STATISZTIKAI ELEMZÉSEK
A TÁRSADALMI FOLYAMATOK FONTOSABB JELLEMZÓI
BARTA BARNABÁS
A szocialista átalakulás elmúlt évtizedeinek tapasztalatai azt mutatják, hogy a gazdasági fejlődés egyértelműen pozitív mozzanatai önmagukban, automatikusan nem biztosítják a társadalom sok irányú, optimális fejlődését. Ellenkezőleg. tapasz—
talható volt, hogy a gazdasági és a társadalmi folyamatok között nemcsak időbeli eltolódás, hanem egyes vonatkozásokban eltérő tendencia is mutatkozik. A társa- dalom egyes negatív jelenségei (alkoholizmus, öngyilkosságok) éppen azokban az időszakokban erősödtek fel, amikor az életviszonyok, a jövedelem és a fogyasztás javulása a legdinamikusabb volt.
Szükség van ezért a távlati gazdasági tervekkel összehangolt társadalompoliti—
kai koncepció kialakítására, annak érdekében, hogy egyrészt a gazdasági fejlődés eredményeit a társadalom szempontjából optimálisan hasznosítsuk, másrészt. hogy visszaszorítsuk azokat a negatív társadalmi jelenségeket, amelyek akár a gazdasági fejlődés egyes szakaszaiban. akár ettől függetlenül. spontán társadalmi mechaniz- hmusok nyomán alakulnak ki. illetve termelődnek újjá.
A koncepció kialakítását azzal a néhány adalékkal kívánjuk elősegíteni, ame- lyek o társadalmi folyamatoknak a népesedési jelenségekkel és a társadalmi szol- gáltatásokkal való összefüggéseit világítják meg.
Társadalmi folyamatainkra a szocialista átalakulás elmúlt évtizedeiben a gaz- dasági fejlődés és az ezzel járó gazdaságiszerkezet—váItozás mellett lényeges hatást gyakorol a lakosság korösszetételének változása, a családnagyság és a családszer—
kezet módosulása. részben a születésszám csökkenése, figyelemmel a válások szá- mának hatására is. Úgyszintén jelentős társadalmi következményei vannak a tanu- lási folyamatoknak, a kulturális és életmódbeli változásoknak, valamint az egészség- ügyi helyzet és ellátás alakulásának.
Az összefüggések és tendenciák elemzése bizonyos jelzést ad a társadalmi fo—
lyamatok jövőben várható alakulásáról. Ennek ismerete mind a reális társadalom- politikai célkitűzések, mind az alkalmazandó eszközök és módszerek megválasztása szempontjából szükséges.
l. A TÁRSADALMI SZERKEZET VÁLTOZÁSAI
Az egyének és családok gazdasági és társadalmi helyzetét elsősorban kereső-
tevékenységük és annak jellege határozza meg. A társadalmi szerkezet és válto-
zásainak statisztikai elemzésére ezért legjobb lehetőség az aktív keresők foglalko—zási adatai alapján kínálkozik.
a 1 18 BARTA BARNABAS
Az 1960—es években és az 1970-es évek elején a népesség gazdasági aktivitá—
sa1 általában növekvő tendenciájú volt. 1974 után ez a folyamat nem folytatódott, sőt a gazdasági aktivitás szintje fokozatosan csökkent.
1. tábla A népesség összetétele gazdasági aktivitás szerint
Az Az Az A
_ A é aktív kínokfív, kaktiv,k száz agtiv
.. ereso es ! r e
Ev nepess g keresok eltartottak a neégggség juteó 301;th
százaléká- kereső és
száma (ezer fő) ban eltartott
1960 . . . . . . . . . . . . . 9961,0 4759,6 5201.4 47.8 109 1970 . . . . . . . . . . . . . 10 322,1 4988,7 5333.4 48,3 107 1974 . . . . . . . . . . . . . 10 448.5 5073,6 53749 48,6 106 1979 . . . . . . . . . . . . . 10 698.8 5081.0 5617,8 47,5 111
A munkaerő—tartalékok a hetvenes évek elejére nagyrészt kimerültek. Ugyanak—
kor több társadalmi folyamat és szociálpolitikai intézkedés is az aktív keresők szá- mának csökkentése irányában hatott. Ezek:
a közép- és felsőfokú iskolába járók, számának növekedése;
az időskorúak arányának növekedése és a nyugdíjjogosultsóg általánossá válása;
a korkedvezményes nyugdíjazás kiterjesztése;
a rokkantsági nyugdíjasok számának növekedése;
— a mezőgazdasági termelőszövetkezeti tagok korábbi magasabb nyugdíjkorhatárának (férfiaknál 65 év, nőknél 60 év) fokozatos csökkentése;
— a gyermekgondozási segély fokozottabb igénybevétele.
Az intézkedések hatására egyidejűleg az inaktív keresők (nyugdíjasok és gyer- mekgondozási segélyen levők) aránya növekedett: az 1960. évi 4.4 százalékkal szem-' ben 1970—ben már 13,5 százalék volt. 1974-benpedig a népesség egyhatodát jelen—
tette. Az utóbbi években az aktív keresők aránya visszaesett, így az inaktív keresők csoportja ma a népesség egyötödét is meghaladja. A munkaerő—tartalékként szá- mításba vehető eltartottak népességen belüli aránya 1970-ben 7 százalék volt, je- lenleg 4 százalék. Rendszeres keresőtevékenységre azonban csak egyötödük lenne
mobilizálható. Az utóbbi években a nemek szerinti gazdasági aktivitást a férfiak
esetében — főként a tanulmányi idő meghosszabbodása és a nyugdíjjogosultság kiterjesztése folytán — a visszaesés. a nők esetében az 1970—es évek közepéig a fo- lyamatos növekedés jellemzi. A munkaképes korú (15—59 éves) férfiak foglalkozta—tása teljes körű; a nők csoportja is megközelíti ezt a szintet.
E folyamatok eredményeképpen az aktív keresők száma az elmúlt években töb—
bé-kevésbé stabilizálódott. éspedig úgy, hogy az aktív kereső férfiak számának ki- sebb csökkenését ellensúlyozta a nők számának növekedése. Ez az alaptendencia azzal a következménnyel járt. hogy a nemzeti jövedelem növekedése szinte kizárólag
a munka termelékenységének. hatékonyságának növekedésére támaszkodhatott. Ez
a következő években sem fog megváltozni, mert a munkavállalási korban levő népes- ség létszáma előreláthatólag nagyjából változatlan marad. az e koron felüli aktív keresők száma pedig —— amennyiben hatékonyabb ösztönzők nem kerülnek beveze- tésre — valószínűleg csökkenni fog.1 Gazdasági aktivitáson az aktív keresők számának az össznépességhez mért arányát értjük.
A TÁRSADALMI FOLYAMATOK
'] 19
Az aktív keresők ágazati összetételét tekintve az 1970-es években lényegileg
kettős irányzat érvényesült, mégpedig:-— a nem mezőgazdasági ágazatok súlyának növekedése a mezőgazdaság rovására.
— a nem anyagi — szolgáltatás jellegű -— ágak2 arányának növekedése a termelőágak- kal3 szemben.
2. tábla
Az aktív keresők száma népgazdasági ágak szerint
Szám szerint Megoszlás 1979-ben
Népgazdasági ág (ezer fo) (szazalek) (;:ó'lziítgkgvi
1974 l 1979 1974 I 1979 ba"
lpar . . . 1816,1 17339 35.8 34.1 95.5
Építőipar . . . 414.3 4132 8.2 8.1 99.7
Mezőgazdaság és erdőgazdálkodás . . 1116,4 1029.5 22,0 20.3 92,2 Szállítás és hírközlés . . . 383.3 408,7 7.6 8.0 106,6
Kereskedelem . . . . . . . . . 442,6 485,1 8.7 9.6 109,6
Vízgazdálkodás . . . . . . . . . 66.3 75,3 1.3 1,5 113,6
Nem anyagi ágak . l 834,6 935.3 16.4 18,4 112,1
Összesen 5073.6 ! 5081,0 100,0 100,0 100,1
Hasonlóképpen a gazdasági fejlődés a fő mozgatóereje annak a tendenciának, hogy a szellemi foglalkozásúak4 aránya meglehetősen gyorsan emelkedett az aktív keresők között: 1949—ben még csak 9.5. 1960-ban 17.6, 1970—ben 25.7. 1973-ban pe—
dig 27,2 százalékuk volt szellemi foglalkozású. Az utolsó években ez a folyamat meg- állt, 1978-ban a szellemi foglalkozásúak az aktiv keresőknek csak 2ó,8 százal'ékát
tették ki.
A foglalkozási szerkezet változásai határozták meg a társadalmi szerkezet át-
alakulását. A földreform és a szocialista átalakulás idején a kizsákmányoló osztá- lyok eltűnése, majd több évtizedes távlatban (: munkásosztály létszámának növeke- dése az egyénileg gazdálkodó parasztságnak jelentéktelenül kis részre szűkülése, a szövetkezeti parasztság kialakulása, növekedése, majd csökkenése, az önálló kis- iparosok és kiskereskedők számának csökkenése, a szellemi rétegek, azokon belül az értelmiség növekedése voltak a társadalmi szerkezet átalakulásának fő irányai.Az utolsó 15 évben már a társadalmi szerkezet változásai is lassúbbak voltak. Az aktív keresők között a korábbiaknál lényegesen lassabban nőtt a munkásosztályhoz tartozók aránya. továbbra is lényegesen csökkent a termelőszövetkezeti parasztság, az 1970—es évek elején még kissé nőtt, azután lényegében változatlan maradt a szellemi rétegek aránya. (Lásd a 3. táblát.)
Nem lényegtelenek viszont azok a változások, amelyek a munkásosztályon és a szövetkezeti parasztságon belül mentek végbe.
A munkásosztályon belül csökkent az iparban és a mezőgazdaságban dolgo—
zók. viszont nőtt az építőipar, a szállítás és hírközlés, a vízgazdálkodás és különösen a kereskedelem és a szolgáltatások területén dolgozók aránya. Ugyanakkor nö-
vekedett (: nagyobb szakképzettségű munkások aránya, és csökkent a segédmunká—
soké. így 1979-ben a munkásosztályhoz tartozó fizikai dolgozók 44 százaléka, több
3 Személyi és gazdasági szolgáltatás, egészségügyi, szociális és kulturális szolgáltatás, közösségi, köz- igazgatási és egyéb szolgáltatás.
Ipar, építőipar, szállítás és hírközlés, kereskedelem, vízgazdálkodás.
4 A szellemi foglalkozásúakhoz számítjuk az értelmiségieken kívül a nem fizikai dolgozókat is.
120 BARTA BARNABAS
mint 1,26 millió aktív kereső szakmunkás munkakörben dolgozott. A betanított mun- kások száma 1.52 millió fő, arányuk 37 százalék. A segédmunkások aránya csupán
19 százalék.
3. tábla
Az aktív keresők osztály- és rétegtagozódása
Szám szerint Megoszlás 1979-ben
Osztály, réteg (ezer fo) (szazalek) i;ő:d?ékéávj
1970 l 1979 1970 l 1979 be"
Munkásosztály . . . . . . . . . 28192 2985,5 56.5 58,8 1059
Szövetkezeti parasztság . . . 879.5 6672 17.6 13,1 75.9
Nem fizikai (szellemi) foglalkozású* . . 1128.3 1260,0 22.ó 24,8 111.7
Kisárutermelő . . . . . . . . . 161.7 168,3 3.3 3.3 104.1
Összesen 4988,7 5081 ,0 100,0 100,0 101 ,9
' A szellemi foglalkozásúaknak egy kis része (a művezetők és más hasonló közvetlen termelésirányítók) a munkásosztály kategóriaiaba tartozik.
A szövetkezeti parasztságon belül lényegesen csökkent a hagyományos mező—
gazdasági munkakörökben dolgozók száma, ezzel szemben lényegesen nőtt azoké, akik ipari vagy más nem mezőgazdasági jellegű munkát végeznek. Ez a folyamat a mezőgazdaság nagyüzemi átszervezésének, gépesítésének és kemizálásának, vala-' mint annak a következménye. hogy a mezőgazdasági nagyüzemek jövedelmük nö- velésére számos nem mezőgazdasági feladatot is ellátnak, nagyrészt olyan jellegűe—
ket, amelyek a mezőgazdasági termelést szolgálják. mint a gépek javítása és? kár—' bantartása. üzemi építkezések. (: termékek szállítása és értékesítése. Ennek követ—
keztében a mezőgazdasági termelőszövetkezeti parasztságnak közel egyharmada -—
a férfiaknak közel kétötöde — nem mezőgazdasági fizikai foglalkozású. Ez párosulva
az iparszerű munkaszervezéssel, a mezőgazdaságban és a népgazdaság többi ágá-ban dolgozók — így a munkásosztály és (: termelőszövetkezeti parasztság — mun-v
kájának jellege közötti különbséget fokozatosan csökkenti.
A háztartások osztály- és rétegtagozódását vizsgálva azt látjuk, hogy a két és
több aktív keresős háztartásoknak jelentős részében az a ktív keresők több osztályba,
rétegbe tartoznak. vagyis a háztartások vegyes összetételűek. Különösen gyakori az olyan háztartás. amelyben az aktív keresők között a munkásosztályhoz és a szövet- kezeti parasztsághoz tartozók egyaránt vannak (1973-ban ilyen háztartásban élt anépességnek 9 százaléka), továbbá az olyan háztartás. amelyben a munkásosztály-
hoz tartozó és a szellemi réteghez tartozó aktív keresők élnek együtt (ilyen háztar- tásban élt a népességnek közel 15 százaléka). A munkás—paraszt típusú vegyes ház- tartás elsősorban a községekben, a munkás—szellemi típusú vegyesháztartás pediga városokban gyakori.
A vegyes háztartások gyakorisága a társadalmi szerkezet szempontjából azért is nagyon lényeges tény, mert az együttélés elősegíti az említett osztályok és r étegek
közötti különbségek. érdekellentétek csökkenését.A munkás—paraszt típusú vegyes háztartásokkal kapcsolatban azt is meg kell jegyezni, hogy ezeknek túlnyomó része háztáji kisegítő gazdasággal rendelkezik, amelyben a munkásosztályhoz tartozók a termelőszövetkezeti parasztokéhoz hasonló mennyiségű munkát végeznek, és -— mivel egy háztartáshoz tartoznak — egyformán részesülnek annak jövedelméből. A munkásosztályhoz tartozóknak közel a fele olyan
A TÁRSADALMI FOLYAMATOK
121"
háztartásban él, ahol háztáji vagy kisegítő gazdaságot művelnek; a háztáji és ki- segítő gazdaságot művelő háztartások tagjai között többségben vannak a munká-
sok a termelőszövetkezeti parasztokkal szemben.
ll. TELEPULÉSSZERKEZET ÉS VÁNDORLÁS
A társadalmi szerkezet vizsgálatakor célszerű figyelembe venni. hogy a külön- böző osztályok és rétegek tagjai milyen településekben élnek, Cl lakóhely jellege ugyanis az életkörülménynek és az életmódnak lényeges meghatározója. A társa- dalmi mobilitás pedig sok esetben lakóhely-változtatással. vándorlással járt együtt.
A gazdasági fejlődés és a társadalmi szerkezet átalakulása tehát párosult azzal a folyamattal. hogy hazánk népességének egyre növekedő része lakik városokban.
Ha a települések jelenlegi államigazgatási beosztását vesszük alapul (vagyis a'- jelenleg városoknak számító települések lakosságát tekintjük városi népességnek a korábbi években is), akkor ezt a folyamatot a 4. tábla adataival jellemezhetjük.
4. tábla A népesség megoszlása településtípusok szerint
(százalék)
Év Budapest Zil-Dob; Községek
1930 . . . 16.6 24,4 59.0
1949 . . . 17,3 24,0 58,7
1960 . . . 17.9 %A 55,7_
1970 . . . 19.11 30.1 50.3
1979 . . . 19,6 34,2 462
Ha viszont minden egyes vizsgált időszakban a települések akkori államigazga—
tási beosztását vesszük alapul (vagyis az akkor városnak számító települések lakos—
ságát tekintjük városi népességnek), akkor a városi népesség arányának növekedése még gyorsabbnak látszik. Az eltérés oka, hogy a városi lakosság arányának növe- kedése körülbelül egyharmad részben abból adódott, hogy időközben több község városi rangot kapott.
Mind a vidéki városok, mind a községek csoportjába nagyon különböző fej- lettségű települések tartoznak, ezért célszerű azokat finomabban, a települések sze-
repköre szerint részletezve elemezni.
Ez a településszerkezet bizonyos aránytalanságokot mutat. llyen mindenekelőtt a főváros nagy túlsúlya. Az összes felsőfokú központ népessége együttesen sem éri el Budapestet. Ezért jelenleg egyikük sem képes a főváros fejlődési ellenpólusának szerepét betölteni. bár egy részük — elsősorban az öt kiemelt város (Debrecen, Győr, Miskolc. Pécs, Szeged) népessége Budapesténél lényegesen gyorsabban növekszik.
mind a községek —— egy része jelenleg kevéssé városias, némelyik csak a legutóbbi években indult fejlődésnek. Ma is vannak az országnak olyan részei, ahol hiányzik a városias jellegű központ, amely az alapvető kereskedelmi, oktatási, egészségügyi,
kulturális szolgáltatásokkal ellátja a környező népességet.
A budapesti agglomerációba tartozó települések népessége gyorsan nő. és eh-v hez viszonyítva ellátottságuk fejlődése lényegesen elmarad. Ennek következtében e- települések egy része az ország legrosszabbul ellátott területei közé tartozik.
122 BARTA BARNABAS
A központi szerepkör nélküli és agglomerációhoz nem tartozó települések nagy [részének népessége stagnál vagy csökken (különösképpen csökken az ún. aprófal—
-vaké). intézményellótottságuk is alig vagy egyáltalán nem fejlődik. Különösképpen
*hanyatlanak a városoktól távol fekvő, rossz közlekedési kapcsolatú, és a mezőgaz- dasági művelés szempontjából kedvezőtlen adottságú községek. Az ilyen települé-
sekben lakók helyzete és e települések jövője ezért sok gondot okoz.
5. tábla
A települések száma [és lakónépességük együttes száma központi szerepkör szerint, 1977'
A lakónépesség szá ma megoszlása A település szerepköre telsezjáiüísek (ezer fő) (százalék)
az év végén
Országos központ (Budapest) . . 1 2096 19.6
Kiemelt felsőfokú központ . . . _5 873 8.2
Felsőfokú központ . . . 7 591 5,5
Részleges felsőfokú központ . . "ll 577 5,4 Középfokú központ . . . 65 1 297 f12.2
Részleges középfokú közpon . . 41 509 4.8
Kiemelt alsófokú központ . . . 154 881 8,3
Alsófokú központ . . . 527 1410 (132
Részleges alsófokú központ . 303 442 4.1
A budapesti agglomerációba tar-
tozó települések . . . 44 410 3,8
Egyéb települések . . . 1 998 1 591 149 Összesen
3 156 10 677 100,0
* Az országos településhálózat-fejlesztési koncepció szerint. Ebben a települések szerepköre és város!
vagy községi államigazgatási beosztása között nincs egyértelmű kapcsolat. Néhány városnak nincs központi szerepköre, bár a városok nagy része felsőfokú vagy középfokú központ. A községek egyharmada viszont alsó—
foklú fköngntl szerepkört lát el. sőt némelyik község középfokú központ. Az utóbbiak előbb-utóbb várossá fog- na ej o ni.
A mai településszerkezet problémáinak -- a főváros túlsúlyának, a vidéki vá- rrosok nagy része viszonylagos fejletlenségének, a tanyarendszernek — sok évtizedes, sőt évszázados gyökerei vannak. Az 1960—as évek eleje óta nagy erőfeszítések tör—
téntek ezen örökség káros oldalainak felszámolására. a gazdasági fejlődés decent- ralizálására, az ipar fővárosi koncentrációjának csökkentésére, az infrastrukturális ellátottság területi különbségeinek mérséklésére. Az 1970-es években ezek az erő—
feszítések folytatódtak, és bizonyos eredményeket hoztak. Budapest túlsúlya csökkent.
a vidéki városok egy része, különösen az öt kiemelt felsőfokú központ és általában a megyeközpontok gyorsan fejlődtek. Fontos célkitűzés azonban, hogy a jövőben .a kisebb vidéki városok, a kisebb területek központjai se maradjanak le a gazda- sági és infrastrukturális fejlődésben; ez tehermentesítené a nagyobb vidéki városo-
kat, ahol a túlzott ütemű népességnövekedés ellátási problémákat okoz.
A társadalmi szerkezet elmúlt évtizedekben bekövetkezett fejlődésének és
—az ugyanakkor lezajlott városiasodásnak egyik jellemzője. hogy a városokban lakó népesség arányának növekedése sokkal lassúbb volt. mint a mezőgazdaságon kí- vvüli ágakban foglalkoztatottak arányának növekedése. Míg 1949-ben a községi la—
kosság aránya még alig volt nagyobb a mezőgazdaságban foglalkoztatott népesség
mrányánál. 1979-ben a községi lakónépesség aránya több mint kétszerese a mező—A TÁRSADALMI FOLYAMATOK 123
gazdaságban foglalkoztatottak arányának. Ennek oka, hogy a mezőgazdaságot el- hagyó és a népgazdaság többi ágában munkahelyet találó népességnek elég je-
lentős része nem költözött községekből városokba. Igy a mai községi lakosságban több a nem mezőgazdasági munkás, mint a mezőgazdasági termelőszövetkezeti tag
és az állami gazdasági munkás. Ugyanakkor a városi lakosságban, különösen Bu-dapesten a munkások aránya -- bár változatlanul a többséget alkotják — fokozato-
san visszaszorul a szellemi foglalkozósúakéval szemben.
6. tábla
A különböző településtípusok társadalmi összetétele, 1973
(százalék)
Az aktív keresők közül Budapest IX,/Ég? Községek giai?-
Szellemí foglalkozású . . . . . . 43.8 34.6 15,2 272
Nem mezőgazdasági munkás . . , 52,2 54,4 46,6 50,1
Mezőgazdasági fizikai . . . 1,7 82 339 19,3
Kisiparos, kiskereskedő . . . (2.2 1.7 1.5 1,7
Ez a folyamat a legutóbbi években tovább erősödött, a főváros és általában a városok mindinkább a szellemi foglalkozásúak lakóhelyévé válnak, a munkásosztály—
hoz tartozók aránya egyre kisebb a városokban, viszont egyre inkább túlsúlyba ke- rülnek a parasztsággal szemben a községekben. lgy jelenleg a magyar munkásosz- tálynak közel fele községekben lakik.
A települések lakosságszámának alakulását egyrészt a természetes szaporodás, másrészt a vándorlás határozza meg.
7. tábla
A népesség számának alakulása
a települések központi szerepköre szerint, 1977
Az ezer lakosra jutó A település szerepköre természetes vándorlási
szaporodás különbözet
Országos központ . . . 0.8 3.0
Kiemelt felsőfokú központ 7.1 109
Felsőfokú központ . . . . 9.1 16,2
Részleges felsőfokú központ 8,4 149
Középfokú központ . . . . 6,5 8.2
Részleges középfokú központ 5.9 — 0.3
Kiemelt alsófokú központ . . . 4.7 —— 6.1
Alsófokú központ . . . . 3.4 -— 9,1
Részleges alsófokú központ . . O,9 --10,9
Budapesti agglomerációba tartozó
települések . . . 8,5 9,7
Egyéb települések . . . 2.3 —15.5
Összesen 4,3 —
A természetes szaporodás és a vándorlás jellege erősen eltér a különböző fajta
településekben. Budapest természetes szaporodása az 1960-as évtizedben negatív volt, a bevándorlás azonban kiegyenlítette ezt. és bizonyos népességnövekedést is1 24 * BARTA BARNABAST-
okozott. Az 1970—es évekbena főváros természetes szaporodása is pozitíwá lett. de
igen alacsony. Mivel a bevándorlás is alig több mint az elvándorlás, a lakos ság las——
san nő. Mind a természetes szaporodás, mind a vándorlási egyenleg (: felsőfokú központokban a legnagyobb, ezért ezeknek népessége nő a leggyorsabban. 'Az al—
sófokú központokban és az egyéb településeken — a budapesti agglomeráció kivé—
telével —— az elvándorlás nagyobb a természetes szaporodásnál, ezért lakosságuk csökken. Különösen nagy a vándorlási veszteség a központi funkció nélküli települ—w *
léseken.
A vándorlások leggyakoribb okai: az új lakóhelyén vagy közelében történő
munkavállalás, valamint a családi ok és házasságkötés, illetve az eltartattaknál a?
családfővel együttes költözés. A vándorlás a legtöbb esetben kedvezően változtatta meg nemcsak a vándorlók gazdasági és társadalmi körülményeit, hanem legtöbb—r?
szőr a vándorlás előt—ti lakóhelyen élő nem vándorló népességét is. A belső vánd_0sr———
lás lényeges szerepet játszott a mezőgazdasági és községi rejtett munkanélküliség—n
felszámolásában és az iparosítás munkaerőbázisát is megteremtette. 'A belső vándorlásnak negatív kísérőjelenségei is voltak. A nagy bevándorlási
területeken a lakáshiány súlyosbodott, és az infrastrukturális ellátás terén is nehézwségek jelentkeztek. Azokban a településekben pedig, ahol tömeges volt az elván—
dorlás, a népesség korösszetétele kedvezőtlenül alakult, erősen elöregedett. Emel—
lett a vándorlás, különösen ha nem az egész család. hanem annak csak egyik cak——
tív keresője mozdult el, sok személyes erőfeszítést is követelt, és a családok életé- ben különböző nehézséget okozott.
Változatlanul jelentős az ingázás5 is. 1970-ben naponta egymillió személy in—
gázott, ezeken kívül ennél ritkábban (hetente, kéthetente) ingázott mintegy 300 0003 ember, akiknek ideiglenes lakóhelyük volt munkahelyük közelében.
lll. DEMOGRÁFlAl FOLYAMATOK
A társadalom szerkezetének és a településekben való elhelyezkedésének jelen——
ségei a demográfiai folyamatokra épülve játszódnak le. Ezért érdeklődésre tarthat
számot az alapvető demográfiai változások főbb adatainak áttekintése.Magyarországon több mint egy évtizede évente körülbelül 100000 házasságot
kötnek. A házasságkötések száma tehát aligyvá ltozott. Ezer szokásos házasodási kar—-
ban (15 éves és idősebb) levő nem házas családi állapotú személyre 1974—1978 át—
lagában a férfiaknál 81,6. a nőknél 62.33 házasságkötés jutott. A megelőző öt évhez képest a házasságkötések száma kismértékben nőtt. Megjegyzendő, hogy az elvál- tak körében a házasodási gyakoriság kisebb visszaesését tapasztaljuk. Általáno—
ságban azonban a házasságkötési kedv csökkenéséről nem beszélhetünk, A végle- gesen nőtlenek, hajadonok aránya napjainkban alacsonyabb. mint bármikor Volt.
A házasságkötésekkel szemben állnak a válások. Évente mintegy 27 608 házas- ságot bontanak fel a bíróságok. Ez a szám lassan növekszik. Az ezer lakosra jutó válások száma tekintetében az európai országok többségé-t megelőzzük. AE. atöbbi öt év átlagában ez az arányszám 2,5 volt hazánkban. Ennél magasabb (3 körüli)
válási arányszám csak Svédországban és a Szovj etunióban volt Európában. Hozzánk hasonlóan magas a válások gyakorisága a Német Demokratikus Köztársaságban,
Csehszlovákiában és Finnországban.
A társadalom fejlődését csak a születésekkel belépő újabb és újabb nemzedé—
kek biztosíthatják. Hazánkban az l960-as évek első felében az ezer lakosra jutó sz'ü-
5 lngázásnok nevezzük az eltérő településen lévő lakóhely és munkahely közötti naponkénti, esetleg hetenkénti utazást.
,A TÁRSADALMI FOLYAMATOK
125
letések száma (1962-ben 129) a legalacsonyabb volt a világon. Ezekben az évek-
ben a született gyermekek száma nem volt elég a szüleik nemzedékének változat-
lan számban való reprodukciójára.
Az 1960-as évek közepétől kezdve különböző népesedéspolitikai intézkedésekre (a családi pótlék emelése. a gyermekgondozási segély bevezetése) került sor abból a célból. hogy a családok számára megkönnyítsük olyan számú gyermek megszülé—
sét és felnevelését, amennyi legalább a népesség hosszú távú egyszerű reproduk—
cióját biztosítja. Ennek hatására az élveszületési arányszám 1970 körül 15,0 körüli szintre emelkedett. Az 1973—ban bevezetett új népesedéspolitikai intézkedéseket kö—
vetően az élveszületési arányszám tovább emelkedett. Az 1975-ben elért csúcspont (18,4 ezrelék) után azonban fokozatosan újra csökkenni kezdett, és 1978—ban 15,7
ezrelék volt. A lassú csökkenés 1979-ben folytatódott.
A leírt demográfiai folyamatok következtében a népesség kor szerinti összeté—
tele kismértékben változott. A hosszú távú tendencia korábban az volt, hogy (: gyer- mekek aránya folyamatosan csökkent, az időskorúaké pedig nőtt a népességen be-
lül; a munkavállalási korban levők aránya nagyjából változatlan maradt. Az 1970-
es években ezek a tendenciák megváltoztak: a nagyobb születésszám következtében a gyermekek arányának csökkenése megszűnt, sőt kis emelkedés következett be.Ugyanakkor a nyugdíjas korúak arányának emelkedése megállt, sőt átmenetileg kissé visszaesett, mivel 1970 körül kezdtek a nyugdíjas korba lépni az első! világhá- ború alatt született kis létszámú nemzedékek. A munkaképes korban levők aránya
is átmenetileg visszaesett.
8. tábla A népesség megoszlása
(százalék)
1960. ! 1970. ! 1979.
Megnevezés
évben
Munkavállalási koron aluli. . . 24.0 19,2 20,3 Munkavállalási korú . . . . . 59,2 60,3 59,5
Nyugdijkorhatáron felüli. . . . 16,8 20,5 E 202
A népesség legkisebb csoportjait (: családok, háztartások alkotják. 1978—ban a
"háztartások száma 19 százalékkal nagyobb volt, mint 1960—ban, viszont (: háztartá- sok átlagos nagysága csökkent. E változás fő oka a nagyarányú lakósépítésben ke—
resendő. Csökkent ugyanis azoknak a háztartásoknak az aránya, amelyekben egy család tagjain kívül mások, rokonok vagy rokon családok is éltek, mert ezek számá—
ra nagyobb lehetőség nyílt más lakásba költözésre és önálló háztartás alapítására.
Emellett közrejátszott a háztartások átlagos nagyságának csökkenésében a család—
nagyság csökkenése is. Míg 1949-ben még 3.4 fő volt az átlagos családnagyság, jelenleg már 3 főnél kisebb. Ez a hosszú távú tendencia a családonkénti gyermek-
szám ismert alakulásának következménye.
A tulajdonviszonyok és a munkamegosztás szerinti osztályokra. rétegekre és cso—
portokra való tagozódás mellett a társadalomnak vannak demográfiai jellemzők alapján elkülöníthető rétegei is. Ezek közül a fiatalok, az öregek és a nők helyzetére
szeretnénk rávilágítani.
Az életkor demográfiai ismérv, az ember biológiai fejlődését tükrözi. A társada-
lomban elfoglalt hely és az életkor azonban sok vonatkozásban összefügg, a bioló—giai éréssel együtt jár a társadalmi érés, a szocializáció. Az öregedés sem csak bio-
1 26 BARTA BARNABÁS
lógiai, hanem társadalmi jelenség is. A nők társadalmi helyzetében is szorosan ösz- szefonódnak a biológiai és a társadalmi meghatározottságok. Természetesen a fia—
talok, öregek és nők társadalmi helye, szerepe, élet- és munkakörülményei minden—
kor összefüggnek a társadalom állapotával.
A fiatalok
A fiatalok, a 30 éven aluliak száma 1973—ban 4.608. 1979-ben 4,715 millió volt.
Ezen belül 15—29 éves. azaz a pályaválasztás és pályakezdés korcsoportjába tarto- zott 1973—ban 2.526. 1979-ben 2417 millió fő. *
A fiatalok munkavállalása szoros összefüggésben van az iskolai pályafutással.
Az eltérő iskolai végzettség a társadalomban elfoglalt helyben is lényeges különb—
ségeket hoz létre.
A fiúk és a lányok iskolai végzettsége korábban erősen eltért egymástól. Az
1960—es években a lányok behozták elmaradásukat. és az 1970-es években a közép—- iskolákban többségbe is kerültek. Jelenleg a fiúk nagyobb arányban szereznek fi—zikai szakképzettséget, a lányok pedig érettségit. A fiatal férfiaknak valamivel na- gyobb része szerez egyetemi és más felsőfokú végzettséget, mint a nőknek, a ki—
egyenlítődés azonban itt is erősen előrehaladt.
Az iskolai végzettség és a szakképzés emelkedő szintje időben kitolja a fiatalok munkába állását. és csökkenti az aktív keresők arányát a 15—19 évesek körében.
A fiatalok életkörülményeinek egyik meghatározója keresetük abszolút és vi—
szonylagos nagysága. a kezdő fizetések szintje, a kereseti előrehaladás lehetőségei és módjai. Az 1972. évi adatok azt mutatják, hogy a 14—29 éves keresők átlagke-
resete 79 százaléka a 30 éven felüliek átlagkeresetének. Az életkor, a nem és a
foglalkozás szerint elkülönítve eltérő a kép: a szellemi foglalkozásúak 27-29 éves korukban saját csoportjuk átlagkeresetét még nem érik el, a fizikai foglalkozásúak viszont már 5—10 százalékkal meg is haladják azt. Ennek az az oka, hogy a fizikaifoglalkozásúak esetében a kereset egy bizonyos életkorig emelkedik, majd a fizikai
teljesítmény csökkenésével az átlaghoz képest lassan csökken. A szellemi foglalko- zásúak esetében a kereset a csoportátlaghoz viszonyítva az életkorral párhuzamo—san emelkedik. Az elemzések tanúsága szerint a fiataloknak az idősebbekhez viszo-
, nyított bérhelyzete időben csak lassan változik.A fiatalok életében további körülmény az önállósulás. melynek mértéke nemen-
ként különbözik: a férfiaknál időben kitolódik, a nők korábban válnak önállóvá. Ezt a jellegzetességet a házasságkötési k'or különbsége magyarázza. A házasságkötés azonban túlnyomó többségben nem jelent teljes önállósulást. A házasságot kötött
fiatalok egy része továbbra is szülőkkel vagy valamelyik szülővel él együtt. Első gyer- mekük születése után is ott marad a férfiak 9 százaléka, a nők 15 százaléka. Az ilyen három generációs háztartásokban élők nagy része olyan lakásban él. ahol az egyszobára jutó személyek száma több mint kettő. Budapesten és kisebb mértékben a
vidéki városokban az önállósulás megoldásának első fokozataként a fiatalok egy része társbérleti vagy albérleti lakásmegoldást kénytelen választani. Az önálló lakás megszerzése — akár tulajdon. akár főbérlet formájában — az életkortól. a házasság-ban töltött évek számától, a gyermekek számától, a foglalkozási—beosztási csoport-
tól. a lakóhely településtípusától függ. További jelentős befolyása van a szülők anya-gi és társadalmi helyzetének és a fiatalok munkahelyének is.
A fiatalok lakáshelyzetének megoldására az 1970-es években számos intézkedés
született, de az egyre emelkedő építési költségek, az újratermelődő nagymértékűlakásigény mégis fenntartja a nehézségeket.
A TÁRSADALMI FOLYAMATOK
127,
Az önálló lakás megteremtése — a fiatalok számára — mindenképpen anyagi terhet jelent, sok esetben nagy erőfeszítést kíván. A munkába lépéstől számított első—
5—10, de olykor 15 év fogyasztói terveit, jövedelemszerzését, életmódját alapvetően ez határozza meg.
A nők
A nők helyzetének csak két sajátos tényezőjét emeljük ki: 1. az oktatásban való részvételüket és a foglalkozási struktúrában elfoglalt helyüket, ezzel összefüggés—
ben keresetüket, 2. a gyermekszüléssel és -neveléssel kapcsolatos problémákat.
A leányok Ci felszabadulás előtti időszakban lényeges hátrányban voltak a fiúk—
kal szemben az iskolai oktatásban való részvétel terén, általában kevesebben és rövidebb ideig jártak iskolába, ennek következtében alacsonyabb iskolai végzettsé- get szereztek. Ez a hátrány az 1970-es évekre több Vonatkozásban megszűnt: a leá—
nyok közül kevesebben vannak azok, akik a 8 általános iskolai osztályt sem végzik el. a középiskolát lényegesen több leány végzi el, mint fiú, és az 1978/79. tanévben a felsőfokú oktatásban is a felénél kissé több volt a nőhallgatók száma. Csupán a szakmunkástanulók között kisebb lényegesen a leányok aránya (1978/79-ben 31
százalék) a fiúkénál. Ennek következtében folyamatosan csökken a felnőtt nők iskolai
végzettségének lemaradása a férfiaké mögött.Az a tény, hogy a leányoknak a fiúknál nagyobb része szerez középiskolai vég-
zettséget, viszont a felsőfokú tanintézetekben csak körülbelül ugyanannyi nő és férfi tanul tovább, azzal a következménnyel jár, hogy nagyszámú érettségizett nő van a fiatal nemzedékekben, akiknek nagy része egyszerű irodai foglalkozásokban vagy középszintű szellemi foglalkozásokban helyezkedik el. Ezért az ilyen foglalkozások-ban nagy és növekvő nőtöbblet van.
A felsőfokú iskolákban szintén mutatkozik bizonyos elkülönülés a jellegzete- sen női és férfi szakképzési irányok között. Különösen nagy a nők aránya a tanár—
és tanítóképző főiskolákon és a bölcsészettudományi karokon, de a felerészt megha—
ladja az orvostudományi egyetemeken is. Ezzel szemben kevés a nő a műszaki egye—
temeken és főiskolákon, valamint az agrártudományi egyetemeken. Ennek következ—
tében az értelmiségi jellegű foglalkozások között is vannak erősen elnőiesedettek (elsősorban a pedagógusok) és olyanok, ahol kevés a nő (a műszaki és az agrár- értelmiségben).
A nők foglalkozási összetétele tehát elég lényegesen eltér a férfiakétól. 1973- ban a nőknek 35 százaléka (a férfiaknak csak 21 százaléka) volt szellemi foglalko—
zású. Viszont a fizikai foglalkozású nőknek csak 14 százaléka (a férfiaknak 49 szó- zaléka) volt szakmunkás. Kedvező tendencia viszont. hogy ez az arány a fiatal nem—
zedékekben lényegesen nagyobb, például a 20—29 éves fizikai foglalkozású nőknek 29 százaléka volt szakmunkás. Nagyobb a szakmunkás nők aránya a városokban,
különösen Budapesten, viszont kisebb a községekben.
Az iskolai végzettség és szakképzettség, valamint a foglalkozási összetételekben
mutatkozó különbségek lényeges szerepet játszottak abban, hogy a nők havi átlagos keresete lényegesen elmaradt a férfiakétól. Például 1978—ban a szocialista szektor- ban foglalkoztatott nők egyharmadának átlagos havi keresete nem haladta meg a 2500 forintot. ugyanez az arány a férfiaknál csak 7 százalék volt. Ugyanakkor a havi 5000 forintnál többet kereső nők aránya 6 százalék volt a férfiak 25 százalékos ará-nyával szemben.
A nők keresetének mintegy 30—35 százalékos elmaradásában nagyrészt az ága—
zati, szakképzettségi és munkaköri különbségek játszanak szerepet, bizonyos (10—
128 BARTA BARNABÁS
20 százalékos) elmaradás azonban gyakran még ugyanazon ágazatokban. hasonló munkakörökben is észlelhető.
A kisgyermekek gondozása és nevelése társadalmunkban túlnyomó részben az aranyákra hárul. E feladatok elvégzésének megkönnyítése érdekében vezették be 1967-ben a gyermekgondozási segélyt. Azóta a segély összegét több alkalommal emelték, és tartamát kiterjesztették. A gyermekgondozási segélyt igénybe vevő nők száma fokozatosan emelkedett egészen 1977-ig, amikor 290 OOO-en voltak gyermek- gondozási szabadságon. 1978-ban kisebb csökkenés következett be (277000). A se- gélyt igénybe vevők aránya és az igénybevétel tartama nagyobb a fizikai foglalko—
zásúak, mint a szellemi foglalkozásúak, és nagyobb az alacsonyabbiskolai végzett- ségűek, mint a magasabb iskolai végzettségűek között. Hasonló összefüggés mu—
tatkozik keresetnagyság szerint is. Ennek ellenére meg kell állapítani, hogy a gyer- mekgondozási segélyt az egyetemi végzettségű és viszonylag nagy keresetű nők is
elég sokan választották (ha rövidebb ideig is) a gyermekgondozással kapcsolatos
problémák megoldására.
A kisgyermekek gondozási feladatait hivatottak megkönnyíteni a bölcsődék és
v-óvodák. Annak ellenére, hogy a férőhelyek száma fokozatoSan emelkedik. az igé- nyeket nem tudják kieiégíteni. A bölcső-dés korú gyermekeknek csak kisebb részét lehet az intézményekben elhelyezni. Az óvodás korúaknak 1978-ban 83 százaléka
járhatott óvodába. Budapest és a többi város férőhely tekintetében általában job-ban ellátott, mint a községek.
.Az öregek
Magyarország népességének 1978-ban 17,3 százaléka volt 60 éven felüli kor- ban. A 60 éven felüli férfiak és az 55 éven felüli nők aránya pedig együtt 20.4 szá-
zalék volt.
Az időskorúak életszínvonala szempontjából kedvező tendencia, hogy növek- szik közöttük az inaktív keresők (nyugdíjasok) aránya. és csökken az eltartottaké.
Az átlagos nyugdíjösszeg az utóbbi években lényegesen emelkedett. 1979 január- jában az egy munkás és alkalmazott nyugdíjasra jutó havi nyugdíjösszeg 2020 forint.
az egy mezőgazdasági termelőszövetkezeti és szakszövetkezeti nyugdíjasra jutó ösz-
szeg pedig 1611 forint volt. A mezőgazdasági termelőszövetkezeti és szakszövetke-
zeti járadék átlagos havi összege is elérte az 1120 forintot. A nyugdíjak emelkedé-sének egyik oka a nyugdíjasok demográfiai okokból származó kic serélődése: az élet-
ben levő alacsony nyugdíjú idős nyugdíjasok száma fokozatosan csökken. az új nyug-díjba lépők viszont magasabb összegű nyugdíjat kapnak.
Az 1977-ben bevezetett ösztönző nyugdíjpótlék ellenére fokozatosan csökken a nyugdíjkorhatáron felül továbbdolgozó aktív keresők aránya. A mezőgazdasági ter- melőszövetkezeti tagok nyugdíjkorhatárának fokozatos leszállítása a munkás és al-
kalmazotti nyugdíjkorhatárra (65 évről 60, illetve 60 évről 55 évre) tovább csökken—
tette a gazdaságilag aktív időskorúak számát.
A nyugdíjuk mellett foglalkoztatottak száma az utóbbi években 380000 körül volt. Egy dolgozó nyugdíjas havonta átlag 1100 forinttal egészítette ki nyugdíját. A
felemelt nyugdíjösszegek ellenére a nyugdíjasok egy része nehéz anyagi körülmé—
nyek között él. Az 1976. évi adatfelvétel szerint a megkérdezett nyugdíjasok 16 szá—
zaléka — az egyedülállók 22 százaléka — nem kielégítőnek vagy rossznak tartotta anyagi helyzetét.
Növekvő problémát okoz az idős embereknek, különösen a 70 éven felüliek egy részének gondozása. A szociális otthonokban történő elhelyezés nemcsak a férő—
. A TÁRSADALMI FOLYAMATOK 129
helyek kis és évek óta alig növekvő száma (1978-ban 31000) miatt nem jelenthet megoldást, hanem azért is, mert a legtöbb esetben a szociális otthoni elhelyezés nem kedvező az idős emberek pszichés állapotára nézve.
Az utóbbi években lényegesen növekedett a házi szociális gondozás és nap—
közi otthonos ellátás. Az eddigi tapasztalatok és vizsgálatok szerint ezek a gondo- zási formák a rászorulók nagy többsége számára megoldást jelentenek, az idősko- rúak nagy része kedveli ezeket, részben azért, mert pótlását találják a korábbi tár- sas kapcsolatoknak (például munkatársakkal), amelyek a nyugdíjazással és örege—
déssel fokozatosan meglazulnak. Az idős emberek számára azonban változatlanul
a családi kapcsolatok a legfontosabbak.
A legnehezebb helyzetben vannak a teljesen egyedül élők (a nyugdíjasoknak
egyötöde). A férfiak egytizede, a nők egyharmada egyedülálló.
IV. A TANULÁS ÉS TÁRSADALMI USSZEFUGGÉSEI
Társadalmunk fejlődésében lényeges szerepe volt és van az oktatásnak, az ál-
talános műveltségi szint, az iskolázottság és a szakképzettség emelkedésének. Ez tet—te lehetővé (a gazdasági szerkezet változásával együtt) a nagyarányú társadalmi mobilitást és részben_a gazdasági aktivitás növekedését a nők között. A tanulási,
illetve továbbtanulási arányok növekedését jól érzékeltetik azok az adatok, amelyek
az egyes születési évjáratok áthaladását jelzik az iskolarendszereken.9. tábla
A vizsgált korosztályok oktatásban való részvételi arányszámai
Ezer fő közül (a nappali tagozaton)
'li' , k k'- fl"ktt'i
.. , . , , , "i'ízfíiáms c' kozep'Sko'm " 513323? "5 ríféíáííyifefí)
SzuleteSI (tan-) ev ovgda- a
jó" meg- befe- meg- befe- meg- befe- beirat- vég- kezdte jezte kezdte jezte kezdte jezte kozott zett
1939/40 . . . . . . . . 942 630 , 238 156 I 148 111 l 47 41
1949/50 . . . . . . . . 972 888 403 300 336 254 77 66
1959/60* . . . . . . . 447 990 912 393 334 (405 323 124 107
1974/75* . . . . . . . 830 990 942 424 361 419 356 84 73
1986/87" . . . . . . . 900 990 950 428 [ 369 427 1 363 124 112
* Részben becsült adatok.
" Becsült adatok (előreszámitás).
A gyermekek szervezett oktatása általában 3 éves korban, az óvodába való be- iratkozással kezdődik. A nők egyre nagyobb arányú munkavállalása, valamint az
iskolai előkészítés fontosságának felismerése indokolja, hogy a 3—5 évesek egyre
nagyobb hányadát, ma már mintegy 90 százalékát kívánják a szülők óvodába be- íratni. de 1978-ban a 3—5 éveseknek csak 83 százalékát tudták az óvodákba felven—m.
A 6—13 éveseknek hosszú ideje 98—99 százaléka általános vagy gyógypedagó- giai iskolába jár. Ebben — a cigánylakosságtól eltekintve — nincsenek számottevő
eltérések társadalmi rétegenként. Az iskolázási arányok változásai, a fiúk és a lá-
nyok, illetve a különböző társadalmi rétegekbe tartozók iskolázási különbségei csaka 14 éven felülieknél következnek be.
2 Statisztikai Szemle
1 30 BARTA BARNABASL —
A 14 és 17 éves kor között a tanulók iskolázási arányában gyors visszaesés fi—
gyelhető meg. A 14 és a 15 éveseknek 88, illetve 85 százaléka iskolás, mig a 16
évesek közül már csak 75 százalék tanul. A középiskola első két éve alatt ugyanis általában kimaradnak azok. akik a tanulmányi követelményekkel nem tudnak lépést tartani. A 17 éveseknek már csak 45 százaléka tartozik a nappali tagozaton tanulók.közé (a szakmunkásképzés ugyanis ezt a korosztályt már alig érinti).
Hosszú ideje jellemező tendencia, hogy az iskolába járó 14—17 éves leányok nagy része gimnáziumba vagy ún. női munkakörökre képző (közgazdasági. egész—
ségügyi stb.) szakközépiskolába jár. A szakmunkásképzésben jóval kevesebb a leány, mint a fiú. A fiúk nagy része vagy szakmunkásképző iskolában, vagy szakközépis—
kolában szerez szakmai ismereteket.
A középfokú oktatás az utóbbi 15 évben a szakirányú képzés felé tolódott. A;
középfokú iskolák tanulóinak 1978/79-ben 45 százaléka jár gimnáziumba, míg 1964-—
ben arányuk 65 százalék volt.
A szakközépiskolai oktatásban 1964 óta többször módosították a képzés célját., Előbb specializált középfokú szakemberek. illetve szakmunkások kézpésére töreked—
tek, majd a szakmacsoportos képzés bevezetésével inkább szakmai orientációt nyúj- tottak ezekben az iskolákban. és nem törekedtek ,,kiképzett szakemberek" kibocsátá—
sára. Az utóbbi években —- néhány ágazatban -— ismét határozottabb a specializá- cióra való törekvés.
A képzési célok többszöri módosítása, a középfokú oktatás útkeresései legin—
kább ebben az iskolatípusban éreztették hatásukat. Emiatt a szülők egy része — fő- ként az iskolázottabbak — szivesebben adják gyermeküket gimnáziumba még olyan esetekben is, amikor a felsőfokú továbbtaníttatási szándék még nem tisztázott.
A középfokú iskolákban való továbbtanulás arányai és esélyei társadalmi ré-v tegenként évek óta számottevően eltérnek. az erre vonatkozó tendenciák alig változ—
nak. A lakóhely és a szülők foglalkozása egymással kölcsönhatásban azt eredmé- nyezte, hogy a kistelepüléseken élő mezőgazdasági fizikai foglalkozásúak gyerme- kei közül a fiúk nagy része szakmát tanul. E rétegbe tartoznak azok is, akik a diák—
otthonba jutás érdekében a népszerűtlen, nehéz fizikai munkát igénylő szakmákat is elfogadják. A nem mezőgazdasági fizikai dolgozók gyermekei közül a gyengébb előmenetelűek szakmunkásképző, a jobban tanulók -— a kevés gimnáziumba iratko- zótól eltekintve —- szakközépiskolába járnak. A gimnáziumokban főleg a szellemi foglalkozásúak gyermekei és más rétegek jobban tanuló leányai találhatók.
A továbbtanulásban nem érvényesülnek az egyenlő esélyek, és ennek nemcsak a környezeti hatások alapján eltérően alakuló ismeretszint az oka, hanem olyan presztizselemek is, amelyek a képesség, illetve érdeklődés szerinti pályaválasztást alig engedik érvényesülni. A szakmákat. foglalkozásokat a szülők a munkakör ellá-—
tásához feltételezett ismeretszint, a kereseti (vagy éppen a borravaló—) lehetőségek,
a munka tisztasága. fizikailag nehéz vagy könnyű volta stb. szerint rangsorolják.egymás alá, illetve fölé helyezik, és ennek alapján fogadják el (vagy utasítják el) az egyes pályákat. Az utóbbi két évtizedben e szemlélet jellemzi a továbbtanulás—
pályaválasztás folyamatát. és eddig ezen a pályaválasztási propaganda és tanács-
adás sem tudott érdemlegesen változtatni.
18 éven felül valamivel több fiú tanul, mint leány, ugyanis közülük többen vál- lalják érettségi után a szakmatanulást, mint a leányok közül. A felsőoktatási intéz- ményekbe azonban valamivel nagyobb arányban iratkoznak be a lányok, akiknek többsége tanári pályára készül. Magas arányt képviselnek a orvostanhallgatók és a joghallgatók között is. Ezek a pályák nagyrészt elnőiesedtek. Hasonló tendencia kezd érvényesülni a közgazdászképzésben is. A fiúk elsősorban a műszaki, a mező—
A TÁRSADALMl FOLYAMATOK
131
gazdasági ágazatokban tanulnak. Ezek a tendenciák a nemenként eltérő adottsá—
goknak. érdeklődési körnek nagyrészt megfelelnek, ezért ezeken változtatni nehéz.
A felsőoktatásban való továbbtanulás esélyeit befolyásolja a társadalmi réteg,
pontosabban a szülő foglalkozása és lakóhelye is.A szülők foglalkozása szerinti szelektálódás tendenciája évek óta csaknem vál—
tozatlan: a szellemi foglalkozásúak gyermekei nagyrészt egyetemi szintű intézmé- nyeket választanak, és arányuk különösen a bölcsészettudományi, a természettudo- mónyi, a jogtudományi karokon, valamint az orvostudományi egyetemeken magas. A fizikai dolgozók gyermekei közül többen mennek főiskolákra, elsősorban műszaki vagy mezőgazdasági ágazatokban. Ennek oka nemcsak az, hogy a főiskolai képzés rövidebb időtartamú, vagy hogy a felvételi követelményeik kisebbek, hanem inkább az, hogy a környezet kevésbé serkent a humán ismeretek megszerzésére az egészen fiatal gyermekkortól kezdődően, míg a műszaki és a mezőgazdasági ismeretek konk—
rétabbak, az iskolai tanulmányok során jobban elsajátíthatók.
A lakóhely —— aszerint, hogy a felsőoktatási intézmény székhelye hogyan köze-
líthető meg — hatással van arra is, hogy egyetemi vagy nem egyetemi szintű intéz- ménybe juthatnak—e a beiratkozók. Például a Budapesten lakó felsőoktatásban ta- nulók kétharmada, a Baranya. Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Hajdú-Bihar és Pest megyében lakók legalább fele egyetemi szintű intézménybe jár, míg a többi megyében a főiskolai hallgatók aránya a magasabb.Összefoglalóan megállapítható, hogy jelenleg a nappali tagozaton a megfe—
lelő korosztályok mintegy 90 százaléka befejezi az általános iskolát, egyharmada a közép- és egyharmada a szakmunkásképző iskolát. Egyetemi és főiskolai diplomát szerez egy-egy korosztálynak mintegy 7 százaléka. Részben demográfiai okok kö—
vetkeztében a középfokú és a felsőfokú végzettségűek aránya a közeljövőben fel- tehetően növekedni fog: ugyanis kisebb korosztályok fogják igénybe venni az azo-
nos befogadóképességű tanintézményeket.
Mind a középfokú, mind a felsőfokú oktatásban jelentős szerepe van az esti, illetve a levelező tagozatnak. A középiskolákban közel annyian végeznek ezeken a tagazatokon, mint a nappalin, egyes egyetemeken pedig (jogi. közgazdasági) több hallgató van ezeken a tagozatokon, mint a'nappalin. Az esti és a levelező tagozato- kon többségben vannak a fizikai foglalkozású szülőktől származó, de szellemi mun—
kakört betöltő dolgozók.
Az iskolai végzettségek megszerzése a nappali vagy az esti tagozatokon nem jelenti a ,,tanulás" befejezését. A szocialista szektor keresőinek mintegy 6—7 száza—
léka végez évente szakmai tanfolyamot, beleértve a diplomások továbbképzését is.
A résztvevők aránya évről évre nő, mivel ez az az oktatási forma, amely a dolgozók szakképzettségi struktúrájának a szükségletekhez való folyamatos alkalmazkodását a leginkább elősegíti. Figyelembe véve a műszaki fejlesztésből és a termelési struk- túra változásából adódó újabb és újabb követelményeket, ez az oktatási forma egyre nagyobb jelentőségűvé válik, és hozzájárulhat a szakképzettségi struktúra, valamint a gazdasági szükségletek összehangolásához.
V. A MEGBETEGEDÉSEK ALAKULÁSA
A lakosság egészségi állapotát meghatározó morbiditás6 komplex okok által be—
folyásolt társadalmi jelenség, amelyben a biológiai momentumok másodlagosak.
A befolyásoló tényezők mindmáig pontosan meg nem határozott halmazában kiemel—
! GA morbiditás a lakosság megbetegedéseinek gyakoriságát. valamint a megbetegedések struktúráját je enti.
2.
132 BARTA BARNABÁS
kedő szerepe van a társadalmi—gazdasági környezetnek. Magyarországon a felsza—
badulás után rendkivül felgyorsult társadalmi-gazdasági változások a morbiditási
struktúra viszonylag gyors átrendeződését eredményezték. A társadalmi mobilitás,a vándorlás, az átlagos életszinvonal dinamikus növekedése a foglalkoztatottság arányának növekedése, az általános kulturáltsági színvonal mérhető emelkedése stb. a lakosság szociális helyzetének jelentős változását vonta maga után. Ezek, va-
lamint a mindenki számára hozzáférhető ingyenes egészségügyi ellátás együttes hatásaként a lakosság egészségi állapota gyorsan javult, a morbiditási struktúra átalakult. Folyamatos, a morbiditás változásának dinamikáját bemutató adatsorok- kal nem rendelkezünk; egyes, kiemelkedően fontos megbetegedések, valamint 0 kórházban ápoltak reprezentativ idősoros adatai azonban megfelelő információtadnak a változások bemutatására.
10. tábia
Hospitalizált morbiditás betegségi főcsoportonként
(tízezer lakosra számítva)
1955. , 1965. 1 1972/73. 1 1977.
Főcsoporl
évben
!. Fertőző és élősdiek okozta be-
tegségek . . . 75.9 57,7 84,8 83,0
ll. Daganatok. . . . 47,2 62,2 80,8 89.3
lll. Endokrin, táplálkozási és anyag-
csere——betegségek . . 31,5 44,7 35,7 38,7
IV. A vér és vérképző szervek be- _
tegségei . . . . . . . . A 3,9 5,3 75 9.7
V. Elmezavarok . . . 27.0 34,8 59,7 64,3
Vl. Az idegrendszer és az érzék-
szervek betegségei . . . 54,7 , 58,0 60,5 63,8
VII. A keringési rendszer betegségei 66,2 " 106,2 163,7 194,1
Vlll. A légzőrendszer betegségei . 121.8 169,5 2032 208,5
lX. Az emésztőrendszer betegségei 158,7 174.6 163,4 1622
X. A hugy—ivarrendszer betegségei 86,6 106,5 1215 122,5
XLTerhességi, szülési és gyermek—
ágyi szövődmények. . . 214,9 315.7 377,7 316.5
Xll. A bőr és a bőr alatti szövet be-
tegségei . . . . . 23,4 1 24,8 27,9 27,7
Xlll. A csonváz—izomrendszer és a ;
kötőszövet betegségei . . . . 27,0 ; 32,7 , 54.7 55.1
XlV. Veleszületett anomáliák . . . 6.6— : 7,7 ; 14,3 17,1
XV. Perinatális morbiditás és mor- :
talitás bizonyos okai . . 'lO,9 § 12,7 i 13,4 14,4
XVl.Tünetek és rosszul meghatáro— * l, ,
zott állapotok. . . . 299 ' 35,6 § 62,6 88,4
XVll. Balesetek, mérgezések. erő- 3 %
szak . . . . . . . . . . 65,5 101,3 ! 118,1 117,5
Összesen 1029,6 ! 1327,0 1 16512 1672,8
A morbiditás struktúrájában bekövetkezett változás egyik leglényegesebb vo—
nása, hogy a heveny fertőző betegségek — az influenza kivételével — mint tömeges megbetegedést és halálozást előidéző okok megszűntek, illetve háttérbe szorul- tak. s helyüket az idült nem fertőző betegségek vették át. Ez a változás követhető a kórházban ápoltak megbetegedései strukúrájában, az ún. hospitalizált morbidi-
tásban is.
A TÁRSADALMI FOLYAMATOK 1 33
A Betegségek Nemzetközi Osztályozása (BNO) főcsoportjai szerinti áttekintés csupán nagy vonalakban mutatja be azokat a változásokat, amelyek a megbetege- dési viszonyokban valójában lezajlottak. A szív és a keringési rendszer, a légző- szervek idült betegségei arányának növekedése azonban tényleges nagyságrendi változást mutat.
A cukorbaj gyakorisága 20 év alatt mintegy háromszorosára növekedett a kór- házban ápoltak körében. lsmeretes ugyanakkor, hogy a cukorbetegek nagy részé- nek kivizsgálása, kezelése. gondozása a járóbeteg—ellátás szintjén megoldható, így minden bizonnyal nagy a valószínűsége azoknak az óvatos becsléseknek, amelyek szerint napjainkban a lakosságnak mintegy 1.5—2 százaléka szenved ebben a be—
tegségben.
11. tábla
Néhány fontosabb idült, nem fertőző betegség gyakorisága
(ezrelék)
Hospitalizált morbiditás az
A betegség megnevezése 1955. 1965. 1972—1973. 1977.
évben
Cukorbaj . . . 7.9 15,4 18,9 21,9
Magas vérnyomás betegség . . . 16.3 16,3 18,0 24,4
lschaemiás szívbetegség . . . 13.6 17.5 (43.8 53.5
A szívbetegség egyéb alakjai . . . — 11,6 25,3 30,1
Agyérbetegség . . . — 8.6 21.0 26,2
A verőerek. a verőerecskék és a haj-
szálerek betegségei . . . 10,4 16,8 23,0 28.2
Bronchitis. tüdőtágulat és asztma . . 14.3 13,4 42,0 46,1
Peptikus fekély . . . . . . . . 20.1 19,5 21,5 20,5
Májzsugorodós . . . 2.6 4.5 6,5 7.8
A csontváz—izomrendszer és a kötő-
szövet betegségei . . . 27.0 32.7 54.7 55.1
A szív és a keringési rendszer betegségcsoporton belül elsősorban az ischae-
miás szívbetegség előfordulása növekszik, de számottevő emelkedés tapasztalható
az agyérbetegségek gyakoriságában is.Az idült légzőszervi betegségek elterjedtségét munkahelyi ártalmak, a dohány-
zási szokások és a levegő szennyezettsége is befolyásolják. A lakosság öregedésé-
vel az előfordulás növekedése várható.
A gyomor— és nyombélfekély kórházi morbiditása lényegében nem változott az
elmúlt 20 év során. és feltételezhető, hogy a betegség gyakorisága a népességben többé-kevésbé állandó maradt a megfigyelési időszakban.A májzsugorodás gyakorisága csaknem háromszorosára emelkedett. Kíváltásá-x ban több tényező játszik szerepet, melyek közül az egyik leglényegesebb az alko—
holizmus.
Az idült mozgásszervi betegségek gyakorisága a hospitalizáltak körében 20 év alatt több mint a kétszeresére emelkedett, de kiegészítő információk birtokában biz- tosra vehető, hogy a lakosságnak ennél nagyobb hányada szenved ilyen típusú be- tegségben.
Az ipar után nagyságrendben a második helyen áll 1973-íg bezárólag a szál-
lítás és hírközlés táppénzszintje, az ezt követő években pedig a kereskedelem ke-rült erre a helyre.
1 34 BARTA BARNABÁS
A morbiditásról és főbb gazdasági kihatásáról adott rövid áttekintés kiegészi—
téseképpen csupán néhány gondolattal utalunk a halandóság alakulásának jelleg—
zetességeire.
Magyarország halandóságában általában a fejlett egészségügyi kultúrájú or—
szágok jellemző vonásai dominálnak. Ezeknek az országoknak a halandóságát el—
sősorban a népesség kormegoszlása befolyásolja. Ha a népesség fiatal. az ilyen országok halandósága 10 ezrelék alatt van, ha a népesség öregedő. a nyers halá—
lozási arány meghaladja a 10 ezreléket. A férfiak születéskor várható élettartama legalább 65 év, a nőké 70 év vagy ennél több. A férfiak halandósága általában
minden életkorban meghaladja a nőkét.
Ettől az általános képtől a magyar fejlődés abban tér el az észak- és nyugat—
európaitól, hogy az epidemiológiai átmenet későbben kezdődött, és rövidebb ideig tartott, a halandóság gyorsabban csökkent. a legalacsonyabb szint késve jelentke-
zett. és nem érte el a legjobb európai értékeket. Hazánk halandósága még mindig a rosszabbak között van Európában: a magyar férfiak és nők születéskor várható
átlagos élettartama az alacsonyabbak közé tartozik. A rendkívül jelentős javulásellenére towkűbbra is vislzonylag magas a csecsemőhalandóság szintje. A haláloki
struktúra nagyjában—egészében követi az európai mintát.VI. AZ ÉLETMÓD
Az életmód fogalmán azt értjük. hogy az elért életszínvonalon és a fennálló életkörülmények között hogyan élünk. mire használjuk fel a jövedelmeket és még in—
kább milyen típusú tevékenységeket és milyen időorányban végzünk munkanapokon, munkaszüneti napokon, fizetett szabodságidőben. A magyar társadalomtudományi irodalom ezért az életmódot .,tevékenységi—magatartási rendszerként" definiálja.
Vizsgálatára különböző statisztikai módszereket használhatunk, ezek közé tartozik az időmérleg—vizsgálat. Az időfelhasználások lehetőségeit a jövedelmi viszonyok és
az életkörülmények határozzák meg.
A jövedelemarányokat a társadalomban az 1970—es helyzet és az 1977-es jö- vedelemfelvétel adatainak egybevetése alapján a 12. táblában mutatjuk be.
12. tábla
'Az alapvető, osztályokrés rétegek egy főreuíató összes jövedelmének arányai
Jövedelem
a munkásosztály jövedelmének az országos átlag
Osztály. réteg százalékában százalékában
1970 I 1977 l 1970 I 1977
iMunkásosztály . . . 100 l 100 94 96
Szövetkezeti parasztság . . . 106 105 100 '101
Kettős jövedelműek . . . 110 110 104 106
Szellemi foglalkozásúak . . . . 134 128 126 123
Inaktív és eltartott háztartások . . . 73 83 69 80
Lakosság összesen . . . 106 104 100 100
A lakosság jövedelmének 90 százalékát fogyasztásra költi, 10 százalékát felhal-
