Brankel, L.: A termelékenység és a legújabb termelékenységi trendek összehasonlítása különböző országokban

1178

megfigyelését és a begyűjtött adatokat az értékelés során különbözőképpen kezelik.

, Szerző az összehasonlíthatóság érdeké- ben egységes eljárás alkalmazását java- solja. Rámutat az építőipar különleges helyzetéből eredő statisztikai nehézségek- re. Ezeket három csoportba sorolja. Az első az építőipari vállalatok sokasága és erősen változó nagysága; a második az építőipar termékeinek rendkívül sokféle—

sége, aminek következtében termelése

semmiféle termékmennyiséggel globálisan nem jellemezhető, holott voltaképpen az

előállított termékek mennyisége jelzi a

termelés terjedelmének változását; végül a harmadik a termelési folyamat hosszú volta, ami az indexszámítást negyedévi,

de főként havi időközökben különösen ne—

hezíti. A folyamatban levő építkezések

termelési értékének növekedése ugyanis

nem mindig arányos az idő múlásával,

elsősorban éghajlati. de több más okból

kifolyólag is.

Az építőipar termelési értékének számí—

tási módszerét szerző két fő változatban tárgyalja: a közvetlen mérés módszerének

a termelésnek a kibocsátás (output) olda-

láról történő mérését nevezi. Ennek ellen-

téte a termelés közvetett mérése, amikor

a ráfordítás (input) oldaláról határozzák

meg az építőipari tevékenységet. (Munka, anyagok, gépek stb. együttesen vagy kü- lön—külön.) A közvetett módszer kevésbé alkalmas a termelési index meghatározá—

sára, mivel a termelési indexnek a tevé- kenység eredményét kell mérnie és nem magát az építőipari tevékenységet. Ez utób—

bit például munka formában az ,,input"

fejezi ki. Ennek ellenére, ha a közvetlen

számítások végzésében nehézségek mutat-

koznak, a közvetett eljáráshoz kell folya—

modni.

Az ,,input" oldaláról történő számítások

tehát vagy az élő munka, vagy az anyag- felhasználás idősoraira alapozhatók. Sz'er—

ző véleménye szerint az élőmunka—ráfor-

dítást a ledolgozott munkaórákkal kell mérni, figyelembe véve a munka termelé—

kenységének változását, Ez azonban az építőiparban rövid időközönként meg nem

állapítható. Ezért korábbi megfigyelések

extrapolálása útján nyert vagy a többi iparágban megfigyelt átlagos termelé—

kenységi mutatót lehet csak alkalmazni.

Az anyagfelhasználást változatlan árakon

kell mérni. Ez az eljárás is bővelkedik

problémákban. mert az építőipari tevé—

kenység sokoldalúsága miatt alíg található

egy olyan súlypontos anyag. melynek fel- használása szoros összefüggésben volna az

egész termeléssel.

A havi és negyedévi index számítását a

kapcsolatos sok nehézség és probléma el—

STATISZTIKAI IRODALM! FIGYELÖ

lenére szerző mégis, a hozzáfűződő fenn—

tartások mellett is szükségesnek és hasz—,—

nosnak tartja. Mivel pedig egyik szóbajö—

hető módszer sem vezethet tökéletes—ered—

ményre, azért végkövetkeztetésül a köz—

vetlen 'ésaközvetett eljárás kombinált al—

kalmazását javasolja olyanképpen, hogy negyedévenként a termelési érték, ha—

vonta pedig a munkaráfordítás alapján történjék az építőipari tevékenység in—

dexének számítása.

(Ism.: Juhász László)

BRAKEL, L.:

A TERMELÉKENYSÉG És A LEGÚJABB TERMELÉKENYSÉG! TRENDEK

össstASONLíTÁSA

KDLÖNBÖZÓ ORSZÁGOKBAN

(A comparison of productlvity and reeent productivity trends in various countries.) —- The Review of Economics ami statistics. 1962.

2. sz. 123—133. p.

1958—ban az OEEC összeállítást közölt a tagországok nemzeti jövedelméről és ter- melékenységéről. Ebből kitűnt, hogy az egy lakosra jutó össztermelés Olaszország után Hollandiában mutatta a legalacso—

nyabb értéket. Mivel ez a megállapítás ellentétes azzal a képpel, amelyet a né—

metalföldíek munkájuk termelékenységé—

ről alkottak, a holland statisztikusok és

közgazdászok hozzáfogtak olyan módszer kidolgozásához, amely a termelékenység

reálisabb nemzetközi összehasonlítására

nyújt lehetőséget. -

Az egy főre eső bruttó nemzeti jöve- delem összehasonlításában az első nehéz—

séget a devizaárfolyamok okozzák. A hi—

vatalos devizaárfolyamok nem adnak

megfelelő alapot a számításhoz, mert

nem veszik figyelembe a belső vásárló—

erőt és a belső árstruktúrát.

A második nehézség az egy főre jutó termelékenység kiszámításakor hasZnált osztó kérdése. Ha a nemzeti jövedelmet nem az össznépességgel, mint azt az OEEC közgazdászai tették, hanem a gaz—

daságilag aktív (15—64 éves) népesség—

gel osztjuk, más eredményeket kapunk., A gyorsan növekvő lakosságú Hollandia termelékenysége ebben az esetben ked—

vezőbb képet mutat. További finomítást jelenthet, ha a nemzeti jövedelmet a dol- gozók számával osztjuk. Az utóbbi mu—

tató alapján végzett nemzetközi összeha—

sonlítás az említett mutatókhoz viszonyít—

va ismét nagy eltéréseket mutat, ennek

fő oka, hogy a dolgozó nők aránya or- szágonként erősen változik.

Még ennek a mutatószámnak alkalma—

zásakor is óvatosan kell eljárni az egyes országok egy főre eső termelékenységé—

És

STATISZTIKAI IRODALMI FIGYELÖ

nek kiszámításánál. A nemzeti jövedel—

mek kiszámítása is tartalmazhat hibá-

kat, a munkanélküliek nyilvántartása or—

szágonként különböző lehet, az egyes or-

szágokban nemcsak eltérő minőségű azo- nos árukat, hanem teljesen különböző fajta árukat is termelnek, végül pontat-

lanságot okozhat osztóként az összmun- kaerőnek és nem az összes munkaórák számának alkalmazása (mint az egyes üzemek közötti összehasonlításban). Mi—

vel azonban a nyugat—európai országok—

ban a gazdasági struktúra és az alkalma—

zott statisztikai módszerek hasonlók, a fenti mutatószám a termelékenység ala-

kulásáról hasznos összehasonlítást nyújt—

hat. '

A cikkhez mellékelt táblázatokból

kitűnik, hogy a vizsgált nyolc nyugat- európai ország és az Egyesült Államok

közül az utóbbiban a legmagasabb a ter- melékenység, a többiek, az erősen lema—

radó Olaszország kivételével, közel azo—

nos fokú termelékenységet mutatnak, a következő sorrendben: Belgium, Hollan- dia, Norvégia, Anglia, Franciaország, Dá—

nia és Német Szövetségi Köztársaság. A termelékenység növekedése viszont Fran-

ciaországban, a Német Szövetségi Köztár—

saságban és Olaszországban volt a leg—

nagyobb és Angliában a legkisebb (az

Egyesült Államok az utolsó előtti).

A szerző részben Colin Clark fejtege—

tései nyomán a termelékenység alakulá—

sát megszabó tényezőket Vizsgálja. Ezek:

1. A külkereskedelmi árviszonyok alaku- lása, vagyis hogy az adott importhoz ki—

sebb vagy nagyobb termékmennyiséget kell exportálni. Ezt a tényezőt a fenti

számításokban kiküszöbölték, mivel azok

a fix árakon számított nemzeti jövedel—

men alapultak. 2. A gazdasági struktúra.

Colin Clark szerint elsősorban az alacso- nyabb termelékenységű ágazatokból (me—

zőgazdaság) a magasabb termelékenysé—

güekbe való áramlása okozza a termelé—

kenység növekedését. (Táblázat mutatja be a foglalkozási struktúra alakulását az elmúlt évtizedekben az egyes országok—

ban.) 3. A munkaerő viszonylag gyors növekedése Colin Clark, szerint elősegíti a termelékenység növekedését, ha a többi termelési tényező olyan mennyiségben áll

rendelkezésre, hogy a munkaerő növekvő

hozadékot ad. 4. A beruházások. A táblá—

zatok csak a gépekre és berendezésekre

fordított bruttó beruházásokat tüntetik

fel, mivel a szerző szerint (a gyárépüle—

tek építésén kívül, amely azonban nem választható el az összes építőipari beruhá- zásoktóll ezek határozzák meg a terme—

lékenység alakulását. Norvégiában, Olasz—

1179

országban, Hollandiában és a Német Szö—

vetségi Köztársaságban a legnagyobb és az Egyesült Államokban a legkisebb ezek—

nek a beruházásoknak aránya a nemzeti

jövedelemben. 5. Egyéb tényezők. A ter—

melés tökéletesítése, specializáció, kon- centráció és racianalizálás, jobb munka—

szervezés, a munkások szakképzettségé- nek növekedése.

A szerző befejezésül röviden elemzi az egyes országok helyzetét a termelékeny- ség alakulása szempontjából.

(Ism.: Andorka Rudolf)

MODIN, A.:

A TERMELÉSI TERV-MATRIX MODELLJE A GÉPIPARI VALLALATOKNÁL

(Matricsnaia model' proizvodsztvennogo plana masinosztroitel'nogo predprijatija.) — Voproszü Ekonomiki. 1962. 1. sz. 103—114. p.

A termelési terv mérlegmodelljének ki—

dolgozása két cél, nevezetesen:

l. a tervszámítások modellek alapján

történő kidolgozása,

2. a gazdasági információ és tervdoku—

mentáció rendszerének ésszerű kidolgo- zása érdekében szükséges.

Mint ismeretes a vállalatnál műszaki és gazdasági tervezés egyaránt folyik.

Műszaki dokumentáció készül az alkatré—

szekről, késztermékekről, a nyers-, alap—

és segédanyagok felhasználásáról stb. A gazdasági tervezés ennek alapján tükrözi a felhasználást és foglalja össze a terme—

lési folyamatot a gazdasági mutatók rend—

szerében.

Szükség van azonban — írja A. Mo—

din — olyan termelési tervmodellre,

amely egységesen tükrözi a műszaki—gaz—

dasági mutatókat és a gazdasági terve—

zést. Erre legcélszerűbb a termelési terv- matrix modellje.

A sakktábla rendszerű matrix modell—

ben a vállalat egységei közötti termelési kapcsolatok technológiai vonatkozásban is helyesen tükröződnek. Feltűnteti a termelés biztosításához szükséges forrá—

sokat: nyersanyagot, alap— és segédanya—

gokat, tüzelőanyagot, energiát, állóalapo—

kat és a munkaidő—ráfordításokat.

A modell technológiai célokra, a gaz—

dasági tervezéshez és egyéb számítások elvégzésére egyaránt alkalmas. Ebből a szempontból a modell négy olyan részre osztható, amelyek bármelyike önállóan is

igen értékes információt nyújt.

Az I. négyzet a vállalat üzemei közötti termelési kapcsolatokat ábrázolja. A II.

négyzetben vannak csoportosítva a bruttó és árutermelés mutatói, azaz a vállalat végső kibocsátása.