Mária Terézia kora

11. FE JE ZE T.

Mária Terézia kora.

rrta: László József.

A magyar had történelemnek az a fejezete, amely Mária Terézia korával foglalkozik, s ennek a kereken 40 esztendőt felölelő korszaknak a ma­

gyar katona szempontjából fontos eseményéire akar rávilágítani, bátran viselhetné „a lmszárság aranykora“ címet is. Mert kétségbevonhatatlan történelmi tény, hogy ez az a kor, amelyben a hu- szárság, mint a magyar fa ji tulajdonságokhoz leg­

jobban alkalmazkodó, a magyar hadi erényeket a maguk eredetiségében és legtisztább mivoltában megőrző lovas csapatnem világszerte ismeretessé, népszerűvé és a harctereken küzdő seregek egyik legfontosabb alkotó elemévé vált. S éppen ezért a magyar hadtörténetírónak nagy lélekzetet kell vennie akkor, amikor az „aurea aetas hussaronuan“

tárgyalásához kezd. Körültekintőnek kell len­

nie, ha azt akarja, hogy abban, amit ír, tisztán tükröződjék a Mária Terézia-korabeli ma­

gyar huszárság harcászati, hadászati, politikai je­

lentősége, s mindenokfelett az a különleges ma­

gyar hadi virtus, amely a. magyar huszárok bra­

vúros hadakozásban tündökölt a legtisztább fény­

nyel s a huszárság világhírének legigazibb alapja volt.

A tárgyilagosság természetesen megköveteli, hogy a hősök hibáiról (nehezen fegyelmezhető vérmérséklet, a zsákmányolás tálhajtása) — ha ilyenek voltak — itt is említés történjék, s azok is olyan megvilágításban táruljanak az olvasó elé, amilyent jelentőségük szerint megérdemelnek.

De amikor hőseinknek ezekről a hibáiról ol­

vasunk, nem feledjük, hogy azok voltaképpen ugyanannak a. magyaros, huszáros vérmérséklet­

nek megnyilatkozásai voltak, amely máskor, ha al­

kalmas pillanatban tört magának utat, a leg­

ragyogóbb haditetteket szülte. Másrészt az is bi­

zonyos, hogy a, szóbanforgó hibák olyan természe­

tűek, hogy azok a kor műveltségi viszonyainak és az akkori hadsereg közállapotainak kellő ismerete mellett ma már nemcsak érthetők, de jórészt meg is bocsáthatók. Általában igazuk van hadtörténet­

íróinknak akkor, amikor önérzetesen utalnak arra, hogy mennél több volt huszárainkban a kivetni való, annál több csodálatot érdemelnek azok a

nagynevű huszárgenerálisok és csapatvezérek, akik ezekből a rakoncátlan Szilaj Pistákból olyan nagy­

szerű csapategységeket tudtak teremteni, mint amilyenek voltak a Mária Terézia korának világ­

hírű magyar huszárezredei.

Az állandó hadsereg huszárezredei. Mária Terézia atyjának, I I I . Károlynak halálakor az ál­

landó hadsereg huszárezredeinek száma — mint láttuk —• nem volt több 8-nál. Ezek, akkor viselt elnevezésük szerint, a Csáky-, Baranyay-, (1735-től 1739-ig Dessewffy Im re), Dessewffy István-, Há- vor-, Splényi-, Ghillányi-, K árolyi- és Pestvárme- r/?/e?/-huszárezredek voltak. H ogy alapításuk óta ezek a huszárezredek Mária Terézia koráig milyen fejlődésen mentek át, azt a megelőző fejezetekben ismerte meg az olvasó. Itt tehát csak a fenti ezre- dek hivatalos elnevezésében (tulajdonosaik szemé­

lyében) Mária Terézia haláláig bekövetkezett vál­

tozásokat kell lerögzítenünk, hogy a változó el­

nevezések az egyes csapattestek felismerésében nehézséget ne okozzanak. Ezeket a változásokat vázlatosan és áttekinthető alakban a túloldali

táblázatunk tünteti fel.

Ebből a táblázatból kitűnik, hogy egy és ugyanaz az ezredtulajdonos (lovastábornok) egy­

másután különböző huszárezredek élére került (Ujházy, Esterházy, Hadik). Ez a jelenség a had- történelem tanulmányozásával foglalkozó olvasó­

nak is bizonyára sok nehézséget okoz — de még több zavart kelthetett annakidején a hivatalos ügykezelésben. Talán éppen ez volt az oka annak, hogy — amint a táblázatból látjuk — 1769-ben az ezredek hivatalos megjelölésében új rendszer lé­

pett életbe. A z ezredtulajdonos nevével való meg­

jelölést kiegészítették olyan módon, hogy ahhoz sorszámot is csatoltak. De ez az új rendszer egye­

lőre szintén meglehetősen komplikált volt és a v i­

lágháború előtti időből ismert számozási rendszer­

től lényegesen különbözött. M íg ebben az utóbbi rendszerben a csapatnemek mindegyike külön szá­

mozást kapott, addig az 1769. évi számozás kitalá­

lója a hadseregben még csak két nagyobb egységet látott, lovasságot és gyalogságot s számozási rend-

Föly ószám A z ezred alapí­

tásának éve, az első tulajdonos

neve

A z ezred tulajdonosa

1740-ben

A z ezred további tulajdonosai Mária Terézia uralkodása alatt

|

ÉH

í ) CÖ Ű ) S3 C i O lv - á C l

A z ezred további sorsa

1 .

1688 Gr. P á lffy János

ezr.-tbk.

Gr. Csáky G yörgy tbk.'—tbgy.

1724—1741

Gr. Nádasdy Ferenc tbk.—tbgy.;

1741—1783 ll Fennmaradt a Monar­

chia felbomlásáig, mint 9. húsz. e.

2.

1696 Deák Pál

ezr.-tbk.

Br. Baranyay János tbk.—lov. tbk.

1739—1766

Br. Nauendorf K ároly altbgy.

1766—1775

W urm ser D agobertaltbgy.—tbgy.

1775—1799

30 Fennmaradt a Monar­

chia felbomlásáig, mint 8. húsz. e.

:í.

1702 Gr! Forgách

Simon tbk.

Br. Dessew ffy István tbk.—altbgy.

1727—1742

Br. Festetits József (1749—gróf) tbk.—lov. tbk., 1742—1757 Gr. Széchenyi Antal tbk.—altbgy.

U jhá zy Ferenc tbk.

1767— 1768

Gr. EsterházyIm re tbk.-lov. tbk.

1768— 1792

32 Fennmaradt a Monar­

chia felbomlásáig, mint 3. húsz. e.

4.

1733 Gr. Hávor Mik­

lós ezr.

Gr. H á v o r Miklós ezr.—altbgy.

1733—1744

Br. Dessew ffy József tbk.—altbgy. 1744—1768 U jházy Ferenc tbk. 1768—1769

1757—1767

Ezredtulajdonos nincs 1769—1773 Br. Graeven (Grewen) Márton

tbk.—altbgy. 1773—1791

34 Fennmaradt a Monar- öhia felbomlásáig,

mint 4. húsz. e.

5

1733 Br. Splényi

Gábor ezr.

Br. S plén yi Gábor ezr.—lov. tbk.

1733—1762

Gr. Esterházy Im re tbk.—altbgy.

1762—1768 — 1768-ban feloszlott

6.

1731 Gliitlányi János

ezr.

Br. G h illá n yi János ezi\—lov. tbk.

1734—1753

Hadik András (később gróf) tbk.—lov. tbk.

1753—1768

— 1768-ban feloszlott

7.

1734 Gr. K árolyi Sán­

dor lov. tbk.

Gr. K á ro ly iFerenc ezr.—lov. tbk.

1738—1759

Gr. Pál f f y Rudolf altbgy., 1759—1768

Gr. Hadik András lov. tbk.—tbgy.

1768—1791

16 Fennmaradt a Monar­

chia felbomlásáig, mint 6. húsz. e.

8.

1734 Pest vármegy ey

József ezr.

P e s t v á r m e g y e y J ó z s e f

ezr.—tbk.

1734—1743

Br. Bergh von T rip s A d olf

tbk.—altbgy 1743—1748 ^— 1748-ban feloszlott

szerét erre a fegyvernemek szerinti tagozódásra építette fel. A lovasezredek teliét (éppúgy, mint a gyalogezredek) nála egységes, összefüggő számo­

zást kaptak, még pedig akként, liogy az ezredszá- mok egyúttal az akkori (illetőleg a mindenkori) ezredtulajdonosok egymásközti rangviszonyának feltüntetésére is alkalmasak legyenek. A császár tulajdonában lévő lovasezredek tehát a sor élére kerültek, utánuk következtek a főhercegek ezre­

déi, azután a többi ezredek, a tulajdonosaik rang­

jának megfelelő sorrendben. Ez a rendszer célsze­

rűtlen volt. Hibája főként abban rejlett, hogy az ezredtulajdonosok személyében bekövetkező válto­

zások legtöbbször a sorszámok megváltoztatását is szükségessé tették s így a számok rendszere a megkülönböztetés állandó és biztos alapjául szin­

tén nem szolgálhatott. A számozás egyébiránt — az ezredek akkori számának megfelelően — a gya­

logságnál 1-től 77-ig, a lovasságnál 1-től 4n-ig ha­

ladt. A csapatnemek szerinti számozás rendszere Ferenc császár idejében, 1798-ban kezdődött. A z 1769 és 1798 között kelt hivatalos iratokban ilyen elnevezésekkel találkozunk: „Nr. 11. Nádasdy- Husaren, Nr. 6. Liechtenstein-Dragonef, Nr. 1.

K a is e r-C h e v a u x le g e rsstb.

A táblázat adataiból az is megállapítható, hogy a I I I . K ároly korából származó huszárezre­

dek legnagyobb része szerencsésen túlélte az ú jí­

tásokban és átszervezésekben meglehetősen bővel­

kedő új korszak viszontagságait s csak az újabb- keletű Splényi-, Ghillányi- és Pestvármegyey-hu- szárezredek voltak azok, amelyeknek különböző okokból el kellett tűnniök a történelem színpa­

dáról.

Mária Terézia kora azonban, mint egyébként, hadtörténelmi szempontból is tevékenyebb volt az alkotás terén, új intézmények teremtésében, mint régiek lerombolásában. A feloszlatott három hu­

szárezredért bőséges kárpótlást nyújtott azoknak a huszárezredeknek a tekintélyes száma (11), ame­

lyeket éppen a királynő háborúinak rendkívüli szükségletei hívtak életre. Igaz, hogy ezek az új ezredek legnagyobbrészt csak pillanatnyi szükség­

letet kielégítő, rövid életű alakulatok voltak, de egy részük, mint látni fogjuk, mégis átkiizdötte magát az idők viharain, úgyhogy végül Mária Te­

rézia halálakor a Monarchia sorhadserege egy hu­

szárezreddel mégis gazdagabb volt, mint 1740-betn, a, korszak kezdetén.

A z új alapítású ezredekre vonatkozó legfon­

tosabb tudnivalókat a 97. oldalon levő táblázatban foglaltuk össze.

Mint a megelőző korszakokban, Mária Terézia korában is az ezredek létszáma tekintetében mu­

tatkozik a legtöbb és leglényegesebb ingadozás. A hadi- és a békelétszám közötti különbség ebben a korban is jelentékeny, bár — a kisebb háborús

veszteségeknek megfelelőleg — korántsem olyan nagy, mint a mai hadseregek csapattesteinél.

A z 1737— 39. évi török hadjárat befejezte után a továbbra is 10 századra tagozott huszárezredek békelétszáma 800 főre szállott alá. A z 1741-ben megkezdődő nagy küzdelem ennek a létszámnak újabb felemelését tette szükségessé s 1742-től kezdve a huszárezred elnevezés ismét 1000 könnyű lovasból álló csapategységet jelent. Ugyamikkor az ezredek erejének növelésére azt is elrendelték, hogy az ezredekhez ideiglenesen, a háború tarta­

mára, még 3—3 ú. n. pótszázad ( Auctions-Com- pagnie) és csatlakozzék. Ezeket azonban nem maguk az ezredek toborozták, hanem az ország gazdag fő­

urai állították elő a saját költségükön, még pedig jobbára annak a nemes felkelő seregnek legény­

ségéből, amely az első hadiév lejártával az északi ha dszí ntérről haza érkezett.

Ezeket a pótszázadokat 1747-ben, mihelyt rá­

juk többé égető szükség nem volt, feloszlatták, úgyhogy attól kezdve az aacheni békéig (1748) a huszárezredek létszáma az 1742-ben megállapított hadilétszám szintjén (1010 ember) állott.

A z aacheni béke után ismét alacsony békelét­

szám következett (610 ember, 361 ló), s ez meg is maradt mindaddig, amíg a hétéves háború kitö­

rése a korábbi hadilétszámhoz való visszatérést el­

kerülhetetlenné nem tette. Ugyanekkor szervezték meg minden huszárezrednél az első visszamaradó különítményeket is, amelyek a hivatalos német ter­

minológiában akkor a „Depot-Escadron ‘ elneve­

zést kapták. A hétéves háború végén megállapított békelétszám 120 emberrel magasabb lett a réginél (730 fő ), de ez a szabályozás is csak pár évig (az 1768—69. évi átszervezés végrehajtásáig) maradt érvényben.

A z 1768-ik évi hadseregreform a huszárezre­

dek szervezetében mélyreható újításokat hozott.

Mint a többi lovasezredeknek, a huszárezredeknek is ezentúl 7 svadronra kellett tagozódniok. A szük­

séges kiegészítést azonban most sem új toborzással teremtették elő, hanem úgy, hogy két ezredet (H a ­ dik András és Esterházy Im re huszárezredét) tel­

jesen feloszlattak, s azok legénységét századonkint a többi ezred között szétosztották. A z átszervezési munkálatok éppen folyamatban lehettek, amikor az 1769-ben megjelent Lacy-féle szabályzat a hu­

szárezredek belső szervezete tekintetében megint új követelményekkel állt elő. E z a szabályzat a lo­

vasságnál a századot (Compagnie), mint szerve­

zeti és taktikai egységet megszüntette és a lovas­

ezredeknek 8 svadronra, illetőleg 4 osztályra való felosztását rendelte el. A taktikai és adminisztra­

tív egység tehát a lovasságnál a svadron lett. A svadron 2 szárnyra (F liigel) tagozódott, mind­

egyik szárny 2 szakaszt (Zug) s minden szakasz két káplárságot (Corporalschaft) foglalt magában.

Folyószám A z ezred tulajdonosai Mária Terézia korában, (vagy tulajdonos nemlétében az ezred hivatalos

megnevezése)

Azalapításéve i Azezredrang­ száma 1769-ben

A z ezred további sorsa

1.

Beleznay János ezr. (1741—1754) , Br. M órocz Im re altbgy. (1754—1759) Gr. Bethlen József Ádám tbk. (1759—1772)

Nincs tulajdonos 1772-ben

Br. B arcó Vince altbgy.—lov. tbk. (1773—.1797)

1741 35 Fennmaradt a Monar­

chia felbomlásáig, mint 10. húsz. e.

2.

Nem volt tulajdonosa 1742-től 1749-ig. A z eredeti ha- tározmányok szerint az ezrednek az „E rd élyi huszár­

ezred“ (Siebembürgisehes Husaren-Regiment) nevet kellett volna viselnie. A gyakorlatban azonban első parancsnokáról már kezdettől fogva „Kálnoky-huszár­

ezrednek“ nevezték.

Gr. K á ln oky Antal tbk.—lov. tbk. (1749—1784)

1742 17 Fennmaradt a Monar­

chia felbomlásáig, mint a 2. húsz. e.

3.

Hg. Esterházy P á l tbk.—tbgy. (1742—1762) Br. Lusinsky Gábor altbgy. (1762—1773) Gr. W u rm ser Dagobert tbk. (1773—1775)

1742 24 1775-ben feloszlott

4. ..K á rolyvárosi határőr-huszárezred“(tulajdonos nélkül)

(Carlstadter Grenz-Hnsaren-Regiment) 1746 40 1780-ban feloszlott

5. „Varasdi határőr-huszárezred“ (tulajdonos nélkül)

(Warasdiner Grenz-Husaren-Regiment) 1747 41 1780-ban feloszlott

6. „Szerémi határőr-huszárezred“ (tulajdonos nélkül)

(S ynm its ohes G r enz-Huisar en -Régim ént) 1747 — 1750-ben a szlavóniai h. e.-be olvadt

7. „Szlavóniai huszárezred“ (Slavonisches Husaren- Regiment) Nincs tulajdonos 1747—1750

Br. Engelsliofen Ferenc altbgy. tbszgy. (1750—1761)

1747 43 1780-ban feloszlott

8. „Báni huszárezred“ (Banal-Husaren-Regiment)

(Tulajdonosa a mindenkori horvát. bán). 1750 42 1780-ban feloszlott

9.

„Császár-huszárok ezrede.“ Tulajdonosa a mindenkori császár. E lőf ordulnak kezdetben a köv. elnevezések is :

„A

ezr.“ (Lothringisches Husaren-Regiment)

1756 2 Fennmaradt a Monar­

chia felbomlásáig, mint 1. húsz. e.

10,

„Jász-kún huszárezred“, vagy máskép „Nádor-huszár­

ezred“ (Palatinal Husaren-Regiment) Nincs tulajdonosa 1756—1765

Br. T ö rö k András tbk.—altbgy. (1765—1775)

1756 36 1775-ben feloszlott

11. „E rd élyi székely határőr-huszárezred“

(Székler Grenz-Husaren-Regiment) 1850-ig nem volt tulajdonosa

1762 44 Fennmaradt a Monar­

chia felbomlásáig, mint 11. busz, e.

Am i az ezred belső egységeinek hivatalos meg­

jelölését illeti, a következő rendszerre tértek át:

A z osztályok megkülönböztetésénél közvetlen pa­

rancsnokaik rangja (rendfokozata) ¡szolgált- ala­

pul. Volt tehát ezredesi osztály (Oberst-Division), alezredesi osztály Oberstlieutenants - Division), őrnagyi osztály (Majors-Division), és — mivel a negyedik osztály megszervezése egy második őr­

nagy kinevezését is szükségessé tette —• volt egy

„második őrnagyi osztály4' (2. Majors-Division) is.

A z ezredesi osztályt rendesen a rangidős kapi­

tány vezényelte, a többieknél a vezénylet az illető törzstisztekre volt bízva.

A z osztályokon belül a svadronok számokkal voltak megjelölve s így itt a következő elnevezések váltak használatosakká: „ezredesi osztály, első svadron44, (Oberst-Division, 1. Escadron), „őrna­

gyi osztály, második svadron44, vagy röviden „őr­

nagyi második44, stb. Kezdetben egy-két évig el­

vétve használatosak voltak az ilyen elnevezések is: „ezredesi osztály, jobb (bal) svadron“, stb., de ezek a nevek a gyakorlatban meggyökeresedni nem tudtak.

A z 1769. évi reform természetszerűleg a huszár­

ezredek létszámviszonyaira is befolyással volt. A tábori svadronok eddigi 118 főnyi békelétszáma egyszerre 192 főre emelkedett, ami azt jelenti, hogy az addig 730 főnyi ezredlétszám több mint a kétszeresére (1536 főre) duzzadt. A z elrendelt nagymérvű létszámemelést azonban — úgy látszik

—- nem sikerült azonnal végrehajtani, mert pár évig még egy mérsékelten felemelt — 168-as svad­

ron-létszám volt érvényben. A hadilétszámra vonatkozólag ugyanez a reform úgy intézkedett, hogy a huszárezred háború esetén 5 osztályból és egy tartalék-svadronból, tehát — a 26 főnyi tör­

zset is beleszámítva — összesen 2248 emberből álljon. A lovak számát ugyanekkorára kellett ki­

egészíteni. Háborúban tehát az ötödik osztály fel­

állítása miatt a törzstisztek állományát is ki kel­

lett egészíteni egy új (harmadik) őrnaggyal, azon­

kívül egy zászlótartó, két fősebész és egy kovács felvétele is szükségessé vált. A hadilétszámra való áttérés ilyen értelemben először a francia háborúk folyamán vált szükségessé. A z addig lefolyt hábo­

rúkat (bajor örökösödési háború, I I. József török hadjárata) a huszárezredek 4 osztállyal küzdötték végig.

A z ezeredek belső szervezetében zökkenő nél­

küli továbbfejlődést ez a reform sem biztosítha­

tott. A 4. osztályokat a hadvezetőság 1773-ban át­

menetileg ismét feloszlatta s két éven át (1775-ig) a huszárezredek megint csak 3 divisióból álltak.

Mikor aztán a kísérletezés véget ért, s 1775-ben a haditanács a 4 osztályú lovasezredek rendszeré­

hez tért vissza, az átszervezésnek két újabb hu­

szárezred esett áldozatul (Török András ezrede és

az akkori Wuiimser-huszárezr.). A z ezredek kere­

teinek tágítását jelentő újítások végrehajtásának más eszköze akkor, amikor az államgazdasági helyzet nagyobb, népesebb hadsereg eltartását nem tette lehetővé, alig volt elképzelhető.

Amint látjuk, a csapattestek sorsa ebben a korban még meglehetősen bizonytalan. Ennek az a magyarázata, hogy itt a hadsereg fejlődése szempontjából egy átmeneti kor vajúdásáról van szó; olyan viszontagságos korról, amelyben az újítások és rendszerváltozások egyrészt a háborús tapasztalatokban gyarapodó hadsereg igényeinek, másrészt a hadi- és az államgazdasági helyzet folytonos változásának voltak szükségszerű követ­

kezményei. A csapattestek életében itt még állan­

dóságról beszélni nem lehet. Újak szervezése, ré­

gebbiek feloszlatása nálunk is, a többi államok had­

seregeiben is ekkor még úgyszólván a napi esemé­

nyek közé tartozik s a fejlődés — érthető okokból

— csak nehezen, fokozatosan tud eltávolodni attól a régi, kezdetleges állapottól, amikor a háború vége egyszersmind a hadsereg végét (felosztását) is jelentette.

A tiszti létszám lényegesen csak az alosztá­

lyokon belül változott. 1758-tól kezdve minden század állományához 3 főtiszt tartozott. A kapi­

tány és a hadnagy mellé, mint harmadik század­

tiszt, a vicekapitány (Capitaine-Lieutenant) lé­

pett, aki a századparnoknak volt állandó helyet­

tese. 1759-ben viszont megszüntették a zászlósi, vagy kornétási (Comet) rendfokozatot, még pe­

dig olyan módon, hogy az addigi kornétások al­

hadnagy i (Unterlieutenant) elnevezést kaptak, az addigi hadnagyok viszont ettől kezdve a főhad­

nagy elnevezést viselték.

A kornétás helyett a zászlótartói tisztet ezen­

túl azok az altisztek, vagy idősebb közemberek töltötték be, akik eddig állandó helyettesei voltak.

Ezek hivatalosan a zászlótartói (Estandarte-Eüh rer) címet kapták s rangban az őrmester után kö­

vetkeztek. A béke napjaiban az Estandarte-Fiih- rer az alosztály egészségügyi segédszemélyzetének volt a feje s a betegszobában (kórházban) a szol­

gálatvezető őrmester teendőit látta el. 1769-től kezdve, amikor a század mint adminisztratív egység megszűnt, s amely időponttól kezdve zász­

lói csak az osztályoknak voltak, a zászlótartók állományilag az ezredtörzshöz tartoztak.

Aj törzshöz tartozó személyzet tagjai közül a szál­

lásmester (Quartiermeister) 1752-ben „számvivő44 (Reehnungsführer), a tábori borbély (Feldscherer) pedig „seborvos“ (Chirurg) címet kapott. A z 1769.

lovassági szabályzat szerint az ezredtörzshöz tar­

tozó orvosi személyzet az ezredsebészből (R egi­

ments Chirurgus), mint orvosfőnökből és helyette­

séből, a törzsfelcserből (Stabsfeldscherer) áll, míg

az alosztályoknál az Unterfelclscliererek (tábori alborbélyok) teljesítenek szolgálatot.

A z egyenruházat és a felszerelés terén az első évek nem hoztak lényeges változásokat. A huszá­

rok számára készült 1751. évi szabályzat azonban már a későbbi öltözeti szabályokéhoz hasonló rész­

letességgel állapítja meg a huszárruha darabjai­

nak alakját és méreteit.

1757 október 7-én kelt az a királyi kézirat, amellyel Mária Terézia elrendelte, hogy az összes huszárezredeit ruhái egyformák legyenek. A lm-

a háborús évek alatt érthető nehézségekbe ütkö­

zött s ezért 1765-ben, amikor új Adjustierungs- Vorschrift jelent meg, az ezredek közt — ruházat tekintetében — még sok különbség volt. Mind­

amellett egy 1758. évi kimutatásból kitűnik, hogy akkor már a köpenyeknél és a lótakaróknál is a sötétkék volt a kiválasztott és a legkedveltebb szín.

Az 1765. évi ú j öltözködési szabályzatnak a huszárruhára vonatkozó főbb rendelkezései és újításai a következők:

H u s z á r t i s z t é s h u s z á r t r o m b i t á s d í s z ö l t ö z e t b e n ( 1 7 Í0—1 7 6 5 ).

szárezredekre vonatkozóan tehát ekkor nyert él­

teimet az „egyenruha“ elnevezés. Megparancsolja a királynő, hogy a huszárruha minden darabja (mente, dolmány, nadrág, zubbony), minden ez­

rednél egyformán sötétkék színű legyen s az ezre­

dek csak a kucsmák (kalpagok, kalpagtakarók), a dolmányhajtókák és az övék színében különbözhet­

nek egymástól. Különösen fontos követelménnyé válik, hogy a tisztek ruhája teljesen azonos legyen a legénységével, s attól csak a használt anyagok finomságában különbözhetik. A szolgálaton kívül hordott ruhák tekintetében azonban a szabályza­

tok nem korlátozzák a tisztek szabad választását, ízlésük szabad megnyilatkozását. Még a színeket illetőleg is úgy intézkedik az uralkodó, hogy az árnyalatok közül a tisztek olyant választhatnak, amilyen nekik legjobban tetszik („welches ihnen am anständigsten schien“ ).

A z egyöntetű huszárruha beszerzése azonban

A z 1757-ben elrendelt egységes szín (a sötét­

kék) helyett a különböző alapszínek (sötétkék, világoskék, sötétzöld, tengerzöld, fűzöld, bor­

vörös) ismét jogaikba iktatta tnak, olyan módon, hogy 2—2 huszárezred számára ezekből a színek­

ből azonos egyenruhát kell összeállítani. Ezek az azonos színű ruhát viselő huszárezredek ezentúl csak a gombok fehér vagy sárga színében külön­

böznek egymástól. A kucsmák, zsinórzatok, övék, tarsolyok, csótárok és a dolmányhajtókák színé­

nek megválasztását ez a szabályzat továbbra is az ezredtulajdonos tetszésére bízta. Ugyancsak az ezredtulajdonos ízlése érvényesülhetett a szíjaza­

tok, a veretek és a lószerszám színének megválasz­

tásában is.

1767-ben azonban újabb reform következett.

A menték és dolmányok számára ekkor négy fő- színt rendszeresítettek, még pedig a sötétkéket, a világoskéket, a sötétzöldet és a világoszöldet. A

Huszártiszt szolgálaton k ív ü l használt egyenruhában.

(1 7 4 0 — 1 7 6 5 ).

nadrág színét akként szabályozták, hogy a kék dolmányhoz ugyanolyan színű nadrágot, a zöld­

höz pedig huzérvörös nadrágot kellett viselni. Ez a szabályzat rendszeresíti a huszámadrágon a. vi­

tézkötést is, mely a gyalogosok ruházatán csak a század végén telepszik meg végérvényesen. A zsi- nórzatok, tarsolyok, csótárok színének megállapí­

tása ettől kezdve a haditanács, illetőleg a legfőbb hadúr hatáskörébe tartozik. Ezt az 1767. évi sza­

bályzat szünteti be altiszteknél és közembereknél a huszárok eddigi jellegzetes fejrevalójának, a kalpagnak (kucsmának) a használatát is s rend­

szeresíti helyette a nemezből készült, egyelőre ernyő nélküli s hasonlóképp jellegzetes és magya­

ros huszárcsákót. (A tisztek 1782-ig továbbvisel­

hették a kalpagot is). A csákót ebben a kezdeti korban to.llbokréta, gyapjúból készült rózsa és függőzsinór ékesítette. Eredetileg a haditanács minden ezrednél egyformán fekete csákót akart rendszeresíteni, de az erre vonatkozó tervet hama­

rosan elejtette s fekete csákóval csak 4 sorhadbeli

és 4 határőr-huszárezredet látott el, a többi ezred-

Huszár rendes szolgálati öltözetben (1770).

nél színes (zöld, piros, szürke, világoskék) csákó­

kat rendszeresített. A z ernyővel (Schirmleder) ellátott csákót a huszárok 1789-ben kezdték hasz­

nálni. A gallérokon és hajtókákon 2—-2 ezred azo­

nos színeket kapott. Ezek az azonos hajtókaszínt viselő huszárezredek most is a gombok sárga, vagy fehér színében különböztek egymástól. A lovaglószerszám most már erősen különbözött a nehéz lovasságétól s a huszáros lovaglószerszámot lassankint a másik két könnyű lovas csapatnem (ulánus, ehevauxlegers) is átvette.

A zászlók alakja négyszögű, színe fehér, illetve sárga, rajta mindkét oldalon a császári sas képe.

A Leib-Escadron zászlajának egyik oldalát — a császári sas helyett — a szűzanya képe ékesítette.

Fegyverzet tekintetében csak annyi a válto­

zás, hogy 1770-ben a huszárok új, rövidebb kara­

bélyt kaptak. A huszárkard hossza változatlan (kb. 84—89 cm.), a markolat a príma pianistáknál hajlított alakú és sárgarézből készül, a rendes hu­

szárkard markolata vasból való. 1A századtiszte­

ket (kapitány, hadnagy, kornétás), az altisztek közül az őrmestert, valamint a furirt, a mustra­

írnokot, a borbélyt, a nyergest (szíjgyártót), a trombitást (dobost) és a kovácsot, mivel szemlék

éti díszelgések alkalmával az első sorban álltak, s nevük a szemlelajstromban is külön helyen, az első oldalon szerepelt, „elsőosztályú egyéneknek“

(prím a pianistáknak) nevezték, akiket azonban az alsóbbrendűektől nem ezek a külsőségek válasz­

tottak el igazán, hanem az, hogy ők — amazokkal ellentétben —- szolgálatuk folytatására kötelez­

hetők nem voltak s állásukról bármikor lemond­

hattak!. A kardhiively vasból, az altiszteké bőrrel bevont fából készül. A kardpengét a császári sas bevésett képe díszíti.

Hangszerek tekintetében a huszárezredek, mint a vértesezredek is, üstdobokkal és trombiták­

kal voltak ellátva. A dobosokat és a trombitásokat az ezredtulajdonos a maga ízlése szerint (rende­

sen zsinóros, tarka ruhába) öltöztette. A trombi­

tákon, amelyek meglehetős nagyok voltak, négy- szögletes, piros, zöld, vagy sárga selyemből ké­

szült „takaró“ (zászló) függött s rajta a kétfejű sas kihímzett képe volt látható.

A z 1769. évi Lacy-féle regulaimentum a huszár­

ezredeknél az üstdobok használatát megszüntette.

Megszűnt ezzel természetesen az „ezreddobosok“

állása is. Helyette a szabályzat a törzstrombitási állást rendszeresítette, még pedig az összes lovas­

ezredeknél. Ugyanez a szabályzat megszüntette a trombita zászlók használatát is. Ezeknek helyét gyapjúból készült zsinórzat foglalta el.

Igen érdekesek a ruházati alkatrészek és a fel­

szereléshez tartozó tárgyak ez időbeli beszerzési árait feltüntető adatok is. A Teubernél közölt ki­

mutatás szerint pl. 1741-ben:

1 dolmány és 1 nadrág együttes

ára volt ... 4 fi 30 kr.

1 mentéé ... 5 fi 30 kr.

1 köpenyé ... 5 fi 30 kr.

1 sapkáé ... 1 fi 54 kr.

1 pár csizmáé ... 1 fi 42 kr.

1 övé ... 1 fi — 1 tölténytáskáé és 1 karabélyszíjé . 1 fi 54 kr.

1 kardé szíjjal (kardkötővel) . . . . 3 fi — 1 karabélyé és 1 pár pisztolyé . . . . 9 fi — 1 nyeregé ... — 51 kr.

1 lószerszámé ... 2 fi 30 kr.

1 csótáré ... 3 fi 30 kr.

1 pár kengyelé és zabláé ... — 30 kr.

Összesen: 38 fi 81 kr.

A z árak általános alacsony színvonala mellett különösen feltűnő a bőrből készült cikkek viszony­

lagos olcsósága, ellentétben a ruhaneműnk és a vasgyártmányok viszonylagos drágaságával. Hogy p. o. egy pár csizma árából ne lehessen vásárolni egy kényelmes, házi fejrevalót, vagy hogy egy huszárkardért két pár csizma árát kelljen ki­

fizetni, ez csak ennek a kornak különleges terme-

«

H u s z á r d í s z ö l t ö z e t b e n (1 7 7 0 ).

lési és gazdasági viszonyai mellett fordulhatott elő és ma ez a helyzet elképzelhetetlennek tűnik fel előttünk. Ugyanezen kimutatás szerint egy 570 főből álló reguláris huszárezred egy évi ruházati és felszerelési költségelőirányzata (mivel az egyes cikkeket elvileg és átlagosan csak két és félévi használat után lehetett kiselejtezni) ugyanakkor 5700 forintra, vagyis fejenkint 10 forintra rúgott.

Újonnan szervezett ezredek legénységének felruhá­

zását és felszerelését rendszerint a kinevezett ez­

redtulajdonosnak kellett vállalnia. A sorhadsereg' kötelékébe hivatalosan és végleg átvett ezredek ruházatában és felszerelésében felmerülő hiányok pótlásáról azután már a hadügyi kormányzat gondoskodott.

A ruházati és felszerelési cikkek beszerzésé­

nek mikéntje dolgában az ezredtulajdonosok keze a korszak elején még nem volt megkötve. Szük­

ségletét a huszárezred szerződéses szállítók útján ott fedezte, ahol tudta és ahol akarta. Nagyon természetes, hogy a hadsereg megrendeléseiért, ezekért a nagy nyereséggel járó szállításokért a szakiparosok és kereskedők már akkor könyörte­

len versengést és harcot folytattak egymással. De résztvettek ebben a versengésben (a színfalak mö­

gött vagy nyíltan) a Monarchia egyes államai, dl.

tartományai is. A magyar országyűlések leghan-

gosabb követeléseinek egyike mind ebben a kor- akarják. De — folytatja a rendelkezés szövege — bán, mind a későbbiekben, éppen ilyen gazdasági s itt a részrehajló szándék már világosan megálla- vonatkozású volt és a Bécs pártfogása alatt meg- pítható, Őfelsége nagyon szívesen látná, ha a tisz- erősödött cseh-morva posztóipar egyeduralmának tek is az említett három ruharaktárhoz fordulná- megdöntését, vagy legalább is annak korlátozását nak megrendeléseikkel.

sürgette. A küzdelem azonban eredményt elérni Ebben az intézkedésben már a bécsi kormány

—- sajnos — nem tudott. 1746 szept. 22-én nap- új gazdasági elgondolása és törekvése jut kifeje- világot látott ugyan egy királyi kézirat amely ki- zésre, mely Magyarország rovására a Monarchia mondta, hogy a magyar gyalog- és huszárezredek többi országait akarja gazdasági előnyökhöz jut- ruházatálioz és felszereléséhez szükséges összes látni s a vezetést ezen a téren annak a cseh-morva cikkeket Magyarországon (intra hoc regnum) kell gyáriparnak kívánja biztosítani, melynek legfőbb bevásárolni, de ez az intézkedés az osztrák érdé- részvényesei maguk a császári ház tagjai voltak, kéltségek féltékenysége miatt sokáig érvényben A ruhakérdés később is, újra meg újra sző­

ném maradhatott. 1749 dec. 13-án ebben az ügy- nyegre kerül, de olyan megoldást, mely a szem­

ben új királyi kézirat kelt Bécsben, melyben Má- benálló felek mindegyikét kielégítette volna, ta- ria Terézia arról értesítette a magyarországi fő- lálni nem lehetett. A z 1764—65. évi diétán a ren-

-1700. 1748. 176 3. 1790 1813. 1 8 4 0.

A h u s z á r r u h a f e j l ő d é s e 1 7 0 0 -tó l 1 8 1 0 - iy .

parancsnokságot, hogy Bécsben, Prágában és Mahrisch-Iglauban katonai ruharaktárakat állítta­

tott fel s hogy az ezredek ezentúl mindennemű ruhaszükségletüket csak ezeknél rendelhetik meg.

A z indokolás nagyon tetszetős és nagyon jól- 'hangzó szólamokból van megszerkesztve: a csa­

pattesteket meg kell óvni azoktól a károsodások­

tól, amelyek őket a megbízhatatlan (értsd: nem cseh és nem osztrák) cégektől való vásárlás követ­

keztében érhetik. Hogy a rendelkezés közérdeket, ill. államérdeket védő célkitűzéseiben senki ne kételkedhessek, a leirat hangsúlyozza, hogy a fenti megszorítás egyelőre csak a legénységi ru­

házat beszerzésére vonatkozik — a tisztek továbbra is ott rendelhetik meg ruházatuk anyagát, ahol

dek látszólag eredményt értek el. Itt elhatározták, hogy a „M ilitia Hungarica“ ruházatát Magyar- országon készítsék, de csak akkor, ha az ott ugyanezen az áron és ugyanabban a minőségben kapható, mint „másutt“ . Tekintettel arra, hogy a szabad verseny elvének elismerése az akkor már nyeregbe ültetett nagytőkés osztrák-cseh iparral szemben a magyar kisipar helyzetét és kilátásait semmivel sem javította, a megoldásnak ez a módja, bár formailag a magyar álláspontnak tett engedményeket, az osztrák nagyipar egyedural­

mának újabb intézményes biztosításával volt egy­

értelmű.

Az ezredes — ezredtulajdonos „actualis obers­

ter“ (Oberst-Inhaber), vagyis valóságos ezredes

privilégiumainak nagyobb részét ebben a korban is megtartotta ugyan, de most már mégis meg­

jelent egy-két módosító királyi rendelkezés, amely az ezredtulajdonosok mindenhatóságát valamivel szőkébb korlátok közé szorította.

Azok után, hogy a tisztek szabadságolásánáli joga 1704-ben az ezredtulajdonosokról a vezénylő­

tábornokokra és az udvari haditanácsra szállott, s 1737-től kezdve a gyakorlati és szolgálati szabály­

zatok szerkesztését is a központi hadügyi kor­

mányzat vette kezébe — 1751-ben megszűnt az ezredtulajdonosnak az a privilégiuma is, hogy „az regiment uniformis ruházattyának szinyit mind liszt, mind közemberét maga teczíse szerint ren­

delheti“ , s így különösen a színek megválasztá­

sával ezredét külsőségekben is a maga elképzelése és egyéni ízlése szerinti egésszé alakíthassa.

Amint láttuk, a reguláris huszárezredek egységes ruházatának kérdése tétova próbálkozások és csak a. részleteket érintő kezdeményezések (1690, 1708) után a korszak folyamán mégis csak megoldást nyert. „Zászlókat (az ezredtulajdonos), ha sziig- ségesnek láttya, akarattyához képest ujjakat csi­

náltathat“ — mondja az 1722. évi lovassági sza­

bályzat. — Mindazonáltal a. császári régi hadi láb szerint az ellenség előtt elvesztett helett mást nem állíthatott, méglen meg nem vizsgáltatott, hogy elvesztísinek az compagnia oka nem volt és nem aprobáltatott, egyibkép mindegyik köljött zászló nélkül árváskodni neki, mígnem az regimentbéliek az ellensigtiil valamelyet nem nyertek, hasonló­

kép tartatott az elveszett dobokkal is.“ A z 1769.

évi Reglement nem tesz többé említést az ezred­

tulajdonosok örökösödési jogáról sem. De. hogy ez a jog hogyan ment veszendőbe s az örökösök és végrendelet nélkül meghalt tisztek hagyatékára vonatkozólag mikor, miféle újabb intézkedések láttak napvilágot, azt megállapítanunk nem sike­

rült. 1777-ben az elveszett jogokért Mária Terézia az ezredtulajdonosokat egy újabb jog adományo­

zásával kárpótolta: megengedte, hogv az Oberst- Tnhaber személye mellé az ezred tisztikarából állandó szolgálattételre egv főtiszt rendeltessék, akire az ezred és tulajdonosa közötti érintkezés és közvetítés megkönnyítésének feladata hárult s aki — ezen szolgálati beosztásának ideje alatt — az ezredtulajdonos segédtisztje címet viselte.

Ezzel szemben Mária Terézia korára esik az ezredtulajdonosok kinevezési és előléptetési jogá­

nak lényeges korlátozása is. A z 1722. évi magyar lovassági regulamentum szerint még: „Regimen­

tinél az oberster maga conferálja az tisztségeket Oberstlaidinandtul fogva kapraiig finclusive, nít melyiket pedig titulussal is graduálhat Oberst- wachtmaisterig exclusive.“ 1766-tól kezdve a törzstisztek előléptetésének jogát az udvari hadi­

tanács magának tartotta fenn. A házasságkötések

engedélyezését illető jogaiból az ezredtulajdonos ebben a korban még nem veszít sokat. A z 1769-i szabályzat e tekintetben még csak a házassági óvadékban, valamint az altiszti és legénységi há­

zasságkötések százalékszámának maximálásában kifejezett korlátozásokat ismeri. A z 1722. évi lo­

vassági regulamentum szerint: „H a az altiszt, vagy közember az oberster engedetnie nélkül megházasodik, aztot nemcsak arestommal büntet­

heti, hanem még azon elvett szeméit is az regi- mentbül kiűzheti, hasonlóképen az főtisztet is, de az asszony, ha böcsületes személy volt és nem olyan prostituta, az ura mellett meg­

marad s pasiroltatik.“ Hogy az asszonyok jelenléte a harcosok hangulatát s így a hadiválla­

latok sikerét károsan ne befolyásolhassák, az 1769.

évi szabályzat kimondja, hogy a. hadszíntérre induló csapatokat századonként csak 4 asszony követheti.

Még mindig elég nagy az ezredtulajdonos fegyelmi fenyítö hatalma is. A tiszteket házi- és foglárfogsággal fenyítheti, ha a megelőző, szóbeli feddések, megrovások hatástalanoknak bizonyul­

tak. Megrögzöttség esetében a letartóztatott tiszt megvasalását és megbilincselését is elrendelheti s a tisztet „processu mediante degradálhatja,“ A tiszti jelleggel felruházott hadbirót, számvivőt, az ezredsebészt. a törzsfelcsert ugyanilyen fenyíté­

sekkel illetheti, de őket azonfelül szolgálatukból

„ohne weiters“ el is bocsáthatja. Mérsékelt vagy teljes, ideiglenes vagy végleges lefokozással sújt­

hatja a szekérmestert, a foglárt, az őrmestert, a zászlótartót és az ezredhadapródot, A káplárt őr­

szolgálata meghosszabbításával, fogsággal, meg- vasalással, fegyver- vagy szerelékhordással s leg­

végső esetben 30 botütéssel és lefokozással fenyít­

heti. A vicekáplárral és a. közhuszárral szemben ezeken a büntetésnemeken kívül még a kenyéren és vízen való koplaltatás és a vesszőfutás („ken- gyelsziuztatás“ . ..farmatringoztatás“ ) is alkal­

mazható. Vesszőfutásnál a sorfal 60— 100 ember­

ből állott s a megfenyítettnek — a büntetés leg­

szigorúbb kimérete esetén — mindkét irányban hatszor kellett a sorok közt végigfutnia. A sza­

bályzat még a botozásnál használt nádpálca mére­

teinek a. pontos megállapítására is kiterjeszkedik s a korviszonyokhoz mérten nagy humanitásról tanúskodik az az intézkedése, amely megtiltja, hogy a fegyver kaliberének megfelelő vas tagságii vessző alsó végén vasalt vagy bütykös legyen.

N agy szerepe és intézkedési hatásköre volt az ezredesnek a legénység szolgálatképességének a felülvizsgálatánál is. Amint a többször idézett 1722. évi szabályzat mondja, az oberster „az köz­

embereket. ha invalidált állapotjokat tapasztalja, mindazonáltal az hadi commissariatusság értelmé­

vel kimustráltattja.“

Nagyon természetes, hogy az ezredtulajdono­

sok az ezredprivilégiumokban kifejezett régi jo­

gaikhoz, az ezredük feletti korlátlan rendelkezés szabadságához körmük szakadtáig ragaszkodtak, még akkor is, amikor — idők haladtával — ennek a szabadságnak a nagy célok érdekében legalább bizonyos mértékig gátat kellett már vetni. P á lffy János gróf pl. — mikor a boroszlói csatában (1757 nov. 22) ezredét (a későbbi 39. sz. gyalogezredet) az ő vakmerő parancsnoki intézkedései miatt na­

gyon súlyos veszteségek érték s emiatt őt a

helyettesítő törzstisztek csak címzetes ezredesek voltak s illetményeik is az alezredeséivel voltak azonosak, de 1769-ben már külön fizetési kategó­

riát szerveztek számukra.

A z ezredparancsnok-ezredes az ezredtulajdo­

nost csak adminisztratív szempontból helyettesíti, bőfeladatát a kiképzés irányítása és ellenőrzése képezi. Ezredtulajdonosi jogokat (ius gladii, stb.) csak akkor gyakorolhat, ha azokat a tulajdonos részben vagy egészben reá ruházza át. Azok a jogok, amelyeket az ezredtulajdonos továbbra is

M a g y a r l o v a s t á b o r n o k é s h a d s e g é d e (1 7 5 0— 1 7 9 0 ).

királynő megérdemelt szemrehányásokkal illette, sértett büszkeségében visszadta az uralkodónak ezredtulajdonosi pátensét azzal az önérzetes ki­

jelentéssel, hogy nem akar olyan ezred parancs­

noka lenni, amellyel szabadon nem rendelkezhetik.

(Olvasóink ezt a P á lffy Jánost bizonyára nem lógják összetéveszteni az 1751-ben meghalt nádor­

fői í a d parancs nokka.1).

A X V I I I . század elején a huszárezredek törzs tiszti karában, mint a többi ezredeknél is, feltűnik az ideiglenes ezredes („temporaneus oberster és regiment comendánsa“ ) alakja is, aki a tábor­

nokká előlépett ezredtulajdonostól az ezred- parancsnokság adminisztratív ügykörének nagy részét átveszi. Kezdetben ezek az ezredtulajdonost

rendszerint magának tartott fenn, a következők:

a tisztek megfenyítésének joga és az ezred anyagi gazdálkodásának legfőbb vezetése. Ezt az utóbbit a tulajdonos már csak azért sem adta ki szívesen kezéből, mert az számára jelentős anyagi előnyö­

ket biztosított.

1769-ig az ezredtulajdonos, miként az ezred­

parancsnok is, az ezred egy-egy századának is tulajdonosa és parancsnoka volt. Minthogy a Lacy-féle szabályzat 1769-ben a lovasezredeknél a századot, mint taktikai és adminisztratív egységet megszüntette s a svadronok parancsnokságát az első kapitányokra bízta, a századtulajdonosi jo ­ gokkal járó előnyöket a törzstiszti kar tagjai vég­

leg elvesztették.

A z alezredes hatáskörében, szolgálati teendői­

ben, stb. ez a kor nem hozott változásokat. L eg­

feljebb annyit, hogy az alezredes, aki eddig — mint a többi törzstisztek általában — egy század tulajdonosa és parancsnoka is volt, 1769-től kezdve, mint osztályparancsnok folytatja működé­

sét. A z az osztály, amelynek élén állott, az „al­

ezredesi osztályu nevet viselte.

A z ezredtörzs második tisztjét, akit a hétéves háború kora óta kezdenek „főstrázsa/mester“ helyett

„őrnagy11-nak nevezni, a kor folyamán szintén csak hasonló értelmű változtatások érték. 1769-ben századparancsnokból és századtulajdonosból osz­

tályparancsnokká lett, az „őrnagyi osztály“ pa­

rancsnokává. Tömören kifejezve: továbbra is ő a regiment „szolgálatvezető őrmestere“, a gyakorlati kiképzés vezetője (Exercirmeister), akinek, mint az ezredtulajdonos képviselőjének, mindent tud­

nia, látnia s mindenről gondoskodnia kell.

1769-ig „idöriil időre ő szokta taksálni a marquetánusoknál kiáruló italokat, nem különben az kivágandó húst az országnak, időnek s alkal­

matosságnak reflexiója szerint. Ezen fáradságért őtet illetik a nyelvek minden levágott marháktól in natura, vei aequivalenti, amint az mészáros véle megalkhatik és öt garas készpénz. A z marqne­

tán usok pedig azon idő alatt, miglen kereskedísek és bor ároltatások tart, holnaponkint mind min- denike tudniillik neki hat forintot fü zetn i. . . tar­

toznak.“ (A z 1769. évi szabályzat a tiszti mellék- jövedelmek minden nemét megszüntette). Néha előfordul a „második őrnagy“ , sőt a következő korszakban, mint látni fogjuk, a „harmadik őr­

nagy“ elnevezés is. De csak kivételesen.

A törzstisztek, mint láttuk, tulajdonosai és parancsnokai voltak a róluk elnevezett törzsszáza­

doknak. A hétéves háború folyamán ebben annyi változás történt, hogy ezek a törzsszázadok a Capitain Lieutenant személyében külön parancs­

nokokat kaptak, akik mellett a törzstisztek csak a tulajdonosi jogokat és jövedelmeket tartották meg maguknak. M ivel az 1769. évi reglement a „száza­

dot“ , mint taktikai és adiminisztrativ egységetmeg- szüntette, a 2—2 századból alakult svadronokat ettől kezdve az „első kapitány“ vezette, de amellett a szárnyak egyikének közvetlen parancsnoka ma­

radt. Mellette a „második kapitány“ a másik szárnynak volt parancsnoka. Ezzel a fenti Capi­

tain Lieutenant elnevezés is feleslegessé vált s az azonos funkciót megjelölő ..másodkapitány“ el­

nevezésnek adott helvet. A z 1769-iki reform szen­

tesítette és véglegesítette, mint láttuk, a főhad­

nagy elnevezést is. Ettől kezdve a szárnvak szá­

mának megfelelően minden svadronnak két fő­

hadnagya és két alhadnagya volt. A zászlósok (kornétások) rendfokozata, mint láttuk. 1759-ben megszűnt.

A z altisztek közül az őrmester eddigi jelentő­

ségét és szerepkörét, mint a század- (svadron-) parancsnok végrehajtó közege továbbra is meg­

tartotta. Nem tartozott a szolgálatra kötelezettek közé, tehát állásáról, ha akarta, lemondhatott, de jó szolgálatok után tiszti kinevezésre is számítha­

tott. A fourier, mint a század (svadron) anyagi gazdálkodásának vezetője, 1722-ben átvette azokat az irodavezetői teendőket is, amelyek elvégzése az addigi mustrái mohoknak volt a feladata. — A svadronoknál az 1769. évi Lacy-féle szabályzat a következő altiszti állásokat rendszeresítette:

2 őrmester, mindegyik szárnyhoz 1— 1;

8 káplár és 2 káplárhelyettes.

Ezt az utóbbi rendfokozatot az említett Lacy- féle szabályzat rendszeresítette. Szakaszvezető névvel jelölt altiszti rendfokozatot a Mária Teré- zia-korabeli hadseregszervezet még nem ismert.

Szolgálati érintkezésnél a káplárt, mint a kovácsot és a trombitást is, feljebbvalóktól az „0 “ megszólítás illette meg. A közhuszár szolgálati kötelességei Mária Terézia korában is körülbelül ugyanazok voltak, ¡mint ma. Számára a szolgálati szabályzatok ekkor még a „T e megszólítást írják elő.

Szórványosan már 1751 óta találunk adatokat arra, hogy Mária Terézia tisztek fiait „kadétokul“

osztja be az egyes regimentekhez. Intézményesen azonban a kadét-rendfokozatot csak 1763-ban ik­

tatják be a cs. kir. hadsereg rendfokozatai közé és pedig olyan módon, hogy a hadapródoknak mindjárt kezdetben két csoportját különböztetik meg. A z első csoportba tartoztak a zászlós-had- apródok, akik elsősorban a bécsújhelyi katonai akadémia végzett növendékei közül kerültek ki, de akik közé tiszta családból származó mérnök-aka­

démiát végzett ifjakat, vagy a második csoport­

ból átvett fiatalembereket is besorolhattak. Ilyen zászlós-hadapród minden ezrednél kettő lehetett s állományilag mind a kettő az ezredtörzshöz tarto­

zott. Rangviszonyaikat a Lacy-féle reglement sza­

bályozza 1769-ben olyan értelemben, hogy a had- apródok az ezred legfiatalabb zászlósainak tekin­

tendők. Egyébként havi díjat kaptak, a tisztekéhez hasonló ruhát és felszerelést viseltek s feladatuk az volt, hogy a gyakorlati foglalkozásokban való részvétel útján a tiszttől megkövetelhető szakisme­

reteket minél előbb és minél alaposabban elsajá­

títsák. A másik csoportot a „cs. kir. ordinari had- apródok“ . vagy röviden a „császárbadavródok“

alkották. Ezek a katonai akadémiák kevésbé jó eredménnvel végzett növendékeiből és a ténylege­

sen szolgáló tisztek fiai közül kerültek ki. akik zászlós-hndapródi kinevezésre méltóknak egyelőre nem találtattak. Ezeknek a csaszár-hadapródok- nak a számát ezredenként hatban állapították

meg, állományilag szintén az ezredtörzshöz tar­

toztak, de szolgálatot a századoknál teljesítettek.

Ruházatukról, mely az őrmesterékéhez volt ha­

sonló, nekik maguknak kellett gondoskodniok, vagy a kapott kincstári ruhát pénzen kellett meg- váltaniok. Szükség esetén a zászlós-liadapródot is helyettesítették.

1769-től kezdve a lovasságnál is megengedték a, hadapródok felvételét, de ezek a lovassági had- apródok nem a, fenti két kategóriából valók vol­

tak, hanem egy harmadik csoportot alkottak, az úgynevezett „ezred-hadapródoku, vagy „privat- hadapródoku csoportját. Ezek olyan műveltebb, katonai szolgálatra alkalmas fiatalemberek vol­

ta, akik reményt nyújtottak arra, hogy idővel ügyes altisztekké, sőt jó főtisztekké válnak s akik­

nek felvétele az ezred szempontjából annyival inkább hasznosnak és nyereségesnek látszott, mert nekik maguknak kellett a sajátjukból ( „ex pro- priis“ ) felszerelésük költségeit fedezniük, s emellett mégis a rendszeresített létszámhoz számítottak.

Nemcsak a ruhaváltságot kellett megfizetniük, hanem azt is igazolniok kellett, hogy hozzátarto­

zóiktól bizonyos minimális összegű, havonkénti pénzsegélyt kapnak. M ivel ilyenformán készkia­

dást, megterhelést a kincstárra nézve nem jelentet­

tek, létszámuknak olyan módon való maximálására, mint ahogyan az a zászlós és a császár-hadapró- doknál történt, semmi szükség nem volt. A z intézmény, mint látjuk, a későbbi egyévi önkén­

tesivei sok hasonlatosságot mutat.

A tisztikar és a legénység napi, illetőleg havi illetményeit továbbra is porciókban állapították meg. A z „orális porció“ napi egy font húst és két font kenyeret tett ki, aminek fejében napi 2 kraj­

cárt, egy hónapra két forintot számítottak le a szállásadó jobbágyra kivetett hadiadóból. ,\ húson és a kenyéren kívül azonban a porcióhoz még egyéb szolgáltatás is tartozott (fűtő, tüzelőanyag, világítás, só, ágy), úgyhogy a porció egy havi értéke összesen kb. 3— 4 forintot tett ki.

A lóporció napi 6 főni zabot, 8 font szénát és heti 3 csomó szalmát tett ki, melynek értéke — az adó szempontjából — havi 3 forintban volt meg­

állapítva.

A z 1722. évi lovassági regulamentum szerint:

a) az ezredes „tractamentumára, azaz minden holnapi füzetisére rendeltetett... ötven orális és tizenhét equilis porció, négy és respeetive három forentjával“ , (összesen havi 251 forint) ;

b) az alezredes fizetése 13 orális és 10 equilis porció (összesen 82 forint);

c) a főstrázsamesteré (őrnagyé) 5 orális, 8 equilis porció, összesen 44 forint).

A tiszti fizetéseket, az altisztek és a legénység ellátását, illetve zsoldjáf a haditanács 1750-ben újra szabályozta.

Az újoncozás, létszámkiegészítés, a vesztesé­

gek pótlása az előző korban érvényben volt el­

vekhez és szabályokhoz igazodott. M íg az örökös tartományok területén a 30 éves háború óta a szabad toborzás mellett a rendek útján való katonaállítás rendszere is kifejlődött, nálunk Magyarországon, ahol a rendek katonaállítási kötelezettsége az insurrectión belül és annak alak­

jában már régtől fogva törvényesen és alkotmá­

nyosan szabályozva volt, a reguláris ezredek ki­

egészítése csak a szabad toborzás útján történhe­

tett. A z 1715. évi V I I I . te., bármilyen rövid és hiányos törvényalkotásnak látszik is, ebben a kérdésben világosan intézkedik, amikor megálla­

pítja, hogy a toborzás a király feladata, az orszá­

gos rendek csak a toborzott „regulata militia“

fizetéséhez és élelmezéséhez szükséges pénzösszeg előteremtését vállalják magukra. A toborzási ügyeket szabályozó Mária Terézia-korabeli kör­

rendel etek és szabályzatok szerint a lovasezredek (tehát a huszárezredek is) a gyalogezredekkel ellen­

tétben — csak feltűnés nélküli, csendes toborzást végezhettek. („N u r in dér Stíllé u. unter dér Hand.“ ) Ennek a rendelkezésnek életbeléptetését az a ta­

pasztalat tette szükségessé, hogy a jelentkező fiatalság legnagyobb része — a lovasújoncok szá­

mára megállapított nagyobb összegű foglaló és egyéb okok miatt — mindenütt, még az örökös tartományokban is, csak a lovasezeredeknél akart vállalni szolgálatot. A mi magyar újoncainknál megnyilvánuló ily törekvésnek természetesen nem annyira az anyagi gondolkodás és a reális gondo­

latkörben mozgó számítások voltak az indító okai, mint inkább azok az ..egyéb körülmények“ , ame­

lyek között — népünk jellemének és hagyomá­

nyainak megf el előleg — a gyalogos hadiszolgálat lebecsülése játszotta az első szerepet. (A z Üj- váry-gyalogezred 1747 áprilisában panaszkodik, hogy a Zemplénmegyében és környékén folytatott toborzása havonként alig 3—4 főnyi létszámgyara­

podást eredményez). Férfihoz illő, vitézi életnek a magyar ember kezdettől fogva csak a huszárok életét tekintette, eszményképe mindig a pörge bajszú, daliás „huszárgyerek“ volt, aki „lóhát­

ról beszél“ , s megvetést, vagv legjobb esetben őszinteség nélküli részvétet mutat porban evic- kélő fegyvertársa, a szegény talpas (gyalogos) iránt.

A Mária Terézia korában megjelent utasítá­

sok a toborzást illetően csak egyes részletkérdé­

sekben tartalmaznak újításokat. A. lovasezredek újoncainak életkorára vonatkozólag ni. kimond­

ják. hogy a toborzók csak olvan jelentkezőket fogadhatnak fel. akik legalább 18 évesek, de 40.

életévüket még nem töltötték be. (A gyalogezredek újoncainak felső korhatára ugyanezen szabályza­

tok szerint 30 esztendő). A megkövetelt minimális