Dialektikus összefüggések a földrajzban és azok alkalmazása a földrajz tanításában

DR. UDVARHELYI KÁROLY tanszékvezető íőiskolai tanár:

Dialektikus összefüggések a földrajzban és azok alkalmazása a földrajztanításban

B e v e z e t é s

A természet és a társadalom megismerése történetében — amint Lenin megállapította — két koncepció létezik, a meta- fizikus és a dialektikus koncepció. „A fejlődés (evolúció) két alapvető... koncepciója: a fejlődés mint csökkenés és növekedés, mint ismétlés és a fejlődés mint ellentétek egysége (az egysé- ges kettéhasadása egymást kizáró ellentétekre és ezek kölcsönös viszonya)".1 Az előbbi koncepció metafizikus jellegű, mert „ho- mályban hagyja az önmozgást, hajtó e r e j é t . . . " Az utóbbi kon- cepció dialektikus, mert „...éppen az „ön"-mozgás forrásának"

megismerésére irányítja a legfőbb figyelmet. Az első koncepció holt, szegényes, száraz. A második — eleven".² A valóságnak csakis a dialektikus koncepció felel meg. „Csakis az utóbbi kon- cepció adja kezünkbe minden léttel bíró „önmozgásának" a nyit- ját; csakis az adja kezünkbe az „ugrásoknak", a „fokozatosság megszakadásának", az „ellentétekbe való átcsapásnak", a régi megsemmisülésének és az új keletkezésének a nyitját."3 A dia- lektikus gondolkozás a Lenin meghatározta értelemben a fejlő- désnek az objektív valósággal megegyező értelmezéséhez vezet.

Amint Engels kifejezi: „ . . .elhatároztuk, hogy a való v i l á g o t . . . úgy fogjuk fel, ahogy az mindenkinek magától adódik.. ."4 Marx nevéhez fűződik (Hegel „fogalmi" dialektikájával ellentétben) az a megállapítás, hogy „ . . .a dialektika a külső világ és az emberi gondolkodás mozgásának általános törvényeiről szóló tudományra korlátozódott..." „Ezzel.. . a fogalmi dialektika maga csak a való világ dialektikus mozgásának tudatos reflexe lett.⁵ (Azzal ugyanis, hogy az emberi gondolkodás fogalmait mint a valóságos dolgok képmásait fogjuk fel, nem úgy, mint Hegel, aki a valóságos dolgokat az abszolút fogalom képmásai- nak tartja; „ezzel a hegeli dialektikát a . . .fejéről, melyen állt, megint a talpára állítottuk" — írja Engels.)

109

Az elmondottak fő tanulsága, hogy a dialektika — éppúgy, mint a dolgok — nem az emberek fejében született, hanem az a való világ törvényszerű mozgása. A dialektika objektív termé- szetű és valóságos összefüggésekben, fejlődési folyamatokban, a mennyiségnek minőségbe való átcsapásában és az ellentétek harcában nyilvánul meg. Marx alapvető tanítása, hogy a vilá- got nem; mint kész dolgok összességét, hanem mint a folyama- tok összességét kell felfogni, amelyben még a látszólag szilárd dolgok is a keletkezés és az elmúlás szakadatlan láncolatán mennek keresztül.

Az összefüggések és fejlődési folyamatok csak olyan mód- szerekkel ismerhetők meg, amelyek ténylegesen fel is fedik azo- kat, s ennélfogva törvényszerűségek megfogalmazására is al- kalmasak. Ebből következik a tudománynak (itt a földrajztudo- mánynak) az a feladata, hogy s a j á t területén alkalmazza és konkretizálja a kutatás és a gondolkodás dialektikus módszereit.

Dokucsajev óta a földrajztudomány e téren nem kis eredménye- ket ért el. Mást kérdés — később erre is részletesen kitérünk —, hogy miként kezelje a nevelő ezeket a módszereket és milyen mélységig vezesse el tanulóit a dialektikus földrajzi gondolko- dás területén.

A d i a l e k t i k u s ö s s z e f ü g g é s e k szerepe a földrajzfoasi ,,A dialektikus és a történelmi materializmus" c. művében Sztálin a dialektikus módszer fő vonásaiként az összefüggések, a fejlődés, a minőségi változások és a belső ellentmondások kér- déseit foglalja össze. Mi ebben a tanulmányban csak az össze- függések kérdését vizsgáljuk meg közelebbről, a földrajz és a földrajztanítás szempontjából.

Az összefüggésekről szóló tétel ismerete tárgyunkban azért fontos, mert a földrajz nemcsak egyes jelenségekkel, hanem azok összefüggésével is foglalkozik. Sztálin ezt írja: ,,A dialektika, ellentétben a metafizikával, a természetet nem egymástól elsza- kított, egymástól elszigetelt, egymástól nem függő tárgyak és jelenségek véletlen halmazának tekinti, hanem összefüggő, egy- séges egésznek, melyben az egyes tárgyak, jelenségek szervesen kapcsolódnak egymáshoz, függnek egymástól és feltételezik egymást."⁶ A földrajzi kutatás mellett a tanításnak is fő szem- pontja kell legyen, ,,. . .hogy egyetlen természeti jelenség sem érthető meg, ha a többitől elszigetelten vesszük, ha kikapcsol- juk a környező jelenségekből, mert a természet bármely ágának bármely jelensége értelmetlenné válhat, ha a környező körül- mények figyelmen kívül hagyásával, tőlük elszakítva vizsgáljuk;

110

és viszont: minden jelenség megérthető és megmagyarázható, ha a környező jelenségekkel megszakítatlan kapcsolatban, a kör- nyező jelenségektől függően vizsgáljuk."7

A földrajzi j e l e n s é g e k és tárgyak okozati ö s s z e f ü g g é s e Az idézett szempontok a földrajzi ismeretek helyes felfogá- sának legbiztosabb alapjai. A tárgyak és a földrajzi jelensé- gek közötti összefüggések a valóságban mindig oksági (ok-oko- zati, kauzális) kapcsolatot jelentenek. A Föld — mint egység — maga is kevésbé összetett alapelemek széles rendszere, térben és időben együttlévő és ellentmondásos részekből áll. ,,Az egy- másmellettiség függőséget eredményez (a részek között), de mivel a függő viszony nem egy-, hanem többoldalú, ez a tény ,,kölcsönös" hatásokban fejeződik ki. . . A testek és erők, továbbá a jelenségek függő viszonyában az egyensúlyi helyzet labilis.. . ennek folytonos változás a következménye. Végeredményben minden test és jelenség, a szervetlen földfelszín, a növény- és állatvilág, maga az ember is. . . valamennyi hatásnak a tükör- képe, amely az egész komplexum elemeinek kölcsönös viszonyá- ból származik. . . a tényezők maguk is ebben az összefüggésben nyernek földrajzilag igazolást." 8

Az ok-okozat rendszerében — ha analizáljuk — okokat (előzményeket, feltételeket) és okozatokat (következményeket) ismerünk fel. Feuerbach után az okság objektív léte mellett En- gels is világosan állást foglal. „Ahhoz, hogy ezeket a részlete- ket (a világ jelenségei összképének részleteit) megismerhessük

— írja Engels — kénytelenek vagyunk őket természetes . . . vagy történelmi összefüggésükből kiragadni s egyenként, külön- külön, sajátosságaik, különleges okaik és okozataik, stb. tekin- tetében megvizsgálni."9 Nem is lehet másképp. A csapadék földrajzi vonatkozásainak a kifejtése például megkívánja a pá- rolgás és a légtömegek mozgása okainak (összes fontos körül- ményeinek) a megismerését. Fel kell kutatni a csapadék kiválá- sának, időbeli és területi eloszlásának az okait (kapcsolatban a földrajzi helyzettel, a tengerekhez való fekvéssel, a domborzat- tal is, mint objektív okokkal). Végül meg kell vizsgálnunk a csapadékeloszlás következményeit is: hogyan módosítja a folyók vízmennyiségét és vízjárását, milyen növényzetet táplál, milyen szerepet játszik a talaj fejlődésében, vagy pusztulásában, és mi a jelentősége a termelésben. A leíró természeti földrajzban, konk- rét területen ilyenféle problémákat oldunk meg: miért sok a csapadék az illető területen, milyen következményei vannak. —

(Kapcsolat például a tengeri szelekkel, mint okokkal, kapcsolat

111

bővizű folyókkal, mély tagolású völgyek kifejlődésével, dús nö- vényzettel, stb. mint következményekkel.) Az ok-okozat rend- szerében az egyes jelenség általános összefüggéseivel foglalko- zunk, hogy minden fontos kauzális vonatkozást kifejtve, felold- juk azok szerepét az egyetemes kölcsönhatás szemléletében.

Minden földrajzi tényező — szerepét tekintve — egyformán le- het ok, okozat. Az okok és okozatok folytonosan helyet cserél- nek és az a tényező, amely most okozat, egy másik viszonylat- ban okká lesz és megfordítva.10 így például a csapadék terület!

eloszlása lehet a domborzat következménye, ugyanakkor azon- ban és ugyanott, a természetes növényzet fejlődésének egyik fő- oka.

Az ok-okozatok logikus sorának felel meg a leíróföldrajzi tárgyalás megszokott általános menete is.

Az okság objektív törvényszerűsége az egész földrajzi bur- kot áthatja — akárcsak az egyetemes természetet — és ezzel szükségszerű változásokat tart mozgásban.

Az ok-okozati összefüggés a földrajzi burok dialektikájának is fontos része. Ha ennek tudatában nyúlunk a kérdésekhez, földrajzi gondolkodásunk is dialektikussá válhat, és a valóság törvényszerűségeihez alkalmazkodik. í g y . . . "az emberi agy ter- mékei, amelyek végső soron szintén természeti termékek, nem mondanak ellen a többi természeti összefüggésnek. . . hanem megfelelnek neki."11 Kétségtelen, hogy a tudomány (az ember) is a természettől tanulta és fejtette ki a kapcsolatok törvénysze- rűségeit, nem pedig maga teremtette — hegeli módra — és nem maga sugározta ki az anyagi világba.

Az o b j e k t í v ö s s z e f ü g g é s e k f e l i s m e r é s e a f ö l d r a j z t u d o m á n y b a n .

A dialektikus módszert a földrajztudomány, fejlődésének csak újabb szakaszaiban alkalmazhatta, amikor az emberi gon- dolkodás fejlődése azt lehetővé tette. N. L. Btagovidov: „A ter- mészeti földrajz néhány elméleti kérdéséről" c. együttes beszá- molóban 12 idézi, hogy a tájjá egyesült természeti elemeket az- előtt egymástól elszigetelve vizsgálták, és az a természettudo- mány különböző ágainak feladata volt. Az egyes szaktudomá- nyok a fejlődés törvényszerűségeit kezdetben nem fejthették ki megfelelően, bár sok értékes anyagot gyűjtöttek. Az összegyűlt anyag lehetővé tette azonban, hogy a fejlődés következő szaka- szán az analízis, szintézis segítségével a kutatók a jelensége- ket már függő viszonyukban vizsgálhassák. A fejlődésnek ezen 112

a fokán az egyes jelenségek „elszigeteltségüket" az emberi gon- dolkodásban is elveszítették és a tudomány kezében tényezőkké,

(feltételekké, okokká, következményekké) váltak. Az így kiala- kult „tényezős" földrajztudományt azonban a gépiesség veszélye fenyegette és jogos kritikát hívott ki maga ellen. Mihelyt azon- ban a földrajzot mechanikus jellegétől sikerült megtisztítani, jó szolgálatot tett a dialektikus kutatási módszerek további fej- lődésének, mert a kölcsönös kapcsolatok kimutatásával a fejlő- dés alapvető körülmiényeire világított rá. „Végül megindulha- tott — mondja N. L. Blagovidov — a jelenségek sokrétű kapcso- latának a "Vizsgálata a tér és idő koordinátáiban." „A mai geo- gráfia a dialektikus metodológia alkalmazására törekszik, és megkísérli a természettudomány és a történelem részeredményei- nek szintézisét azzal a céllal, hogy az egyetemes kölcsönös füg- gőség és fejlődés törvényeinek alapján a természetet a maga egész osztatlan mivoltában ábrázolja."1 3

A földrajzi jelenségek dialektikáját már Dokucsajev felis- merte és tudományos rendszerében alkalmazta. Tevékenységének vezető eszméje, hogy a földfelszín valamennyi összetevő része egységes egészben egyesül. A természeti földrajz tárgyával kap- csolatban (1898) ezeket írta: „Az utóbbi időben egyre erőtelje- sebben elkülönül és kialakul korunk természettudományának egyik legérdekesebb diszciplínája, nevezetesen azoknak a sok- rétű és bonyolult összetételű viszonylatoknak és kölcsönhatások- nak, valamint azoknak a törvényeknek a tudománya, amelyek az ún. élő és holt természet között, a) a hegységek felszíni kő- zetei, b) a Föld formakincse (plasztikája), c) a talajnemek, d) a felszíni és talajvizek, e) az ország éghajlata, f) a növényi és g) az állati szervezetek, köztük, sőt főképpen az alsóbbrendű szervezetek és az ember között kialakulnak és a szakadatlan változásokat felidézik." 14

A földrajzi kutatás Dokucsajevtől meghatározott irányzata

— korát megelőzve — a dialektikus materializmus elvein épült fel, és különös értéke, hogy gyakorlati jellegű. A tudományos eredmények gyakorlati életben való alkalmazásának a képessége

— Lenin szerint — a megismerés legmagasabb foka. Összhang- ban áll ezzel Dokucsajev ama megállapítása, hogy „a termé- szetnek, mint egységes komplexumnak a tanulmányozása nél- külözhetetlen feltétele a mezőgazdaság fejlesztésének." Ugyanis, ha a mezőgazdaság alapvető tényezőit tanulmányozzuk, az oszt- hatatlan természetet kell szem előtt tartanunk. Minden főbb ele- mét egyformán kell tanulmányozni, különben nem tudjuk meg- állapítani összefüggésüket, és így soha sem tudjuk azokat irá- nyítani. A földrajzi megismerés magas foka, a gyakorlati alkal-

is Az E g r i P e d a g ó g i a i F ő i s k o l a É v k ö n y v e

131

mazás képessége, a természeti földrajzi környezet és a társada- lom termelő munkája szerves összefüggésének, valamint e vi- szony átalakulásának az ismeretét is feltételezi. Dokucsajev:

„Sztyepjeink a múltban és a jelenben" c. munkájában (1892) a déli csernozjomterületeken fellépő aszályok és a rossz termés ellen indítandó küzdelemről ír. Hangsúlyozza, hogy az agronó- miának szigorúan számba kell vennie a helyi „természeti föld- rajzi feltételeket" és hogy „mindenképpen szükséges ezeknek a feltételeknek — valamennyi természeti tényezőnek (talaj, éghaj- lat, víz és szerves lények) a kutatása és pedig lehetőleg minden irányban, de feltétlenül kölcsönös kapcsolatukban."¹*

A dialektikus módszer alapvető módszere a földrajznak, mert ez a tudomány az egységes földrajzi burokkal, ezen belül egyes tárgyakkal és jelenségekkel, ezek összefüggésével és köl- csönhatásával, a földrajzi burok ellentétes erői harcával és az ebből fakadó fejlődési folyamatokkal foglalkozik. A dialektikus földrajz szem előtt tartja, hogy a most fennálló természeti (v.

gazdasági) állapot korábbi fejlődési folyamatok eredménye és ugyanakkor későbbi változások alapja. Minden jelenlegi állapot az általános „mozgási törvényektől" megszabott fejlődésnek csupán egyik szakasza. A földrajz megállapítja, milyen főténye- zők működtek ennek az állapotnak a létrehozásában és a jelen leg ható fontos tényezők milyen további átalakulásnak lehetnek forrásai az adott földrajzi területen.

A földrajzi ö s s z e f ü g g é s e k r e n d s z e r e

Az ok-okozati kapcsolatban egymással összefüggő jelensé- gek és tárgyak különböző tartalmú csoportosulásokat, azaz föld- rajzi egységeket alkotnak. Ha az „egység" fogalmát tisztáztuk, utána a földrajzi zónák és tájak kialakulásával, ezeken belül a kiemelkedő tényezőkkel és a lényegi összefüggésekkel foglal- kozunk.

A földrajzi egység fogalma és részei. V. I. Vernadszkij szov- jet akadémikus a Föld felszínét és az ezzel összefüggő litoszfé- rát, hidroszférát és atmoszférát — melyeknek vizsgálata a föld- rajz feladata — ,,földburoknak" nevezi. Ezt az összetett szférát Sz. V. Kalesznyik javaslata alapján újabban „földrajzi burok"

néven emlegetik. 16 A földrajzi burkot — amelyben a társada- lom befolyása is érvényesül — a legmagasabb rendű földrajzi egységnek tekintjük. Mivel egymással kölcsönhatásban levő ré- szekből áll, Grigorjev „kölcsönhatásszférának" is nevezi, élesen rámutatva annak lényegbeli tulajdonságára.

114

Az egységes földrajzi burok egymással összefüggő részel a különböző szerkezetű földkéreg, az atmoszféra jelenségei, a kéregben, a felszínen és a légkörben mozgó víz, az összetett ha- tások nyomán fejlődött talaj, a növényzet, az állatvilág és az ásványok. Ezek a részek még tovább bonthatók kevésbé össze- tett, egyszerűbb elemekre.

A kölcsönhatás. A részek kölcsönös összefüggéséről már szól- tunk. Ebben a viszonyban a földrajzi burok minden elemi része tényezővé lesz s más tényezőkre hatást gyakorol. Valamely egyes tényező nemcsak más egyes tényezővel, hanem sok mással, az egésszel is kapcsolatban lehet, viszont a tényezők összessége az egész, ugyanúgy visszahat az egyesre. A hegyvonulat — mint morfológiai egység — hatása nyomán pl. megváltozik a levegő hőmérséklete, páratartalma, nyomása, a szél mozgásának iránya és hevessége, megváltozik a csapadék mennyisége, a környezet hidrográfiája és a víz munkaképessége, a talajképződés folya- mata s gyorsasága, a növényzet és még a társadalmi kihasz- nálás módja is. Ugyanakkor a természeti földrajzi környezet összes tényezői visszahatnak a hegyvidékre. Kőzeteit az éghaj- lati hatások vegyileg és fizikailag átalakítják, oldalait ugyan- azok a patakok fűrészelik be, melyeket gyorsabb mozgásra kény- szerített stb. Az ilyen jelenséget kölcsönhatásnak nevezzük. A kölcsönhatás természeti törvénye általános, az egész földrajzi burokra, annak minden elemére és az elemek minden társulá- sára érvényes.

Földrajzi zónák és tájak, mint a földrajzi tényezők társu- lásai. A földrajzi burok egymással összefüggő részei mennyisé- gileg és minőségileg különböznek egymástól, hatásuk is külön- böző. Ezért a földfelszín különböző helyén más-más kombináció- ban csoportosulnak és különböző jellemvonású kisebb egysége- ket alkotnak. Földünk egy meghatározott területén például ma- gasabb, másutt alacsonyabb a hőmérséklet. A hőmérsékletnek mint kimagasló tényezőnek a különbsége egyik, vagy másik te- rületen a földrajzi jelenségösszesség fejlődését más irányba te- reli. Más lesz a talaj fejlődési iránya és átalakulásának a gyor- sasága, más lesz a növényzet is. A földrajzi tényezők különböző összetételű csoportosulása (a gömbalakú Földön), azok kölcsön- hatása és egyes tényezők kimagasló szerepe következtében ke- letkeztek a földrajzi zónák. A földrajzi zónában van valami minden más zónától megkülönböztető egyéniség, földrajzi speci- fikum.

A földrajzi zóna kialakulásának főalapja (a Föld gömb- alakúsága következtében) a hőmérséklet övek szerinti változása

s 115

és a csapadékmennyiség és ennek a kettőnek a viszonya. Az em- lített tényezők kölcsönhatása alakítja ki azután — mint követ- kező láncszemeket — a növényzetet és a talajt. A felsorolt té- nyezők mind kimagasló elemei a zónának és mivel a zóna éle- tében ezek a döntőek, a közöttük levő összefüggés mind lényegi összefüggés. A földrajzi zóna fejlődésfolyamatában ezeken kívül másodlagos tényezők is szerepet kapnak. A másodlagos ténye- zők a zóna egységes képét átszínezik és abban azonális különb- ségeket hoznak létre.

Földrajzi tájak. A földrajzi zónába foglalt kisebb variáció- kat (alzónákat, földrajzi t á j a k a t ) igen sokszor á másodlagos té- nyezők társulása alakítja ki. A földrajzi táj — Berg akadémi- kus szerint — a domborzat és a Föld felszínén levő más tár- gyak törvényszerűen ismétlődő csoportosulása a Föld egy adott zónájában. Legyen például a Föld egy bizonyos helyén jégkon hordalékból álló domb, r a j t a tűlevelű erdő, podzolos talaj, a domb lábánál tó és mocsár. A jelzett összetétel a hűvösebb helyi éghajlat, valamint a hajdani jégtakaró hatására alakult ki. To- vább haladva, a földrajzi tényezőknek ez a jellemző .csoportosu- lása ismétlődik: megint tavak, mocsarak, dombok, a dombokon tűlevelű erdők követik egymást, elég nagy területen. A ténye- zők összetétele nem változott meg, tehát még mindig ugyanazon táj területén vagyunk, az „ismétlődő csoportosulás" területén.

Mihelyt azonban a földrajzi tényezők összetétele változik, pél- dául elmaradnak a morénafelhalmozódásból eredő dombok és a tavak, a felszín kisimul és megjelenik a lösztakaró, a régi he- lyébe új társulás, új t á j lépett. Az új t á j n a k a túlsó határa me- gint ott lesz ameddig ez az újfajta társulás szinte lépésről-lé- pésre^ ismétlődik. Nem tagadható, hogy a „földrajzi t á j " valósá- gos csoportosulások eredménye, tehát mint egymással össze- függő tényezők egysége, tárgyi valóság.

A földrajzi zóna és t á j kérdését ezért érintettük. Hiába tá- madja A. M. Szmirnov a t á j létezését^{1 7}, érveit 52. V. Kalesz- nyik ¹⁸ rendre megcáfolja és kimutatja, hogy a táj kétségbevon- hatatlanul tárgyi valóság, nem spekulatív, nem „az emberi ér- telem általánosító munkájának a gyümölcse". Sz. V. Kalesznyik- hez csatlakozik V. V. Nyevszkij is. Az a véleménye, hogy t á j nélkül nem tudunk meglenni, mert a t á j élő valóság".

A földrajzi tájat egymással összefüggő elemek alkotják, az tehát — éppúgy, mint a zóna — magasabbrendű egység. Olyan, mint valami szervezet, melyben a részek meghatározzák az egé- szet és viszont. A t á j összetettsége és az alkotóelemek kölcsön- hatása ezért egymástól elválaszthatatlan valóságok. Annak elle- 116

nére, hogy a földrajzi tájelmélet a tudománynak még be nem fejezett része, mjár bebizonyosodott, hogy a tájban a tényezők különböző szerepe és kölcsönhatása törvényszerű és meghatáro- zott irányú fejlődést tart 'mozgásban. A tájak különbözősége ép- pen ezen alapszik, és az egyetemes kölcsönhatás törvényének régebbi, mechanikus és egyoldalú felfogását éppen a fejlődéstani momentum egészíti ki. A tájat tehát nemcsak összetett maga- sabbrendű egységnek, hanem mozgásban, változásban levő szer- vezetnek kell tekinteni.

Berg akadémikus a földrajz egyik főfeladatául tekinti fel- deríteni azokat az okozati összefüggéseket és kölcsönhatásokat, melyek a táj egyes elemeit összekapcsolják.^{1 9} A feladat első- sorban a tájon belüli összefüggésekre vonatkozik. Mivel azon- ban a táj, mint természeti egység, része egy nagyobb egység- nek, Berg azért kiemeli a külső környezetnek a tájra, valamint a tájnak a környezetre gyakorolt hatását is. A külső kapcsolatok ugyanazon zóna különböző tájainak kölcsönös viszonyát sza- bályozzák. Á peremhegységek csapadékfogó hatása következté- ben a közrefogott medence szárazzá válik, vagy egy medence

(erózióbázis) süllyedése a vízfolyások megnövelt energiája által a szomszédos hegyvidék fokozottabb letárolását okozza, az óceán közelsége módosítja a szárazföld éghajlatát, stb. Idézett mun- kájában Berg ismerteti a tájnak (a benne foglalt összes ténye- zőnek) a hatását az egyes elemekre és viszont. Ilyen a tájnak az éghajlatra gyakorolt hatása és az éghajlat visszahatása, a t á j hatása, a vízterületek lefolyáskoeffíciensére, a talajtakaróra, a domborzatra és az élővilágra. A belső összefüggések szemlél- tetésére idézzünk egy példát: hogyan alakul a Dnyepr folyó víz- gyűjtőterületének lefolyáskoeffíciense Kiev felett. A jelenség fo- tényezője a hőmérséklet és a csapadék, ezek változása és viszo- nya.

A rendelkezésre álló adatokból kitűnik, hogy a legcsapa- dékosabb hónapban (július, 86 mm) a magas léghőmérséklet- okozta nagyfokú párolgás következtében a vízterületről mindösz- sze 6,1 mm-nyi víz folyik le, vagyis az összes csapadék 7 szá- zaléka. Ezzel szemben a csak 37 mm csapadékkal rendelkező áprilisban 21.7 mm vízmennyiség, az összes csapadék 88 %-a folyik le a jórészt még fagyott talaj és az alacsony hőmérsék- let miatt (1. ábra). Ha e tanulságos példához hozzászámítjuk, hogy a lefolyáskoeffíciens változásai — más tényezőkkel is kap- csolatban — milyen szerepet játszanak a talaj- és a növényta- karó kialakításában, igazolva látjuk, hogy mennyire szervesen működő része minden egyes jelenség egy nagyobb egységnek, je- len esetben a tájnak.

117

1. ábra.

Tájon belüli összefüggés. A lefolyáskoefficiens összefüggései a Dnyepr vízterületén Kiev felett.

A kölcsönhatásoktól megszabott fejlődési, folyamatokat a hátrahagyott nyomokból visszamenőleg is meg lehet állapítani.

A múltbeli belső összefüggésekre mutat rá Kádár László meg- állapítása a löszrétegekben található meszes konkréciók (lösz- babák) kialakulásáról. 2 0 A konkréciók keletkezését Berg a lösz- képződés folyamán végbemenő nagyobb kalciumfelhalmozódás- nak t u l a j d o n í t j a . Kádár L. dialektikus elgondolása értelmében a löszbabák nem a löszképződés ideje alatt, hanem a n n a k megszű- nése után keletkeztek. A t á j b a n új bels" összefüggések léptek fel: a konkréciós folyamat éghajlatváltozással kapcsolatos, :a nedvesebbre váló időjárás következtében a víz a lösztáblák felső rétegéből a meszet kioldotta és mélyebb rétegekbe vitte. A lösz- képződés megszűnésével egvidőben meggyorsult a talajképződés.

(Barna szalagok a löszben.) Nincs hatalom, am?1y rést üthetne az összefüggések ilyen általános törvényén, amely a legkisebb- től a legnagyobb csoportosulásig minden földrajzi egységet át- fog. A legegyszerűbbnek látszó földrajzi tájfogalom is, amilyen

mondjuk a „sztyep", vagy a „karsztos hegyvidék", igen gazdag tartalmú összesség. Az ilyen egyszerű szavak is bonyolult ösz- szefüggéseket takarnak. Érdekesek és felkutatásuk érdekfeszítő földrajzi feladat.

7° 6°

Az óceán melegíti A szárazföldi levegő hűti

2. áb£a.

Külső környezet hatása a t á j r a . A hőmérséklet Ny-K irányú szelvénye Franciaországban. A hőmérséklet ilyen eloszlása a terület helyzetéből

következik.

Egyes tényezők kimagasló szerepe a földrajzi egységben.

Nem lehet meggyőző A. D. Gozsev érvelése azzal a kérdéssel kapcsolatban, hogy a természetben miféle tényezők határozzák meg a fejlődés irányát. Azt helyesen mondja, hogy „nem egyet- len tényező diktálja a természet állapotát", hanem több állandó feltétel. Az a megkötése azonban, hogy a természeti tényezők között „diktátori" (Gozsev kifejezése) tényező nincs, hogy va- lamennyi tényező „egyenértékű", ellene mond a valóságnak. Az is helyes megállapítás, hogy az eredményt (a fejlődésben) az egymásnak ellentmondó oldalak összeütközése határozza meg.2,1

Ugy hisszük azonban, hogy ha egymástól különböző tájzónák és tájak alakultak ki, azt nem csupán az ellentmondások, hanem az ellentmondó oldalak és tényezők különböző értéke döntötte el.

Ha a belső ellentmondásokban működő energiák egyenlők volnának, megsemmisítenék egymást. Ilyen eset nem fordulhat elő tartósan. Ugyanis nemcsak az energiák mennyisége, hanem azok minősége is más. A harc tehát egyenlőtlen erők között fo- lyik és a résztvevő tényezők közül egyiknek, vagy néhánynak győznie kell, ki kell emelkednie. Ezek lesznek a legfőbb tájfor-

fmáló tényezők. A trópusi őserdő víztől csepegő dús vegetációjá- val, fülledt levegőjével vajon nem a meleg és nedves éghajlat kifejezője, és a sivatag forrósága, éjszakai hidege, gyér növény-

im

zete vagy sajátos mállási formái, nem a csapadékszegénység bélyegét hordozzák? Az őserdei t á j kiemelkedő tényezői a me- leg és nedvesség, a tájban ezek az ellentmondás fő oldalai, ezek- nek egymás közötti és más tényezőkkel való összefüggése mind fontos és lényegi összefüggés.

A múlt század végén alkotott Dokucsajev-féle törvény is emellett szól. („A földrajzi környezet természeti övezeteiről.") Dokucsajev megállapította, hogy az ,,elemi erők", általában a talajképző tényezők szélességi és hosszúsági eloszlásában szi- gorú törvényszerűségek érvényesülnek és ez elsősorban „égi- testünk asztronómikus helyzetének, formájának és forgásának a következménye". Dokucsajev a zonalitás legfőbb okául a Nap sugárzó energiájának különböző eloszlását, a lég- és tenger- áramlások ettől f ü g g ő rendszerét, e tényezők együttes érvénye- sülését tekintette. Dokucsajevnél tehát az éghajlat főtényező-' ként jelentkezik, azon belül fontos a hőmérséklet és a csapadék eloszlása, továbbá ezek egymásközötti viszonya. Anélkül, hogy a

„klíma csodálatának" hibájába esne (Gozsev kifejezése), ugyan- ezt az alapvető igazságot támasztja alá Grigorjev is, mikor a ta- lajban végbemenő folyamatokat a melegtől és nedvességtől teszi függővé: „a hőmérséklet és a nedvesség arányában beálló vál- tozások a földrajzi környezet zónák és alzónák szerinti fejlődé- sét méghatározó alapvető tényezők." A gyakorlati élet is ezt m u t a t j a . Csakis ennek a törvényszerűségnek az ismeretében, a két főtényező közül az egyiknek a megváltoztatásával vált le- hetővé a Szovjetunió aszályos területei természetének átalakí- t á s á r a irányuló sikeres tervek összeállítása.

A kimagasló és a másodlagos tényezők értéke a földrajzi jel- lemzésben. A tudománynak és a tanításnak egyaránt különös Fi- gyelmét érdemlik a kiemelkedő földrajzi tényezők. Az ilyenek a földrajzi egység minden mástól megkülönböztető egyéni voná- sainak megrajzolásában nélkülözhetetlenek. Az Ardennek lekop- tatott kristályospala tönkje, az óceántól befolyásolt hűvös-nyir- kos éghajlata, nedves legelői, mocsarai, lápjai igen jellemző ter- mészeti földrajzi környezetet alkotnak, amiben nem nehéz meg- keresni a legfontosabb, kimagasló értékű tényezőket. „Kima- gasló értékűség" alatt a tényezők szerepét (funkcióját) értjük.

És mivel a kölcsönhatások kéídése nem kerülhető meg, ez a sze- rep minden esetben a más tényezőkhöz való viszonyban ölt tes- tet. A kiemelkedő tényezők közötti kölcsönhatás rajzolja meg a t á j legfeltűnőbb vonásait, az ilyen kölcsönhatás tehát lényegi összefüggés. A lényegesnek az elválasztása a nem lényegestől nemcsak a tudományban, hanem az oktatásban is fontos fel- adat. A reális földrajzi jellemzés lehetőségét a lényeges Óssze- 120

függések biztosítják. Ezek biztosítják a földrajzi leírás karakte- rét, erejét. „Minden jelenség törvényszerűen okok összetevődé- séből keletkezik, de ha sokan vannak, vagy csak gyenge hatást mutatnak, kiválogatjuk közülök a fontosakat, a lényegeseket... A többieket átvisszük az esetleges tényezőkhöz" — írja D. L. Ar- mand. ²³ „Amikor mi a fizikai absztrakcióktól áttérünk a fizi- kai földrajzi konkrétségre, a nagyszámú mellékes befolyás rög- tön jelentkezik. Ennek megfelelően át kell alakítanunk a mi ku- tatásunk és általánosításunk módszertanát, hogy el ne veszít- sük az okozat fonalát, hogy el ne bocsássuk szemünk elől a íő- tényezőt és hogy ne szerkesszünk álhipotézist, amely a való- ságban nem létező kapcsolatokon alapszik", — jegyzi m e g to- vább D. L. Armand. A főtényezőknek ez az értékelése a földrajz- tanításban elsőrendű feladat. Ha a vezető földrajzi tényezőket sikerült kiválasztani és erőteljesen jellemezni, akkor valójában a dolgok belső mozgását fenntartó döntő láncszemeket fogtuk meg. Ezeken nyugszik a táj sajátos egyénisége.

A „döntő láncszem" megragadásának földrajzi elvét követ- ni és a lényegi összefüggéseket kifejteni nem mindig könnyű feladat. Nehezebb, mint a fizikában, amely exakt matematikával dolgozik. Amíg a fizika tiszta, egyszerű kapcsolatokkal dolgozik és a fizikai folyamatot (kísérletek alkalmával) minden határo- zatlan és mellékes körülménytől meg tudja szabadítani, addig a természeti földrajz, amelynek tárgya a bonyolult természet, sokkal nehezebben izolálja a másodlagos, a véletlen vagy a ke- vésbé jelentős befolyásokat. Értenünk kell tehát- a legfontosabb tényezők kiválasztásához. Tudnunk kell, hogy azokhoz még mi- lyen, szintén eléggé jelentős másodlagos tényezőket csoporto- sítsunk, hogy módunk legyen a legfontosabb néhány Összefüggés megrajzolására. A kérdést egy példa közelebbről is megvilá- gítja.

A napsugárzás mennyiségének és hatásainak megállapítá- sánál a földrajzi szélesség és az évszak a főtényezők. Más szó- val a napsugárzás beesési szöge és időtartama. Nem lennénk azonban eléggé dialektikusok, ha csak ezekre támaszkodnánk. A kérdés megoldásában még a következő, nem legelsőrendű, de eléggé fontos kapcsolatok szerepelnek: hogyan módosítja a su- gárzást és a felmelegedést a tengerszint feletti magasság, a le- vegő nedvessége, sűrűsége és átlátszósága, a lejtők fekvése. Ha még az is érdekel, hogy a sugárzásnak milyen hatása van a nö- vényzetre, ki kell számítanunk a változó felhőtakaró hatását és a fényvisszaverődés fokát, a t a l a j n a k és a növényzetnek idény- szerű állapotától függően, a felszín nedvességtartalmát és más tényezőket is. (D. L. Armand példája, id. művében.) Az ún.

121

funkcionális összefüggések helyes értékelésére Armand matema- tikai formulákat ajánlott, bár. a bonyolult folyamatok formulák- kal nem fejezhetők ki. D. L. Armánd fenti példájában a később említett tényezők (például a növényzet és a talaj szerepe) csak másodlagosak.

Az említett példában — iskolai szempontból — a levegő átlátszósága, nedvessége, a fényvisszaverődés foka, a növényzet idényszerű állapota, a talaj színe és nedvességtartalma az elha- nyagolható másodlagos tényezők (egy-egy t á j leírásában), ki- vételes és nagyon jellemző esetektől eltekintve. Az olyan össze- függés azonban, amilyen a kontinens és a tenger szerepe a föl- melegedésben, már lényeges, tájalakító szerepe szembeszökő és el nem hanyagolható.

A természeti földrajzi környezet és a társadalom közötti ösz- szefüggések. Ez a viszony a termelésen nyugszik és ennek a vi- szonynak a mélységét, formáit és változását a termelő erők tör- ténelmi fejlődése dönti el. A földrajzi környezet és a társadalom összefüggését is ok-okozati kapcsolatok jellemzik, ezekben azon- ban a természet öntudatlan és passzív, a társadalom (bizonyos magasabb fejlődési fokon) tudatos és aktív szerepet játszik. E sokszor vitatott kérdésben — sok zavar után — Sztálinnak ,,A dialektikus és a történelmi materializmusról" c. munkája terem- t e t t tiszta helyzetet.3 4 Sztálin a társadalom anyagi életének

feltételei közé sorolja mindenekelőtt a társadalmat környező ter- mészetet, a földrajzi környezetet. A földrajzi környezet a társa- dalom életének „szükségszerű és állandó feltétele".

A társadalom és a földrajzi környezet kölcsönös hatása tör- vényszerű és kétirányú, dialektikus. Mivel azonban a társadalom hatékonysága ebben a viszonyban a társadalmi fejlődés és a termelő erők fejlődése során változik, a kölcsönhatás nem min- dig azonos módon és azonos mértékben érvényesül. A termelő erők és a termelési viszonyok fejlődésével ugyanis a termelés számára mindig más földrajzi tényezők és más mértékben vál- nak fontossá. A társadalom természetet átalakító ereje növeke- dik. A kőszén azelőtt értéktelen anyag volt, a hőerőgépek fel- találása azonban világjelentőségűvé tette. Az olaj a robbanó- motorok elterjedése által vált fontos energiaforrássá. A meggyő- ző példák sorát lehetne említeni annak igazolására, hogy a kör- nyezet hatása a társadalomra nem közvetlenül, de a társada- lom. termelő munkáián keresztül érvényesül s ennek megfelelően változik. Érthető azért, hogy a termelő erők magasabb fejlettsége esetén a kölcsönhatás társadalmi oldala erösebb és szervezett.

Érthető az is, hogy ennélfogva a földrajzi környezet nem dönti el, nem determinálhatja a termelést, sem a társadalom fejlődé-

122

sét. A környezet adottságai legfeljebb a termelés minőségi és mennyiségi, valamint területi elosztásában érvényesülnek, és a természeti földrajzi adottságok ilyen értelemben figyelembe is veendők. Megállapításunk nem egyértelmű a természeti viszo- nyoknak való kiszolgáltatottsággal, a „vak szükségszerűség- gel". Engels a kérdéssel kapcsolatban a következőket mondja:

„A szabadság nem a természeti törvényektől való képzelt füg- getlenségben áll, hanem a törvények felismerésében és az ez ái- tal megadott lehetőségben, hogy a természeti törvényeket terv- szerűen, meghatározott célok szolgálatába állítsuk."^{2 5} Engels nevezte „vak szükségszerűségnek" azt az állapotot, amelyben a természeti törvények még csak tudatunkon kívül léteznek és hatnak. A jelzett állapot azonban csak a fejletlen termelő esz- közök korában állhatott fenn, amikor az ember még a természeti jelenségek hatalma alatt nyögött. Ez a primitív állapot a ter- melő eszközök és a termelő viszonyok fejlődésével — a világ néhány pontját leszámítva — megváltozott. Azt a tényt, hogy a természeti törvények megismerhetők és hatásukat irányítani lehet, Sztálin is megerősíti. 2,6 A víz romboló erejét például ter- melő munkára foghatjuk. A természeti törvények alkalmazásá- val olyan termelési folyamatokat tudunk elindítani és olyan mértékben, amelyek az adott földrajzi környezetben addig nem voltak lehetségesek. Néha egyetlen természeti tényezőnek a megváltoztatása elegendő ahhoz, hogy a természetes földrajzi komplexumok önfejlődése egészen más irányba forduljon.

Ha meredek lejtőn erdőt irtunk, nemcsak veszedelmes tor- rensek keletkeznek, hanem a talajpusztulás is megindul. Meg- változnak ezenkívül a napsugárzási viszonyok, a természetes vízháztartás, a vegetáció. A mesterséges mezővédő erdősávok nemcsak a szél futását gátolják, hanem növelik a levegő pára- tartalmát is. Csökkentik ezzel a talaj és a növényzet vízveszte- ségét, más irányt adnak „a talaj fejlődésének, megakadályozzák a deflációs folyamatokat.

A társadalomnak kell arról gondoskodnia, hogy a tájak fej- lődése a termelés érdekeit tekintve helyes irányba haladjon. Az erre vonatkozó tervezés csakis az összefüggés és a kölcsönhatás törvényszerűségének az ismeretében lehetséges. És nem keresz- tülvihetetlen. A társadalom termelő munkájának összefüggése a természettel tehát abban tér el a természet saját belső össze- függéseitől, hogy a társadalom a természet felé mutató kapcso- latait tudatosan, előretervezve rendezheti. Földrajzi környezetét saját igényeinek magfelelően meg is változtathatja. Az átala- kítás módjai: a termelést akadályozó földrajzi tényezők kiküszö- bölése, a hiányzó földrajzi adottságok megszerzése (öntözővíz"),

123

a termelésben hasznos tényezők tényleges felhasználása és ha- tásuk fokozása. Az átalakításban figyelni kell arra, hogy egyes földrajzi tényezőket olyan módon változtassunk meg, hogy az az egész összesség fejlődését kedvező irányba terelje.

A társadalom és a természet kapcsolatait Engels klasszikus tömörséggel így fogalmazta meg: „az akarat szabadsága nem jelent egyebet, mint azt a képességet, hogy hozzáértéssel dönt- hessünk." ²⁷ A „hozzáértés" a törvények ismeretét, a „döntés"

azok alkalmazását jelenti, az „akarat szabadsága" pedig azt, hogy a társadalom a tudomány és technika segítségével a . ter- mészet kényszerű igáját mind nagyobb sikerrel veti le magáról.

A földrajzi ö s s z e f ü g g é s e k szerkezeti f o r m á i Térbeli kapcsolatok, a tényezők helyi és helyzeti -csoporto- sulása. A földrajzi burokban a tárgyak és a jelenségek térbell- leg rendeződtek el és állandóan tovább rendeződnek. Az anyag ma is vándorol. Ilyen folyamatok alakították ki Földünk gömb- héjas szerkezetét, ez okozza az izosztatikus jelenségek hosszú sorát, a hordalék és a légtömegek mozgását, a tengeráramláso- kat. Az anyag vándorlásával együtt jár az energiaszállítás (fény és hőenergia, a szél és a víz mechanikai energiája), az energia pedig szintén fontos része a földrajzi csoportosulásnak. Az át- helyeződés egyrészt a tárgyak és jelenségek sajátos helyi cso- portosulását hozza létre, másrészt a földrajzi helyzet kialakulá- sára vezet.

A sajátos helyi csoportosulás a jelenségek térbeli (és idő- beli) együttlétét jelenti, a földrajzi helyzet pedig a földrajzi egy- ségek vagy tárgyak viszonylagos fekvését határozza meg.

Koreában például a helyi csoportosulás a következő fonto- sabb tényezőkből áll: a féloldalasan felbillent Koreai-ív, a ten- gerre néző meredek lejtővidék, a lejtővidéken erőteljesen emel- kedő szelek (nyári monszun), sok felhőzet, bő esőzés, ennek megfelelő dúsabb vegetáció és a folyóktól feldarabolt felszín nyugtalanabb formái, erőtermelésre használható bővizű folyók. A táj belső összefüggéseinek ezek a tényezői. Ugyanezen a terü- leten a földrajzi helyzet szempontjából az óceán szomszédsága, a mögöttes kontinens nagy kiterjedése, ezek különböző termé- szetű levegőtömege, továbbá a mozgó levegőtömegekhez és a tengeráramlásokhoz való viszony jöhet számításba. Ezek sze- repelnek az említett terület külső összefüggéseiben.

Mindenféle csoportosulás a tárgyak és jelenségek között

„érintkezést", függőséget, kölcsönhatást teremt. A helyi csopor- tosulás és a földrajzi helyzet a funkcionális kapcsolatok alap- 124

jai. Ha félcserélnénk Madagaszkár és Grönland szigetét (föld- rajzi helyzetükkel együtt a tényezők helyi csoportosulása is meg- változna), az a földrajzi arculat gyökeres megváltozását vonná maga után. A kérdésre fontossága miatt tértünk ki. Tételünk erősítésére keressünk kivételt: találunk-e helyi csoportosulásban olyan tényezőt, amely egy másikkal nincs kapcsolatban. Igen, találunk. A talaj színe és a csapadékvíz elszivárgása között semmi közvetlen kapcsolat nincs. A példa erőltetettségéből lát- ható, hogy nem könnyű a földrajzban ilyen tényezőt találni.

A tényezők száma a földrajzi összefüggésekben. A földrajzi csoportosulásokban rendszerint igen sok összefüggő tényező vesz részt, az összefüggések kombinatívak és bonyolultak lehet- nek. A tudományos és az iskolai munkában azonban a legfon- tosabb tényezők és a lényegi összefüggések kiválasztása a mi feladatunk. Vizsgálati terünket ezzel máris szűkítettük. A továb- bi szűkítés a munkamódszernek, az analízisnek a kérdése és fel- adata. Azt jelenti, hogy egyidőben csak kevés (két-három) té- nyező kölcsönhatását állapítjuk meg. Mi a kapcsolat például a passzát légkörzés nagylégnyomású öve és a sivatagok kiala- kulása között. A valóságban ilyen egyszerű (két- vagy három- tényezős) összefüggés önmagában nincs, más tényezők is já- rulnak hozzá. (A fenti példában a levegő hőmérséklete, páratar- talma, a földrészek kiterjedése, a talaj felmelegedési viszonyai stb.) Ha ilyenekről beszélünk, csak azt jelenti, hogy a lényegi kifejtéshez legközelebb álló néhány tényezőt választottunk ki az adott pillanatban, valamely jelenség megmagyarázásához. A dolgoknak ez a leszűkítése azonban tisztán módszertani kér- dés és különösen iskolai gyakorlatban fontos. Az ilyenkor vizs- gált néhány tényező azonban mindig főtényező, általánosítások megfogalmazására is alkalmas.

Kimondhatjuk általánosságban, hogy a folyóvíz energiája a víz tömegével és sebességével egyenes arányban van, vagyis:

melyben E az energiát, t a víztömeget és v a sebességet jelenti.

Alapvető komponensek és jól lehet velük dolgozni. Ha azonban kissé közelebbről megnézzük például a v-t (sebességet), amely általában a lejtő fokától és a víz mennyiségétől függ, a vele kapcsolatos és befolyásoló tényezők hosszú sorát fedezzük fel, mint másodlagos, vagy járulékos tényezőket. Köztük szerepel a folyómeder szelvényének alakja és a folyó helyszínrajza (egye- nes, vagy kanyarulatos), a mederágy anyaga, a szállított hor-

125

dalék mennyisége, szél és a parti növényzet hatása, a kezdődő vagy éppen elsimuló árhullám; nem is szólva arról, hogy a lej- tő m a g a és a vízmennyiség milyen sok természeti tényező köl- csönhatásának az eredménye. Egy másik példa. Ugy látszik, hogy a levegő relatív páratartalma csupán az abszolút pára- mennyiségtől és a levegő hőmérsékletétől függ. Valóban egy- szerűnek látszó (kéttényezős) összefüggés és mint törvénysze- rűség, adott területen is felhasználható a csapadékviszonyok megvilágítására. Mihelyt azonban ezt megtesszük, rögtön fel kell fedeznünk a további kapcsolatok széles skáláját. Legyen a kérdés az, hogy Írország levegője miért nedves. A földrajziság szempontja itt más tényezők figyelembe vételét is megköveteli Ki kell mutatni, milyen kapcsolatok vannak a sziget helyzete és a nedves levegő között, milyen szerepet vállalt ebben a Golf-

áramlás. A következmények is fontosak. Milyen összefüggés van a csapadékviszonyok és a folyóhálózat között, hogyan al- kalmazkodik a különleges éghajlathoz a növénytakaró, és az ég- hajlat milyen kapcsolatban van a termeléssel.

A kölcsönhatások, összefüggések szövevényes voltát a gya- korlati életben is figyelembe kell venni. Szolgáljon például itt a talajvíz kérdése. Ha a termelés szempontjából valahol szabá- lyozni akarjuk a talajvíztűkör magasságát, az erre irányuló módszereket csak az összes lényeges kapcsolatok figyelembe- vételével állapíthatjuk meg. Tudnunk kell, hogy a talajvíz ma- g a s s á g a nemcsak a leesett csapadék mennyiségétől, hanem az illető terület lejtési viszonyaitól is függ, éppúgy, mint a fedő- rétegek vízáteresztő képességétől, a víztartó és vízzáró rétegek fekvésétől. Hatást gyakorol a talajvízszintre a szomszédos fo- lyók vízállása, a csapadékhullás periódusa és hevessége, a talaj hajszálcsövessége, a párolgási viszonyok, a növényzettel való borítottság a mesterséges behatások. Akár öntözésről, akár ár- mentesítésről, növénytermelésről, ipari vízellátásról, esetleg új település helyének a kijelöléséről van szó, a kérdés gyakor- lati megoldása a felsorolt törvényszerű kapcsolatok tudása és megvizsgálása nélkül lehetetlen. A talajvízprobléma megoldása

— mint gazdaságföldrajzi kérdés is — sokágú kérdés és un.

komplex (minden kapcsolatot figyelembe vevő és a következmé- nyekre is kiterjedő) munkát igényei.

Az elmondottak alapján megállapíthatjuk, hogy a valóság- ban a földrajzi egységeket nem egyszerű, hanem soktényezős, bonyolult összefüggésben álló jelenségek alkotják.

A földrajzi tényezők hatásának iránya. Itt lényegében ismét a kölcsönhatások kérdése kerül szőnyegre, kissé közelebbi meg- 126

vizsgálás végett. Jeleztük, hogy a kölcsönhatások alapja a té- nyezők helyi és helyzeti csoportosulása. Ebben a viszonyban az egyes tényezők hatása lehet egyoldalú is, lehet kölcsönös Is.

Első esetben csak az egyik tényező aktív (a másikra nézve), a másik azonban a reá ható tényezővel szemben passzív, csupán elfogadó szerepet játszik. A nehézségi erő következtében lezu- hant sziklafal például megváltoztatja a helyét, omlása közben darabokra törik. A folyamat azonban a változást okozó nehéz- ségi erőt nem módosította, a visszahatás elmaradt. Ilyen egy- oldalú eseteket a földrajzban nehéz találni, az összefüggő té- nyezők rendszerint valamennyien aktívak. Felületes szemlélő azt hihetné, hogy a folyók eróziós munkájában a lehordott kőzet csak szenvedő fél. De nem, mert az erózióban maga a hordalék is részt vesz és ezzel máris módosította a folyó munkáját. Mun- ka közben változik a mederágy alakja, a folyóesés görbéje. A hordalék szállítása külön feladat és megváltoztatja a folyó se- bességét, a folyószakaszok kialakításában is szerepet játszik.

Ismeretes az is, hogy az éghajlattól megszabott növényzet s.

maga körzetében külön mikroklímát alakít, sőt a makroklímát is módosítva észrevehetően visszahat az éghajlatra. A hepvség- okozta nedvesebb, viharosabb időjárás visszahat a hegység mor- fológiájára s így tovább. Amennyi változás következik a köl- csönhatásokból, annyiféle új feltétel jelenik meg a földrajzi táj- ban és annyiféle új kölcsönhatás szövődik a tényezők között.

A valóságot tehát nem egyoldalú, hanem többoldalú és sok- irányú kölcsönhatások jellemzik.

Fötényezős-ellentmondásos összefüggések. Hogy a jelensé- gek egymásmellettiségéből származik-e és milyen tényezők kö- zött létesül kölcsönhatás, az a jelenségek és tárgyak (fizikai, kémiai, biológiai) tulajdonságától függ. A talaj színe a széljá- rásra és deflációs folyamatokra nincs hatással, de a felmelege- dést már szabályozza. A laza kőzetet a szél, vagy a hullámve- rés könnyen megbontja, a kemény anyag a támadásnak sokáig ellenáll. A víz a mészkövet oldja, az agyagos ásványokat, vagy a kovát már igen nehezen. A folyóvíz a magaslatokat lehordja, a mélyedéseket feltölti. A földrajzi tényezők — mint látjuk — a kölcsönhatás szempontjából nem egyenlő értékűek. Jellemző rájuk azonban, hogy az általuk alkotott egységben belső ellent- mondásokat képviselnek. Az ellentmondásos összefüggés általá- ban valamennyi földrajzi társulásnak jellemző tulajdonsága.

Említettük, hogy a földrajzi zónában és tájban vannak ki- emelkedő hatású főtényezők. A kérdésben Dokucsajevet követ- tük, aki a földrajzi burok elemeinek zónális elrendeződését az

127

éghajlati feltételek övezetes elrendeződésével magyarázza. Az éghajlat valóban fontos földrajzi tényező. Ma már legtöbben elismerik, hogy még a földfelszín alaktani fejlődésében is fon- tos szerepe van. ,,A felszín geomorfológiai fejlődése... éghajlati morfológiai régiókban, tartományokban, térben és időben változ- va, ritmusos periódusokban zajlik le" — írja Bulla Béla. Az éghajlat e fontos szerepe alapján született meg az új tudomány- ág, a klimatikus morfológia. Gozsev — láttuk — tagadja a (túl- zottan) „diktátorinak" nevezett tényezők szerepét. De vájjon Gozsev, amikor a „ható és befogadó" tényezők egyenértékűsé- géről szól, ezek összeütközésének tulajdonítva a fejlődést, he- lyesen használta-e az „egyenértékű" kifejezést. Az ellentmondó oldalak összeütközése csak akkor vezethet sajátos irányú fejlő- désre, ha az ellentmondás viszonyában az ellentmondás vala- melyik oldala erősebb és mint az ellentmondás fő oldala jelenik meg. E nélkül állandó volna az egyensúly és nem volna fejlődés.

Hová vezetne például a be- és kisugárzás állandó egyenértékű- sége ugyanazon a helyen? A földrajzi burokban történő állandó változást csakis úgy magyarázhatjuk, ha az ellentmondásos ösz- szefüggésekben elfogadjuk olyan főtényezők létezését, amelyek az ellentmondás fő oldalát képviselik. Az ellentmondás fő ol- dalán álló tényezők a földrajzi t á j b a n mindig a fejlődést előbb- re vivő, progresszív elemek.

A belső ellentmondások elve és a progresszív tényezők je- lenléte világít rá közelebbről a lényegi összefüggések kérdésére.

Lényegi összefüggésnek a főtényezők közötti kapcsolatot nevez- zük, mely földrajzilag erősen aktív (éles) ellentmondáson nyug- szik.

A belső ellentmondások felismerése ezenkívül az egyetemes kölcsönhatás tanát is továbbfejleszti, mert azt az „új" fontos szerepének az elismerésével egészíti ki. Az ellentmondáson belül egyenlőtlen harc folyik. Ebből a folyamatból mindig az új, a nö- vekedő, a haladó elem kerül ki győztesen. Sztálin a fejlődésnek ezt az alapvető elvét a természetre és a társadalomira egyaránt vonatkoztatta, „Ez a tanítás hatalmas fegyvert ad a kutató ke- zébe..., kulcsot..., hogy azzal megállapítsa az ellentmondás fej- lődésének irányát és prognózist állítson fel az illető jelenség fejlődéséről. Ez lényegesen többet jelent az ismeretelmélet- nek, mint az általános kölcsönhatásról szóló törvény eredeti fel- fogása. Az újról szóló tan az az emeltyű, amelynek segítségével az egész földrajzot magasabb szintre lehet emelni.2 9

A főtényezős-ellentmondásos viszony szemléltetésére lás- sunk néhány példát. Anglia krétapartjait a hullámverés ellen- 128

állhatatlanul rombolja. Az ellentmondás fő oldalát ebben az esetben a tenger h a t á s a jelenti. M u n k á j á n a k eredménye, hogy az angol partok pusztulnak és különleges formát öltenek. Vájjon a partok alaktani fejlődését meg lehetne érteni a tenger fiziká- j á n a k ismerete nélkül? A figyelmet tehát- a főtényezőre kell for- dítani. A kőzetek ellenállása másodrendű. Nem a pusztulás fo- lyarftatának lényegében, h a n e m csak a n n a k mértékében és for- m á j á b a n okoz eltéréseket, de ezzel is mintegy kihangsúlyozza, hogy a változásokban a tenger a főtényező.

A t a l a j felmelegedése a b e s u g á r z á s és a k i s u g á r z á s viszo- nyától f ü g g , mint egymásnak belsőleg ellentmondó tényezőktől.

Aszerint, hogy melyik jut túlsúlyba, a t a l a j hőmérséklete emel- kedik, vagy csökken. Érdemes lesz közelebbről analizálni ezt az egyszerű jelenséget. Napkelte előtt a k i s u g á r z á s a főtényező.

Napkelte után az ellentmondás fő oldalát a b e s u g á r z á s foglalja el. A be- és k i s u g á r z á s ellentmondása eleinte mindinkább élese- dik, m a j d a kiegyensúlyozódás felé tart. Délután két óra t á j b a n ez be is következik, hogy ezt követőleg az ellentmondás főhelyé- re a kisugárzás lépjen. A folyamat — mint látjuk — periodikus és a változás folyamán az ellentmondás oldalai felcserélődnek

3. ábra.

Főtényezős-ellentmondásos összefüggés. A be- és kisugárzás viszonya egy derült napon. Napfelkelte előtt az ellentmondás fő oldala a kisugár- zás. I: kiegyensúlyozott állapot, a be- és kisugárzás egyenlő értékű, a-b~

c-d: az ellentmondás fő oldalára a besugárzás lép, az- ellentmondás éle- sedik, azután elsimul. II: kiegyensúlyozott állapot. Utána az ellentmon-

dás fő oldalát ismét a kisugárzás foglalja el.

A főtényezők ellentmondása a hegységképződés és a lepusz- tulás folyamatában is periodikus lehet, az ellentmondás oldalai itt is felcserélődhetnek. Mikor már a hegységképződés folyamata (a földkéreg mozgása) alábbhagyott, a külső erők válnak vi- szonylag hatalmasabbá és a hegység csak pusztul. Hasonló rit-

Az E g r i P e d a g ó g i a i F ő i s k o l a É v k ö n y v e 129

mus figyelhető m e g a laterális és a mélyítő erózió változásaiban, ami a folyóvölgyek terraszos kiképzéséhez vezet.

A periódusos, ismétlődő változásokra L. Sz. Bergtől olva- sunk tanulságos példát. Egy lúcfenyőerdő elpusztulása (leégése) után a hajdani erdő helyén először fénykedvelő növényzet tele- pedik meg. Az erős napsugárzás az árnyékot kedvelő növények.

elterjedését gátolja. Az erdő helyét hegyi rét foglalja el. A fiegyi réten később tömegesen elszaporodik a nyír- és nyárfa, valamint a fehér égerfa. Az elszaporodó csemeték beárnyékolják a talajt, minek következtében a fénykedvelő növényzet elpusztul. Ha a fák akkorára nőnek, hogy koronájuk zárt ernyőt alkot, ismét ki alakulnak a lucfenyőre kedvező mikroklimatikus feltételek. A fenyőfák fejlődni kezdenek, lassanként magasra nőnek. A nyír- és nyárfa, a fehér égerfa ennek következtében szintén árnyékba kerül és elpusztul, fgy .azután — az erdőégés után mintegy 100 évvel — az életfeltételek ellentmondásos változásai közepette a lucfenyő ismét jogaiba lép és egyeduralkodóvá válik.3 0

A változások dialektikus menetében a fény és árnyék, a fagy és az attól való védettség, továbbá a hőingadozások ellent- mondásai, összefüggései szerepelnek. A legfontosabb változáso- kat mindig a növekedő, az új elemek okozzák, amelyek a főté- nyezőség színvonalára emelkedve, a régi állapotokat megszün- tetik. A napfényes mikroklíma helyett például kialakul az árnyé- kos állapot.

A folyamatokban — az ellentmondások felcserélődésén kí- vül — az ideiglenes nyugvópontokat (kiegyensúlyozódást) is megtaláljuk. A kiegyensúlyozódás csak ideiglenes állapot, azt az ellentmondások újabb fellépése követi. Az árnyékba került fénykedvelő növények elpusztulása (ellentmondás) után az ár- nyékot kedvelő növények megtelepedése ilyen nyugvópont.

A főtényezős-ellentmondásos összefüggések mindig változó viszonylatok. Periodikusak, ismétlődők, gyengülök és erősödők.

Az ellentmondás időleges megszűnését újabb ellentmondások kiélesedése követi. A folyamatok helyhez vannak kötve és a kör- . nyezet fejlődésében fontos változásokat okoznak. A földrajzi zó- na vagy táj ezek szerint nem lehet csupán „térbeli fogalom". A' zóna, vagy t á j dialektikus és dinamikus fejlődéstörténeti ös.i- szesség. Ilyenné pedig elsősorban az ellentmondásos összefüg- gések, a tevékeny, funkcionális összefüggések teszik.

A társadalom termelő munkája és a földrajzi környezet kö- -zött is hasonló összefüggések vannak, azzal a különbséggel,

hogy ebben a viszonyban a társadalom tudatos állásfoglalásá- ról van szó és hogy a fejlettebb termelő eszközök és a törvény-

130

szerűségek ismerete birtokában az ellentmondás fő oldala ma m á r a világ nagy részén a társadalom. Éppen ezért fokozott fi- gyelmet szentelünk a természeti t á j a k leírásakor is a társadalom átalakító szerepének. „Éneikül..., az emberi társadalom mozgató erőinek és fejlődésszintjének világos felismerése nélkül... sem- miféle komoly tudományos földrajzi k u t a t á s nincs és nem is Ie-

C°

Tn Csendes-óceán

30

-óceán

Júliusi középhömérsékiet az 50. sr. f-ok mentén Januári középhömérsékiet »

Évi közepes hőingadozás 4. ábra.

Évi közepes hőingadozás Észak-Amerikában, az északi szélesség 50. fo- kán. A partvidéken az óceán hatása, azon belük a kontinens hatása áll

az ellentmondás f ő oldalán. A kettő között á t m e n e t f i g y e l h e t ő meg.

het. Éppen ezért kell a mai földrajzi t á j a k a t abban az állapotuk- ban vizsgálni, amelyben vannak, nem pedig lehámozni róluk az emberi munka nyomait és nem szabad restaurált, helyreállítod (az emberi munka bélyegétől megtisztított) t á j a t ábrázolni."

...,,A sztyep leírásakor megfeledkezünk arról,- hogy ma m á r a sztyepen jellegzetes jelenség a búzamező, mi viszont árvalány- h a j a s rónákról beszélünk." 3 1

"A földrajzi környezet és a társadalom nagy ellentmondása hívja aktivitásra a társadalom erőit. Sem a .tudományban, sem -20

Óceáni hatások, nyugati szeiek

E jés D felé nyitott Wontinens

> . , I«

Oeeam. hatasqk,meleq és hideg áramlások

-9

a földrajzi nevelés területén nem maradhatunk a tétlen objek- tivitás (szemlélődés) álláspontján. Tanítanunk kell, hogy a föld- rajzi burokban n a g g y á nőtt, a saját törvényszerűségei szerint rendkívül gyorsan, a természeti földrajzi környezetnél gyorsab- ban fejlődő emberi társadalom új és nagy ellentmondásként áll a természettel szemben és azt a tőle ellesett s a j á t fegyvereivel hódítja meg, annak további sorsában mind kiemelkedőbb szere- pet játszik.

Az ellentmondás és a harmónia egysége az összefüggések- ben. Az ellentmondásoktól fenntartott fejlődési folyamatokban a földrajzi tájak olyan fejlődési állapothoz érkeznek, melyben a t á j a t alkotó jelenségek törvényszerű ö s s z h a n g o t alkotnak.

Ugyanez nemcsak tájakra, hanem bármely, kisebb, de összetett jelenségre is vonatkozik Ilyen lehet például a működő energiák és az energiák által kialakított formák összhangja, harmóniái-, anélkül azonban, hogy ez a harmónia az ellentéteket tartósan feloldotta volna. A szél a tengeren hullámzást okoz. Az élő el- lentmondásban a szél és a hullámzó tenger törvényszerű össz- hangot jelent, mert a hullámzó víz a szeles állapotnak megfe- lelő. Az ellentmondás tovább él, mert a víz a nehézségi erő hatására nyugalmi helyzetébe törekszik vissza. Mivel a nehéz- ségi erőnek a légáramlat ellentmond, bizonyos fokig le is győzi azt, a nyugalmi állapot nem térhet vissza. „Harmónia" alatt tehát nem nyugalmat értünk. Nézzünk más példát is. A siva- t a g b a n a kevés csapadék és a szegényes növényzet, valamint a sugárzás erős ingadozása következtében a kőzetek pusztulása jellegzetes formát ölt. Az erők küzdelmében kivésett meredek sziklafalak, a hegylábi törmelék és a felhalmozott homok teljes összhangban vannak a környezetben működő dinamikus erőkkel.

A hosszas ellentmondásos fejlődés eredményeképpen most már a sivatagnak harmonikus elemlei. Ha azonban az éghajlat meg- változna és a homokbuckákat erdő borítaná el, akkor azok meg- szűnnének a t á j harmonikus elemei lenni.

összefoglalás. Elméleti fejtegetéseinket összefoglalva, a kö- vetkezőket állapítjuk meg:

1. A természet objektív dialektikája a földrajzi burokban is érvényesül. A földrajzi összefüggéseket csak dialektikus mód- szerekkel ismerhetjük meg.

2. A földrajzi zónák és tájak, mint magasabbrendű egysé- gek, szintén objektív jellegűek. Minden egységet egymással köl- csönhatásba lépő részek alkotnak.

3. Az egységet alkotó részek, különböző értékűek. A föld-

132

rajzi zónák és tájak, vagy más összetételek fejlődését a kiemel- kedő főtényezők irányítják, a közöttük fennálló lényegi össze- függések és ellentmondások alapján. Az ellentmondások fő

(erősebb) oldalán az új, fejlődő tényezők állanak. Az összefüg- gések rendszerében a legfontosabb ellentmondásoké a vezető szerep.

4. Az ellentmondásos összefüggések — a termelés frontján

— a társadalom és a földrajzi környezet között is kialakultak.

A földrajzi ö s s z e f ü g g é s e k és a tanítás

A Szovjetunióban a földrajzoktatás fejlődésének átmeneti időszaka után a Párt Központi Bizottságának és a Szovjetunió Népbiztosainak Tanácsa 1934. évi határozata a földrajztanítást egészen új alapokra fektette. A határozat magasra értékeli az általános természeti földrajz alapjainak az oktatását. Ugyan- akkor azonban azt is megállapítja, hogy a természet jelenségeit már az ötödik osztályban dialektikus összefüggésükben kell ta- nítani. Az összefüggéseket a leíró földrajzban is meg kell vilá- gítani. Ki kell fejteni az ok-okozati viszonyokat és ennek érde- kében alkalmazni kell az összehasonlító módszert. Az összefüg- gések között szerepel természetesen a társadalom és a földrajzi környezet kapcsolata is. Mivel az iskolai földrajznak is a tár- sadalom érdeke szerint kell értékelnie a természeti földrajzi kör- nyezetet, a tanulók figyelmét a földrajzi környezet olyan fejlő- désfolyamataira is fel kell hívni, melyeknek a megindítója a társadalom.

A magyar általános iskolák készülő földrajzi tanterve is -—

a magyar módszertani irodalom haladó hagyományait is felhasz- nálva — hasonló álláspontot képvisel. A földrajzi jelenségek összefüggés- és fejlődésbeli tanítása nemcsak természeti isme- retekre tanítja, hanem — a későbbi munkahelyeken —- a termé- szeti törvények tudatos alkalmazására Is neveli az ifjúságot.

A nevelő nem a tudományos igazságok megállapításával, hanem a már kész tudományos anyag alapvető részeinek átadá- sával foglalkozik. Munkájában nem a kutatás módszereit hasz- nálja. Ismernie kell azonban ezeknek a módszereknek a lénye- gét és az ilyen természetű kutatások eredményeit. A dolgok bel- ső dialektikájának felismerése (és elfogadása) nélkül maga a nevelő sem értené helyesen a földrajzi jelenségeket, nem is ta- níthatná azokat a valósághoz híven. Ez a megkötés alapjaiban a nevelőnek a tárgyával és a tanítvánnyal szembeni magatar- tásának az alapja. Ha nem nevelnénk arra tanítványainkat, hogy a földrajzi dolgokat ne sztatikus, változatlan dolgoknak

133

nézzék, hanem keressék azokban az összefüggéseket, kutassák a váttozások belső rúgóit, akkor nem nevelnénk őket dialektikus gondolkodásra. Ez a fogyatékosság a földrajzoktatás terén még gyakran felüti a fejét.

Nevelési feladatok. A tudomány és a tanítás viszonyában a tudomány feladata megadni a szükséges ismeretanyagot. A tanítás feladata ennek az anyagnak minél jobb felhasználása.

A nevelőnek a tudományos anyaggal végzett munkája más, mint a tudósé, az anyag dialektikus kezelését azonban egyik sem nélkülözheti. A nevelő gondolkodásra is neveli tanítványait. Az erre vezető módok alkalmazása mellett tanulóiban a kutatás vágyát is fel kell ébresztenie. (Földrajzi megfigyelések, kísér- letek.) A gondolkodás fejlesztésével és gyakorlati megfigyelési feladatok kitűzésével a nevelő a tanulók aktív közreműködését.

biztosítja az ismeretszerzés munkájában. A tanulók tevékeny közreműködésére nemcsak azért van szükség, mert az egyszerű közlés módszere a szocialista pedagógiában — különösen az alsóbb oktatás területén — elavult* de azért is, mert alkotó szel- lemű embereket csak a tudományos igazságok kritikai elemzé- sén és a dolgok belső fejlődésmenetének logikus feltárásán ke- resztül lehet nevelni. Mai ifjúságunk, a jövő embere számára nem közömbös, hogy a szaktárgyi anyagot milyen módon kapja meg. Ha a természeti tényezők dialektikus összefüggése valóság,

— minthogy az —, akkor nemcsak a tudományos kutatás, ha- nem az oktatás dialektikus módszereit is ki kell fejlesztenünk.

Hogy sztatikusan, esetleg metafizikusán vagy pedig dialektiku- san írunk le egy jelenséget vagy tájat, az nemcsak a tanítás minőségbeli kérdése, hanem a világnézeti nevelés kérdése is. Az ismeretek átadásának dialektikus módját a földrajzban az jel- lemzi, hogy problémákat tüzünk ki, jelenségeket okolunk meg közös munkával, földrajzi folyamatokat és egységeket ténye- zőkre bontunk, megnézzük, mennyit érnek szerepük szerint és milyen összefüggés, kölcsönhatás van közöttük. A munkában a tanulónak is részt kell vennie, mert csak így fejlődik ilyen irá- nyú gondolkodása, szellemi aktivitása.

Az emberi gondolkodás fejlődésében fontos esemény volt a jelenségek egyetemes összefüggésének és kölcsönhatásának a felismerése: első lépés a természet, a társadalom és a gondol- kodás dialektikájának megismeréséhez vezető úton. Az egyéni ember (itt a tanuló) gondolkodásának a fejlesztését is ezen az úton, a kölcsönhatások és összefüggések felismerésének fokán

— kell először végigvezetni. Földrajzi oktatásunknak ez a döntő láncszeme. (Az összefüggések konkrét ismeretén épül majd fel 134