2002. ÁPRILIS * 56. ÉVF.

tiszatáj

2002. ÁPRILIS * 56. ÉVF.

Fenyvesi Ottó, Kibédi Varga Áron, Orbán Ottó, Zalán Tibor versei

Kontra Ferenc, Sándor Iván prózája Grendel Lajos Mészöly Miklósról Pécsi Györgyi Kányádi-tanulmánya

Diákmelléklet: Tverdota György

József Attiláról

tiszatáj

IRODALMI FOLYÓIRAT Főszerkesztő:

O ^lasz S ^ándor

Szerkesztő:

HÁsz R ^óbert

A szerkesztőség tagjai:

A ^nnus G ^ábor

(művészeti szerkesztő)

D ^ományházi E ^dit

(nyelvi lektor)

H ajós J ózsefné

(szerkesztőségi titkár)

tiszatáj

Megjelenteti a Tiszatáj Alapítvány Kuratóriuma

a Csongrád Megyei Önkormányzat, Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata, a József Attila Alapítvány és

a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma Yvsj r"rf Nemzeti Kulturális Alapprogram

támogatásával.

5KMZKH Ktl fi R.U IS ÜKÓKSŰ; H . t . ,

MivK/nun

Felelős kiadó: Tiszataj Alapítvány.

M1ÍM3/ írni*. MA - t ti/ ( - / • a 1 / /

Szedes, tördelés: Tiszataj Alapítvány.

A lapot nyomja: Officina Press Kft., Szeged.

Felelős vezető: Dr. Kékes Tiborné.

Internet: www.tiszataj.hu e-mail: tiszataj@tiszataj.hu A folyóirat internet-szolgáltatója a V-fon Rt.

Szerkesztőség:,6741 Szeged, Rákóczi tér 1. Tel. és fax: (62) 421-549. Leveleim: 6701 Szeged, Pf. 149.

Terjeszti a HIRKER Rt. és az NH Rt. Előfizethető a hírlapkézbesitoknel es a Hírlapelőfizetési Irodában (Budapest, XIII. Lehel u. 10/A, levélcím: HELIR, Budapest 1900), ezen kívül Buda­

pesten a Magyar Posta Rt. Levél- és Hírlapüzletági Igazgatósága kerületi ügyfélszolgálati irodáin, vidéken a postahivatalokban; közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a Posta­

bank Rt. 11991102-02102799-00000000 pénzforgalmi jelzőszámra.

Egyes szám ára: 200 forint.

Előfizetési díj: negyedévre 600, fél évre 1200, egész evre 2400 forint.

ISSN 0133 1167

Tartalom

LVI. ÉVFOLYAM, 4. SZÁM 2002. ÁPRILIS

F

O

: Halott vajdaságiakat olvasva (Csáth

után szabadon) ... 3

K

F

: A kastély kutyái... 12

H

V

É

: Razglednicák ... 27

O

O

: Dal a kockázatról és a mellékhatásról; Dal a mindennapos vereségről... 29

L

C

: Szabólőrinces április; Az angya­ lok relatív örökkévalósága; Anyámban nincs idő­ zavar ... 30

S

I

: Minden valami más ... 33

K

ÉDI V

Á

: 411; 412; 413; 414... 46

Z

T

: Erotikus vázlat 37; Közben ... 48

G

L

: Pannon mitológia?... 53

K

L

: Szomszédvárak lebontása ... 62

B

Z

: Bálint Tibor (1932-2002) ... 67

TANULMÁNY

P

G

: „Nem volt ahová mennem” (Az el­

rejtőzködött Isten Kányádi Sándor költészetében) 70

KRITIKA

B

A

: Feltételes múlt, feltételes történe­

lem (Márton László: Kényszerű szabadulás ([Test­

vériség I. rész]) ... 91 S

E

: Költői utazás Kovács András Ferenc­

cel (Téli prézli, versek 1995-2000) ... 100 S

M

: Az írás révén: „tisztázódik / és rom­

lik tovább az egész” (Marno János: Daidal) .... 103 B

S

: Több nap mint kolbász - a gaszt- ronomikus történetírás (Csaplár Vilmos: Igazságos Kádár János)... 107

Szerkesztői asztal...a belső borítón

ILLUSZTRÁCIÓ

H

I

munkái a 11., 28, 52., 70., 90.

és a 116. oldalon

DIÁKMELLÉKLET

T

DOTA G

: A tizenkettedik (Korszerűtlen elmélkedések

József Attila Eszmélet-ciklusának XII. verséről)

2002. április 103

Az írás révén:

„ tisztázódik / és romlik tovább az egész ”

MARNO JÁNOS: DAIDAL

(bevezetés) Marno János Daidal című kötetének legszembetűnőbb jellemvonása egyfelőla versek nyelvi roncsoltsága, melyfőleg a jelentések szintjét érinti, ám kisebb mértékben a grammatikai megoldásokban is megfigyelhető; másfelől a tömör, rövid mondatok gyilkos pontossága, melyek egy hivatalnokprecizitásával rögzítik a min­

dennapi rutinok (séták, ébredések, vizelések) ritmikáját, pusztító egyhangúságát. Az egzaktságratörekvés és a bomlasztó bizonytalanság kettőssége figyelhető meg a ver­ sekben, vagyismintha az írás révén először tisztázódna,aztán mégis tovább romlana az egész (vö. Fonográfia). Mindebből azkövetkezik, hogy a mondatról mondatra ha­ ladó olvasói stratégia a részek azonosítása után nem találja az összeilleszthetőségek lo­ gikáját, így minduntalan elakad a szöveghez rendelhető értelem-egész létrehozásában.

Ekkor kétdolgottehet: vagy bosszantónak találja az egészet, és elutasítjaadialógust a versekkel, vagy veszi afáradtságot, és előzetes elvárásaitfélretéve alámerül aszabályta­

lanságokvilágába.

(a lírai alany és a világ) A Daidal szövegeinek első rétegében naplószerű elemek, töredékek kínálnak látszólagos fogózókat: „Akkorkeltél, kilenc előtt egypár perccel”,

„Iszol egy kortyot a csapból”, „Rá- / gyújtasz,ez mamár a 20. (helikon/extra lights)”

stb. Efragmentumokalapján úgy tűnhet, azábrázolt világbanbehatárolhatóak az idő­ pontok, terek, cselekvések és testi szükségletek. Valójábanazonban ameghatározha­

tónak látszó objektumok olyan gondolati műveletek kiindulópontjaiként jelennek meg, melyek felszámolják azok felsejlő körvonalait: „Nem tudod,/ hol kezdődikafe­

jed és hol ér véget / a lábad. Egyáltalán, különbözik-e / egymástól mennyezet és padló”. Az önmegszólítás egyes szám másodikszemélyűigealakja alíraibeszélőt jelöli ki e gondolati műveletek alanyaként. Ugyanakkor, mivel e mentálisaktusok tárgyai alírai szubjektum belső világában jelennek meg, aszel­

lemi cselekedetek alanya és e műveletek tárgya nem különbözik egymástól. Ebből következően a kötet szövegei a gondolat és képzelet útját követik a lélek mélyebb rétegeibe,úgy, minthaegy analitikus önfeltá­ rás hiteles dokumentációi volnának. E lelki elemzések célja elsősorban a tisztázás és rendteremtés,ám az egyre beljebb hatolás valójában csak a homály mértékétés az asszimetriák számát növeli. Lehetőségként megjelenik ugyan a kínzó elme termékeitől szabadulás reménye:

„fejben kiáltozol, ürülnél bárki egyszer egészen”, ám a gondolatokegymás utáni felfejtése nemhogy efelé ve-

Jelenkor Kiadó Pécs, 2001 184 oldal, 1300 Ft

104 tiszatáj

zetne, hanem éppen ellenkezőleg: a magyarázat nélkülijelenségek burjánzására ítéli a lírai alanyt. És mivel a versek nemjuthatnak nyugvópontra, a lírai analízisek nem csupánegy valahová tartó folyamat dokumentációi, hanem,végcél hiányában, egyben annak eredményeinek istekinthetők. Nemhiányt jelölnek, hanem hiányt hordoznak.

Beszámolnaka tisztázás kudarcra ítélt kísérletéről, vagyis arról, hogy miért nemállhat össze a megnyugtató egész. Ajelentések szintjén pedig aközpontivezérlő elv hiánya olyan vég nélküli oda-vissza kapcsolásokat hoz létre, melyekminthaa lírai én ön­ értelmezésének útvesztőit mintáznák.Röviden: a szövegek íve az (ön)azonosítás leg­ kézzelfoghatóbb mozzanataitól (pl. hely, idő) jut el a legmélyebb szabálytalanságig, ahol már nem az egyértelműség a meghatározó. Marno „szava túl mélyről jön”, s oly

„élethű”, mintha nem vonná azt semmiféle rendezőelv alá, azaz megőrizné eredeti formájában afelfejtettgondolatot.Mintha nála amegismerés vágya fontosabb lenne a kompozícionálisegész létrehozásánál: „Ellenemre minden,ami ép; ami egységetalkot maga-magával”. Látszólag legalábbis, hiszen a kötet ciklusokra, versekre tagolása biztos arányérzékről és pontos szerkesztettségről tanúskodik. A szövegek kivétel nélkül ti­ zenkét soros egységeket,vagyis szabályos, viszonylag zárt formákat alkotnak. Ám a tartalmi oldal szétzilálja ezeket az „egészlegességeket”, előfordul ugyanis,hogy afor­

mális egység végén megjelenőtéma a következő vers elejénfolytatódik, illetve gyakori egy-egykifejezés vagyverssornem ritkánszó szerintiismétlődése (pl. „Halálos nyuga­

lom”, „Az/ apádnak például nemvolt hangja”). Úgytűnhet,az utóbbi jellemvonásban is a lírai alany belső világának azt a tulajdonságát érhetjük tetten, mely ugyanazt amen­

tális tárgyat újra és újra analízisének körébe vonja, remélve, hogy ezáltal legalább né­ hánykérdésben nyugvópontra juthat.

A versben beszélő önmagával folytatott drámaiküzdelmének nyelvi alakzata az egyesszámmásodik személyű igealakokbana leginkább érzékelhető. Az önmegszólítás megkettőző funkciója lehetővé teszi a lírai én számára a látszólagos kívülállást, melyaz indulatok, érzelmek és elfojtások felfejtésének elengedhetetlen eszköze. Az elakadások, megtorpanások, gondolati útvesztők lenyomatait rögzítik a szövegek: „na, ezt meg hogy érted” visszatérő kérdése,vagy néha minthaa nyelv lemaradnaazelme mögött:

„Hogy is mondjam. / Hogy bírjad követni”, „nem is biztosan ez/ a helyesszó” stb.

Afolytonos önértelmezés nyelvbeli megjelenései aztimplikálják, hogy a líraialany min­

denekelőtt legrejtettebb önmagával igyekszik valamiféle viszonyba kerülni, és a való­ ság, illetve annak szereplői mindenneka belső világnaka részekéntjelennek meg, pontosabban: nem is különböznekattól, hiszenaz ábrázolt világnem elválasztható a lírai alany képzeleti és gondolati aktusaitól. Talán ezért nem lehet bizonyosszem­

pontból különbséget tenni a halott anya, amúltból elő-előtűnő fiú és Róka - a beszéd szituációja által meghatározott - jelenidejű figurájaközt; nem rendelhetők hozzájuk különvilágok, (pl. múlt-, jelen-, képzelgések világa) hiszen mind alírai önértelmezés folytonosan átrendeződő viszonyrendszerének kiemelkedő, és ezértújra ésújra vissza­

térő pontjait képviselik.

(a nyelv és írás) A nyelv, pontosabban az írás aktusa, a Daidal szövegeiben két egymásnak ellentmondójellemvonással rendelkezik: egyfelől lehetőséget teremt az in­

dulatok napvilágra hozására, az (ön)megismerésért folytatott küzdelemben a dolgok részleges tisztázására, formába öntésére: „nekizuhansz az írásnak, / mely a szellemnek tartalmat a léleknek / tartást ad”. Másfelől pedigakadálya ateljes kiürülésnek, mivel elégtelen eszköze a legmélyebb összefüggések megragadásának: „Nem tudod hová / tenni az indulatukat, melyet hovatovább leírhatatlannak ítélsz”, „ez szintén homály-

2002. április 105

ban marad”. A nyelvnek e fogyatékosságát mintázzák aszövegek, mikor egészlegesség helyett szemantikai töredezettséget, roncsoltságot jelenítenek meg, hiszen a végleges tisztázások rendre elmaradnak. Fura paradoxon azonban, hogy a maradék nélküli ki­

ürülés, melynek végcélja a nyelvtől és anyelv által közvetített gondolatoktól való sza­ badulást jelentené („még /tisztább volna, ha szóban sem tartod magad/ semmihez”), csaka nyelven, íráson keresztülképzelhető el. Azaz: anyelvtől megszabadulni csak anyelv segítségével lehetséges. A Daidal szövegeinek beteljesíthetetlen vágya ebből az ellentmondásból táplálkozik: az írás felszínre hoz, tisztáz, megszabadít, egyszóval:

ürít,ugyanakkor rendszerjellegébőlkövetkezően leszűkít,gátolés rögzít,így mindun­

talan a líraibeszélő terétkorlátozó tényezővé válik.

Ezzel egy időben a kötet verseinek nyelvi szintjén megfigyelhetünk egy másfajta mozgást is, nevezetesen a közhelyesnek tűnő nyelvi egységek bevett alakjainak oly mértékűmódosítását,mely az eredeti formát még felismerhetővé teszi,de jelentésében máregészen más szerepet rendel hozzájuk: „Korbanaz /igazság”, „hányni jár vissza a lélek”,„Kétszer nem léphetsz fél láb-/ bal hátra”,„Egy túlvilágomlik összebenned” stb. Az állandósultszókapcsolatok ilyenés ehhez hasonló átírása, bár, az eredeti és új jelentés interakciójának következtében, meglehetősen mulatságos tud lenni, mégsem a humor felé történő egyértelműelmozdulást jelzi. Az „Ismét csak fejvagy, Írás”kifeje­ zésesetében példáula fej vagy írásjáték neve alakulát azonosítássá oly módon, hogy a vagy kötőszólétige funkciótkap.Az írássá, fejjé (gondolattá) levés azonban alíraién számáracseppet sem mulatságos létforma, hiszen, ahogy arról márfentebb szóltam, az írás integráló szerepe mellett destruktív funkcióval is rendelkezik, azaz nem csak ki­ rajzolja, hanem mállasztja is a személyiség körvonalait. E nyelvi játékok, melyek a szavakszintjén is megjelennek: pl. „panierlos” (panír nélkülicsirkecomb), „Szóhalálá­

ban”,„műlúdbőr” (cipőtalp),minthaa nyelv felszínéről nem hatolnánaka tartalmi ré­

tegekbe, ésígy aDaidal kötetverseikapcsánnem beszélhetünk az irónia azon funkció­ járól, mely az elviselhetetlenkényszerek alól adna valamifélefeloldozást. Inkább a gro­ teszk látásmód jelenik meg a szövegekben, _, a megmosolyogtató és az ijesztő bizarr ke­

veréke: pl. „valami bőrbe halandó belenő / elkerülhetetlenül”, „Émelygő pióca, kelsz át a Vérmezőn”, „Smég ágybatérni a dráma”. Aversekhumoranem rést üt azelvisel- hetetlenségeken,hanem csak más szemszögbőlmutatja a lét kényszereit. Minthogyha Marno azért fordítaná ki az egyértelműségeket,hogyígy vegye őket másképpen szem­

ügyre, ám a végeredménynem változik, mindig ugyanaz marad: az önmagábólkiutat nemtaláló gondolat gyötrelme.

(az álmok) A kötetszövegeiben fontos szerepet kapnak az álmok, melyek az ábrá­ zolt világban gyakran nem különíthetőkel a valóságtól, hanem azzal szétválaszthatat- lanul egybefonódnak. Ennek oka talán abban keresendő,hogy a lírai alany a megisme­ rés reményében egészenaz álmok forrásáig hatol, pontosabban túljut azonavonalon, mely a mindennapok logikájátaz álmokétól elválasztja. Mindenesetre ez még nem je­

lentenéaz álmok áttétel nélkülimegjelenését, hiszen a nyelvbe, versbe lépveannak lo­ gikai rendjébeszerveződnek, vagyis: a nyelv újrastrukturálná az álmokat. Am ez a ha­

tásmechanizmusnem ilyen egyértelmű a kötet szövegeiben. Nemritkán, mintha a vers logikája igazodna az áloméhoz, pontosabban annakszabálytalanságaihoz, öntörvényű- ségeihez: „Rókád lába hideg, mint az álom. Mely/ azutánjön. Ég a talaj az ezeregy / robbanástól, és nincs igazság a földön, / torkod sípol, eleged van az egészből / egy szempillantás alatt”. Mindemellett az álom-logika nemcsaka nyelvfőleg szemantikai meghatározottságait ássa alá,hanem tematikai szinten is destruáló szereppel bír, hiszen

106 tiszatáj

azálom nem aboldog önfeledtség (vö. teljes kiürülés) állapotátrejti magában, hanem ugyanazokkala nyomasztó asszimetriákkal terhes, mint az ébrenlétpillanatai: „Van­ nak kifogás- / talanhelyek (s akik elfoglalják azokat), /melyek egy álom által lesznek egyszerre/ lerobbanva mind, s helyre nem hozhatók/ semmi műgonddal többé”.

Ahelyett, hogy azelviselhető gondolatnélküliségbe szippantanáaz álmodót, visszaviszi a bizonytalanságok és szorongásokvidékeire: „fejest ugrasz egy álomba, mely hátra­

halad”.

(összegzés)ADaidal címűkötet verseinem könnyen adják meg magukat az inter­ pretációnak, pontosabban annak az olvasói megközelítésmódnak, mely a szövegeket maradéktalanul uralni akarja, elemeit egy átfogó egészlegességbe kísérli meg mereví­ teni. Ajelentésekfolytonos átrendeződése, feloldhatatlan egymásnak feszüléseelbizony­ talanítja azokat az értelmezői döntéseket, melyek lezárni, véglegesíteni szándékoznak.

Ehelyett aversekolyan játékra hívnak, mely amellett, hogy aktív jelentésteremtő munkát igényel, felülírhatatlan megoldásokra mégsem törekszik.

Marno János szövegei olyan lírai aktusoknak tűnnek, melyekben a beszéd alanya nem különbözik el az ábrázolt világtól, hiszen ami a maga töredékességében és ron- csoltságábanmégis megmutatkozik,az alírai alanyképzeletiés gondolati cselekedetei­ nek öntörvényű szimbiózisa.Ám e szétválaszthatatlanságegybenazt is jelenti, hogy a lírai szubjektum számára nincs menekvés a gondolat útvesztőiből, mint ahogyan Daidalosz számárasincs a szárnymegépítéséigMinósz labirintusból(„Este / lesz, mire újabb szárnycsapásba kezdesz”). A kötet szövegei olyan lelki mélyfúrásokat dokumen­ tálnak, melyek az elgondolhatóság, a kifejezhetőség határát feszítik. És ha néha túl mélyrőljönis avers szava, ki átadja magáta szövegek akaratának, a gyötrő bizonyta­ lanságok mellé, a tisztázás soha be nem teljesedő, ugyanakkor soha meg nem szűnő reményét kapja.

&ághy Midó