MAGYAR KÖZLÖNY 207. szám
M A G YA R O R S Z Á G H I VATA L O S L A PJ A 2016. december 17., szombat
Tartalomjegyzék
1787/2016 (XII. 17.) Korm. határozat Az egyes fejezetek közötti előirányzat-átcsoportosításról 82604 1788/2016. (XII. 17.) Korm. határozat A Steindl Imre Program egyes elemei megvalósításának előkészítését
végző állami tulajdonú nonprofit gazdasági társaság alapításáról 82613
82604
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 207. számIX. Határozatok Tára
A Kormány 1787/2016 (XII. 17.) Korm. határozata
az egyes fejezetek közötti előirányzat-átcsoportosításról
A Kormány az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 33. § (2) bekezdésében, valamint a Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről szóló 2015. évi C. törvény 19. § (7) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva 306.855.352 ezer forint egyszeri átcsoportosítását rendeli el az 1. melléklet szerint.
Az átcsoportosítás tekintetében
Felelős: nemzetgazdasági miniszter Határidő: azonnal
Orbán Viktor s. k.,
miniszterelnök
MAGYAR KÖZLÖNY • 2016. évi 207. szám
82605
1. melléklet az /2016. ( ) Korm. határozathoz X. Igazságügyi Minisztérium
XI. Miniszterelnökség
XII. Földművelésügyi Minisztérium XIII. Honvédelmi Minisztérium XIV. Belügyminisztérium XV. Nemzetgazdasági Minisztérium XVI. Nemzeti Adó- és Vámhivatal XVII. Nemzeti Fejlesztési Minisztérium XVIII. Külgazdasági és Külügyminisztérium XIX. Uniós fejlesztések
XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma XXXI. Központi Statisztikai Hivatal
XXXV. Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal XLII. A költségvetés közvetlen bevételei és kiadásai XLIII. Az állami vagyonnal kapcsolatos bevételek és kiadások LXIII. Nemzeti Foglalkoztatási Alap
LXV. Bethlen Gábor Alap LXXII. Egészségbiztosítási Alap
ezer forintban Fejezet Cím Alcím Jog- Jog- Kiemelt Fejezet Cím Alcím Jog- Jog- K I A D Á S O K A módosítás jogcíme Módosítás A módosítás
szám szám szám cím cím előir. név név név cím cím (+/-) következő
csop. szám szám csop. név Kiemelt előirányzat évre
szám név neve áthúzódó
hatása
X. Igazságügyi Minisztérium
20 Fejezeti kezelésű előirányzatok
352062 26 Fejezeti stabilitási tartalék
K5 Egyéb működési célú kiadások -89 800
XI. Miniszterelnökség
294502 1 Miniszterelnökség
K7 Felújítások -1 430 000
30 Fejezeti kezelésű előirányzatok
352073 6 Fejezeti stabilitási tartalék
K5 Egyéb működési célú kiadások -796 700
31 Kormányzati Ellenőrzési Hivatal
2 Fejezeti kezelésű előirányzatok
352095 1 Fejezeti stabilitási tartalék
K5 Egyéb működési célú kiadások -10 200
35 Tulajdonosi joggyakorlással kapcsolatos bevételek és kiadások
2 Tulajdonosi joggyakorlással kapcsolatos kiadások
1 A Miniszterelnökség tulajdonosi joggyakorlásával kapcsolatos kiadások
349351 1 Paks II Atomerőmű Fejlesztő Zrt. tőkeemelése
K6 Beruházások -80 775 000
XII. Földművelésügyi Minisztérium
20 Fejezeti kezelésű előirányzatok
352106 18 Fejezeti stabilitási tartalék
K5 Egyéb működési célú kiadások -1 366 900
XIII. Honvédelmi Minisztérium
8 Fejezeti kezelésű előirányzatok
352117 3 Fejezeti stabilitási tartalék
K5 Egyéb működési célú kiadások -2 661 900
XIV. Belügyminisztérium
001711 12 BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság
K3 Dologi kiadások 2 000 000
20 Fejezeti kezelésű előirányzatok
1 Ágazati célfeladatok
347762 56 Kormányzati infokommunikációs szolgáltatások
ADATLAP A KÖLTSÉGVETÉSI ELŐIRÁNYZATOK MÓDOSÍTÁSÁRA a Kormány hatáskörében
Költségvetési év: 2016.
A módosítást elrendelő jogszabály/ határozat száma Államház-
tartási egyedi azonosító
1. melléklet az 1787/2016. (XII. 17.) Korm. határozathoz
82606
MAGYAR KÖZLÖNY • 2016. évi 207. számK3 Dologi kiadások 4 900 000
352128 23 Fejezeti stabilitási tartalék
K5 Egyéb működési célú kiadások -4 930 100
XV. Nemzetgazdasági Minisztérium
25 Fejezeti kezelésű előirányzatok
5 Belgazdasági feladatok
359662 8 Irinyi Terv iparstratégiai támogatásai
K3 Dologi kiadások -50 000
K8 Egyéb felhalmozási célú kiadások -1 950 000
352139 10 Fejezeti stabilitási tartalék
K5 Egyéb működési célú kiadások -641 500
XVI. Nemzeti Adó- és Vámhivatal
4 Fejezeti kezelésű előirányzatok
352140 1 Fejezeti stabilitási tartalék
K5 Egyéb működési célú kiadások -1 375 500
XVII. Nemzeti Fejlesztési Minisztérium
280645 1 Nemzeti Fejlesztési Minisztérium igazgatása
K3 Dologi kiadások 302 000
20 Fejezeti kezelésű előirányzatok
31 Kiemelt célú beruházások támogatása
348217 12 Közútfejlesztési feladatok végrehajtása
K8 Egyéb felhalmozási célú kiadások 330 000
32 Közlekedési ágazati programok
348228 2 Közúthálózat fenntartás és működtetés
K8 Egyéb felhalmozási célú kiadások 740 000
341573 3 Útdíj rendszerek működtetése
K5 Egyéb működési célú kiadások 2 779 000
Keskeny nyomtávú vasúti fejlesztések
K8 Egyéb felhalmozási célú kiadások 10 000 000
351651 28 Kiemelt közúti projektek
K8 Egyéb felhalmozási célú kiadások -40 200 000
33 Hazai fejlesztési programok
302735 4 Hazai fejlesztési programok célelőirányzat
K8 Egyéb felhalmozási célú kiadások 1 000 000
347784 9 Turisztikai célelőirányzat
K8 Egyéb felhalmozási célú kiadások 593 000
355151 23 Kisvárdai Várfürdő és környéke fejlesztése
K8 Egyéb felhalmozási célú kiadások 500 000
39 Sportlétesítmények fejlesztése és kezelése
344773 1 Budapest Bozsik Stadion labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztése
K8 Egyéb felhalmozási célú kiadások -3 438 800
344828 6 Budapest Illovszky Rudolf Stadion labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztése
K8 Egyéb felhalmozási célú kiadások 2 602 000
344851 9 Kecskemét labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztése
K8 Egyéb felhalmozási célú kiadások -360 017
344884 12 Pápa labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztése
K8 Egyéb felhalmozási célú kiadások -506 137
343839 17 Nemzeti Olimpiai Központ beruházás támogatása
K3 Dologi kiadások -38 490
K5 Egyéb működési célú kiadások -104 491
K8 Egyéb felhalmozási célú kiadások -59 171 174
343906 23 Diósgyőri Stadion fejlesztésének támogatása
K8 Egyéb felhalmozási célú kiadások 3 100 000
343973 24 Tornaterem-építési program
K6 Beruházások -1 175 252
348440 30 Tatabányai multifunkcionális csarnok
K8 Egyéb felhalmozási célú kiadások -500 000
351051 31 Veszprémi uszoda beruházás
K8 Egyéb felhalmozási célú kiadások -400 000
358506 41 Egyedi sportlétesítmény-fejlesztések támogatása
K3 Dologi kiadások -525
K8 Egyéb felhalmozási célú kiadások -491 775
358506 41 Egyedi sportlétesítmény-fejlesztések támogatása
MAGYAR KÖZLÖNY • 2016. évi 207. szám
82607
K8 Egyéb felhalmozási célú kiadások 39 570 000
358606 42 Vasas SC létesítmény-fejlesztési program
K8 Egyéb felhalmozási célú kiadások 2 798 000
358617 43 Dunaújváros labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztése
K8 Egyéb felhalmozási célú kiadások -400 000
359740 47 Rákosmenti multifunkcionális csarnok
K8 Egyéb felhalmozási célú kiadások 2 500 000
359751 48 Kőbányai uszoda és sportcsarnok
K8 Egyéb felhalmozási célú kiadások 2 000 000
359762 49 Budafoki Munkás Testedző Egyesület sporttelepének fejlesztése
K8 Egyéb felhalmozási célú kiadások 100 000
359784 51 Siófoki Kiss Szilárd multifunkcionális kézilabdacsarnok
K8 Egyéb felhalmozási célú kiadások 1 900 000
359939 53 Szegedi Ifjúsági Centrum
K8 Egyéb felhalmozási célú kiadások 9 700 000
359984 57 Népliget rekonstrukciója
K8 Egyéb felhalmozási célú kiadások 10 000 000
360373 59 Budapesti Pályafejlesztési Program támogatása
K3 Dologi kiadások -18 000
K8 Egyéb felhalmozási célú kiadások -4 982 000
340417 40 Nevelési, oktatási intézmények felújítása, beruházása
K3 Dologi kiadások -103 569
K8 Egyéb felhalmozási célú kiadások -2 866 431
352162 46 Fejezeti stabilitási tartalék
K5 Egyéb működési célú kiadások -3 053 800
XVIII. Külgazdasági és Külügyminisztérium
7 Fejezeti kezelésű előirányzatok
1 Célelőirányzatok
297346 3 Külgazdaság fejlesztési célelőirányzat
K3 Dologi kiadások 3 688 000
352173 8 Fejezeti stabilitási tartalék
K5 Egyéb működési célú kiadások -932 900
8 Vállalkozások folyó támogatása
1 Normatív támogatások
019051 1 Eximbank Zrt. kamatkiegyenlítése
K5 Egyéb működési célú kiadások -3 573 000
XIX. Uniós Fejlesztések
2 Fejezeti kezelésű előirányzatok
352184 16 Fejezeti stabilitási tartalék
K5 Egyéb működési célú kiadások -526 300
XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma
227942 5 Egyetemek, főiskolák
K6 Beruházások 3 900 000
10 Gyógyító-megelőző ellátás szakintézetei
331662 2 Gyógyító-megelőző ellátás intézetei
K6 Beruházások 200 000
20 Fejezeti kezelésű előirányzatok
4 Köznevelési feladatok támogatása
255656 4 Köznevelés speciális feladatainak támogatása
K5 Egyéb működési célú kiadások 2 340 000
282178 5 Nemzeti Tehetség Program
K5 Egyéb működési célú kiadások 113 900
K8 Egyéb felhalmozási célú kiadások 441 100
5 Egyéb feladatok támogatása
18 Határon túli oktatási és kulturális feladatok támogatása
295013 2 Határon túli kulturális feladatok támogatása
K5 Egyéb működési célú kiadások 10 000
12 Közkultúra, kulturális vidékfejlesztés és nemzetiségi kultúra
7 Közkultúra, kulturális vidékfejlesztés és nemzetiségi kultúra támogatása
295124 1
K5 Egyéb működési célú kiadások 25 000
295135 2 Közművelődési szakmai feladatok
Közgyűjteményi szakmai feladatok - közgyűjtemények nemzeti értékmentő programja
82608
MAGYAR KÖZLÖNY • 2016. évi 207. számK5 Egyéb működési célú kiadások 2 885 000
K8 Egyéb felhalmozási célú kiadások 1 650 000
13 Művészeti tevékenységek
271489 4 Művészeti tevékenységek és egyéb fejezeti feladatok támogatása
K5 Egyéb működési célú kiadások 400 000
15 Gyermek és ifjúsági szakmai feladatok
3 Ifjúságpolitikai feladatok támogatása
277201 2 Gyermek és ifjúsági szakmafejlesztési célok
K5 Egyéb működési célú kiadások 15 000
16 Szociális szolgáltatások és egyéb szociális feladatok támogatása
296513 6 Családpolitikai Programok
K5 Egyéb működési célú kiadások 1 125 000
K8 Egyéb felhalmozási célú kiadások 500 000
22 Egészségügyi ágazati előirányzatok
263978 2 Egészségügyi ellátási és fejlesztési feladatok
K5 Egyéb működési célú kiadások 55 000
K8 Egyéb felhalmozási célú kiadások 15 000
23 Sporttevékenység támogatása
025155 4 Versenysport támogatása
K5 Egyéb működési célú kiadások 10 656 000
K8 Egyéb felhalmozási célú kiadások 202 000
297446 5
K5 Egyéb működési célú kiadások 3 000 000
6
250078 7 Utánpótlás-nevelési feladatok
K5 Egyéb működési célú kiadások 180 000
340640 29 Sportági fejlesztési koncepciók megvalósításával összefüggő feladatok támogatása
K5 Egyéb működési célú kiadások 1 671 600
K8 Egyéb felhalmozási célú kiadások 2 207 400
348806 30 Kiemelt sportegyesületek működésének támogatása
K5 Egyéb működési célú kiadások 700 000
26 Alapítványok, közalapítványok által ellátott feladatok és általuk fenntartott intézmények támogatása
2 Kulturális alapítványok, közalapítványok
271445 10 Egyéb kulturális alapítványok működési és programtámogatása
K5 Egyéb működési célú kiadások 550 000
K8 Egyéb felhalmozási célú kiadások 500 000
30 Társadalmi, civil és non-profit szervezetek működési támogatása
27 Család- és ifjúságügyi társadalmi, civil és non-profit szervezetek és közösségi programok támogatása
351740 1 Esélyteremtési és önkéntes programok, feladatok támogatása
K5 Egyéb működési célú kiadások 35 000
K8 Egyéb felhalmozási célú kiadások 148 000
50 Kulturális szakmai feladatok támogatása
353762 8 A Fővárosi Nagycirkusz elhelyezése és kialakítása
K7 Felújítások -1 900 000
55 Egyházi célú központi költségvetési hozzájárulások
335740 9 Egyházi közösségi célú programok és beruházások támogatása
K5 Egyéb működési célú kiadások 284 000
K8 Egyéb felhalmozási célú kiadások 118 495 492
343473 12 Vallási tevékenységet végző szervezetek támogatása
K5 Egyéb működési célú kiadások 44 000
59 Társadalmi felzárkózást segítő programok
331195 5 Társadalmi, gazdasági, területi hátránykiegyenlítést elősegítő programok, szakkollégiumok
K5 Egyéb működési célú kiadások 1 360 000
K8 Egyéb felhalmozási célú kiadások 140 000
279012 61 Civil és non-profit szervezetek támogatása
K5 Egyéb működési célú kiadások 215 000
352195 63 Fejezeti stabilitási tartalék
K5 Egyéb működési célú kiadások -4 488 100
21 Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Alap
3 Jövedelempótló és jövedelemkiegészítő szociális támogatások
348562 8 Járási szociális feladatok ellátása
Az olimpiai mozgalommal összefüggő, valamint egyéb, a sport stratégiai fejlesztését szolgáló feladatok támogatására
Országos sportági szakszövetségek akadémia rendszerének kialakítása, továbbá az MLSZ feladatainak támogatása
MAGYAR KÖZLÖNY • 2016. évi 207. szám
82609
K4 Ellátottak pénzbeli juttatásai -4 000 000
XXXI. Központi Statisztikai Hivatal
6 Fejezeti kezelésű előirányzatok
352206 2 Fejezeti stabilitási tartalék
K5 Egyéb működési célú kiadások -126 100
XXXV. Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal
2 Fejezeti kezelésű előirányzatok
352217 3 Fejezeti stabilitási tartalék
K5 Egyéb működési célú kiadások -39 700
XLII. A költségvetés közvetlen bevételei és kiadásai
334262 28 Diákhitel 2 konstrukció kamattámogatása
K5 Egyéb működési célú kiadások -749 000
29 Lakástámogatások
005137 1 Egyéb lakástámogatások
K8 Egyéb felhalmozási célú kiadások -5 000 000
42 Alapok támogatása
1 Nemzeti Foglalkoztatási Alap támogatása
335006 1 Költségvetési támogatás
K5 Egyéb működési célú kiadások -40 761 700
263478 2 Bethlen Gábor Alap támogatása
K5 Egyéb működési célú kiadások 758 000
K8 Egyéb felhalmozási célú kiadások 27 131 860
XLIII. Az állami vagyonnal kapcsolatos bevételek és kiadások
2 Az állami vagyonnal kapcsolatos kiadások
1 Felhalmozási jellegű kiadások
1 Ingatlan-beruházások, ingatlanvásárlás
329639 2 Az MNV Zrt. ingatlan-beruházásai, ingatlanvásárlásai
K6 Beruházások -11 501 876
351506 4
K6 Beruházások -4 728 545
352006 5 Budapesti konferencia-központ megvalósítása
K6 Beruházások -2 853 246
352017 6
K7 Felújítások -1 467 096
358628 7 Dagály Strandfürdő felújítása
K6 Beruházások -754 186
303280 7 Európai Uniós pályázatokhoz önrész biztosítása
K3 Dologi kiadások -130 000
343995 8 Nemzeti Lovarda fejlesztésével kapcsolatos kiadások
K6 Beruházások -2 892 993
2 Hasznosítással kapcsolatos folyó kiadások
2 Ingatlanok fenntartásával járó kiadások
278423 2 Ingatlanok őrzése
K3 Dologi kiadások -165 000
3 Az államot korábbi tulajdonosi döntéseihez kapcsolódóan terhelő kiadások
278512 6 Egyéb bírósági döntésből eredő kiadások
K3 Dologi kiadások -790 000
8 Egyéb jogszabályból eredő kiadások
278545 1 Kárpótlási jegyek életjáradékra váltása
K4 Ellátottak pénzbeli juttatásai -350 000
4 A vagyongazdálkodás egyéb kiadásai
1 Tanácsadók, értékbecslők és jogi képviselők díja
296413 1 Az MNV Zrt. tevékenységével kapcsolatos restitúciós perek kiadásai
K3 Dologi kiadások -105 000
296424 2 Az MNV Zrt. tevékenységével kapcsolatos egyéb kiadások
K3 Dologi kiadások -210 000
351028 11 Útdíj-szedési és ellenőrzési rendszerek fejlesztése
K8 Egyéb felhalmozási célú kiadások 1 400 000
4 Állami tulajdoni részesedések növekedését eredményező kiadások
A FINA Úszó-, Vízilabda-, Műugró, Műúszó és Nyíltvízi Világbajnokság budapesti megrendezéséhez szükséges egyes létesítmény-fejlesztések kiadásai
A Gül Baba türbéje és környezete komplex
rekonstrukciójához kapcsolódó beruházások megvalósítása
82610
MAGYAR KÖZLÖNY • 2016. évi 207. szám296335 1 Részesedésvásárlás, tőkeemelés, pótbefizetés
K6 Beruházások 22 400 000
LXIII. Nemzeti Foglalkoztatási Alap
303835 8 Start-munkaprogram
K5 Egyéb működési célú kiadások -40 761 700
LXV. Bethlen Gábor Alap
4 Alapból nyújtott támogatások
263167 6 Egyéb támogatások
K5 Egyéb működési célú kiadások 758 000
K8 Egyéb felhalmozási célú kiadások 27 131 860
LXXII. Egészségbiztosítási Alap
2 Egészségbiztosítási ellátások kiadásai
2 Egészségbiztosítás pénzbeli ellátásai
329762 7 Rokkantsági, rehabilitációs ellátások
K4 Ellátottak pénzbeli juttatásai -4 922 549
ezer forintban
Fejezet Cím Alcím Jog- Jog- Kiemelt Fejezet Cím Alcím Jog- Jog- B E V É T E L A módosítás jogcíme Módosítás A módosítás
szám szám szám cím cím előir. név név név cím cím (+/-) következő
csop. szám szám csop. név Kiemelt előirányzat évre
szám név neve áthúzódó
hatása
LXIII. Nemzeti Foglalkoztatási Alap
36 Költségvetési támogatás
199782 B1 Működési célú támogatások államháztartáson belülről -40 761 700
LXV. Bethlen Gábor Alap
2 Költségvetési támogatás
284901 3 Eseti támogatás
B1 Működési célú támogatások államháztartáson belülről 758 000
B2 Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről 27 131 860
ezer forintban Fejezet Cím Alcím Jog- Jog- Kiemelt Fejezet Cím Alcím Jog- Jog- T Á M O G A T Á S A módosítás jogcíme Módosítás A módosítás
szám szám szám cím cím előir. név név név cím cím (+/-) következő
csop. szám szám csop. név Kiemelt előirányzat évre
szám név neve áthúzódó
hatása
X. Igazságügyi Minisztérium
20 Fejezeti kezelésű előirányzatok
352062 26 Fejezeti stabilitási tartalék -89 800
XI. Miniszterelnökség
294502 1 Miniszterelnökség
30 Fejezeti kezelésű előirányzatok -1 430 000
352073 6 Fejezeti stabilitási tartalék -796 700
31 Kormányzati Ellenőrzési Hivatal
2 Fejezeti kezelésű előirányzatok
352095 1 Fejezeti stabilitási tartalék -10 200
XII. Földművelésügyi Minisztérium
20 Fejezeti kezelésű előirányzatok
352106 18 Fejezeti stabilitási tartalék -1 366 900
XIII. Honvédelmi Minisztérium
8 Fejezeti kezelésű előirányzatok
352117 3 Fejezeti stabilitási tartalék -2 661 900
XIV. Belügyminisztérium
001711 12 BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság 2 000 000
20 Fejezeti kezelésű előirányzatok
1 Ágazati célfeladatok
347762 56 Kormányzati infokommunikációs szolgáltatások 4 900 000
Az előirányzatmódosítás érvényessége: a.) a költségvetési évben egyszeri jellegű
Az előirányzatmódosítás érvényessége: a.) a költségvetési évben egyszeri jellegű
A módosítást elrendelő jogszabály/ határozat száma
A módosítást elrendelő jogszabály/ határozat száma Államház-
tartási egyedi azonosító
Államház- tartási egyedi azonosító
MAGYAR KÖZLÖNY • 2016. évi 207. szám
82611
352128 23 Fejezeti stabilitási tartalék -4 930 100
XV. Nemzetgazdasági Minisztérium
25 Fejezeti kezelésű előirányzatok
5 Belgazdasági feladatok
359662 8 Irinyi Terv iparstratégiai támogatásai -2 000 000
352139 10 Fejezeti stabilitási tartalék -641 500
XVI. Nemzeti Adó- és Vámhivatal
4 Fejezeti kezelésű előirányzatok
352140 1 Fejezeti stabilitási tartalék -1 375 500
XVII. Nemzeti Fejlesztési Minisztérium
280645 1 Nemzeti Fejlesztési Minisztérium igazgatása 302 000
20 Fejezeti kezelésű előirányzatok
31 Kiemelt célú beruházások támogatása
348217 12 Közútfejlesztési feladatok végrehajtása 330 000
32 Közlekedési ágazati programok
348228 2 Közúthálózat fenntartás és működtetés 740 000
341573 3 Útdíj rendszerek működtetése 2 779 000
Keskeny nyomtávú vasúti fejlesztések 10 000 000
351651 28 Kiemelt közúti projektek -40 200 000
33 Hazai fejlesztési programok
302735 4 Hazai fejlesztési programok célelőirányzat 1 000 000
347784 9 Turisztikai célelőirányzat 593 000
355151 23 Kisvárdai Várfürdő és környéke fejlesztése 500 000
39 Sportlétesítmények fejlesztése és kezelése
344773 1 Budapest Bozsik Stadion labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztése -3 438 800
344828 6 Budapest Illovszky Rudolf Stadion labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztése 2 602 000
344851 9 Kecskemét labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztése -360 017
344884 12 Pápa labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztése -506 137
343839 17 Nemzeti Olimpiai Központ beruházás támogatása -59 314 155
343906 23 Diósgyőri Stadion fejlesztésének támogatása 3 100 000
343973 24 Tornaterem-építési program -1 175 252
348440 30 Tatabányai multifunkcionális csarnok -500 000
351051 31 Veszprémi uszoda beruházás -400 000
358506 41 Egyedi sportlétesítmény-fejlesztések támogatása -492 300
358506 41 Egyedi sportlétesítmény-fejlesztések támogatása 39 570 000
358606 42 Vasas SC létesítmény-fejlesztési program 2 798 000
358617 43 Dunaújváros labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztése -400 000
359740 47 Rákosmenti multifunkcionális csarnok 2 500 000
359751 48 Kőbányai uszoda és sportcsarnok 2 000 000
359762 49 Budafoki Munkás Testedző Egyesület sporttelepének fejlesztése 100 000
359784 51 Siófoki Kiss Szilárd multifunkcionális kézilabdacsarnok 1 900 000
359939 53 Szegedi Ifjúsági Centrum 9 700 000
359984 57 Népliget rekonstrukciója 10 000 000
360373 59 Budapesti Pályafejlesztési Program támogatása -5 000 000
340417 40 Nevelési, oktatási intézmények felújítása, beruházása -2 970 000
352162 46 Fejezeti stabilitási tartalék -3 053 800
XVIII. Külgazdasági és Külügyminisztérium
7 Fejezeti kezelésű előirányzatok
1 Célelőirányzatok
297346 3 Külgazdaság fejlesztési célelőirányzat 3 688 000
352173 8 Fejezeti stabilitási tartalék -932 900
XIX. Uniós Fejlesztések
2 Fejezeti kezelésű előirányzatok
352184 16 Fejezeti stabilitási tartalék -526 300
XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma
227942 5 Egyetemek, főiskolák 3 900 000
10 Gyógyító-megelőző ellátás szakintézetei
331662 2 Gyógyító-megelőző ellátás intézetei 200 000
20 Fejezeti kezelésű előirányzatok
4 Köznevelési feladatok támogatása
255656 4 Köznevelés speciális feladatainak támogatása 2 340 000
282178 5 Nemzeti Tehetség Program 555 000
5 Egyéb feladatok támogatása
82612
MAGYAR KÖZLÖNY • 2016. évi 207. szám18 Határon túli oktatási és kulturális feladatok támogatása
295013 2 Határon túli kulturális feladatok támogatása 10 000
12 Közkultúra, kulturális vidékfejlesztés és nemzetiségi kultúra
7 Közkultúra, kulturális vidékfejlesztés és nemzetiségi kultúra támogatása
295124 1 25 000
295135 2 Közművelődési szakmai feladatok 4 535 000
13 Művészeti tevékenységek
271489 4 Művészeti tevékenységek és egyéb fejezeti feladatok támogatása 400 000
15 Gyermek és ifjúsági szakmai feladatok
3 Ifjúságpolitikai feladatok támogatása
277201 2 Gyermek és ifjúsági szakmafejlesztési célok 15 000
16 Szociális szolgáltatások és egyéb szociális feladatok támogatása
296513 6 Családpolitikai Programok 1 625 000
22 Egészségügyi ágazati előirányzatok
263978 2 Egészségügyi ellátási és fejlesztési feladatok 70 000
23 Sporttevékenység támogatása
025155 4 Versenysport támogatása 10 858 000
297446 5 3 000 000
6
250078 7 Utánpótlás-nevelési feladatok 180 000
340640 29 Sportági fejlesztési koncepciók megvalósításával összefüggő feladatok támogatása 3 879 000
348806 30 Kiemelt sportegyesületek működésének támogatása 700 000
26 Alapítványok, közalapítványok által ellátott feladatok és általuk fenntartott intézmények támogatása
2 Kulturális alapítványok, közalapítványok
271445 10 Egyéb kulturális alapítványok működési és programtámogatása 1 050 000
30 Társadalmi, civil és non-profit szervezetek működési támogatása
27 Család- és ifjúságügyi társadalmi, civil és non-profit szervezetek és közösségi programok támogatása
351740 1 Esélyteremtési és önkéntes programok, feladatok támogatása 183 000
50 Kulturális szakmai feladatok támogatása
353762 8 A Fővárosi Nagycirkusz elhelyezése és kialakítása -1 900 000
55 Egyházi célú központi költségvetési hozzájárulások
335740 9 Egyházi közösségi célú programok és beruházások támogatása 118 779 492
343473 12 Vallási tevékenységet végző szervezetek támogatása 44 000
59 Társadalmi felzárkózást segítő programok
331195 5 Társadalmi, gazdasági, területi hátránykiegyenlítést elősegítő programok, szakkollégiumok 1 500 000
279012 61 Civil és non-profit szervezetek támogatása 215 000
352195 63 Fejezeti stabilitási tartalék -4 488 100
XXXI. Központi Statisztikai Hivatal
6 Fejezeti kezelésű előirányzatok
352206 2 Fejezeti stabilitási tartalék -126 100
XXXV. Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal
2 Fejezeti kezelésű előirányzatok
352217 3 Fejezeti stabilitási tartalék -39 700
Foglalkoztatottak létszáma (fő) - időszakra
A támogatás folyósítása/zárolása (módosítása +/-) Összesen I. n.év II. n.év III. n.év IV. n.év
Fejezetet irányító szerv időarányos
Állami Számvevőszék teljesítményarányos
Magyar Államkincstár egyéb: azonnal 306 855 352 306 855 352
Nemzetgazdasági Minisztérium
* Az összetartozó előirányzat-változásokat (+/-) egymást követően kell szerepeltetni.
Közgyűjteményi szakmai feladatok - közgyűjtemények nemzeti értékmentő programja
Az olimpiai mozgalommal összefüggő, valamint egyéb, a sport stratégiai fejlesztését szolgáló feladatok támogatására
Az előirányzatmódosítás érvényessége: a.) a költségvetési évben egyszeri jellegű
Országos sportági szakszövetségek akadémia rendszerének kialakítása, továbbá az MLSZ feladatainak támogatása
2 példány 1 példány Az adatlap 5 példányban töltendő ki
1 példány 1 példány
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 207. szám
82613
A Kormány 1788/2016. (XII. 17.) Korm. határozata
a Steindl Imre Program egyes elemei megvalósításának előkészítését végző állami tulajdonú nonprofit gazdasági társaság alapításáról
A Kormány
1. a Budapest V. kerület, Kossuth Lajos tér és környezete felújításával kapcsolatos egyes intézkedésekről szóló 1358/2016. (VII. 13.) Korm. határozat 1. pontja szerinti feladatok végrehajtása érdekében egyetért azzal, hogy a Steindl Imre Program keretei között az előkészítő feladatokat és a beruházás lebonyolítását kiemelt állami projektcégként egy erre a célra létrehozott állami tulajdonú nonprofit gazdasági társaság végezze;
2. felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy az 1. pontban meghatározott feladat ellátására a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zártkörűen működő Részvénytársaság útján gondoskodjon a Magyar Állam 100%-os tulajdonában álló SIP Steindl Imre Programiroda Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság (a továbbiakban: Társaság) összesen 505 millió forinttal történő megalapításáról, amelyből 5 millió forint a Társaság alaptőkéjébe, a 4. pont alapján biztosításra kerülő 500 millió forint tőketartalékba kerül;
Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter Határidő: azonnal
3. felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy gondoskodjon miniszteri rendelet kiadásáról annak érdekében, hogy a Társaság feletti tulajdonosi jogok gyakorlója az Országgyűlés Hivatala legyen;
Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter
Határidő: a Társaság megalapítását követően azonnal
4. felhívja a nemzetgazdasági minisztert, hogy gondoskodjon a Társaság megalapításához és működésének megindításához szükséges 500 millió forint költségvetési forrás biztosításáról;
Felelős: nemzetgazdasági miniszter Határidő: azonnal
5. felhívja a Miniszterelnökséget vezető minisztert és felkéri az Országgyűlés Hivatala főigazgatóját, hogy a Társaság útján
a) gondoskodjanak a Földművelésügyi Minisztérium Budapest V. kerület, Kossuth Lajos tér 11. szám alatti (24891 helyrajzi számú) épületének rekonstrukcióját megalapozó kormányzati döntések előkészítése érdekében
aa) az épület teljes körű építészeti és műszaki felméréséről,
ab) az épületben jelenleg működő állami intézmények és nemzetközi szervezetek struktúrájának elemzését és a műszaki lehetőségeket figyelembe vevő döntés-előkészítő tanulmány készítéséről;
b) az érintett társasházak közgyűléseivel szükség szerint egyeztetve gondoskodjanak a Kossuth Lajos teret településképi szempontból közvetlenül meghatározó egyes társasházak (a Budapest V. kerület, Kossuth Lajos tér 9. szám alatti, 24711 helyrajzi számú, a Vértanúk tere 1. szám alatti, 24712 helyrajzi számú, a Kossuth Lajos tér 13–15. szám alatti, 24919 helyrajzi számú épületek) homlokzati- és tetőrekonstrukciója, valamint a Budapest V. kerület, Vécsey utca 4. szám alatti, 24718 helyrajzi számú épület tetőidom-rekonstrukciója előkészítése érdekében
ba) a szükséges építészettörténeti kutatások elvégzéséről,
bb) az épületek műszaki állapotának a rekonstrukcióhoz szükséges körben való vizsgálatáról, bc) a felújításhoz szükséges tervek elkészítéséről és az engedélyek beszerzéséről,
bd) a magántulajdonú ingatlanokon végzett beruházás számviteli szempontú kezelésére vonatkozó javaslat kidolgozásáról;
c) az érintett önkormányzatokkal és a BKK Budapesti Közlekedési Központ Zrt.-vel egyeztetve gondoskodjanak a Budapest V. kerület, 24834/1 helyrajzi számú Vértanúk tere gyalogos-prioritású átalakítását megalapozó közlekedési hatástanulmány és koncepcióterv elkészítéséről annak érdekében, hogy a tér a Kiemelt Nemzeti Emlékhely részévé válhasson;
d) gondoskodjanak a Budapest V. kerület, Kossuth Lajos tér 6–8. szám alatti (24710/4 helyrajzi számú)
telken az Országgyűlés hivatali szervezete elhelyezésére szolgáló, a tér arculatába illeszkedő új irodaház
felépítéséről;
82614
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 207. számA Magyar Közlönyt az Igazságügyi Minisztérium szerkeszti.
A szerkesztésért felelős: dr. Salgó László Péter.
A szerkesztőség címe: Budapest V., Kossuth tér 4.
A Magyar Közlöny hiteles tartalma elektronikus dokumentumként a http://www.magyarkozlony.hu honlapon érhető el.
A Magyar Közlöny oldalhű másolatát papíron kiadja a Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó.
Felelős kiadó: Köves Béla ügyvezető.
e) gondoskodjanak a Budapest V. kerület, Balassi Bálint u 1–5. szám alatti (24917 helyrajzi számú) telken álló épület rekonstrukciójáról, az eredeti homlokzati állapot és tetőidom helyreállításáról;
Felelős: Miniszterelnökséget vezető miniszter
Határidő: az a) alpont tekintetében a Társaság létrejöttét követő 6 hónap a b) alpont tekintetében a Társaság létrejöttét követő 6 hónap a c) alpont tekintetében Társaság létrejöttét követő 6 hónap a d) alpont tekintetében 2018. szeptember 30.
az e) alpont tekintetében 2018. március 31.
6. felhívja a Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy az Országos Bírósági Hivatal elnökével együttműködve a Társaság útján gondoskodjon a Budapest V. kerület, Kossuth Lajos tér 12. alatti (24898 helyrajzi számú) épület rekonstrukciója érdekében a szükséges tervek elkészítéséről és a beruházás lebonyolításáról.
Felelős: Miniszterelnökséget vezető miniszter
Határidő: a tervezési program elkészítésére a támogatási szerződés létrejöttét követő 8 hónap
az építési engedélyezési tervek elkészítésére a tervezési program elfogadását követő 8 hónap
Orbán Viktor s. k.,
miniszterelnök