A mezőgazdasági és az ipari termelés integrációjának kérdései

STATISZTIKA! IRODALMI FIGYELÖ

nehezebb annak minőség, illetve művelési ág és művelési színvonal szerinti osztályba sorolása, hogy az egyre nagyobb mennyi—

ségben rendelkezésre álló adatok világ—

viszonylatban összehasonlíthatók legyenek. A legfontosabb kategóriákat említve:aszántó, a legelő. az ugar, az öntözött terület, a ve- tésforgó stb. kategória definíciója országról országra más tartalmat ölel fel. Bő irodalmi utalással ismerteti itt a szerző más szerzők által kidolgozott és alkalmazott átszámítási eljárásokat, ekvivalens becsléseket. melyek a további mutatók számításának alapjául szol- gálnak.

Az országokat a gazdasági fejlettség foka szerint a szerző 4 csoportba sorolta, 5 nagy földrajzi régiót és 22 földrajzi területi alcso- portot képezve. A csoportosítás nehéz kér- désénél rámutat arra, hogy csupán egyetlen mutató (például az egy főre jutó nemzeti jövedelem) alapján nem lehet megbízható rangsorolást kapni. Ha viszont a világ ösz- szes országát csak 4—5 nagy kategóriába kell besorolni, az egy főre jutó villamosenergia- termelés mutatója megfelelő alapnak látszik.

Fenti megfontolások alapján készültek az összehasonlító táblák a szinte minden kom—

binációt felölelő mutatókra kiterjedően. A könyv harmadik fejezete tartalmazza a né—

pességi mutatókat, a negyedik a mezőgaz- dasági földterület mutatóit, az ötödik pedig az intenzitási (agricultural density) mutató- kat. vagyis a mezőgazdasági népességi mu—

tatók és a mezőgazdasági földterület kom- binált mutatóit.

A hatodik fejezet ismerteti a mezőgazda- sági munkaerő alakulásával kapcsolotban ki- dolgozott eiméletet, ami két pillérre támasz- kodik: az egyik az a megállapítás, hogy a mezőgazdasági munkaerő alakulása negativ korrelációban van a gazdasági fejlettséggel.

a másik pedig az elvándorlásban megvalósu—

ló ,,taszító" tényező. E tényezőnek az agrár- munkaerő alakulására való hatását regresz- sziószámítással vizsgálta. függő változóként alkalmazva a növekedési rátákat. Lineáris, loglineáris és semi—logaritmikus regressziós egyenletek alkalmazásával számította a válto- zók variációs együtthatóit (standard eltérés/

átlag) az egyes területi egységekre vonat—

kozóan. A számítások eredményei arra a meglepő következtetésre vezették a szerzőt.

hogy az agrársűrűségnek, a növekvő népes- ségnek nincs döntő szerepe a mezőgazdasá- gi munkaerőhelyzet alakításában, mert azt lehet megállapítani. hogy a népsűrűség nö- vekedésére a népesség inkább a mezőgazda—

ság intenzitásánok növelésével reagál, mint- sem elvándorlással. A gazdasági szint rend- kívüli fontossága arra mutat, hogy a mező—

gazdaságból a nem mezőgazdasági ágakba való munkaerő—vándorlás csak akkor kezdő- dik meg, amikor azokban az ágakban meg-

855

felelő igény jelentkezik. Ez a megállapítás azt is jelenti, hogy az elvándorlásban fon- tosabbak a ,,vonzó", mint a ,.taszitó" ténye- zők.

(Ism.: Hankó Zoltánné)

;

A MEZÖGAZDASAGI ÉS AZ lPARi TERMELÉS lNTEGRÁCIÓJANAK KÉRDÉSEI

(Vaproszü integracii szel'szkohozjajsztvennogo i promuslennogo proizvodsztva.) — Ekonomika Szel'sz—

kogo Hoziaisztva. 1973. 3. sz. 98-103. p.

A mezőgazdasági és az ipari termelés egy gazdasági egységben való kialakításának egyik elterjedt formája a Szovjetunióban fel- dolgozó üzemek létrehozása (: kolhozokban és a szovhozokban. Gyakorlati tapasztalatok bizonyítják, hogy azokban az üzemekben, amelyekben a mezőgazdasági termelés szo—

rosabban kapcsolódik a feldolgozó iparhoz, jobban kihasználják a gazdasági erőforrá- sok (élő munka, nyersanyag stb.) és az anya—

gi lehetőségek jobb összehangolásábál adó—

dó előnyöket. Gyengén gazdálkodó kisüze- meknek azonban egyedül nagyon nehéz fel- dolgozó üzemet létesíteni, ezért ilyen eset—

ben célszerű több kolhoznak közösen létre- hoznia agrár—ipari komplexumokat.

A kolhozok és a szovhozok feldolgozó ipari beruházásainál azonban nemritkán tapasz- talható a koordináció hiánya. Az ilyen vál—

lalkozások termelésbe való belépését ugyanis a népgazdasági terv nem szabályozza, il- letve nem veszi figyelembe. A jelenlegi rend- szerben a kolhozok önállóan döntik el, hogy hol, milyen üzemet építenek, függetlenül sa—

ját körzetük népgazdasági tervétől. Az össze—

hangolás hiánya miatt egyes körzetekben az üzembe helyezett beruházásokat nem tudják teljes kapacitással működtetni. A jövőben te—

hát szükségesnek látszik a kolhozok és az állam beruházásainak fokozottabb egyezteté—

se ezen a területen.

A vitában részt vevő közgazdászok közül többen rámutattak arra, hogy az agrár—ipari kombinát más formában is kialakulhat. Ezek sorában az egyik hagyományos forma a szer- ződéses megállapodáson alapuló egyesülés.

amit alapszintű agrár—ipari komplexumnak neveznek. Ilyen kapcsolatok főként a konzerv- gyárak és a mezőgazdasági üzemek között alakultak ki. Ez a forma azt bizonyítja, hogy a technológiai folyamatok (termelés, feldol- gozás, értékesítés) összekapcsolása nem szük- ségszerű valamennyi típusnál. Sőt. A. Aver- kiev szerint a feldolgozást a legtöbb termék esetében az állami vállalatoknak kell végez- niük.

Számos kutató foglalkozott az agrár—ipari kombinát, egyesülés, vállalat kifejezések ér- telmezésével is. V. Korolkov rámutatott arra,

856

hogy e kategóriák között lényeges eltérés van, amelyek szervezeti és közgazdasági kü- lönbségekből adódnak. Az agrár—ipari komp- lexum kifejezés nagyon tág értelemben hasz- nálható, kezdve a legegyszerűbb együttmű- ködési formáktól a legbonyolultabbakig, az országos komplexumokíg. Korolkov 5 osztály- ból (népgazdasági, zónális. egyesülés, kom- binát. vállalat) álló rendszerezést javasol a fogalmak tisztázására. A népgazdasági szin- tű és a nagy országrészek (zónák) szintjébe tartozó agrár—ipari komplexumok a követke—

zőket tartalmazzák: a mezőgazdaság számá—

ra az alapvető termelőeszközöket gyártó ipari ágazat, maga a nyersanyagokat előállító me—

zőgazdaság, az ipari és az agrártermelést kiszolgáló ágazatok (melyek a mezőgazdasá- gi termékek feldolgozását, tárolását és

értékesítését végzik).

Agrár—ipari egyesüléseknek a specializált mezőgazdasági feldolgozó és az egyéb tevé- kenységí körű vállalatok, a szállítási, építési vállalatok egyesülését nevezhetjük. Ezek a vállalatok ugyanazon késztermék gyártása érdekében egyesültek, és viszonylag nem nagy területi egységen belül közös a gaz- dasági érdekeltségük. Az egyesülésbe belé- pett vállalatok önállóságukat megőrzik, de

— az operatív működés eredményes irányí- tása céljából —— közös vezető szerveket hoznak

létre.

Az agrár—ipari kombinát olyan komplexum, amelyben meghatározott termelés érdekében technológiailag, szervezetileg, közgazdasági- lag és területileg egy egységbe tartozó üze- mek kapcsolódnak össze. A kombinát tagjai közös vezetés és közös termelési—pénzügyi terv alapján dolgoznak.

Az agrár—ipari vállalat egy gazdálkodási egységben szervesen kapcsolódó mezőgazda—

sági és ipari termelést takar. Vagy úgy jön—

nek létre. hogy az állami feldolgozó válla—

latok egyesülnek a mezőgazdasági üzemek- kel, vagy pedig maguk a kolhozok és szov—

hozok hoznak létre feldolgozó kapacitást.

Bármelyik formát tekintjük is. az agrár—

ipari komplexumok létrehozását feltétlenül az adott vállalat szervezeti kialakításával kell kezdeni. Fontos, hogy az egyes termelési egy—

ségek között megfelelő együttműködés le- gyen. amely az egységes technológiai folya- matba épül. További követelmény az idő- tényező figyelembevétele (a kombinát létre- hozása és a termelés hatékonyságának lé- nyeges emelkedése közötti időtartam erőtel- jes csökkentése). Végül többen rámutattak arra, hogy nem szabad megfeledkezni az ag-

rár—ipari kombinátok létrehozásának szociá- lis hatásáról sem, mely jelentőségében nem kisebb a közgazdasági következményeknél.

(Ism.: Homolya Ferenc)

KULKERESKEDELMI STATlSZTlKA

ERCEG, l.:

TRIESZT

ÉS AZ EGYKORl HABSBURG—ORSZÁGOK A NEMZETKÖZI KERESKE-DELEMBEN

(Trist i bivse Habsburgske zemlje medjunarodnom Prometu. Merkantilizam u drugoj polovoci 18. stalje- ca.) Gradja zo gospodarsku povíjest Hrvatske, 15.

Zagreb. lzdanje Jugosiavenske Akademije Znahosti ! Umjetnosti. 1970. 233 p.

A Jugoszláv Tudományos és Művészeti Aka- démia zágrábi Történettudományi lntézeté- nek szóban forgó kiadványa, melynek alcí- me: Merkantilizmus a XVIII, század második felében, igen nagyszabású történeti gazda—

ságstatisztikai tényanyag feldolgozását tartal- mazza, amely hazánk Trieszten keresztül le- bonyolódó XVIII. századi külkereskedelmi for- galmára is értékes felvilágosításokkal szol—

gál, és így a magyar statisztikatörténet és gazdaságtörténet szempontjából is különös

érdekességgel bír.

A gazdag feldolgozott levéltári anyag, mely nemcsak a jelenlegi jugoszláviai levél- tárak, hanem az érintett területek levéltá- rainak anyagára is kiterjed, főleg az 1760 és 1765. évek közötti periódusra világítja meg

*Trieszt egyre bővülő külkereskedelmi forgal- mát, amely a Habsburg-birodalom országai

—- azaz Alsó- és Felső-Ausztria, Stájerország, Karintia és* Krajna, Tirol, Cseh- és Morvaor—

szág, Osztrák—Szilézia, Magyarország, Erdély, Horvát- és Szlavónország, Trieszt, Fiume, Fri- ul -— és a világ többi része, azaz az Európa, Afrika és Ázsia merkantilista kereskedelmé—

ben részt vevő országok és kikötők között bonyolódott le. Ebben az időben kapcsoló- dik be ugyanis a Habsburg Monarchia foko—

zottabbon a kapitalista világkereskedelembe az észak adriai tengeri hajózás és elsősorban

a trieszti kikötő kifejlődésével.

A tengeri hajózás jelentős előnye volt.

hogy lényegesen csökkentette a szállítási költségeket, és ezzel a Habsburg-birodalom áruit is versenyképessé tette a kialakuló euró- pai és közel—keleti, valamint a földközi-ten- geri világpiacon. Ehhez természetesen szük—

ség volt egy kereskedőosztály kifejlődésére is, mely főleg az észak-adriai terület és kisebb részben a Habsburg—országok kereskedőcsa- ládaiból alakult ki, s párhuzamosan nőtt fel a szóban forgó kereskedelemmel, ahogy ezt Erceg műve jól megvilágítja.

Ami a kialakult merkantilista külkereske- delem jellegét illeti, az kifejezetten a Habs- burg-birodalom szárazföldi részei ésavilág—