A lakosság élelmiszerfogyasztásának statisztikai vizsgálatáról

802 , SZEML'E

A lakosság élelmiszerfogyasztásának statisztikai vizsgálatáról

A Marx Károly Közgazdaságtudományi

Egyetem statisztikai tudományos diákköre a budapesti tudományos diákkörök I.

konferenciáján foglalkozott az élelmiszer—

fogyasztás statisztikai mérésének problé—

máival. A vitát Péter György elvtárs, egyetemi tanár, a Központi Statisztikai Hivatal elnöke, az egyetem statisztikai tanszékének vezetője vezette.

,,A lakosság élelmiszerfogyasztásának

statisztikai vizsgálata" cimen Demény Pál elvtárs, III. évfolyamos statisztika szakos hallgató tartott bevezető előadást:

I.

,,Az új kormányprogramm megjelenése óta a mezőgazdaság fejlesztése állandóan

az érdeklődés középpontjában áll. Új

gazdaságpolitikánk fő célja a mezőgazda—

sági termelés gyors és erőteljes fellendí—

tése, valamint további, de csökkentett ütemű iparosítás. Mezőgazdasági termelé—

sünknek az eddiginél _nagyobb arányú

fejlesztése, minthogya társadalom anyagi szükségleteinek jobb kielégítését bizto—

sítja, a szocializmus gazdasági alaptörvé—

nye'nek fokozott érvényesülését eredmé—

nyezi. Elég arra gondolnunk, hogy a

mezőgazdasági termelés majdnem teljes

mértékben —- közvetve vagy közvetlenül

—-— az emberi élelmiszerfogyasztást szol—

gálja. A tétel megfordítva is igaz: az élelmiszerszükséglet fedezése maradékta—

lanul a mezőgazdaság feladata: a köve- telmény, amelyet például hazánk mező—

gazdaságával szemben támasztunk, nem kisebb, mint a lakosság e legfontosabb anyagi szükséglete maximális kielégítésé—

nek biztosítása. Úgy hiszem, a fentiekből

nyilvánvaló, hogy az új gazdaságpolitika 'és a mezőgazdaság fejlesztése szempont—

jából e szükséglet nagyságának és össze—

tételének a lehető legpontosabb, tehát nem csak általános, hanem számszerű, statisztikailag kifejezhető ismerete óriási

jelentőségű. Természetesen a termelés és

fogyasztás közötti viszony kölcsönös; nem—

csak a szükségletek hatnak a termelésre, hanem például fejlődésünk jelenlegi sza—

kaszán a termelés is meghatározza a fo—

gyasztást, annak nagyságát és összetéte—

lét. Úgy gondolom azonban, hogy a mező—

gazdasági termelés fejlesztésének és

tervezésének a fejlődéssel párhuzamosan

egyre inkább a szükségletek számszerű felmérésén kell alapulnia, ahogy ez ma már a Szovjetunióban történik. Utalok

itt Mikojan elvtárs kijelentésére. Miko-

ján mult év őszén mondott Égyik beszé- dében erről a kérdésről a következőket mondotta: ,,Az emberiség történelme fo—

lyamán először merült fel össznépi, állami méretekben az a feladat, hogy a nép élelmiszerfogyasztása olyan színvonalra emelkedjék, amely a szocialista társada- lom egészséges emberének sokoldalú har- monikus fejlődéséhez a tudományosan megalapozott szabályok szerint szüksé——

gesf") E szempontok fokozott érvényesí—

tésére kell törekednünk hazánkban is. Ez a törekvés megfelel a szocializmus gazda—

sági alaptörvényének, amely hangsú—

lyozza, hogy a termelés eszköz, a cél ——

a szükségletek maximális kielégítésének

—— elérésére.

Első feladatunk annak a módszernek az ismertetése, amelynek segítségével vala—

mely népcsoport —— ebben az esetben Magyarország lakossága __ élelmiszer- szükséglete'nek nagysága kiszámítható.

Véleményünk szerint ez a feladat a ter—

mészettudomány, nevezetesen az élettan megállapításai alapján oldható meg, mert ez utóbbi az a tudomány, amely képes meghatározni az emberi szervezet fejlő—

déséhez és egészséges fenntartásához szük—

séges tápanyagmennyiség minimális és optimális nagyságát. Ezek szerint tehát bármely népcsoport fiziológiailag szüksé- ges tápanyagmennyisége kiszámítható. Ha pedig ismerjük az egyes élelmiszerek táp—

anyagtartalmát, ennek segítségével a használati értékeik sokfélesége miatt ed—

dig összehasonlithatatlan, illetve csak ér—

tékben összehasonlítható élelmiszereket egy—egy meghatározott tápanyagban is ki—

fejezhetjük. Ez lehetővé teszi, hogy az élelmiszereket természetes mértékegység—

ben összesíthessük és összehasonlíthas—

suk. Ilymódon. kiindulva a történetileg kialakult táplálkozási szokásokból, de állandóan figyelembevéve az élettani kö—

vetelményeket, számszerűen megmond—

hatjuk, hogy az ország lakosságának

*) Mikojan beszéde a szovjet kereskedelem dol- gozóinak értekezletén. A SZKP és a Szovjetunió kormánya a bőség megteremtéséért. Szikra. Buda—

pest, 1954. 189, old.

SZEMLE

803

mennyi és pontosan milyen összetételű élelmiszerre van szüksége; mekkora az az élelemmennyiség, amely az ország fizioló-

giai tápanyagszükségletét biztosíthatja.

Ezenkivül meghatározhatjuk, hogy a

mezőgazdaság milyen mértékű és irányú fejlesztésére és átszervezésére van szük—

ség abból a célból, hogy ezt az élelmiszer—

mennyiséget ilyen összetételben megte- remthesse.

Mielőtt tovább mennénk, kiindulópon—

tunk helyességével kapcsolatban feltétle—

nül tisztáznunk kell néhány kérdést. Mi—

kor a szükségletek "maximális" kielégíté—

séről beszélünk, tudjuk, hogy a maximális nem abszolút mértéket, hanem viszonyla—

gosságot, adott időpontban maximálisat jelent. A természetileg szükséges és a maximális ellentétét a fejlődés szakadat- lanul megoldja és újrateremti?) Helyte—

len tehát, ha fiziológiai alapon határoz- zuk meg az optimális szükségletet, hiszen a szükségletek mindig egy adott társa—

dalmi, történeti fejlődés termékei. Marx a következőket írja erről: ,,Az éhség éh—

ség, de az az éhség, amely késsel és villá—

val fogyasztott főtt hússal elégül ki, más

éhség, mint az, amely a nyers húst kéz,

köröm és fogak segítségével falja fel."3)

Mégis, úgy gondoljuk, hogy az élelem—

szükséglet az anyagi szükségletek között

—— éppen fontossága miatt —— bizonyos mértékig külön helyet foglal el, Mig tel—

jesen nyilvánvaló, hogy értelmetlenség

volna például a lakásviszonyok, vagy a ruházkodás ,,optimumáról" beszélni, ——

ami ma luxus, holnap szükségletté válik

— az élelemfogyasztás tekintetében ezt, az előbb vázolt módon, igen jó közelítés—

sel megtehetjük. Kétségtelen persze, hogy a fejlődés .bizonyos mértékben magát a fiziológiai szükségletet is módosíthatja.

így például a technika fejlődése és a ne—

héz testimunkával járó munkafolyamatok gépesítése arányában csökken a felhasz—

nált izomenergia mennyisége, ami a ka—

lóriaigény csökkenését eredményezi.

Ugyanilyen irányban hat a fizikai mun- kásoknak az összes dolgozókhoz viszonyí—

tott csökkenő aránya, a szabadban töltött idő rövidülése, valamint a közlekedési, ruházkodási és lakásviszonyok javulása.

2) V. 6. Fogarasi Béla: A szükségletek kielégí- séről. (Társadalmi Szemle, 1963. szeptember).

3) Bevezetés a politikai gazdaságtan bírálatá—

hoz. (Szikra, Budapest, 1951. 17. old.)

Más tényezők Viszont növelik a szükség—

letet, így például a különféle sportoknak a lakosság szélesebb rétegeiben való el—

terjedése stb. A változások iránya táp—

anyagonként más és más lehet. Ezek a változások azonban kisebb terjedelműek.

Nem véletlen, hogy Marx kitűnő példájá—

ban is nem a szükséglet tárgya Változik, hanem a szükségletkielégités módja és kö—

rülményei, —— ahol a fejlődés valóban nem ismer korlátokat. Maga az élelemfogyasz—

tás azonban egyrészt mennyiségileg kor- látozott (Marx más összefüggésben hasz- nált kifejezése szerint a ,,gyomorfal", tehát egy biológiai korlát által), másrészt, s legfőképpen, minőségileg, tehát össze—

tételében, —— ahol a változás tényleg igen

erős lehet — magának a fejlődésnek az

iránya mutat a fiziológiailag egyre töké—

letesebb táplálkozás felé. Főleg az utóbbi gondolatot szeretném különös nyomaték—

kal hangsúlyozni, hiszen ebből követke—

zik, hogy az élelmezés fiziológiai alapon

történő vizsgálata nem korlátozódik az úgynevezett létminimum—számításra, mint ahogy ez a polgári statisztika gyakorlatá—

ban szokásos. Ellenkezőleg. A módszer

igazán nagy jelentőséget egy fejlettebb fokon kap, amikor a cél a szükségletek

maximális kielégítése. Ennek megfelelően

a lakosság fiziológiai tápanyagszükség—

letének megállapítása, véleményem sze—

rint, nem is a mezőgazdaság közvetlen tervezéséhez, hanem a perspektivikus,

—- távlati —— tervek elkészítéséhez bizto—

sit szilárd, tudományos alapot."

Demény elvtárs ezután vázolta azt a természettudományos fejlődést, amely a modern táplálkozástudomány kialakulását

eredményezte, ismertette a tudomány ál—

tal az emberi táplálkozással szemben tá—

masztott követelményeket, majd statisz—

tikai adatokkal illusztrálta a helytelen és az elégtelen táplálkozás pusztító következ—

ményeit.

II.

,,A tápanyagmérleg módszere az a leg—

általánosabb módszer, amelynek segítsé—

gével nagy vonalakban fogalmat alkot—

hatunk valarnely embercsoport, például az ország tápanyag, illetve élelmiszer—

szükségletéről, s e szükségletek kielégíté—

sének mértékéről és fedezésük lehetősé—

géről. A mérleg sémája igen egyszerű:

valamely időszakra (pl. egy évre) vonat—

804

kozólag a mérleg baloldalán feltüntetjük a tápanyagszükségletet, a jobboldalon pedig szembeállítjuk ezzel a ténylegesen elfogyasztott, vagy rendelkezésre álló éle- lemmennyise'geket, illetőleg azok táp—

anyagértékeit.

Nézzük először a mérleg szükségleti oldalát. Mindenekelőtt világos, hogy az összes szükségletek nem hozhatók egy nevezőre: az egyes tápanyagféleségeket külön—külön kell figyelembe vennünk. Az

egyszerűség kedvéért tekintsünk most el az ásványi sóktól és a vitaminoktól, Ez az eljárás ilyen általános módszer hasz—

nálata esetén indokolt is, hiszen ezeknél

a tápanyagoknál igen csekély tömegekkel

kellene számolnunk, másrészt az élelmi—

szerek vitamintartalma igen erősen inga-

dozik, s ennek megfelelően, az energeti—

kai tápanyagokkal ellentétben, az átla- gok' használatából folyó hibalehetőség igen nagy. Mérlegünkben tehát elsősor—

ban energiaszolgáltató képességük szem—

pontjából vesszük figyelembe az egyes élelmiszereket. Mint ismeretes, az ember energetikai tápanyagszükségletét a hő—

energia egységében, a kalóriában mér-t

jük. A kalóriaszükségletek feltüntetésén kívül azonban meg kell jelölnünk akaló—

ria forrását is. Ez a forrás az emberi táp—

lálkozásban háromféle lehet: fehérje, zsír

és szénhidrát. A fehérjék és szénhidrátok grammonként 4,l——4,2, a zsiradékok 9,3

kalória energiát adnak. A kérdés tehát

az, mekkora és származási hely szerint

milyen összetételű az igényelt kalória—

mennyiség? Világos, hogy az ország mint—

egy 9,5 millió lakosa nem 95 millió azo—

nos értékű egységet képvisel, s hogy a

különböző korú és foglalkozású egyedek

szükségletei átlagszámokkal nem feiez—

hetők ki. Szükség van tehát egy, az élet—

tani szükségleteken alapuló részletes cso—

portosításra. Csoportosítani kell a népes—

séget mindenekelőtt korosztályok, majd pedig foglalkozási kategóriák szerint. A foglalkozás szerinti csoportosításnál ter—

mészetesen az egyes foglalkozások által igényelt fizikai erőkifeités nagyságát kell figyelembe vennünk. Az első, tehát az életkor szerinti csonortosításnak nagy jelentősége az emberi szervezet fejlődé-

sének időszakában van, tehát kb. 18 éves

korig. A testi feilődés befejeződése után

a kalóriaszükséglet már nagviából fügeet-

len az életkortól és csak a fizikai aktivitás

mértékének arányában változik. A csopor—

tosítás ennek megfelelően alakul.

Az előadó ezután részletezte az alkal-—

mazott csoportositásokat, majd az Élel—

mezés és Táplálkozástudományi Intézet normái alapján ismertette az egyes cso-

portok szükségleteit a különböző táp-

anyagokból (abszolut mennyiségekben és egymáshoz való arányukban.) Ezután fel—

vetette az átlagszámok használatából

adódó problémákat, majd így folytatta:

,,Az elmondottak alapján a mérleg szük—

ségleti oldala egyszerűen kiszámítható: a népességstatisztika adatainak segítségé—

vel megállapítjuk a már ismeretetett csoportosítás egyes kategóriáihoz tartozó

lélekszámot, majd eszámokat a megfelelő

csoportok tápanyagnormáivalösszeszoroz—

zuk, s így megkapjuk az egyes csoportok

napi tápanyagszükségletét. Ezek a számok

már összesíthetők, s így kimutathatjuk

az egész ország napi, illetve évi szükség—

letét.

A mérleg jobboldalán, mint már mon- dottuk, a ténylegesen elfogyasztott meny—

nyiségek vannak feltüntetve természetes mértékegységekben. Ismerve az egyes élelmiszerek kalóriaértékét, illetve fehér-

je- és zsírtartalmát, valamint figyelembe—

véve, hogy állati, vagy növényi eredetű

táplálékról van—e szó, kiszámíthatjuk az egyes, majd az összes elfogyasztott élel- miszerek tápanyagtartalmát. Az eljárás még pontosabb, mint a szükségletek meg—

állapitása, különösen azoknál az élelmi—

szereknél, amelyeknek minősége szűk

határok között ingadozik, mint például a

kenyérgabona, burgonya, zsír, tojás, tej, hüvelyesek és a cukor esetében. Termé—

szetesen itt is lehetnek nehézségek; pél- dául nyáron a burgonya fehérjetartalma

100 gr-ra számítva 83 gr, de télen ez az érték már 2,3 gr-ra süllyed. Kevésbé pon—

tos továbbá az elfogyasztott gyümölcs, a

zöldség és különösen a hús tápértékének

meghatározása.

Az említett módon kiszámított mérleg

alkalmas arra, hogy annak alapján a lakosság tápanyagokkal való ellátottsá- gáról, élelmezési helyzetéről tömör, össze—

foglaló képet nyerjünk, s ez a helyes

élelmezési politika folytatásához elenged—

hetetlenül szükséges.

Minthogy a cél a népesség tápanyag-

sziikségletének télies kielégítése, a mérleg alapján a mezőgazdasági termeléssel

SZEMLE

szemben támasztandó általános követel- mények is levezethetők. Világos azonban, hogy az igények nem közvetlenül táp—

zanyagokra, hanem élelmiszerekre irányul- nak, aminthogy a mezőgazdaság termel- vényei is élelmiszerek, nem pedig táp—

anyagok. Ennek megfelelően a tápanyag- :szükségletekből kiindulva, vissza kell következtetnünk az élelmiszerek termé—

szetes formáira: azaz válaszolnunk kell arra a kérdésre, hogy a szükséges táp—

anyagmennyiséget ——- tehát kalória, állati és növényi fehérje, valamint zsiradék- szükségletet —— mekkora és milyen össze- tételű élelmiszermennyiség tudná fe- rdezni. Az eljárást most nem ismertetjük részletesen. A számítás természetesen nem egyértelmű; több ,,helyes megoldás"

lehetséges. Ez érthető is, hiszen itt már a

fiziológiai szempontokon kivül messze—

menően figyelembe kell vennünk a törté—

netileg kialakult fogyasztási szokásokat, valamint a mezőgazdasági termelés adott szerkezetét.

III.

Bármennyire megkönnyíti" is a táp—

fanyagmérleg az ország élelmezési helyze—

tének vizsgálatát, mégis túlságosan álta—

lános ahhoz, hogy belőle egyes vidékek,

népcsoportok, vagy osztályok élelmiszer, azaz tápanyagfogyasztására, valamint ki—

elégítő, vagy hiányos ellátottságára vo—

natkozólag részletes képet alkothassunk magunknak. Még abban az esetben is, ha 'a mérleg teljes egyensúlyban van, feltét—

lenül lesznek olyan rétegek, amelyek az

átlagosnál jobban, illetve rosszabbul van-

nak ellátva. Ez természetes is, hiszen az

elosztást nem szabályozza jegyrendszer,s

az egyes emberek anyagi lehetőségei kö—

zött, többek közt a munkaszerinti elosztás szocialista elvének érvényesülése alapján,

"lényeges különbségek lehetnek. Minthogy azonban tudjuk, mennyire fontos, hogy mindenki biztosíthassa a maga számára

a fiziológiailag szükséges élelmiszereket,

s figyelembevéve azt, hogy e lehetőség biztosítása a szocialista állam élelmezés—

politikájának legfontosabb célja, világos, hogy szükség van olyan vizsgálatokra, melyek alapján a lakosság, valamint a lakosság bizonyos rétegeinek élelmezési színvonaláról, e színvonal kielégítő vol—

táról, a megfigyelhető változásokról stb.

lnű képet kaphatunk. (Az előadó itt ki—

4 Statisztikai Szemle.

805

tért a magyar élelmezési statisztika ha—

gyományaira és részletesen ismertette Keleti Károly idevonatkozó —— nemzet-

közi szempontból is úttörő jelentőségű ——

munkásságát.) Minthogy az ilyen vizsgá—

latok lényegében az élelmiszerfogyasztás

vizsgálatát jelentik, nyilvánvaló, hogy a megfigyelési egység csak a fogyasztás egysége, a család, esetleg az egyes ember lehet. Ebből következik, hogy abban az esetben, ha nagyobb csoport (egy-egy osz—

tály, esetleg az egész lakosság) vizsgála- tára törekszünk, teljeskörű megfigyelés

végrehajtása csaknem lehetetlen. Ilyenkor

csak kisebb, tipikus csoportok megfigye—

lése lehet célravezető. A nyert eredmé- nyeket az egész sokaságra való kiterjesz—

tés útján általánosítjuk. Valóban ezek, és

általában az életszínvonalra vonatkozó vizsgálatok, a reprezentatív módszer leg——

fontosabb alkalmazási területei."

Demény elvtárs előadásában ezután az

ilyen vizsgálatok gyakorlati megvalósítá- sára vonatkozó elgondolásait ismertette, majd így folytatta:

a továbbiakban az élelem—

fogyasztás statisztikai elemzésének né—

hány példáját. Nem kell bizonyítanunk,

hogy e fogyasztás színvonalát igen sok tényező együttes hatása alakítja ki. Ezek közül -—mint legfontosabbakat —— az élel- miszerek árát, a jövedelem nagyságát és az egyes családok összetételét említhet—

jük. Lényeges szerepe van továbbá egy kulturális tényezőnek, amely a lakosság táplálkozással összefüggő ismereteinek színvonalával kapcsolatos.

Vegyük szemügyre a fogyasztás nagy—

ságát először az első tényező, az árak

szempontjából. Valamely élelmiszer ár-

változásának kettős hatása van. Egyrészt

az árváltozás irányától függően növeli,

vagy csökkenti a fogyasztók vásárlóere-

jét, s ez az illető élelmiszerből — sőt eset—

leg más élelmiszerekből is —— ilyen vagy olyan irányban megváltoztatja a kereslet,

illetve a fogyasztás volumenét. Másrészt,

az árváltozás hatására megváltozik a

szóbanforgó és a többi változatlan, ill tő—

leg más arányban megváltozott ára n

forgalombakerülő élelmiszerek árai kö—

zötti viszony. Különösen fontos ez a ha—

tás olyan élelmiszerek esetében, amelyek

egymást helyettesíthetik. Ha a kereslet relatív változásának és az árak relatív változásának arányát a kereslet rugal—

,,Nézzük

806 ^szamra;

masságának, elaszti'citásának nevezzük,

akkor az árak változásától függően a ru—

galmasságot tehát két komponens szabja

meg. Először az árváltozás által módosí—

tott reáljövedelem szűkítő vagy bővítő hatása a keresletre, másodszor a kereslet összetételében a relatív árak megváltozá—

sának hatására bekövetkezett módosulá—

sok. Könnyen beláthatjuk, hogy különö—

sen napjainkban, amikor a kormányzat sorozatos árleszállításokat hajt végre, mi-

lyen óriási jelentősége van annak, ha leg—

alább megközelítő pontossággal meg tud—

juk mondani, hogy valamilyen élelmiszer

árának bizonyos leszállítása a kereslet milyen irányú és mekkora megváltozását fógja eredményezni. Ilymódon biztosít—

ható pl. a készletek, illetve a termelés és az árleszállítás mértékének pontos össze-

hangolása.

A kérdés távolról sem olyan egyszerű,

mint amilyennek első pillanatra látszik.

Helyes megoldásához fejlett statisztikai

módszerek, nevezetesen a korreláció—

számítás alkalmazása" szükséges. Az egyes

élelmiszerek árváltozásaira a kereslet

igen eltérően reagálhat. Ha az árválto—

zást, mint reáljövedelem—változást fogjuk fel, a jövedelemnagyság szerint csoporto—

sított háztartásstatisztikai adatokból kö—

v vetkeztethetünk az egyes élelmiszerek keresletének rugalmasságára. A háztar—

tásstatisztika eredményeinek időbeli ösz- szehasonlítása pedig — egyébként egyenlő körülmények között — az elaszticitás közvetlen kiszámítására is alkalmas.

Könnyen beláthatjuk, hogy a kiszámí—

tott rugalmassági együttható általában negatív előjelű, hiszen az árak emelke—

dését a kereslet csökkenése kíséri és for—

dítva. Előfordulhat azonban pozitív koef—

ficiens is. Például lehetséges, hogy a bur—

gonya áremelkedése a kereslet egyidejű emelkedését eredményezi, minthogy az áremelkedések következtében lecsökkent vásárlóerő az élelemfogyasztás szerkeze—

tét az olcsó tápanyagforrások —— így töb—

bek között a burgonya —— javára változ—

tatja meg. És megfordítva: ha a fogyasz—

tás bizonyos telítettségi fokot már elért, az árak, például a kenyérárak, csökke—

nése a fogyasztás -— ebben az esetben a kenyérfogyasztás — csökkenésével járhat együtt. Ugyanígy a margarin és a zsír

árának egyidejű csökkentése a margarin—

fogyasztás csökkenését eredményezheti.

Ha valamely 'cikk keresletének elasztici-a—

tására régebbi statisztikai Vizsgálatok alapján akarunk következtetni, figye-—

lembe kell vennünk, hogy a rugalmas—-

ság nem állandó érték, hanem nagy mér—

tékben függ a fogyasztás színvonalátólisr Különösen magas, vagy különösen ala—- csony színvonalú fogyasztás esetén az, ellentétes irányú árváltozások reakciója—f

nak intenzitása igen eltérő lehet. Ha a

fogyasztás színvonala magas (a fizioló——

giai szükségletek telítettek) még az árak

erős csökkenése is csak minimális emel—

kedést okoz a keresletben, viszont áremelir kedésekre a kereslet igen érzékeny. El——

lenkező esetben; ha a fogyasztás szín-- vonala alacsony, csökkenő árakra a

kereslet igen erősen reagál, emelkedő árakkal szemben viszont igen merevnek

bizonyulhat. ,

Megváltozhat a rugalmasság a már ki—

alakult fogyasztási szokások és a táplál—

kozási ismeretek terjedésének hatására is. Ha pl, valamely élelmiszerből annak Viszonylagos árcsökkenése miatt a fo—

gyasztás megnőtt, a kialakult fogyasztási szokás a fogyasztás új színvonalát akkor

is fenntartja, ha az árak — relatíve ——

újra régi szintükre emelkednek. A táp- lálkozási ismeretek terjedése pedig azon—

kívül, hogy a védőtáplálékok fogyasztá—

sát növeli, egyúttal jelentékenyen csök—

kenti e táplálékok keresletének az áremelkedésekkel szemben tanusított ru—

galmasságát.

Nézzük meg most az élelemfogyasztás színvonalát módosító másik tényezőnek, a jövedelem nagyságának hatását. Min—

den előzetes statisztikai vizsgálat nélkül"

is tudjuk, hogy az egyes családok jöve—

delme döntő mértékben megszabja az illető családok által élelmiszerekre fordított

kiadások ' nagyságát. Ha a háztartásstam

tisztikának vagy más élelmezésstatiszti—

kai felvételnek az egyes családok élelmi—

szerfogyasztásáról szóló adatait a csalán dok által élvezett jövedelem szerint cso—

portosítjuk, pontosan tanulmányozhatjuk

a fogyasztás volumenének és szerkezeté—

nek módosulását a jövelemváltozás függ-

vényében.

A jövedelemnagyság hatásától elvé-—

laszthatalan egy másik tényezőnek, a csa-

lád nagyságának hatása, Egy kéttagú és egy azonos jövedelmet élvező hattagú—

család nyilván nem sorolható ugyanazorr

SZEMLE

jövedelmi csoportba. Ezen a nehézségen

úgy segíthetünk, ha az egy főre eső jöve-

delem szerint csoportosítunk, azaz a csa- ládOkat az összjövedelem és a családtagok

hányadosaként kapott szám alapján so—

roljuk az egyes csoportokba. (Demény elvtárs a továbbiakban az egyes csopor—

tok élelmiszerfogyasztásának összehason—

lítását tovább finomító ú. n. ,,fogyasztási egység"-számítás módszerét ismertette és

javasolta a módszer gyakorlati alkalma—

zását a háztartásstatisztikai elemzések

során.)

A táplálkozásra fordított kiadásoknak

az összkiadásokhoz viszonyított hányadát

az egy főre jutó jövedelmen kívül még

számos más tényező is módosítja. így elsősorban a társadalmi helyzet, esetleg a foglalkozás, a lakóhely falusi, vagy városi

jellege, valamint egyes —— a család nagy—

ságától, sőt még a jövedelemingadozások-

tól is bizonyos mértékben független -—

állandó kiadások, elsősorban a lakbér—

kiadások alakulása. Megfelelő csoportosí- tások segítségével könnyen kimutathatjuk

e tényezők hatásait, amelyek igen válto—

zatosak lehetnek. Mindenütt érvényesülő

törvényszerűség azonbanjhogy a jövedel—

mek emelkedésével a táplálkozásra fordí—

tott kiadások abszolút értékben szintén emelkednek, relatíve azonban az össz—

kiadásokhoz képest egyre csökkennek.

Ennek magyarázata az, a tény, hogy a táplálkozás a legfontosabb anyagi szük—

séglet, amelynek kielégítése minden más anyagi szükségletet megelőz. Általános

szabályként mondhatjuk ki, hogy külön—

ben egyenlő körülmények között az élel—

miszerkiadások alacsonyabb hányada ma—

gasabb életszínvonalra vall és fordítva.

Alacsony életszínvonal esetén tehát a jö—

vedelem jelentős része élelmiszerkiadá—

sokra megy. —

Ugyanakkor kimutatható, hogy a jöve—

delem növekedésével egyrészt általában emelkedik az elfogyasztott tápanyagok mennyisége, másrészt — és legfőképpen

—-— javul az egész élelmezési rendszer mi—

'nősége. A minőség javulása elsősorban a

Védőélelmiszerek, tej, tejtermékek, tojás,

hús, gyümölcs fogyasztása abszolút és aránylagos súlyának növekedésében nyil—

vánul meg. Olyan táblázatokból, amelyek feltüntetik, hogy a különböző jövedelmű csoportokban a fogyasztott kalória teljes

mennyiségének hány százaléka állati és

4',

x 807

hány százaléka növényi eredetű, ez a ten—

dencia könnyen kiolvasható. Ez a tenden—

cia érthető is, hiszen az ember mindenek—

előtt egy minimális kalóriamennyiség

megszerzésére törekszik, amelynek elfo—

gyasztása legalább az éhségérzetet meg-

szünteti. Alacsony jövedelem esetén ter-

mészetes, hogy elsősorban azoknak az

élelmiszereknek a fogyasztása lesz vi—

szonylag igen magas, amelyek ezt a

kalóriamennyiséget a lehető legolcsóbban biztosítják. Ilyenek elsősorban a cereáliák és egyéb olcsó szénhidrátok. A legértéke—

sebb tápanyagok ugyanakkor egyúttal a

legdrágább kalóriaforrások is. Néhány adat mindenkit meggyőzhet ennek igazsá—

gáról. Számítsuk ki, mibe kerül néhány élelmiszerből 100 kalória a jelenlegi ára- kon. Azt látjuk, hogy a legolcsóbb ka—

lóriaszolgáltató élelmiszer a kenyér: 100 kalória 11,5 fillérbe kerül. Kevéssel drá-

gább a liszt (13 Hm.), a zsemlye 100 kaló- riája azonban már 28 fill. Az aránylag olcsó élelmiszerek közé tartozik mint tiszta szénhidrát—táplálék a cukor és a

zsír (28, illetve 32 fill.). A magas vitamin és ásványi anyag tartalmú, valamint komplett fehérjéket tartalmazó élelmi—

szerek sokkal drágábbak. Ezekből az élel—

miszerekből 100 kalória ára így alakul—:

tej 60, vaj 90 fill., sajtok 1—1,50 Ft, húsok

és hentesáruk 0,70———l,50 Ft. A fontos élel—

miszerek közül legdrágább a tojás: 100

kalória l,63 Ft—ba kerül. Ugyanannyi pén- zért tehát például kenyérből 15—ször any- nyi kalóriát szerezhetünk be, mint tojás—

ból. E néhány számadat segítségével a

jövedelemnek az élelmiszerfogyasztásra gyakorolt jelentős hatását teljes mérték- ben megérthetjük.

Az elmondottakból nem szabad azt a következtetést levonnunk, hogy a drága kalóriaforrások egyuttal drága élelmi-

szerek is. Ellenkezőleg, általában azt lát—

juk, hogy ezek, mint a helyes táplálkozás szempontjából oly fontos ásványi anyagok és vitaminok forrásai, viszonylag igen ol- csóak. Ha tehát valamely család például

élelmiszerkiadásaínak 40/0—át fordította gyümölcsre és zöldfőzelékre és ugyanakkor

ezek az élelmiszerek az összes elfogyasz—

tott kalóriáknak csak O,8%-—át adták, nem

szabad azt gondolnunk, hogy a gyümölcs és zöldfőzelék fogyasztása nem gazdasá—

gos. Lehetséges ugyanis, hogy e két élei—r miszer adja az összes elfogyasztott A vita—

808

minnak 35, a C vitaminnak pedig 500/o-át.

Ugyanígy a tej, amelyre a kiadások lon/yát fordítják, a kalciumfogyasztás SOP/fát fedezheti stb. Ha ezeket a szá- mításokat minden élelmiszerre és ezen belül minden tápanyagféleségre elvégez- zük és az adatokat megfelelően értékel- jük, ezzel nagy mértékben elősegítjük egy

jobb és gazdaságosabb élelmezési rend- szer kialakítását. Ezt a célt részint a

kapott eredmények széleskörű propagálá—

sával, részint a ma már széles tömegekre kiterjedő kollektív étkeztetésben való gyakorlati felhasználásuk segítségével ér—

hetjük el.

( _ Az elmondottak alapján világos: ha a táplálkozás minőségét vizsgáljuk, akkor

figyelembe vesszük az egyes tápanyagok fogyasztásának tényleges nagyságát és

ugyanakkor elemezzük a táplálkozás ösz-

szetétele't is. Meg kell vizsgálnunk tehát, hogy a különböző jövedelmű csoportok—

ban mekkora tápanyagmennyiséget fo—

gyasztottak egy—egy élelmiszer formájá—

ban, mekkora a 100, vagy 1000 kalóriára

jutó átlagos költség, az összes fehérjék—

nek hány százaléka állati, hány százaléka

növényi eredetű stb. Kitűnően jellemez—

hető valamely élelmezési rendszer minő—

sége az egyes védőélelmiszerek, másfelől

az alapvető kalóriaforrás, a cereáliák el—

fogyasztott mennyiségének súlyarányaival is. Ezeknek az arányoknak a kiszámítása

útján kapjuk az ú. n. tej/cereália, hús/

cereália, vagy gyümölcs/cereália indexet.

Ezeknek a mutatóknak az értéke a jöve-

delem emelkedésével kezdetben ugrás—

szerűen, majd később egyre csökkenő

mértékben emelkedik, kifejezve azt a már

említett tényt, hogy magasabb jövedelem felé haladva a táplálkozás egyoldalú szén—

hidrát-jellege megszűnik, s egyre növek—

szik a védőtáplálékok fogyasztása. Azok—

hoz a pontokhoz tartozó jövedelemnagy-

ságok, ahol az indexek elérik a maximu—

mot és tovább már nem emelkednek,

nagyjából megadják az egyes védőélelmi-

szerek szempontjából kielégítő élelmezés—

hez szükséges jövedelem nagyságát. Az

indexek emelkedésének megszűnése ter- mészetesen más és más szinten követke—

zik be az egyes indexeknél; a tejnél és a

_húsnál pl. általában előbb, a gyümölcsnél

később.

IV.

Hangsúlyoznunk kell, hogy az előbbiek—

ben elmondottakból sernmiesetre sem sza- bad azt a következtetést levonnunk, hogy a jövedelem nagysága és az élelmezési rendszer minősége közötti kölcsönhatás

egészen szoros, tehát hogy a jövedelem és

a táplálkozásra fordított kiadások teljes mértékben meghatározzák az élelmezés színvonalát. Természetesen a jövedelema

döntő tényező, különösen alacsony jöve-

delmek esetén; ezt a tényt a különböző jövedelmi csoportok fogyasztási átlagal—

nak összehasonlítása útján már kimutat—

tuk. Nyilvánvaló azonban, hogy azonos nagyságú jövedelmet igenzkülönböző mó—

dokon lehet elkölteni. Azonos nagyságú

élelmiszerkiadások megoszlása is igen

sokféle lehet, s ami lényegesebb, az élet—

tani igények kielégítése szempontjából

igen eltérő eredményeket adhat. Hogy az élelemkíadások különböző felosztásának milyen hatása van a táplálkozás minősé-

gére, azt az azonos kategóriákon belüli

eltérések vizsgálatával mutathatjuk ki.

Ha az egyes kategóriákon belül az élel—

mezés minősége.csak jelentéktelen inga—

dozást mutat, azaz a szóródás kicsi, ebből arra következtethetünk, hogy a jövedelem

szerepe a döntő. Ha azonban azt látjuk, hogy az egy fogyasztási egységre egyenlő

pénzkiadást fordító családok élelmezési színvonala jelentősen ingadozik, azaz egyes családok élelmezése kielégítő, má—

soké pedig nem, nyilvánvaló, hogy az élelmezést, még ha a jövedelmet nem is

érintjük, pusztán nevelés, azaz a táplál—

kozásra vonatkozó ismeretek segítségével

jelentős mértékben megjavíthatjuk. Azo—

nos pénzkíadások útján beszerzett külön-

böző tápanyagok mennyiségének pontos

statisztikai elemzése lehetővé teszi, hogy az elemzés eredménye alapján széleskörű

társadalmi propaganda induljon az ész- szerűbb táplálkozás elveinek elterjeszté-

sére. Az ilyen propaganda természetesen

csak akkor járhat kellő eredménnyel, ha konkrét, számszerű javaslatokat tudunk tenni a különböző jövedelemnívójú csa—

ládoknak élelmiszerkiadásaik leggazdasá—

gosabb megosztására. Ezt a kérdést, noha

a lakosság anyagi jólétének szempontjá—

ból és általános népgazdasági szempont—

ból rendkívül nagy jelentőségű, mind—

ezideig elhanyagolták.

SZEMLE

Ismertettük az élelmezésstatisztika né—

hány —- általunk különösen fontosnak tartott — módszerét. E módszereket még messzemenően fejleszthetjük és tökélete-

síthetjükl Legnagyobb eredményünknek azt tekintenénk, ha sikerülne felhívnunk

a figyelmet a kérdés fontosságára és rend- kívüli időszerűségére."

Demény elvtárs előadása után Rédai Károly, III. évf. statisztikai szakos hall—

gató hozzászólásában a következőket mon-

dotta:

,,Demény elvtárs előadása népgazda—

sági szempontból vetette fel és vizsgálta a lakosság élelmiszerfogyasztásának kérdé-

seit. Önként merül fel a kérdés, mit való—

sítunk meg ma ebből a vizsgálatból és e

területen milyen javítani valóink vannak.

Ilyen vizsgálati területként legalkalma—

sabb az egyre nagyobb körben terjedő közétkeztetés.

Hazánkban már a felszabadulás után fejlődésnek indult az üzemi étkeztetés, elsősorban olyan helyeken, ahol kedvező helyi adottságok voltak. A Magyar Kom—

munista Párt már akkor is minden gyár- ban igyekezett megteremteni a közétkez—

tetés feltételeit. 1949—ben az üzemi kony- hák fejlesztése lett a sokkal helyesebb irányvonal.

1952. végén, de különösen 1953—ban be—

vezették az éttermi kiszolgálást, Ma már

a dolgozók fehér abrosszal megterített asztaloknál fogyasztják el a 'kiszolgálók által feltálalt ételeket.

Feladatunk a jövőre nézve az, hogy a közétkeztetésben résztvevők száma tovább növekedjék, annál is inkább, mert a köz-

étkeztetésnek igen nagy jelentősége van

mind az életszínvonal emelése, mind

népgazdasági szempontból. A közétkezte—

tés előnyei a következők:

1. megkönnyíti a dolgozó nők háztar—

tási munkáját,

2. valóra váltja a tudományos és higié—

nikus alapokra helyezett étkeztetést,

3. lehetővé teszi az élelmiszerek gazda-

ságos felhasználását,

4. a munkahelyen történő étkeztetés

elősegíti a termelés fokozását,

5. több* szabadidőt biztosít _a dolgozók-

nak. '

Az üzemélelmezésnek figyelembe kell vennie és ki kell elégítenie a dolgozók igényeit. Az üzemélelmezés e területen is hatalmas eredményeket ért el. Kezdetben

809

egyféle ebéd volt mindenhol, később be- vezették a kétféle menűt, s ezek közül

választani lehetett. Ezzel nőtt ugyan a

választék, de a kétféle menü között ár-

különbség volt. Ezenkívül (1953—ban) be—

vezették a választékszerinti menűt ugyan—

abban az árban. A legtöbb helyen ma is ez a rendszer van érvényben. A Szovjet—

unió példája nyomán egyes üzemekben nálunk is áttértek az étlapos étkeztetési rendszerre. Megemlítem, hogy a Szovjet—

unióban nincs előfizetéses étkezés, a vá—

laszték bő és az üzemi étkeztetés olyan jól bevált, hogy a szovjet dolgozók rendsze- resen étlap szerint étkeznek. Nálunk szin—

tén a bő választékú étlapos rendszer be—

vezetése a cél.

A szabad ételeket kiszolgáló konyhák száma Magyarországon is egyre nő. Ezt bizonyítják az alábbi adatok:

1953. januárjában 50 konyha, 1953. decemberében 120 ,, 1954. márciusában 150 ,,

szolgált ki szabad választású ételeket.

Az étkeztetés minőségét nagymérték—

ben javitja az ételek változatosSága. A változatosság statisztikai mutatószáma azt mutatja, hogy egy meghatározott időszak—

ban hányféle ételt készítenek. A statiSz—

tika gyakorlatában két ilyen mutatót _

használunk. 1. változatossági százalék,' 2. gyakorisági százalék.

Az élelemfogyasztás egyik legfontosabb

mutatója a kalóriaérték. Ezt ma az üzem—

élelmezési statisztika helytelenül alkal—

mazza, mert a gyakorlatban utólag érté—

keli az elkészített ételek kalóriatartalmát.

Például március hónap leteltével állapít- ják meg, hogy a dolgozó, vagy hallgató megkapta—e a megfelelő kalóriát, vagy sem. Sokkal helyesebb lenne, ha ezt a kérdést a statisztika már előbb tisztázná és az étlap összeállításakor a menük kellő változatosságát biztosítva figyelembe venné kalória—tartalmukat is. Mivel az üzemélelmezésben normák alapján dol- goznak, helyes volna, ha az egyes ételek kartonjaira rávezetnék azt is, hogy egy, adag étel hány kalóriát tartalmaz.

A felhasznált anyag kalóriatartalmát a kalóriatáblázat segítségével nagyon egy—

szerűen ki lehet számítani. A dekádétrend

összeállításakor figelembe vehetnék az

ételek kalóriatartalmát, bár az üzem—

étkeztetésben ma még nem a szükséges

810 — szauna

kalóriamennyiség megszabása a legfonto—-

sabb szempont. Ez a módszer lehetővé tenné, hogy megokolt változtatásokat hajtsunk végre a tervezett étrenden. '

Az Élelmezéstudományi Intézet normái

alapján egy egyetemi hallgatónak átlag

napi 3200 kalória tartalmú élelemre van

szüksége. Megvizsgáltam egyetemünk menzájának heti étlapját és kiszámítot- tam a felhasználandó anyagok kalória—

tartalmát. A mult héten menzánkon átlag

napi 3050 kalóriát kapott egy olyan hall-

gató, aki az étkezést háromszor vette

igénybe (reggeli, ebéd, vacsora). A ka—

lóriaszükséglet kielégítése tehát aránylag

elég jó, 950/o—a a szükségesnek.

Ennél rosszabb képet kapunk, ha a

kalóriaértéket alkotó elemeire bontjuk.

Azt tapasztaljuk, hogy étrendünkben kel—

leténél több a szénhidrát és viszonylag

kevés a zsír meg a fehérje. Fejlődésünk mai szakaszán még nem támaszthatunk olyan igényeket a közétkeztetés iránt,

hogy az ételek elkészítésekor biztosítsa a

kalóriaforrások optimális megoszlását.

Különösen állati eredetű élelmiszerekben vannak hiányok, amelyek egyrészt mező—

gazdaságunk multból örökölt elmaradott—

ságának, másrészt az 1952/53—as gazdasági év különösen rossz takarmánytermelésé—

nek következményei. Kormányunk új

* programmja azért fektet különösen súlyt

állattenyésztésünk fejlesztésére. A már

eddig elért eredmények kedvezőek és azt bizonyítják, hogy e nagy probléma is né—

hány éven belül megoldásra kerül.

A statisztikának arra kell törekednie, hogy a kalóriaértéket alkotó elemek meg—

oszlását is vizsgálja. Ez Viszont a mai vl—

szonyok között csak utólag és a felhasz—

nált anyagokból visszaszámítva lehetsé—

ges. ,

Rédai elvtárs ezután az üzemélelmezési statisztika fejlesztésére tett javaslatokat, majd a következőképpen folytatta elő—

adását:

Az előbb elhangzott előadás bőven fog—

lalkozott a háztartásstatisztikával, annak

lehető leghelyesebb megszervezésével és felhasználásával. Ebből adódik, hogy tö- rekednünk kell az elérhető legnagyobb pontosságra.

Éppen ezért nem szabad figyelmen

kívül hagynunk azt a körülményt, hogy a lakosság élelmiszerfogyasztásának egy—

része — hozzátehetjük: egyre növekvő

része —- a háztartáson kívül bonyolódik

le. Itt a közétkeztetés, elsősorban az üzem-

élelmezés szerepére gondolunk. Ez a kö- rülmény természetesen zavarja a háztar—

tásstatisztika élelmiszerkiadásainak érté—

kelését. A háztartásstatisztika által meg-

figyelt kiadások felsorolásában ugyanis többek közt egy ilyen csoport is szerepel:

,,házonkívüli étkezés". Egyszerűség ked—

véért tegyük fel, hogy ezen a címen 24,—

forint összeg gyült össze..Elemzésünk so—

rán nem tudjuk ebből megállapítani, hogy az adatszolgáltató ezen összegért mennyi

élelmiszert, ezenkivül mennyi zsirt, fehér—

jét, vagy szénhidrátot fogyasztott. A ház—

tartásstatisztikának vizsgálnia kell a fogyasztás megoszlását is. Ha hiányossá—

gokat észlel, nyomban reagálnia kell.

Hogy a háztartásstatisztika e követel-

ménynek eleget tehessen, valamiképpen

fel kell bontania ezt a csoportot.

E csoport második hiányossága a forint—

értékből ered. Ugyanis nem mindegy,

hogy a háztartásstatisztika által meg-—

figyelt család valamely tagja hol költi el

24,——- Ft-ját étkezésre, mert ha vendéglő—

ben költi, legjobb esetben is két ebédet kap, de ha az illető az üzemétkeztetést

veszi igénybe, egy héten át ebédelhet

ezért az összegért. Itt meg kell jegyez—

nünk, hogy ehhez az ebédhez államunk

jelentősen hozzájárul. Ebből adódik az, hogy pl. az egyetemi, hallgató által el—

fogyasztott ebéd értéke nem 4,—— Ft, mint amennyit fizet érte, hanem jóval több, hiszen csak a nyersanyag önköltsége ebé—

denként átlag 4,93 Ft. Ezenfelül számi- tásba kell venni a rezsiköltségeket. Kor—

mányunk az állami költségvetésből évi 4050 millió forinttal járul az üzemétkez-

tetés költségeihez.

E rövid két példán akartam rámutatni

e kiadás—csoport jelenlegi számbavételé—

nek hiányosságára. Ha pontos háztartás—

statlsztikát akarunk készíteni, feltétlenül

figyelembe kell vennünk azt, hogy a meg—

figyelt családok tagjai közül hányan ve—

szik, igénybe az üzemi étkeztetést és ezek—

nél az elemzés során megfelelőképpen korrigálni kell az adatokat."

Demény elvtárs előadásához ezután Stuber Ervin IV. évfolyamos politikai gazdaságtan-szakos hallgató szólt hozzá.

,,Az előadás olvasásakor azonnal szern—

betűnik, hogy alapos és mély tanulmá—

nyok után készült. Új szempontok alap—

.ziológiai alapon magyarázza, ÉWSZEMLE

811

ján igen fontos kérdéseket vet fel.

Demény elvtárs bátran kezdeményez,

merészen nyúl a kérdésekhez.

A dolgozat érdeme elsősorban az, hogy

felhívja a figyelmet a természettudomá- nyos módszerekre. Kétségkívül helyes

javaslat az, hogy vizsgálni kell a dolgozók tápanyagokkal való ellátottságát. Véle—

menyem szerint is hasznos lenne rendsze- resen vizsgálni, figyelemmel kísérni a la—

kosság tápanyagokkal való ellátottságát,

sőt érdekes és hasznos lenne az egyes

rétegek, osztályok tápanyagokkal való el—

látottságát a multtal összehasonlítani.

Igen érdekes lenne ezenfelül a tápanya- gokkal való ellátottság terén nemzetközi összehasonlitásokat tenni. A gyakorlati

statisztikai munka számára erre vonat—

kozóan igen értékes javaslatok találhatók

a dolgozatban. Demény elvtárs dolgozata

tehát olyan kérdéseket vet fel, mely ér-

dekes kutatásoknak nyit tág teret.

Igen jól kidolgozott részletek találha- tók a dolgozatban. Ilyen például a IV. fe—

jezet. Érdekes és tanulságos részlet Keleti

Károly módszereinek ismertetése és bírá—

* lata is.

Ha a dolgozat csak a lakosság tápanya—

gokkal való ellátásának vizsgálatát tűzte

volna ki célul, lényeges hibát nem is tud—

nék a szerzőnek felvetni. A dolgozat címe

azonban a lakosság élelmiszerfogyasztásá—

.nak statisztikai vizsgálata és a dolgozat olyan igénnyel lép fel, hogy a lakosság élelmiszerszükségletének és élelmiszer—

fogyasztásának statisztikai vizsgálatát

tárgyalja.

A dolgozat alapvető hibája az, hogy ki—

indulási alapja nem marxista. A szükség—

leteket fiziológiai alapon magyarázza, el—

vonatkoztatva a termelési viszonyoktól.A

2. oldalon írja Demény elvtárs: ,,Első fel-

adatunk annak a módszernek az ismerte- tése, amelynek segítségével valamely nép—

csoport —— esetünkben Magyarország lakossága —— élelmiszerszükségletének nagysága kiszámítható. Véleményünk sze—

rint ennek eléréséhez az egyedüli helyes kiindulási alapot a természettudomány, nevezetesen az élettan szolgáltatja, amely képes meghatározni az emberi élet kifej- lesztéséhez, illetve egészséges fenntartá—

sához szükséges tápanyagmennyiség mi-

nimális és .optimálís nagyságát."

A marxizmus a szükségleteket nem fi-

hanem a

fiziológiai, természeti szükségleteket a társadalmi-történeti fejlődéssel kapcsolja össze. Fogarasi elvtárs írja a ,,Társadalmi Szemle" 1953. szeptemberi számában meg—

jelent cikkében: ,,Teljes ellentétben azzal a nézettel, amelyet a burzsoázia ideoló—

gusai a kommunizmusnak, illetve a marxizmusnak tulajdonitanak, tudniillik, hogy a szükségletek pusztán természeti,

fiziológiai, ,,állati" szükségletek, Marx

feltárja a valóságos összefüggést a létre- hozott emberi szükségletek között."

Marx írja ,,A Tőke" I. kötetében:

,..Maguk a természetes szükségletek, mint a táplálkozás, ruházkodás, fűtés, lakás stb. az egyes országok éghajlati és

egyéb természeti sajátosságai szerint kii—

lönböznek. Másrészt az ú. n. elengedhe—

tetlen szükségletek terjedelme, valamint kielégítésük módja maga is történelmi

termék, s ezért nagy részben az illető or-

szág kultúrfokától, többek között lénye-

gesen attól is függ, hogy abban az ország—

ban milyen körülmények között s ezért

milyen szokásokkal és életigényekkel

alakult ki a szabad munkások osztályaf")

Itt ki szeretném emelni azt, hogy Marx

a természetes szükségleteket —— amelyek között elsőnek a táplálkozást említi — országonként változónak és történelmi terméknek tekinti. Ha pedig az élelmi—

szerszükséglet történelmi termék, akkor

nem lehet fiziológiai alapon megmagya- rázni, hiszen az ember szervezete a rab- szolgatársadalom óta általában nem vál-

tozott, Viszont élelmiszerszükséglete

mennyiségileg hatalmasan megnövekedett

—- persze összetételében is változott.

A marxizmus azt tanítja, hogy a szük-

ségleteket a termelés teremti azáltal, hogy

előállítja a terméket.

!

A társadalom szükségleteinek nagysá- gára a termelési viszonyok igen fontos hatással vannak. A munka termelékeny- ségétől függően a társadalom különböző mennyiségű terméket képes előállítani és meghatározza, hogy a rendelkezésre álló munkát hogyan osszák szét a különböző

termékek között, mennyit termeljenek az

egyes termékekből. A kapitalizmusban ez

spontánul, a kereslet-kínálat hatására

megy végbe. Erről írja Marx ,,A Tőke"

III. kötetében a 224. oldalon:

4) Marx: A tőke, !. kötet. Szikra, Budapest, 1949, 185. oldal.

812

,,Úgy tűnik tehát, hogy a kereslet olda- lán adott nagyságú meghatározott társa—

dalmi szükséglet van jelen, s ennek ki—

elégítéséhez bizonyos árufajta meghatá-

rozott mennyiségére van szükség a pia—

con; E szükséglet mennyiségi meghatáro—

zottsága azonban nagyon rugalmas és in—

gadozó. Szilárdsága csak látszat. Ha alét—

fenntartási cikkek olcsóbbak lennének

vagy a pénzbér magasabb volna, a mun—

kások többet vásárolnának s nagyobb

,,társadalmi szükséglet" mutatkoznék ez árufajták irán ."

Az elosztási viszonyok tehát a társa- dalmi szükséglet szempontjából —— ha a

keresletet azonosítjuk a szükségletekkel

—— igen nagy jelentőségűek, hiszen azok

eredményezik azt, hogy a munkások nem

vásárolhatnak több élelmiszert.

Demény elvtárs hibájának az alapja az, hogy összekeveri a fiziológiailag szükséges bizonyog tápanyagmennyiséget tartalmazó

élelmiszermennyiséget az élelmiszerszük—

séglettel. Fiziológiailag szükséges bizo—

nyos tápanyagmennyiség ahhoz, hogy az

ember pótolja az elhasznált tápanyago—

kat. (Ezt a továbbiakban tápanyagszükség—

letnek nevezem.)

A fiziológiai tápanyagszükségletet azon—

ban nem szabad összetéveszteni a köz—

gazdaságtanban használatos ,,szükséglet"

kifejezéssel. Szükségletek alatt mindazo—

kat a termékeket értjük, amelyekre a dol—

gozók igényt tartanak, amelyeket el akar—

nak fogyasztani. '

Nézzünk erre egy példát. A Diákélel—

mezési Vállalat lát el bennüket ebéddel, vacsorával. Kétségtelen, hogy fiziológiai tápanyagszükségletünk ki van elégítve.

(Az étrend összeállításánál felhasználják az Éelelmiszertudományi Intézet normáit ellenőrzésül.) Ki merné azonban azt állí—

tani, hogy élelmiszerszükségletünk telje-

sen ki van elégítve. Hogy mennyire nincs, arra büffénk forgalma és a szomszédos vásárcsarnok egyetemista forgalma a leg—

ékesszólóbb bizonyíték. De valamennyien

tudjuk, hogy a büffé és a vásárcsarnok forgalma még nagyobb lenne, ha erszé—

nyünk nem korlátozná vásárlásainkat.

Nyilvánvaló, hogy élelmiszerszükségle- tünk még így, a pótlással sincs teljesen

kielégítve.

Az élelmiszerszükséglet összekeverése a

fiziológiai tápanyagszükséglettel Demény

elvtársnál oda vezet, hogy azonosítja a

' szauna

szükségleteket a fogyasztással. A dolgozat,

3. oldalán írja: ,,Míg teljesen nyilvánvaló,, hogy értelmetlenség volna például a la—

kásviszonyok vagy a ruházkodás ,,opti—

mumáról" beszélni . .. az élelemfogyasztás,

tekintetében azt az előbb vázolt módon,

igen jó megközelítéssel megtehetjük," (Az,

előbb vázolt mód az élelmiszerszükséglet fiziológiai alapon való megállapításának

módja.) '

Demény elvtárs azt állítja, hogy az

élelmiszerfogyasztás mennyiségileg korlá—-

tozott egy biológiai korlát, a gyomorfal által (dolgozat 4. oldal). Valószínű, hogy

van ilyen korlát, amit a társadalom majd elér valamikor a kommunizmusban.

Egyelőre azonban nemcsak, hogy még

sehol sem érték el, hanem a tudomány —-—

az Élelmezéstudományi Intézetben kapott

felvilágosítás szerint —— még meg sem ál—x

lapitott. így tehát ennek alapján a fo—

gyasztást nem lehet megállapítani.

A fogyasztást a szocialista társadalom—

ban a munkaszerinti elosztás korlátozza, hiszen az emberek azért nem vásárolnak több élelmiszert, mert jövedelmük meg—

határozott összeg és azt be kell osztani

különböző szükségleteik kielégítésére,

Persze kölcsönhatás van: az emberek jö—

vedelme azért kötött összeg, mert még kevés a társadalom által termelt termék.

A munkaszerinti elosztás oka és a fo—

gyasztás korlátja tehát végső soron a ter—

melő erők fejletlensége, ami miatt a tár—

sadalom még nem tud annyit termelni, hogy mindenki teljesen kielégítse szük——

ségleteit (nem korlátozva a munkaszerinti elosztás által).

Befejezésül szeretnék rámutatni a hiba

forrására, ami Véleményem szerint a

marxi politikai gazdaságtan nem elég ala—

pos ismerete.

A marxi politikai gazdaságtan alapos és

mély ismerete nélkül a gazdaságstatiszti—

kában hibás nézetekre, helytelen mód—

_ szerekre jutunk."

Tarján Róbert elvtárs, az Élelmezés—

tudományi Intézet igazgatója hozzászólá—

sában a következőket mondta:

,,Igen nagy érdeklődéssel hallgattam

Demény elvtárs előadását és a hozzászólá—

sokat. Véleményem szerint az élelmezés tervezésekor a lakosság tápanyagszükse'g—

letét nemcsak lehet, hanem kell is alapul

venni. Az egyes korcsoportok és foglalko—

zási ágak tápanyagszükséglete egyénen—

ként lemérhető, meghatározható és így

SZEMLE

813

ezekből az egyéni adatokból akár egy te—

rület, akár egy egész népesség tápanyag—

(tehát kalória, fehérje, vitamin stb.) szük-

séglete összeállítható. A vita igen éles volt abban a kérdésben, hogy a tápanyag—

szükséglet áttehető—e élelmiszerekre, vagy sem. Ugyanis kalóriát a— legkülönbözőbb élelmiszerek és ételek formájában fo-

gyaszthatunk és fogyasztunk is el és így a tervezést nagy mértékben megzavarja, ha

a helyes kalória értéket helytelenül cso- portosított élelmiszerekben adjuk meg.

Helyesnek tartom, hogy a táplálkozás—

élettanban világosan szétválasszuk egy—

mástól a szükséglet és az igény fogalmát.

A szükségleten értem azokat az objektív, lemérhető tápanyag, illetve tápanyagokat tartalmazó élelmianyag mennyiségeket, amelyekre az adott szervezetnek egész—

sége fenntartása, munkaképességének megőrzése, betegségek elleni védekező képességének fenntartása stb. érdekében szüksége van. Az igény ezzel szemben

szubjektív. Ezen azt értem, hogy a kérdé-

ses egyén, vagy csoport tápanyag szük—

ségletét milyen élelmi anyagokból és mi—

lyen formában kívánja elfogyasztani. A napi, mondjuk 3000 kalóriát elfogyaszt—

hatja pusztán kenyérben, de elfogyaszt—

hatja igen magas élvezeti értékű állati és növényi eredetű termékekben is. Az élet—

tani szükségletet tehát meg lehet adni, az

igényt azonban sokkal nehezebben, mert az a dolgozók életszínvonalának, kultúrá- jának emelkedésével erősen változik.

Általában minden nép táplálkozása jel—

lemző és így ismertek a magyar nép táp- lálkozását jellemző vonások is. A népélel—

mezést ismerők számára tehát a tápanyag szükséglet átalakítása élelmiszerekké ne—

héz, de nem megoldhatatlan feladat.

A vitában felszólalók helyesen vetették

fel, hogy maga a szükséglet sem merev

szám. Valóban, a táplálkozás—élettanban három értéket használunk: a minimális

szükségletet, az adekvát szükségletet és az

optimális szükségletet. A három színt kö-

rül a táplálkozás—élettanban tudományos

viták folynak, de pl. a fehérjénél és más

fontos tápanayagoknál ezek a szintek las-

sanként határozottan kialakulnak.

Azoknak az élelmiszernormáknak egy része, amelyeket Demény elvtárs Intéze—

tünktől vett át, az adekvát és az optimá—

lis között van. (Egy részét azonban hely- telenül vette át.)

Ezek az értékek eltérnek az országos átlagtól, éppen ezért a szocialista gazda—

sági alaptörvény helyes értelmezése alap—

ján pártunk és kormányunk célul tűzte ki a mezőgazdaság fejlesztését és az állat—

tenyésztés növelését.

Befejezésül legyen szabad a figyelmet

felhívnom arra is, hogy az élelmezést ki—

zárólag nyersanyagmennyiségek alapján tervezni vagy elbírálni —— véleményem szerint — nem szerencsés. Maga a nyers—

anyag ugyanis ritkán kerül fogyasztásra.

A nyersanyag — akár hús, burgonya vagy bármi más -— igen különböző konyhatech—

nikai műveleteken megy át, mielőtt eljut tányérunkig. Ezek a konyhatechnikai mű—

veletek nem feltétlenül jelentenek lénye—

ges nyersanyag növekedést. Ugyanakkor maga a készétel élvezeti értéke és tápláló!

értéke ezzel lényegesen magasabb lehet.

A nyersanyag a táplálkozásnak csak egyik meghatározója és éppen a pavlovi szemlélet értelmében az elkészítés mód- , ját, a tálalást, amely az étel fogyasztási értékét, tehát az élelmezés színvonalát megszabja, legalább olyan fontosnak kell tartanunk, mint a nyersanyagok mennyi—

ségét."

Ács Magda elvtársnő, kandidátus egy—

felől foglalkozott a dolgozat hibáival, így azzal, hogy a fogyasztást a termeléstől elszigetelten tárgyalja, nem határolja el az élettani szükségleteket, nem magya—

rázza meg részletesen, mit jelent az élet- tani norma. Másfelől azonban nem ért egyet a bírálatnak azzal az alapvető meg—

állapításával, hogy a dolgozat anti—

marxista kiindulópontra van felépítve. A szocializmus gazdasági alaptörvényének

érvényesülésével összefüggő vizsgálat,

amely szükségessé teszi az élelmiszer—

fogyasztás statisztikai elemzését, indokolja a téma megválasztását. A tápanyagmérleg módszere nem áll ellentétben a marxiz—

mus—leninizmussal. Sőt, Lenin már 1922-

ben, Jermanszkij könyvéről írva, utalt az emberi szervezet fiziológiai anyagfelvéte—

lére vonatkozó tudományos adatok fontos—

ságára.

Vörös Vilmos elvtárs, III. évf. statiszti—

kai szakos hallgató felhívta a konferencia

figyelmét arra, hogy statisztikai kérdés—

ről van szó, számszerű, mérhető jelensé—

gekkel kell foglalkozni, ezért indokolt a természettudományos módszerek felhasz—

nálása.

814 szamra;

Gacsályi Istváni elvtárs, III. évf. pol.

gazd. szakos hallgató véleménye szerint

a dolgozat a gyakorlati gazdaságstatisz-

tikai munkában használható, sok helyes szempontot tartalmaz, de helytelen ki—

indulópontját illetőleg egyetért a bírálat—

tal.

G. M. Gurov elvtárs, a statisztikai tan- szék professzora szólt ezután a dolgozat- hoz. Kifejtette, hogy Demény elvtárs

munkája hasznos. A kérdés jelentős a

szocializmus gazdasági alaptörvényének

vizsgálata, sőt a párt és kormányhatáro-

zatok szempontjából is. Ezért támogatni kell a szerzőt. A vitaülés célja, hogy se-

gítséget adjon a szerzőnek az előforduló hibák kijavítására. Demény elvtársnak az itt elhangzott felszólalások alapján foly-

tatnia. kell munkáját.

A kérdéshez még többen hozzászóltak, így Párniczky Gábor adjunktus, Némethné és Csörgő hallgató elvtársak.

A vitaülés Péter György elvtárs zár—

szavával ért véget.

Péter elvtárs zárószavában egyetértett

azokkal, akik Demény elvtárs dolgozatá- nak hasznos, felhasználható elemeit ki- emelték. Az előadás gondolkodó, elmé—

lyedő közgazdász munkájára vall —— s

ezért feltétlen dícséretet érdemel.

Ugyanakkor Péter elvtárs a dolgozat egyes megfogalmazásait, tételeit hibásnak

tartotta, különösen azokat, amelyek az 13. n. fiziológiai szükségleteket mintegy a táplálkozás társadalmi szükségletei fölé

emelik.

*Demény elvtárs előadását az a szemlé—

let hatja át, hogy az életszínvonal gya—

korlati mérésére, a társadalom élelmezési

szükségletének megállapítására és e szük-

ségletek megtervezésére a tápanyagszük- séglet kalóriákban vagy fehérjékben és

szénhidrátokban kifejezett tudományos

normáit kell alkalmazni, tehát a fizioló—

giai szükségleteket kell elsősorban alapul venni. Az előadásban —— amint erre he—

lyesen mutatott rá Stuber elvtárs —

ugyanakkor nem foglalkozik Demény elv-

társ jelentőségének, elsődleges szerepének

megfelelően a társadalmi szükséglettel,

holott az emberi szükségleteket, amelyek-

nek természetesen biológiai alapjai van-

nak, mint társadalmi szükségleteket kell figyelembe vennünk és mérnünk. Demény elvtárs állítása, hogy egy ország lakossága élelmiszerszükségletét a természettudó-

mány, az élettan alapján kell meghatá—

rozni ideológiailag hibás, mert figyelmen

kívül hagyja, hogy bizonyos minimális

élettani élelmiszerszükségleten kívül amely azonban szintén igen rugalmas és társadalmilag meghatározott határok kö-

zött mozog alapvetően társadalmi

okok: a termelési viszonyok, a kultúra, az anyagi helyzet, a kialakult hagyományos,

nemzeti szokások szabják meg az élelmi—

szerszükségletet.

Péter elvtárs úgy vélte, hogy a Demény elvtárs által javasolt tetszetős, exakt, de

lényegében nem reális módszer eltereli a

tervezők és statisztikusok figyelmét a rájuk váró talán nehezebb, de reáli-

sabb feladattól a szükségletek társadalmi

felmérésétől, amely nem kalóriában, szén—

hidrátokban méri az élelmiszerszükségle—

tet és fogyasztást, de az életmódnak, a

hagyományoknak, a kialakult ízlésnek és természetesen az egészséges táplálkozás—

nak megfelelően figyelembe veszi termé—

szetes formájukban, fajta és választék

szerinti összetételüket. Jelenleg sem a

statisztikában, sem a tervezésben —- leg—

alább is népgazdasági méretekben ——nem

a fiziológiai, hanem a társadalmi szükség-

letekből kiindulva kell az élelmiszerszük—

séglet mérésével és megtervezésével fog- lalkozni.

E hibák ellenére —— zárta be Péter elv- társ az értekezletet az előadás és a vita igen hasznos volt, hozzájárult ahhoz, hogy ezekben a kérdésekben tisztábban lássunk.

A

STATISZTIKAI TÁJÉKOZTATÓ

szemléltető módon, számos grafikonnal mutatja be a kormányprogramm végre- hajtasa során eddig elért eredményeinket, a Szovjetunió és a népi demokráciák

népgazdaságának fejlődését és a kapitalista országok gazdasági helyzetét.