zsef: A társadalmi gyakorlat iskolája ✓✓ Albert Pál:

ibkMcikudtú

A TARTALOMBÓL Angi István: A zenei alapképes­

ség jelentősége az esztétikai kultúrában ✓✓ Nie- derhauserEmil: Jugoszlávia 1918-1990 ✓✓ Stier Miklós: Collegium Hungaricum Vindobonense ✓✓

Cs. Gyimesi Éva: Kié az egyetem? ✓✓ Kocsis Jó­

zsef: A társadalmi gyakorlat iskolája ✓✓ Albert Pál:

Matisse ✓✓ Pápai Zsolt: A magyar történelem ok­

tatásának esélyei Romániában ✓✓ Fogarassy

Miklós: Mi az, hogy „magyar gyermekirodalom”?

Számunk szerzői

Albert Pál, művészeti író, Pá­

rizs____________________

Angi István, egy. tanár, Gh.

Dima Zeneakadémia, Ko­

lozsvár

Bálint Ágnes Júlia, egyetemi hallgató, Kolozsvár

Bárdos József, tanár, Arany János Református Gimnázi­

um, Nagykőrös

P. Dombi Erzsébet, tanár, Ko­

lozsvár

Enyedi Sándor, tud. kutató, Közép-Európa Intézet, Bu­

dapest

Fogarassy Miklós, tanár, Ko­

lozsvár

Cs. Gyimes Éva, tanár, Ko­

lozsvár

Kása Molnár Magdolna, ta­

nár, Kolozsvár

Kocas József, tanár, 1. sz. Ál­

talános Iskola, Szenttőnnc Lannert Judit, tudományos munkatárs, OKI, Budapest

Ujlaky István, tanár, Bányai Júlia Gimnázium, Kecske­

mét

Zágoni Balázs, a Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének szervezési alelnöke, Kolozsvár

Pápai Zsolt, tanár, Budapest

Pappné Nagy Éva, főisk. ta­

nársegéd, BGYTF Tanító­

képző Intézet, Nyíregyháza Poór Zoltán, tanár, Arany Já­

nos Általános Iskola, Kecs­

kemét

Sebők Zoltán, m ű v é sze t­

történész, Budapest Galéria Sneé Péter, esztéta, Buda­

pest

Stier Miklós, tudományos igazgató, Collegium Hunga- ncum, Becs

Tarján Tamás, tanár, ELTE BTK, Budapest

Niederhauser Emil, akadémi­

kus, MTA Történettudományi Intézet, Budapest

ISKOLAKULTÚRA Társa da lom tudomáy IV. évfolyam 1994/3.

Az Országos Közoktatás Intézet folyóirata

Főszerkesztő:

GÉCZI JÁNOS

A szerkesztőség munkatársai:

ANDOR MIHÁLY DIPPOLD PÁL FATALIN LÁSZLÓ KAMARÁS ISTVÁN KORMÁNY GYULA MÁNYOKI ENDRE MÁTIS LÍVIA SEBÖK ZOLTÁN SZAKÁLY SÁNDOR SZENDREI JÁNOS SZÉKELY SZ. MAGDOLNA TAKÁCS VIOLA

TRENCSÉNYI LÁSZLÓ VÁGÓ IRÉN

VÁMOS ÁGNES ZALÁN TIBOR

ASZTALOS ILDIKÓ (Kolozsvár) TÓTH LÁSZLÓ (Dunaszerdahely) FÜLÖP YVETTE

GULYÁS LÁSZLÓ SZEBERÉNYI BEÁTA TOLNAI SZABOLCS VARGA PIROSKA

A borítót ás a belső tipográfiát tervezte:

HELLE MÁRIA

Kiadja az Országos Közoktatási Intézet

Budapest, Dorottya u 8 1051 Felelős kiadó:

ZSOLNAI JÓZSEF főigazgató Szerkesztőség:

Budapest, Dorottya u 8 1051 (Postacím: 1393 Budapest, Pt.: 701/420)

Telefon: (1) 138-29-38 Telefax: (1) 118-63-84 Szerkesztőségi fogadónapok:

kedd, szerda, csütörtök 10-14 h T erjeszti a Hlrker, v a la m in t e g yé b alter- n a llv te rje sztő k. E lő fize th e tő a s z e r­

ke sztő sé g e lm é n kö zvetle nü l, va gy á t­

u ta lá ssal M N B 2 3 2 -9 0 1 7 4 -4 2 7 3 pénz- lorgaJm i je lz ő s z á m o n Előfizetési díj s z á m o n ké n t 100,- Ft (Teljes évfolyam 2 4 0 0 ,- Ft; Te rm é sze ttu do m á ny 1000,- Ft, T á rsa d a lo m tu d o m á n y 1000,- Ft, M a te m a tika -In fo rm a tika -T e ch n ika 4 0 0 ,- Ft.) M e g je le n ik ké thetente H U ISS N 121 5-52 3 3

A n yo m á s a z M S Z H N yo m d a é s Kiadó Kft. N y o m d á já b a n készült.

F e le lő s vezető:

N a gy L á szló ig azg a tó

idMukMlúfm

AZ ORSZÁGOS KÖZOKTATÁSI INTÉZET FOLYÓIRATA

IV. évfolyam , 1994/3.

Tartalom

Angi István: A z e n e i a la p ké p e ssé g je le n tő s é g e a z e s z té tik a i ku ltú rá b a n (2 ) Ujlaky István: „K ö zö s é desanyánk a h a za ” (7 ) Bárdos József: T an ít­

su n k Id u n á t (1 5 ) Pappné Nagy Éva: A tö rté n e le m k is z o lg á lta to ttja i (23 ) Niederhauser Emil: J u g o ­ szlá via 1 9 1 8 -1 9 9 0 (27) Stier Miklós: C o lle g iu m H ungaricum V indobonense (37 ) Sneé Péter: P ara- d zsan ov (47 ) Cs. Gyimesi Éva: K ié a z e gye tem ? (50) Kocsis József: A tá rs a d a lm i g y a k o rla t is k o lá ­ ja (53 )

S ZE M LE

Albert Pál: S zá zad u nk n ag y b o ld o g m űvésze (66) Lannert Judit: R om an tiku s zenem űvek (6 8 ) Enye- di Sándor: A m ag yar is k o lá k h e lyze te R om án iá ­ ban (7 1 ) Pápai Zsolt: A m agyar tö rté n e le m o k ta tá ­ sá na k e s é ly e i R om ániában (7 9 ) Zágoni Balázs:

Isko la ú jsá g o k (8 1 ) Fogarassy Miklós: M i a z, h o g y

„m a g ya r g ye rm e kiro d a lo m ”? (8 3 ) Bálint Ágnes Júlia: V itá s ké rd é se k a g ye rm e k- és ifjú s á g i iro d a ­ lom ban (87 ) P. Dombi Erzsébet: „S zabadon p in - tye bb a p in ty (9 0 ) Kása Molnár Magdolna:

G yö ng yha lásza t és ke re sztyé n e szm e isé g a z iro ­ dalom ban (93 ) Poór Zoltán: K ü ld e té s a z é te rb ő l (97 ) Tarján Tamás: P ont, p o n t, ve sszőcske (1 0 0 ) H ÍR E K (10 1)

SZEPAR ÁTU M

Sebó'k Zoltán: B á cska i p o rtré v á z la to k

Lapzárta: 1993 d e ce m b e r 15

A zenei alapképesség jelentősége az esztétikai

kultúrában

ANGI ISTVÁN

A ze n e i alapképesség fejlődésének kutatása m űvelődésünk szám os te rü le té t é rin ti serkentően, de pedagógiai jelentőségének átfogó elm életét-gyakorlatát e l­

sősorban az e szté tika i kultúra kialakításában ellenőrizhetjük a legm eggyőzőbben.

M e ri a zene m ár a nevelés gyakorlatának antikvitásában is kiin d u ló szerepet já ts z o tt a m űveltség kialakításában, a ze n e i nevelés irányítása, m egvalósítása

p e d ig kö zpo nti kérdés vo lt a ko ra b e li társadalm ak intézm ényes n e ve lő i szerkeze­

tében. P latón íg y határozta m eg id e á lis állam a szám ára a zene fe la d a tá t: „éppen a zé rt van olyan ó riá s i fontossága a ze ne i nevelésnek, m ert a ritm us és a dallam hatolnak be legjobban a lé le k belsejébe, a zt hatalm as e rő vel m egragadják, s jó rendet hozva m agukkal, azt, a k i helyes elvek sze rin t nevelkedik, rendezett le lk ű em berré te szik A zene oktatása te há t akkoron m eghatározó e re jű vo lt a z in te g ­ ráns e szté tika i kultúra kialakításában e lé rt eredm ények értékelésében és alkalm a­

zásában is.

Elég ha a Püthagorasz nevével jelzett kanonikusok matematika indíttatású szépség- törvénye, illetve az Aristoxenosz vezette harm onikusok zenegyakorlatára épülő szépsé­

geszmény közötti ellentétezésekre gondolunk, amelyek feszültségeik és oldódásaik so­

rán napjainkig jellemzik a zenei szép meghatározásáért folytatott küzdelem múltját-jele- nét P la tó n tó l Phiíodém oszig, K e ple rtől G oethéig és Z e lle rig avagy B o lya i Farkas és fia, János „zenetanainak" szembenállásától S iklós A lb e r ti M olnár A n ta l zeneesztétikai párhuzamáig, illetve Kodály Zoltán, Bárdos L ajoszenepedagógiai célkitűzéseitől Lend-

va i Ernő, S om fai L ász ló elemzéséig s onnan is tovább...

Persze a zenei alapképesség elméleti-gyakorlati művelésének esztétikai méltatása egyaránt vonatkozik ennek a kutatásnak expressis verbis a zenei oktatásban játszott sorsformáló szerepére, valamint arra az interdisziciplinárisan megfogalmazódó elemző programra, amety a társművészetek és a zene kölcsönös feltételezett és egybehangolt tanításának szorgalmazásában érhető tetten. Hiszen az ifjúság-nevelés-kultúra hármas viszonyának zeneileg (és elsősorban zeneileg) rögzített algoritmusában az alapképes- s ^ e le m z ő kategóriája egyidejűleg figyelmeztet a zenei nevelés kétlépcsős megvalósí­

tására: a zenére és a zene á/fc?/törté nő nevelés máig szoros kapcsolatára, arra, hogy zenei felkészültség nélkül nincs hiteles zenei műveltség, és hogy a zenei műveltség ala­

pozó indítása nélkül egyetemes műveltség sincs. Az a/apképességzer\&peáaqóg\á\ és esztétikai fogalomköre egybehangzó ugyanis a zeneiségm üvBsz\ jelentésével, miszerint - a szinkretikus-ósi Müsziké hagyományaként - a múzsái művészetek (s nem csak azok) viszonyteremtése és harmónia-alkotása alapjában zenei indíttatású: a zene - viszonyok művészete, harmóniák gyakorlata.

Az antikvitástól napjainkig húzódó zeneesztétikái fejlődés ívén és a művészetek rend­

szeralakításának jelenkori történetében vizsgáljuk mi is a zenei alapképesség kategóri­

áját, pontosabban azt az igen fontos és ígéretes munkát, amelyet a K özoktatási kutatások sorozat 1993-as kötetének szerzői, Alagy Jó zse f (szerkesztette), Erős Istvánná (irta), Fo-

A ZENEI ALAPKÉPESSÉG JELENTŐSÉGE AZ ESZTÉTIKAI KULTÚRÁBAN d ó r K a ta lin é s P ethő István (közreműködött) Zenei alapképesség címen összefoglaltak és a zenepedagógia művelőinek rendelkezésére bocsájtottak.

Maga a fogalom - zenei alapképesség - a szerzők leleménye. Mint kifejtik, akár a zenei dimenziók, akár a zenei közlés oldaláról vizsgáljuk azt a kategóriát, jelentésköre minden­

képpen elvont: „Az alapképesség absztrakt, fogalmi kategória. Alapképességet fejlesz­

teni, mérni nem lehet, vizsgálata csak a konkrét tartalmú képességelemek (feladatok) sorával lehetséges. Ebből következik, hogy az alapképesség teljesítményei sem jelölnek konkrét tudást". Ám éppen elvontsága teszi lehetővé a gyakorlati nyitásokat. Különben, a szerzőcsoport előzetes kutató tevékenységére utalva kitűnik, hogy e kategória és a ráépített elemző modellek - a zenei dimenziók mátrixa és a zenei befogadás elemi re- ceptív-modellje - mind korábbi kutatói gyakorlat szerves eredménye, elvonása: a szerzők bölcsész-doktori értekezései épültek a zenei képesség vizsgálatának különböző terüle­

teire, mint például Erős Istvánná, A zenei képességek fejlődése (dallam és harmónia) 1982; F odor K atalin, A zenei képességek fejlődése (hangköz és hangszín) 1982: Pethő István, A zenei képességek fejlődése (ritmus és dinamika) 1982. A könyvészeti anyag még számos hasonlóan átfogó analízisre hivatkozik, amelyeket szintén a közelmúlt ered­

ményeiként tarthatunk számon.

Az alapkategória elemző erejét a kutatások során operatíve fejlődő és az elemzések­

ből pontosan kiolvasható két modell és ezek dinamikus kapcsolata érzékelteti, az a kap­

csolat, amelyből a kutatás valamennyi eredménye következik.

Az első modell a tesztek tárgyi megalapozását, a második a teszteredmények alanyi felmérését célozza. Mindkettő számos nyitást hordoz, és közvetlen alkalmazhatóságán messze túlmutat mind gyakorlati, mind elméleti jelentőségében.

A tárgyi modell tulajdonképpen a művészi anyag és kifejező eszközök szintjein szer­

vezi a zenei dimenziók mérhetőségét. Ám ebben a szervezésben újra kell értékelnie alap­

fogalmaink jelentésköreit is ahhoz, hogy a zenei alapképesség átfogó kategóriájában a felvett tartalmak szervesen összefüggőek legyenek, és egy egységes álláspontot képvi­

seljenek. Ily módon a dallam - harm ónia - ritm us - tem pó - dinam ika - hangszín dimen­

ziói végül is a tér-idő, pontosabban az egyidejűség és az egymásutániság koordinátáiban rendeződnek. És szolgálnak tesztfeladatok kialakítására. A kialakítás során az alanyi mo­

dell viszonyrendje határozza meg a teszt végleges formáját: az első modell minden összetevőjét a befogadás négy szintjén - a hallás - közlés - olvasás - írás algoritmu­

sában a képességvizsgáló modell előirányzásai szerint véglegesítik. Például a dallam- vizsgálás szintjén a melódiahallás elemzése a hangközhallás, a dallamhallás és a me­

lódiahallás vonalain zajlik. Ugyanez jellemző a melódiaközlés, -írás és -olvasás elemző továbbárnyalásaira. És úgyszintén a harmónia, a ritmus stb. dimenzióiban.

A két elemző szint modelláló összevetéséből az is kiderül, hogy maga az alapmodell általánosító szerkezete „transzponálható" a társművészetek befogadásának és művelé­

sének az elemzésére is. A szobrászat, az építészet vagy a tánc, a költészet értékelése, esztétikai befogadása ugyanis a zeneihez hasonlóképpen m érhető képesség; és ugyan­

ez áll a többi művészet recepciós szintjére is. Például a festészet anyaga és kifejező eszközei éppúgy modellé szervezhetők a szín, a vonal, a perspektíva, a sík közege, a felületarányok jegyében, és éppúgy értékítéletekben összevethetők a befogadás szint­

jeivel, a színlátás, a térlátás, a képreprodukció vonalain, mint a zenei modell objektív és szubjektív dimenzióiban.

A zenei alapképesség-modell továbbgondolásai közül egyesek részlet - , mások átfo­

gó kérdéseket érintenek.

Az objektív és szubjektív szintek konfrontációjában érdemes újragondolni az esztétikai elemzés alapozó problémaköreit is. Például kiderül, hogy a kifejező eszközök rend­

szerében a dallam-harmónia-ritmus esztétikai paraméterei „alkotó-objektív", míg a dina- mika-tempó-hangszín „előadó-szubjektív" csoportot képeznek; ám ezzel nem esik egybe a tér-idő disztinkciója, miszerint a hangszín (a szubjektív halmazból) és az összhang (az objektív halmazból) egyaránt térbeli asszociációt kelt, szemben a többi nagy tényező idő­

beli érzékelésével. Ugyanakkor a recepció-oldal fogalmai a mérhetőség elemzése során azt is jelzik, hogy az esztétikai analízisben a belső forma összetevői közül a szituáció­

blokkot, ezt a helycserés metonimikus és metaforikus erőteret, a hangnem képviseli.

ANGI ISTVÁN

„Voltaképpen a hangnem az a közeg, amelyben a melódia megjelenik, értelmezhetővé válik"-olvashatjuk szerzőink tanulmányában. És a belső formák szintjén újabb párhuza­

mok felvetései kínálkoznak. Például: a színpad mint szituáció-közeg, vagy a vászon mint az elrendezett termékeny festői pillanat helyzet-momentuma, illetve a dobogó mint a tánc téri közege stb. a hangnem kvázi-térbeli közegéhez hasonlóan a belső formavilág felépí­

tésének alapjául szolgálnak.

És a modell nyitottságából fakadó inspiráló összefüggések sorát folytathatnok a befo­

gadás szemantikai szintjén is. Kiderül ugyanis, hogy a hangköz konszonanciája és je­

lentéstartalmi gazdagsága fordított arányban állnak egymással. Ebből következik, hogy minél nagyobb a hangköz-lépés viszonyrendjéből fakadó disszonancia foka, annál ne­

hezebben mérhető és reprodukálható, ám jelentéstartalma éppen ezért egyre jellegze­

tesebbé válik, s persze ez áll a hangköz távolság mérésére és befogadására is. Ezért nevezzük egyaránt karakterisztikus hangköznek a témában előforduló „ritkább” lépést akkor is ha, ez a disszonancia fokából (bővített, szűkített intervallum) és akkor is, ha az intervallum nagyságából (pl. felfelé lépő kis sext stb.) következik - hacsak a téma nem ab ovo ugrabugrálon groteszk, komikus vagy éppen félelmetes stb.

Külön érdeme a zenei alapképesség analitikus modelljének a két oldal többszintű át­

járhatósága. Ezen a tér-idő, valamint az objektív-szubjektív tényezők egybejátszását ért­

jük. Valóban, a szintek rendezésében nem szerepel abszolút és egyeduralkodó princípi­

um: a zenei tartalmak egyenértékűségének rendező elvén túlléphet a feladatmegoldás nehézségének vagy könnyűségének azonossága mint csoportkritérium. Ám ezeknek az átjátszásoknak jelentős távlati funkciója is van, különösen a tesztelő elemzések elkövet­

kező fokán, amikor is az alapképesség modelljének általánosításai alapján felépíthetjük a műalkotások, az esztétikai vizsgálódások mátrixát is, az ízlésrtélet, a szemantikai elem­

zés, a befogadásélmény mechanizmusainak a kialakítását és fejlesztését szolgáló elem­

zések, tesztek rendszerét.

Az alapképesség absztrakciói persze nemcsak továbbgondolásaikban, de már önma­

gukban is számos kérdés újszerű bemutatásához vezetnek. Vegyük mindjárt a dallam- és a ritmushallás fejlődésének alakulását. A tanulmány elemzéseiből egyértelműen ki­

derül, hogy e két képesség alakulása 14-16 éves korban érezhetően lelassul. Igen figye­

lemre méltó megállapítása ez szerzőinknek. Ugyancsak az általuk felépített munka-mát­

rixok tevékeny szintjeiből következik, hogy ez a lelassulás korántsem jelent stagnálást, még kevésbé visszafejlődést. De, tegyük hozzá, a kellő pedagógiai feltételek biztosítása hiányában bizony jelenthet. A 14-16 éves kor a zenei nagykorúsodás kora. Eléggé drá­

maian példázza ezt a megállapítást a „csodagyerekek" felnőtté válása. Sajnos, a leg­

többje nem lesz „érett zenésszé”, még kevésbé „zenei zsenivé"; a gyermekkor bájával a csoda nimbusza is tovatűnik. Még jó, ha megmarad ifjonti „sorzenésznek". Ritka nagy kivételek M ozart, M endelssohn, Enescuvaqy Jehudi Mén uh in példája. Utóbbi különben nagyon is megszenvedett a felnőtté válás során. Éppen 14-16 évesen ismeri fel a gyer­

meki csoda elkerülhetetlen végességét, s a felnőtti feladattudat könyörtelen számonké­

rését. Ha nem kerül E nescumester kezei alá, talán ő is áldozat lesz, mint sokan mások.

Persze bennünket az általános iskola tanulói, az ő zenei alapképességük fejlődése ér­

dekel elsősorban. Ám az, ami a zenei képesség csúcsán érvényes, fennáll a középme­

zőnyben is: itt is a felnőtté válás krízise a meghatározó, ennek a kortünete a fejlődés lassulása. Anélkül, hogy banalizálnók a kérdést ilyen vagy olyan zenei nevelésen kívül álló tényezők felemlegetésével - másirányú értelmi-érzelmi érdeklődési körök megjele­

nése; a hobby és a művészi tevékenység tévesen értelmezett viszonyíthatósága; a szak­

mai nevelés és a hivatástudat művészet-ignoráló (-ellenes) fejlesztése stb. - , helyettük igenis zenén belüli, a zenei nevelésen belüli okokkal kell magyaráznunk a lelassulás ár­

nyékában ható erőket. Mert a lassulás tünet. Egyik birtokbavételi forma felcserélését jelzi egy újabb másikkal. Itt következik be, hogy a tanuló áttér az egyedi hangok közvetlen érzékeléséről a hangszerkezetek egószbeni közvetettebb megragadására. Ha eddig a formaelemeket ragadta meg, most az elemi formák befogadása felé irányul a figyelme.

És 16 éves kortól tovább, ha a nevelés tevékenysége megfelelő és folytonos, a fejlődés menete újabb lendületbe jön, immáron a formavilág magasabb szintjein, a tulajdonkép­

peni esztétikai élmény megszerzése felé, a „zene öröméért" (I. B em steirt).

A ZENEI ALAPKÉPESSÉG JELENTŐSÉGE AZ ESZTÉTIKAI KULTÚRÁBAN Ám az összetevők egyedi és a struktúra átfogó megragadásának lélektani folyamatai nem ugyanazon az általánosító fokon jönnek létre. Nyilvánvaló a struktúra egészének a megragadásában a magasabb fokú általánosítás érvényesülése, az elemi viszony­

összetevők mozaik-befogadásával szemben.

Jól érzékelhetjük ezt a befogadói rangsorolást a „relatív" és az „abszolút" szolmizáció hatékonyságának különbségeiben. Úgy tűnik, hogy a relatív szolmizáció eleve a struk­

túra befogadását célirányozza, míg az ábácé hangjaira épülő olvasás csupán e struktúra viszonyelemeit érzékelteti anélkül, hogy a belső, szervező rendek uralmára utalna. Itt a fejlődés folytonosságának egyenletességét - azt a tényt, hogy 14-16 éves korban a le­

lassulás a szolmizálásnak ebben a formájában nem következik be - valószínűleg azzal magyarázhatjuk, hogy a szerkezetelemek tanulása az, ami tovább folyik ebben a korban is, azoknak az elemi viszonyoknak a rögzítése, amelyek majd a zenei ismeretek gazda­

godásával vezetnek el a hangnemi szinteken lezajló azonosítások és különbségtételek olvasási gyakorlatához. Ezzel szemben a relatív olvasás eleve felajánlja ezt a lehetősé­

get. Igaz, szerényebben-szinkretikusan, a kezdő szinteknek megfelelően, és eltekintve az abszolút hangnem partikulárisan reális hangzásától.

És hogy a kommunikáció szerinti rendeződés meghatározó szerepére is emlékeztes­

sünk a zenei alapképesség szerkezetének működésében, közelítsük meg például a hangköz érzékelésének a mechanizmusát a nyelvtudomány oldaláról, a nyelvi közlés elemzésének fogalomrendszerével. Vizsgáljuk meg a hangköz ambivalens érzékelését.

A hangköz befogadása során mint formaelem jelentkezik az ábécés olvasásban, és mint elemi forma a relatív szolmizációban. A relatíve befogadott hangköz mindig interpretált a mindenkori hangnem színvonalán, míg az ábécé jelekkel olvasott hangköz a mindenkori hangnem közvetettségében mindig is interpretálásra váró. Ugyanakkor az interpretáltság nélkülözi az adott hangnem konkrét hangzásviszonyaiba való lehorgonyozottságot (a- mollba, d-mollba vagy F-dúrba, E-dúrba stb.), míg az interpretálásra várás a konkrét kö­

zegben a hangzás tonális (modális, atonális, bitonális stb.) további elrendezését igényli.

Éppen ezért a hangközbe rejtett szemantikai távolságot, s főleg e távolság bejárhatósá­

gának nehézségi fokát a szolmizáló alany kétféleképpen érzékelheti: a) relatíve mindig az analógia paradigmatikus tengelyén metaforikus átvitelekben fogja fel az elemi struk­

túrát (a öfc>v7?/'szelekciói pl. Esz-dúrban=esz-gé; A-dúrban=a-cisz; a-mollban=c-é stb.);

és b) abszolúte az ábécé rendszerben, amely az érintkezés szintagmatikus tengelyén a folytonosság kisebb-nagyobb megszakítottságát méri metonimikusan.

A tanulmány eredményei a két rendszer komplementaritásának szükségességéről is meggyőznek; hiszen, tovább gondolva a kérdést, a zenei nevelés ének- és hangszeres formái ma már mind inkább kölcsönösen feltételezik egymást és egyaránt feltételezik a kétféle írás-olvasás technikáját a zenei előadás és befogadás gyakorlatában.

Ami tehát közvetlenül a zenei oktatás vonalán a zenei alapképesség kategóriájából továbbgondolható, az elsősorban egy zenepedagógiailag is követendő princípiumra, a viszony-elem ek és az ele m i viszonyok krea tív befogadásának kettőségére vonatkozik;

az elsőt a gyermekkor bírja, és P iageta szim bolum képzésfogalmában ragadja meg; a második az ifjúkor eredménye, amit a szerkezetképzés tudatosításban fogalmazhatunk meg. C i Lévi-S traussa különbségeken túl a két mozzanat kölcsönös feltételezettségére gondolhatott akkor amikor a primitív gondolkodás objektív és szubjektív feltételeit az adott fejlettségi fokon nem csak az alanyi, hanem a tárgyi megjelöléshez is kötötte: nem a va- dak gondolkodása, hanem a ^¿/gondolkodás kategóriájával jelölte a szerkezetet. És ebben a jelölésben tételezte a szimbólum- és a struktúra-képzés szinkretikus közössé­

gét. M utatis m utandis:\é\Q Z\\( a zenei struktúrák sokasága és létezik bennük a különféle zenei gondolkodás sajátossága. Van gyermekdalban és van népdalban zajló zenei gon­

dolkodás, mint ahogy a különböző tonális-szituációk adta módokban történő gondolko­

dás is létezik. Elsajátításukat pedig, az anyanyelv védelmében, közösen, már a gyer­

mekkorban el kell kezdeni, akár a különböző nyelvek tanulását, s persze művészileg fej- leszteni-csiszolni műalkotások befogadásával, az esztétikai élmény erejével.

Visszatérve a dallam- és ritmushallás fejlődésének a lelassulásához a serdülőkorban, felvetődik persze az a kérdés is, hogy mennyiben járul hozzá az iskolarendszer a zenei alapképesség kialakításához. A válasz korántsem mindig megnyugtató. Mert a lelassulás

ANGI ISTVÁN

ideje gyakran szimptomatikusan egybeesik az ének- és zene-tanítás befejezésével. A líceumi oktatásban már nem mindenhol szerepel a zene... Akkor marad hát támasz nélkül a serdülő fiatal, amikor a legnagyobb szükség lenne rá. Mert eléggé felelőtlenül ruházzuk rá, félkészen késznek minősítve képesítését, a művészi értékek befogadásának jogát- kötelességét, örömét-bánatát. Vajon mihez kezd az ilyen fiatal a művészi értékek elhite­

tett, de be nem váltott birtoklásával - ha valamilyen csoda révén mégis megmaradt e zene vonzásában? Sajnos nem tud felnőni hozzájuk, s csak „pengeti, pengeti" gitárján divatos slágerjait.

Századunk tudományát, mint N. Harlm ann megállapította, a rendszerző és a problé­

mafelvető gondolkodás egyaránt jellemzi. Szerzőink munkája meggyőzően igazolja en­

nek a megállapításnak a valóságát. Alapkategóriájuk elemző erőtere a zenei nevelés egész rendszerét átfogja, kérdésfelvetéseik, megállapításaik pedig a legfontosabb nyi­

tásokat hozzák létre a hogyan tovább? távlatainak a kialakításában.

Köszönet és hála nekik minden ügyszerető pedagógus nevében!

Erős Istvánná (Fodor Katalin és Pethő István közreműködésével): Zenei alapképesség, Köz- oktatási Kutatások. Budapest, 1993._____________________________________________

320 oldal, ára 380 Ft.

M egrendelhető a Jelenkor Kiadó címén: 7621 Pécs, Széchenyi tér 17.

F ű z i L á s z ló

AZ

IRODALOM

HELYZEI ^h

„Szabad-e irodalom történetet írni a jelen irodalm áról?" - teszi fel könyve bevezetőjében Béládi M iklós nyom án a kérdést Fűzi László, aki könyve m eg­

írásával annak bizonyítására vállalko­

zott, hogy a korábbi hasonló kísérletek kudarca „nem a kortársi »irodalom tör­

ténet-írás« feleslegességét vagy éppen­

séggel lehetetlenségét sugallja szá­

munkra, hanem a sajátos nézőpontú, m eghatározott szándékokkal elvégzett vizsgálódás értelm ességét. A m ár em lí­

tett szempontok figyelem bevételével az irodalom életfolyam atait igyekszünk bemutatni, s a folyam atok és művek társadalmiságát, az irodalom nak a tár­

sadalommal való kölcsönös kapcso­

latát."

Legalább 11 db. m egrendelése esetén 40 % árengedm ényt adunk!

„Közös édesanyánk a haza”

A prózaíró Arany János organikus történelemszemlélete UJLAKY ISTVÁN

„A nyom ás, a zaklatottság, a m eghason/ás, m ely p o litik a i rázkódásink után Euró- p a-szerte e rő t ve tt a kedélyeken, m időn nem vala hit, nem rem ény, nem bizalom ,

- m időn besüppedt lábunk a la tt a föld, s b iztos irá n y h e lye tt a z asztaltáncz szédelgéseiben kerestünk e nyhületet: Hy kor, mondom, nem le h e te tt a jó ra va ló , a higgadt, a kita rtó alkotás kora... ’ (1 ) „ M inthogy p edig az uralkodók a népek szabadságát sohasem akarták, a népek kényte/enfttettek fe gyve rt rag ad ni és fegyveres ké zze l v fn i k i a szabadságot, m elyet az ú r Isten szivökbe o lto tt. E zt a harcot, m elyet a népek elnyom ó hatalm asság elle n vín a k-n e ve zik forradalom nak.

A forradalom a legszentebb harc, am i a világon lehet... "(2 )

Arany János sorai ezek: azé a szerzőé, aki az irodalomtörténet számára elsősorban, a szélesebb olvasóközönség szemében pedig talán kizárólag: költő. Alighanem csupán rajongói s az irodalommal hivatásként foglalkozók tudják, hogy Arany jeles prózaíró is:

mennyiségi szempontból sem jelentéktelen, tartalmában igényes és gondolatgazdag, műfajilag sokszínű prózai életmű birtokosa.

Semmiképpen sem „céhbeli történettudós", még csak nem is laikus történész, hiszen zömmel nyelvről, irodalomról, közéletről ír, s csak fehérholló-kivételként történelemről.

Mégis érdemes egy pillantást vetni történelemszemléletére, mert a „tudós költő” ebben sem nélkülözi az elmélyültséget és eredetiséget.

A fenti két idézet közül az első, ha nem lennének árulkodóak nyelvi fordulatai, mint

„rázkódásink” vagy „nem vala”, tartalma alapján akár XX. századi is lehetne: 1918-19, a második világháború, ’56 vagy mostani keserű-demokratikus rendszerváltásunk utáni fá­

radt értelmiségi közhangulatot idéz. A második gondolat már ízig-vérig XIX. századi, sőt némiképp a felvilágosodást juttatja eszünkbe. Olyan fogalmakkal, mint nép, Isten, sza­

badság, forradalom: egy jellegzetesen múlt századi progreszszív-liberális történelemfel­

fogás kulcsszavaival.

Arany történelmi műveltsége

Hogy Arany János széles körű történelmi műveltséggel rendelkezett, azt bizonygatni aligha kell, hiszen a korabeli iskolarendszer nagyobb szerepet tulajdonított a történelem tantárgynak, mint a mai, s a XIX. században még nem lehetett humán értelmiségit el­

képzelni alapos történelmi tudás nélkül. Arany esetében azonban ennél többről van szó.

(rónk rendelkezik mindazokkal a képességekkel, amelyekre egy hivatásos történésznek szüksége van.

Arany vállalkozik történelmi események beható elemzésére, mint Bánk bán-tanul­

mányában, amikor András galíciai hadjáratának körülményeit boncolgatja, vagy egyik publicisztikai írásában, az 1846-os lengyel tragédiát elemezve. Topográfiai és kronológiai ismeretanyaga bámulatos. A siklósi csata topográfiai körülményeit Z rfn y irő i\rt munkájá­

ban aprólékos gondossággal, hadtörténészt megszégyenítő szakértelemmel rekonstru­

álja. Bánk és Melinda életkorát, másutt G yöngyösi István é\&\rá\z\ adatait szakavatott ok­

nyomozással deríti fel. Különös érzéket és érzékenységet mutat az anakronizmusokkal szemben, melyeket maga elkerülni, másoknál felderíteni, bírálni igyekszik. Képes törté­

nelmi fogalmak egzakt használatára illetve definiálására: a forradalom és lázadás közötti

UJLAKY ISTVÁN

finom fogalmi distinkciója akár mai történelem-könyvekbe is bekerülhetne. Rendelkezik a modern forráskritika képességével, s alkalmazza azt:

„Ha krónikásaink, mint közösen véljük, nagyrészben népi énekekből merítettek, mivel bitfosabb az átvett, mint a kihagyott részek hitelessége" (3) veti fel, hiszen „E kora len- gedezése a kritikai szellemnek mindenesetre feltűnő. De nem azért örvendetes, mintha igy már krónikásaink adatait elfogadhatnék..." (4) De nem csak általánosságban ismeri el a forráskritika szükségességét, hanem konkrét esetekben is él vele.

Nem mondhatjuk azt sem, hogy Arany történeti műveltségében csupán a részletek em­

bere lenne. Képes elemzésre, s olykor kimondottan nagyívű koncepcióra. Felveti, hogy a harmincéves háború... vallási érdekben, vagy ennek színe alatt [sic!]" (5) folyt, másutt, a keresztesháborúk kapcsán a Kelet és Nyugat közötti „szellemi és anyagi áthatás" (6) lehetőségével számol.

Különösen izgalmas alábbi gondolata: Az alulról fölfelé irányuló történelmi fejlődés igen ritka, „S majdnem példátlan, oly körülmények kellenek hozzá, mint hajdan a görög nem­

zeté, mely előbb, mint a környező népekkel érintkezett volna,... megveté hitregéje, köl­

tészete alapját... Semmi sincs ehhez hasonló az újabb korban, hanemha Angliát említjük, mely elzárt szigeti helyzeténél fogva némileg önálló, alulról fölfelé irányzott fejlődést mu­

tat..." (7)

Ez a gondolat két szempontból is zseniális. Egyrészt, mert az antik görög és újabbkori angol fejlődés közötti párhuzammal számol, ami szellemes, és - ismereteink szerint - eredeti ötlet. Másrészt a XX. századi szociológia és politológia számára ismerős „alulról felfelé" vagy „felülről lefelé" építkező struktúrák Arany korában ismeretlen elmélete a köl­

tő-írónál bravúros intuíció.

Hasonlóan kora előtt jár Arany a honfoglaló magyarokról szólva: „E szerződés (a vér- szerződésról van szó) s a pusztaszeri nemzetgyűlés vetik meg alapját a nyolcszázados magyar alkotmánynak, s oly politikai érettségre mutatnak, milyennel gyülevész nomád nép nem bírhat" (8) - írja irodalomtörténetében. Ne a pusztaszeri „nemzetgyűlés" vagy a „nyolcszázados alkotmány” fikciójára figyeljünk: ezek Arany korában közhelyszerű né­

zetek, melyeket csak a XX. század történettudománya cáfolt meg. Az idézet befejező félmondata érdekes igazán. Itt Arany - persze nem önálló kutatómunka alapján, hanem ösztönös megsejtéssel - olyasmit vet fel, ami csak az elmúlt évtizedek modern törté­

nettudományában jelent meg, hogy tudniillik tiszta nomád nép volt-e a magyar.

Arany írásaiban „az idő áramlásáéról, „a kor szellemé"ről, másutt „kora érzületéről", illetve „e kor jelleméről” beszól. Bár magát a „korszellem” szót nern használja, lényegé­

ben erről van szó. Arany szerint minden történelmi kornak megvan a maga fő tartalma, mint pl. Zrínyi korában a reformáció-ellenreformáció és a török elleni harc, a középkorban a keresztesháborúk, vagy Vergilius idején „azon kor” „érzülete"...mely elalélva hosszú pártküzdéseiben, örül, hogy fejét a zsarnokság párnáira hajthatja, hisz másképp lehetet­

len volna a caesarizmus". (9)

Miként kortársait (például M adáchot, Kossuthot) Aranyt is foglalkoztatja a történelmi személyiség, a „nagyszabású elmék" szerepe. Felfogása szerint „minden idő és minden néposztály" kitermeli a lángészt, aki irányt mutat, kora előtt jár, vagy „éppen a kor embere, szükséges láncszem a fejlődésben.” (10)

Arany hisz az „irodalmi jogfolytonosságban” (11), mely „szakadatlan folyamot képez".

(12) Úgy véljük, a gondolat kiterjeszthető a történelemre is, hiszen másutt szerzőnk azt mondja, „Az általános emberi, mint lassú folyamat, örök egyformasággal lejt alá". (13) Egész irodalomtörténeti felfogása arra mutat, hogy (miként a XVIII.-XIX. század nagy eszméi, a felvilágosodás, a liberalizmus, a szocializmus vallják) Arany szerint a történe­

lemben fejlődés, progresszió van. Nem mentes azonban ez a fejlődés bizonyos ciklikus mozzanatoktól, hiszen „az élet viszonyaidnak „néhány alapvonása” „örök ismétlésben"

(14) újul meg.

Arany történeti-politikai értékrendjének középpontjában a törvényesség és az alkot­

mányosság áll. Jól illusztrálja ezt egyik politikai cikkének gondolata: „Hiszen mi az or­

szággyűlés? Mi vagyunk az, magunk, a nép. Ha tehát ezen országgyűlésre oly követeket

„KÖZÖS ÉDESANYÁNK A HAZA"

találtunk választani, kik várakozásunknak meg nem feleltek, abból nem az következik, hogy hagyjuk veszőben a hazát, hanem az, hogy jövőre szemesebbek legyünk, s jobban megválogassuk barátainkat." (15)

Nép, nemzet

Arany nópfogalma nem különbözik lényegesen a miénkétől. Egyrészt szélesebb érte­

lemben használja, a társadalom, a lakosság egészére értelmezi a nép szót, másrészt, s többnyire, „szorosan úgynevezett" vagy „tulajdon értelemben úgynevezett" népről, azaz a „közsorsúak"-ról, köznépről beszól. A költő kritikus szeretettel viseltetik az egyszerű nép iránt - ami persze így közhely. Pedig lényeges dologról van szó: arról, hogy megta­

lálható-e a középút a népet lenéző, megvető arisztokratikus szemlélet, s a nép sorsát idealizáló populizmus között. Arany szerint a nép ősforrás, melyből a szépirodalom újra és újra meríthet. „Névtelen csoport" - melyből újra és újra kiemelkedik egy-egy lángész, ha a történelmi szükség ezt kívánja. ízlése sem lebecsülhető:... ne higgye senki, hogy a népet gondatlanul összefércelt históriákkal ki lehessen elégíteni. Ez ösztönszerű jó íz­

lés, e költői érzék a népben nem csak a jelenkor sajátja, meg volt az mindig". (16) Hiszen

„a nép ízlése hosszú távon biztosabb, mint a művelt olvasóközönségé, mely olykor fél­

reművelt". (17) Látható, hogy ez nem a kívülről, és felülről jövők vállveregető-lekezelő népszeretete, sem a ravasz-demagógok népbarátsága, hanem: emelkedett érzelem, s tudatosan vállalt koncepció. Nem férhet össze ez a felfogás a nép helyzetét idealizáló jámbor népiességgel, melynek pásztor-idilljét, hamis illúzióit Arany többször is bírálja. El­

végre „a népköltő feladata nem az, hogy elvegyüljön a durva nép közt, hanem, hogy ta ­ nulja meg a legfelsőbb költői szépségeket is a népnek élvezhető alakban adni elő." (18) Árany nemzetfogalma meglehetősen bonyolult, kicsit talán következetlen is, és több ponton különbözik korunk nemzetfelfogásától. A modern történettudomány csak a XIX.- XX. században beszél nemzetekről, mert úgy véli: az ókori, középkori, koraújkori etniku­

mokat legalább két lényeges dolog különbözteti meg a modern nemzetektől.

Az egyik az a nehezen definiálható érzelem-, nézet-, ismeret-, eszme- és gondolat­

halmaz, melyet a nemzettudat, identitás, másrészről a patriotizmus, nacionalizmus, so­

vinizmus fogalmaival szoktunk körüljárni. A másik az egységes nemzeti piac, melynek pókhálója összekapcsolja az addig egymástól többé-kevésbé elszigetelt településeket, országrészeket, embereket.

Mai felfogásunkkal ellentétben Arany a nemzet fogalmát az ókorra, a középkorra, sőt, a magyar történelemben, még a honfoglalás előtti időkre is alkalmazza. Vajon kikre ter­

jedt ki a szerző szemében a nemzet: valamennyi azonos nyelvet beszélő emberre, mint­

egy a nép rokonértelmű kifejezéseként? Többnyire nem... mintha népünket nem érde­

kelné sorsa a nemzetnek, mely őt századokon keresztül dolog (rés) gyanánt tekintette".

(19)

Napjainkban, amikor a tűz és a víz a „népi" és az „úri” Magyarország látszik házasságot kötni a politikai jobboldalon, nehéz megérteni nép és nemzet ilyetén szembeállítását. An­

nál is inkább mert másutt maga Arany is ír a rró l... midőn a nép és nemzet elnevezése egy jelentőséggel bírt, midőn a nemzet színe-java ... szellemileg éppoly naiv állapotban élt, mint a köznép ... a nép, mely énekelt, a nép, mely azt hallgatta, egy-azonos volt a harczoló nemzettel." (20)

A két fenti idézet csak első látásra van ellentmondásban egymással.

Aranynál a rendi nemzetfelfogás él tovább. Eszerint volt valaha a „romlatlan magyar­

ságának egy „naiv" ősállapota, mely legalább Mohácsig tartott, melyben „a magyar mind nemes volt”. Ez a differenciálatlan „nemzet” vált ketté, egyrészt a művelt előkelő szár­

mazású, rendi nemzetre, másrészt a „dolog gyanánt" kezelt egyszerű nép „osztályára".

Ennek a néppel szembeállított nemzetnek ellentmondóan, másutt Arany félreérthetet­

lenül szinonim kifejezésként használja nép és nemzet fogalmát, egyszer egyenesen így ír:... ami nemzeti, az népi is..." (21) Valószínű, hogy a hagyományos, rendies nemzetfo­

UJLAKY ISTVÁN

galmat Arany korában váltotta fel a modern nemzetfogalom, innen a következetlen szó-

használat. ...

Arany szerint a nemzetet a „nyugati polgárosodás", a „nyugati kejelem" átalakítja, el­

koptatva valamennyit „őseredeti sajátságainkból". Azonban „Árpád nemzete" nem vet­

kezte le „jelleme alapvonásait", s „erkölcsi maga ép maradt", nincs szükség tehát aggo­

dalomra „míg az átalakulás természetes úton idő s körülmény lassan fejlesztő hatása alatt" történik annál is inkább, mert a fejlődés megfordíthatatlan, „nemzeti köntösnek" im­

már „nincs hajlama farkas- vagy párduc-kacagánnyá alakulni vissza." (22)

Arany szerint a „nemzet géniusa" óv a polgárosodás káros hatásaitól. Ugyanezen gé- nius őrzi a magyar népdal eredeti kincseit másutt. Ha a nemzet géniuszáról szólnánk, alighanem mindenki konkrét személyre: vátesz-költőre, zseniális tudósra, feltalálóra vagy hasonlóra gondolna. Arany nemzeti géniusza személytelen, elvont fogalom: nem definiálható egykönnyen, nem fordítható le egyetlen szóval a XX. század nyelvére. Talán a nemzeti „közös lelki alkat”, a „nemzeti identitás" fogalmaival közelíthető másrészről vi­

szont rokonságban áll a nemzeti kultúra olyan elemeivel, mint stabil értékrend és hagyo­

mány. Talán nem véletlen, hogy a „nemzet géniusa" fogalom napjainkra nyelvünkből ki­

veszett...

Arany nemzetfeltogásának alighanem legszebb vonása sovinizmustól való mentessé­

ge. Arany értékként kezeli a „nemzeti elfogultságtól való” „menf’séget. (23) Még 1848- ban kelt politikai cikkeiben sincs szó nemzeti gyűlöletről, pedig akkor a magyarság fegy­

veres harcban állt a németekkel és a nemzetiségek eyyrészével. A népe, nemzete iránt elkötelezett, de toleráns Arany azt is megengedheti magának, hogy adott esetben a ma­

gyarságot „negatív érdemnek" nevezze, ha az provinciális. (24)

Isten, vallás, egyház

„Tiszteli a vallást, neveti a dogmai szőrszálhasogatókat, a türelmetlenséget 'kövezni' szeretné." (25) - írja Arany O rczy L őríncről Éppúgy szólhatna azonban ez a mondat róla is.

Hogy Arany vallásos volt: természetes dolog, hisz korában csaknem mindenki az. Szü­

lei „rendkívül vallásosak", állítja önéletrajzában. Nyilván ő maga is e szellemben nevel­

kedett. De vajon milyen szerepet szán a felvilágosult szerző a transzcendens hatalomnak a történelemben? Es az egyháznak, a papságnak?

Arany szerint a „mindenütt jelenvaló ... mindenható, mindentudó, ...legfönségesebb fogalom...” (26) az isteni gondviselés, mely az emberi történelem legvégső, végzetszerű mozgatója. Az em beriség... gondviselés kitűzte célja, rendeltetése” (27) felé halad. A szabadságot az úr Isten oltotta a nép szívébe. Ennyi az a három-négy hely, ahol Arany prózájában történelemformáló szerep jut az isteni gondviselésnek.

Arany őszinte és mély vallásossága erőteljes antiklerikalizmussal párosul. Ellentmon­

dásosnak látja a vallás hatását az irodalomra. Kiemeli a reformáció irodalomtörténeti je­

lentőségét. De bírálja is ezt a szerepet másutt: „Vannak szent és szenteskedő, szigorúan kegyes, de kegyesen száraz lelkek, akik valamely költemény becsét a benne parázsan felhalmozott valláserkölcsi tanulságon mérik... s a képzelet minden szabadabb játékát, az emberi szenvedély, az élet, a viszonyok hű festését feltétlenül kárhoztatják..." (28) ezért hát nem csoda, hogy a vallásos líra mögött nem feltétlenül a „buzgó szív” áll, hanem gyakorta a félelem, „hogy meg ne ítéltessenek csupa világias hajlamukért.” (29)

Arany dicséri Zrínyit, amiért „nem volt türelmetlen, vakbuzgó" (30), vagy // Józsefet, mert „sok jót tett, mikor ...a vallásbeli üldözést megszüntette, a papokat megzabolázta".

(31) Viszont bírálja S zent Istvánt, mert „a németeket s papokat" túlságosan szabadjára engedte. (32) S bírálja újra és újra a vallási türelmetlenséget, gyűlölködést. „Az a baj, hogy a főpapok féltik százezrekre menő jövedelmüket ...s a népet a szabadság felől fel nem világosítják, sőt azt hitetik el vele, hogy minden bajnak, ami most van, a szabadság az oka." (33) írja egyik politikai cikkében.

„KÖZÖS ÉDESANYÁNK A HAZA"

Ám a vallás és az egyház nem csupán az önző, kicsinyes, gyűlölködő szerepét töltheti be. „A keresztes mozgalom egyike ama világmegrázó forradalmoknak, melyeken által az emberiség nagy lépést tesz ...s a nemzetek a lelkesülés egy szent pillanatában meg­

értik ‘isten akaratját' ellenállhatatlanul ragadja a kedélyeket egy közös, nagy eszme...”

(34) - fest kissé idealizált képet Arany a keresztes háborúkról, mintha csak igazolni akar­

ná: nem az eszmével, hanem annak gyarló papjaival áll szemben.

A szerves történelem

Az organikus (biologikus) történelemszemlélet atörténelmet, atársadalmi mozgásokat az egyes élő szervezetek analógiájára értelmezi.

A népek, nemzetek, országok és egyes társadalmi jellegű fogalmak fejlődését a nö­

vényi élethez, az egyes ember életmegnyilvánulásaihoz hasonlónak képzeli el. A nem­

zetnek is születése, gyermekkora van, növekszik, megbetegszik, táplálásra vagy gyó­

gyításra szorul, megöregszik. Az organikus történelemfelfogás a görög-római antikvitás­

ban és a reneszánsz idején volt talán a legelterjedtebb, de napjainkig számos eszme- rendszerben, illetve szerzőnél felbukkan. A biologikus felfogás Arany történelemszemlé­

letének is fontos eleme.

„A hazára pedig, aki mindnyájunk közös édesanyja, semmi gondunk sem volt: elcsap­

tuk, magára hagytuk, éljen, ahogy tud. A haza élt is, úgy ahogy, - de nem erősödött, csak tengődött, sőt naponként gyengült, úgyhogy sokan az értelmesek közül életéért is ag­

gódtak." (35) - írja egyik népies politikai cikkében Arany. A ... sűrűn következű trónvillon­

gások elzsibbaszták a nemzetet, s csak III. Béla okos kormánya alatt üdült fel sebeiből"

(36) vagy a tatárjárás után „föllábadozott a magyar e halálos nyavalyából" (37) olvashat­

juk másutt. Az organikus szemlélet klasszikus képei ezek. És vajon elszigetelt esetekről van szó? Semmiképpen sem. Hiszen olvashatunk Aranynál a nemzet életéről vagy jel­

leméről, elfajult magyar nemzetről, fiatal nemzetiségről, ifjú kereszténységről, a nemzet gyermeki elfogultságáról. De a nemzeten túl más történelmi-társadalmi jelenségek orga­

nikus felfogásával is találkozhatunk:... gondolat és ritmus: egy test, egy lélek", a törvény­

ek gyökeret vernek, a színdarabok tenyésztek, az érzelmes elfajul, az idegen szavak:

kakukfiak, van leánynyelv és testvérnyelv, miként a szavaknak teste „irodalmunk oly iro­

dalmak tetején nőtt..." (38) és sorolhatnánk még.

Hogy Arany prózája tele van organikus képekkel: ténykérdés.

Tudjuk azonban, hogy míg a biologikus szemlélet az ókorban közkeletű, általános ér­

vényű filozófiai kiindulópont, későbbi korokban, a XIX., s főként a XX. században gya­

korta csupán a mondanivaló színesebbé, érthetőbbé tételét szolgáló plasztikus költői kép, mélyebb filozófiai tartalom nélkül. Vajon Arany szervesnek hitte a történelmet - vagy csupán, élve egy tetszetős fogalom-készlet és képrendszer lehetőségeivel, a forma, a külcsín kedvéért használta azt? Mindkét lehetőség mellett szólnak érvek.

Ne felejtsük: A:any elsősorban költő. Ami a történész szemével biologikus kép, az a poéta számára csupán hasonlat, metafora. Az is tény, hogy Arany jelentős klasszikus műveltséggel rendelkezett: átvehette antik szerzők biológikus képeit anélkül, hogy ma­

gáévá tenné a mögöttük húzódó filozófiai tartalmat. Van is erre példa. Arany többször alkalmazza a jellegzetes antik toposzt a szerencse forgandóságáról, mégsem feltételez­

zük, hogy hinne Fortuna istenasszonyban. Itt-ott konkrétan is kimutatható antik hatás bi­

ologikus képein: a nyelv és a költészet organikus felfogása több tucatszor bukkan fel Arany prózájában, némiképp C iceroBrutusát idézve.

Ugyanakkor az is tény, hogy az organikus képek alkalmazása nem Arany sajátja. Kül­

földi és hazai kortársai közül sokakra jellemző a biologikus felfogás: Ferenc Jó zse f és Kossuth, M adách, s további példákat is említhetnénk. Az organikus szemlélet nem ide­

gen a XIX. század szellemétől - miért ne vallhatná ezt a felfogást Arany is? Bár e kérdés nem válaszolható meg százszázalékos bizonyossággal, egy idézet mégis döntő súlyú lehet:....nincs ugrás a fejlődésben, s a költészet éppúgy a csecsemőkorban kezdte, mint minden egyéb". (39) Aranynak ez a lábjegyzete magától értetődő természetességgel ha­

sonlítja a csecsemő növekedéséhez a költészet fejlődését, miként ("minden egyéb") más

UJLAKY ISTVÁN

jelenségekét is. De nem is hasonlítja: azonosítja az egyes ember mint biológiai lény, s a társadalmi jelenségek fejlődésének törvényeit.

Mik voltunk? Mivé leszünk?

Van Arany prózai művei között egy különös írás. „Mik voltunk? Mivé leszünk? (Magyar- ország története, dióhéjba szorítva)" a címe. Hazánk történetét 15 oldalban foglalni össze: hajmeresztő vállalkozás. Olyan szerzőtől ráadásul, akire inkább jellemző a rész­

letek iránti érdeklődés, mint a túlzott nagyvonalúság, inkább a józan, mértéktartó elem­

zés, visszafogottság és bölcs távolságtartás, mint a felületesség és elnagyoltság.

A „Mik voltunk?..." pedig nem mentes némi összecsapottságtól. Egy-egy mondat, oly­

kor pedig csupán egy-egy szó jut királyainkra: nyughatatlan Salam on, a bölcs Kálm án;

a gyáva András ...S nem kevés a túlzó leegyszerűsítés, gyermeteg magyarázat.

Mégis úgy érezzük: zseniális munkáról van szó. Ugyanis a mű születési dátuma: 1848.

Műfaja: népies politikai cikk. Nem szabad hát ettől az írástól tudományos igényességet várnunk, viszont egyszerű és tiszta formában pillanthatjuk meg Arany történelemszem­

léletének néhány fontos elemét

A magyarság, „mint pusztító árvíz, jött napkeletről”. (40) Középkori történelme: siker- történet. Három főszereplője van: a király, az országgyűlés és a nemzet. E három tényező közül a királyok szerepe a legbizonytalanabb. „Az eddig elfolyt kétszáz esztendő alatt, - maga kárán megtanult a magyar annyit, hogy nem jó a királyokat csak úgy szabad ked- vök-kényök szerint bocsátani ...mert ha akad egy-kettő, aki a maga jószántából hasznára dolgozik az országnak, megint következik tíz-húsz, aki azt gondolja, hogy az országot csak fejni kell." (41)

A magyar történelem egyik fő tanulsága: a szabad királyválasztás fontossága, s a ki­

rályi hatalom korlátozása.

... oly jeles király volt hogy a történetírók N agy Lajosnak nevezték el. Azonban mivel ő maga is nem az országgyűléssel egyetértve, hanem kénye szerint uralkodott, halálával visszaesett az ország régi állásába." (42) Hasonlót olvashatunk II. Jó zse frő l is, a k i... sok jót tett ...de rosszat tett midőn mindezt országgyűlés nélkül tette." (43)

Nyilvánvaló tehát a magyar történelem másik tanulsága: az ország csak akkor kormá­

nyozható jól, ha királya együttműködik az országgyűléssel. V. László esküszegéséért ... el nem kerülte az isten büntető kezét ...mert ...az úristen ...a bűnt még a királyokban is megbünteti." (44)

A magyarság tehát isteni gondviselés oltalma alatt áll, a királyra is ugyanazok az er­

kölcsi törvények érvényesek, mint bárki másra.

Viszont Hunyadi Já no s... megmutatta ...hogy korona nélkül is dicsőén lehet egy or­

szágot igazgatni." (45) A magyar történelem csúcspontja Hunyadi Mátyás uralkodása.

... ellenségei is csak egy hibát tudtak szemére vetni: hogy nem királyi vérből származott."

(46) Ez a két idézet világosan jelzi, Arany szerint az érdem és tehetség még a királyok esetében is fontosabb, mint a származás.

A középkori magyar történelem vázlatában is ott lappang a szerző politikai németel- lenessége. Politikai, mert nem nemzeti gyűlöletről, hanem támadó vagy megtámadott német királyról, ármánykodó trónkövetelőről, magyar királyi családba beházasodó király­

néról és udvaráról van szó, nem a német népről.

A magyarság két nagy katasztrófa (tatár, török), két eskűszegő király isteni büntetése ( / U lászló; V. László) s két nagy történelmi csúcspont [N agy Lajos, Hunyadiak) után ér­

kezik el az újkor s vele a H absburgok magyarországi uralma korába.

A Habsburg korral lelassul a történelmi cselekmény. A Habsburgok nem hódítás, ha­

nem választás útján kerültek a magyar trónra. Őket a nemzet kisebbsége támogatta, ab­

ban a reményben, hogy erőforrásaikat a török ellen fordítják majd. Ám a dinasztia rendre megalkuszik a törökkel. A Habsburgok gyávák és gyengék, a magyarokban nem bíznak, noha kétszer is - M ária Terézia alatt, majd N apóleon ellen - a magyaroknak köszönhetik koronájuk, birodalmuk megmaradását. A nemzetet elnyomják, szakadatlanul szabad-

.KÖZÖS ÉDESANYÁNK A HAZA"

sága eltiprásán fáradoznak... hiába áldozott a magyar vérével, vagyonával, hiába volt olyan derék vezére, mint Z rín yi M iklós, kicsinálták Bécsben, hogy ne boldoguljon a nem­

zet..." (47) Az elemzésben végképp felborulnak az arányok - ha a műhöz a történész szemével közelítünk: névtelen német tábornokok elnyomó magyarellenes tettei több teret kapnak, mint az egész erdélyi történelem, név szerint szerepelnek „magyarfaló" néme­

tek, de nem B ethlen Gábor, évszámmal is a szabad királyválasztásról való lemondás, de nem a Bocskai-felkelés. Háromszáz év alatt egyetlen Habsburg (II. József) érdemel némi méltánylást. A magyar szabadságharcról szabadságharcra küzd a Magyarorszá­

got elnyeléssel, végpusztulással és kiirtással..." (48) fenyegető németek ellen.

Felborult arányok, mondom, ha a művet a szaktudomány mércéjével mérjük. Viszont nagyon is helyénvaló arányok, ha ezt a kis dolgozatot annak látjuk, ami. Népszerű és népies politikai pamfletnek, a kurucos-protestáns történelem-felfogás tömör és közért­

hető megfogalmazásának, a forradalom és szabadságharc mellett szóló történeti-közjogi érveket összefoglaló brossurának, a progresszív magyar köznemesség mellett s a Habs­

burg ellenforradalom ellen mozgósító agitatív írásnak. Ezért, így és ennyire zseniális a

„Mik voltunk?...". Arany János: költő és író. Nem történész, nem politikus. Mégis, a for­

radalmi lelkesültség és hazafias elkötelezettség egy megszentelt pillanatában történel­

met ír - politikai céllal.

Dobozaink

Szeretjük a dobozokat. Sémákat, sablonokat. Zola naturalista. A cigányok nem sze­

retnek dolgozni. A cserebogár káros. Az SZDSZ kozmopolita. Jut doboz mindennek, min­

denkinek. Talán nélkülözhetetlenek is sémáink. Az egyediségében végtelen világot, meg­

lehet, nem is érthetnénk meg másképp. Csak hát előnyük egyben hátrányuk is: leegy­

szerűsítenek, s ezzel elszegényítenek. Arany János életművét is dobozba tesszük: a tu­

dós költő, a balladák, elbeszélő költemények, őszikék szelíd poétája. Pedig Arany, ha nem szoros, legalább átvitt értelemben történész is: a történelmet nem csupán felfedezni, hanem elemezni, megérteni is képes alkotó, akit talán elsősorban, de semmiképp sem kizárólag „a szó teste" érdekel, aki „A főrend erkölcsi romlottságát, nemzetietlensógét, divatozó hiúságait, benső nyomorát szánakozó megvetéssel nézi...", (49) aki tudja, hogy

„Valóban különös is lenne, ha a tudomány, míg föld és tenger minden növényét előkutatja, mellőzné az emberi lélek virágait". (50) Aki az éppencsak győztes, fiatal forradalomért aggódva írja: „Kinek jutott akkor eszébe, hogy eljőnek a sötétség fiai és konkolyt hintenek a szabadság tisztabúzája közé?" (51)

Egyszóval, aki az Egészet akarja látni s érteni. És képes is erre.

JEGYZET

(1) A rany János összes prózai művei Franklin Könyvkiadó, Budapest, 1938 Irányok 369. p.

(Mivel valamennyi idézetünk a fenti kötetből való a továbiakban csak az idézett mű címét tüntetjük fel, a kötetét nem.)

(2) Fellázadtunk-e mi magyarok? 1284 p (3) Naiv eposzunk 303 p

(4) U o. 307. p.

(5) Zrínyi és Tasso 280 p (6) U o. 275. p

¡7) írói arcképek R áday G e d e o n u l, p.

(8) A magyar irodalom története rövid kivonatban 1403 p (9) Zrínyi és Tasso 276. p.

(10) írói arcképek. Gyöngyösi István 454 p (11) Irodalmi hitvallásunk 392. p.

(12) írói arcképek Szabó Dávid 491 p (13) Zrínyi és Tasso 146 p

(14) U. o. 145-146 p.

(15) Mentsük meg a hazát 1258 p (16) Naiv eposzunk 301. p.

(17) írói arcképek Gvadányi Józse f 0 p (18) Önéletrajz 1576. p.

UJLAKY ISTVÁN

(19) Naiv eposzunk 295 p (20) U o, 301. p.

(21) írói arcképek. G yöngyösi István Ab* p (22) Visszatekintés 337. p

(23) Bánk bán tanulmányok 91 p (24) írói arcképek G vadányi Józse f410 p.

(25) író arcképek. O rczy L ő r in c i p (26) Szóptani jegyzetek 1526 p (27) Zrínyi és Tasso 273. p (28) Irodalmi hitvallásunk 401 p.

(29) írói arcképek. R áday Gedeon 504. p (30) Zrínyi és Tasso 281 p

(31) Mik voltunk? Mivé leszünk? 1282 p (32) U. o. 1269 p

(33) Mentsük meg a hazát! 1257 p (34) Zrínyi és Tasso 273 p (35) Segítsünk a hazán! 1241 p (36) Irodalomtörténet 1415 p

37 Mik voltunk? Mivé leszünk? 1272 p.

(38) Irodalomtörténet 1541 p . Naiv eposzunk 307 p , Széptani jegyzetek 1541 p , Zrínyi es Tasso 274 p ,

Naiv eposzunk 307 p , írói arcképek G yöngyösi István 459 p ., Kinek van igazsága?

1264 p , Irodalomtörténet 1264. p., Széptani jegyzetek 1528. p , Visszatekintés 314 p , Irodalomtörténet 1405 p., Visszatekintés 319 és 338. p

(39) Irányok 383, p

(40) Mik voltunk? Mivé leszünk? 1269. p (41) U. o. 1271 p.

(42) U. o. 1273 p (43) U. o 1282-83. p (44) U. o. 1275 p (45) U. o. 1274. p (46) U. o. 1275. p (47) U. o. 1278 p.

(48) U o

(49) írói arcképek. O rczy L ő rin c465. p (50) A magyar népdal az irodalomban 402. p (51) Fellázadtunk-e mi magyarok? 1285 p

Tanítsuk Idunát!

BÁRDOS JÓZSEF

Száznegyvenegy esztendeje, 1853-ban hunyta le örökre szem ét a XIX. századi m agyar kö lté sze t egyik különös alakja, Szász Károlyné S zász Polyxéna, k ö ltő i nevén Iduna. E z a z évforduló talán elég ok arra, hogy felidézzük a költőnőt, a k i csupán egy k is kö te tn yi verset hagyott hátra. É lete késő-szentim entális, rom anti­

kus m agyar regény. Jó ka i is írh a tta volna. Szász Polyxéna neves e rd é ly i nem esi családban s z ü le te tt Vízaknán, 1831-ben. A pja szem eriai Szász Károly, anyja F erentz Zsuzsa. Ebben a családban elő tte és utána is term észetes örökségként s z á llt g en eráció ró l generációra a széles európai m űveltség, a tehetség. M áig tudósok, m űvészek, tanárok, író k családja ez.

Korán eljegyezte az első (és egyetlen) szerelem. Örök hűséget fogadtak egymásnak unokatestvérével, idősebb Szász Károly nagyenyedi professzor Károly nevű fiával. A család ellenezte kapcsolatukat, és Polyxéna számára más férjet választottak. Az eljegy­

zést is megtartották. Szász Károly a „Menyasszony vagy" című verssel reagált az ese­

ményre. A vers hatása óriási volt. Polyxéna apja lábai elé vetette magát, s azt mondta:

inkább a halál, de ő nem tud hűtlen lenni Szász Károlyhoz. Ráadásul ezek után súlyos beteg is lett (valószínűleg a tébécé különféle tüneteivel küszködött gyermekkora óta, s ehhez erős lelki-idegi túlérzékenység - delejes betegség - is járult). A „zord atya" meg­

enyhült és engedett.

Egy szentimentális regény itt akár véget is érhetne. De Polyxéna élete romantikus re­

gény. Az 1848-as forradalomban nemcsak Polyxéna apja vesz részt (mint követ), hanem ifjú Szász Károly is. A bukás után Károly nem mutatkozhat az ismerős városokban, afféle fél-bujdosóként él, így a házasságkötésre is csak 1852-ben kerül sor. A 22 éves Szász Károlyt meghívták 1851-ben a híres nagykőrösi gimnázium magyar nyelv és irodalom tanszékére (melyet aztán szinte azonnal önként és örömmel adott át az ugyanakkor Nagykőrösre érkező A rany Jánosnak, hogy maga a mennyiségtani katedrát foglalja el.

Tehette, mert nemcsak az európai nyelvekben, a magyar- és világirodalomban volt igen járatos már ekkor, hanem matematikai műveltsége is jelentős volt. Ezt mutatja, hogy itteni tartózkodása alatt jelenik meg apjával közösen írt számtankönyvük. Fantasztikus tehet­

ség: közben papi vizsgát is tesz...)

A fiatalok igen boldogok. Kevés emberrel érintkeznek, jobbára csak az újonnan jött tanár kollégákkal (például Aranyékkal) járnak össze.

Innen, Nagykőrösről küldi el Polyxéna néhány versét Iduna álnéven a Hölgyfutár című laphoz, s atiszteletpóldánnyal lepi meg férjét, aki valószínűleg csak most értesül a fe ­ lesége verselő tehetségéről. Mert Polyxéna ugyan nagyon korán fogott tollat, de kezdet­

ben csak naplót írt, később szerelmesének leveleket. De a versírásnak sem az emléke­

zésekben, sem a levelezésben nincsen nyoma (1), még utalás formájában sem. Iduna kutatója, O sváthnéK holen Aíbína (2) úgy vélte, talán három vers még az erdélyi időkből származik, de szerinte Gyulai Pál - aki Szász Károlynak diákkora óta barátja volt - úgy tudta, a versek Nagykőrösön születtek.

Nem sokkal a házasságkötés után Polyxónán ismét erőt vesz a „delejes betegség", rohamai, erős fájdalmai vannak, aztán egyre inkább úrrá lesz rajta a „száraz betegség", a tüdőbaj, amely 1853 nyarán el is viszi. 22 évet ólt. Nagykőrösön temették el, a refor­

mátus temetőben. Temetésén ott volt az egész tanári kar. Asírkőre Arany János írt verset:

BÁRDOS JÓZSEF

Egész teste fájdalom vott, Egész le lke szere te t A z sú ly á tó l főidbe ha jo lt, Ez a m ennybe sie te tt.

Fényes lelkének a m ennyben Jobb is, m in t e fö ld i szennyben;

O tt van ig a z i hazája, K edveseit oda várja.

Mindössze tizennégy verset hagyott hátra. Ám ez a vékony füzet, melyet Szász Károly 1853-ban Pesten adatott ki (3), megérdemli figyelmünket, mert benne egy tehetséges nő biedermeier költői világával ismerkedhetünk meg. Hogy tehetséges vott, arról Arany több nyilatkozata tanúskodik (4), no meg az is, hogy az „Iduna hagyományai" elé Arany János írt négysoros ajánló verset.

M in t á lló csilla g o t Nem lá ttu k az égen, Fényesen ragyogott.

Oh i de m ár estében.

A biedermeier szóval a XIX. század első felének művészetét szokás megjelölni, amely egyesít magában késő szentimentális, klasszicista és romantikus elemeket. Afféle tipikus kisművészet, leginkább a divattal, lakberendezéssel kapcsolatban szokták emlegetni.

Határozott irodalmi tartalma is volt azonban, elsősorban német-osztrák nyelvterületen.

Olyan - a maguk korában igen sikeres költőket sorolnak ide, mint E ichendorfl, Cham isso, Uhland, G eibel. Lenau, Gni/parzersXb. Érdekes, hogy már Arany is ilyen társaságban említi - és elismerően - Idunát (5). A stílus jellemzője a jó formakészsóg, a csengő rímek, az erős zeneiség, képi világa a polgári kisvilág: a házastársi szerelem, a ház, a kert, a kerti fák és virágok, a madarak, az éjszaka csillagaival és a holddal, az élet apró örömei, bánatai. A biedermeier életérzésben egyszerre van jelen a klasszicista megelégedés és a romantikus elvágyódás, a lemondás fájdalma és az elért szerény boldogság öröme.

Iduna esetében azonban mindez igazi költészetté válik. Annál az egyszerű oknál fog­

va, hogy ami másoknál közhelyes irodalmi elvágyódás, az nála fájdalmas honvágy az elveszített ifjúság, egészség, illetve a szülőföld, Erdély iránt; ami másoknál pózos szen­

velgés, az nála szenvedés, ami másoknál játék a halál gondolatával, az nála félelmetes szembenézés a vég elkerülhetetlenségével.

Érdemes hát ismernünk ezt a különleges költőnőt. Érdemes már csak azért is, mert a nálunk általában lekicsinylőén emlegetett biedermeier nélkül nincsen sem P etőfi, sem Vörösmarty, sem Arany - hogy csak a legnagyobbakat említsük, őket sem értjük, ha nem látjuk, mi az a stílusvilág, amelyből zsenikként kiemelkednek. Nem is szólva arról, hogy ebből a kis romantikából táplálkozik majd a népnemzeti irányzat híres szent hármassága, az a bizonyos Isten-haza-család hármasság, az a szemérmes művilág, amelyet olyan nehezen sikerült csak széttörniük a századvégi dekadenseknek és Adynak.

Tizennégy verset hagyott tehát csak hátra. Egyetlen füzetet. Ez azonban Iduna külön­

leges költői gondosságát mutatja. Ha figyelmesen végignézzük, megdöbbenve tapasz­

taljuk, hogy nem véletlenszerűen egymás mellé került verseket olvasunk - még az sem igaz, amit G yulai gondolt, hogy a versek keletkezési rendjükben követik egymást - ha­

nem egy világosan megszerkesztett költői ciklust. Nem véletlen tehát a cím: Iduna ha­

gyományai.

A ciklus kezdetén a kedvese után epekedő leány alakjával ismerkedünk meg (Fecs­

ke...). E vers azonnal megfogalmazza a biedermeier életérzés lényegét. A leány ugyanis így üzen kedvesének a fecskével:

M ondd m eg neki, hogy ne já rjo n A h ír bolygó fénye után.

A boldogság k is fészekben Lakik a kunyhók oldalán.