József, Székely György) kiléte biztosítja a mű számos újszerű megállapításának tu­dományos hitelét.*

ta feltartóztatni a nemzetközi enyhü­

lés kibontakozó folyamatát.

A szocialista világrendszer politikai, gazdasági, de különösen katonai erő­

fölénye ma már egyre nyilvánvalóbb.

Jóllehet, az imperializmus makacsul védi pozícióit, mindent megtesz többek között a NATO agresszív fegyveres erejének növeléséért is, a szocializ­

mus világrendszere az az erő, amely

Az oszmán-török történelem legna­

gyobb szultánjának, a „Nagy", „Pom­

pás", „Kánuni" (Törvényhozó) néven emlegetett Szulejmánnak (1494—1566) hosszú uralkodása (1520. szeptember 30 —1566. szeptember 6 ) a birodalom

„aranykora", mely elválaszthatatlanul összefonódik a késő középkori ma­

gyarság múltjának legsötétebb fejeze­

tével, Nándorfehérvár elestével, a fél tucat pusztító hadjárattal, a mohácsi csatavesztéssel, Buda és az ország kö­

zépső harmadának meghódításával. Ez magyarázza, hogy a nyugat-európai és török kutatók mellett a magyarorszá­

gi turkológusok is nagy figyelmet szenteltek Szulejmánnak (Gévay, Re- piczky, Vámbéry, Budenz, Szalay, Ve- lics, Thury, Karátson, Takáts, Fekete stb.). Közülük az eddigi legjobb Szu- lejmán-biográfiát a turkológia nagy tu­

dósa. Fekete Lajos akadémikus írta meg (Szülejmán szultán), miniatűr ki­

advány formájában.

Káldy-Nagy Gyula munkája tudo­

mányos, népszerűsítő célokat szolgái, stílusa közérthető, olvasmányos, cselek­

ményvezetése érdeklődést fölkeltő, for­

dulatokban gazdag. Jellege folytán bi­

zonyító jegyzetapparátussal nincs el­

látva, viszont vezető turkológusunk két évtizedes tudományos munkássága, valamint a lektorok (Perényi József, Székely György) kiléte biztosítja a mű számos újszerű megállapításának tu­

dományos hitelét.*

* Recenziónk megírása után jelent meg a szerző jegyzetekkel ellátott tanulmánya (Gy.

Káldy-Nagy, Suleimans Angriff auf Euro­

pa. — Acta Orientalia ASH. Tom. XXVIII.

1974. F a s e . 2., 163—212. o.)

a legfőbb szerepet játssza az emberi­

ség jövőjének alakulásában. Ez az erő állt szemben a NATO szándékaival az elmúlt negyedszázadban, s bizonyos, hogy ez a növekvő erő lesz a béke és a biztonság legfőbb garanciája a jö­

vőben is. Dr. Pálfy József és Novák Zoltán jó könyvet írt erről, érdemes elolvasni.

Ballagó László

Szülejmán korának, a magyarorszá­

gi török hódoltsági térület hadtörté­

nelmének kutatása eddig csak megle­

hetősen szerény eredményekkel di­

csekedhet.

Szülejmán életét és korát jórészt csak az egykorú elbeszélő forrásokból tárták fel a kutatók, a hódoltsági had­

történelmet pedig még ennyire sem, a latin—magyar forrásanyag katasztro­

fális pusztulása miatt. Inkább csak a kettős birtoklású peremvidékekről ma­

radt fenn forrásanyag a bécsi és bu­

dapesti levéltárakban, de a hódoltság belső területeiről (pl. a központi budai szandzsákról) alig tudunk valamit.

Az oszmán-török levéltári források, a különféle defterek (iratok, jegyzékek) évszázadokon át feltáratlanul hányód­

tak a sztambuli és európai levéltárak­

ban, s bár lefordításuk, közzétételük és értekelésük — éppen a magyar oz- manológusok jóvoltából — már a múlt század első felében megindult, a ka­

tonai jellegű adatok publikálására el­

vétve is alig került sor. Még napjaink­

ban is csak Velics kétkötetes forrás­

kiadványának (Magyarországi török kincstári defterek) mevadzsib-defterei (zsoldjegyzékei) és timár-defterei (a szolgálati birtokok jegyzékei), illetve Fekete Lajos és Káldy-Nagy Gyula némely publikációjának szórványada­

tai nyújtanak valamelyes tájékoztatást a magyarországi török hódoltság mo­

hamedán megszálló haderejéről és kü­

lönféle nem mohamedán balkáni (rác) segédalakulatairól.

Turkológusaink eléggé elhanyagolták a katonai jellegű oszmán-török def- KÁLDY-NAGY GYULA

SZÜLEJMÁN

(Gondolat Kiadó, Budapest, 1974., 219 p.)

— 728 —

terek közzétételét, bár mentségükre szolgál, hogy erre hadtörténészeinktől sem kaptak ösztönzést, hiszen még Ve- lics mevadzsib-deftereinek feldolgozá­

sára sem történt kísérlet. Pedig egy forrásokban szűkölködő korban semmi sem indokolja a katonai jellegű def­

teranyag csaknem teljes mellőzését.

Káldy-Nagy Gyula Szulejmán kiad­

ványának tudományos értékét, éppen az adja, hogy nem a sokszor citált török elbeszélő kútfők általánosan is­

mert közléseire, hanem az isztambuli archívumok feltáratlan defteréire épül­

nek lényeges megállapításai.

Ismeretes, hogy a szerző az elmúlt esztendőkben huzamosabb ideig kuta­

tott a sztambuli levéltárakban. Mun­

kájában most jól tudta kamatoztatni a Basvekalet Arsivi (Miniszterelnökség Levéltára) és a Topkapi Sarayi Arsivi (Ágyúkapu Szeráj Levéltára) feltárat­

lan defteréi közül mindenekelőtt a mühimme-defterek (a „fontos ügyek"

jegyzékei), a mevadzsib-defterek, a timár-defterek, a dzsizje-def terek (fej adó-jegyzékek), a tahrir-def terek (összeírási jegyzékek), a kincstár biro­

dalmi méretű elszámolásai, a vámnap­

lók, a karaván-jegyzékek, a katonai és polgári jelentések, rendelkezések, panaszok, kérvények, levelek, hagya­

téki leltárak és más forrástípusok köz­

léseit.

A levéltári és elbeszélő források alapján a szerző széles körképet raj­

zol a XVI. századi oszmán-török bi­

rodalom katonai és polgári potenciál­

járól. Az alábbiakban — szemléltetés­

képpen — tömören összefoglaljuk Káldy-Nagy Gyulának a XVI. század eleji török birodalom szárazföldi ka­

tonai potenciáljára vonatkozó feltárá­

sának eredményeit „A törökök had­

ereje a mohácsi csatában" című feje­

zet nyomán.

A török birodalom reguláris száraz­

földi haderejét állandó helyőrségek és mozgó alakulatok alkották. A várak helyőrsége zsoldosokból, a mozgó ala­

kulatok részben zsoldos, részben hűbé­

res egységekből tevődtek össze. Kívü­

lük még irreguláris kisegítő alakula­

tok (málhások, út- és hídépítők) is szép számmal csatlakoztak a hadjá­

ratra induló seregekhez, de pontos lét­

számukról nincsenek adatok.

Az 1525. március 21-től 1526. már­

cius 21-ig terjedő pénzügyi esztendőről készült kincstári elszámolás szerint

a birodalom váraiban 39158 főnyi ál­

landó zsoldos helyőrség állomásozott.

Összesen 71 millió akcse zsold járt nekik, ám 9643 katona készpénz he­

lyett kis timár-birtokot, zsoldhűbért kapott, melyeknek összjövedelme 14,5 millió akcsét tett ki. Európán kívül 15 051 várvédő zsoldos (38%) állomá­

sozott, mégpedig 5601 fő Egyiptomban, 9450 fő Anatóliában. Az oszmán bi­

rodalom várvédő zsoldos helyőrségének 62%-a, 24107 fő az európai részeken, Ruméliában teljesített szolgálatot. Ez

az adat már önmagában jelzi a Balkán stratégiai jelentőségét a szultáni had­

vezetés számára.

A „mozgó török sereg" gerincét a

„timárosök" alkották. Ezek nem al­

kottak állandó zsoldos alakulatokat, csak időnként hadba vonuló hűbéres egységeket. Túlnyomó többségük mint lovas szpáhi vonult hadba, kisebb ré­

szük mint gyalogos zsoldhűbéres. Ka­

tonai szolgálatuk fejében birtokukat nem öröktulajdon gyanánt, hanem csak bármikor visszavehető szolgálati javadalombirtokként kapták. A főtisz­

tek (nagyvezír, beglerbég, szandzsák­

bég, defterdár) hász-birtokot kaptak, évi jövedelmük meghaladta a 100 000 akcsét. A 20—100 000 akcse között vál­

takozó jövedelmű javadalombirtoko­

kat a ziámet-birtokosok kapták, míg a 20 000 akcsénél kisebb jövedelmet hozókat a timár-birtokosok.

A szolgálati javadalombirtokkal el­

látott hűbéreseket, mivel mintegy 95%-ukat a timár-birtokosok alkották, csak mint „timarli szipahikat" (timáros szpáhikat) emlegették.

Amikor hadba szólították a szolgála­

ti birtokosokat, a hász-birtokosoknak minden 5000, a ziámet-birtokosoknak minden 4000, a timár-birtokosoknak minden 3000 akcse évi jövedelem után 1—1 jól felszerelt lovast kellett hadba vezetniük, s kötelesek voltak sátrakról, szolgákról, a kiadások fedezéséről is gondoskodni. A törvény szerint hadjá­

ratok alkalmával minden tizedik ti­

máros szpáhi otthon maradhatott, fel­

ügyelni a saját maga és 9 társa szol­

gálati birtokára. Másik 10%-uk be­

tegség, vagy egyéb címeken, maradt tá­

vol a háborúkból. Illetményükről az 1525/26-os birodalmi elszámolások pontos adatokat közölnek. Ebben a pénzügyi esztendőben a birodalom összbevétele 477 millió akcse, kiadása 403 millió akcse volt. JSbből a 477

— 729 —

milliós összbevételből a timár-birtokos szpáhik és a timár-birtdkkal javadal­

mazott zsoldhűbéresek összesen 200 milliót, a kincstár megbízottai 277 milliót szedtek be.

A legnagyobb jövedelem a gazdag Egyiptomból származott, 116 millió ak- cse, mert itt csak zsoldosok katonás­

kodtak, de a timárosok szervezetét nem alakították ki. A kincstár adó­

szedői a bevételnek mintegy 25%-ával nem tudtak elszámolni. Anatóliában a 174 milliós összbevétel 60%-át, 103 mil­

liót, szolgálati birtokként osztottak ki 17 200 katonai és polgári tisztségviselő­

nek. Az európai Ruméliában a 187 milliós bevétel 43%-át, 82 milliót 10 666 timáros szpáhi kapta. A timáros szpáhik az általuk hadba állított 22—23 000 főnyi lovassal együtt mint­

egy 45 000 főnyi lovassereget alkottak.

A helyőrségek és a timárosok mel­

lett mozgó zsoldos alakulatok álltak állandó készültségben a birodalom ka­

szárnyáiban. Ezt még a XVI. század második felében szervezték meg, s

„jeni cseri" (új sereg) néven emleget­

ték, így kapta a reguláris zsoldos had­

erő gyalogsága a janicsár elnevezést.

Állományuk kisebb része a hadi­

foglyokból, túlnyomó többsége a biro­

dalomban élő nem mohamedán csa­

ládok 8—20 éves fiaiból került ki. Zö­

mük Ruméliából származott, mert itt az 1530-as években az 1 191 000 család­

ból csak 291000 volt a mohamedán, míg az ázsiai Anatóliában az 1146 000 családból már 1 067 000 a próféta hitén élt.

A szultánok 3—5 évenként rendel­

ték el a „devsirmét", a keresztény gyermekek összeszedését. Általában minden 40 család adott 1—1 egészséges, erős fiút. Például 1525-ben 1600 ke­

resztény fiú került a devsirme révén a mohamedán zsoldos hadsereg újonc­

állományába. Sztambulban átestek a circumcision, felvették a mohamedán vallást és személynevet, egy ideig mohamedán családoknál nevelkedtek, majd 7—8 év alatt reguláris katonai kiképzésben részesültek.

A janicsár gyalogosok napi 5 akcse, a lovas szpáhik napi 20 akcse, a lovas szilahdárok napi 17 akcse zsoldot kap­

tak 1527-ben. A janicsárok katonai ér­

demeikért szolgálati birtokot szerez­

hettek, timáros szpáhik, lovasok lehet­

tek.

1525—26-ban összesen 27 049 főből

állt az oszmán-török birodalom ál­

landó zsoldos serege, s 66 millió akcse illetményben részesült. 1527—28-ban 24146 zsoldos nevét tartalmazzák a mevadzsib-defterek, s közülük csak 7886 a gyalogos janicsár, 5088 a lovas, 3553 az újonc, 2830 fős az istállósze­

mélyzet, 943 az ágyúszekerész, 695 a tüzér, 524 a fegyverműves, 585 a mesterember, 319 az ajtónálló, alabár­

dos, 301 a szabó, 277 a szakács, 462 a zenész stb. A devsirme révén a had­

seregbe bekerült keresztény gyerme­

keknek tehát legfeljebb csak egyhar­

mada lett gyalogos, zsoldos janicsár.

Szulejmánnak tehát 1526 tavaszán mintegy 60 000 katonája volt állandóan fegyverben, s a timárosok egységei­

vel egyetemben számuk 100—110 000 főre emelkedett. A hadjáratokra azon­

ban legfeljebb csak a felét vihették magukkal a szultánok, mert az óriási birodalom egyik részét sem hagyhat­

ták védtelenül. Viszont kiegészítették hadseregüket a rumeliai várőrség egy részével, valamint több ezer tatár lo­

vassal, így „megközelítőleges pontos­

sággal megállapítható, hogy Szulejmán 1526 tavaszán 60 000 főnyi haderőt mozgósíthatott". Ehhez járult a sok­

ezer szolga, kézműves, kereskedő, se­

gédalakulat irreguláris siserehada, mely látványosan felduzzasztottá a r e ­ guláris menetoszlopokat. 100—200—

300 000-es reguláris seregekről nem le­

hetett szó még Szulejmán idejében sem, a XV. század folyamán pedig még kevésbé.

Káldy-Nagy Gyula a forrásadatok­

ból megállapította, hogy Szulejmán

„Az államigazgatás teendőit ugyan elég jól ismerte, de nagyobb had vezetése terén . . . semmi gyakorlati tapasztalata nem volt." Magyarországi hadjáratait, mint pl. az 1521. évit „inkább a rajta esett sérelemből fakadó bosszú, mint­

sem valamiféle jól végiggondolt hadi­

terv irányította . . . Sorozatos tévedései éberebb és' szervezettebb ellenféllel szemben esetleg végzetessé válhattak volna." Perzsiai és európai hadjáratai azt bizonyítják, hogy „Szulejmán valójában nem volt nagy koncepciójú hadvezér, de kedvelte a; hatalom fi- togtatását, és mérhetetlenül szerette a pompát".

Számos hadjárata kudarcba fulladt, s nem tudott leszámolni két legve­

szélyesebb ellenfelével, a német-római császárral és Tahmpaszh perzsa sah-

— 730 —

hal sem, csupán Magyarország közép­

ső harmadát és Irakot tudta megszáll­

ni. Viszont a keleti fronton a perzsák sikeresen megvédték Iránt és Azer­

bajdzsánt, s a nyugati hadszíntéren is megtört a mohamedán offenzíva len­

dülete a nem éppen „hitvány juhak- lokból" összetevődő magyar végvári rendszer és Bécs falai alatt. Jelképes, hogy maga Szulejmán is magyar vég­

vár, Szigetvár falai mellett hunyt el 1566-ban, 72 éves korában.

Kudarcait ügyesen tudta leplezni,

„mesterien értett ahhoz, hogy sikerte­

lenségét népe előtt olyan győzelemnek tüntesse fel, aminek megtévesztő hatá­

sa alatt még napjainkban is töretlen fény övezi hadvezéri nagyságát". Ma­

gyarország megszállására az adott nemzetközi erőviszonyok, a stratégiai egyensúíy felborulása késztették, s nem a birodalom növelésének szándé­

ka vagy gazdasági aspektusok. A budai beglerbégség 1559—60-as pénztári naplói szerint a hódoltság évente csak 6—8 millió akcse jövedelmet ' hozott, viszont a 10 328 főnyi állandó zsoldos helyőrség évi illetménye 23 millió ak- csére rúgott! Az óriási deficitet, évi

Voenno—Isztoricseszkij Zsurnal (Szovjetunió), 1974. 4—6. sz.

A folyóirat második negyedévi szá­

maiban megjelent tanulmányok közül első helyen A. Radzievszkij : „A várat­

lanság tényezőjének biztosítása a táma­

dó hadmüveletekben" (4. sz. 12—21. o.) c. munkáját emeljük ki, amelyben a szerző részletesen elemzi a váratlan­

ságot biztosító módozatokat. Ezek: a hadművelet előkészítésének rejtett vol­

ta, a főcsapás irányának hozzáértő ki­

választása, a hadművelet előkészítésé­

nek és folytatásának gyorsasága és ha­

tározottsága, a hadműveleti álcázás si­

keres kihasználása.

A Nagy Honvédő Háború támadó hadműveleteinek elemzése azt mutatja, hogy az esetek többségében sikerült el­

érni hadműveleti és hadászati szinten a váratlanságot. Például a moszkvai csatában a szovjet parancsnokság ki­

használta a németeknek azt a téves számítását, hogy képtelenség rövid idő alatt felszámolni a váratlan támadás

17—18 millió akcsét, a gazdag Egyip­

tom adójából fedezték. „A várak időn­

kénti felszerelési és karbantartási költ­

ségeivel együtt így Szulejmánnak a magyarországi 'támaszpont fenntartása évi 300 000 aranyába került."

Könyve utolsó soraiban a szerző így summázta a Szulejmánról alkotott ké­

pet: „A lepergett századok során idő­

ről időre akadtak olyan kivételes ké­

pességű emberek, akiknek történelem­

formáló erejük volt. Szulejmán nem tartozott ezek közé. Híres történeti személyiség lett mégis, de nem annyi­

ra kiváló képességei, mint inkább az adott viszonyok miatt. Legnagyobb győzelme Mohácsnál szinte az ölébe hullott, éppen amikor az európai hatal­

mi egyensúly felbomlott. Az ekkor ki­

alakult körülmények, tehát a korszak, amelyben született, tette naggyá Szu- lejmánt." Káldy-Nagy Gyula Szulej­

mán kiadványa az oszmán-török bi­

rodalom sok katonai és polgári vonat­

kozású kérdéskomplexumát, s magá­

nak Szulejmánnak a személyét is me­

rőben új megvilágításba helyezte.

Mészáros László

következményeit. Titokban vonták ösz- sze a tartalékokat, amelyek a Nyugati Front csapataival együtt mentek át el­

lentámadásba. 38 fasiszta hadosztály szenvedett súlyos vereséget, az ellensé­

get 100—250 km-rel vetették vissza. A váratlanság jelentőségét hangsúlyozan­

dó, meg kell említenünk, hogy a szov­

jet hadseregnek csak a légierők, a tü­

zérség és a gyalogság területén volt enyhe fölénye, az ellenség továbbra is fölényben volt a páncélosokat illetően.

A szovjet parancsnokság helyesen al­

kalmazta a váratlanságot biztosító módszereket: jól választotta meg a csapások irányát, a támadás megkez­

désének időpontját, jól használta ki a támadásra alkalmatlannak tűnő idő­

járási viszonyokat és napszakokat.

A továbbiakban tökéletesítették a hadműveleti álcázás módszereit, az el­

lenség számára új és szokatlan harc­

eljárásokat, az ellenség félrevezetésé­

nek módjait. A toropec-holmi hadmű­

veletben (1942. január 9—február 6.) KÜLFÖLDI HADTÖRTÉNELMI FOLYÓIRATOK SZEMLÉJE

— 731 —