STATISZTIKAI ,,EGYPERcasEKj
LAKÓKÖRNYEZETÚNK MINÖSÉGE
Környezetünk minősége egyre inkább életünk minőségének mutatójává válik. A közvetlen
lakókörnyezet minőségének mérésére ezért egy 1982—es felvételünkben kidolgoztunk egy összetett mutatót. A környezeti ártalmak (zaj, levegőszennyeződe's. az utca piszkossága) súlyos hátrányát és az önálló vagy másokkal közös házkörüli kert előnyét kombinálva négyfokozatú skálán minősí—tettük a lakókörnyezetet: kellemesnek neveztük, ha a megkérdezett háztartás nem számolt be
környezeti ártalomről, és volt kertje: jónak, ha nem volt ugyan kert, de környezeti ártalomról
sem panaszkodtak; elfogadhatónak, ha kert ugyan volt, de zaj. por, levegőszennyeződés nehezí—tette annak és a lakásnak használatát; végül rossznak. ha a környezeti ártalmak megléte az ön—
álló kert hiányával párosult. Mivel az egyre súlyosabb víz— és talajszennyezettségről nem sikerült információkat gyűjtenünk, a mutató leginkább az urbanizációs ártalmakat méri; emellett jelzi
* bár ez statisztikailag nem bizonyítható, de logikailag valószínűsíthető —— az igényeket és a pol—
gárosodottabb kultúrával együtt járó felismerését (e's követelését) az egészségesebb, kényelmesebb életmódhoz való jognak. A városokban a lakosság fele számolt be környezeti ártalomról. vagyis
ahol a lakás környezete elfogadható vagy rossz minőségű (Budapesten 54. megyeszékhelyeken 44.
az új iparvarosokban 55 százalék). De a fejlesztési preferenciákból nem részesült városainkban sem jobb a helyzet: a tradicionális városok lakosságának 48, a mezővárosok lakosságának 42, az
új kisvárosok háztartásainak 45 százaléka számolt be környezetszennyeződésről. A nagyobb fal- vakban valamivel jobb a helyzet: az 5000—es lélekszámnál nagyobb települések lakosságának
35-36 százaléka él egészséget károsító körülmények között.Település- és infrastruktúra-fejlesztésünk eredményei így kétszeresen is megkérdőjelezhetök:
a nem fejlesztett települések lakóhelyként eivilizálatlanok, a többé-kevésbé civilizált települések pedig jelenleg is, de különösen hosszú távon egészségkárosítók.
Különösen súlyosnak látszik, hogy a tudatos tervezéssel telepitett iparvárosokban számoltak
be a legnagyobb arányban az egészségkárosító lakókörülme'nyekről.
Bizonyos értelemben meglepő, hogy Budapest legkedvezőbb ökológiai pozíciójú zöldöveze—
tében lakók gyakorlatilag a belváros és az ipari külvárosok lakosságával megegyező arányban számoltak be környezeti ártalmakról (54*60%). A falusias peremkerületekben ennél alacsonyabb arányban: 41 százalék. Kétségtelen, hogy az egész főváros levegője szennyezett. továbbá köztu-
dottan a legszennyezettebb pontok egyike a II. kerületi Moszkva tér. Ennek ellenére feltételez-
hető, hogy a zöldövezet lakossága (mely kiemelkedően magas végzettségű-képzettségű) nem azért számol be a többi övezethez hasonló mértékben környezetszennyezesről, mert ebből a szempont—ból valóban aligjobb a helyzete, mint a belvárosban vagy az ipari negyedekben lakóknak. hanem
azért, mert inkább tartja értéknek a környezet tisztaságát, és kisebb szennyezettségét is súlyosnak minősíti. lgényeiben erőteljesebben fogalmazódik meg az egészséges élethez való jog, mint a fő—
város más övezetében lakó alacsonyabb képzettségű-pozicmju rétegnek.
Forrás: Rétcgződés, életkörülmények, életmód. II. Központi Statisztikai Hivatal. Budapest. l98(i. 537 old.
(V./í.)
MEZÖGAZDASÁGI KISTERMELÉS
A második gazdaság legelterjedtebb szektora a mezőgazdasági kistermelés. A magyar ház—
tartások 60 százalékának van valamilyen gazdasága, 10 százalékának jelentéktelen (az önellátás szintjét egyetlen termékből sem éri el), 50 százalékának azonban legalább egy termékből önellátó szintű a gazdasága. Ennél jóval alacsonyabb, 18 százalék azon háztartások aránya, amelyek kife-
