Forstall, R.L. – Fulton, Ph. N.: A hivatalos SCSA/SMSA meghatározás

STATISZTIKAI IRODALMI FIGYELÓ

KULF'O'LDI STATISZTIKAI IRODALOM *

A STATISZTIKA ÁLTALÁNOS ELMÉLETE ÉS MÓDSZERTANA

FORSTALL. R. L. — FULTON. PH. N.:

A HIVATALOS SCSA/SMSA MEGHATÁROZÁS

(The official SCSA/SMSA definition: concept and practice.) — Statistical Reporter. 1976. okt. 1—11. p.

A tanulmány, amelyet a szerzők eredetileg az Amerikai Népesedési Társaság (Popula- tion Association of America) 1976. évi köz- gyűlésén, Montrealban mutattak be, a hiva—

talos statisztikai számbavétel területi egysé- geinek problémáival foglalkozik. A Standard Consolidated Statistical Area (SCSA) és a Standard Metropolitan Statistical Area (SMSA) az Amerikai Egyesült Államok statisz- tikai gyakorlatában alkalmazott, történelmi—

leg fejlődő rendszer. Magyar megfelelő hiá—

nyában az SCSA szabványos. állandó jellegű statisztikai területnek, az SMSA szabványos nagyvárosi területnek fordítható. de a továb- biakban — a rövidség kedvéért is — az an- gol rövidítést fogjuk használni.

A tanulmány első fejezetében a szerzők a fogalmi háttérrel foglalkoznak. Felvetik, hogy hasznos—e az SCSA/SMSA rendszer, és hogy a kialakított szabványosított területek megfe- lelnek—e az eredeti fogalmi elgondolásoknak.

E kérdések megválaszolása előtt történeti át—

tekintést adnak. amelyből kitűnik, hogy a Bureau of the Census először 1910-ben alakí- tott ki központi (legalább 200 000 lakosú) vá—

rosból és az általa vonzott területből álló nagyvárosi körzeteket (Metropolitan Districts).

Az 1950. évi népszámláláskor vezették be a standard nagyvárosi terület (Standard Metro- politan Area) fogalmát. Az SMA szintén köz- ponti városból és az általa vonzott területből állt, és legfontosabb kritériumként a népsű- rűség és az ingázósi kapcsolatok szerepeltek.

A területen legalább 50000 olyan lakosnak kellett lennie, akiknek tevékenysége integrált társadalmi—gazdasági rendszert alkotott.

Ugyanezen tényezők figyelembevételével ala- kították ki azután, 1960—ban az SMSA—kat.

A szerzők szerint az SMSA-kat kezdettől fogva annak megállapítására is felhasznál- ták, hogy helyes-e a törvényhatósági (igaz—

gatási) területek határainak megvonása. Sok tekintetben az SMSA-k jelenítették meg () .,Greater City" fogalmát, s az SMSA-kritériu- mokat alkalmazták a városi települések el- határolásához is. Az SMSA-kat azonban alapjában városi (urban) és nagyvárosi (metropolitan) vonatkozású statisztikai adatok kereteiként hozták létre, és a meghatározó- sokat annak figyelembevételével alakították ki, hogy a legtöbb statisztikai adat rendsze—

resen megyei szinten áll rendelkezésre.

Az SMSA-knak a szövetségi statisztika hi- vatalos kereteiként való elismerése hamaro- san azt eredményezte, hogy más szövetségi szervek is átvették őket nagyvárosi célzatú nem statisztikai programok egységeiként. A fejlődés során az SMSA-kban több irányú változás is bekövetkezett: egyes SMSA-k több önálló SMSA-vá bomlottok szét, más esetben SMSA-król leváltak járulékos területek, ame-

lyekből azután SCSA-k lettek.

Az SCSA/SMSA rendszer bírálatának átte- kintése azt mutatja, hogy a bírálat — a fo- galmi alapoktól az alkalmazásból leszűrt, gyakorlati tapasztalatokig — igen széles körű.

A szerzők bírálatukban elfogadják a nagy- varosi terület (metropolitan area) koncepci—

ót, és azt vizsgálják, hogy az érvényes SMSA- kritériumok megfelelően alkalmazhatók-e a nagyvárosi területek elhatárolásánál. Ebből a szempontból a figyelembe vehető megjegy- zéseket a szerzők négy nagyobb csoportba osztották:

1, túlságosan sok az SMSA; jellemzőit tekintve szamos közülük nem nagyvárosi, és nem is szolgál rá a ,.nagyvárosi terület" elnevezésre;

' A Statisztikai Szemle 1962. júliusi számától kezdődően a "Statisztikai Irodalmi Figyelő"-ben a külföldi statisztikai könyvek és folyóiratcikkek ismertetését havonta közli.

A Külföldi statisztikai irodalom egyes fejezetein belül az anyag általában könyv- és folyóiratcikk- ismertetésekre tagolódik. (Ezeket * választja el egymástól.) Az ismertetések szerzők, illetve ahol szerző nincs. a címek betűrrendjében következnek egymás után.

1 294

2. bármennyire megfelelők vagy nem meglelelők a hivatalos kritériumok. a gyakorlatban nem min- dig vették figyelembe azokat;

3. az SMSA-k túlméretezettek, túl sok gyéren be- települt területet foglalnak magukba; a megyei egy- ségek révén túl sok nem városi (vagy legalábbis nem nagyvárosi) terület került az SMSA-kba:

4. az SMSA-k szűkre méretezettek: az ingázás és más kötelékek a megyék lakott részeinek legtöbbjét néhány nagyvárosi központhoz kapcsolják, az ilyen nagyvárosi régiók gyakran megfeletnek a nappali népességű városnak. jelentősebbek. mint az SMSA-k.

A tanulmány további fejezeteiben a szer- zők részletesen foglalkoznak a kritikák e négy csoportjával.

Elsőként azt a problémát vetik fel, szük- ségszerű-e, hogy a nagyvárosi területen (metropolitan area) legyen nagyváros (metropolitan city). A szerzők szerint értel- mezési zavar keletkezett a nagyvárosi (met—

ropolitan) szó és a nagyvárosi terület (met—

ropolitan area) körül. A felhozott példák sze—

rint nagyvárosi terület úgy is létrejöhet, hogy egy nagyváros az azt körülvevő jelentéktelen területtel alkot ilyet, és úgy is, hogy egy viszonylag kisebb méretű (de fontos ipari) város a maga népességszámánál jelentősen nagyobb vonzott népességszámmal együtt te—

lel meg a nagyvárosi terület kritériumának.

Nem szerencsés az sem, hogy a nagyvá—

rosi jelző a ,.nagyobb város jellemzőivel va- ló rendelkezés" értelmezés helyett ,.város külvárosokkal" értelemben is használatos.

Ha pedig ez az értelmezési zavar fennáll, akkor az a kritikai megállapítás. hogy túl sok SMSA van, veszít értékéből.

Ezt követően a szerzők az SMSA—knak az átlagostól eltérő három csoportjával foglal—

koznak.

Az első területi csoportba 11 olyan SMSA tartozik, amelyet a kritériumok szerint egye- síteni kellene más SMSA-val. A másik cso- portot 19 olyan megye alkotja, amelyek be- sorolása vitatható. A harmadik csoportban a követelményrendszerhez mért egyéb kivételek találhatók.

Az SMSA-k túlméretezettségét kifogásoló bírálattal kapcsolatban szerzők táblázatosan is bemutatják, hogy a különböző népsűrűségi csoportok szerint figyelembe vett megyék az SMSA—kba tartozó népesség és terület mek- kora hányadát jelentik, és milyen változások tapasztalhatók a két legutóbbi népszámlálás adatai alapján. Ezek szerint a legsűrűbben lakott területeken mutatkozik a két népszám- lálás közötti népességnövekedés döntő több- sége. Az igen alacsony népsűrűségű területe- ket nem a terület jellege. hanem az erős in- gázás kapcsolja a nagyvárosi maghoz. lgy ismételten felvetődik a kérdés. hogy a nagy- városi körzet határát a városi település hatá- ránál kell—e megvonni. A szerzők úgy fog- lalnak állást, hogy statisztikai szempontból az SMSA-k helyzete kielégítő, adott eset- ben pedig az adatfelhasználók döntsék el.

hogy a gyéren lakott területeket hogyan ve- gyék figyelembe.

Szorosan e kérdéshez tartozik a megyék- nek —— az SMSA felépítése szempontjából -—

épitőelemként való alkalmazása. Ha az SCSA/SMSA rendszert olyan' elhatárolással hasonlítjuk össze, amelynél hasonló fogalma- kat használnak, de nem alkalmaznak me- gyei adatokat, a különbség számszerűen is kimutatható. A szerzők hivatkoznak egy ilyen összehasonlításra, amelyből — 1970. évi ada- tok alapján — kiviláglik. hogy az összehason—

litásul alkalmazott más rendszer az SMSA- népesség 93 százalékát, a SMSA—területnek viszont csak 31 százalékát foglalta magá-

ban. Ez és más adatok arra utalnak, hogy az SMSA—területek újrameghatározása esetén azok területe kétharmadával is kisebb lehet- ne, a népességszám 6—8 százalékkal törté- nő csökkentése árán.

Vannak olyan nézetek is, hogy az SMSA—k határait szűkre szabták. Szerzők véleménye szerint az SMSA-k elhatárolásánál teljes mér- tékben alkalmazták a megfelelő kritériumo- kat. Mégis felmerülhet a kérdés, hogy van—e az SMSA-kba irányuló ingázásnak meghatá- rozó színvonala, és szükségszerű-e, hogy ehhez magas népsűrűség tartozzék? Van-e éles határ, és a tipikus SMSA-k hogyan vi- szonyulnak a jellemző ingázási mértékhez?

A Montrealban bemutatott tanulmány részle- tesen foglalkozott ezekkel a kérdésekkel. itt csak jelzik a szerzők, hogy 1970-ben a nagy- városi területnek nem minősülő területekről mérsékelt volt az SMSA—kba irányuló ingá- zás. Országosan csupán 4 millió ember élt olyan megyékben, amelyek ingázási színvona- la elegendő ahhoz. hogy a megyék SMSA-k- ba való bekapcsolása lelmerülhessen. Az SMSA-k határának mindkét oldalán azonos jellegű övezet található, amelyre jellemző a magas ingázás és az alacsony népsűrűség, a vidékies jelleg és funkcionálisan a központ—

hoz kötöttség. Ezen övezetek kisebb jelentő- ségét az mutatja, hogy az SMSA—k jelenleg összesen 500 000 négyzetmérföld kiterjedésé—

nek bármely irányban 20 százalékkal való változása az összes népességnek csak 3 százalékát érintené. Tehát az SMSA határa nem élesen elváló csoportokat különít el, a szűkre szabottság kritikája nem indokolt.

Szerzők foglalkoznak a nagyvárosi terüle—

tek közötti ingázás kérdésével is. A problé- ma lényege az. hogy két szomszédos SMSA esetében — ha köztük jelentős ingázási kap- csolat mutatható ki — mi a teendő: egye- siteni kell—e őket vagy megtartani elkülönít- ve? A nagyvárosi területek közötti ingázási folyamat vizsgálatához egy indexet alkal—

maztak, amely a valamely területen lakó, de

más területen dolgozók számát a más terü- leten lakó és ott dolgozó munkavállalók szá- mának százalékában fejezi ki. Bizonyos pél-

STATISZTIKAI IRODALMI FIGYELÖ

1 295

dák alapján sokan azt várták, hogy a nagy- városi területek közötti ingázási kapcsolat erősnek bizonyul, és úgy vélték, hogy az SMSA-k elhatárolása helyenként önkényesen megszakítja a folyamatos nagyvárosi öveze—

teket. A tüzetesebb vizsgálat azonban azt mu—

tatta, hogy az ingázási csere a szomszédos SCSA-k és SMSA-k között a legtöbbször meg—

lehetősen csekély. 1970. évi adatok szerint 131 szomszédos területpár közül csak lS-ban mutatkozott 10 százalék vagy ennél maga—

sabb váltási index. A területpárok kétharma- dában az ingázók száma nem érte el a ki- sebbikben lakó munkások számának 5 szá- zalékát. A grafikus vizsgálat azt is kimutat- ta, hogy a szignifikáns (legalább 3 száza- lékos) indexek nem koncentrálódnak a me- galopoliszok övezeteiben, hanem szóródnak az ország területén. Ahol az index magas ér-

tékű, ez azt jelenti, hogy nem volt szeren—

csés az SMSA—határok kijelölése. A nagyvá- rosi területek közötti teljes ingázás 1970-ben a dolgozók jelentett létszámának az 1 szó- zalékát sem érte el, s ez messzemenően azt bizonyítja, hogy az SCSA/SMSA területi egy- ségek megegyeznek az elkülönült, azonosít—

ható nagyvárosi munkapiacokkal.

Szerzők az eddig említetteket úgy foglal—

ják össze, hogy az SCSA/SMSA-k statiszti—

kai célokra alkalmasak, az ellenük felhozott kifogásoknak statisztikai és demográfiai szem—

pontból nincs különösebb jelentőségük, ha- csak nem akarnak a teljes területre érvényes népsűrűség alapján következtetéseket levon- ni. Az SCSA/SMSA—kat annak kell tekinteni, aminek a fogalmi meghatározás szánta őket.

(Ism.: Horváth Tibor)

GAZ DASÁG STATISZTIKA

POZD'NJAKOVA. H.:

A KOLHOZOK JUVEDELMENEK FELHASZNÁLÁSA FOGYASZTÁSRA ÉS FELHALMOZÁSRA

(Ob iszpol'zovanii valovogo dohoda kolhozov na potrebleníe i nakoplenie.) -— Vesztnik Sztatisztíki.

1977. 3. SZ. 81—85. p.

A kolhoztermelés gazdasági hatékonyságá- nak egyik alapvető mutatószáma a jövede- lem (a nettó termelés vagy másként az anya- gi ráfordításokkal csökkentett bruttó terme- lés). 1975-ben a kolhozok folyó áron számít- va 48,4 milliárd rubel bruttó termelést 26,1 milliárd rubel ráfordítással értek el. összes jövedelmük (bruttó jövedelem) tehát 22,3 mil- liárd rubelt tett ki.

A bruttó jövedelem felhasználásáról a kol- hozok maguk döntenek, végső soron azon—

ban az újratermelési folyamatban ez a jö- vedelem felhalmozásra, illetve fogyasztásra kerül. A felhalmozás mértéke az állami vál- lalatoknál főként a központi elhatározástól függ és csak kevéssé az egyes vállalatok döntésétől. A kolhozokban viszont a bruttó jövedelem felosztásának aránya befolyásol—

ja a felhalmozást. Nagyon fontos, hogy ez az arány egyaránt szolgálja a termelésfej—

lesztés céljait, és biztosítsa a kolhoztagok anyagi érdekeltségét is. A nem kívánatos arányok akadályozzák a munkaerő megfelelő felhasználását, fékezik a termelőalapok állo- mányónak növekedését, és hatékonyságuk

romlását okozhatják.

A bruttó jövedelem elosztásának arányai igen változatosak. Az egy napra jutó bruttó jövedelem függvényében képzett csoportok (3 rubel és kevesebb, ezt követően 1 rubeles osztályközökkel ó rubelig. azután pedig 2 rubelenként haladva) közölt 1970. és 1975.

évi adatai lehetővé teszik a fogyasztás és

felhalmozás összefüggésének tanulmányozá- sát. Megállapítható, hogy

1_ a gazdaságok száma az alsó és a felső szélső csoportban 5 év alatt növekedett, fokozódott a bruttó jövedelmek differenciáltsága;

2. a fogyasztás és a felhalmozás aránya ugyan- ezen idő alatt 73—27-ről 82—18-ra módosult (egy mun- kanapra számítva a fogyasztási hányad 52 kopejká- val nőtt,_a felhalmozás pedig csaknem ugyanennyi- vel csökkent);

3. a munkanapra számított, az átlagosnál maga- sabb jövedelmet elérő gazdaságok csoportjában a felhalmozási hányad 21—35, az átlagosnál alacso- nyabb jövedelműek csoportjában csak 1—8 százalék volt 1975—ben, és az utóbbiakban lényegesen csökkent ez az arány az öt évvel korábbihoz képest. (Ahol te- hát alacsony a bruttó jövedelem színvonala, ott azt teljes egészében fogyasztásra fordítják, és hitelekből fedezik a termelés fejlesztését; a magas jövedelmű gazdaságok viszont magas felhalmozási hányad mel- lett is növelik a személyes jövedelmeket).

A fogyasztási alap személyes és társadal- mi fogyasztásra osztható fel. Az első szolgál a munkabérek, prémiumok és egyéb anyagi ösztönzők fedezetéül, aránya 1975-ben 88 százalék volt. A párt és a kormány nagy fi—

gyelmet szentel a kolhozok garantált munka- díjazási rendszerének megteremtésére, az 1966. május 16-án kelt határozatnak megfe—

lelően. Ebben a szovhozokban érvényes — munkaköröktől függően meghatározott -— bér- tarifa—tóblázatból kiindulva javasolják meg- határozni és legalább havonta egyszer ki- fizetni a garantált munkadíjakat a kolhozok—

ban is. A garantált munkadíjazási rendszer- ben a kolhoztagok átlagkeresete 1.8—szeresé- re növekedett 1966 óta, és csökkent a kerese- tek szóródása is. A napi 2 rubel alatti kere—

seti arány 1965 és 1975 között 33-ról 2 száza- zalékra csökkent, a 4 és 6 rubel közötti pedig ó—ról 55 százalékra nőtt. A garantált munka- díjazás bevezetése korántsem történt azonos