A tankönyvek ilyen jellegű bővítésének igénye az általam megkérdezett minden nemze
tiségi gimnáziumban felmerült.
(Sőt a magyar tankönyvek is kiegészülhetnének nemzetiségiekről szóló fejezettel, na
gyon fontosnak tartom egy olyan országban, ahol igen sokszínű a nemzeti kisebbségek jelenléte.)
Az országnak politikai, gazdasági és kulturális szempontból is egyre nagyobb szüksé
ge van a szomszédos országok nyelvét beszélő emberekre, nemzeti értéknek is tekint
hetjük a nemzetiségiek nyelvét, őrizzük, ápoljuk a nyelvet.
KOVÁCS ANNA
Szlovák oktatás Magyarországon
M ie lő tt a m agyarországi szlovák iskolák, ille tve a szlovák nyelven folyó oktatás néhány jellegzetességét elemezném, elöljáróban ké t olyan gondolatot szeretnék hangsúlyozni, am elyek a m agyarországi szlovák nem zetiségi iskolák helyzetét s eddig e lé rt eredm ényeit is meghatározták. A z egyik az, am it m ind az e lm életi m egközelítések, m ind pedig gyakorlati tapasztalatok igazolnak, hogy m inden nem zeti kisebbség, nem zetiség kultúrájának fenntartásában, fejlődésében alap
vető szerepe volt és van a nem zetiségi iskolának. Ennek fontossága arányosan nő, s ő t m eghatványozódik a modem társadalm ak fejlődésével. A másik, am ely az előzőhöz kapcsolódik, hogy az oktatási rendszer, noha m eghatározó szerepet já ts z ik a nem zetiségi kultúra fenntartásában, nem lehet annak egyetlen, kizáróla
gos intézm ényrendszere. A nem zetiségi iskola is csak más - iskolán k ív ü li - a nem zetiségi ku ltú rá t közvetítő intézm ényi rendszerrel együtt tudja be tö lte ni a n e ki szánt szerepet. M indez a hazai szlovák iskolahálózatra is vonatkozik.
A mai magyarországi szlovák iskolai oktatás létét egy fontos - 1 949-ben bekövetkezett - változáshoz kell kötni. Ekkor született az az elképzelés, mely szerint hozzá kellett volna kezdeni egy teljes szlovák iskolarendszer kiépítéséhez, amely az óvodától a középfokú iskolán át a főiskolai (tanárképző) tanszékekig egyre magasabb iskolafokozatokból te
vődik össze. A fokozatosan kiépülő magyarországi szlovák oktatási rendszeren belül te
hát olyan egységes intézményi hálózat jöhetett volna létre, amelynek addig a magyaror
szági szlovák művelődés területén hagyományai nem voltak, s 1918-ig az egész szlovák nemzet sem rendelkezett ilyennel.
Mivel Magyarországon 1945 előtt egységes szlovák nyelvű oktatás nem folyt, szerve
zett, egymásra épülő iskolahálózat nem alakult ki, nem történt gondoskodás szlovák pe
dagógusok képzéséről sem. Igaz, hogy egy 1938-as statisztikai kiadvány arról tájékoztat, hogy Magyarországon 55 ún. magyar-szlovák iskolában oktatták a szlovák nyelvet, de ezeknek az iskoláknak a zöme egyházi iskola volt, ahol anyanyelven legtöbbször csak a hittant oktatták. 1945 előtt a szlovákok lakta települések többségében csak magyarul oktató iskolák voltak. Tóbb településen - főként Nógrád és Pest megyében - az iskola falain belül a gyerekeknek tilos volt anyanyelvükön beszélni. Ehhez társult sokszor még az is, hogy a katolikus szlovák falvak egy részében - de előfordult ez az evangélikus egyház esetében is - az egyház is teljesen elmagyarosodott.
A kialakult állapot lassan egy-egy szlovák közösség számára is természetessé vált, hiszen településeiken sokszor már a századfordulótól az egyes generációk nem ismertek olyan intézményeket, amelyek számukra kultúrájukat, nyelvüket anyanyelvükön közve
títették volna. Emiatt főként a harmincas és a negyvenes évek első felében felnőtté vált
nemzedékben megrendült a saját nyelv- és kultúra társadalmi értéke iránti bizalom, noha ezt a folyamatot az érintettek gyakran csak ösztönösen élték meg.
Minderre azért volt szükség kitérni, mert amikor 1945-ben, majd 1948-49-ben az állami tanügyi szervek létre akarták hozni a szlovák - anyanyelven oktató - iskolákat, számolni kellett a szlovák lakosság között élő „negatív" hagyományokkal, a már évtizedek során kialakult megszokottsággal, de az 1947-es magyar-szlovák lakosságcsere okozta trau
mákkal, tudati, magatartásbeli törésekkel is. Ez a társadalmi-művelődési háttér végül is módosította az 1948-ban a szlovák iskolák alapítására vonatkozó eredeti elképzeléseket és terveket.
Amikor 1949-ben a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium az 1948-ban alakult Ma
gyarországi Szlovákok Demokratikus Szövetségével együtt minél rövidebb idő alatt min
den szlovák faluban létre kívánta hozni a szlovák iskolát, ezt a folyamatot két tendencia jellemezte:
- A tervet csak ott lehetett megvalósítani, ahol ez a szlovák közösségek igényeivel, akaratával találkozott s ott, ahol a szlovák nyelvű oktatásnak volt valamilyen hagyomá
nya. Ez elsősorban a délalföldi szlovákságra volt jellemző.
- Viszont nyelvileg még teljesen zárt szlovák falvakban - ilyenek voltak pl. a pilisi vagy a nógrádi szlovák települések - nem sikerült szlovák iskolát alapítani. Nem fedtük még fel mélyebben, hogy mennyire magának a közösségnek vagy mennyire a falvak akkori vezetőinek a szembenállásán, elutasító magatartásán múlt, hogy a reálisnak tűnő cél végülis nem valósult meg. Tény az is, hogy a fentebb vázolt okok, a hagyomány hiánya, a szlovák nyelvű iskola fogalmának, az anyanyelvű tanítás értékének a nem-ismerete is akadályozta az új kezdeményezések befogadását.
Részben ezeknek a kudarcoknak is szerepük volt abban, hogy Budapesten és később Sátoraljaújhelyen (Nővé Mesto pod Siatrom) is olyan típusú isko lá t és kollégium ot hoz
zanak létre, am ely a környező szlovák települések gyermekeit is befogadja. Békéscsa
bán (Békésska Caba) és Szarvason (Sarvas) is ilyen típusú szlovák iskola nyílt, amelyet a „népi kollégiumnak" nevezett internátussal együtt a k é t település kiterjedt, nagyrészt szlováklakta tanyavilág gyerm ekei szám ára alapítottak.
A kollégiummal működő iskolák hazai szlovák oktatási hálózatunk - de általában is a nemzetiségi iskola-egyik speciális típusát képviselik. A szétszórtan, apró településeken élő nemzetiség számára a 35 évvel ezelőtt létrehozott intézmények formai kereteinek megválasztása akkor helyesnek bizonyult, s ezek az intézmények szlovák nemzetiségi oktatásunknak ma is viszonylag stabil kereteit jelentik.
Ezektől eltérő módon néhány kollégium nélküli iskola is szerveződött, amely csak egy- egy település diákjait fogadta. Az ilyen iskolák többször kerülnek a tanulók csökkenő lét
száma miatt válságos helyzetbe. E folyamat keretei közt szűnt meg például a nagybán- hegyesi (Velky Bánhedes) szlovák iskola. Atótkomlósi (Slovensky Komlós) szlovák is
kolának pedig, amelynek 1949-ben - tehát a lakosságcsere után - még több mint 300 tanulója volt, tíz évvel később, 1959-ben már csak 90. S ha napjainkban az iskola tanu
lólétszáma 120 körül is van, ez a tény akkor is azt mutatja, hogy a kb. 7000 lakosú, kb.
50%-ban szlovák lakosságú településen, a szlovák családok gyermekeinek többsége magyar iskolába jár. (Meg kell azonban jegyezni azt is, hogy a két említett iskola gondjai, az intézménynek a falu társadalmi-kulturális -nemzetiségi életében betöltött - az elvárt
nál kisebb - szerepe jóval összetettebb okokra vezethető vissza, mint a kollégium hiá
nya.)
1949-ben a szlovák tanítási nyelvű iskolák megszervezésével párhuzamosan, rövid idő alatt, 40 szlovák település magyar iskolájában bevezették a szlovák nyelv fakultatív tanítását. Ez lett az ún. szlovák nyelvoktató iskola típusa, amely napjainkban a szlovák nemzetiségi oktatási intézményekhez sorolható iskolák 90-95%-át teszi ki.
Az iskoláknál ugyan jóval szűkebb keretek és lehetőségek között, s jóval kevesebb szlovák településen, de az óvodákban is 1954-58 között megkezdődött - bár sok nehéz
séggel és ellentmondással - a szlovák nyelv használata. Ezt a fázislemaradást, amelyet a szlovák anyanyelven (is) működő óvodák kései létrehozása jelentett, a szlovák iskolai oktatás először a hatvanas évek második felében kezdte érzékelni. Akkor, amikor a szlo
vák településeken a szlovák nyelv közösségi használata mellett mind a közösségben,
mind pedig a családban is egyre inkább a magyar nyelv kezdett a domináns, kommuni
katív társalgási nyelvvé válni.
A szlovák iskolarendszer kialakításának történetében rendkívül fontos lépés volt, hogy 1949-ben a középfokú (tanítóképző, gimnázium) anyanyelvi képzés m egszervezése után a B udapesti Pedagógiai Főiskolán szlovák tanszék alakult, S ziklay László iroda
lomtörténész vezetésével, ahol általános iskolák számára szlovák-szakos tanárokat ké
peztek. Speciális és nehéz feladat várt erre az intézményre, amelynek úgy kellett a fő
képp szlovák paraszti családokból származó fiatalokból a szlovák közösség számára ér
telmiséget, szellemi munkásokat felnevelnie, hogy ennek egyáltalán nem volt hagyomá
nya. E tanszék tehát, mint egyetlen ilyen intézmény, úttörő munkát végzett nemcsak ab
ban, hogy szlovák pedagógusokat képzett, hanem abban is, hogy szlovák értelm iséget nevelt és adott a hazai szlovákságnak, akik saját anyanyelvűk és kultúrájuk közvetítőivé váltak.
1948 és 1958 között a következő szlovák nemzetiségű, vagy nemzetiségi jellegű ok
tatási intézmények jöttek létre: (Nemzetiségi jellegű intézmény fogalmába a nyelvoktató, vagy azokat a közép- és felsőfokú intézményeket sorolom, amelyek valamilyen formában a szlovák nyelv és kultúra befogadói és közvetítői lettek.) 19 óvoda, ahol szlovákul is foglalkoztak a gyermekekkel, 6 szlovák tanítási nyelvű iskola, ahol a magyar nyelvet és irodalmat kivéve, minden tantárgyat szlovákul oktattak. Ilyen iskola működött Békéscsa
bán, Budapesten, Nagybánhegyesen, Sátoraljaújhelyen, Szarvason és Tótkomlóson.
1958-ban 112 iskolában tanították külön tantárgyként a szlovák nyelvet. 1958-ig a szlo vák középfokú képzés a budapesti szlovák tanítóképzőben és a békéscsabai szlovák gim názium ban folyt. 1957-ben a budapesti, illetve a gyulai magyar óvónőképzőben he
lyet kapott a szlovák óvónőképzés is. Az ötvenes évek végén a középfokú tanító- és óvó
nőképzőket megszüntették, (a budapesti szlovák tanítóképző épületében szlovák gim
názium kapott helyet), s szerepüket új felsőfokú intézmények vették át. A szlovák taní
tóképzés előszóra budapesti felsőfokú tanítóképzőben folyt, m ajd később Esztergom ba került, az óvónőké pedig Szarvasra. Akét intézményben mindmáig komoly szakmai gon
dot okoz, hogy nem önálló szlovák tanszékek foglalkoznak a tanítók és óvónők komplex szlovák nyelvi, pedagógiai és művelődési képzésével. 1974 óta a budapesti Bem József Óvónői Szakközépiskolában is vannak „szlovák" osztályok.
Jogosan vetődik fel a kérdés, hogy az 1949-ben létesült szlovákul oktató iskolákban vajon k ik és m ilyen tankönyvekből tanítottak, hiszen ekkor csak néhány, nyelvileg leg
többször nem is képzett, többnyire addig egyházi iskolában tanító pedagógusra lehetett számítani. (A szakképzett szlovák pedagógusok hiánya alapvetően akadályozta a szlo
vák nyelvű oktatás megindítását.) A gondot részben úgy oldották meg, hogy a budapesti főiskola szlovák tanszékén tanfolyamon képezték ki az első szlovák tanítókat. De hogy
1949-ben a szlovák középfokú oktatás m égis m egfelelő színvonalon indulhatott meg, ab
ban igen je le n tő s szerepe volt a Csehszlovákiából kitelepített, vagy áttelepült, a szlovák iro d alm i nyelvet jó l ism erő m agyar pedagógusoknak, s később azoknak a magyar-cseh- szlovák kulturális egyezmény alapján Magyarországra jött szlovákiai vendégtanároknak is, akik részt vállaltak a szlovák tanulók gimnáziumi oktatásában. (Ez az 1958-1964 évek
re vonatkozott.)
Az 1951-ben megkötött csehszlovák-magyar kulturális egyezmény tette lehetővé azt is, hogy néhány hazai fiatal a pozsonyi egyetemen tanuljon tovább, ahonnan az első vég
zettek 1955-1956-ban tértek haza. E lehetőség azonban később megszűnt, mivel csak a hetvenes évek e le jé tő l vált rendszeressé és folyam atossá a hazai szlovák gim náziu
m okban végzettek szám ára ez a kívánatos képzési forma, amely biztosítja a fiatalok szá
mára, hogy négy-öt éven keresztül megszakítás nélkül a modern szlovák kultúra és nyelv közegében éljenek, azzal mélyebb érzelmi kapcsolatot létesítsenek, s hazatérve saját nemzetiségük körében is a hozottnak, az újnak is természetes hordozóivá és átadóivá váljanak. (1992-ben összesen 13 ösztöndíjas tanult Szlovákiában, 7+5 szlovák magyar ösztöndíj megoszlásban. 1993-ban 10 szlovákiai és 10 hazai ösztöndíjas hely biztosított a szlovákiai főiskolákon a hazai szlovák fiatalok számára.)
A tanárképzésnél talán még bonyolultabb és nehezebb feladatot jelentett a hazai szlo
vák iskolák tankönyvekkel való ellátása. Az első tankönyveket 1949 és 1951 között a
Vallás és Közoktatásügyi Minisztérium nemzetiségi osztályán írták és szerkesztették. A gimnáziumok számára a természettudományi tantárgyaknál szlovákiai tankönyveket használtak kb. az 1950-es évek végéig. 1955-től a szlovák tankönyveket mind az álta
lános iskolák, mind a középiskolák számára a Tankönyvkiadó Vállalaton belül alakult Nemzetiségi Szerkesztőségen gondozták.
A budapesti főiskola szlovák tanszékén - amelyet 1955-ben Szegedre helyeztek át - diplomát szerzett fiatalok folyamatosan kerültek be a szlovák oktatás vérkeringésébe.
1958-ban például 280 pedagógus oktatta a szlovák nyelvet, vagy tanított szlovák nyel
ven, s belőlük 168-an szlovák szakos tanítói vagy tanári diplomájukat - nem egészen tíz év alatt - a két hazai szlovák intézményben, a tanítóképzőben és a főiskolai szlovák tan
széken szerezték. Kisebb részük az Eötvös Loránd Tudományegyetem Szláv Tanszékén szlovák-szakos középiskolai tanári diplomát kapott, s közülük kerültek ki azok a hazai szlovák pedagógusok, akik - m eglehetősen fiatalon - átvették a hazai szlovák iskolák
vezetését.
A létrehozott szlovák iskolarendszer szerkezeti és tartalmi kérdéseivel - a változtatás igényével - az oktatási Minisztérium 1955-ben, majd a nemzetiségekről szóló 1956-os a nyilvánosság előtt akkor alig ismert párthatározat is foglalkozott. Mindkét dokumentum azt vetette fel, hogy a szlovák nyelvoktató iskolák egy részét anyanyelvi iskolákká kellene átalakítani. A konkrét tervet 1958-ban a szlovák szövetség, illetve a szövetség mellett meg
alakult Szlovák Pedagógus Tanács dolgozta ki. Eszerint 14 településen szlovák tannyelvű iskolát hoztak volna létre: Örménykúton (Irmincok, Békés m.), Dunaegyházán (Bács-Kis- kun m.), Kesztölcön (Kestúc), Pilisszentléleken (Hűt, Komárom m.), Pilisszentkereszten (Mlynky), Pilisszántón (Santov), Nagytarcsán (Velka Tarca), Csornádon (Comád), Cső
váron (Cuvár, Pest m.), Sámsonházán (Sámsonház), Lucfalván (Lucen), ősagárdon (Agárá), Vanyarcon (Venarec), Bánkon (Banka, Nógrád m.); egy szlovák tagozatos szak- középiskolát, s meg kellett volna teremteni annak lehetőségét, hogy a magyar gimnázi
umokban is bevezessék a szlovák nyelvoktatást.
Az újabb szlovák nyelvű iskolák alapítására vonatkozó javaslat akkor még reális ala
pokon nyugodott, mert nyelvileg viszonylag zárt településeken kívánta megteremteni az anyanyelvű iskolákat. Az akkori nyelvhelyzetet, illetve az anyanyelv és a gyermekek kap
csolatát egy 6-7 évvel későbbi, 1964-ből szárm azó péld á va l szeretném szemléltetni, amelyet a szlovák szövetség akkor megtartott kongresszusának jegyzőkönyve őrzött meg: A hatvanas évek első felében néhány nógrádi szlovák faluban, amikor a 3 éves gyermekek óvodába kerültek, még nem tudtak magyarul, csak szlovákul, s tulajdonkép
pen hasonló volt a helyzet a pilisi falvakban is. Hasonló állapotot jelez egy másik, szintén Nógrád megyéből való példa: a hatvanas évek elején megszervezett dolgozók iskoláiba a felnőtt szlovák lakosság arra való hivatkozással, hogy nem tud jól magyarul, kisebb számban jelentkezett, mint a magyar lakosság.
Az 1958-ban elkészített iskolafejlesztési terv azért is figyelemre méltó, mert a javas
latról a szlovák szövetség lapjában, a Ludové noviny hasábjain először bontakozott ki vita arról, hogy maga a szlovák lakosság hogyan viszonyul a szlovák nemzetiségi isko
lákhoz. A vitából kitűnt, hogy gyakran nem ismeri értéküket, nem látja társadalmi hasz
nosságukat. Ebben a vitában elsősorban a modern társadalom igényei - a közvetlen hasznosság számonkérése - kerültek előtérbe és kevésbé kapott hangot az, hogy ezek az iskolák a modern tudomány közvetítésén kívül a hagyományőrzés, a nem zetiségi tu datra való nevelés intézm ényei, a nem zetiségi kultúra hordozói is kell, hogy legyenek.
Ma már ezek a követelmények - az 1972-ben jóváhagyott tantervben - a nemzetiségi iskola alapvető nevelési céljai között kapnak helyet.
Az 1958-as elképzelések végül is mégsem valósultak meg. 1961-ben ugyanis a ma
gyarországi szlovák tannyelvű iskolákat kétnyelvű, szlovák-magyar iskolákká alakították át, ahol a humán tantárgyakat szlovákul, a természettudományi tárgyakat magyar nyel
ven tanítják olyképpen, hogy a szakkifejezéseket a tanulók ezeken az órákon szlovákul is megtanulják. A kétnyelvű oktatás bevezetését rövid ideig tartó előkészület és egy ok- tatási-pedagógiai kísérlet előzte meg, amelyre az 1959-60-as tanévben a tótkomlósi szlo
vák iskolát jelölték ki.
A szlovák pedagógusok, de általában a hazai nemzetiségi értelmiség, valamint a nem
zetiségi iskolák ügyével foglalkozó magyar pedagógusok is, e kétnyelvű oktatás kérdé
sében két, egymással ellentétes felfogást képviselő táborra oszlottak s e nézetek, érté
kelési szempontok - némi változáson keresztülmenve - napjainkban is megmaradtak.
Azok, akik bizonyos szimpátiával fogadták ezt az iskolatípust, történetileg is megpróbál
ták és megpróbálják igazolni jogosultságát. E nézetek szerint már 1949-ben is kizárólag ezt a típust kellett volna - különösen a szlovákság körében - megteremteni, hiszen mind a szlovák nemzetiségnek, mind a társadalmi elvárásoknak csupán ez az iskolatípus felelt volna meg.
A másik tábor ennek az iskolatípusnak állandó bírálója. Elsősorban nem nemzetiségi, hanem nyelvi-pedagógiai-pszichológiai aspektusból nem ért egyet a kétnyelvű oktatás
sal. A nemzetközi oktatási gyakorlatban ugyanis az oktatásnak ez a formája elsősorban elit, válogatott tanulókra épít, de a még sokszor ma is hátrányos falusi kulturális környe
zetből kikerülő szlovák nemzetiségi tanulók számára (a hatvanas évek elejéről van szó!) nagy megterhelést jelentett.
A szlovák települések eltérő anyanyelvi és kulturális helyzetét mutatja, hogy az egyes településeken eltérő módon indokolták a szlovák tanítási nyelvű iskola kétnyelvűvé tör
ténő átalakítását. Tótkomlóson így érveltek: a gyerekek jobban tudnak szlovákul, mint magyarul. Atársadalom gyors fejlődése, a továbbtanulás igénye megköveteli tehát, hogy az iskola kétnyelvűvé váljék. Atöbbi iskolában a kétnyelvűségtől viszont az irodalmi szlo
vák nyelv jobb elsajátítását várták, mivel az iskoláskorú gyermekek jobban tudnak ma
gyarul, s a szlovák közösség nyelvjárását már csak gyengén ismerik.
E kétnyelvű iskolatípus az utóbbi években lassú változáson megy keresztül. A Műve
lődési és Közoktatási Minisztérium kezdeményezésére 1983-ban a bolyi (Baranya m.) általános iskolában a német mellett néhány tantárgyban bevezették a kétnyelvű oktatást.
1985-től más nemzetiségi területen is az anyanyelv tantárgyon kívül a környezetismeret, ének, történelem illetve földrajz oktatása anyanyelven és magyarul együtt történik. Újabb reform ok alapján a tanügyi szervek - közelítve az 1958-as elképzelésekhez - az anya
n ye lvi oktatáshoz kívánnak fokozatosan visszatérni. A különbség az , hogy ez a terv rész
ben a nyelvoktató iskolákra is kiterjedt.
A magyarországi szlovák iskolaügy rövid áttekintése után felvetődhet az a kérdés, mi a szerepe, társadalmi elhivatottsága annak a szlovák nemzetiségű iskolarendszernek, amely 1948-49-ben először jött létre Magyarországon.
Történeti, nemzetiségtörténti és művelődéstörténeti jelentőségén túl, ezek az iskolák, mint az összmagyarországi iskolarendszer szerves részei, mind a mai napig - s ezen belül egy sor speciális vonás hordozói is - nemztiségi feladataik mellett magyar iskolák
hoz hasonlóan össztársadalmi szerepüket is betöltik. A szlovák középfokú intézmények
ben érettségizettek az ország több egyetemére és főiskolájára eljutottak például az orvosi egyetemekre, de a műszakiakra is, s legújabban a közgazdasági egyetemekre és főis
kolákra is, főként külkereskedelmi szakokra. A többség azonban a hazai szlovák-szakos tanítókat és tanárokat képző főiskolákon végez (Budapest, Esztergom, (Ostrihom) Szar
vas, Szeged, (Segedín) s 1970 óta évenként 4-7 hallgató különböző szakokon a pozsonyi (Bratislava), az eperjesi (Presov) illetve a zólyomi (Zvolen) erdőmérnöki egyetemen ta
nul, a Művelődési Minisztérium, illetve a Szlovák Iskolaügyi Minisztérium ösztöndíjasai
ként.
Ezekben a - nem kevés küzdelemmel kialakított - szlovák oktatási intézményekben nőtt fel az a mai értelmiség, amely a szlovák kultúra megőrzője és közvetítője lett. Van olyan rétege is, amely saját anyanyelvén alkotó értelmiséggé vált: létrehozta a magyar- országi szlovák szépirodalmat: anyanyelvón, elsősorban a folklór, a történelem és a nyel
vészet terén tudományos tevékenységet is folytat.
Azt is meg kell azonban mondani, hogy a szlovák nemzetiségi iskolákban végzettek nem elhanyagolható rétege - akár munkás lett belőle, akár értelmiségi pályára került, - nem vált a hazai szlovák kultúra őrzőjévé és átadójává. Legtöbbször azért, mert eredeti közösségéből - mint gyári munkás, mint orvos, mint műszaki értelmiségi - kiszakadt. A jelenséggel akkor is találkozhatunk, amikor a szlovák iskolát végzett munkás vagy értel
miségi a szlovák közösségen belül maradva nem vesz részt a hazai szlovák kultúrafenn
tartásában és éltetésében. Mert — úgymond — szakmáját, hivatását nem tudja összhang
ba hozni, összeegyeztetni annak a szerepnek a vállalásával, amellyel szlovák közössége képviselője is lenne, vagy lehetne. Ehhez a réteghez tartozik számos szlovák szárma
zású orvos, vagy katonatiszt, s nem ritka ez a típus a közép- és fiatal generációhoz tartozó mezőgazdasági dolgozók között sem.
Az itt bemutatott fejlődési folyamat - ellentmondásai ellenére is - talán azt sugallja, hogy rendben van minden a hazai szlovák iskolaügyben. Azonban az a tény, hogy 1949- ben a hazai szlovák iskolai hálózatot kiépíteni kívánó terv csak részben valósult meg, s az egymást követő iskolareformok a nemzetiségi oktatási intézményeknek nem hagytak időt ahhoz, hogy megerősödjenek, egyre inkább sebezhetővé váltak ezek az iskolák, vál
ságos állapotba kerültek.
Voltaképpen már ezt a folyamatot kívánta megállítani az 1985-ös kétnyelvű, illetve anyanyelvű iskolai reform is. Azonban az 1989 után bekövetkezett változások ismét új kihívást jelentenek a szlovák oktatásügy számára is: az új iskolatörvény-tervezet, a nem
zeti alaptanterv, amely sokunk számára érthetetlen módon a nemzetiségi oktatással nem is foglalkozik, valamint a még mindig jóvá nem hagyott nemzetiségi törvény.
Mindezek a változások sürgetővé teszik azt, hogy a realitások, s főként az előrehala
dott nyelvi asszimiláció figyelembevételével, kiépítsük a teljesebb körű hazai szlovák ok
tatási intézményrendszert. Mégpedig olyat, amely az eddigieknél jóval nagyobb függet
lenséggel és önállósággal rendelkezne. Reméljük, hogy a sokszínűvé váló magyar isko
larendszer megkönnyíti a szlovák nemzetiségi iskola sajátos profiljának, útjának keresé
sét s végül megtalálását.
GYIVICSÁN ANNA
Tudományos kutatóintézete van a hazai szlovákságnak
Az intézet legfontosabb „anyakönyvi" adatai a következők:
Neve: Szlovák Kutatóintézet
Működtetője: Magyarországi Szlovákok Szövetsége Alapítás időpontja: 1990. augusztus 1.
Célja az alapító okirat tanúsága szerint... a magyarországi szlovák nemzetiség nyel
vének, kultúrájának és hagyományainak megőrzése érdekében múltját és jelenlegi hely
zetét érintő társadalmi folyamatok tudományos igényű elemzése." Hétköznapi nyelven szólva célja nem más, mint minden magyarországi szlovák szervezet, intézmény célja, hogy őrizze és tovább fejlessze hagyományainkat, szlovák nyelvünket és kultúránkat.
Különbség csupán a módszerekben van. A Szlovák Kutatóintézet tudományos tevékeny
ségével kíván gondoskodni őseink azon értékes tradícióinak megőrzéséről, melyek több mint két és fél évszázada élnek a többségi magyar nyelvű környezetben.
A békéscsabai származású és ott élő szlovák értelmiség egy része nagyon helyesen, különböző, főleg történelmi okok miatt, elég későn, de mégiscsak ráébredt arra, hogy a meglévő nemzetiségi intézmények mellett nemzetiségi tudatát erősítő, önbecsülését nö
velő, a kisebbségek asszimilációját lassító és gátló további intézményekre is szüksége van annak érdekében, hogy ne csökkenjen tovább a szlovák nemzetiség körében a szlo
vák nyelv és kultúra presztízse. Ezért és éppen Békéscsabán alakult meg a Szlovák Ku
tatóintézet.
Az intézet feladatának tartja elsősorban a magyaroroszági szlovákok történelmének, néprajzának és nyelvének kutatását. Amellett segítséget kíván nyújtani a szlovák nem-
