SZEMLE
DR. TAMÁSY JÓZSEF (1919—1987)
1987. június 24-én elhunyt dr. Tamásy Jó- zsef, a Központi Statisztikai Hivatal Népes—
ségtudományi Kutató Intézetének igazgató- helyettese, a magyar demográfia nemzetközi hírű művelője.
Négy és fél évtizedes statisztikai szolgála- ta alatt a Hivatal különböző területein te- vékenykedett. és már pályafutása első felé—
ben több jelentős munkát végzett, főleg a kultúrstatisztika területén. Legnagyobb szak—
mai sikereit, tudományos tevékenységének ki- bontakozását azonban a Népességtudo—
mányi Kutató Intézetben érte meg, amelynek 1963 óta alapító tagja és munkatársa volt.
Fő kutatási területe a család- és háztar- tásdemográfia volt. a hazai szakirodalomban elsőként foglalkozott a magyar népesség családösszetételével. Kezdeményezője volt a családok és háztartások előreszámítására al- kalmas módszerek kidolgozásának.
1970 és 1972 között ENSZ—megbízással Bejrútban dolgozott mint demográfiai regio- nális tanácsadó, ezenkivül is sok nemzetközi megbizatása volt, legutóbb 1985—ben hét or- szágban végzett szakértői munkát az Egész- ségügyi Világszervezet részére.
Tagja volt a Magyar Tudományos Akadé- mia Demográfiai Bizottságának, a Magyar Család— és Nővédelmi Tudományos Társa- ságnak, a Nemzetközi Népességtudományi Uniónak. a Nemzetközi Szociológiai Társa- ság Családkutató Bizottságának, az Európai Népességtudományi Társaságnak, a Magyar ENSZ Társaságnak, a Demográfia szerkesz- tőbizottságának. A Magyar Közgazdasági Társaság Statisztikai Szakosztályának több ízben vezetőségi tagja, a Szakosztály Törté- neti Stotisztikai Szakcsoportjának 1970-ben elnöke volt.
A Hivatalban és az
munkássága elismeréseként többször ré—
szesült ,,Kiválá Dolgozó" kitüntetésben.
1966—ban a Munka Érdemrend ezüst, 1985- ben arany fokozatát kapta meg. 1987—ben a Hivatal elnöke Fényes Elek Emlékérmet
adományozott számára.
Tamásy József, a kiváló demográfus sze- rény, szeretetre méltó ember és jó barát is volt, akinek elhunytát kollégái, ismerősei és
barátai mélyen gyászolják.
Intézetben végzett
Dr. V. Gy.
BARTA BARNABÁS KANDIDATUSI ERTEKEZÉSÉNEK VlTÁJA
DR. VAVRÓ ISTVÁN
A társadalomstatisztika és a társadalom jelenségeivel foglalkozó valamennyi tudo- mány szempontjából megkülönböztetett je- lentőségű témát tűzött napirendre a Magyar Tudományos Akadémia Tudományos Minő- sítő Bizottságának Szakbizottsága. A Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem ta- nácstermében 1987. június 30—án tartották Barta Barnabás ,,Az urbanizáció társadalmi vonatkozásai Magyarországon" című kandi- dátusi értekezésének nyilvános vitáját.
A Bíráló Bizottság tagjai voltak: Cseh- Szombathy László, a szociológiai tudomány doktora (a bizottság elnöke), Tahin Tamás kandidátus (a bizottság titkára), Beluszky
Pál kandidátus, Mádai Lajos kandidátus, Vavro' István kandidátus.
Az értekezés opponensei Hoóz István, a szociológiai tudomány doktora és Kőszeg—
falví György, a műszaki tudomány doktora voltak.
AZ ÉRTEKEZÉS TÉZlSEI
A modern társadalom egyik jellemzője a társadalmi—gazdasági folyamatok átrende—
ződése. Ez (: szerkezetek, struktúrák változá—
sával jár, a települések vonatkozásában a városodásban és (: városiasodásban nyilvá—
nul meg.