Napjainkban a népzenei kutatómunka új fejezete kezdődött:
a részletkérdések vizsgálatának korszaka. Ez a forduló, mely — -nagyjából — az eddigi elmélet és gyakorlat átalakulását jelentette,
nyilván nem máról-holnapra. hanem hosszú ideig tartó előkészí- tési idő, a probbmák tsztázása és a tennivalók meghatározásá . ütán következett be. Ma már világosan láthatók ennek a változás-
nak alakulása' és eredményei, de korábban az új elgondolásokat, módszereket követelő teória összekúszálta a problémákat, meg- bon'oüa az elmélet egységé1 és a gyakorlattal való összhangját is.
Egyrészt nemcsak az érdeklődő laikusok, de a szíakemberek köré- ben is egyre jobban elterjedt és erősödött az a h edelem, hogy az ezután történő gyűjtéseket szükségtelen az eddigi vagy még na- gyobb intenzitással folytatni,, mert nem nagyon valószínű újabb adatok felfedezése, nem várható a népdalanyag gyarapodása. Más- rész1, ezzel szemben, az újabb, fiata'abb kutatók — Vargyas Lajos, Járdányi Pál — szinte hihetetlen magasra emelték a gyűjtési ered- ményeket:. egy-egy faluban 1000—1200 dallamot is lejegyeztek.
A kétféle elgondolás eltérésének okozója a népzenéről (népi kul'úra) vallott felfogás, illetőleg az'abból következő tudósi maga- tartás különbözősége. Ha népzenénkből csak a magasabb esztétikai formákban jelentkező alakulások kutatása szükséges és érdemes, akkor a maj állapotok időbeli elhagyásával arányosan csökken a gyűjtés jelenfősége is; ny Ivánvalóan azért, mert falvainkban egyre kevesebb esz'étikai értékű adat lesz majd található. Sőt egyszer oda is eljutunk, hogy a népi eredetű anyag teljes pusztulását kell majd észlelnünk; az pedig — adatok hiányában — a gyűjtés szük- ségtelenségét jelentené, tehát a népzenetudomány, hosszabb-rövj- debb idő elrmubával, fölöslegessé tenné önmagát. Ebből a zsák- utcából — elhagyva az észtét kai előítélet gátló ballasztiált, ma már tudománytalan szempontjait — van kivezető út, koncepcióink, ma- gatartásunk átformálásával és Marót Károly elgondolásához való igaz'tásával. „A „n.ép"-nek — mondja Marót — ahogy mindig volt és élet!farilag kell lennie — ma is éppúgy van s m ndíg lesz költé- szete, művészete, stb.; ez azonban természetesen nem okvetlenül lesz azonos formájú a tegnapival, ahogy a „nép" is nyilván másult és lehet, a megnyilatkozás formái joggal nem fognak (nekünk) 'olyan rokonszenveseknek, etikai vagy esztétikai értékűeknek lünni, mint az előzőek voltak." Ebből az következik, hogy a korszerűen
•értelmezett hépzenetudo mányi eljárás nem esztétikai értékeléssel választja ki a vizsgálandó adcto'at, hanem a mai népzenét kutatva, formát, változásait állandóan figyelve és rögzítve, arról megbízható, tudományoséin elfogadható, de főképpen teljes képet ad. Vagyis nem értékel, dal és dal között e tekintetben — legalább is a lejegyzés idejekor, — nem tesz különbséget, de> minden hallott nótát a lehető legteljesebb és legpontosabb lejegyzésben gyűjt össze.
Lényegében ezt fejtegeti Péter László is, „A népkultúra jö- vője" c. kitűnő — fájdalom: kéziratban lévő — könyvében, rámu-
/
tatva azokra az alakulásokra, melyek a népkultúra mai állapotából a polgárosodás és a társadalmi felszabadulás ütemével párhuza- mosan előrelátható külső hatásokra létrejöhetnek. Az e hatásokra kiformálódott tágabban értelmezhető „népkultúra" — amelyet Péter László Marót „közköltészet" szavának analógiájára „közkultúrá"- nak nevez és amely szerinte művelődéspolitikánktól függően mun- káskultúra (proletkultos) —, nemzetközi selejt kultúra (műveLődés- polit kai hatásoktól mentes, spontán alakulás) — vagy pedig nép- kultúra (folklorisztikus) jellegűvé lehet — éppen úgy vizsgálandó a modérn magyar néprajztudomány által, m/nt a szűkebben értelr
mezett népkultúra. Éppen az lesz a vizsgálandó, hogy a népkultúra alakulásvonalai a régi stilushagyománynak ízlése mentén, vagy attól íügge.lenül fejlődnek-e? Népzenei vonatkozásban ez azt jelent- heti, hogy a műzene hatása hoz-e létre a régiekhez láncszerűen kap- csolódó újabb stilust, vagy pedig a ma tágabban értelmezett nép- zenéjére éppen az lesz a legjellemzőbb, hogy kaot'kus, semmi egy- séges vonást nem tartalmazó lesz. „Közkuliúr újának jegye éppen az. hogy teljesen heterogén, egymással összefüggésbe, jufni néni tudó elemek keverednek benne zűrzavar oson, szervetlenül". Éppea .ezért a modern magyar folklorisztikának egyaránt föladata, hogy
„ma fényképezze a nlég föltalálható parasztkultúrát, holnap figyelje a közkultúrává változás különféle módjait és törvényszerűségeit„
holnapután vizsgálja a kifejlődött közkultúrát és konstatálja a pa- rasztkultúra teljes pusztulását."
Mindezekből nyilvánvaló, hogy a gyűjtés fontossága napja- inkban sem> csökkent, sőt — ha lehet — emelkedett. Az bizonyos, hogy területe lenyeigesen megnagyobbodott, kitárult: az új törek- vések u. i. amilyen jelentősnek tartják a népi anyag gyűjtését, leg- alább ugyanolyan fontosnak gondolják a műdalokkal yaló foglal- kozást is. Jellemző, hogy 'I'álasi István is korszerű feladatnak je- löli ki a műdalgyüjtést — s még jellemzőbb, hogy azok nem egy esetben átvették a népdalok funkcióját — bár kétségtelenül alacso- nyabb esztétikai értékeket képviselnek. Ez a minden, áron teljes- ségre való igyekezés, és a tudományos szempontok domináló jel- legének hangsúlyozása az esztétikai, a művelődési kérdések mel- lett, azonban nem más, mint Bartók törvényének — „ . . .m.ndenütt minderit le kell jegyezni, tekintet nélkül arra, meg van-e már vagy nincs meg, tetszfk-e vagy sem" — érvényesítése.
Már ez, magában, igazolná a további gyűjtést. De még mák szempont is adód k. Nevezetesen: nenj lehetetlen újabb, eddig ismo- rietlen adatok fölfedezése sem. Lajtha László Kodály-Emlékkönyv- ben megjelent tanulmánya, mely az újra megtalált magyar népdal- típust, a nagy 16-osí — 1940. évi gyűjtéséből! — mutatja be, éppen ezt bizonyítja. Üjat pedig gyűjtés nélkül természetesen nem talál- ' hatunk.
Más természetű probléma a szövegvizsgálat kérdése. A nép- zenetudomány — éppen amióta tudományos jellegűvé vált — lát- szatra kezdett kevesebbet törődni a szöveggel, a szÖYeglejegyzék pontosságával, méginkább a szövegek könyvtári vizsgálatával. Ez
az eljárás, a népdal egy'k alkotóeleme iránti közömbösség, a múlt- század elgondolásaira emlékeztetett, persze, azzal a különbséggel, hogy a szöveg helyett a zene került az érdeklődés középpontjába.
Valójában azonban ezt az aránytalan vizsgált eltolódást a fel- adatok megnagyobbodása okozta: Bartók és Kodály eredményei-
nek felmérése után u. i. m.ndinkább nyilvánvalóbbá lett, hogy a szöveg és a zene együttes vizsgálatára egy személy alkalmatlan.
A múltszázadbeli szövegkutatás viszont egyoldalú érdeklődés volt, míg a mai intenzív zene-elemzés a feladatok szétválasztásából szü- letett: szó sincs arról, hogy a szövegek kutatásából nem tudna a néprajz hasznos tanulságokat meríteni. Ezért minden gyűjtőtől cl lehet és el kell várn1, hogy a szövegek pontos lejegyzését is — már amennyire az lehetséges — elvégezze. Az adatszolgáltatók
dialektusa u. i. — különösen kispolgári vidékeken — a városi és a népnyelv között ingadozó, ugyanannak a dalszövegnek ismétlése- kor a k'ejíésbeli sajátságok annyira módosulnak, hogy pontos le- jegyzésük nem egy esetben lehetetlen. Még ha sikerül — gyors- írással — az is csak a kiejtésbeli változatok egyikét, a pillanatnyi helyzetet mutatja be és az esetleges ismétléskor újra megváltozik.
Ilyen esetekben tehát többé-kevésbbé indokolt a gyűjtött anyag irodalmi nyelven való közlése. Ehhez azt kpll .még hozzátenni, hogy azokon a területeken, ahol a népzene még virágzó életet él, stí a szöveg pontos lejegyzése jnem okoz különösebb nehézséget, Bierí ott a dialektus éneklés közben ösztönösebb.
Az alföldi népzenekutatás feladatai két csoportba oszthatók:
1. általános érvényű, m nden dialektus területre vonatkozó (pl. az egyes falvak zenei életének megrajzolása), és 2. jellegzetesen al- földi (pl. a Kálmány gyüjtö.te szövegek dallamának lejegyzése) teendőkre. Az utóbbiak ismét kétfélék: a) kiegészítő, és b) teljes feladatok. A kiegészítő teendők azok, melyeknek egyrészét a ku- íatók már elvégez.ék, tehát munkájukat csak ki kell egészíteni (pl, a már lejegyzett dalok fonográfra véte'e); a teljes feladatokkal pedig most állanak ei&ször szembe az alföldi népzenekutatók (pl,
•az alföldi szerbek népzenéjének gyűjtése).
* * <> ,
A népzene tudomány korszerű feladatainak gyökerét Seprődi dános munkádban találhatjuk meg először, ö már az 1900-as évek- ben ma is érvényes új módszerek és új teendők megvalósításának
«zükségeisségét h rdetie. Elgondolásait Kodály és Ortutay fejlesz- tették korszerűvé, s így alakult ki a- magyar népzenetudomány két legfontosabb mai feladata, a zenei életnek és az egyém'ség hagyo- anányátalakitó szerepének vizsgálata. Ezek a feladatok természe- tesen Seprődinéi még csak csírájukban jelentkeznek, de kétségte- lenül ő ismerte föl először pl. az extenzív gyűjtéssel szemben, az intenzív irányú gyűjtés nagy előnyeit, s nem is resteít egy életet áldozni egyetlen erdélyi falu zenéjének vizsgálattára. Kodály erre- vonatkozó klasszikus fogalmazásának — „ . . . a legtanulságosabb
^tohia egy-egy község teljes dahamtérképét, zenei életének minden
részletre kiterjedő leírását, szóval zenei monográfiáját elkészí- teni ..." — lényegében Seprődi eredmtnyei vetették meg az alap- ját. Ugyancsak o vette észie, amint az egy elejtett megjegyzésé- ből ki'űník, az egyéniség dalformáló erejét is. Erről a k-rdésről így ír Ortutay: „ . . . m e g kell kívánnunk, hogy a gyűjtő minden- jó énekestől, mesélőtől annak teljes anyagát gyűjtse össze. Csak az ilyen teljes egyéni gyűjtemények alapján lesz majd módunkban állást foglalni a népi teremtés ma ínég annyira homályos kérdé- seiben, csak így különíthetjük el, hogy mi az egyéni s mi a hagyo- mányozott — közös népi alkotása nkban." Elsősorban persze, a következetesen jelentkező egyén,1' változatjelek és a belőlük von- ha ó következtetések a jelentősek. Ilyen tanulmányunk azonban,, mely ennek a kérdésnek vizsgálatával foglalkozna — a n.pzene területén — még nincs, hiányzik a megoldás kísérlete, s természe- tesen hiányoznak az eredmények és a tanulságok is. De zenei mo- nograf ánk már van, elsősorban Vargyas kitűnő munkája:, „Áj falu- >
zene1 élefe".
A zenei életet bemutató művek elkészítésének első részlete a kutatásra kiválasztott terület teljes dallamanyagának megismerése, összgyüjlése. Ez a munka nyilván nem más, mint egyének dalkin- cs-nek lejegyzése, mégpedig — a teljesség és a valóság érdekében
— függetlcnü' azok származásától, erede étől. A falvakba eljutott
„magyar nó'ák", operett és jazz termékek tehát éppen "olyan fi- gyelmet érdemelnek, mnt a népi eredetű dalok. Hasonlóképpen nagyjelentőségű a minden részletre, árnyalatra kiterjedő, a legmo- dernebb tudományos kívánalmaknak megfelelő lejegyzésre való tö- rekvés, is. Á gyü.i őnek arra kell gondolnia, hogy gyűjtését évek, évtizedek múlva is használni akarják, akkor is. am/kor a kutatás, szempontja mások lesznek és megváltoznak a lejegyzi.st vezérlő elgondolások is. Éppen ezért a gyűjtésnek hitelesnek kell lennie, ragaszkodnia kell a paraszti népdalelőadás jellegzetességeihez és hűen kell azt bemuta nia.
Ennek a munkának befejeztével a zenei élet vizsgálata követ- kez;k, azaz annak kutatása, hogyan és mi történik a népdallal. A.
hagyományá adás formái legszembetűnőbben felelnek' erre kér- désre. A da'olási alkalmak — melyek dalátadás1, dal anulási alkal- mak is — a különféle mulatságokba lakodalom, a bál, stb.; a kö- zelebbi-távolabbi vidékekkel való" érintkezés, a katonáskodás, a vá- sárok, stb.; és a m ndennapi munka, stb. nemcsak a dal terjedésé- nek útját mutatják, hanem azt is. hogy ntképpen adományozódé át nemzedékről-nemzedékre a dalhagyomány. Ennek megfigyelése
— az eredetkuta-ás — a gyakorlatban azt jelenti, hogy a kutató- nak minden lejcgyze't dalról meg kell tudni az adatszolgáltatótól, hol, mikor. kiöl. honnan tanulta: szokta-e énekein, ha igen. hol,, irykor; kapcsolódik-e — ese'leg: kapcsolódott-e — alkalomhoz, ün- nephez, mulatsághoz, vagy mindig lehet és lehetett énekelnie, stb.
Foly atólag azt is meg kell tudni, hogy mennyire értékel- a nép a zenét, megbecsüli-e a jó dalost, áídoz-e valamit az énekért, igyeksz'k-e minél több dalt megtanulni stb. Persze, ezek a kérdések.
az errevonatkozó problémaanyagnak csak részei. Az)t azonban már mutatják, hogy főképpen a népi zene funkciója vizsgálandó — mely- nek helyes megállapításához az osztatlan parasztélet megjelentetése szükséges —, azaz annak kiderítése fontos, milyen szerepet játszik a zene a közösség életében. De a lehető legteljesebben összegyűj- tött és a lehető legpontosabban lejegyzett anyag, valamint a- funkc.ó megállapítás még nem a végső eredményt jelenti, mert csak a mai zenei élet sajátosságait mutatja be. A korszerűség v'szont megköve- teli a kutatótól, hogy figyelmét a jelen mellett a mult és az előreláf- ha ó jövő zene életére is kiterjessze. Errevonatkozólag két, lénye- gében egyező, példát mondok el. Mnden gyűjtő észrevette: azokon a dalokon kívül, melyek élnek a nép ajkán, azaz használják őket, olyan dalok is vannak, melyeket ismernek ugyan, de már nem, vagy egyre ritkábban használnak. Ezeknek szerepe — az adatszolgáltatók felelevenítésében — nylván a mú.t zenei éle ére lesz jellemző. Az is köztudomású, hogy a ma elterjedt „népi hangszerek" sok helyen nem azonosak a régiekkel, de azért nem egy helyen ismerik és hasz- nálni is tudják ezeket a gyakorlatból kiveszett hangszereket. Sőt a régi zenei életben betöl'ött szerepükről is használható adatokat kutat ha unk fel, melyek sz.ntén a múltat mutathatják be. Mindezek- nek, tehát a teljes és pontosan lejejgyzett anyagnak és a múlt, jelen, jövő (előrelátható) zenei életének szintézise adhatja csak meg a modern követelményeknek megfelelő eredményt, a teljes analizis diakronikus. kiterjesztését.
Azt már láttuk, hogy a modern népz/enetudománynak az egyé- niségku'.atás is nagyjeletőségű feledata. Ezt az irányzatot az orosz folkloristák — elsősorban P. Rybn kov — indították meg, majd a finnek, k-sőbb pedig az egész világ átvette tőlük. Nálunk először — tudjuk — Seprődi ismerte fel nagy jelentőségét, teljes és módszeres kifejtését azonban Ortutay adta a „Fedcs M hály mesd" c. gyűjte- mény bevezető tanulmányában. Az elgondolás alapja és kiinduló pontja a minden bizonnyal személyi jellegű variálódás. Hiányzik u. i. a felsmerése annak, hogy a változtató készség rögtönzésszerű, akárcsak, a nagy művészeknél, vagyis az előadásbeli. éltérések nagyon is jellemzőek — mon'dja Bartók „A magyar népdal" IV.
lapján. — Azt már viszont Dincsér Oszkár mondja ki, hogy „olyan vizsgálatokat, melyek a személyi variáló ösz'.ön lehetőséged elemez- ték volna, . . . lyen vizsgálatokat még nem végeztünk". Az esetleg ilyen irányban is meginduló kutatás vezérlő elgondolásai lényegében ugyanazok, mnt a zenei élet taulmányozásáé, azzal a különbséggel, ami az egyént ada ok mennyiségében az egy személlyel való intenzív foglalkozás következményeként jelentkezik. Többet lehet foglalkoz- nunk az énekes zenei képességeivel, dalkészletlével, életrajzával stb.
Magától értetődik: ezeket a kívánt eredményeket egy terület hosszabb ideig, hónapokig tartó átvizsgálásával érhetjük csak el.
A vándorgyüijtő típusa divatját múlta, elavult, mukájának csak addig volt értelme, amíg egy helyen sok adatot találhatott, és amíg még nem születtek az új, a teljesség igényével fellépő kutatási irányok.
Érezhető ezeknek egyik fontos problémájuk: hogyan lehet egy éne
kes teljes dallamkincsét megismerni? Szerintem legcélravezetőbb, ha az énekes maga írja össze az általa tudott dalokat. így bizonyosan soká/g készül majd a „gyűjtemény", de minden valószínűség szerint megfelelő lesz. A módszert — ha nem is ilyen céltudatosan — Var- gyas is használta Áj-ban, nem kevés eredménnyel. Az összegyűjtött anyag teljes egeszében való publikálása azonban nem mlind.g szük- séges. Ebben a kérdésben a kiadandó munka jellege dönt, a „min- den" összegyűjtése — elsősorban a problémák közötti biztos moz- gáshoz és a tisztánlátás elősegítéséhez szükséges. A falu zenei életé- nek vizsgálata pl. a falu dalkincsének ismerete nélkül képtelenség, és a munkálkodás eredménytelen fáradság is lenne. Az is nyilván- való, hogy a fonográfra nem kell minden dalt felvenni, bár kétségte- lenül az lenne a legjobb. A fonográfhenger drágasága azonban meg- akadályozza ezt.. De azt tudnunk kell, hogy nemcsak a régi stílus, dalainak, hanem az új stílusú nótáknak is fontos a fonográfra vétele.
Ahogyan Lajtha mondja: „Néprajzi és népművészeti szempontból az új dallamok fonográfikus gyűjtésére, a tudományos vizsgálatra éppúgy érdemesek mint a régek". Sőt, szerintem, nem egy, fontos és jellemző zenei adatot tartalmazó műdalra is érvényes ez a meg- állapítás. Persze, ezeken felül ezerféle más. probléma js adódik még, melyeknek kiértékelése, tanulsága k rögzítése és későbbi felhasz- nálásuk elengedhetetlenül szükséges. A fontos csak az, hogy a kutató gyűjtés közben ne nagyon igyekezzék értékelni, ne szelektáljon lát- szatra (akkor.) kevésbbé fontos adatokat, hanem, figyeljen és a lehető legaprólékosabban jegyezzen, az értékelést pedig hagyja máskorra.
Azt az íróasztal melleit, már bizonyos távlatból egyenként mérle- gelve a problémákat,, lehet a legmegbízhatóbb eredménnyel elvé- gezni. A publikálni kívánt dallamanyaggal kapcsolatban pedig azt mondhatom, hogy ki kell tágítani az egyes dalok zenei — analíziseit.
Olyan dallammutató táblázatokat kell készíteni, melyeken az első,, második, harmadik kadenc'a, a 'szóíagszám, az ambitus — ezen belül az egyes sorok hangterjedelme — a dalíamsor, a hangnem és a dalok stílusa és, esetleg, az'alcsoportszámuk is feltünte.heíő. Taná- csos a táblázathoz még egy rubrikát is illeszteni, melybe a dallam fontos, de a táblázat más része n nem-jelölhető jellegzetességeit írjuk:
kivételes, felűtnő riímusalakulások, váltó- és átmenőhangok stb.
A további elvégzendő munkát Kodály „A magyar n-pzene" c.
művének bevezető' soraiban ismerteti. Ezek közül való az a feladat is, melynek célja a népdal függőleges irányú elterjedtségéből fakadó problémák kutatása. „Régi feljejgyzé'sek helyi és személyi adatai alapján — mondja Kodály — újrgi felkereshetek az énekesek. Nagy- érdekű megfigyelésekre számíthatunk: évek, évt'zedek múlva válto- zott-e a dalok előadása". Az Alföldön felkereshető pl. Ökrös Roza vésztői lakos, aki 1918-ban — 18 éves korában — értékes adatokat és gazdag anyagot szolgáltatott Bartóknak. Ma azt kellene vizsgálni, hogyan alakultak ált előadásában a Bartók lejegyzésből már ismert dalok. Dé ai öregek és a f.atalök sem énekelnek minden nótát szük- ségképpen egyezően, a különbségek nagyon is figyelemreméltók.
Erre nagyszalontai gyűjtéséből Kodály közöl szép példát., Ugyan-
csak e feladatkörhöz tartozik a mostanában megindult migrációval kapcsolatos népzenei kérdések kutatása is. A belső vándorlás u. i.
időben lezajló társadalmi, táji, stb. változások eredménye. Megálla- pítandó tehát, milyen átformálódást jelent ez a népzenében, továbbá, milyen szerepe van ebben a társadalmi, táji, stb. változások mellett a migráció kezdetétől az átalakulás kezdetéig eltelt időnek, stb.
A feladat nagy. Megvalósítása hosszú időt —. Ortutay szerint kb.
10 évet — vesz igénybe.
Nem kevlésbbé fontos az. egyházi népének életének vizsgálata sem. Jelenős munkálatok ebben az .irányban még alig történtek, pedig a világi népzene kutatása is hasznos tanulságokat nyerhetne
— az átvételek, kapcsolatok kiderítésében — az eredményekből. Sza- bolcsi Bence szavaval: „az egyházi és világi zene kapcsolata ter- mészetes is, ha meggondoljuk, hogy ez is, az is a népé"; tanulmá- nyozása tehát mindenképpen indokolt. Az azután persze, egészen természetes, hogy a legegyszerűbb és a legtanulságosabb, ha a zenei élet v:zsgálatával együtt, és nagyjából annak módszerei alapján kutatjuk az egyházi népének életét.
A tánckutafás is, egészen a legutóbb' időkig, mostohán kezelt területe volt néprajztudományunknak. Éppen ezért a. magyar tánc alakulásának menete ismeretlen és kutatásának alig van múltja.
Üjabban felismerték tanulmányozásának nagy jelentőségét. A tudo- mányos értékű kutatást Gönyei (Ébner) Sándor kezdte meg, éppen az Alföldön, a „tiszapolgári csapolás" lejegyzésével. További' fel- adat lehetne a halasi „egyes-verbunk", a gyermekjátékokban tovább- élő „ősi körtánc" stb. alakulásának, formálódásának tanulmányo- zása. De a vizsgálódásokhoz — a tánc zene nélkül elképzelhetetlen
— a zenészek munkája feltétlenül szükséges, tehát a tánckutatás népzeneíudoroányi feladatnak is számítható.
A népi hangszerek hangterjedelmének, kezelési módjának stb- Vizsgálata a tárgvi néprajz feladata. Ezt a munkát azonban legmeg- felelőbben a népzenekutatók tudják elvégezni. Ma már nagy ered- ményeket ezen a területen sem igen tudunk felmutatni: a nép alig játszik a magakészítette hangszereken. De,' amit lehet, azt még meg kell .menteni, kívánatos ebben ,az irányban is tovább munkálkodni.
Sí * *
Lássuk most már a jellegzetes alföld' feladatokat, először is azokat, melyeket kiegészítő teendőknek neveztem. Szeghy Endre
„Amit elvégeztünk, s ami még hátra van" c. tanulmányából tudjuk,
•hogy több ilyen feladat van. Először: fonográfra kell venni azokat a fontos adatokat tartalmazó, már összegyűjtött alföldi dalokat, melyeknek értéke megkívánja a pontos lejegyzést. Fontos még a Kálmány által gyűjtött szövegek dallamának felkutatása és a szö- vegek esetleges változásainak tanulmányozása is.
Népzenei: szempontból^ teljesen ismeretlenek a délmagyarországi szerbek, tudtommal a kérdésnek nincs is irodalma. Pedig a kölcsön- hatások megállapításához okvetlenül szükségesek az errevonatkozó kutatások eredményei. Tudjuk, a magyarság is és a szerbség is zárt
tíépi közösségben élt oés él — pl. .házasság a két nép fiataljai között szín e nincs is — de a népzenei kölcsönhatások létezése valószínű, legalább is: nem lehetetlen. Kiderítése az alföldi népzenekutatás feladata.
Fontos teendő, szin'én az átvételek, kapcsolatok fölfedése szem- pontjából, az alföldi cigányok zenijének kutatása is. A vizsgálódá- sok, amint ismeretes, már meg.ndultak, folytatásuk okvetlenül szük- séges.
Kérdés: az Alföld melyik részén kutassunk, hol vannak „fehér fol.ok"? Ilyen hely egyré kevesebb akad, területünkön ma már alig ismerünk olyan falut, ahol ne gyűjtöttek volna még n.pzenét. De egyébként ;s, ez a szempont nem lehet irányító. Láttuk, hogy a kuta- tás új vezérlő elgondolásai lehetővé teszk a zeneileg legsmertebh legjobban átkuta.oit faluban is az eredményes munkálkodást. JVLgis legaján'atosabb Békás, Bihar és Szabolcs vármegyék apróbb közsé- geinek íölkeresése.
* *
Minden népzenei vizsgálódás végső célja: feleletet kapni a magyarság és a népkultúra néhány alapvető kérdésére.
P-fer Lász'ó, dézett könyvében, rámutatva a néprajztudomány korszerű fe'adaiaira, ilyentermészetű kérdéseket fejteget. A nép- kultúrában megkülönböztet alkalmi, a paraszthelyze'h.z kö.ött,
•magasabb társadalmi formák közé társadalmi reakció vádja nélkül nem vihető; ¡.s alka'mi, évezredes történelmi-társadalm viszonyokon át öröknek tetsző, sajátosan magyar elemeket. A modern hungaroló- giának feladata, hogy az alkalmi vonások határozott mellőzésével ezekre az alkati vonásokra mutasson rá, felelve a még miindg meg- válaszolatlan „mi a magyar?" kérdésre.
Zenei értelmezésben ez azt jelen i, hogy pl. a pentaton'a való- ban a „magyar lélek ősi. ösztönös k fejezésmódja e, mint eddigi tapaszta'a'a a'apján Kodály véli, vagy ped g alkalmi, a primitív társa- dalmi és kultura is helyzettől, meghatározott zenei fejlődési periódus.
Köztudomású, amint erre Kodály az új stílus ismeréésénél rámu- tat, hogy az „űj dallamstílus szerves folytatása a réginek", azaz a régi, hagyományos izlés mentén való újjászületés. Eddig ez így volt: ma azonban éppen azt látjuk hogy a pentaton izlés pusztuló- ban van, és a falura került „magyar nóta", operett- és jazz-termékek népvé hasonlításában lassan megszűnik eddigi szerepte. Vargyas Aj zenei életének v'zsgála ában még ugyan arról számol be, hogy ösz- tönösen uralkodó izks és válogató-hasonító norma a pentatónia; ez ez azonban 1940-ben egy zárt kis települést jellemzett. A mai magyar zenefolklor kutatása' fogják beb zonyítani, hogy a pen aton,a a sok külső hálás ellenére' :s a magyar lélek alkati vonásának bizonyul-e, tehát a régiek mentén újabb stílust hoz-e létre; vagy edd'gi"másfél- ezer-ves történeti- ársadalmi helyzetünkhöz szorosan tartozó alkalma Vonásnak mutakozik. Azaz: népzenének eddigi sajátos, jegye nek tel- jes pusztulása mellett népünk zene1 élete az eddigiektől eltérő, egé- szen új ismertető jegyeket visel majd magán.
« * a
A megvalósítást pedig, helyesebben a megvalósítás kezdemé- nyezését, az Alföldi Tudományos Intézettől várjuk. Főképpen a szer- vezésben. Tudott dolog az igazán korszerű népzenei kutatásról, hogy megkívánja, illetőleg: előnyösnek tartja, a csoportos gyűjtést. E sze- rint zenésznek, nyelvésznek, történésznek, szociografusnak, stb.
együttesen kell dolgozni. Mostanáig az anyagiak akadályozták ennek a tervnek megvalósulását, de az Intézet — szerencsés helyzete mia:t — különösebb anyagi erőfeszítések nélkül is meg tudná való- sítani a gondolatot, meg tudná szervezni ezeket a kutató csoporto- kat. Szeghy Endrétől e tekintetben is sokat várunk: Szeghy — egy népdalgyüj ő élét gazdag tapasztalatai alapján — nemcsak jó szer- vezője, de kitűnő iráyítója, szellemi vezetője is lehetne ennek a kis
— akár egyetem hallga'ókból álló — munkaközösségnek. Ez a. ter- mészetesen a szükséges alapismeretekkel rendelkező, csoport az alföld1 népzenekutatás problémáinak — eredményeinek és feladatai- nak — áttanulmányozása után már munkához is láthatna. A tudós- nevelés szempontjából is jelentős lenne ez a próbálkozás: a fiatalo- kat bevezetné a tudományos vizsgálódásokba. A további kutatások számára azonban az sem közömbös, hogy az Intézetnek fonográfja is van. Ennek felhasználása mlkül komoly kutatás és komoly ku a- tási eredmény elérése nem lehetséges, a fonográfot tehát a kutatók rendelkezésére kell bocsátani. De az Alföldön esetleg rríeg'ndítandő hanglemezfelvételek megszervezése is az Int.zet feladata lenne. Az első tudományos értékű felvételeket annakidején az Országok Magyar Történeti Múzeum Néprajzi Tára és a Magyar Tudományos Akadémia néprajzi bizottsága kezdte Dunántúlon. Elvárnánk a mi Intézetünktől is egy ilyen akc ó megindítását. 'Végül pedig kívánatos lenne, hogy az Intézet népzenei adattárat létesítsen. Megvalósítása érdekében érintkezésbe kell lépni a kutatókkal, s meg kell tőlük sze- rezn az álta1uk lejegyze't népdalok másolatait, hogy az eddig még kéz;ratban lévő és olyan nehezen publikálható alföldi gyűjtések anyaga ¡s tanulmányozható legyen.
Tökéletesen tisztában vagyok azonban azzal, hogy a népzenei feladatok megvalósítását nagymértékben akadályozza az anyagiak h'ánya. De ez a nehézség — ha nem is mind g — jó szerencsével, tervszerű munkával stb. leküzdhető lesz, ha igazán akarunk dolgozni.
« •> «
Szándékosan hagytam utoljára talán a legfontosabb feladatot:
a Tudományos Akadémia lu'ajdonában- levő dallamok k adatásának megsürgetését. Ezzel a kérdéssel ugyan 1929 óta napjainkig annyi írás és jőszánd-kú hozzászólás foglalkozott — remélve, hogy a gyűjtemény „rövidesen kiadásra kerül", — mindmág, sajnos, ered- ménytelenül; példájukon okulva, joggal nem gondolom, hogy az Akadémia az alföldi népzenekutatók szerény kívánságára nagyot lendítene a publikálás ügyén. Pedig amíg ez a gyűjtemény nincs kutatónk kezében, addig rrrnden eredmény egy kissé önámítás is, de ha meglenne, akkor megszülethetnének a nagy elemző és össze- hasonlító stb. tanulmányok, szóval a népzenetudoimány klasszkus korszaka elkövetkezhetnék.
Fontosább irodalom. Bartók Bcla: A magyar népdal. Bp. 1924-; Miért és hogyan gyűjtsünk népzenét. Bp. 1936.; Cigányzene? Magyar zene? Ethnográ- phia. 1931. XLII. k. 49—62. 1. Bartók János: Magyar népzene hanglemezeken.
Magyar Dal 194?. XLVII. k. 7—8. .sz. Bálint Sándor: A néprajzi kutatás délvi- déki feladatai. Délvidéki Szemle. 1942. I. évf. 3. sz.; A szegedvidéki néprajzi kutatás eredményei és feladatai. Hajnalodik. 1944. jan. Csenki Imre—Csenki Sándor: Népdalgyűjtés a magyarországi cigányok között. Kodály Zoltán-Em-
lékkönyv. Szerk-: Gunda Béla. Bp. 1943. 343—-362. I. Dincsér Oszkár: Cigány- hangsor. Etn. 1937. XLVIII. k. 468. 1-; A változat a magyar népzenei kutatásban- Xodály-Emlékkönyv. 128—138. 1. Ébner Sándor: A tiszapolgári csapásolás. Né- pünk és Nyelvünk. 1932. ápr.—jún. IV. évf. 4—fi. füz. 77—81. 1. Járdányi Pál:
Vargyas Lajos: Áj falu zenei élete. Magyar Zenei Szemle. 1942. II. évf. 4- sz.
125—127. 1.; A magyar népdalgyűjtés új feladatai. Kodály-Emlékkönyv 111—113.
1. Kerényi György: Három népzenei dolgozat. Énekszó 1943. dec. 1944. jan. XI.
évf. 3. sz. 41—43. 1. Kodály Zoltán: A magyar népzene. Bp. 1943. Lajtha László
—Gönyey Sándor: Tánc. A Magyarság Néprajza. IV. k. Bp. é. n. Lajtha László:
Újra megtalált magyar népdaltípus. Kodály-Emlékkönyv.; Az 1930. évi népzenei gyűjtések. Etn. 1931. 62—75. 1. Major J. Gyula: A délszlávság népénekeiről és népzenéjéről. Etn. 1912. XVII. k. 170—175. 1. Manga János: Zenei élei. Megj.:
Fél Edit: Kocs 1936-ban (néprajzi monográfia). Bp. 1941. Tanya, falu, mező- város I. 118—129. 1.; Ünnepi szokások. Bp. 1942. Marót Károly: 'diós en koinoi.
Egyetemes Philologiai Közlöny.' 1940: 224—335. 1. Ortutay Gyula: Kálmány La- jos és a modern néprajzi gyűjtés. Szellem és Élet. IV. évf. Kolozsvár. 1941.:
Szegedi Kis Kalendárium 1935, Népiink és Nyelvünk. 1935. VII. évf. 4—6. füz- 142—143. 1-; Magyar népismeret. Magyar Szemle Kincsestár. 9. sz. Bp. 1937.;
A mai magyar belső vándorlás és a néprajzi kutatás (Két előadás). Bp. 1947.
43—83. 1.; Jelentés az Űj Magyar Népköltési Gyűjtemény munkálatairól. A Páz- mány Péter Tudományegyetem Magyarságtudományi Intézetének működése az
1940/41. tanévbén. Bp. 1941. 19—25. 1.; Fedics Mihály mesél. Űj Magyar Népköl- tési Gyűjtemény 1. Bp. 1940. Péter László: A népkultúra jövője. Szeged, 1947.
(kéziratban). Seprődi János: Magyar Népköltési Gyűjtemény VI. Erdélyi Mú- zeum. 1906. I. k. 150-166. 1.; Két újabb Népköltési Gyűjtemény. Erdélyi Mú- aeum. 1907- II. k. 56—58. 1. Szabolcsi Bence: Tinódi zenéje. Zenei Szemle. 1929.
•I. 46. 1. Szeghy Endre: Amit elvégeztünk, s ami még hátra van (Alföldi népzene- gyűjtés). Az Alföldi Tudományos Intézet Évkönyve I. 1944—45. Szerk.: Bar- tucz. Lajos. Szeged, 1946. 72— 79.. 1. Tálasi István: Az Alföld néprajzi kutatásá- nak feladatai. Az Alföldi Tudományos Intézet Évkönyve I. 1—35. 1. Vargyas I.ajos: Aj falu zenei élete. Tanya, falu, mezőváros II. Bp. 1942.
