta a fejét. Az öreg odaült mellé. S i m o g a t t a :
„Te, ne b á n d ! "
Elgondolkozva ültek. Az öreg J ó n a p a földre nézett:
„Te," szólt halkan, „valami z e n e k a r kellene.
Valami úri zenekar. A flótán c s a k két oktáv van, n e m lehet szólózni rajta . . . Valami zene- kar kellene."
„Te," folytatta tovább halkan é s m é g köze- lebb ült, „valami a s s z o n y kellene . . . Igaz, hatvan felé járok, d e m é g b i r n á m . . . Még birnám. Valami a s s z o n y kellene."
„Elment," szólt halkan Illés, „vesztettem."
. . . A s z o b á b a n m á r e g é s z e n sötét volt. Az apa é s fiú e g y m á s h o z s i m u l t a k . . . A fiú két k e z é b e fogta az apja k e z é t . . . G ö r c s ö s szere- tettel szorította . . . Az öreg szipogott, könnye- zett, rekedten csuklott fel:
„Valami z e n e k a r . . . "
645
A válás percében.
I r t a : Homok.
D
aka J á n o s kint lakik az alsótanyán, a d o m a s z é k i kapitányságban, ö r e g em- ber már, túl lehet m á r a hetvenen is.Pontosan ugyan ő m a g a s e tudná megállapí- tani, c s a k vélekszik hozzá. Azt mondja, hogy a f o r r a d a l o m b a n m á r serkedezett a bajusza, tehát bizonyosan túllépte ő s z fejét a „nagy"
hetes.
Az öreg maga g o n d o z z a régi módi szerint a h u s z hold földecskéjét é s esténkint vidám pipaszóval kattyog hazafelé, vállán a kapával, a f a s o r között. Az ember, ha k ö s z ö n neki, megáll az öreg é s egy-két s z ó után k é s z letenni a kapát, hogy a nyelére könyökölve, folytassa a b e s z é d e t akár h á r o m óra hosz- száig is egyfolytában.
Ilyenkor megemeli a b á r á n y b ő r - s a p k a hegyét é s k ö s z ö n :
„Dicsértessék a J é z u s Krisztus!"
Mert úgy kell venni a dolgot, hogy az öreg D a k a télen-nyáron, megy negyven f o k o s me- legben is, egy b ő r b e n jár. Báránybőr-sapka, m e g b á r á n y b ő r - k ö c e a gúnyája é s úgy gon- dolkozik, hogy mi a m a n ó n a k lenne hetven éves e m b e r n e k több ruhája, mint egy, mikor ez is megteszi a szolgálatot. Ebben legalább s e n e m fázik, s e n e m ázik.
Az ember, aki ö s m e r i a vén homoki p a r a s z - tot, r á m o n d j a :
„Mindörökké . . . "
Azután megáll, nézi egy ideig é s úgy toldja a s z a v á t :
„Ballag kend J á n o s b á c s i ? "
„Az á m . . . Hát a té'súr mire végzi ?"
A másik szót, ami esetleg ezután követ- kezik, m á r a kapanyélről m o n d j a az öreg.
Hogy tudniillik:
„Járkál ugy-e t é n s ú r ? J ó is töszi."
Azután, mert hogy fene nagy „ p a p u c s " alatt nyög az öreg, m é g azt is megkérdezi, hogy hát az a s s z o n y hol v a n ?
„Mert — m o n d j a — a s s z o n y nélkül n e m ér az élet sömmit, annak a szava törvény.
Ha m e g ellenkező s z ó kerül a b e s z é d é r e , kitör az öreg D a k a :
646
