STATISZTIKAI IRODALMI FIGYELÖ 873 Közülük 6 százalék — l,5 millió fő — szenvedett
valamilyen, a munkavégzést részben akadályozó betegségben. A csökkent munkaképességűek aktivi- tási rátája 40 százalékos volt, szemben az egésmége—
sekre jellemző 83 százalékkal. Miközben az egy évvel korábbihoz képest az utóbbiak aktivitási aránya nem változott, a rokkantaké közel 3 százalékponttal csök—
kent. A mentális megbetegedések különösen nagy arányban járnak együtt a munkaerőpiac elhagyásával.
Az egészségesek munkaerőpiaci részvétele a 35419 éves korosztály esetében a legnagyobb, a megváltozott munkaképességűek aktivitása a 20—24 éveseknél éri el a csúcspontját 71 számlákkal, ami azonban így is elmarad az egészségesekre jellemző 84 százaléktól.
Az 50 éven felüli korosztálynál a munkaerőpiaci részvételben már mintegy háromszoros előnyük van az egészségeseknek
A megváltozott munkaképességűek szakképzett- ségi szintje összességében alacsonyabb, mint egésmé—
ges társaiké. Ezen belül azonban az elmaradás kevés—
bé jellemző azokra, akik dolgomak. A rokkantak az egészségesebbeknél valamivel nagyobb arányban választják a részmunkaidős foglalkoztatást (29 száza- lék, 22 számlákkal szemben), s különösen elterjedt ez a munkarend a megváltozott munkaképességű nők esetében (52 százalék). Az adatok tanulsága szerint nincs érdemi különbség a két csoport munkahelyi ágazati megoszlásában, viszont a megváltozott mun- kaképességűek — alacsonyabb képzettségi szintjükből
következően — nagyobb arányban töltenek be fizikai munkaköröket. A rokkantak munkanélküliség rátája az egészségeseknek mintegy két és félszerese. A népesség egészéhez hasonlóan a megváltozott munka- képességűek esetében is a fiatal korosztályokat jel- lemzi a legmagasabb munkanélküliségi ráta, de ebben a csoportban a korspecifikus különbségek kisebbek, feltehetően azért, mert az egészségügyi probléma miatt az idősebbek már csak kis arányban keresnek munkát. A munkanélküliség szintje a betegség típusá- tól is tügg, a mentális problémákkal küzdőket 33 százalékos, míg a cukorbetegeket 17 százalékos ráta jellemzi csak. A megváltozott munkaképességűek 52 százaléka több mint egy éve hiába keresett állást, smmben az egészségesekre jellemző (42%), s az el—
helyezkedés különösen 50 éves kor felett reménytelen.
Az egészségügyi problémával küzdők jelentős ré- sze már munkavállalási korban kikerül a munkaerőpi- acról, 1995 tavaszán 60 százalékuk inaktív volt, míg az egés7ségeseket csak 17 százalékos arány jellemez- te, A megváltozott munkaképességűek az átlagosnál szivesebben vesznek részt képzési programokban, különösen a férfiakra igaz ez a megállapítás. Míg a nők inaktívvá válásában a családi kötelezettségek a férfiakra jellemzőnél sokkal nagyobb szerepet játsza- nak, az egészségügyi problémák miatti kiválás mind—
két nemet hasonló arányban érinti.
(Ism.: Lakatos Judit)
TÁRSADALOMSTATISZTIKA
ROSS. G. E, — CHIA—LING WU:
ISKOLÁZOTTSÁG És EGÉSZSÉGI ÁLLAPOT
(The links between educations and health) — American Sociological Review. l995. október. 719—745, p,
A kutatók körében régóta ismert az iskolai vég- zettség és az egészségi állapot kapcsolata. Az e téma- körben végzett vizsgálatok egybehangzó eredménye szerint a magasabb végzettségűek jobb fizikai állapot—
ról számolnak be és halandósági viszonyaik is lénye- gesen kedvezőbbek Bár ez az összefüggés már—már közhelyszámba megy, az okai még távolról sem megnyugtatóan tisztázottak Tanulmányukban a szerzők három lehetséges oksági mechanizmust
vázolnak fel, ezt követőleg pedig azok empirikus
ellenőrzésére tesznek kísérletet.Az első hatásmechanizmus a munkakörülmé- nyekkel kapcsolatos. Eszerint az iskolázottság kedvező hatása az egészségi állapotra elsősorban annak tulaj- donítható, hogy a magasabb végzettségűek között
kevesebb a munkanélküli, kisebb a szegények aránya, a végzett munka pedig kevésbé egyhangú, nagyobb beleszólást, döntési lehetőséget biztosít az egyén számára.
A második oksági mechanizmus, ami az iskolá- zottság és az egészségi állapot kapcsolatát közvetíti, alapvetően pszichológiai jellegű. A magasabb végzett—
ségűek két területen is bővebb lélektani erőforrások—
kal rendelkeznek, mint azt iskolázatlan személyek.
Egyrészt a kutatások tanúsága szerint az iskolázottsági szint emelkedésével párhuzamosan növekszik azoknak az aránya, akik úgy érzik, hogy nem külső erők játék—
szerei csupan, hanem ők maguk alakítják saját sorsu—
kat. Másrészt a magasabb végzettségűek kiterjedtebb társas támogató rendszerrel rendelkeznek, vagy több olyan barátjuk, ismerősük van, akikre biztosan szá- míthatnak, ha bajba kerülnek
Végül a harmadik hatásmechanizmus, ami az is- kolázottság és az egészségi állapot kapcsolatát köz- vetíti, az életmód. Ennek egyik döntő eleme a dohány—
874 STATISZTIKAI IRODALMI FIGYELÖ zás: a vizsgálatok szerint a magasabb végzettségűek
körében lényegesen nagyobb azoknak az aránya, akik sohasem cigarettáztak, mind pedig azoké, akik az idők során leszoktak erről a karos szenvedélyükről. Egy másik fontos tényező az alkoholfogyasztás: az iskolá- zott emberek többnyire mértékletesen ismak, mig az iskolázatlanok általában vagy teljes mértékben tartóz—
kodnak a szeszes italoktól vagy túlzásba viszik azok élvezetét. Az életmód egy további lényeges eleme a testmozgás: a kutatások szerint az iskolázottsági szint emelkedésével párhuzamosan bővül a fizikai állapo—
tukat rendszeres sportolással karbantartók aranya.
Végül ugyancsak az iskolázottság növekedésével emelkedik azoknak az aránya, akik rendszeresen vesmek részt egészségügyi ellenőrzésen, így próbálva megelőzni a súlyosabb betegségek kialakulását.
E három különböző oksági mechanizmus szerepét a szerzők két adatfelvétel újraelemzésével igyekeznek tisztázni. Az első egy 1990-ben végrehajtott telefonos felmérés, amelynek keretében mintegy 2000, 18—90 év közötti személyt kérdeztek meg. A második szintén egy telefonos adatfelvétel, amelyre 1979—ben került sor, s amely közel 2500, 20 és 64 év közötti egyénre terjedt ki. Ez utóbbi vizsgálatot egy évvel később megismételték, így lehetőség nyílt az időbeli változá- sok nyomon követésére.
A keresztmetszeti, azaz egyetlen időpontra korlá—
tozódó elemzés megerősítette a korábbi kutatások által feltárt összefüggést: a magasabb végzettségűek lényegesen jobbnak ítélték saját egészségi állapotukat és fizikai képességeik is felülmúlták az alacsonyabb végzettségűekét. Az igazi kérdés azonban nem ennek az összefüggésnek a fennállása volt — hiszen ez már régóta ismert a kutatók előtt —, hanem az, hogy milyen oksági mechanizmusok hozzák létre azt. Ennek a kérdésnek a megválaszolásához a kutatók a kontroll—
változók három csoportját vonták be az elemzésbe: az egyik a munkakörülményeket, a másik a lelki erőfor- rásokat, a harmadik pedig az életmódot mérte. Az eredmények szerint e három tényezőcsoport együtt
mintegy 55—60 százalékát magyarázta az iskolai
végzettség és a saját egészségi állapotról alkotott vélemény kapcsolatának, míg az iskolázottság és afizikai képességek közötti összefüggés esetében ez az
arány 46 százalék volt az egyik és 71 százalék a másik mintában. Mindez azt jelzi, hogy az iskolai végzettség hatásának van egy olyan A nem is jelentéktelen — része, ami nem a szerzők által vizsgált három hatás- mechanizmuson keresnül érvényesül.A longitudinális, vagyis az időbeli változásokat nyomon követő elemzés eredményei szerint az iskolai végzettségnek az egészségi állapot két időpont — 1979 és 1980 _ közötti módosulására gyakorolt hatása
mintegy 40 százalékban tulajdonítható a munkakö—
rülmények, a lelki erőforrások és az életmód együttes befolyásának. Itt is jelentős tehát az iskolázottság hatásának az a része, amely nem magyarázható meg a kutatók által vizsgált tényezők egyikével sem.
(Ism.: Malcsony Ferenc)
VAN TUINEN, H. K.:
, TÁRSADALMI JELzószÁMOK,
TARSADALOMVIZSGALATOK ES —STATISZTIKA
(Social indicator-s, social suveys and integration of social statistics.) — Statistical Journal. 1995, 3—4, sz. 379—394. p.
A nemzetközi szakirodalomban megjelenő publi-
kációk, valamint a különböző nemzetközi szerveze- tekben megfigyelhető törekvések arra utalnak, hogy a szakembereket továbbra is élénken foglalkoztatja a
társadalmi folyamatok mind komplexebb formában
való bemutatásának az igénye. A kutatók és a statisz—tikusok körében egyre inkább általános gyakorlattá vált a sokoldalú megközelítés és ez jellemzi a neves holland statisztikus, Henk K. van Tuinen tanulmányát is. A szerző három irányból közelíti meg a témakört, nevezetesen a társadalmi jelzőszámok, a társadalom—
kapcsolatos, egymással csak részben összefüggő kérdésekre kísérel meg választ adni.
A társadalmi jelzőszámok alapvető jellemzőjének tekinti, hogy az ott szereplő mutatók különböző vizsgálatokból szánnaznak, következésképpen nem alkalmasak a kölcsönös kapcsolatok bemutatására.
Más a helyzet, ha a társadalomvizsgálatok felől közelítünk, mert az általános társadalomvizsgálatokat eleve úgy tervezik, hogy a különböző változók alapján lehetőség legyen az összelüggések közvetlen elemzé—
sére.
A társadalomstatisztikai integráción a szerző azt érti, hogy az adatgyűjtők megpróbálják egymásra építeni a különböző típusú vizsgálatokat, így például a regiszterek — amelyek alapvető statisztikai információt nyújtanak egy—egy jelenségről — arra is alkalmasak, hogy kiindulási alapjául szolgáljanak a célzott társada- lomvizsgálatoknak
A társadalmi jelzőszámok felőli megközelítés legföbb problémája az., hogy már gyakorlati megfonto—
lások miatt is csupán bizonyos számú indikátort
