Csernjavszkij, V.: A beruházások hatékonyságának együtthatója

STATISZTIKAI IRODAIMI FIGYELÖ

769

alacsonyabb szinvonalú, mint az Egyesült Államokban.

A munkáslétszám szakmák szerinti összetétele alapján, az említett 1954. évi adatfelvétel segítségével a munka gépe—

sítettségéről a szovjet iparban az alábbi összefoglaló kép alakítható ki:

Kézi munka

a) Közvetlenül nem gépesithető munkák

1. Szerelési munkák 2. Javitási munkák

3. Egyéb

b) Gépesithető munkák

4. Nehéz, nem—kvalifikált munkák 22, 5. Nehéz, kvalifikált. munkák .. 6,1

6. Egyéb ... .. . ' ... 15,9

Gépi munka

a) Kézi meghajtású szerszámokkal 1,1 b) Gépek segítségével

7. A munkát végző elem a munka tárgyával nincs kényszerkap—

csolatban (nem—automatagépek) 5,1 8. A munkát végző elem a munka

tárgyával kényszerkapcsolat—

ban van (félautomaták és automaták)

Összesen

(Ism.: Román Zoltán)

Csernjavszkij, V.:

A beruházások hatékonyságának együtthatója

(Koéfficient éifektivnoszti kapital'nüh vio-

zsenij.) --— Vesztnik Sztatisztikt. Moszkva. 1960.

2. sz. 58—66. 1).

A beruházások gazdasági hatékonysá-

gának értékelésénél a beruházás egysé—

gére jutó termelés mennyisége önmagá—

ban nem lehet (ismérve a beruházás haté- konyságának. A fajlagos beruházási rá—

fordítás csökkenhet ugyanis az automati—

zálás és gépesítés alacsonyabb színvonala, a munkafeltételek rosszabbodása miatt is, az önköltség pedig magasabb lehet az iparági átlagnál. A közgazdasági elemzés feladata, hogy megtalálja az egyszeri és a folyamatos termelési ráfordítások op- timális kombinációját és azt a megoldást, amelynél a társadalmi munka termelé—

kenysége maximális. Jelenleg az a gya- korlat, hogy két változat összehasonlítá—

sánál az egyik változatot tekintik össze—

hasonlítási bázisnak. Ez utóbbi változat alapvetőnek tekintett beruházási költsége és a másik változat beruházási költsége közötti különbséget tekintik többletberu—

házásnak. A megtérülés egyenlő a több-

100,0

letberuházásnak és az ún. bázisváltozat- hoz képest elért önköltségcsökkentésből eredő megtakarításnak a hányadosával.

Az önköltség meghatározatlan szinvonala alapján számított megtakarítás azonban nem lehet a beruházások hatékonyságá—

nak megbizható mutatója.

Előfordulhat például, hogy a bázisul vett változat sem gazdaságos. Ebben az esetben a második változat — ha az elsőnél jobb is -— nem feltétlenül gazda- ságos. Ezen kívül súlyos hiányossága ennek a módszernek, hogy nem lehet kettőnél több változatot egymással össze- hasonlítani.

Ha viszont kiszámítjuk a hivatalos ki—

bocsátási árak alapján az egyes változa—

toknál elérhető nyereséget, akkor az egyik vállalatnál elért nyereség a másik vállalat nyereségével akadálytalanul összehasonlítható. Ha a hivatalos kibo- csátási árak erősen eltérnek a tényleges

vagy tervezett önköltségtől, akkor a vál— , tozatok összehasonlíthatóvá tétele érde-4, kében ki kell számítani a termelési ág átlagos termelési költségét.

Az elmondottak alapján szerző a kö- vetkező képletek alkalmazását javasolja a beruházások gazdasági hatékonyságá—

nak vizsgálatánál:

1. A megtérülési idő képlete:

ahol K — a beruházás összege, M — a nyereség.

2. A beruházási hatékonyság képlete:

M X 100 E : ———————.

K

3. A termelési költség képlete:

P : C —!—— V %- M,

ahol M—et a munka műszaki felszerelt- ségének megfelelően kell meghatározni, vagyis a vállalatnak előlegezett álló— és forgóalapokkal arányosan.

Az önköltségcsökkentés vagy a nye—

reség nagyságának összemérése a beru—

házással, felveti a nyereségkiszámítás mechanizmusának elméleti kérdését. A többletterméket a mi gazdasági gyakor—

MXlOO latunkban nyereségnek hívják. Az

arány tehát egyben a nyereség kiszámí—

770

tásának képlete is, s a szakirodalom ——-— a képlet egy másik társadalmi tartalmát tekintve — hatékonysági együtthatónak is nevezi. A népgazdaság egyes ágainak fejlesztése tervszerűen történik és nem függvénye az illető ágazatban elért nye- reségnek. Ez a gondolat azonban, mely helyes, ha az—egyes népgazdasági ágakról van szó, dogmává merevedik, ha ágazaton belül vagy egymással szubsztitutív ága—

zatok között keresünk megoldást. Nem vitás, hogy az ágazaton belüli vagy szub—

sztitutív ágazatokhoz tartozó beruházások gazdasági értékelésére megalapomtt szá—

mítási módszereket kell találni. Felada- tunk az, hogy két elemet határozzunk meg helyesen: a nyereség nagyságát és a , beruházások nagyságát.

_ A vállalat évi nyeresége egyenlő az értékesítési áron számított teljes terme—

léssel, levonva a kereskedelmi önköltsé—

gen számított teljes termelést. Minthogy a számítás célja a népgaúaságl haté- konyság megállapítása, a termelés keres- kedelmi önköltségéhez hozzá kell adni az értékesítés helyére való szállítás költsé—

geit is.

A beruházások nagysága egyenlő a lé—

tesítmény generálköltségvetési árával, le—

vonva más szervezetek részesedését és a visszatérülő összegeket, valamint a lakás- és szociális—kulturális építkezés értékét.

A beruházások eredeti összegéhez hozzá kell adni a vállalat normális tevékeny- ségéhez szükséges forgóalapokat.

Ha az üzem nagykereskedelmi árakon kifejezett évi termelését C-vel, a terme—

lés kereskedelmi önköltségét Ö—vel, a fogyasztás helyére való szállítás költsé- gét T-vel, az állóalapokba feketetett be- ruházást K-val és a forgóalapok növeke- dését K f—fel jelöljük, akkor a beruházási hatékonyság kibővített képlete a követ- kező:

E' : LM : m

K Jr K,

Ha a termék önköltségében a nyers- anyagok és félkésztermékek önköltségi áron és nem értékesítési áron szerepelnek, akkor számba kell venni a nyersanya- gokat és félkésztermékeket előállító ipar- ágak beruházásait is. Ha viszont 9. kal—

kulációban értékesítési áron, tehát nye- reséggel együtt szerepelnek, akkor a nyersanyagok és félkésztermékek terme-

STA'I'ISZTIKAI IRODALMI FIGYELÖ

léaének jövedelmezőségét ezekben az, árakban már figyelembevették. Ezert nem kell ezeket a járulékos beruházási ráfordításokat számbavenni

*A cikk hátralevő része bemutatja

—— konstruált számszerű példákon——_ ho- gyan kell a fent ismertetett képleteket konkrét számítások esetében alkalmazni.

(Ism.: Erő Mátyás)

Hoffmann, Walter, G.:

Az ipari termelékenység struktúrája a fejlődés különböző fokan '

(Die Produktivitátsstruktur der Industria: in verschledenen EntMcklungsstadlern). —— Zeit- schrift für die Gesamte Staatswtssensehoft.

1959. 3. az. 536—557. p.

* A cikk négy fejezetben foglalkozik a munkatermelékenység különböző fejlett—

ségi színvonalon álló országok közötti összehasonllthatóságának problémáival.

Az első rész megállapítja, hogy a ta—

nulmányban termelékenységen munka- termelékenység értendő, azaz a nettó ter—

melési érték és a foglalkoztatottak évi átlagos létszámának a hányadosa. Helye- sebb volna létszám helyett munkaórák—

kal osztani, az _ így számított mutatók azonban kevésbé összehasonlíthatók, mint

az előbbiek. _

Ha két különböző termelékenységű színvonalon álló országot hasonlítunk össze, vajon a fejlettebb ország iparának minden ágazatában magasabb—e a terme—

lékenység vag az egyikben *magasabb, a másikban alacsonyabb, veti fel a kér—

dést a szerző. Az egyes ágazatok munka—

termelékenységének egymáshoz való ará—

nya hogyan függ a helyi adottságoktól?

Lehetséges-en, hogy például Mexikóban az egyik iparágban elért termelékenység átlagon felüli, míg az Egyesült Államok iparának ugyanezen ágazatában csak át—

lagon aluli, mivel nem rendelkeznek olyan kedvező helyi adottságokkal, mint

Mexikó? '

E kérdéssel kapcsolatban négy hipoté—

zis adódik:

1. Az ágazatok közötti termelékenységi vi—

szony függvénye mind az ipar fejlettségi szin—

vonalának, rnlnd a helyi adottságoknak

2. A termelékenységi viszony, csak az ipar fejlettségi szinvonalának függvénye, a helyi adottságoknak nem.

8. A termelékenységi viszony csak a helyi adottságoknak függvénye, az ipar fejlettségi szinvonalának nem.

4. A termelékenységek közötti viszony sem az egyiknek, sem a másiknak nem függvénye.