STATISZTIKA! lRODALMl FIGYELÓ
219
felül saját adórendszerüket, s próbálják azt összhangba hozni más országokéval.
Tipikusnak nevezhető az Egyesült Államok és Japán adórendszere közötti különbség, valamint tipikusak ezen eltérés következmé- nyei is: egyrészt a nagyarányú tőkeáramlás, másrészt a jelenlegi fizetési mérleg egyen- súlyának hiánya a két ország relációjában.
Ez a különbség egyrészt a megtakarítással.
másrészt a beruházással kapcsolatos adózá- si szisztéma két ország közötti különbségével
követhető nyomon.
Az amerikai adópolitika tömören fogalmaz- va megtakaritásellenesnek és beruházást ösztönzőnek, mig a japán megtakarításösz- tönzőnek e's beruházósellenesnek minősíthe- tő. Az Egyesült Államokban szinte minden kamatjellegű jövedelem adózás alá esik, mig Japánban éppen ellenkezőleg, a kamatokra vonatkozó adókedvezmény következtében a japán GNP-nek mintegy 5 százalékát teszi ki az a kamatmennyiség, amelyet adózás alá nem kerülő betétek után fizetnek.
A kérdést tisztán gyakorlati szempontból kell megfogalmazni: az adórendszerek különbözősége mennyiben befolyásolja a lakossági megtakarítás arányát, amely Ja—
pánban 17, az Egyesült Államokban 5 szó- zalék. Bizonyítható, hogy az adókulcsok és a megtakarítási ráta között gyenge a kap- csolat, de az adórendszert illető jelentős.
hosszú távra szóló változtatások már befo—
lyásolhatják a megtakarítási hányad alaku- lását.
A beruházások adóztatásóban is ugyan—
olyan éles a különbség, ellenkező az ösztön- zés a két ország között. A szerző hipotetikus
példákkal igazolja, hogy a japán adórend- szer szinte ,,bünteti" a beruházást, míg az
amerikai rendszer támogatja.
Egy zárt rendszerben (zárt rendszernek kell azt is tekinteni, ahol a fizetési mérleg egyen—
súlyának hiányát a valutakulcs változtatásá- val próbálják helyreállítani) amíg rugalma- sak a kamatlábak. a megtakarítás és a be- ruházás közötti egyensúly adott országon be- lül az adórendszer preferenciáitól függetle- nül is megteremtődhet.
Egy nyilt rendszerben ezzel éppen ellenke- zőleg az emberek megtakarításaikat devizá- ba fektethetik, s így egészen más a hely- zet. Érthető. hogy a japán tőke a beruházást ösztönző amerikai gazdaságba áramlik. Az adórendszer ilyen esetben tehát igen jelen- tős befolyásoló szerephez jut.
Az Egyesült Államokba áramló japán tő- ke felvitte a dollár árfolyamát, s ennek kö- vetkezménye a jelentős külkereskedelmi de- ficit. Hangsúlyozni kell, mivel a két ország egymás közötti fizetési mérlegének egyen—
súlytalansága olyan értelemben strukturális okokra vezethető vissza, hogy adózási rend- szerük preferenciái egymással éppen ellen—
tétesek, az egyensúly megteremtése nem vár—
ható rövid távon. Ennek egyetlen elképzel—
hető módja van: csökkenteni kell az adó- rendszerek közötti különbségeket. Ehhez azonban a szerző véleménye szerint elenged- hetetlenül szükség van arra, hogy nemzet- közi konferencia vitassa meg az adórend- szerek nemzetközi összehangolásának a le—
hetőségeit.
lsm.: Bóday Erzsébet)
KULFÖLDI FOLYÓIRATSZEMLE
Élen-l:
Warm
A SZOVJETUNIÓ ÁLLAMI STATISZTIKAl BIZOTTSÁGANAK FOLYÓIRATA
* 1987. ÉVI 8. SZÁM
Az SZKP Központi Bizottságának és a Szovjetunió Minisztertanácsának határozata.
A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének rendelete.
Részlet a Szovjetunió Központi Statisztikai Hiva-
talának utasitósából.A Szovjetunió Központi levele.
Karimov, l.: Egységes családban.
Razsapov, M.: Türkménia a szovjethatalom évei- Statisztikai Hivatalának
en.
Gol'denbarg. L.: Az iparágak termelési szakosító- sának elemzése.
..Kerekasztal". A termelés hatékonysága.
Dzsolohava, A.: A kollektíva döntése.
Vívcsar, D.: Demokrácia a gyakorlatban.
Proszkurina, G.: Az eredmény törvényszerű.
Krasztin' O. — Godmane, I.: A takarmányhozam elemzése a tejtermelő állattenyésztésben.
Az Állami Statisztikai Bizottság jelentése az ipar 1987. január—július közötti munkájáról.
1987. ÉVI 9. SZÁM
Korolev, M.: Az állami statisztikai szervek munká- jának gyökeres átalakítása.
szadükav, M.: Uzbegísztán a szovjethatalom évei—
en.
Krívov. ]u.: A komplexumok képzésének vizsgálata az ágazati kapcsolatok mérlege alapján.
Kurnevícs, T. - Fidler, M.: A munkáslétszám szak- mai csoportok szerinti megoszlásának módszertani kérdései és elemzése.
Efimova, M.: A termelékenység dinamikája index- elemzésének továbbfejlesztése.
Zsarova, T.: A hatékony és jó minőségű munká—
ért.
Zubov, V.: Az indexmódszer formális és tartalmi
elemei.A Szovjetunió Allami Statisztikai Bizottságának je-
Ientélse az ipar 1987. január—augusztusi tevékenysé-gero .
220
1987. ÉVI 10. SZÁM
Busev, Sz.: A statisztikai információs rendszer az átalakítás útján.
Trojan, A.: Az Ukrán SZSZK társadalmi—gazdasági
fejlődése a szovjethatalom éveiben.Malabekov, T.: Kirgizia az októberi 70. évfordulóján.
Rlabuskin, B. - Remízov, A.: A népgazdasági be- számoló mérleg fejlesztése.
Kurabaeva, A. —- Ivanov, L.: A számítások gépe-
sítése a köztársasági szintű ágazati kapcsolati mér-legek összeállítása során.
Bezverhova, R.: A szakemberek átképzése a kor követelményeinek színvonalára.
Akinsína, N.: Dzerzsinszkíj az ipari munka terme- lékenysége'nek számbavételéről.
A Szovjetunió Allami Statisztikai Bizottságának je—
lentáse a társadalmi—gazdasági fejlődés állami ter- vének teliesíte'séről 1987 első kilenc hónapjában.
forradalom
PRZEGLAD STATYSTYCZNY
A LENGYEL KUZGAZDASAG! TÁRSASÁG STATISZTIKA! SZAKOSZTALYÁNAK FOLYOIRATA
1986. ÉVI 4. SZÁM
Kolupa, M.: Egy megadott magyarázó változó ko- incidentális vizsgálatának kritériuma.
Maksymiak, E.: A koincidencia-tulaldonság és a katalízishatás a pár—korreláciőval leirt modelleknél.
Kalupa, M. - Nowakawskí, I.: Többszörös margi—
nádis mátrixok és néhány ökonometriai alkalmazá-
SU .
Rogowski. I,:
zésről.
Kukula. K.: A struktúrák konzisztenciája főbb mér- tékeinek áttekintése.
Slusarczyk, C.: A törtfüggvények lineáris sajátos- sá ai és alkalmazásuk.
zemykawski, Z.: A maximális cselekvési frontok módszere.
Blaszczuk, D.: Az anyagimport az ágazati kapcso—
latok modelljében.
Megjegyzések a .,puha" modelle-
statistika
A CSEHSZLOVÁK SZÖVETSÉGI STATISZTIKAl HIVATAL FOLYÓlRATA
1987. ÉVI 8—9. SZÁM
Korolev, M.: A statisztika átalakításának feladatai
a Szovjetunióban.Chovanec. S.: Statisztikai adatbankok létesítése —- az ASIS minőségi átalakításának útja.
Kux, J.: A munkabérek alakulása Csehszlovákiában
a nyolcadik ötéves terv első évében (1986—ban).Novák, J.: A Cseh Szocialista Köztársaság gaz—
dasága hatékonyságának értékelése a nyolcvanas
években.
Schlosser, S.:
statisztikában.
Spilkavu, !. - Korda, P.: Standard ágazati kap-
csolati mérlegek összeállítása a KGST-országokban.
Bohata, J.: Észrevételek a tényleges és a tervezett
növekedési ütem közötti eltérés méréséhez.
Jencovska, V.: A fe.melő felhasználás mutatá,'ának
intarmációtartalma.
Az összehasonlító árak kérdése a
STATISZTIKAI IRODALMI FIGYELÓ
Re'vzkta de Stahíftirá
Orom d BMW M 0. amúici
A ROMÁN SZOCIALISTA KÖZTÁRSASÁG KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATALANAK
FOLYÓIRATÁ 1987. ÉVI 6. SZÁM
Manescu, M.: A mezőgazdaság szövetkezetesítésé—
nek történelmi jelentősége.
Ghimbulut, P. — Gutescu. L. —- Groavu. N.: A ro-
mán mezőgazdaság eredményei és kilátásai az in- tenzív fejlődés és a korszerűsítés útján.1987. ÉVI 7. SZÁM
Manescu, M.: A népesség — a legnagyobb nemze- ti érték.
Florescu, M.: A népesség növekedése — az ország társadalmi—gazdasági előrehaladásának elsődleges
feltétele.Solomonesou. O.: Románia népesedéspolitikála.
Ionescu, N. -— Ionoscu, C.: A demográfiai és a szociális—gazdasági fejlődés összefüggései.
Malita. M.: Románia szerepe a nemzetközi népe- sedéspolitikai együttműködésben.
Ghímbulut, P. -— Malínescu, l.: Románia népes- sége a jelentős politikai. gazdasági és szociális vál-
tozások időszakában.Ciobanete, V.: Az ember és egészsége.
Lungu, Gh.: Románia népességének változásai az
elmúlt évszázadban.Prisacuru, C.: Az oktatás szerepe.
gietau, V.: Otmiiliúrdos világtejlődés és perspek—
tív .
IEMOGRAFIE
mu. pro vyzkum papulnünílta VM.
A CSEHSZLOVÁK SZÖVETSÉGI STATISZTIKAI HIVATAL FOLYÓIRATA
1987. ÉVI 3. SZÁM
Rychtarikova, I.: A halálozások alakulása nemek
és életkor szerint a Cseh Szocialista Köztársaságban,
1950—1984.
Rendlova, E.: A házastársak közötti kapcsolatok demokratizálása a nagyvárosi családokban.
Káposztás, F. —- Mom'gl. l.: Demográfiai helyzet és
népesedéspolitika Magyarországon.Kucera, M.: Háztartások a csehszlovák demográ- fiában és statisztikában.
Statistisohe Naomiahüen
AZ OSZTRÁK KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL FOLYÓIRATA
1987. ÉVI 9. SZÁM
Findl, P.: A népességszám 1986—ban.
végleges eredmények.
Friedl, H. F.: A dohányzás családi vonatkozásai.
Az 1986. szeptemberi mikrocenzus eredményei.
Fríea'l, H. P.: A tanuló ifjúság egészségi állapota az 1965/86-as tanévben.
Gerhold, S..- Faglalkoztatottság és munkaerőpiac.
1987. április—június.
Bartunek, E.: Kereső tevékenység 1986-ban.
alakulása
STATISZTIKAI IRODALMI FIGYELÓ
221
Bartunek, E.: Foglalkoztatottság és munkanélküli- ség 1987. január végén. területi megoszlásban.
Mühlpeck, V.: A magánszemélygépkocsi-kereske—
delem árindexe.
Rohrböck: Az állattenyésztési ágazat 1966. naptá-
ri évi takarmányozási mérleg.
Turetschek. K.: lparstatisztikai felvételek, 1985.
Pinsolítsch, M.: Külkereskedelem 1987. júniusban és 1987 első félévében.
1987. ÉVI 10. SZÁM
Reiterer, A. F.: Népszámlálás, 1981. Régió tipo- lógia a foglalkoztatott népesség gazdasági össze—
tétele alapján.
Fiedl, H. P.: Dohányabsztinencia-készség és ma- tiváció. Az 1986. szeptemberi mikrocenzus eredmé- nyer.
Völlmecke, I. — Gisser, R.: Külföldiek záróvizsgái
osztrák egyetemeken, 1972/73—1983/84.Mahídi, M.: Testi fogyatékosságok. Az 1986. de- cemberi mikrocenzus első eredményei.
.lanik. W.: Az osztrákok elégedettsége Iakásukkal.
Az 1986. márciusi mikrocenzus eredményei.
Gölte, F.: Szántóföldi termelés. 1987.
Haupt, L.: Állatjárványok. 1986.
Turetschek, K.: Fűrészüzemi termelés. 1986 és 1987 első félévében.
Zihr, F.: Dunai teherforgalom. 1986.
Knies, J.: Forgalmiadó-statisztika. 1984.
Andrasch, F.: lpariadó-statisztika, 1983.
STATISTICA
ngúuwau—m.w
A BOLOGNAI, PÁDUAl ES PALERMÓI EGYETEMEK FOLYOIRATA
1987. ÉVI 1. SZÁM
Herzel, A.: Többváltozós momentumok és a mo—
mentumok következményei: várakozások és becslések deriválása egyváltozós formulából egyszerű véletlen
mintavétel esetében.
Frosíni, B. V.: Az alkalmassági teszt hatáskörét
magyarázó tényezőkről.Corduas, M.: Valószínűségi függvény egy sorozat-
korrelációs tesztben.Forcína, A.: A Ion itudinális adatelemzés modell-
jeinek egy asztályáró.Conradr'e. W. !. — Gupta, A. K.: Guadratikus for—
mák komplex normál változákban: alapvető eredmé- nyek.
Young, D. M. — Seoman. ]. W. —- Jennings, L. W.:
A hibaszázalék határai az egyenlő diszkriminációra.
ismert lakossági paraméterekkel.
Freguglia, P.: A vizsgálati feldolgozásra szolgáló standard reprezentativ elemek meghatározásáról.
Panaretos. J.: A veszteségmodell spirálmenete és kevert tulajdonságai.
Angelíni. L. - Guídi, E. —- Car/eni, C.: A halotti bizonyítványok minőségi próbája: az olasz városok
és a Statisztikai Hivatal (ISTAT) adatainak egybe- vetése.
1987. ÉVI 2. SZÁM
Rizzi, A.: A média mátrixrál.Giorgi, G. M. — Pallíni. A.: Csoportosított adatok
Gini-féle koncentrációs arányszámának alsó és felső szabad eloszlású határai meghatározásának általá-nos módszeréről.
Vitale, C.: Jel és zaj extrahálás a többváltozós
ARMA—modellekben.Taloni, G.: Néhány szabad elosztású teszthez kap-
csolódó másodfokú hibaszerkezet.Sartore, D.: Néhány megjegyzés az okozati meg- határozásokról a sztochasztikus folyamatok nemline-
áris magyarázatában.
Kumar, P. — Gupta, V. K. -— Nígam, A. K.: A két
tartalék karaktert alkalmazó mintavételi eljárásokról.Erba, A.: Gazdaságstatisztika és rokontárgyai.
Mattie/i, E.: A kézműipari vállalatok nagyság sze-
rinti eloszlása: egy elméleti modell javaslata.Lal, 8. — Dhamiia, A. — Kaushik, L. S.: Kovari—
uncia és a hiányzó terület technikája a próba ke- resztezéseknél.
Baldessari. B. —- Weber, J.: Belső hipergeometrikus véletlen változó.
Onukogu, !. B. —- Esele. !. l.: Válaszfelület feltá- rása: ferde regresszorok.
Lisman, [. H. C,: Osztályhatárok a gyakorisági
megoszlásokban: levél a szerkesztőhöz.Schweizerische Zeitschrift für Volkswirtschaft und Statistik Revue suísse d'Economie politigue
et de Statisticiue
A SVÁJC! STATISZTlKAl ES KUZGAZDASÁGI TARSASÁG FOLYÓlRATA
1987. ÉVI 3. SZÁM
Kneschaurek, F.: Növekedés. innováció és verseny.
Fontela, E.: Innováció és a piac szerkezete.
Frey, L. L.: Gazdasági növekedés és a környezet minősége. Egy új növekedési politika kialakitásának keresése.
Grandville. 0. de la: Verseny és optimális nö- vekedés.
Blankart, Ch.: A privatizáció gazdasági elméleté-
nek elemei.Bailly, A.: Társadalmi jelzőszámok: a ,,kemény"
tudományok objektiv méréseinek alkalmazása a ,,lágy" tudományok szubjektiv értékeléseinél.
Brüngger. H. — Kahnert. A.: Fel lehet—e mérni a környezet állapotát statisztikai módszerekkel?
Maggi. R.: A gazdasági struktúrák versenyképes- sége'nek elemzése.
Blattner. N. — Maurer, M. — Weber, M.: A svájci versenyképesség előfeltételei. Az empirikus elemzés lehetőségei és határai.
Baumol, W. I.: Vállalkozás: alkotó, nem produktív
és destruktiv. '
ECONOMIE ET STATlsTlGUE
A FRANCIA STATISZTIKAl ÉS GAZDASÁGKUTATÓ INTÉZET FOLYÓIRATA
1987. EVl 201. SZÁM
bAllard. P. — Villa. F.: A francia gazdaság 1986- an.
Bloch, L. — Kadiar, A. — Rolle, P..- Szimulációs
gyakorlat. A francia gazdaság 1986-ban, a dollár és
(: kőolajárak csökkenése nélkül.Chantereau, $. — Genthon, V. - Puig, I.—P.: Tiz-
éves középtávú kutatás a DMS-szel.Cuneo, Fh. — Dupont, F. — Mobile, S.: wan—1985:
az előirányzottnál sokkal mélyebb átalakulások a szektorokban.
1987. ÉVI 202. SZÁM
Lakás: A bérbevételtől a tulajdonig.Tallin, C.: A tulajdonjog megszerzése minden áron.
222
Pohl, R.: A közös tulajdon költségei.
Pohl, R.: A bérlakások állománya és lakói.
Pohl, R.: Bérlők és lakbérek: a jövedelem közel 14 százaléka.
Taiiín, C.: A lakásállomány értéke: több mint 8000 milliárd frank.
, Lollivier, $. — Verger, D.: A különböző aktív örök—
ségek: ki mit birtokol?
Lollivier, S. — Verger, D.: Takarékossági és örök-
lési magatartás.lm Illlla
1 %mwmll Paws
LV... WV" ,;—
NEMZETKUZI ELMÉLETI
ÉS ALKALMAZOTT STATISZTIKAI FOLYÓIRAT 1987. ÉVI 3. SZÁM
Fraser, D. A. S.: Szálanalízis és tangens model- lek.
Schneeweiss, H. — Sprott. D. A. —- Viveros, R.:
Megközelítő kondicionális elemzés a lineáris funk-
cionális összefüggések vonatkozásában.Alzaid, A. A. -— Ahmed. A. N. — Ahmed, M. A.
O.: Az életeloszlás osztályairól.
Bozdogan, H. — Ramirez, D. E.: Egy kiigazított
hasonlósági arány algoritmusa a Behrens-Flsher nrob-lámához.
Grothe, H.: A pseudo-véletlenszerű vektor—generá- ció mátrix generátorai.
Jom-nel of the
American Sutmicnl Association
AZ AMERIKAI STATISZTIKAI TÁRSASÁG FOLYOIRATA
1987. ÉVI 398. SZAM
Sedraush,. ]. -— Switzer, P. — Tanar, I. M..- A
folyóirat szerkesztőinek 1986. évi jelentése.Hastie, T. — Tibshirani, R.: Altalánositott additív
modellek: néhány alkalmazás.Rosenbaum. P. R.: Az össznépesság összetételét
jellemző súlyok modellre alapozott közvetlen alkal-mazása mintavételi adatokra.
Watson. M. W.: Bizonytalanság a modellre ala-
pozott szezonális kiigazítási eljárásokban és a mi- nimax szűrők meghatározásában.Pottholl, R. F.: A számjegyenkénti véletlen tár—
csázás Mitofsky —- Waksberg-féle eljárásának néhány
általánosítása.Cleveland, W. S.: A statisztikai ábrák kutatása.
Carr, D. E. - Littleiield, R. ]. - Nicholson, W. L. ——
Littlefield, ]. S.: Pontszóródási mátrix eljárások nagy N esetén.
Greenacre, M. — Hastie, T.: A megieleléselemzés
geometriai értelmezése.Huber, F. I.: Háromdimenziós pontdiagrammokkal kapcsolatos tapasztalatok.
Simkin, D. — Hastie, R..- Az ábramegértés mint információ-feldolgozási folyamat elemzése.
Stnetzle, W.: Grafikonok a számítógépterminálok több részre osztott képernyőjén.
Bowdwn. R. I.: Publikációs hatások jelenlétében megismételt mintavétel.
STATISZTIKAI IRODALMI FIGYELÖ
Christensen, R.: Kétlépcsős mintavételből származó adatok elemzése az egyszerű legkisebb négyzetek
módszerével.Valiiant, R.: Általánositott varianciafüggvények ré-
tegzett kétlépcsős mintavételben.Vallíani, R.: Rétegzett mintavételből származó
adatok néhány becslőfüggvényének feltételes tula]- donságai,Cox, L. H.: A torzitatlan ellenőrzött kerekítés egy konstruktiv eljárása.
Collings, B. I.: Számok generálásának összetett véletlen eljárásai.
Tanner, M. A. - Weng, W. H.: Az adatok növe—
lése nyomán létrejövő a posteriori eloszlósok kiszú- mitása.
Silverman, B. W. — Wood, !. T.: Elágazó gör-
bék nem paraméteres becslése.! Tibshirani, R. —- Hostie, T.: Helyi likelihood-becs-
és.Deng, L. !. — Wu, C. F. I.: A regressziós becslés varianciájának becslése.
Kramer, W. — Donninger, C.: A hibák közötti ter- beli autokorrelóció és a legkisebb négyzetek lineá- ris regressziós modellre alkalmazott módszerének
relatív hatásossága.
O'Hagan, A.: Véletlen vólaszmodellek Bayes-féle
lineáris becslései.Westiall, P, H.: Varianciakomponensek kiszámít- ható MlNGUE-típusú becslései.
Tsay, R. S.: Feltételes heteroszkedasztikus idő-
modellek.Seli, 5. G. — Liang, K. I.: A maximum Ilkelihood-
becslések és o likelihood arány tesztek aszimptotl-kus tulajdonságai a standardtól eltérő fetátelek
mellett.
Lee, C. ]. C..- A multinomiális paraméterek rend-
jével kapcsolatos korlátozásekro vonatkozó khi-négy- zet próbák.Agresti, A. - Chuang, C. -— Kezouh, A.: Korláto-
zott rendű paraméterek a kontingencia táblákasszociációs modelljeiben.
Zeltermon, D.: Nagy. hiányos többváltozós elosz- lások illeszkedési próbái.
Thomas, D. R. — Roo, ]. N. K..- A szint és az erő kismintús összehasonlitásai az egyszerü Illeszkedásl statisztikák számára. klaszterezésen alapuló minta-
vétel esetén.Tardií. S.: Súlyozott rangokon alapuló statisztikai próbák hatásossága és optimalitása.
Noether, G. E.: A mintanagyság meghatározása
néhány mindennapi nem paraméter próba céljaira.Albers, W. —— Akritas, M. G.: A kétmintás prob—
le'mával kapcsolatos kombinált rangtesztek véletlen—
szerűen ellenőrzött adatok mellett.
Gideon. R. A. - Hollister, R. A.: A külső hatá- soknak ellenólló rangkorrelációs koefficiensek.
Sarkar, S. K.: Egy folytonos kétváltozós exponen- ciális eloszlás.
ln urna!
e: LA SOCIETE D! S'a'lstl'l "e
ez PARIS
A PÁRIZSI STATISZTIKAI— TÁRSASÁG FOLYÓIRATA
1987. ÉVI 2. SZÁM
Damiani, P.: A morbiditás általános törvényének
kutatása.Breton, Y.: Statisztika és a francia liberális köz- gazdasági iskola. Viták és ellentétek. 1800—1914.
Dumas, M. - Raviart, E.: Kiigazított szekvenciális
tesztek, helyettesítés nélkül.Poisson, ].-P.: A szolgáltatással foglalkozó embe-
reékl szerepének tanulmányozása a francia testületek-" .
STATISZTIKAI IRO DALMI FI GYELÓ
223
JOURNRL OF TH!
ROYAL STATISTICAL SOCIETY
AZ ANGOL KIRÁLY! STATISZTIKAI TÁRSASÁG FOLYÓIRATA (A SOROZAT)
1987. ÉVI 3. SZÁM
Durbln, J.: A statisztika és a statisztikai tuda-
mány. Elnöki megnyitó.
Cleveland, W, $. — McGill, R.: Grafikai érzékelés:
a kvantitatív Információk vizuális dekódolása az adatok grafikai meggelenitése alapján.
Wilson, P. R. - lliot, D. I.: A kódolási utáni címjegyzék mint mintavételi keret.
Collins, M. - Sykes, W.: A nem teljeskörüséggel és a fel nem sorolt számokkal kapcsolatos problé- mák az angliai telefoninterjúk során.
Wirtschaft und
Statistik
A NÉMET SZÖVETSÉGI STATISZTIKAI
KÖZTÁRSASÁG HIVATALÁNAK FOLYÓIRATA 1987. ÉVI 8. SZÁM
Mayer, H. — Reich. U. P.: A kereskedelem bruttó teljesítménye az input-output elszámolásban.
Proebsting, H. — Fleischel, H.: A népesség ola-
kulása 1936-ban.Schweebe, P.: Az alkalmazásban állók szakmai és foglalkozási jellemzői.
Baus, A.: A cenzus továbbfejlesztése a termelő-
iparban.
Dresch, A.: Szabadsógas és üdülési utasforgalom,
1984/85.
Hellblück—Schu, I.: A külkereskedelem 1987 máso- dik ne yedévében és első félévében.
Woo ke, M.: Belföldi hajózás, 1986.
Müller, W.: Egészségügyi kiadások, 1985.
Euler, M.: Jövedelem és fogyasztási minták, 1988.
1987. ÉVI 9. SZÁM
Appel, S.: Információkampány az 1987. évi nép—
számlálás körül.
Dorow, F. — Kopsch, G.: Népgazdasági elszámolá- sok, 1987. első félév.
Scheewe. P.: Kereső foglalkozás és képzés.
Becker. B.: A kereső foglalkozás alakulása 1987
első félévében.Dubral, Ch.: Szociális lakásépítés, 1986.
Angele, J.: Takorékszövetkezeti lakásépítés. 1986.
Volt, H.: Kiképzettek. 1986.
Bayer, W. -— Knichel, H.: A vlzszennyező anyagok tárolása és szállítása során bekövetkezett balesetek
statisztikája. 1975—1985.
ECUIIOIIIBSGIFPIAMIIG
A BIRMINGHAMI EGYETEM FOLYÓIRATA 1986. ÉVI 3. SZÁM
Simanovits, A.: Növekedés. ellenőrzés és feszült- ségek egy nyitott gazdaságban.
Brada, !. C. — King, A. E.: Feszltett tervek, el- fojtott infláciá és az erőforrásokkal való ellátottság
a központi tervezésű országokban.
Harrison, M.: A szovjet állami költségvetés a késői sztálinizmus idején (IMS—1955): tőkeképződés. álla- mi kölcsönök és monetáris növekedés.
STATIS'I'ICAL JOURNAL
a! the United Nations Somme Commission tor Europe
AZ EGYESÚLT NEMZETEK
EURÓPAI GAZDASÁGI BlZOTTSÁGÁNAK FOLYÓIRATA
1986. ÉVI 4. SZÁM
Szybisz, B.: Az input-output táblák és a nem-
zeti számlarendszer integrációja.
Al. F. G.: Kettős osztályozás a nemzeti számla—
rendszerben.
AI, F. G. — Balk, B. M. —- Boer. $. - Dakkar.
6. F.: Láncindexek használata a nemzeti számla- rendszer deflálásához.
Bochove, C. A. — Bloem, A. M.: A következő nem- zeti számlarendszer (SNA) struktúrája; az alapkom-
ponensek áttekintése.
Marlínov, V.: Néhány gondolat a nemzeti szám—
Iarendszer és (: népgazdasági mérlegrendszer fő mu-