I •
Ünnepi közgyűlés
a Magyar Néprajzi Társaság alapításának ötvenéves évfordulóján
Dr. Hóman Bálint
m. klr. vallás- és közoktatásügyi miniszter, védnök:
Megnyitó beszéd
Dr. gróf Zichy István
elnök:
I >
Ünnepi beszéd
Dr. Bartucz Lajos
ügyv. alelnök:
A Magyar Néprajzi Társaság elmúlt ötven esztendeje
B u d a p e s t , 1 9 4 0.
Különnyomat az Ethnographia 1940. 1. számából.
V .
(
/ T
/
A i b O• I
Ünnepi közgyűlés
a Magyar Néprajzi Társaság alapításának ötvenéves évfordulóján
Dr. Hóman Bálint
m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter, védnök:
Megnyitó beszéd
Dr. gróf Zichy István
elnök:
Ünnepi beszéd
Dr. Bartucz Lajos
ügyv. alelnök :
A Magyar Néprajzi Társaság elmúlt ötven esztendeje
B u d a p e s t , 1 9 4 0.
Különnyomat az Ethnographia 1940. 1. számából.
HELYBEN OLVASHATÓ
SZTE Klebelsberg Könyvtár
J001003199
X 1 6 6 2 7 1
KERTÉSZ JÓZSEF KÖNYVNYOMDÁJA, KARCAG.
ü r . Hóman Bálint vallásié»* közoktatásügyi miniszter, védnök ünnepi" megnyitó beszéde
Tisztelt Közgyűlés !
A Magyar Néprajzi Társaság megalapításának 50. évfordulóján a múlt küzdelmeit és a jelen eredményeit mérlegelve, hálás szívvel gon- dolunk vissza arra a maroknyi tudós csoportra, amelyik félszázaddal ezelőtt az ethnologia akkor nálunk még szinte ismeretlen új tudomány- szakának rendszeres művelését megkezdte. Kegyelettel emlékezünk a szervezésben és kutatásban előljáró Katona Lajosra és Herrmann An- talra, a nagytudományú Török Aurélra és Hermán Ottóra, a lelkes Jancsó Benedekre és Pápai Károlyra s akit talán elsőnek kellett volna említenem : Hunfalvy Pálra, Társaságunk első elnökére. A z ő érdemük, hogy a néptudományi kutatás fontosságát felismerve, komoly elszá- nással és tudatos célkitűzéssel hozzáfogtak a magyar népélet jelensé- geinek vizsgálatához, veszni induló emlékeinek összegyűjtéséhez s az így felhalmozódott anyag tudományos feldolgozásához. A z ő érdemük a magyar néptudomány-kutatás megindítása s az új tudományszak munkaszervezetének megteremtése: a Magyar Néprajzi Társaságnak és a Magyar Nemzeti Múzeum Néprajzi Tárának megalapítása.
De hálával és kegyelettel kell megemlékeznünk a Magyar Nép- rajzi Társaság és a Magyar Nemzeti Múzeum későbbi vezetőinek — Szalay Imrének és Tagányi Károlynak, Sebestyén Gyulának és Bátky Zsigmondnak, Solymossy Sándornak és Györffy Istvánnak — és tudós munkatársaiknak félszázados munkásságáról is. E két előkelő tudomá- nyos intézmény munkásságának, a leíró néprajz és a folklore, a ma- gyar és az összehasonlító néptudomány hiteles anyagát egyforma buz- galommal gyűjtő és rendszerező Múzeumnak s az anyagot feldolgozó és ismertető Társaságnak köszönhetjük, hogy alapításuk mai emléke- zetes évforduló napján valóban számottevő, komoly eredményekkel dicsekedhetünk s a munka folytonosságát, a néptudomány jövő fejlő- dését is biztosítva látjuk.
Többízben szóltam arról, itt e Társaságban is, hogy a nemzeti tudomány fejlődésének legfontosabb előfeltételét a szervezett m u n k á n
* Az 1939. november 29-én tartolt közgyűlés részletes lefolyását folyóiratunk Társasági ügyek c. rovatéban ismertetjük.
alapuló egészséges és folyamatos tudományos életben látom, mert az elszigetelten dolgozó tudós, ha még oly nagy lépéssel viszi is előre a maga szaktudományát, maga nem biztosíthatja a tudósmunka folyto- nosságát, holott a tudomány éppen ezáltal válik a nemzet életében ható és magas erkölcsi értékeket termelő tényezővé. Ezért adtam ma lEj éve, mikor a Magyar Néprajzi Társaság közgyűlése elnökévé vá- lasztott, kifejezést annak a meggyőződésemnek, hogy számottevő tu- dományos eredményeket csak a szaktudományokat művelő és annak munkásait szerves egységbe foglaló intézményeknek együttműködése esetén érhetünk el.
Ez a megfontolás késztetett arra, hogy annakidején a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatójaként elfoglaljam s viszont a Múzeum köz- vetlen vezetésétől megválván, odahagyjam az elnöki széket. A sze- mélyi kapcsolat megteremtésében véltem felismerni legfontosabb biz- tosítékát annak, hogy az ikertestvérként született Néprajzi Társaság és múzeumi Néprajzi Tár személyi okokból elszakadt kapcsolatai újra helyre fognak állani. Ugyanezek a megfontolások késztettek arra is, hogy az elnöki székből figyelmeztessem a tárgyi néprajz és a folklore tudományának művelőit, hogy saját körükben dolgozva, a résztudomány mellett az egészet is szemük előtt tartsák és sohasem feledkezzenek meg az ethnologiai tudományok egységéről s más tudományokkal való összefüggéséről. Ezért mutattam rá az egyetemi néptudományi tanszé- kek megszervezésének szükségességére is, hiszen az anyaggyüjtő és rendszerező, feldolgozó és népszerűsítő munka sikerét csak az ily munkára nevelő céltudatos tudósképzés biztosíthatja. Egyetem, Múze- um, Társaság harmonikus együttműködésében láttam akkor és látom m a is a fejlődés zálogát.
Tizenöt esztendő után örömmel és elégtétellel állapítom meg, hogy az akkori nagy problémák jórészt megoldáshoz jutottak és büszke vagyok rá, hogy a megoldásban nekem és munkatársaimnak is volt némi részünk. A Magyar Néprajzi Társaság és a Magyar Nemzeti Múzeum új önkormányzati szervezetében az Országos Magyar Történeti Múzeum egyik tagozataként működő Néprajzi Múzeum együttműködése személyi és tárgyi tekintetben egyaránt biztosítva van. A tárgyi néprajz és a folklore munkásai meddő vitatkozás és viszálykodás helyett legfeljebb a m u n k á b a n vetélkednek egymással. A z ország első egyetemén tan- széke van a néptudománynak, remélem újra tanszéke lesz az ember- tannak s minden bizonnyal a vidéki egyetemeken is sor fog kerülni néptudományi tanszékek felállítására, hiszen a közvélemény mind na- gyobb érdeklődéssel fordul a népi élet és annak jelenségei felé. A nemzetalkotó magyar fajta és az államszervező magyar nép múltjának és mai életének megismerésére, sorsának javítására és műveltségének emelésére, erkölcsi értékeinek és gazdasági erőinek gyümölcsöztetésére irányúló törekvés egy kis tudóstábor óhajtásainak köréből a nemzet- politika célkitűzésének középpontjába került. A kor szellemi áramlatai- nak hatása alól nemcsak a művészet, irodalom, tudomány munkásai, hanem a művelődéspolitika és az általános nemzetpolitika irányítói sem menekülhetnek. Felületes szemlélettel talán véletlennek látszik, de én úgy hiszem, mégsem lehet az, hogy Magyarország miniszterel- nöke m a a magyar táj- és népkutatás leglelkesebb előharcosa s hogy
5 Ünnepi közgyűlés
személyemben a Néprajzi Társaság volt elnöke ül a kultuszminiszteri székben. Korunk szellemi irányzatára jellemző tüneteknek kell ezt is tekintenünk, mint annyi más jelenséget közéletünkben és a tudományban.
Abban a reményben, hogy a fejlődés útja a magyar néptudo- mány teljes kivirágzása és szaktudományos intézményeink teljes fel- virágzása felé vezet, szeretettel köszöntöm nagyszámban megjelent tagtársaimat és kedves vendégeinket s az ünnepi közgyűlést megnyitom.
Dr. gróf Zichy István elnök ünnepi beszéde.
Nagyméltóságú Miniszter Úr, Tisztelt Vendégeink, Kedves Tag- társak !
Engedje Nagyméltóságod, hogy mindenekelőtt hálás köszönetün- ket fejezzem ki azokért a lelkes szavakért, amelyekkel ünnepségünket megnyitotta. Nágyméltóságod most védnöke, de régi tagja és éveken át elnöke is volt Társaságunknak, ennek munkájában is részt vett és így volt alkalma jelentőségét felbecsülni. Ezért vehetjük különösen nagyra, hogy most mint nemzeti műveltségünk hivatott őre és irányí- tója, súlyos elfoglaltságai mellett is szakított időt arra, hogy Társasá- gunk ünnepén megjelenjen, védnöki székét elfoglalja, Társulatunk je- lentőségét méltassa és ezzel buzdítást adjon jövőbeli munkánkhoz.
Szabadjon,egyúttal bejelentenem, hogy a Vallás- és Közoktatás- ügyi Miniszter Úr Őnagyméltósága ezen ünnepi alkalomra az Ethno- grafia-Népéletnek és a Néprajzi Múzeum Értesítőjének 150—150 pél- dányát rendelte meg. Ezt a támogatást hálás köszönettel nyugtázzuk.
A z előfizetésekből befolyó összegeket néprajzi kutatások céljára fogjuk fordítani. Hálásak lennénk, ha a megrendelt példányok lehetőleg a ta- nítósághoz jutnának. Ez esetben kétszeres hasznunk lenne Őnagy- méltósága gondoskodásából, mert ezek a füzetek termékeny talajra esve, Társulatunk munkásságának számos új hívet szereznének.
*
Ötven év még egy ember életében sem számít nagy kornak, egy társulatéban ez csak fejlődésének egy szakát jelenti és azt szeretném hinni, hogy ez az ötven év a mi Társaságunk életében csak az ifjúság szerepét fogja játszani. A szó romantikus értelmében vett ifjúkorra gon- dolok, melyben a lelkes vágyak, akarások uralkodnak, de még inkább csak tapogatózás, keresés előzi meg a férfikor, kívül- vagy belülről, de tudatosan irányított munkáját. Az elmúlt ötven év alatt Társaságunk élete sem mindig simán folyt, nehéz válságokat kellett leküzdenie, de ezalatt a néprajz tudományos feladatainak értelmezése és különösen a kutatások módszere is erős változásokon ment át. A Magyar Nép- rajzi Társaság ötven év előtti alakulógyűlésén Hunfalvy Pál célul : „a magyar állam és a történeti Magyarország mai és egykori népeinek tanulmányozását" tűzte ki. A z egykori népek kutatása azóta a törté- nelem, az őstörténet és még inkább a régészet munkakörébe ment át.
Magyarország élő népeinek, különösen pedig a magyar népnek tanul- mányozása lett az a feladat, amely néprajzi kutatóink legnagyobb ré- szének figyelmét lekötötte. Társaságunk folyóiratának, az Ethnographia- nak ötven évfolyama tanúskodik arról a lelkes, odaadó munkáról, ame- lyet Társaságunk tagjai a magyar népélet kivesző hagyományainak,
tárgyainak írásban, képben és múzeumi tárgyak alakjában való gyűj- tésével végeztek. H a ők ezt a lelkes munkát nem vállalják, úgy régi népi műveltségünknek nem egy eleme nyomtalanul elveszett volna.
Tanulság okáért ennek az értékes munkának fogyatékosságaira is rá kell mutatnunk. Ezek a fogyatékosságok szinte kivétel nélkül a köz- ponti irányítás hiányából vagy szervezetlenségéből eredtek. A kutatók, talán inkább romantikus hajlandóságoktól sarkalva, legszívesebben olyan néprajzi területekkel foglalkoztak, amelyek különlegességükkel, esetleg művészi hatásosságukkal vonzották őket vagy amelyeken kü- lönösen ősi elemeket véltek felfedezni. De e mellett még az ország színmagyar lakossága részein is, egész vidékeket hagytak ki, amelyek néprajzi szempontból a legújabb időkig ismeretlen területek maradtak, A modern néprajzi tudomány tudatosan irányított, módszeres ku- tatómunkát követel művelőitől. A modern néprajz nem más mint mű- veltségtörténet, amely nem egyes feltűnő jelenségekből, hanem a ta- nulmányozott műveltségek összetevőinek lehetőleg teljes ismeretéből vonja le következtetéseit. Egy vidék vagy embercsoport műveltségtör- téneti beállítása csak úgy lesz lehetővé, ha annak műveltségét más hozzá kapcsolódó, esetleg valamilyen kapcsolatban volt, műveltségek- kel is összehasonlíthatjuk. Ilyen összehasonlításoknál az összművelt- ség képe mellett annak egyes elemeit és azok elterjedését is kell is- mernünk. Ezt a célt szolgálják az újmódszerű ethnológiai adattárak, amelyekben az egyes műveltségi területek leírása mellett, az összes műveltségi elemek, pl.: kaszák, főzőedények, házassági szokások, stb., tárgyi és földrajzi szempontból felcédulázva, kartotékokba rendezve állnak a kutatók rendelkezésére. Ezt a már több helyen kipróbált, kü- lönösen a skandináv államokban és Finnországban magas szintre fej- lesztett módszert most mi is bevezettük az Orsz. Magyar Történeti Múzeum Néprajzi Tárában. A Néprajzi Múzeum Értesítőjében intéztünk felhívást a Magyar Néprajzi Társaság tagjaihoz, kérve őket, hogy ennek az adattárnak gyűjtő munkájában segítségünkre jöjjenek. A jelentke- zőknek részletes tájékoztatók állnak rendelkezésükre, ezenkívül szük- ség szerint kérdésekkel is fordulnánk majd hozzájuk. Őszinte öröm- mel állapíthattuk meg, hogy máris sokan jelentkeztek erre az önkéntes szolgálatra és szabadjon tisztelt tagtársainkat most innen, erről az ün- nepi ülésről is kérnem, hogy bennünket ennek a magyar nemzeti fel- adatnak teljesítésében minél többen és jobban támogassanak. A z eth- nológiai adattár nemzeti feladatot teljesít, mert elsősorban a magyar nép műveltségére és műveltségtörténetére fog világot vetni. De ennek segítségével fogunk kellő súllyal résztvehetni az ethnologiai kutatás nemzetközi munkájában, amelyben a magyar néprajznak is el kell megillető helyét foglalnia.
A Néprajzi Tárról szólva meg kell említenünk állandó baját, hely- kérdését is, amelynek megoldása egyelőre nagyobb áldozat nélkül el- érhető lenne, ha mostani otthonának minden helyiségét elfoglalhatná.
Ha a mai nehéz viszonyok között lehetne komolyabb áldozatokat re- mélnünk, úgy azt pusztuló néprajzi emlékeink megmentésére kellene fordítanunk. Ezen a téren jóvátehetetlen kárt fogunk szenvedni, ha közbe nem léphetünk. Ennek a mentőakciónak a rég tervezett szabad- téri múzeum felállításával kapcsolatban kellene megindulnia. Bármeny-
7 Ünnepi közgyűlés
nyire fájlaljuk is néprajzi emlékeink pusztulását, el kell ismernünk, hogy érzelmi szempontjaink néha összeütköznek a haladás elemi kö- vetelményeivel. A z a harc, melyet kormányunk a népességi viszo- nyok javításáért folytat, a szó legszorosabb értelmében vett nemzetvé- delem. Ez a harc csak akkor lesz eredményes, ha népünk világos, jó szellőzhető, egészséges lakásokban fog élni. Aki azt követelné, hogy a magyarság a hagyományok megőrzéséért régi, száz-százötven év előtti típusú házaiban éljen és tovább is ugyanolyan épületeket emel- jen, ép annyi értelemmel kívánhatná azt is, hogy katonáinkat elültöltő puskával vagy íjjal állítsuk szembe modern technikai háborúra felfegy- verzett seregekkel. Viszont az is kétségtelen, hogy mind műveltség- mind műtörténeti szempontból jóvátehetetlen kár lenne, ha ezeknek az építkezéseknek legalább is egy-egy jellegzetes darabját, eredeti beren- dezésével és melléképületeivel, a jövő számára meg nem őrizhetnők.
Két vidéki múzeumunk, a balassagyarmati és a veszprémi egy-egy jellegzetes megyei parasztházat építtetett fel múzeuma mellé. A kezde- ményező balassagyarmati teljesebben oldotta meg feladatát, mert az egész parasztudvart összehozta. Kívánatos lenne, hogy ez a példa követőkre találjon, de ez még mindig nem pótolná azt, amit a sza- badtéri múzeummal elérhetnénk : a különböző építkezési típusok átte- kintését, összehasonlítását és ennek a sajátos múzeumi anyagnak szak- szerű konzerválását. A lakatlan épület talán még a lakottnál is inkább ki van téve a pusztulásnak. Régi építkezésmódok kiveszésével a régi iparok és mesterségek is kivesznek. Nem egy olyan vidék van már is, ahol a jobb épületeket zsindellyel fedték és ma már alig lehet fazsin- dely faragót, valamint zsindelyezőt találni. Nemsokára ugyanez áll majd a nád- és a zsúpfedésre, valamint a népi építkezés sok más elemére is. H a a népi építkezés emlékeit meg akarjuk őrizni, akkor olyan szakemberekről kell majd gondoskodnunk, akik ezeket a divat- jamúlt munkákat, lehetőleg a régi eszközhasználattal tudják elvégezni.
Ilyen szakemberek képzése és fenntartása csak olyan központi intéz- mény keretében volna elképzelhető, mint amilyen a szabadtéri múze- um lehetne. Egy ilyen szabadtéri múzeum létesítése nemcsak a nép- rajzi tudománynak tenne nagy szolgálatot, hanem, a normális gazda- sági viszonyok helyreállta után, elsőrangú idegenforgalmi attrakciója lenne fővárosunknak. Ezért reméljük, kogy egy ilyen terv megvalósí- tását fővárosunk bölcs vezetősége is hathatósan támogatná. A Néprajzi Tár vezetősége, a rendelkezésre álló eszközök szerény keretében, már eddig is megindította a népi építkezés emlékeinek gyűjtését. V a n már egy szélmalmunk, amely egyelőre még dolgozik, de várja átszállítását, biztosítottuk számunkra egy taposómalom, valamint egy palócház meg- szerzését. H a ez a munka komoly arányokban megindulhatna, akkor múzeumunk tisztviselői ebben a gyűjtő munkában is bizonyosan szá- míthatnának tagtársaink irányítására és segítségére.
A Magyar Néprajzi Társaság célja tudományos cél, a magyarság néprajzának megismerése, a néprajzi kutatások támogatása. Most olyan- ról akarnék pár szót mondani, ami nem tudományos kérdés, de na- gyon közel áll azok szívéhez, akik a magyar nép hagyományainak ta- nulmányozásával foglalkoznak. Ez az élő hagyományok életbentartása, az elalvók felélesztése. Sokat halljuk, hogy átmeneti korban élünk és
bizonyos, hogy ez a szó közel jár az igazsághoz. A z az új korszak, amelyhez mi talán csak hídul szolgálunk, sokat el fog vetni abból, amit mi m a életszükségletnek tartunk, ami ma széppé teszi életünket.
Szép, festői faluink eltűnnek, színes és stílusos népviseletünk már csak helyenként maradt életben, népdalaink, népi táncaink, sőt népi hang- szereink is feledésbe mennek. A m i pedig ezek helyébe lép, az a mi szemünkben színtelen, íztelen, egyesek szerint „nem is magyar". A régi formáknak minden téren, mindenáron való fenntartása nem lenne keresztülvihető, sőt nem egy esetben, amint erre már rámutattunk, nem is lenne kívánatos. Nem lehet az az ideálunk, hogy a magyar nép úgy nézzen ki, mint ahogyan az amerikai indián rezervációkat szoktuk elképzelni, amelyeken tollas fejdíszű, bőrruhás, mokaszínos indiánok sátorban laknak és ha betegek nem orvost, hanem varázs- lót hívatnak magukhoz. Közbevetőleg mondom, hogy ez ott sem úgy van ahogy ezt sokan képzelik. A magyar nép egészséges fejlődését megakasztani semmivel sem szabad. Egyet azonban meg lehet, sőt meg kell kísérelnie mindenkinek, aki a nép közt él és meg tudja vele hallgattatni magát. Ez pedig az volna, hogy a nép, hagyományainak életképes elemeit átmentse a most kialakuló új életviszonyaiba. A Gyöngyösbokrétának ez sok tekintetben sikerült ott, ahol ezt a mozgal- mat egészséges érzékű, ízléses és tapintatos ember propagálta. Ta- lán az újabb igényeknek megfelelő népi építkezésbe is át lehetne menteni valamit a hagyományos építés művészi megjelenéséből. Ez azonban rendkívül kényes feladat és félő, hogy ha ezt a népben élő művészi hajlam magából ki nem hozza, külső beavatkozások csak íz- lésbeli megtévelyedésre vezetnének. Ismétlem, ezekhez a kérdések- hez csak megértéssel és tapintattal szabad hozzányúlnunk.
A néprajzi kutatónak is tapintatra és önfegyelemre van leginkább szüksége. Közvetlenül kell a néphez közelednie, meg kell nyernie bi- zalmát, mert különben nem jut hozzá, hogy belásson annak életébe.
Egyrészt annyira kell alkalmazkodnia a tanulmányozottakhoz, hogy szinte azonos lábon beszélhessen velük, másrészt azonban a tudós bizalmatlanságával és kritikájával kell mindent vizsgálnia, amit neki mondanak. Most, hogy társaságunk elmúlt ötven évétől búcsúzunk, megnyugvással nézünk annak jövője felé, mert komoly, tudományos képzettségű, a magyar néprajzot, de a magyar népet is szerető és megértő fiatal gárda készíti elő és szervezi meg az eljövendő ötven év munkáját. Bízom Társaságunk életképességében és hiszek szebb, termékenyebb jövőjében.
Dr. Bartucz Lajos ügyvezető alelnök beszámolója a Magyar Néprajzi Társaság elmúlt ötven esztendejéről.
A m i d ő n a Magyar Néprajzi Társaságnak 50 éves évfordulóját ün- nepeljük, úgy vélem, hogy illik, sőt talán kötelességünk is, — de min- denesetre nagyon tanulságos lesz, — ha visszatekintünk a múltba, ha felidézzük emlékünkben, hogyan is alakult meg ez a Társaság ; mik voltak az előzményei, milyen volt a célkitűzése, munkaköre ; kik ve- zették és mik mozgatták; milyen volt életsora, anyagi és szellemi helyzete, betöltötte-e hivatását s mit valósított meg abból a szinte fel-
; a - a - ; • "
•
. - • . ; . . ... . . ; . . . . . - - .
Ünnepi közgyűlés 9
mérhetetlen kötelességsorozatból, amit együttvéve magyar nemzeti fel- adatoknak, vagy az általunk művelt tudományokkal szorosabb kap- csolatba hozva : magyar nemzetismeretnek nevezünk.
E helyen 3 évvel ez előtt kifejtettem már, hogy a magyar nem- zetismeretre való törekvés a 18. században Bél Mátyással és Huszti Zakariással kezdődött, a 19. század első felében pedig egész sereg apró értekezés és elmefuttatás mellett Csaplovits János és Edvi Illés Pál munkássága által nyert határozott célkitűzést és első rendszerbe- foglalást ; mig végül 1886-ban Hunfalvy Pálnak Magyarország ethno- graphiája című m u n k á j á b a n első mai értelemben tudományos synthesist.
Vájjon véletlen-e, hogy éppen erre a z időre esik és Hunfalvy Pállal kapcsolódik a Magyar Néprajzi Társaság megalakulása is ?
1887 dec. 5.-én d. e. 10 órakor 31 tagú magántársaság gyűlt össze a M. Tud. A k a d é m i a földszinti saroktermében. Hunfalvy Pál foglalta el a z elnöki széket és Herrmann Agtal mint jegyző vázolta a z összejövetel célját.
Ez a magánjellegű értekezlet mondotta ki először egyhangú lel- kesedéssel a Magyar Néprajzi Társaság alakításának szükségességét és sürgősségét.
Több mint egy évig tartott a z óvatos, megfontolt előkészítés, a z alapszabályok kidolgozása és a tervszerű propaganda, amig 1889 jan.
27-én összeülhetett a M. Tud. A k a d é m i a Kisfaludy-termében a z ala- kuló közgyűlés, amely Hunfalvy Pál, majd Török Aurél folytatólagos elnöklése mellett megvitatván a z alapszabálytervezetet, megválasztotta a z első ideiglenes tisztikart.
A z alapszabályok belügyminiszteri jóváhagyása után 1889 okt.
27-én d. e. 10 órakor ült össze az I. rendes közgyűlés, amely Hun- falvy Pál megnyitója, Jókai Mór és Berzeviczy Albert államtitkár üd- vözlő szavai után megválasztotta az első végleges tisztikart.
Elnök lett: Hunfalvy Pál,
alelnökök : dr. Török Aurél és gömöri Havas Sándor, titkár: dr. Herrmann Antal,
jegyző : dr. Katona Lajos, pénztáros : dr. Borovszky Samu.
a z Ethnographia szerkesztője : dr. Réthy László.
1889 nov. 16-án tartotta az út Társaság első felolvasó ülését, amelyen :
1. Ponori Thewrewk Emil József főherceg őfensége dolgozatát mutatta be a cigányokról.
2. Török A u r é l : A z anthropologiáról és a budapesti anthropolo- giai múzeumról értekezett.
3. Herrmann Antal pedig : A hazai néprajzi m ú z e u m alapításá- nak fontosságát és sürgősségét fejtegette.
íme így alakult meg s így indult el útjára 50 év előtt a Magyar Náprajzi Társaság.
De mi volt a cél ? „A magyar állam és a történelmi Magyaror- szág mai és egykori népeinek tanulmányozása", — mondja az alap- szabályokra hivatkozva első elnöki megnyitójában Hunfalvy Pál.
És mi volt e tanulmányozás tárgya ? „Az ország mai és egykori népeinek eredete fejlődése, állapota, ethnikai jelleme és anthropologiai
m i v o l t a ; a néplélek és népélet megnyilatkozatai, melyek nagyon szá- mosak és különfélék" — m o n d j a tovább.
Akárcsak Csaplovits J á n o s n a k fél évszázaddal előbb szerkesz- tett programmját olvasnók s azt a nagykörvonalú egyetemes ethno- graphiát, amelyet ő látott lelki szemei előtt s amelyet könyvében meg- valósítani is iparkodott.
, Csaplovits és Hunfalvy néprajza nem csupán a „ n é p " rajza volt, nem egyedül ősi, primitív jelenségek keresésében látta a n n a k lénye- gét s nem is ú. n. népművészeti kutatásokban merült ki.
Csaplovits és Hunfalvy néprajza : a térben nem korlátozódott ki- zárólagosan csak a magyarságra, hanem a magyar h a z a minden la- kosára egyformán kiterjedt. Első elnöki megnyitójában mondja Hun- falvy, hogy a Magyar Néprajzi Társaságnak feladata lesz nemcsak a meglévő ethnographiai különbségeket kiemelni, tudományosan feldol- gozni és másokkal közölni, hanem mélyebben fekvő pontokat is nap- világra hozni, amelyek arra indíthatnak bennünket, hogy ne h ú z z u n k széjjel, hanem v o n z ó d j u n k egymáshoz, melyekből meggyőződhetünk, hogy mindnyájan, akármilyen nyelvűek legyünk is, egy h a z á n a k édes gyermekei vagyunk. Reméli, hogy „a néprajzi társaságnak egyik fő- eredménye az lesz, hogy elő fogja mozdítani a k ü l ö n b ö z ő népfajokban a h a z a szeretetét s az egymáshoz való kölcsönös vonzódást."
íme, már a szorosan vett tudomány határain túl, szinte szent- istváni politikai programm.
De Hunfalvy a z idő tekintetében sem állt meg a „má"-nál, ha- nem ugyanúgy tanulmányozta a magyar föld régi és igen régi népeit.
Öt nemcsupán az ethnikum jelene, hanem a n n a k történelmi fejlődése is közelről érdekelte. Szerinte a n é p r a j z : „okvetlenül szükséges ki- egészítője a történelmi t u d o m á n y n a k . . . mert sok olyat foglal magá- ban, amit a nagyszabású történelem vagy mellőzni kénytelen, vagy csak elvétve érinthet meg."
Hunfalvy néprajza valóságos történelmi néprajz.
A m i végül a Hunfalvy által inaugurált néprajz tartalmát illeti, a z nemcsak az ethnikum, de a faj problémakörét is m a g á b a foglalta.
Mi m á s ez, h a nem egyetemes és teljességes nemzetismeret ? Mert a komoly, módszeres nemzetismeret számára, amely nem jelsza- vakra épít s nem m ú l ó eredményeket keres, hanem a lényeget, a va- lóságot akarja megismerni; a magyarság és a nemzetiségek az egyik oldalon, a ma és a múlt a másik oldalon, a z ethnikum és a fajiság a harmadik oldalon, — egymást metsző három síkot alkotnak, ame- lyek együtt három dimenziós szemléletet, a z a z valóságlátást a d n a k . Csak így érzékelhetjük igazán és érthetően a nemzettestet, mint tény- leg létező, élő, fejlődő valóságot. Hogy pedig mindezt nem elvonat- koztatva, hanem a m a g a hozzátartozó természetes vagy az illető eth- nikumok által létrehozott mesterséges miliőbe belehelyezve végezzük, az csak további természetes következménye és követelménye a tel- jességes szemléletnek.
íme, ezt az egyetemes, teljességes nemzetismereti munkakört szánta Hunfalvy Pál a Magyar Néprajzi Társaságnak.
Á m nemcsak az elnök gondolkodott így, nemcsak Hunfalvy ér-
11 Ünnepi közgyűlés
tett néprajz alatt egyetemes nemzetismeretet, hanem az alapítók és első vezetők mindegyike is.
A megalakult Társaságot Jókai Mór, az író és politikus, üdvö- zölte. Mint magyar író az ethnographiát vallotta „eszmékben kifogyha- tatlan, . . . titkos munkatársának." „A költő világában a népismeret ugyanaz — írja Jókai — ami az anyag világában a villamosság : az a világító, a mozdító, a közlő, a megkötő, a gyújtó erő. Ez köti össze a földet az éggel, a fantáziát a valósággal".
Mint politikus viszont éppen nemzetismereti jelentőségében látta az ethnographia legfőbb értékét, mert „ez tanít meg bennünket saját értékünknek helyes megbecsülésére, feltár előttünk sok reánk váró fel- adatot s megszüntet sok előítéletet".
Jókai oly nagyra értékelte a nemzetismereti kutatások kiegyenlítő, harmóniát fokozó hatását nemzetközi vonatkozásban is, hogy szerinte,
„ha valaha a világon bekövetkezik az örök béke, az is az ethnogra- phia általános elterjedésének a munkája lesz".
Nem a szűkre szabott néprajz, hanem a nemzetismeretet jelentő ethnologia képviselője és hirdetője volt a Társaság folyóiratának első szerkesztője, Réthy László is.
Még fokozottabb mértékben mondhatjuk ezt Katona Lajosról, a Társaság első jegyzőjéről, majd későbbi alelnökéről, kinek Ethnographia, ethnologia, folklore címmel az 1890 jan. 11-i ülésen elhangzott felolva- sása ma is sok tekintetben tanulságos. 0 is tágabb értelmű és össze- hasonlító természetű ethnoiogiában látta az új Társaság legfőbb felada- tát. A tágabb értelemben vett ethnologia gyűjtőfogalma alá sorolja nem- csak a szorosabb értelemben vett ethnographiát, ethnologiát és folkloret, hanem a geographiai miliő tanulmányozását, az anthropologiát, nép- pszichologiát, sőt szociologiát is. Ez a széles kör és sokoldalú tagolás kétségtelenné teszi, hogy Katona Lajos ethnologiája nagyrészt annak felel meg, amit ma nemzetismeretnek nevezünk.
De nem lenne teljes a kép, ha nem emlékeznénk meg mai jubi- leum alkalmával arról a férfiúról, aki a megalakulásnak, az új Társa- ságnak tulajdonképeni előkészítője, lelke és állandó mozgatója volt:
Herrmann Antalról, a Néprajzi Társaság első titkáráról. Mert hogy a Magyar Néprajzi Társaság valóban megalakult, a kezdet nehézségein is túlesve megerősödött s a nemzetismereti kutatások legfőbb vára lett, azt elsősorban Herrmann Antal lelkes agitációjának, szívós kitartásának és széles látókörének köszönhetjük.
És hogy Herrmann Antal mennyire a nemzetismeret megvalósítá- sában látta Társaságunk legfőbb feladatát, mi sem bizonyítja jobban, mint első titkári jelentésének szavai, amelyekkel közel félezer társasági tag összegyűjtését indokolta. „Tagjaink jegyzékének speciális és fője- lentősége nem a számban áll, még abban sem, hogy magában foglalja tudományos és közéletünk legjobb neveit, hanem főképen abban az eddig példátlannak mondható örvendetes jelenségben, hogy a haza összes népeinek kiválóbbjai azon tudatban, hogy itt népei életkérdései- ről s azok összegében az össznemzet egyik létfeltételéről van szó, egy értelemmel egyesültek egy közös nagy nemzeti munkára, hogy a tudo- mány részére birtokba vegyék ez országot és azt a honismeretből erősödő hazaszeretettel új évezerre biztosítsák testvérekül e nemzet számára."
íme a nemzetismeret, mint a szellemi honfoglalás legerősebb fegy- vere. De a magyar nemzetismereti gondolat diadalát vagy legalább is az arra való törekvést bizonyítja a Magyar Néprajzi Társaság egész első szervezete s a kebelében felállított szakosztályok nagy száma és sokfélesége. A népfajok szerinti tagolódás pl. magyar, székely, csángó, palóc, délvidéki német, dunántúli német, szepesi német, erdélyi szász, hprvát, szerb, bolgár, tót, rutén, lengyel, vend, rumén, görög, örmény, cigány, bosnyák, finn-ugor és török-tatár szakosztályt eredményezett.
Ma talán mosolygunk a sok szakosztályon, pedig az alapítók ezt nagyon komolyan vették, sőt néhány szakosztályban éveken át intenzív munka is folyt, amiről az Ethnographia régi évfolyamainak cikkei eléggé tanúskodnak.
És hogy a Társaság valóban nemzetismereti társaságnak indult, azt a felállított több szakosztály még világosabban igazolja. Mert a fel- sorolt, népfajok szerinti szakosztályokon kívül még : folklore és nép- pszichológiai, tárgyi néprajzi, népzenei, anthropologiai, demographiai, palaeethnologiai és graphikai szakosztály is alakult, egyszóval csak- nem minden tudomány képviselve volt, ami az egyetemes nemzetis- merethez szükséges.
Nem csoda, ha ilyen széleskörű programm vonzotta az érdeklő- dőket s a Néprajzi Társaságnak már megalakulásakor 14 alapító és 498 rendes tagja volt.
Á m alig alakult meg az új Társaság s alig kezdte meg működé- sét a tucatnyi szakosztályban, a legkülönbözőbb témakörökbe tartozó előadásokkal és sokoldalúan szerkesztett folyóiratában, az Ethnogra- phiában, már is jelentkeztek a nehézségek, a minden kezdettel járó u.
n. gyermekbetegségek.
Egyeseket megijesztett a vállalt feladatok nagysága és óriási tö- mege ; másokat elkedvetlenített a szomszéd szakmák féltékenysége; a lelkeseket gátolta a tagdíjakból befolyó anyagi fedezet csekélysége ; s általában minden vonalon jelentkezett : egyfelől a kellő módszer hiánya s másfelől a túlmeretezettség hatása. Betetőzte a bajokat a Társaság egyik alapítójának, nagy tekintélyével a széthúzó törekvéseket is össze- fogó elnökének s a vállalt feladatok tömege között iránytszabó nagy tudósának, Hunfalvy Pálnak 1891. őszén bekövetkezett halála.
Hermán Ottó vezetése alatt kiküldött kilences bizottság intenziv munkájának eredménye gyanánt, hosszas tárgyalások és heves viták után 1892. tavaszán történt meg a Magyar Néprajzi Társaság reformja.
Új alapszabályok készülnek, amelyek a Társaság munkásságát most már a szorosabb értelemben vett néprajzi tudomány területére korlá- tozzák. Megszüntetik a szakosztályokat, felemelik a tagdíjakat, meg- szabják az Ethnographia programmját, majd állami és akadémiai se- gélyt szereznek a folyóirat zavartalan kiadására.
Az 1892. őszén összehívott rendkívüli közgyűlés megválasztja az új tisztikart.
Elnök lett: gróf Kuun Géza,
alelnökök : Török Aurél és Munkácsi Bernát, titkár: Vikár Béla,
jegyző : Nagy Géza.
13 Ünnepi közgyűlés
Majd a következő év tavaszán a lemondó Török Aurél helyébe Herr- mann Antalt választják alelnöknek.
Ezzel megindul a Magyar Néprajzi Társaság új, most már állandó jellegű, a folyóirat terjedelmében, a tagok számában és az anyagi meg- erősödésben mind jobban felfelé ívelő korszaka. A z állandóbb jelleget gróf Kuun Géza 8 évig és Szalay Imre báró 18 évig tartó elnöksége, az anyagi megerősödés alapját báró Wlassics Gyula kultuszminiszter 2000, majd 3000 aranykoronás és a Magyar Tud. Akadémia 1000 arany- koronás állandó jellegű támogatása adja meg.
1910. és 1915. között éri el Társaságunk virágzásának tetőfokát, amikor is a tagok száma 1000 fölé emelkedik, az évi költségvetés 29.000 aranykoronát ér el s a Társaság vagyona 13.000 aranykoronát tesz ki.
Á m mind jobban kezdi már éreztetni hatását a világháború is. A tagok száma és fizetőképessége csökken, az állami és egyéb segélyek megszűnnek, a Társaság vagyona pedig hadikölcsönben vész el.
Szalay Imre bárónak 1917-ben bekövetkezett halála, a z őszirózsás forradalom, majd a kommün szelleme, többször megtöri Térsaságunk- ban is a vezetés vonalát. 1917—1919-ben Sebestyén Gyula, 1920-tól 1924 ig Tagányi Károly elnöklete alatt a Néprajzi Társaság hősiesen küzd léte fenntartásáért s legalább a munka folytonosságának megőr- zéséért. De az ár ereje fokozódik s az adósságok mind nagyobbak lesznek.
1925. tavaszán, éppen az utolsó pillanatban, hatalmas támogatást kapott azonban Társaságunk új elnökében, a Magyar Nemzeti Múzeum akkori főigazgatójában, dr. Hóman Bálintban és új védnökében, gróf Klebelsberg K u n ó vallás- és közoktatásügyi miniszterben. Ok szerezték meg Kornfeld Móric báró, majd a Magyar Hollandi Kulturgazdasági R.
T. hatalmas segélyeit, amelyek lehetővé tették, hogy a nehéz gazdasági helyzet és tagjaink fizetési képességének a minimumra való csökkenése ellenére folyóiratainkat zavartalanul megjelentethessük. Hóman Bálint 9 évi elnöksége újból állandóvá és zavartalanná tette Társaságunk mű- ködését. Sőt amikor szeretett elnökünk tőlünk a kultuszminiszteri székbe távozott, s az ügyek vezetését előbb Czakó Elemér, majd gróf Zichy István elnökeink vették át, Önagyméltósága ezerféle országos gondjai közepette sem feledkezett meg rólunk. Elfogadta Társaságunk védnök- ségét s többszöri rendkívüli segéllyel támogatta küzdelmünket. Mert sajnos a társadalom támogatása s tagjaink fizetési képessége mind ala- csonyabbra szállt s 1933-ban tagjaink száma 351-el mélypontot ért el.
Azóta névleg javult ugyan a helyzet, a tagok száma ismét 656-ig emel- kedett, de még távolról sem jelenti a tagdíjbevételek ilyen arányú nö- vekedését. Még erős munkára és nagy propagandára lesz szükség, hogy Társaságunk anyagi helyzetét biztosítsuk. Reméljük, hogy magas véd- nökünk támogatása, aminek a mai közgyűlésen is tanúi voltunk, ezt is lehetővé fogja tenni számunkra.
A szerkesztőkről azt szokták mondani, hogy azok csak költik a Társaság nehezen összegyűjtött pénzét s a folyóirat túlméretezésével gyarapítják az adósságot. Erre a vádra találóan válaszolt a nagy válság idején Hermán Ottó : „Ami ebben az anyagiakra való tekintetből hiba, az a tudományra való tekintetből éppen érdem. A z volna az igazi baj, ha a pénzből telnék, a tudományból pedig nem. Azon vagyunk, hogy a kellő arányt megteremtsük."
Szerkesztőink sorában az Ethnographian : Réthy László, Katona Lajos, Herrmann Antal, Munkácsi Bernát, Sebestyén Gyula, Solymossy Sándor, Madarassy László, Györffy István ; a Néprajzi Múzeum Érte- sítőjén pedig Jankó János, Semayer Vilibáld, Bátky Zsigmond és Bar- tucz Lajos nevei szerepelnek. Külön is ki kell emelnem közülök Sebes- tyén Gyulát, aki 22 évig és Solymossy Sándort, aki 15 évig szerkesztette az Ethnographiat.
i Nem volna teljes ez a Társaságunk múltjáról adott vázlat, ha nem emlékezném meg itt Társaságunk lelkes, de szerény napszámosairól : titkárairól és főtitkárairól, akik 50 évig a munka oroszlánrészét és a vele járó kellemetlenségeket oly szívesen vállalták. Herrmann Antallal kezdődik a névsor, aki kisebb megszakítással 1889-tól 1906-ig, tehát 17 évig viselte a titkár szerény, de annál több munkát jelentő címét. Ta- lán elég, ha utána egyszerűen felsorolom : Réthy László, Katona Lajos, Munkácsi Bernát, Vikár Béla, Nagy Géza, Melich János, Sebestyén Gyula, Beluleszkó Sándor, Solymossy Sándor, Bán Aladár, Madarassy László, Schmidt Tibold, Szendrey Ákos, Bartucz Lajos és G u n d a Béla neveit, akik hosszabb-rövidebb ideig mindnyájan kivették részüket a Magyar Néprajzi Társaságért való munkából.
Ez természetesen nem jelenti, hogy ne gondolnánk vissza ez al- kalommal ugyanolyan szeretettel és hálával Társaságunk alelnökeire, pénztárosaira, könyvtárosaira s mindazokra, akik a magyar nemzeti kultura ezen őrhelyén az önzetlen munkának egyik vagy másik részét vállalták.
Messzire vezetne s órák kellenének hozzá, ha ismertetni akarnám azt a hatalmas kulturmunkát, amit Társaságunk gyűjtéseivel, előadásai- val, folyóirataival, egyéb kiadványaival és propagandájával 50 év alatt szívós, lelkes kitartással végzett; azt a rengeteg adatot, amit a magyar nemzetismeret számára az elveszéstől megmentett s aminek összeha- sonlító módszeres feldolgozása és megszólaltatása a jövő nemzedék fel- adata lesz. Talán elég, ha hivatkozom az Ethnographiának és Értesítőnek s egyéb kiadványainknak együttesen közel 40.000 nyomtatott oldalt ki- tevő tanulmányaira és adatközléseire. Ezek alapján készülhetett csak el az 50 éves korszak hatalmas záróköve : a Magyarság Néprajzának négy kötetes összefoglalása.
Most pedig, amikor a jövőbe tekintünk s újabb 50 év nehéz mun- kájára nekiindulunk, azt hiszem, leghelyesebben cselekszünk, ha az alapítók nagyszerű, nag;ykörvonalú célkitűzéséhez megyünk vissza, ha ismét az egyetemes, teljességes magyar nemzetismeretet írjuk zászlónkra s azt fél évszázad tapasztalata és tanúsága alapján, a tudomány mo- dern módszereivel felszerelve és sorainkat tennivágyó lelkes fiatal erők- kel bővítve, kiharcoljuk azt az első helyet, amely nemzeti szempontból az összes tudományok között a magyar nemzetismereti kutatásokat s ezek egyesületét: a Magyar Néprajzi Társaságot megilleti.
A z ethnikum és a faj problémái magyar vonatkozásban ma is nagyrészt felkutatandó problémák. Az ősi ethnikai jegyek s annak anyagi és szellemi tanúbizonyságai napról-napra szemeink előtt pusztulnak. A rasszkeveredés mind nagyobb és nagyobb lesz. H a 50 évig dolgoztunk is, mégis tagadhatatlan, hogy rengeteg a teendő. Herrmann Antal sza- vaival élve : „sokat mulasztottunk, de még sokat pótolhatunk. Sokat vesztettünk, de még sokat megmenthetünk".
Ünnepi közgyűle's 15
A mult kiesett a h a t a l m u n k b ó l , de a j ö v ő n e k urai v a g y u n k , — m o n d j a S z é c h e n y i . L á t t u k a multat, leszűrtük a n n a k tanulságait s most kell, h o g y m i n d e n erővel biztosítsuk a jövőt. A nemzetismereti kutatá- sok és a M a g y a r Néprajzi T á r s a s á g j ö v ő j e pedig a m a g y a r n e m z e t jö- v ő j e is. F o g j u n k tehát össze m i n d a n n y i a n , m a g y a r t á r s a d a l o m és ille- tékes t é n y e z ő k egyaránt és t e g y ü n k m e g m i n d e n t , h o g y ez a j ö v ő mi- nél szebb, m i n é l m u n k á s a b b , m i n é l e r e d m é n y e s e b b legyen.
*
j u b i l e e meeting of the H u n g a r i a n Ethnographical Society on the occasion of the fiftieth anniversary of its foundation.
On November 29, 1939, the Hungarian Ethnographical Society celebra- ted the fiftieth anniversary of its foundation. The opening speech of the jubilee meeting was delivered by Dr. Bálint Hóman, Royal Hungarian Minister of Culture and Public Instruction, who said :
On the fiftieth anniversary of the founding of the Hungarian Ethnographi- cal Society, pondering upon the struggles of the past and the results of the present, we have to think with grateful heart of that small score of learned men who, half a century ago, began the systematic work in ethnology, in a discipline which, so far, was almost unknown in this country. W i t h piety we remember those who held the first places in organization and in research : Lajos Katona, Antal Herrmann, Aurél Török, Otto Herman, Benedek Jancsó, Károly Pápai, and Pál Hunfalvy, the first chairman of the Hungarian Ethno- graphical Society. It is their merit that the importance of ethnological research became obvious, that an earnestly self-denying and consciously straightforward investigation of Hungarian folk-life was started, its perishing relics were col- lected and the material thus gained was worked upon scientifically. Theirs is the merit of the starting of Hungarian ethnological research and the organi- zing of the work of this new discipline — the first by founding the Hungarian
Ethnographical Society, the second by creating the Hungarian Ethnographi- cal Museum.
W i t h gratitude and piety have we to remember the half-a-century's work of the later leaders and learned collaborators of the Hungarian Ethno- graphical Society and the Hungarian Ethnographical Museum too : Imre Szalay and Károly Tagányi, Gyula Sebestyén and Zsigmond Bátky, Sándor Soly- mossy and István Györffy. It is due to the work of these two prominent sci- entific institutions, of the Hungarian Ethnographical Museum which collected and registered materials of descriptive ethnography and of folk-lore, of Hun- garian and of comparative ethnology with equal zeal, and of the Hungarian Ethnographical Society which endeavoured to investigate and to publish this material, that at this jubilee of their foundations we may boast of really authoritative and serious results, and that we may take for granted the conti- nuity of the work and the future development of ethnology.
Several times 1 have pointed out already, in the Hungarian Ethnographi- cal Society too, that I consider healthy and continuous scientific life, founded on organized work, to be the most important precondition of the development of national science, because the scholar who works isolated, may he forward his own discipline to the greatest extent, cannot warrant by himself the con- tinuity of scientific work, though scientific work becomes just by continuity an active and morally fertile factor of national life. Therefore, fifteen years ago, when I was elected chairman of the Hungarian Ethnographical Society, I expressed my conviction that scientific results can be obtained only by the collaboration of institutions which foster the special disciplines and organize a unity between their respective scholars. Out of this point of view 1 felt compelled to remind, from my chairman's position, the investigators both
of descriptive ethnography and of folk-lore within our Society, not to confine themselves too strictly to their specialities and always to keep consciousness of the w h o l e : of the unity of the ethnological sciences and of their relations to other branches of learning. Therefore, too, I directed attention upon the ne- cessity of organizing University chairs of ethnology, as the success of the collecting, registering, systematizing and publishing work can only be secured by a systematical learned education directed towards these aims. Harmonious collaboration of University, Museum and Society, for me, then as well as now, is'* the pledge of future development.
After fifteen years I am happy and satisfied to ascertain that the great problems of these times are to a great extent solved at present, and i am proud that in solving them I and my collaborators too had our parts. The collaboration, both in a personal and in a material manner, between the Hungarian Ethnographical Society and the Hungarian Ethnographical Museum is assured. The workers of descriptive ethnography and of folk-lore, to-day, are engaged in a noble struggle. The first University of the country possesses a chair of ethnology; 1 hope anthropology too will have one soon again and we may be certain that the provincial Universities also will be gifted with ethnological chairs, as public opinion turns with an always increasing interest towards folk-life and its phenomena. It is not any more a small group of scientists which aims at the knowlegde of the past and present life of Hunga- rian race that formed a nation and of Hungarian people that created a state ; which aims at the improvement of its conditions and its civilization ; at the application of its moral values and economic forces — these aims, now, are in the focus of national politics. The mental currents of our age do not react only upon the workers of art, literature and science, but also upon the leaders of cultural politics and of general national politics. Seen superficially, it may seem a mere coincidence that the present Prime Minister of Hungary is the most zealous propagator of country and folk research, and that, in my person, the late chairman of the Hungarian Ethnographical Society is holding the position of Minister of Culture and Public Instruction. These are significant symptoms of the currents of our age, as well as so many other phenomena of our public and scientific life.
In the hope that the way of development is leading towards a complete fruition of Hungarian ethnology and of its institutions, I affectionately welcome our fellow-members and guests who are present in great numbers, and 1 open the jubilee meeting.
After the speech of Dr. Bálint Hóman, Count Dr. István Zichy, chair- man of the Hungarian Ethnographical Society, spoke about the present exer- tions in Hungarian ethnological research. 1. He mentioned that, by aid of questionnaires, a systematical collecting and registering of material is being effected, mostly by methods used in Scandinavia. 2. He told about the possi- bilities of creating a free-air museum (Skansen), towards which the prelimi- nary steps are already taken. 3. He treated the question of saving the folk traditions, from an ethnological and a sociological point of view.
Dr. Lajos Bartucz, assistant chairman, gave an account of the fifty years' work and life of the Hungarian Ethnographical Society.
- . - . - :
; :• - . . pi
