A BOLDOGSÁGHOZ.
FANTAZIA EGY FELVONASBAN.
Nagy titok.
Örömlánya.
Szerelemlánya.
Bánatlánya.
S z e m é l y e k : Remény, Szerelemférfi.
Csalódás. Szerelemasszony.
Küszöb. Bánat.
Öröm. Közöny.
Közönyfia.
Egészen k ü l ö n ö s hely. A f o r m á k , a vonalak, a levegő, m i n d e n olyan, m i n t h a nem az életben lenne. F u r c s a és á l o m s z e r ű az egész. A z előtérben egy parkszerű (alapjában véve tojásdad alakú) f ö l d n e k csak a csúcsa v a n meg. A csúcs természetesen a háttérbe n y ú l i k . Ezen a kis földcsúcson, a n n a k szélével p á r h u z a m o s ú t vezet körcikk alakjában, t e h á t v a l ó s z í n ű l e g egy ön- m a g á b a visszatérő ú t n a k a része. A z előtérben az ú t i g g y ö n y ö r ű , exotikus á l o m v i r á g o k p o m p á z n a k , a vörös ezerféle szinében.
A f ö l d ö n túl, a mélyben végtelenségig tenger n y ú l i k , m e l y á l l a n d ó a n zöld t ű z b e n ragyog. A csúcs hegyére leheletszerüleg széles m á r v á n y h i d t á m a s z k o d i k , melyhez a rendes ú t t ó l széles m e l l é k ú t vezet s m e l y előtt g y ö n y ö r ű , drágakövekkel k i r a k o t t rácsos- k n p ú áll. A h i d két szélén karfa helyett lila f ü g g ö n y vezet, az embernél j ó v a l m a g a s a b b a n végig. Ezen a f ü g g ö n y ö n szabályos t á v o l s á g o k b a n hasadások látszanak, amelyeken zöldszin ö m l i k át a h i d r a E z a h i d a t á v o l b a n fénylő, r a g y o g ó palota k a p u j á h o z vezet, m e l y á l l a n d ó a n lila, zöld és piros sziliben j á t s z i k . A rendes és a h i d h o z vezető ú t j o b b sarkán ü l R e m é n y , a bal-
sarkán ü l Csalódás. M i n d e n k i j o b b r ó l j ö n és balra t á v o z i k .
R e m é n y (világos színű lila rongyokba öltözött fiatal leány. Nagy kék szemű és szőke hajú. Az arca csupa sugár):
Csalódás testvér, rég nem láttam embert.
Kerüli már e tájat mindenik.
C s a l ó d á s (Remény ikertestvére. Egész olyan, mint ö. Ruhája azonban sötét lila rongyokból áll.
\ haja barna. Szeme szomorú):
Rosszul beszélsz. Nem kerülhetik el, mert Ezt az útat itt, lásd. mind megteszik.
Hisz ez az út előttünk végtelenség.
Amely csupán önmagába szakad.
Itt jár körbe az emberi nemzetség.
És mind elmegy e szép kapú alatt.
Te feléd jönnek, hisz Reménynek hívnak.
Alamizsnát néked mindegyik ád.
S felém távoznak, átkozódnak, szidnak, Én már hiába mormolok imát.
Csalódás vagyok, alamizsna nékem Minek is hát? Jobb ha elpusztulok.
R e m é n y :
Amig én élek, élsz te is testvérem.
Amig nekem jut, néked is jutott.
C s a l ó d á s :
Tudom. Hisz' én csak tebelőled élek.
R e m é n y :
Nélküled én sem lettem vón soha.
C s a l ó d ás:
Igen, de tőlem az emberek félnek.
Re inény:
És engem szeret minden ostoba.
Nézd! (A kastélyra mutat.) Ma nagyon szép a Boldogság vára.
Csupa tündöklés. Csupa ragyogás.
C s a l ó d á s:
Mi haszna? Benntről még senkise látta.
Odaengedni senkit sem szokás.
R e m é n y :
Az emberek ahhoz még nagyon rosszak.
Majd eljön egyszer az igazi pár.
C s a l ó d á s :
Az emberek sohasem lesznek jobbak.
Hej, azt a párt szeretném látni már.
R e m é n y : Majd meglátod.
C s a l ó d á s : Remélj. Hiszen Remény vagy.
R e m é n y : Te meg ne higy.j. Csalódás a neved.
C s a l ó d á s : Te káprázó vagy. Hütelen és csélcsap.
R e m é n y : Te hű vagy s azért senkise szeret. (Vala- hol, nem tudni hol, megszólal egy csodálatos hangú pici harang.)
Ember jön. Jelzi ez a furcsa kongás.
Ember jön. Hallod? Jön az új remény.
C s a l ó d á s : Tudom. Mert jön egy ujabb nagy csalódás.
R e m é n y : Hallgass. Imádkozz. Ember jön.
C s a l ó d á s : Szegény. (Imádkoznak. Sokféle világos szinből, főleg pirosból készült ruhába öltözött, nevető arcú férfi j ö n : az Öröm. Ragyog az egész alak. Az egyik vállán hatalmas kosarat cipel. Kézen fogva, 736
kék ruhába öltözött, mosolygó kis lányt vezet, kinek keze tele van virággal.)
Ö r ö m (alamizsnát dob a Reménynek. Megáll. Ra- jongón) :
Hogy örülök! Oh, hogy örülök! Mily szép!
Az nekem való ország. Hogy ragyog!
Oda megyek.
R e m é n y : Remélj !
C s a l ó d á s : Én sose biznék!
Ö r ö m : Remény ne hagyj el!
C s a l ó d á s (hirtelen): Véled maradok! (A kapú rácsa mögött megjelenik különös fakéregruhába bujt alak, a Küszöb.)
K ü s z ö b : Mi az? Mit akarsz? Ki vagy?
Ö r ö m (meglepetten): Ember. Látod! Én a boldog- ság várát keresem !
K ü s z ö b (mutat): Ott van.
Ö r ö m : Eressz hát.
K ü s z ö b : Hopp ! Várj még !
Ö r ö m : J ó ! Várok! Ki vagy te, aki parancsolsz nekem ?
Küszöb- Hogy ki vagyok? Nézd meg jól a ruhámat!
Fából van úgy-e? Ez az én ruhám!
Mind találkoznak velem, akik járnak, Jövés előtt és távozás után.
Mert rajtam kell először végig menni.
Akár jössz, vagy mész. És ha megszűnők, Megszűnik minden. Úrrá lesz a semmi.
Az én nevem, — ha érdekel, — Küszöb!
Ö r ö m : Pompás! Eressz hát, Küszöb, tovább mennem.
A boldogság hazájába megyek.
K ü s z ö b : Ne siess úgy. Sokat kell még kérdeznem.
És felelned kell.
Ö r ö m : Kérdezz! Felelek!
K ü s z ö b : Ki vagy ?
Ö r ö m :
Sugár! Ragyogó és cikázó.
Ne kérdezd honnan és miért! Vagyok!
Vagyok virág, százféle színbejátszó.
Sosem születtem s meg sose halok.
Vagyok gyermeknek minden pillanatja.
Vagyok játékszer, patak és mező.
Harangvirág, madárfütty, színes lapda, Hamupipőke s pillekergető.
Kis kócosbaba. Furcsa babaétel, Hintaló s öreg Mikulás apó.
Bújócska és szigorú várbevétel.
Télen meg szánka, jég és hógolyó!
A felnőtteknél kevesebb vagyok már.
Szívesen látnak s ritkán jöhetek.
Vagyok nem várt pénz, vagy több a szokottnál, Egy csók, j ó étel, vagy egy üzenet.
Biztos jövő, vagy szorgalmatos gyermek, Egy könyv, egy dal, vagy gondolat, bizarr.
Vagyok semmi s minden, aki nem vet meg, Egy élet, vagy egy jól égő szivar.
Az öregeknél alig van már dolgom.
Vagyok egészség, szűnő reuma.
Tavaszi napfény s ha ritkán elmondom : Gyermekemlék s szépen folyó Duna.
Egy halk sarokban karosszék: Kis ország.
Csendes ebédek, szelid vacsorák.
Huncut szemek, Palik és csöpp Ilonkák.
Figyelő, okos, piros unokák.
Ahol én vagyok, ott az állat, ember Egyforma szépen, kacagva köszön.
S egyformán szeret. Eressz Küszöb mester.
Az életben én vagyok az Öröm !
A kis l á n y (a virágok között van és kék fátyolá- val simogatja őket. Beszélni kezd. Mind csodálkozva figyelnek rá):
Égszín fátyollal simogatlak szépen Piros virágok, kis piros fejek.
Kék fátyolommal. Tente, tente mélyen.
Ti kedves élők. Puhák, melegek, így hajoljatok ide-oda bátran.
Ugy-e nem bántja ajkatok panasz?
A királynőtök renget-ringat lágyan.
K ü s z ö b : Ki ez a gyermek?
Ö r ö m : Lányom, a Tavasz !
Úgy-e milyen szép? Kékfátyolos álom.
A neve Tavasz. Kedves jó gyerek.
K ü s z ö b : Szép gyermek. És a kosár? Tele, látom ! Ö r ö m (leveszi hátáról vigyázva a kosarat):
En ebben hordom minden kincsemet.
Ebben vannak a boldog nevetések, A különféle huncut kacajok.
Kövér röhejek. Mosolyok, diszkrétek.
Gúnyos vigyorgás. S hahoták, nagyok.
Vigyázni kell rájuk, mert megszöknének.
Különösen, ha sirást hallanak.
És ezek nélkül én semmit sem érek.
S űzhetném őket, mig mind rám akad 1 Mert volt már így. Kergettem őket folyton.
És egyszer csak visszajöttek maguk.
Nélkülem ők nincsenek. Mind, mind foglyom.
Belőlem élnek, tőlem van szavuk.
T a v a s z (hirtelen felsír): Apám, oh apám, vége a világnak !
Ö r ö m (ijedten hozzá rohan): Mi az lányom?
T a v a s z (száradt virágot mutat): Nézd! Egy virág halott.
Ö r ö m : Kis csacsi lányom, lassan mind elszárad!
(Ezalatt az ott hagyott kosár fedele felpattant s a kosár felborult.)
Istenem ! Nézd ! A mosoly, kacajok !
Óh mind elszöktek. Gyere Tavasz lányom.
Kergessük őket erdőn, vizeken. (Felkapja a kosa- rat s a Tavasszal elszalad.)
K ü s z ö b : Ettől messze a boldogság úgy látom.
Kergesse csak még.
R e m é n y : Kár.
KULTURA XV1I-XVII1 — 7 3 7 —
C s a l ó d á s : így jó nekem.
(Újra szól az előbbi harang s jön Szerelemasszony és Szere lem férfi átölelve egymást s rózsakoszorúval vannak összeláncolva. A Szerelemasszony kezében rózsákból font kosár. A Szerelemférfi kezét fogva jön velük meleg virágszinekben játszó ruhában gyönyörű szőke lány. Kezében kalász és aranyfátyol.)
R e m é n y : Megint jönnek.
C s a l ó d á s : És ketten.
R e m é n y : Ölelkezve.
C s a l ó d á s : Szerelmes pár.
R e m é n y : Nézd. milyen boldogok.
C s a l ó d á s : Csak türelem Remény, ne oly sietve.
R e m é n y : Én remélek.
C s a l ó d á s : Én nevetni fogok.
S z e r e l e m f é r f i (alamizsnát dob Reménynek):
Nézd, édes, mily szép. Az lesz a mi házunk.
S z e r e l e m a s s z o n y :
Milyen sok szín. Milyen szép. Hogy ragyog.
Nézd, a hidat, mire majd rálép lábunk.
Csupa tündöklés, csupa-csupa csók.
S z e r e l e m f é r f i :
S a tenger, nézd, hogy csillámlik a tükre.
Hogy táncolnak rajta zöld sugarak.
S z e r e l e in a s s z o n y :
Lila fény, zöld szín, piros láng, hogy tűz le.
Mily boldogság e szép kapu alatt.
S z e r e l e m f é r f i :
Kedves, mily szép vagy e sokszínű fényben.
E sokszínű láng inind rajtad ragyog.
Tündérálom vagy sötét, színes éjben.
Fehér tündér vagy.
S z e r e l e m a s s z o n y : A tied vagyok.
S z e r e l e m f é r f i :
Oly furcsa ez a táj. Csodálatos táj.
Egy meseország. Az élet mesél.
Hallga! Ott messze a-csodálatos vár.
S egy lebegő híd, ragyogó, fehér.
A tenger fekszik csendesen közötte.
Zöldszínű tenger. Olyan nagy a csend.
Furcsa virágok. Furcsa levél közte.
És furcsa kagylók, csigák odalent.
Ez a boldogság országa, virágom.
Itt fogunk élni és itt is halunk.
Megérdemeljük édes, büszke párom.
Oda megyünk, mert boldogok vagyunk.
K ü s z ö b : Vájjon igaz-e?
S z e r e l e m a s s z o n y (meglepetten): Igaz, furcsa ember.
Boldogok vagyunk. Nagyon boldogok.
S z e r ele m f é r f i : Eressz be minket. Eressz be már egyszer.
R e m é n y : Én remélek.
C s a l ó d á s : Én nevetni fogok.
K ü s z ö b: Kik vagytok ti, hogy együtt jöttök ketten?
S z e r e l e m f é r f i : Egyek vagyunk ! K ü s z ö b : Mit tréfáltok velem?
S z e r e l e m f é r f i :
Egyek vagyunk. A keze a kezemben.
Mi vagyunk együtt a nagy Szerelem I S boldogok vagyunk. Boldogságot leltünk.
S látni óhajtjuk boldogság hónát.
Sosem vétettünk, mindig csak szerettünk.
Eressz minket, furcsa ember, tovább.
K ü s z ö b (a kis lányra mutat, aki a virágok közé ment és arany fátylával simogatja őket): És az ki ott?
S z e r e l e m f é r f i : A szerelmünk gyümölcse.
S z e r e l e in a s s z o n y : A mi lányunk.
K ü s z ö b : A neve ?
S z e r e 1 e m a s s z o n y : Neve Nyár ! K ü s z ö b : Veletek menne?
S z e r e l e m f é r f i : Ő is velünk jönne.
N y á r :
Ugy-e szép anyám, virágból e nyáj ?!
Arany fátyollal, napsugár-fátyollal Kedveskedem virágok, picinyek.
Bimbózzatok csak illatos mosollyal, Szolgáitok a harmatos vizek.
Szép aranyfátylam borítom fölétek.
Bolondvirágok, édes, üde nyáj.
Szép aranyfátylam, bizony, a tiétek.
Bizony tiétek a kis, büszke Nyár.
Sze r el e m a s s z o n y : Szép szívem, szép.
K ü s z ö b : S a kosarad ?
Sz e r e 1 e m fér fi: A kincsünk.
S z e re 1 em a s s z o n y : Ugy-e szép kosár? Nehéz munka volt!
Sze r el e m f é r f i : De a legdrágább, amit benne vittünk.
K ü s z ö b : És mi van benne?
Sz e re I e m a s s z o n y : Csupa-csupa csók.
K ü s z ö b : Kedvesek vagytok. De szét kell szakadni Kettőtöknek. így egyik sem mehet.
Sz. férfi: Hát akkor inkább így fogunk maradni.
Sz. a s s z o n y : És én is mindig csak vele megyek.
N y á r : S veletek én is.
Sze r el e m a s s z o n y : Igen. Velünk szentem.
K ü s z ö b :
Nehéz dolog. De jól van. Ám legyen.
Előbb azonban még figyelmeztetnem Kell benneteket.
S z e r e I e m a s s z o n y : Halljuk!
Sz e r e 1 e m f é r f i : Figyelem!
K ü s z ö b :
Abban a fényes, csodálatos várban, Lakik a szép, a nagy tündérkirály!
Erős a karja s érc pattan szavában.
Szerelmes az ég, hogyha ő kiáll I Nem állott ellen néki senki asszony.
Aki oda ment, mind rabja maradt.
Szeme varázsa, hogy mosolyt fakasszon, Csak egyet villan pillája alatt.
Babonás szépség, aki asszony látja, Őrjöngve hagyja ott az ő urát.
KULTURA XV1I-XVII1 — 7 3 8 —
S vakon, siketen rohan csak utánna S úgy áhítja, mint mennybéli csudát Menjetek. Asszony, ám vigyázz magadra.
Halálba döntőd véle az urad.
Menjetek, ha nem féltek a magasba.
Én, Szerelem, kinyitom az utat. (Ugy tesz, mintha nyitná a kaput.)
S z e r e 1 e m f é r f i : Nos, gyere kedves. Senkitől se félek. Én bizom benned.
S z e r e l e m a s s z o n y (remegve): Ne menjünk uram.
Maradjunk itt. Itt biztosabb az élet.
Itt jobb az élet. Maradjunk uram.
Én félek attól a tündérkirálytól.
Szeme varázsa tán mégis megejt. (Elmennek. A Nyár utánuk megy.)
K ü s z ö b :
Távol vagytok ti még a boldogságtól.
Csak menjetek.
K e m é n y : A szemem könnyet ejt. (Csalódás nevet.
A harang megkondul. S megjelenik kibontott hajjal, fekete ruhában, sötét fátyollal, fehérarcú, fekete kari- kás szemű asszony, a Bánat. Roskadtan cipel a hátán egy batyut. A Reménynek alamizsnát ad. Utánna kis lány jön, akin rozsdavörös ruha van s aki mindjárt a virágok közé megy és fekete fátylával szomorúan simogatja őket.)
K ü s z ö b : Vájjon ki vagy te nagyon sötét asszony ? B á n a t : A Bánat vagyok. (Csodálattal néznek rá.
O kínlódva, neliezen teszi le batyuját, fellélekzik s roskadtan megáll.)
K ü s z ö b : S mi volt hátadon, hogy oly nehéz?
B á n a t :
Millió könny. S bevallom,
A könny nehéz. Óh jaj, nehéz nagyon.
És nagyon sok van. Több a megszokottnál.
S a számuk, óh jaj, egyre, egyre több.
Már alig birom. Összeroskadok már.
Segítség kell, mert egyszer megtörök.
Sok dolgom van. Ezerfelé kell mennem Itt pár könny. Ott már a sok könny kihal.
Apró sírás s óh jaj, a végtelenben Szörnyű zokogás, rémes könny vihar!
Szívfacsaró, átkos ordítozások.
Agyvelőttépő, nyöszörgő vadak.
Nagy, hidegrázós életsikoltások.
És fájdalomban megőrült szavak.
Irtózatos, sohase hallott hangok.
Sohasem látott nézésű szemek.
Gyermekek, szülők. Fiatalok, aggok.
Halálra kinzott, koldus emberek.
Rettenetes vagyok így, ahogy élek, Undorodom magamtól, ki vagyok.
Az utolsó koldussal is cserélek . . . S óh jaj, nagyon jaj, csak így maradok.
Mert én vagyok, óh én vagyok a Bánat!
Mert én vagyok, jaj én vagyok a Jaj !
S könnyeket hordok, mik oly nagyon fájnak.
Áldásom : sirás ! Szavam : zivatar ! Szeretnék egyszer már másféle lenni.
Es keresem a boldogság hónát.
O jaj, engedj idegen odamenni.
Oh egyszer lássam ember mosolyát. (Egy ideig csend.)
K ü s z ö b :
Sajnállak asszony. Szomorú a sorsod.
Vedd fel batyudat és eredj tovább.
Ez végzeted! És bele kell nyugodnod.
Sosem látod meg Boldogság hónát. (Csend.) A k i s l á n y (a virágok között szólni kezd):
Fekete fátylam. Én szomorú fátylam, Hervaszd el őket szépen, csendesen.
Ebben a halk, szomorú hervadásban A fájdalmuk nagyon kevés legyen.
Kedves virágok legyetek csak bátran, Te piros vitéz, te csöpp lila hős,
Hervaszt titeket fátylam, sötét fátylam.
K ü s z ö b :
Ki ez? Oh mond meg.
B á n a t : Ő lányom, az Ősz! (Felveszi batyuját és elmegy. Utánna megy az Ősz is. A pici harang megint megszólal. Különös, szürke ruhában jön borotvált arcú, merev tartású férfi: a Közöny. Balkezével kicsi, fehér hóruhás fiút vezet, akit nem enged el. A Re- ménynek alamizsnát ad.)
K ö z ö n y (unottan, vontatottan):
Én nem tudom, hogy miért is jöttem erre.
I)e mindegy. Éppen erre vitt utam.
És azt sem tudom, hogy mi az ott, messze. (Kü- szöb szólni akar.)
Óh nem vagyok rá kiváncsi uram.
Az nekem mindegy. Nem érdekel semmi.
Az sem bánt uram, hogy ön kicsoda.
Furcsa vagyok? Ilyennek jó csak lenni.
Enni és menni, mindegy, mit s hova.
Én nekem minden egyforma, közömbös És furcsa, mikor más sír vagy nevet.
Mikor az mindegy. Ez a szürke köntös A legokosabb, legjobb viselet.
Én nem szerettem s nem szeretett senki.
Nem bántottam s nem bántott senkisem.
Sohase sirtam s nem tudtam nevetni.
Nekem nem is volt sohase szívem.
K ü s z ö b : Mit akarsz hát?
K ö z ö n y : Semmit.
K ü s z ö b (a várra mutat): Nos! Az mi ottan?
K ö z ö n y : Mit bánom én? Indulok is tovább!
K ü s z ö b : Várj még.
K ö z ö n y : Minek ?
K ü s z ö b : Boldog vagy?
K ö z ö n y : Mi az?
K ü s z ö b (a várra mutat): Mostan. Nézd, ott, messze Boldogság otthonát!
K ö z ö n y : Látom.
K ü s z ö b : Szeretnél talán odaérni ? 739
K ö z ö n y : Nekem mindegy.
K ü s z ö b : Nos, nem izgat öröm ? K ö z ö n y : Mi az ?
K ü s z ö b : S a bánat ?
K ö z ö n y : A fülem nem érti.
K ü s z ö b : Mi vagy hát ? K ö z ö n y : Ember.
K ü s z ö b : S a neved?
K ö z ö n y : Közöny !
K ü s z ö b : Eredj hát akkor. Nincs itt semmi dolgod.
Eredj, ahová gondolod, oda.
Hisz' néked minden mindegy, ahogy mondod.
Nem is találsz boldogságot soha.
A k i s f i u (a Közöny jobb kezében eleitől kezdve a virágokra bámult és nagy izgatottságot mutatott.
Most végre kiszabadul, vadul a virágok közé rohan és tépdesi őket) :
Ti gaz bitangok ! Hogyan mertek élni, Ha én itt vagyok. Nos! Pusztuljatok!
Ti pirosak! Rajta, mind le kell tépni!
Látni élőn egyet sem akarok!
K ü s z ö b (Közönyhöz): Szólj neki, hogy ne tépje a virágot !
K ö z ö n y : Mindegy.
K ü s z ö b : De nem !
K ö z ö n y : Hát nem. Fiam, ne tépd! (Hozzámegy és megfogja.)
A k i s f i u : Apám még sok élő virágot látok.
K ö z ö n y : Hadd el.
K ü s z ö b (Közönyhöz): Ki ez?
K ö z ö n y (a flut előre tolja): Lássátok hál a Telt.
(Maga után húzza a flut.) T é l (elmenőben):
Még sok virág van. Meg kell ölni mindet.
Apám. nézd mennyi. Nézd, még mennyi él ! Hogy mernek élni, hogyha látnak minket I Hisz én vagyok a haláluk, a Tél!
(Eltűnnek. Megkondul újra a harang. Hosszú, bő, fekete köpenyben, a feje, arca is egészen el van takarva, megjelenik magas, sovány alak, a Nagy- titok. Nem ad alamizsnát. A kapú elé megy. Karját keresztbe teszi s áll mereven.)
R e m é n y : Testvér, nekem nem adott alamizsnát!
C s a l ó d á s : Úgy látszik majd nekem ád. A hívem.
R e m é n y ; Nem is szól. Mit néz? Vájjon szeme mit lát?
C s a l ó d á s : Ez furcsa ember. Meglátjuk, milyen.
K ü s z ö b : Mit akarsz ?
N a g y t i t o k (tompán): Tudod. Beakarok menni.
K ü s z ö b : Miért?
N a g y t i t o k : Dolgom van.
K ü s z ö b : Ki vagy?
N a g y t i t o k : É n ? Nagyúr!
( F Ü É
K ü s z ö b : Mi joggal jössz ? N a g y t i t o k : A legnagyobbak K ü s z ö b : Ennyi. Nem elég.
N a g y t i t o k : Eressz!
K ü s z ö b : Nem lehet.
N a g y t i t o k : Ma túl kell lennem még. Nincsen sok időm várni. Ne komédiázz!
K ü s z ö b : Nincsen semmi ok, hogy bemehess.
N a g y ti t o k : Szeretném én azt látni.
K ü s z ö b : Ki vagy hát?
N a g y t i t o k: Én vagyok a Nagy titok ! K ü s z ö b : Melyik titok?
N a g y t i t o k : A legnagyobb! Eressz be!
K ü s z ö b : Honnan jössz?
N a g y t i t o k : Onnan, honnan gondolod.
K ü s z ö b : Kitől?
N a g y t i t o k : Akitől akarod. Eressz be. Még ma a várban táncolni fogok.
K ü s z ö b : Mit akarsz ott ?
N a g y t i t o k : Eli! Rengeteg a dolgom. Azért hoztam magammal fiamat!
K ü s z ö b (körülnéz): Kit?
N a g y t i t o k : A fiamat.
K ü s z ö b : Hol van ?
N a g y t i t o k : Az én gondom! Fejem fölött, v a g y a lábam alatt!
K ü s z ö b (csodálkozva): Nem látok senkit.
N a g y t i t o k : Őt nem látja senki. Még én se látom, aki vele jött.
K ü s z ö b : Furcsa ember vagy. S a fiad neve m i ? N a g y t i t o k : Jó, megmondom. A fiam neve Csönd.
K ü s z ö b : Hol a hazád?
N a g y ti t o k : Hol haza van mindenhol.
K ü s z ö b : Nem értelek.
N a g y t i t o k : Engem nem is szabad ! K ü s z ö b : Félelmes vagy.
N a g y t i t o k : Tudom.
K ü s z ö b : Félek.
N a g y t i t o k : Nos akkor. Eressz! Vagy én töröm be a vasat! (Irtózatosan megrázza a vaskaput, mely csak úgy ropog ökle alatt. Sötétlila szinű lesz egy- szerre minden.)
K ü s z ö b (rémülten): Ki vagy tehát?! Mutasd, mu- tasd az arcod! Te nem vagy ember! Mit rejt a talár?
N a g y t i t o k : Te bamba féreg, vesszen el a hangod ! Nos nézz meg akkor! Vagyok a Halál ! (Letépi köpe- nyét s a lila fénytől kísértetiesen megvilágítva ott áll a csontváz. Messziről, valahonnan gyászzene hallatszik. A Remény, Csalódás és Küszöb arccal előre esnek a földre. Egész sötét lesz, csak a csont- váz fehérlik, amint az előtte felpattanó kapún keresztül rálép a hidra.)
öny.)
BÜKY GYÖHOY.
KULTURA XV1I-XVII1 — 7 4 0 —
