Bartels, H. – Fürst, G.: A gazdaságstatisztikai adatok nemzetközi összehasonlíthatóságának lehetőségei és korlátai

a

STATISZTIKAI IRODALMI FIGYELÖ

251'

érezteti hatását, hogy a vásárlók érzéke—'

nyen reagálnak minden árváltozásra, a külföldi cégek versenye pedig fékezi az árak emelését, mig egy zárt piacon a bé—

rek emelkedése többnyire magával vonta

az oligopolisztikus cégek áremelését.

Ilyen körülmények között -— úgy tű-

nik —-— kevésbé kívánatos az állami be—

avatkozás a termelési folyamatokba, mi—

vel alig lehet garantálni a'tervek helyes—

ségét a nyíltabbá váló gazdaságokban.

Zárt gazdaságban felelősségteljesebben lehet alkalmazni különböző rendszabályo—

kat a tervek teljesitésének érdekében. Az OECD és a GATT alapszabályai is csök—

kentik az állami beavatkozás lehetőségét

—— a közös piaci kötelezettségeken túl —,

mivel egyre kevésbé engednek különb—

séget tenni hazai termelés és import kö- zött, sőt ország és ország között; Ezek a tendenciák olyan irányban terelik a ter—

melést, hogy specializáció és kooperáció alakul ki a különböző országok üzemei

között, még akár egyetlen termék előállí- tásánál is; elemek, alkatrészek, félkész-

"termékek cserélődnek ki.

A tőkés ipari országok kormányai vá—

lasztás előtt állnak: vagy jobban bekap—

csolódnak a világkereskedelembe — csök- kentve az állami tervezés és beavatkozás hatókörét —, vagy ez utóbbit fenntartják, esetleg bővítik — kirekesztve ezzel orszá- gukat a nemzetközi munkamegosztás elő- nyeiből. Különösen élesen vetődik ez fel kis országokban, ahol a protekcionista gazdaságpolitika költségei a legnagyob-

bak és a hatékony tervezés előtt a legtöbb akadály tornyosul.

Hollandia, Norvégia és Svédország az

előbbi utat látszik követni és hasonlók a tapasztalatok Franciaországban is. A fran- cia ipar vezetői egyre inkább közös piaci szinten gondolkoznak és elhárítják az ál- lami beavatkozás kísérleteit. Ezzel pár- huzamosan erősödnek az országok közötti piaci egyesülések protekcionista törekvé—

sei harmadik felekkel szemben és a gaz-

dasági közösségen belüli programozási tendenciák. Hasonló értelemben nyilat- koznak az Európai Gazdasági Közösség illetékesei is.

Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy a tőkés ipari országok véget kíván—

nak vetni a tervezés minden formájának,

ki kívánják zárni teljes egészében az ál—

lami beavatkozást. Hosszú távú előrejel- zések, ,,intézményesített piackutatás" (P.

Masse' meghatározása) létjogosultságát

nem vitatják. Szükségesek ezenkívül in—

formációk a kormány távlati gazdaság- politikájára vonatkozóan és a közületi szükségleteket illetően is.

Szerző véleménye szerint a tervezés fő funkciója az kellene, hogy legyen, hogy

orientáljon ott, ahol az ármechanizmus elégtelennek bizonyul a szükségletek ki—

elégítésére, a célkitűzések megvalósítá—

sára vagy ahol jelentősek a különbségek

az egyéni és társadalmi termelékenység

között. Az ár nem zsinórmérték a közü—

leti fogyasztás összetételének meghatáro—

zásánál, a félállami szektorban (mező-- gazdaság, közlekedés, energiaellátás), a regionális gazdaságpolitikában, továbbáa

jelen és jövő fogyasztás közötti választás—

nál.

Ebből következik, hogy továbbra is kí—

vánatos marad az állami beavatkozás, ha a magánberuházások nem biztosítják a szükséges növekedési rátát (adópolitika, kedvezmények a gyorsított leírásnál). Par excellence példa az állami feladatra az alapkutató tevékenység folytatása.

A fejlesztéshez tudni kell azt, mennyit

biztosít az állam oktatási, egészségügyi,

szociális—kulturális célokra. Szükséges

ezenkívül összehangolni a különböző ál—

lami szervek beruházó tevékenységét, előre jelezni folyó kiadásaikat, mivel ez a legtöbb országban esetlegesnek tűnik.

A félállami szektorban csaknem minden kormány évtizedek óta intervemál, e be—

avatkozások azonban gyakran ad hoc jel—'

legűek. Megalapozott tervezés elképzelhe—

tetlen például átgondolt agrárpolitika

nélkül, mely figyelembe veszi a mezőgaz- dasági termékekből a jövőben várható kínálatot és keresletet a termelékenység trendjeit és a munkaerő várható átcso-

portosulását.

Fontos kialakitani a regionális távlati

gazdaságpolitikát is.

(Ism.: Szira Tamás)

BARTELS, H. — FüRST, G.:

A GAZDASÁGSTATISZTIKAI ADATOK NEMZETKÖZI ÖSSZEHASONLITHATÓSÁGÁNAK

LEHETÓSÉGE! És KORLÁTAH

(über die Möglichkeiten und Grenzen des internationalen Vergleichs von Wirtschaftssta—

tistiken.) — Allgemeines Statistisches Archiv.

1966. 2. sz. 137—154. p.

Sok évtizede egyre több nemzetközi szervezet foglalkozik a gazdaságstatiszti- kai adatok nemzetközi összehasonlítható—

ságának megteremtésével. A Nemzetközi

' A cikk szerzőknek a Nemzetközi Statisz—

tikai Intézet 1965. szeptember 14—22—én Belg- rádban tartott XXXV. ülésszakán megvitaf tott előadását tartalmazza.

252

Statisztikai Intézet a megalapítása utáni első időszakban elsősorban erre irányí—

totta figyelmét, ezt a célt szolgálta a sta-

tisztikai módszerek továbbfejlesztése. Az

első, illetve a második világháború után

a Népszövetség, illetve az Egyesült Nem- zetek Szervezete messzemenően átvette a gazdaságstatisztikai adatok nemzetközi

összehasonlíthatóságára irányuló munká—

kat. Kísérletek történtek a statisztikai programok egységesítésére, általában ,,mi- nimális programok" propagálása útján,

vagy egységes fogalmakra, meghatározá—

sokra és osztályozásokra irányuló ajánlá—

sok által; az ajánlások azonban többnyire csak papíron maradtak, nem valósultak meg az életben.

A téma napirendre tűzését szerzők szá-—

mára különösen indokolttá tette, hogy az utóbbi években, az Európai Gazdasági Közösséghez tartozó országokban, a gaz—-

daságstatisztikák egységesítésének kérdése

sokkal konkrétabbá vált; az Európai Gaz—' dasági Közösség által hozott egyes hatá—

rozatok ugyanis valamennyi tagországra nézve kötelező jogi erővel bírnak és ez- által kötelező érvényűek az egyes tag—

országok statisztikáinak egységesítésére is.

A gazdaságstatisztikai adatok nemzet- közi összehasonlításának alapfeltétele, hogy kiválasztásra kerüljenek azok a gaz- dasági tényezők, amelyeknek nemzetközi

összehasonlítására törekednek, azaz egy _ nemzetközi egységes statisztikai program álljon rendelkezésre. E programnak

olyannak kellene lennie, hogy teljes és

önmagában zárt összképet adja a gazda—

sági struktúrának és a gazdasági folya- matoknak. A gazdaság struktúrájára vo-

natkozó adatok az általában nagyobb idő—

közökben végrehajtott nagy strukturális

adatfelvételekkel (például népszámlálás és foglalkozási összeírás, épület- és lakás-

számlálás, mezőgazdasági és ipari, ke-

reskedelmi és közlekedési üzemösszeírás

stb.) szerezhetők be, a gazdasági folyama- tok önmagában zárt képe pedig a nem- zetgazdasági számlák alapján mutatható be. A nemzetgazdasági számvitel terén nemzetközi tekintetben, különösen az

Európai Statisztikusok Értekezlete kere—

tében, már lényeges előrehaladás történt.

E munkák egyik célja, hogy a nyugati és keleti gazdasági rendszerek békés egy-

más mellett élése keretében alkalom nyíl—

jék a gazdasági eredmények tudományo—

san megalapozott Kelet—Nyugat közötti összehasonlitására is. A jelenleg érvény-v ben levő nemzetközi nemzetgazdasági számviteli rendszerek felülvizsgálatával és

továbbfejlesztésével kapcsolatos munkák

során az Európai Statisztikusok Értekez—

lete általánosságban elismerte, hogy a

STATISZTIKAI IRODALMI FIGYELÖ'

nemzetgazdasági számlarendszerek a meg—*, levő statisztikai adatok koordinálására, valamint az össz—statisztikai programok

kiépítésére igen értékes és hasznos kere—- teket biztosítanak. Egy ilyen rendszer

például felismerhetővé teszi, hogy milyen makroökonómiai nagyságokra kell a sta—

tisztikának vonatkoznia, és segítséget

nyújt az egyes statisztikák elméleti és gyakorlati elhatárolásában, továbbá töb——

bek között az egységes fogalmi koncep—r

ciók és osztályozások elérésében. A több—

nyire csak évenként rendelkezésre álló nemzetgazdasági számlákat azonban, pél—

dául gazdaságpolitikai célokból folyama—

tos, lehetőleg rövid lejáratú gazdasági nin——

tatókkal is ki kell egészíteni

Szerzők cikkükben részletesen foglal-—

koznak azokkal a problémákkal, amelyek megnehezítik a statisztikai adatok nem—, zetközi összehasonlítását, a statisztika által felölelt tényezők és folyamatok or-

szágok közötti eltéréseinek okaival. Eze—

ket három nagy csoportba foglalják: 1.

az országok természeti adottságaiból eredő eltérések; 2. az országok közötti törté- nelmi vagy tradicionális jellegű eltérések;

3. az egyes országok eltérő jogrendszere.

Ezek az eltérések, amelyek nem izolál—

tan, hanem összefonódva jelentkeznek,

adják azt a különböző képet, amellyel a

statisztikus találkozik és amely adottsá—

gokat a statisztikusoknak nem áll mód- jában megváltoztatni, még akkor sem, ha

azok jelentősen zavarják a nemzetközi

összehasonlitásokat. Meg kell ismerkedni

a problémák okával ahhoz, hogy ezek a

problémák a lehetőségek határain belül

áihidalhatók legyenek, a problémák egy része azonban úgy jelentkezik, hogy an—

nak érdekében, hogy a statisztikák nem-

zeti szinten használhatók legyenek, meg

kell azokat tartani nemzeti korlátaik köv—'

zött.

A cikk felveti a kérdést, hogy a nem-

zetközi összehasonlításoknál felmerülő

komoly nehézségek ellenére mit lehet tenni a nemzetközi összehasonlítha—

tóság megjavítása érdekében? Szer—

zők úgy vélik, hogy a gazdaság—

statisztikai adatok nemzetközi ösz—

szehasonlíthatóságának megjavítására a

gazdasági tevékenységek (például áruk

termelése, kereskedelme, szállítása, áruk

és szolgáltatások fogyasztása) összeha—

sonlítása terén kínálkozik jobb lehetőség, mivel ezek többé-kevésbé függetlenek bi- zonyos institucionális keretektől. Azon—

ban a nemzetközi összehasonlítás még

ezek tekintetében sem problémamentes, mert a háttérben jelentkeznek nemzet—

közileg még nem rendezett institucioná-

lis problémák (például a termelés fogal—

STATISZTIKAI IRODALMI FIGYELÖ

mának különböző módon történő elhatá- rolása). Felvetődik a kérdés, hogy annak

felismerésével, hogy a gazdasági tevé- kenységek alkalmasabbak nemzetközi ösz- szohasonlításra, mint az ,,institucionális"

statisztikák, hogyan lehetséges annak az

igénynek kielégítése, hogy a nemzetközi

statisztikai programban a gazdasági struktúráról és a gazdasági folyamatok—

ról összkép legyen nyerhető. Szerzők a megoldást abban látják, hogy amennyiben

institucionális jellegű makroökonómiai

nagyságok (például vállalati tevékeny-

ség, az állam gazdasági jellegű tevékeny—

sége) képzéséről lenne szó, meg kell őriz—

ni a mindenkori nemzeti kereteket. Ez

nemzetközi összehasonlításoknál is jelen-

tőséggel bírhat, amennyiben ezeket az instituciókat például a piachoz való kap—

csolatukban vizsgálják, nem pedig mint

egységes tevékenységek vagy funkciók

összességét szemlélik.

Szerzők azt javasolják, hogy pótlólagos

kérdéseket kell felvenni az egyes országok

nemzeti statisztikai kérdőíveibe a nem- zetközi összehasonlítás érdekében. Célra—

vezető lehet e tekintetben a mintavételi módszer.

(Ism.: Kármán Tamásné)

NAUMANN, R. — STEINBERGER, B.:

A DISZPONIBILITÁS JELENTÖSÉGE A MUNKAERÖNEK A NÉPGAZDASÁGI MÉRLEGMODELLBE VALÓ BEVONÁSA

SZEMPONTJÁBÓL

(Die Bedeutung der Disponibilitát für die Einbeziehung der Arbeitskráfte in das volks—

!wirtschaftliche Bilanzmodell. (Optimierungs- mode'l) — Wirtschaftswissenschaft. 1966. 2.

sz. 247—269. p. '

A népgazdasági optimálási modellben jelentős szerepet játszanak az anyagi ter—

melésben részt vevő munkaerők. A terv—

időszak folyamán a társadalom munka—

erő-, illetve munkaidőalapja módosul,

kínálat és kereslet között terjedelem és szerkezet tekintetében ellentmondás ke—

letkezik, ennek megoldása pedig a nép-

gazdasági termelés fejlődésének minden variánsára nézve elengedhetetlen. Az el-

lentmondás feloldása abban áll, hogy a felszabaduló, illetve felszabadítandó mun—

kaerőket a megváltozott népgazdasági ter-

melés feltételeinek megfelelően optimáli—

san, mindenkor legkisebb ráfordítással át kell csoportosítani. Ez a tudatosan fel- használt diszponibilitás eredménye.

253

A diszponibilitás szubjektív oldalát ké- pezik az ismeretek, ügyesség, képesség és

a munkaerőnek az a készsége, hogy mun—

katerületét mással cserélje fel. A disz—

ponibilitás objektív oldala ugyanezen

tulajdonságok iránti követelmény a kér—

déses munkaterület részéről. A diszponi- bilitást képzettség, kor, nem, területi, szociális és erkölcsi viszonyok határozzák

meg. '

Ezeknek a szempontoknak megfelelően az átcsoportosítási ráfordítás eltérő ráfor- dításokból tevődik össze. Ide tartozik te—

hát a továbbképzés, áttelepítés stb. Nem

tartozik ide viszont a termelésbe belépők kiképzésével összefüggő alapráfordítás.

amely az előbbiekkel együtt az anyagi termelésben szereplő összes munkaerők diszpozíciós ráfordítását jelenti a terv—

időszak folyamán.

Az átcsoportosítási ráfordítások között a továbbképzés döntő jelentőségű. A nép—

gazdasági termelés fejlődésének megen—

gedhető variánsa akkor felel meg a kép—

zésökonómia követelményeinek, ha a leg-

kisebb továbbképzési ráfordítást tünteti

fel. Ennek a továbbképzési ráfordításnak minimalizálását és a munkaerők optimális

elosztását az ágazatok között népgazdasági mérlegmodell (optimalizálási modell) se-

gítségével lehet biztosítani. Ez a modella

munkaerők elosztását az ágazatokra fog—

lalkozás és a képzettség foka szerint rész-

letesen kimutatja. Első lépésként a mun-—

kaerők optimális átcsoportosításának ki—

számítása a fajlagos továbbképzési rá—

fordítás minimalizálására korlátozódik.

Nem felejtendő azonban el, hogy a disz—

ponibilitás mennyiségi kifejezésére irá—

nyuló törekvés nem számol a munkaerő—

vel mint emberrel.

A munkaerőmérleg modellje a népgaz- dasági mérlegmodell része, amely az ága- zati kapcsolatok mérlegéhez hasonlóana munkaerőket ágazatonként mutatja ki.

Mivel azonban az igazgatási egységek nem tekinthetők egyszerűen ágazatnak, elen—- gedhetetlen a kettős mérlegelv alkalma- zása: ,,termékcsoport — termékcsoport"

és ,,termékcsoport — igazgatási egység"

szerint.

Ha feltesszük, hogy tisztázott kérdés:

ki tartozik a ,,produktív összmunkás" fo- galmába, és az hogyan részesedik a min-

denkori előállított termékcsoportban (költ—

ségviselők szerinti számítás), a munkaerő—

matrix a produktív összmunkásállomány

ágazati és képzettségi szerkezetét mutatja ki teljes foglalkoztatottsági egységekben,

illetve tényleges munkaórákban.

Az igazgatási egységen belül az opti- malizálási célok szempontjából a követ—

kező tevékenységek különböztetendők