ZUR GESCHICHTE DER BEOBACHTUNG DES JUPITER. BEITRÄGE JUPITER MEGFIGYELÉSÉNEK TÖRTÉNETÉHEZ. ADALÉKOK ASTROPHYSIKAI OBSERVATORIUM

A M. KIR. KONKOLY-ALAPÍTVÁNYŰ

A S T R O P H Y S I K A I OBSERVATORIUM

KISEBB KIADVÁNYAI.

, 5.

ADALÉKOK

J U P I T E R M E G F I G Y E L É S É N E K T Ö R T É N E T É H E Z .

MASSÁNY ERNŐ.

KLEINERE VERÖFFENTLICHUNGEN DES

Ó-GYALLAER ASTROPHYSIKALISCHEN OBSERVATORIUMS

STIFTUNG V. KONKOLY.

- 5. —

BEITRÄGE

ZUR GESCHICHTE DER BEOBACHTUNG DES JUPITER.

ERNST

MASSÁNY.

¥ BUDAPEST, 1904.

P EST I KÖNYVNYOMDA RÉSZVÉNY-TÁRSASÁG.

A M. KIR. KONKOLY-ALAPITVÁNYÚ

A S T R O P H Y S I K A I OBSERVATORIUM

KISEBB KIADVÁNYAI.

... 5.

f MAGA AKADÉMIA.;

I ^KÖNYV'KARA ATUBE KCIK

J U P I T E R M E G F I G Y E L É S É N E K T Ö R T É N E T É H E Z .

MASSÁNY ERNŐ.

KLEINERE VERÖFFENTLICHUNGEN DES

Ó-GYALLAER ASTROPHYSIKALISOHEN OBSERVATORIUMS

STIFTUNG V. KONKOLY.

5. = = = = = — _ _ =

BEITRÄGE

ZUR GESCHICHTE DER BEOBACHTUNG

DES JUPITER

ERNST

MASSÁNY.

BUDAPEST, 1904.

P E S T I KÖNYVNYOMDA RÉSZVÉNY-TÁRSASÁG.

12790S

ADALÉKOK

JU P IT E R MEGIOGJlE L É S É N E K TÖ R TÉN ETÉH EZ.

Az ó-gyallai astrophysikai observatorium ban m ár körülbelül 20 év óta nem foglalkoztak bolygó-topographiával, daczára annak, hogy ez, mint az astronom iát érdeklő dolgok egyik leg­

közelebbike, jóform án a legnagyobb fontossággal bir.

Miután pedig a Nagym éltóságú m. kir. vallás- és közoktatás- ügyi Minister Úr által engedélyezett több rendbeli ösztöndíjak egyikét Dr. Kövesligethy Radó egyetemi ta n ár ú r jóvoltából megkaptam, kimenve Ó-Gyallára, elhatároztam , hogy az első kínálkozó alkalm at felhasználva —- h a b ár rövid időre is — újból felveszem az elszakadt fonalat s a m ennyire azt az idő és tehet­

ségem engedik, hozzáfogok Ju p iter felszinének tanulm ányozásá­

hoz. Annál is inkább, m ert lehetséges, hogy a Lick-csillagdában, Potsdam ban, M oszkvában, a kiskartali csillagdában és még néhány helyen végzett megfigyelésekhez, az enyéim talán m integy kiegészitésképen, mint összekötő lánczszemek csatlakozhatnak.

A megfigyelések folytonossága pedig egyik elemi feltétele a bolygókon végbemenő változások törvényszerűségének meg­

állapításánál, m ert e nélkül a még egyidejű és néha hiányos megfigyelések összehasonlításánál felmerülő nehézségek tekin­

tetbe vételével is, a felállított hypothesisek igen problem atikus értékűek.

Ö sszegyűjtött adataim alapján D r> -í^ n k o ly Thege Miklós

B E I T R Ä G E

.ZUR GESCHICHTE D ER BEOBACHTUNG D ES JU P IT E R .

I.

Am königl. ung. astrophysischen Observatorium , Stiftung

"v. Konkoly, befasste m an sich schon beiläufig seit 20 Jah ren nicht mit der Planetentopographie, obwohl dieselbe für die Astro­

nomie zunächst von grösster W ichtigkeit ist.

Nachdem ich ein von Sr. Excellenz dem königl. ung.

Cultusminister bewilligtes Stipendium auf B efürw ortung des H errn U niversitätsprofessors Rudolf v. Kövesligethy erhielt, be­

gab ich mich nach Ó-Gyalla mit der Absicht, bei der ersten sich darbietenden Gelegenheit, — wenn auch n u r auf kurze Zeit — den unterbrochenen Faden wieder aufzunehm en, und soweit es mir die Zeit u nd meine F ähigkeit erlauben, mich an das Studium d er Oberfläche des Ju p ite r zu machen. Um so mehr, weil die Möglichkeit vorhanden war, dass sich an die Beobachtungen, die m an in der Licksternw arte, in Potsdam, in Moscau, in der Kis- K artaler Sternw arte und noch an anderen O rten machte, die meinen vielleicht zur E rgänzung, wie die B indeglieder einer Kette anschliessen könnten. Die C ontinuität der Beobachtun­

gen aber ist eine G rundbedingung bei der Bestimmung der Gesetzmässigkeit der V eränderungen, die sich auf dem Planeten vollziehen, weil ohne continuirliche Beobachtung, selbst wenn wir die Schwierigkeiten in B etracht ziehen, die bei der Verglei­

chung der gleichzeitigen und manchm al m angelhaften Beobach­

tungen auftauchen, die aufgestellten H ypothesen von sehr proble­

matischem W erte sind.

Auf Grund jener Daten, welche mir zu sammeln der mich

4

igazgató úrn ak igen megtisztelő m egbizása folytán, m egkísérlem jelen kis tanulm ányom ban észleléseimről beszámolni.

Mielőtt 1902. szeptem berében 16 estén át a kis csillagda 4 ‘/a hüvelykes refractorával végzett megfigyeléseim eredm ényeit egy­

m ással egybevetném, néhány reflexióval kívánok élni, a tudo­

m ányok nagy k á rá ra m ár oly korán elhunyt Dr. W onaszek A.

observátor ú rn ak a kiskartali csillagda kiadványában »A Ju p ite r felületi képződm ényeinek periodicitása« czím [alatt az 1901. év elején m egjelent igen nagy tudom ányos értékkel biró tanul­

m ányának egy részére, mely azonban e nagybecsű m unkának egyéb ítészeihez képest alárendeltebb fontosságú. Ő ugyanis m unkájának első fejezetében a következőket m ondja: »Az.

ő-gyallai rajzok a Ju p iter felületén az aeq u ato rral párhuzam osan haladó szalagokat foszlányosan felhőszerűen ábrázolják, úgy, m intha valóságos felhőfoszlányok sorakoznának egym ás mellé..

A szalagok igazi jellege ilyen ábrázolás mellett teljesen eltűnik s úgy látszik, azzal a m eggyőződéssel rajzoltattak, hogy valóság­

gal felhőképződmények, tehát a rajzb an is felhőszerűen áb rá - zolandók. Ezen ábrázolásm ód különösen az 1879. évi rajzokon van meg, 1880-ban kevésbbé feltűnő, sőt alig, azonban 1881-ben újból úgy találjuk s m ajdnem oly m értékben, mint 1879-ben.«

Néhány sorral odébb pedig igy i r : »Ezek u tán természetes, hogy az ó-gyallai adatok, m iután nem k arak terizálják eléggé a Ju p ite r felületének változásait, a m érlegelésnél csak alárendeltebb szerepet já ts z a n a k ....«

Régi psychologiai törvény, hogy az ember, áth atv a valam ely gondolat nagyságától, e gondolat által kijelölt irányban dolgozik tova. Miután pedig a Ju p iter gondosabb felszín megfigyelései a múlt század 50-es éveitől datálódnak s a ra jta észlelhető jelenségek csak ez időtől kezdve figyeltettek meg rendszeresebben, term észetes tehát, hogy hypothesiseket csak a 70-es évek körül lehetett felállítani, mivel a rendelkezésre álló adatok csak ez időben váltak olyképpen felhasználhatókká, hogy belő­

lük úgy nagyjából némi következtetést lehetett levonni. Miután pedig az akkoriban felállított hypothesisek között a legvaló­

színűbb és ennélfogva a legszebb is az volt, mely azt tartja, hogy a Ju p iteren látható foltok vulkanikus eruptiók követkéz-

5

■ausserordentlich beehrende A ntrag des H errn Directors Dr.

Nicolaus Y. Konkoly-Thege ermöglichte, versuche ich in dieser kleinen Studie über meine B eobachtungen Bericht zu erstatten.

Bevor ich die R esultate m einer Beobachtungen, welche ich 16 A bende hindurch im Septem ber 1902 mit dem 4 ‘/--zölligen R efractor der kleinen Sternw arte anstellte, m iteinander vergleiche, will ich auf einen Theil der Studie von grossen, wissenschaftlichen W ert des zum grossen V erluste der W issenschaft so frü h ver­

storbenen O bservators Dr. A. W onaszek reflectieren, welche in den Publicationen der K is-K artaler Sternw arte am Anfänge des Jah res 1901 unter dem Titel »Die Periodicität d er V eränderungen auf der Oberfläche des Jupiter« erschien, welcher Theil jedoch neben den übrigen Theilen dieses sehr wichtigen W erkes n u r von untergeordneter B edeutung ist. E rsa g t nämlich im ersten Abschnitt seines W erk es.• »Die O-Gyallaer Zeichnungen stellen auf der O berfläche des Ju p ite r die mit dem A equator parallel verlaufen­

den B änder zerrissen und w olkenartig dar, als wenn sie sich wie wirkliche Bruchtheile von W olken aneinander reihen würden.

D er wirkliche C haracter der B änder verschw indet bei einer solchen D arstellung ganz, und sie scheinen mit der Ueber- zeugung gezeichnet worden zu sein, dass sie in W irklichkeit W olkenbildungen sind, daher in der Zeichnung auch »wolkenartig darzustellen wären«. Einige Zeilen weiter schreibt der A utor:

»Es ist darnach natürlich, dass die Ó-Gyallaer Daten, nachdem sie die V eränderungen der Oberfläche des Ju p ite r nicht ge­

nügend characterisieren, bei der B eurtheilung eine untergeord­

nete Rolle spielen ...«

Ein altes psychologisches Gesetz sagt, dass der Mensch, durch­

drungen von der Grösse irgend eines Gedankens, in der von diesem geforderten R ichtung w eiter forscht. Nachdem die genaueren Beobachtungen der Oberfläche des Ju p ite r erst aus den 50-er J a h re n des vergangenen Jah rh u n d ertes datiren und die auf demselben w ahrnehm baren E rscheinungen n u r von dieser Zeit an system atischer beobachtet w urden, so ist es natürlich, dass m an die H ypothesen n u r beiläufig um die 70-er Jah re be­

grü n d en konnte, indem die zur V erfügung stehenden D aten n u r zu dieser Zeit d erartig brau ch b ar wurden, dass m an aus ihnen im Allgemeinen Folgerungen ziehen konnte. Nachdem ab er u n te r den damals aufgestellten H ypothesen die w ahrscheinlichste und auch schönste diejenige war, welche annahm, dass die auf dem Ju p ite r sichtbaren Flecken die Folgen von vulkanischen E ru p ­ tionen, d ah er w olkenartige Gebilde sind, so ist es n u r natürlich, d ass ein grosser Theil der B eobachter jen er Zeit, und u n ter

6

ményei, tehát fellegszerű képződmények, csak term észetes, h o g y az ama korbeli megfigyelők jó része s köztük az ó-gyallaiak is, ennek h atása alatt állottak és ennek h atása alatt végezték megfigyeléseiket. Kérdem m ár most, mit von ez le a megfigyelések:

értékéből és m iért kevésbbé m egbizhatók ez adatok, mint a töb­

bieké, kikre a tisztelt szerző sokkal szívesebben tám aszkodott, holott azok valószínűleg szintén egy bizonyos, h a b ár a jelensé­

geknek talán más m agyarázatát nyújtó hypothesis h atása alatt állottak ? De nem állottak, legalább a rajzok u tán Ítélve — miknek egy jó részét alkalmam volt láth atn i — határozottan állíthatom, hogy nem. Mert pl. ha összehasonlítjuk Bredichinnek az Annál, de l’Obs. de Moscou. Yol. V., VI., VII-ben m egjelent rajzait az egykorú ó-gyallai rajzokkal, úgy feltétlenül el kell ismerni azt, hogy ha az egyik jó és elfogadható, úgy a másik is az, m ert m indkettő egyform án és szépen m utatja be a minimum ') idejében Ju p itert olyannyira karakterizáló szalagszerű képződ1- ményt.

S hasonlítsuk még össze végül ezeket a rajzo k at m agának W onaszeknek rajzaival, úgy azt fogjuk tapasztalni, hogy, kü ­ lönbség az előbbiek és utóbbiak között alig v an s a mi van,

az is csak a rajzolás különböző m ódjának és nem különböző felfogásának tu la jd o n íth a tó ; annál kevésbé, m ert a tisztelt szerző m űvének végén maga is olyformán nyilatkozik, jobban mondva oda concludál, hogy a Ju p iter felülete a folytonos hőkisugárzás következtében szilárd kéreggé fejlődött, ámde a Nap attractionalis energiája folytán az ezen m egm erevedett felület alól fölszaba­

dult gőzök és gázok a bolygót körülburkolják s eltak arják előlünk a bolygó tulajdonképeni felületét.

íg y tehát W onaszek m aga is elismerte Ju p ite r felületi képződ­

ményeinek fellegszerű voltát és ezért érthetetlen előttem kifaka- dása, a rajzok kifogásolása s b á tra n m ondhatnám éppen az ő szavaival, hogy: ». .. lehetetlen m egállapítani az okot ott, a hol szám talan ok közös összehatása idézi elő az eredményt«. No de hagyjuk ezt, m ert egy latin közm ondás is azt tartja, h o g y :

»Quandoque bonus, dorm itat Homerus«.

) Ez elnevezés értelmezését lásd a továbbiakban..

7 ihnen auch die Ó-Gyallaer u n ter dem Eindrücke derselben standen und u nter dieser Im pression ihre B eobachtungen ausführten. Ich frage daher jetzt, was schadet das dem W erthe der Beobach­

tungen und w arum sind diese Aufnahmen w eniger zuverlässig, als diejenigen d er Anderen, auf die sich der geehrte V erfasser viel lieber stützt, welche wahrscheinlich auch u n ter der W irkung einer gewissen, die Erscheinungen auf andere Weise deutenden H ypothese standen ? — Aber sie standen nicht u n ter der W irkung, wie ich wenigstens den Zeichnungen nach, deren grossen Tlieil zu sehen ich Gelegenheit hatte, bestimmt behaupten kann.

Denn wenn wir zum Beispiel die in d. Annál, de l’Obs. de Moscou. Vol. V, VI, V II reproducierten Zeichnungen von Bre- dichin mit den gleichzeitigen Ó-Gyallaer Zeichnungen vergleichen, so müssen wir a n e rk e n n e n : wenn die einen gu t und annehm bar sind, so sind es auch die anderen, weil beide auf gleich schöne Weise die den Ju p ite r zur Zeit des Minimums1) so schön charac- terisierende bandartige Bildung darstellen.

Vergleichen wir nun diese Zeichnungen mit den Zeich­

nungen von W onaszek, so w erden wir erfahren, dass zwischen den F rü h eren und den Letzteren kaum ein Unterschied besteht und wenn einer besteht, so ist derselbe n u r der v er­

schiedenen A r t des Zeichnens und nicht der verschiedenen A u ffa ssu n g zu zu sch reib en ; um so weniger, weil der geehrte V erfasser selbst am Ende seines W erkes sich so äussert, besser gesagt dahin concludiert, dass die Oberfläche des Ju p ite r in Folge der continuierlichen W ärm estrahlung sich zu einer festen Rinde bildete, dass aber in Folge der attractionalen E nergie d er Sonne, die un ter der erstarrten Oberfläche freigew ordenen Dämpfe und Gase den P laneten ringsherum umgeben, und die eigentliche Oberfläche des Planeten uns verdecken.

Auf diese A rt also ist W onaszek selbst zu der E rkenntnis gekommen, dass die O berflächenbildungen des Ju p ite r wolken­

artig sind und darum ist m ir seine Äusserung, die scharfe Kritik d er Zeichnungen unbegreiflich und ich kann eben mit seinen W orten s a g e n : ».. es ist unmöglich, die Ursache dort zu bestim­

men, wo das R esultat aus der Zusam m enw irkung unzähliger U rsachen entsteht«. Doch lassen wir das, weil ja auch ein lateinisches Sprichwort sa g t: »Quandoque bonus, dorm itat Homerus«.

‘) Die Interpretation dieser Bezeichnung siehe im Folgenden.

8

A term észeti tünem ények közötti okozati összefüggés kikuta­

tása, a látszólag rendszertelenül váltakozó jelenségekben bizonyos törvényszerűség kipuhatolása, képezi a tudom ányos buvárlatok főczéljait. Ennélfogva csak természetes, hogy a Ju p iter felülete, a sávok, szalagok szám ának, alakjának, eloszlásának és szinének folytonos változása m ár régebben a rra serkentett egyeseket, hogy e lánczolatos alakulásokróli megfigyelések egy bizonyos szám át összefoglalva, azokból a változásoknak egy oly periodicitására következtessenek, mely vagy a bolygó belsejében rejlő, vagy azon kivül álló h atásra legyen visszavezethető. Mivel pedig a periodicitás kim utatására egyedül egy belső ok feltételezése nem igen látszott elegendőnek, kézzel fogható, hogy ennek kim agya- rázása egy külső hatás segítségével egyetem ben — ha nem is egészen — de előmozditotta a törekvések czéljának sikerét. S e külső hatás hol kereshető másutt, mint a Napban, melynek che- miai, hő, fény, mágneses, electromos és • attractionalis hatásai az egész naprendszerre kiterjednek. A N apnak e különböző energiái az egyes bolygókon hol gyengébb, hol erősebb, teh át különböző hatással vannak. Eltekintve a Nap sugárzó energiájától, legerő­

sebbek mágneses és attractionalis hatásai s a periodicitást vitató hypothesisek ezért indulnak ki különösen ez utóbbiakból. Ezek szerint két elmélet áll fenn, melyek közül az első régibb, a má­

sodik újabb keletű. Az elsőt A. C. R anyard állitotta fel a Monthly Not. 31-ik kötetében, midőn a Ju p iter atm osphaerájának bizonyos jelenségeit összefüggésbe igyekszik hozni a napfoltok m aximu­

m ával és minimumával. R anyard előtt m ár G ruithuisen gyaní­

totta a Ju p ite r felületi képződm ényeinek periodikus változását, azonban ennek okát nem tudta m egm agyarázni. (1839. Astr.

Jah rb u ch p. 80.). Nehány évre reá — midőn a napfoltok perio­

dicitását m ár gyanították — Zöllner ta rto tta először valószínű­

nek azt, hogy a napfoltok és a Ju p iter felületi képződményei között bizonyos összefüggés áll fenn s ő ama nézetének ad ki­

fejezést, hogy a Ju p iter felületén látható gyakori változások valószínűleg bizonyos összefüggésben állanak a napfoltokkal.

Csak ezután lépett fel R an y ard s a mit Zöllner csak sejtett, azt ő határozottan hitte, vallotta és hirdette. Mivel R an y ard n ak a

II.

9

Die E rforschung des Causalnexus der N aturerscheinungen, die Erm ittelung einer gewissen Gesetzmässigkeit der scheinbar unsystem atisch sich abspielenden Erscheinungen, sind das H auptziel der wissenschaftlichen Forschungen. D aher ist es doch selbstverständlich, dass der Wechsel in der Anzahl, Form, V ertheilung und F arb e der auf d er Oberfläche des Ju p ite r befindlichen Streifen und B änder einzelne Forscher angeeifert hat, eine gewisse Anzahl der Reihenfolge dieser Erscheinun­

gen zusammenzufassen, daraus auf eine Periodicität der W echselerscheinungen zu folgern, die entw eder auf die W irkung einer innerhalb des Planeten entstandenen, oder einer ausserhalb desselben thätigen K raft zurückzuführen sind. Und da zum Be­

weis d er Periodicität die Annahme n u r einer inneren Ursache ungenügend schien, w ar es doch selbstredend, dass m an zu der­

selben eine äussere E inw irkung heranziehend, den E rfolg zum E rreichen des Zieles, wenn auch nicht vollständig machte, so doch um ein Erhebliches vorw ärts brachte. Und wo wäre die äussere E inw irkung zu suchen, wenn nicht in der Sonne, deren chemische, thermische, magnetische, elektrische, attractionelle und Lichteinw irkungen sich auf das ganze Sonnensystem erstre­

cken. Diese verschiedenartigen E nergien der Sonne wirken ein­

m al stärker, einmal schw ächer auf die einzelnen Planeten ein, somit bringen sie verschiedene W irkungen hervor. Neben der Strahlungs-E nergie der Sonne, sind die m agnetischen und attrac- tionellen W irkungen am stärksten, d ah er gehen die H ypothesen ü b e r die Periodicität der E rscheinungen besonders von diesen L etzteren aus. Es bestehen somit zwei Theorien, deren erstere älteren, die zweite jüngeren U rsprungs ist. Die erste Theorie stellte A. C. R anyard auf im 31. B and der Monthly Not., als er gewisse Erscheinungen in der Atm osphäre des Ju p ite r mit dem Maximum und Minimum der Sonnenflecken in Zusam m enhang zu bringen versucht. Vor R an y ard verm uthete schon G ruithuisen den periodischen Wechsel in den oberflächlichen Bildungen des Ju p ite r, doch konnte er den Grund desselben nicht erklären.

(A str. Jah rb u ch p. 80. 1839.) Einige Jah re später, als man die Periodicität der Sonnenflecken schon verm uthete, hielt es Zöllner zuerst fü r wahrscheinlich, dass zwischen den Sonnenflecken und den Bildungen an der Oberfläche des J u ­ p iters ein Zusam m enhang bestehe. E rst nachher behauptete und verkündete R anyard bestimmt, was Zöllner n u r verm u­

thete. Dass R anyard ü b er Zeichnungen des Ju p ite r vom ersten D rittel des verflossenen Jah rh u n d ertes nicht verfügte, und seine

II.

10

mult század első harm adából készült Jupiter-rajzok nem állottak rendelkezésére, oly hézagot hagyott betöltetlenül, mely elméle­

tének alap ját nagyon bizonytalanná tette ; ezért Lohse bothkam pi megfigyeléseinek Il-ik füzetében közölt Ju p iter tanulm ányában nagy fárad ság g al igyekezett ezt pótolni s a hypothesist elfogad- hatóbbá tenni. É s sikerült is neki a napfoltok maximuma idején Gruithuisen, Galle, Schmidt, Schröter, Bond és Secchi rajzaiból és jegyzeteiből néhány oly feltűnőbb jelenséget kim utatni, melyek ezzel némi összefüggésben látszanak lenni. Azonban alighanem ő m aga sem igen bízott a hypothesis helyességében vagy lehetőségében, m ert azzal végzi, hogy negativ eredm ény esetében is érdemes — a jelenleg m ár tökéletesebb m űszerek segélyével —- a vizsgálódásokat ez irán y b an tovább folytatni.

K isértsük meg tehát és igyekezzünk a lehető legobjectivebb szempontból kim utatni e hypothesis helyes vagy helytelen voltát.

Mivel R anyard szerint a Ju p iter felületi változásai a n ap­

foltok szám ának valam i függvényét képezik, tehát — minden valószínűség szerint, — mágneses hatásokról van szó, m ert hiszen körülbelül másfél századra visszanyúló napfolt-észlelé­

seink azt m utatják, hogy valahányszor ezek elérték m axim u­

mukat, úgy a földön mindig látszólag szinte abnorm is m ágneses jelenségek m utatkoztak. Miután a napfoltok szám ának növeke­

dése és fogyása a statisztikai adatokból kiszám ítva, egy 11'3 éves periódushoz van kötve, a szóban forgó elmélet szerint fel kell tételeznünk, hogy a Ju p ite r szalagjai is ilyen 11 éves idő­

köznek vannak alávetve. És tényleg az újabb m egfigyeléseket egybevetve a régiekkel, W onaszek ki is m utatott a sávok képződésében egy maximumot és egy minimumot, m iknek fejlő­

dési idejét összegezve, szinte m egkapjuk a 11, sőt még több és pedig 11*7 évi periódust. Szerinte a maximum idején az aequa- toron széles fényes fehér esik látható, mig tőle délre és északra két egyenlő széles, azonban sötét öv húzódik végig. Ellenkezőleg áll a dolog minimumban, m ert ekkor az aequatoron a fehér sáv mentén széles sötét öv terül el, mely az előbbi két sötét aequato- riális öv melletti szalagokból alakult ki. (1. ábra.)

Már most összefüggés esetében úgy a napfoltok, mint a J u p ite r sávjainak periodicitása kisebb eltérésektől eltekintve, okvetlen

11 Schlüsse auf lückenhaftes M aterial begründete, lässt den G rund seiner Theorie sehr unsicher erscheinen. Lohse trachtete deshalb mit vielem Eifer diese Lücke auszufüllen und die H ypothese glaub­

haft zu machen. In seinem E ssay ü b er seine B othkam per Beobachtungen (II. Heft) th at er das und es gelang ihm auch zur Zeit des Maximum der Sonnenflecken aus den Notizen und Zeichnungen von Gruithuisen, Galle, Schmidt, Schröter, Bond und Secchi einige auffallendere Erscheinungen zu finden, welche den Zusam m enhang beweisen. Doch scheint er selber an der Richtigkeit oder Möglichkeit der H ypothese gezweifelt zu haben, denn er schliesst mit den W orten, dass es selbst bei negativem R esultate der Mühe wert sei, mit den modernen, vollkommeneren Instrum enten die Forschungen fortzusetzen.

Versuchen wir nun und trachten wir von möglichst objectiven Standpunkte die Richtigkeit oder U nrichtigkeit dieser H ypothese zu beweisen.

Da nach R anyard die Wechsel an der Oberfläche des Ju p iters eine Function der Anzahl der Sonnenflecken bilden, so ist höchst wahrscheinlich von einer m agnetischen W irkung die Rede, denn die auf anderthalb Jah rh u n d erte zurück reichenden Sonnenflecken-Beobachtungen beweisen, dass zur Zeit ihres Maximums auf der E rde immer fast abnorm e magnetische Erscheinungen beobachtet wurden. Da das W achsen und Schwin­

den der Sonnenflecken aus den statistischen D aten berechnet, an eine 1F3 jährige Periode gebunden ist, so müssen wir im Sinne der behandelten Hypothese annehmen, dass die V eränderung der B änder des Ju p iters auch solchen 11jährigen Cyclen unterw orfen sind. Factisch wies W onaszek, indem er die neueren und älteren B eobachtungen bearbeitete, in der Streifenbildung ein Maximum und Minimum nach, deren Entw ickelungszeit eine Periode von 11, ja sogar 11*7 Jah ren ergab.

Z ur Zeit des Maximums, sagt W onaszek, ist am A equator ein breiter, glänzendw eisser Streifen sichtbar, nach Süden und Norden hingegen sind es zwei gleich breite, aber dunkle Streifen.

Um gekehrt ist’s im Minimum, wo am A equator ein breiter, dunkler Streifen sichtbar ist, welcher aus den früheren beiden dunklen Streifen am A equator sich gebildet hat. (1. Figur.)

W ürde dieser Zusam m enhang thatsächlisch bestehen, so müsste der periodische Wechsel der Sonnenflecken mit dem jenigen der Streifen am Jupiter, abgesehen von kleineren Abweichungen, Zusammentreffen. Um dies beurtheilen zu können zeichnen wir die beiden Curven und vergleichen wir den Gang derselben mit einander.

12

kell, hogy eg y b eessék ; ezért teh át szerkeszszük meg m indkettő­

nek görbéjét és hasonlítsuk össze ezek menetét.

A következő táblázatban fel van tüntetve p azon év, melyben a napfoltok maximuma v a n ; a a napfoltok minimuma, p1 a Ju p iter felületi képződm ényeinek maximuma és a1 azok minimuma.

p p’ a a ’

1903-0 1893-6

1 8 9 1 7

1901-0

1896*4 1883-9

1879-7

1889-9

1884-1 1870-5

1867-9

1878-8

1873-3 1860-7

1856-0

1867-0

1861-0 1848-0

1844-0

1856-4

1849-0 1837-1

1 8 3 2 .0

1843-1

1838-0

A Ju p iterre vonatkozó maxim um okat és minimum okat Lohse és W onaszek m ár többször idézett m unkáiból állítottam össze feltételezve term észetesen, hogy ez adatok helyesek.

Már a táblázatból is észrevehetők a maximumok és minimu­

mok közötti aránytalan nagy e lté rése k ; még inkább szemünkbe fognak ezek ötleni a következő ábrában, hol a szakadozott vonal a napfoltok menetét, a pontvonalazott pedig a Ju p ite r felületi képződm ényeinek növekedését és fogyását jelzi. (2. ábra.)

A görbe m egrajzolásánál a napfoltok s a Jupiter-sávok legközelebb múlt maximumából indultam ki. A napfoltok leg­

utolsó maximuma 1893'6-ban v o lt; a Ju p iter sávjainak maxi­

muma pedig 1891’7-ben, igy m ár m indjárt a kezdetben 1’9 évi különbség áll fenn. Ha ez a különbség állandó volna, úgy ezt a rra lehetne m agyarázni, hogy még mielőtt a napfoltok látható maximum a elérkeznék, m ár is h atást gyakorol a nap kísérői­

nek felületére. A m inthogy ez tény is; legalább a földi jelensé­

gek alakulásai, melyek a napfoltok m axim um át megelőzik, olya­

nok, hogy bízvást nevezhetjük azokat a napfoltm axim um ok előhírnökeinek.

Ámde ha a görbe menetét tovább követjük, azt fogjuk ta ­ pasztalni, hogy a következő maximumok közötti eltérés kereken

13 In der folgenden Tabelle bezeichnet p die Zeit des Maxi­

mums der Sonnenflecke, c diejenige des Minimums, p' das Ma­

ximum der Oberflächengebilde des Ju p iters un d a' ih r Minimum-

P p1 I t; a ’

1 9 0 3 0

1893-6 1901-0

1891-7 1896-4

1883-9 1889-9

1879-7 1884-1

1870-5 1878-8

7 867-9 1873-3

1860-7 1867-0

1856-0 1861-0

1858-0 1856-4

1844-0 1849-0

1837-1 1843-1

1832-0 1838-0

Die D aten der Maxima und Minima des Ju p iters stellte^

ich aus den schon öfter citirten A rbeiten von Lohse und W onaszek zusammen, wobei ich natürlich die Richtigkeit derselben voraus­

setzte.

Schon aus der Tabelle sind die unverhältnissm ässig grossen Abweichungen zwischen Maximum und Minimum ersichtlich. Noch m ehr fällt uns das ins Auge bei der folgenden graphischen Darstellung, wo die unterbrochene und punctirte Linie (--- ) die Curve der Sonnenflecken, die n u r unterbrochene Linie (--- -) die Curve des W achsens und Abnehmens der Ober­

flächengebilde am Ju p iter darstellt. (2. Figur.)

Beim Zeichnen der Curven ging ich vom letzten Maximum der Sonnenflecken und der Streifen am Ju p ite r aus. Das letzte Maximum der Sonnenflecken w ar 1893‘6, dasjenige der Streifen am Ju p iter hingegen 189P7, und so besteht schon am Anfang ein Zeitunterschied von 1*9 Jahren. W äre dieser Unterschied ein constanter, so könnte man denselben dahin erklären, dass die Sonnenthätigkeit ihre maximale W irkung auf den Planeten schon vor dem Erscheinen des Sonnenfleckenmaximum ausübt.

Das besteht auch factisch. Die V eränderungen der E rscheinungen auf der Erde, welche vor dem Maximum der Sonnenflecken entstehen, sind wenigstens solcher Art, dass wir sie getrost die Vorposten des Maximums der Sonnenflecken nennen können.

W enn wir jedoch den Gang der Curve w eiter verfolgen, so- merken wir, dass der Unterschied zwischen den folgenden Ma-

14

négy év, azután két és fél év és végül az 1860-iki napfolt maxi­

mum és az 1856-iki Ju p ite r képződm ényeinek maximuma között négy és hét tized évi különbség van, vagyis a Ju p ite r felületi képződm ényeinek maximuma m ajdnem összeesik az 1856-iki napfoltminimummal. Azon ponthoz jutottunk, melynél a R anyard által oly határozottan állitott és Lohsetól tám ogatott elmélet m egszűnt az elfogadhatóság értékével birni.

Ilyen nagy eltérésnél, mint a milyen a kim utatott, — bárm ily szép és m egkapó is — e hypothesis ta rth atatlan n á válik, mert ellen esetben ily módon minden, még meg nem értett, meg nem m agyarázott jelenséget összefüggésbe lehetne hozni a napfoltok periodikus változásával.

Mivel fenti soraim ban visszamenőleg kim utattuk, hogy bizonyos idő elteltével a maximum helyett a napfoltok minimuma esik egybe a Ju p iter felületi képződm ényeinek maximumával, következtetésem helyességének tám ogatására fel kell még végül említenem, hogy jelenleg is ez az eset áll fenn, m ert a nap­

foltoknak most egy igen hosszú, m integy három év óta tartó minimumát éljük, holott a Ju p iter felületi képződményei maxi­

mumban vannak, mit kettős sávja és a sötét övékben a tojásdad alakú felhők (foltok) fellépte igazol.

Végzett bizonyításunkkal kim utattuk, hogy a napfoltoknak hatása nem oly nagy, hogy azok a Ju p ite r felületén látható periodikus változásoknak okát k é p ez h e tn ék ; ezzel azonban éppenséggel nem vontuk kétségbe hatásukat, hanem egyszerűen csak red u k áltu k ; m ert hogy ez energiának a bolygók felületén végbemenő egyes változások valam ely függvényét képezik, az bizonyos, csakhogy az ez energia által okozott hatás nem olyan nagy, az okozott változások nem oly szembe ötlők, hogy azt oly távolból, mint pld. Ju p itern ek földtőli távola, jelenlegi m űszereinkkel észrevehetnők.

Ezek után áttérek a Ju p ite r atm osphaerájában végbemenő változások m agyarázására szolgáló m ásodik hypothesisre, melyet W onaszek állitott fel tanulm ányom első fejezetében említett mű­

vében. Ő először is kim utatta azt, a mint fentebb láttuk, hogy miben áll tulajdonképen a változások periodicitása, azután mérle­

gelve a bolygórendszerre gyakorolt különböző hatásait, az összes

15 xima ru n d vier J a h re beträgt, nachher 2'/2 Jah re und schliesslich .-sind zwischen dem 1860-er Maximum der Sonnenflecken und dem 1856-er Maximum der Gebilde des Ju p iter 47 Ja h re U nter­

schied, das heisst, das Maximum der Oberflächengebilde des Ju p iter fällt beinahe mit dem 1856-er Sonnenflecken-Minimum zusammen. W ir sind somit bei dem P u n k te angelangt, wo die von R an y ard so bestimmt behauptete und von Lohse un ter­

stützte Theorie ihre A nnehm barkeit verliert.

Bei einer so grossen Abweichung, wie die angeführte, w ird auch die schönste und ansprechendste Theorie unhaltbar, sonst könnte man in anderen Fällen auf diese Weise jede noch un­

verstandene und unerk lärte E rscheinung mit dem periodischen Wechsel der Sonnenflecken in C ausalnexus bringen.

Da wir in unseren Zeilen retrospectiv bewiesen haben, dass nach Ablauf einer bestimmten Zeit statt des Maximums das Minimum der Sonnenflecken mit dem Maximum der Oberflächen­

gebilde des Ju p iter zusammenfällt, so muss ich zur B ekräftigung der Richtigkeit m einer Folgerung schliesslich noch erwähnen, dass auch jetzt dieser Fall besteht, denn wir haben zur Zeit noch ein sehr langes, seit circa drei Jah ren bestehendes Minimum der Sonnenflecken, wo hingegen die O berflächengebilde des J u ­ piter ih r Maximum haben, was der Doppelstreifen und das A uftreten der ovalen Flecken in den dunklen Streifen beweist.

Mit dem angeführten Beweise zeigten wir, dass die W irkung der Sonnenflecken nicht so gross ist, als dass sie den Grund des periodischen Wechsels der sichtbaren Oberflächengebilde des Ju p iter bilden könnte. Doch haben wir damit keinesfalls ihre W irkung in Abrede gestellt, sondern einfach n u r reducirt. Denn dass die einzelnen W echselerscheinungen, welche an der Ober­

fläche der Planeten Vorkommen, eine Function jener Energie bilden, das unterliegt keinem Zweifel. Doch ist die W irkung dieser Energie keine so grosse, dass die verursachten V erände­

rungen solch’ bedeutende wären, welche wir aus einer E n tfer­

nung wie diejenige des Ju p ite r von der Erde, mit den uns heute zu Gebote stehenden Instrum enten bem erken könnten.

H ienach gehe ich auf die zweite H ypothese über, die zur E rk läru n g der V eränderungen in der Atm osphäre des Ju p iter dient und welche W onaszek in seinem von m ir eingangs er­

w ähnten W erke aufgestellt hat. Wie wir vorhin erw ähnten, legte er zuerst das W esen klar, worin eigentlich die Periodicität der Erscheinungen besteht. Indem er dann die verschiedenartigen

” ”kungen auf’s Planetensystem erw ägt, hebt er die attractionelle sonders hervor. In dieser R ichtung untersnchte er dann

16

hatások közül az attractionalist emeli ki leginkább. E rre tám asz­

kodva kutatja, vájjon ez energia mennyivel nagyobb a perihe- liumban, mint az aphelium ban és hogy ez a m egnövekedett hatás elegendő-e a maximum előidézésére ?

Igen egyszerű és világos m athem atikai levezetések segélyé­

vel — az eddigiektől igen elterő s azon ennélfogva meglepő eredm ényre jut, hogy igenis a maximumok fejlődésének — szóval a változásoknak — az attractionális energiának na­

gyobbodása az oka és hogy a maximum a perihelium , a mini­

mum pedig az apheüum előtt rendesen körülbelül 2/io-ed evvel ham arább következik el.

Mivel valam ely hypothesis felállításánál a rendelkezésre álló adatok közül leginkább csak azokat használjuk fel bizonyítékul, melyek annak legjobban megfelelnek, term észetesen m inden el­

mélet első p illan tásra igen valószínűnek látszik. Azonban a tö r­

vények, teh át az igazság puhatolásakor nem állhatunk meg a valószínűségnél, ennélfogva olyan újabb adatok beszerzésére kell törekedni, melyek az elmélet helyes voltát más oldalról is megvilágítják. Ez pedig csak a jövőben lehetséges, ha ez irá n y ­ ban k u tatásain k at tovább fo ly ta tju k ; eme hypothesis alap o sab b m egvitatását megkísérlem, most tehát még korai volna.

III.

Lássuk ezek után az esténként végzett megfigyelések jegy­

zeteit, hogy azokból m egállapíthassuk, melyek Ju p itern ek látható főbb felületi képződményei. Megjegyzem még, hogy a megfigye­

lések mindenkor közép helyi időben történtek. Az alkalm azott nagyítás a levegő minősége szerint változott és 80 vagy 120 volt. A rövidség kedvéért jelzéseket h a sz n á ltam ; az aequatoriális övnek m eghagytam nevét. A tőle északra levő első sötét széles szalag o t oq-nak, a m ásodikat öx-nek; a délre fekvő első sötét széles övét cq-nek, a következő, de keskeny sötét szalagot ű2-nek neveztem, a m int ez az első ábrából látható.

1902. szevt. 4. l l h 4 6 m. Levegő: 3. (R a js 1.)

A levegő nem a legjobb. a.2 északi h a tárán két sötét folt lá th a tó ; m indkettő kissé benyulik az igen fényes fehér a e q u a t riális övbe, dél felé pedig egy 45°-nyi nyúlványnya1

<£>•r-M

+=

a3

aximum undMinimumder Oberflächengebildedes Jupiter : I Maximumund Minimumder Sonnenflecken:

■

\

17 weiter, um wieviel grösser die E nergie im Perihelium als im Aphelium ist und ob diese grössere W irkung genug gross w äre zum H ervorrufen des Maximums ?

Mit Hilfe sehr einfacher und k larer m athem atischer Folere- ru n g en kommt er zu dem vom bisherigen ganz abweichenden und darum überraschenden Resultate, dass der G rund der V eränderungen, so auch natürlich des Maximums die grössere A ttractionsenergie sei und dass das Maximum vo r dem P eri­

helium, das Minimum wieder vor dem Aphelium gewöhnlich um j20 Jah re eintritt.

Da wir beim Aufstellen einer H ypothese von den, uns zu Gebote stehenden D aten meistens n u r diejenigen zum Beweise benützen, welche dieselben am meisten unterstützen, so scheint natürlich jede H ypothese auf den ersten Blick recht plausibel.

Aber beim Erforschen der Gesetze, d. i. d er W ahrheit dürfen wir uns nicht mit der W ahrscheinlichkeit derselben b eg n ü g en ; wir müssen auch solche D aten herschaffen, welche die Richtigkeit der H ypothese auch von an d erer Seite klarlegen. Und dies ist n u r in der Zukunft möglich, wenn wir unsere Forschungen in dieser R ichtung fortsetzen. Es w äre also jetzt noch verfrüht, die g rü n d ­ lichere Beleuchtung dieser H ypothese zu versuchen.

III.

Nun wollen wir auf die allabendlich gem achten B eobachtun­

gen übergehen, um aus denselben die H auptgebilde an der Oberfläche des Ju p ite r bestimmen. Ich will noch bemerken, dass die Zeit der Beobachtung in m ittlerer Ortszeit gegeben ist, die benützte V ergrösserung wechselte je nach der Luft, sie w ar entw eder 80 oder 120.

Im Folgenden gebrauche ich A bkürzungen, resp. Zeichen.

Dem aequatorialen Gürtel beliess ich den Namen, hingegen be­

zeichne ich den nördlich gelegenen ersten, breiten, dunklen Streifen mit a L, den zweiten mit b, ; den südlich gelegenen breiten, dunklen Streifen benenne ich mit a2, den folgenden, ab er schmalen dunkeln Streifen mit b2, wie das aus der nächsten F ig u r ersicht­

lich ist.

1902. 4. Septemb. l l h 46 m- L u f t : S. (1. Figur.)

Die Luft ist nicht die beste. Am nördlichen R and von a2 sind zwei dunkle Flecken sichtbar, beide erstrecken sich ein wenig bis in den sehr hellen weissen aequatorialen Gürtel, nach Süden sind sie durch einen A usläufer von 45° fast mit dem süd-

2

13

van n ak kötve a szalag déli határvonalával. Ezen a részen a h a tá r igen hullám osnak látszik. A második, tehát a tán y ér nyugati széléhez közelebb fekvő folt nyugat felé elmosódott és vöröses színe szürkés árn y alatú v á válik. a2-tői délre ezzel p ár­

huzam osan egy keskeny, három részből állő sáv húzódik végig, melynek színe szürkés, általában m egegyezik a calotte-ok ham vas szürke színével.

Az oq-nek m indkét h atára hullám vonalszerű, mig a keleti és középső részen a szélek közötti terület világos, barnás-vörös, addig a nyugati oldalon a szegélyek egy szinte 45°-nyi szög alatt összekötő, de a tán y ér széle felé elmosódó sötétes, kissé zöldes-szürkés színnel van n ak egybekötve, úgy hogy a, eme része a keleti oldalhoz képest töm örnek tűnik fel.

Szept. 5. 9h 26 m. L eveg ő : 3 —4. (R ajz 2.)

A levegő rosszabb volt a tegnapinál. a 2-nek úgy déli, mint északi h a tára a tegnapihoz hasonlóan igen szakadozott. É szakra egy sötétebb és nagyobb terjedelm ű folt tű n t fel, mely kissé benyúlik az aequatoriális övbe, a melyen egyik holdjának élesen körvonalozott árnyéka látható.

Az ax öv déli h a tára meglehetősen egyenletes, ellentétben az északival, melynek számos nyúlványa m intha elérni törekedne az övvel párhuzam osan haladó új szalagot, mely tegnap még nem volt látható. Ezen ríj szalag intensivitás tekintetében ve­

tekszik az a 2-től délre fekvővel.

Úgy az ax, mint az a2 vöröses-barna s csak a széleken vehetni észre a szürkésbe való átmenetet.

10h 44 m-kor (R a jz : 2. II.) a b2 megerősbödött, különösen a két v é g é n ; az a2 északi részén egy folt helyett most kettő látható, melyek egy gyenge szállal látszanak összefüggni. Mig az a x déli része ezelőtt ment volt minden sötétebb folttól, most ezeknek egy egész lánczolata tű n t fel. Áll pedig ez négy erősebb foltból, melyeket a m e rid iá n 'k é t p á rra oszt el. Ha az északi h a tárt az előbb szakadozottnak neveztem, úgy ez most m éginkább az, m ert az apró fellegek m ajdnem cirrocum uloként sorakoznak egym ás mellé. A bx e rövid idő alatt m egváltozott, m ert mig

19 lichen R and verbunden. An diesem Theile sieht d er R and sehr

gewellt aus. Der zweite, n äh er zum westlichen R ande der Bild­

fläche liegende Fleck ist verschwommen und seine röthliche F arb e bekommt einen graulichen Stich.

Südlich von a2 mit demselben parallel, erstreckt sich ein schmaler 3-theiliger Streifen, dessen F arb e ins Graue spielt, überh au p t der aschgrauen F arb e der Calotten entspricht.

Der R and des a 2 ist beiderseits wellenlinienförmig. Der östliche und m ittlere Theil zwischen den R ändern ist hell, braunröthlich, die westliche P artie hingegen ist von den R ändern mit einer aus fast im W inkel von 45°, gegen die R änder der Bildfläche hin etwas verw aschenen dunkeln, grau g rü n en F arb e verbunden, sodass ax in dieser P artie im Vergleich zur

■östlichen fast m assiv erscheint.

5. Sept. 9h- 2 6 m■ L . : 3 — 4. (Figur 2.)

Die Luft w ar schlechter, als gestern. Der südliche, sowie auch der nördliche R and von a.2 ähnlich wie gestern sehr zerrissen. Nördlich erschien ein dunklerer und grösserer Fleck, welcher ein wenig in den A equatorialgürtel hineinragt. Auf diesem letzteren sieht man den scharf abgegrenzten Schatten einen seiner Monde.

Der südliche R and von aL ist ziemlich gleichmässig im Ge­

g en satz zum nördlichen, dessen zahlreiche A usläufer fast den neuen, mit dem Gürtel parallel verlaufenden Streifen erreichen.

Dieser Streifen w ar gestern noch nicht sichtbar und seine In ­ tensität erreicht fast diejenige des südlich von a2 liegenden.

Sowohl a L, wie auch a.2 sind ro th b rau n und n u r gegen den R and zu m erkt m an den Ü bergang ins graue.

U m : 10h- 44m (Figur 2. II.), ist b2 stärker, besonders an bei­

den E n d e n ; am nördlichen Theil des a, sind jetzt zwei Flecken, statt des einen sichtbar, welche Flecken wie mit einem schwachen Faden verbunden zu sein schienen.

F rü h er war der südliche Theil von ai frei von dunkeln Flecken, jetzt hingegen erschien eine ganze Reihe von solchen.

Und zw ar bestehen vier stärkere Flecken, welche der Meridian in zwei P aare theilt. W enn ich vorhin die nördliche P artie zerrissen nannte, so ist sie es jetzt noch in viel stärkerem Masse, denn die kleinen w olkenartigen Gebilde reihen sich ballenartig aneinan­

der. B L veränderte sich w ährend dieser kurzen Zeit, denn w ährend es vorhin als gleichm ässig breites B and erschien, so ist es je tz t von W esten nach Osten stark verschm älert.

2*

20

azelőtt egyenletes szélességű szalagnak látszott, most n y u g a tró l kelet felé keskenyedik.

Az aequatorialis öv ott, a hol a holdak árnyéka látható, sokkal szélesebbnek tűnik fel, mint e g y e b ü tt; ez az élénk fény­

hatások ellentétességének, tehát optikai csalódásnak tulajdo­

nítható.

Szept. 6. 9h 5 0 m. Levegő: 4. (R ajz 3.)

A bolygó felületének egy ú jab b vidékét látjuk, mely az.

előbbiektől m erőben eltér, m intha nem is azt a bolygót látn o k m agunk előtt. M egtartva a leírás eddigi rendjét, ismét a déli félgömbbel kezdem el, mint a mely különben feltűnőbb jelensé­

gekben a legváltozatosabb ős ennélfogva a legérdekesebb. oq-ben

— a rajzon a m eridiántól jobbra — látható a »Vörös folt«, melynek déli h a tárát b.2 képezi. A »Vörös folU -nak szélei ekkor olyannyira el voltak mosódva, hogy csak a későbbi m egfigye­

lésekből visszam enőleg tudtam kiszám ítani azt, hogy tényleg a »Vörös folt«-tal volt dolgom. Az a., öv a folttól n y u g atra összefüggő egészet képez, mig keletre a sáv ketté vált és pedig"

egy keskenyebb délire s egy szélesebb északira.

Mint említettem, a »Vörös folU-nak délről b2 képezte h a tárát, még pedig oly módon, hogy úgy tű n t fel, m intha b2-őt a

»Vörös folt« kettéválasztotta volna. ö2-nek a folt felé eső k ét vége észak felé kissé kiszélesedett és igy a »Vörös folt«-ot déli részén egészen körülvette. A foltnak nyugaton a a-ben igen sötét, árnyéka észlelhető, mely a rajzon olyan h atást tesz reánk, m intha a folt a p ap ír síkjából igen erősen kiemelkednék. É rdekes a foltnak egy, az aequatorialis övbe nyúló része, melynek az a, öv dőli szélén horpadásszerű görbület felel meg.

&2-től délre egy keskeny új szalag látható, hossza azonban nem terjed ki az egész tán y ér szélességére. M indkét vége el­

tűnik a bolygó sárgás alapszínében.

Az al öv határozottan ketté váltnak látszik. Az elválást látszólag egy hullám szerűen az öv közepén végighúzódó fényes, esik okozza. Ettől délre az övnek sötét, egyenetlen h a tára van, m ig északra az öv lassanként jóform án elm osódik; csak keleti részén látható két kicsiny sötétebb határrészlet.

21 Der aequatoriale G ürtel scheint jetzt dort, wo der Schatten

<der Monde sichtbar ist, viel b reiter zu sein, als andersw o ; das kann man dem Gegensatz der grellen Lichtreflexe, also einer optischen Täuschung zuschreiben.

6. Sept. 9h- 5 0 m- L u f t : 4. (Fig. 3.)

W ir sehen eine neue P artie der Oberfläche des Planeten, welche von der vorigen vollständig abweicht, als ob wir g ar nicht diesen Planeten vor uns hätten. Indem ich die bisherige O rdnung in der B eschreibung beibehalte, beginne ich wieder m it der südlichen H em isphaere, welche die abw echslungsreichste und daher die interessanteste an auffallenden Erscheinungen ist. In a2, auf der Zeichnung rechts vom Meridian, ist der »rothe Pieck« sichtbar, dessen südliche Grenze b2 bildet. Die R änder des »rothen Fleck«-es w aren zur Zeit so verschwommen, dass ich n u r aus den späteren B eobachtungen zurückfolgernd im -Stande war auszurechnen, dass ich factisch den »rothen Fleck«

vor m ir hatte. Der Gürtel a 2 bildet westlich vom Fleck ein zu­

sam m enhängendes Ganzes, w ährend er östlich in einen schm äleren südlichen und einen nördlichen b reiteren Streifen zerfällt.

Wie ich schon erwähnte, bildete b.2 die südliche Grenze des

»rothen Fleckes« und zw ar so, dass es schien, als h ätte der »rothe Fleck« b, getheilt. Die beiden E n d p artien von b.2 in der Richtung zum Fleck gegen Norden sind ein wenig v erb reitert und schliessen auf diese Weise den südlichen Pol des »rothen Fleckes« voll­

ständig ein. Der Fleck hat westlich in « 2 sehr starken Schatten, w elcher auf der Zeichnung die Im pression auf uns macht, als ob der Fleck sich aus dem Niveau des P apieres sehr stark em porheben würde. Interessant ist ein Theil des Fleckes, welcher in den aequatorialen Gürtel reicht. Diesem entsprechend ist am südlichen Theil des aL Gürtels eine wellenförmige Einsenkung.

Südlich von b, ist ein schmaler, neuer Streifen sichtbar, seine Länge reicht aber nicht ü b er die ganze Bildfläche, Seine beiden E nden verschw inden in der gelblichen G rundfarbe des Planeten.

Der Gürtel aL scheint vollständig getheilt zu sein. Die T heilung verursacht scheinbar ein wellenförm iger glänzender Streifen, der sich in der Mitte des Gürtels befindet. Südlich von diesem ist die Grenze des Gürtels dunkel und uneben, w ährend nach Norden zu der Gürtel sozusagen verschwommen erscheint, n u r an der östlichen Seite m erkt m an zwei kleine, dunklere G renzpartien,

22

Nevezetes /q-nek m egrövidülése és nag y elhalványodása Alakja, élével nyugat felé fordított ékhez hasonlít.

A sarki tájak közül az északi jóval sötétébb szürke a délinél..

A calotte-ok ham vasszürke színe nagy ellentétet képez, a szala­

gok feltűnően erős barnás-vöröses színével, mely csak a szélek felé megy át a barnásszürkébe.

Szept. 7. 9h- 46 m- Lev. 4. (R a jz 4.)

A napról-napra tartó igen rossz levegő alig engedi meg a finom abb részletek megfigyelését. A levegő nagy p á ra ta rta l­

m ánál fogva a kép folyton nagyon vibrált s igy valószínűleg optikai csalódásnak tulajdonítható az, hogy a különben eleddig mindig igen fényes és tiszta aequatorialis övben cirrus felleg- szerű képzedm ényeket véltem észrevenni.

A ft2-től délre fekvő szalag ma m ár nem látható, e helyett a calotte sokkal kiterjedtebbnek látszik. b2 m eridian közeli része igen k e sk e n y ; annyira, hogy b.2 két részből állónak látszik. oq vöröses b arn a és úgy északi, mint déli h a tára erősen hullám ­ szerű ; az aequator felé eső részen a sötétébb h a tá r két helyen erősen kiszélesedik. Valamivel szélesebb, de ezekhez hasonló,, csakhogy egymáshoz közelebb fekvő két folt látható az úq északi h atárán is. A h a tá r ezen a részén feltűnően szakadozott. A keleti félen a2 egy darabon sötét kékes szürke árnyalatú, odébb pedig e szin lassanként a környező alaptonusba csap át. Úgy cq-ben, mint a 2-ben az említett két-két folt erősen vöröses színű, élénk ellentétben a széleken uralkodó zöldes kékes szürkével.

ő, majdnem az egész bolygó tán y érján végighúzódik és.

alakja körülbelül olyan, mint a több helyen m egszakított rezg ő h ú r ; színe pedig ő rév el egyetemben, m egegyezik a poláris, vidékek sárgás ham vas-szürke sziliével.

A Ju p iter előtt elvonuló m ásodik hold árnyéka eleinte egy hosszúkás halvány-szürkés csiknak látszott, mely folyton rövid- bedett és sötétedett, mígnem 12h 15mkor elérte természetes, ke- rekded fekete alakját.

Szept. 14. 8h 05m L e v .: 4. (R ajz 5.)

A napokig tartó borús időjárás lehetetlenné tette a meg­

figyelések rendszeres folytatását s csak ma derült ki annyira,

23 Bem erkensw erth ist die V erkürzung und starke Bleichung von b{. Seine Form ähnelt einem nach W esten gew endeten Keil.

Die nördliche Polarpartie ist bei weitem m ehr dunkelgrau als die südliche. Die aschgraue F arb e der Calotten bildet einen starken Contrast mit der auffallend starken brau n ro th en F arb e d er Streifen, welche n u r an den E ndtheilen ins g rau b rau n e spielt.

7. Sept. 9h- 46m- L u f t : 4. [Fig. 4.]

Die von Tag zu Tag anhaltende schlechte Luft gestattet kaum die Beobachtung der feineren Einzelheiten. W egen der stark nebeligen Luft vibrirte das Bild unausgesetzt und deshalb wird es wahrscheinlich eine optische Täuschung gewesen sein, dass ich in dem bisher immer sehr glänzenden und reinen aequa- torialen Gürtel Gebilde zu sehen glaubte.

D er Streifen südlich von b2 ist heute schon nicht m ehr sichtbar, es erscheint also die Calotte viel ausgebreiteter. Der Theil von b2 nahe zum Meridian ist sehr schmal, so sehr, dass b2 wie aus zwei Theilen bestehend erscheint. a 2 ist röthlich- brau n und sowohl sein nördlicher, wie sein südlicher Theil ist stark gewellt. An der P artie gegen den A equator zu ist die dunklere Grenze an zwei Stellen stark verbreitert. Etwas breitere, aber diesen ähnliche, nu r n äh er zu einander liegende zwei Flecken sind auch an der nördlichen Grenze von al sichtbar. Die Grenze ist an dieser P artie auffallend zerrissen. An der östlichen He- m isphaere ist ein Theil von a2 dunkelblaugrau, welche F arb e allmählig in den G rundton übergeht. Sowohl in «„ wie auch in a, sind die erw ähnten beiden Flecken stark röthlich, in grellem C ontrast zu der an den Grenzen vorherrschenden graublauen Farbe.

fq erstreckt sicht fast am ganzen Teller des Planeten und seine Gestalt gleicht ungefähr einer an m ehreren Stellen u n ter­

brochenen Saite, welche in Schwingung ist. Seine F arb e mit derjenigen von b2 ist der gelblich aschgrauen F arb e der P olar­

theile ähnlich.

Der Schatten des vor dem Ju p ite r ziehenden zweiten Mondes erschien anfangs als ein länglicher blassg rau er Streifen, welcher unausgesetzt k ü rzer und dunkler wurde, bis er um 12h 15m in seiner natürlichen, rundlichen schw arzen G estalt erschien.

14. Sept. 8h- 05m■ Luf t : 4. [Fi[g. 5.

Der tagelang bewölkte Himmel macht die system atischen Beobachtungen unmöglich. E rst heute klarte es soweit auf, dass

24

hogy b á r rossz levegő mellett, de mégis, a m ennyire lehetséges, a bolygó hű képét m egrajzolhassam . Mi első pillanatra leginkább szem ünkbe ötlik, az ö2-nek tekintélyes kiszélesedése, mi viszo­

nyítva az előző napokon észlelt szélességéhez, ezeknek körül­

belül kétszeresére tehető. a2 és b2 között a keleti oldalon egy rövid és keskeny csík látszik, mely a bolygó tán y érján ak közepe felé hegyesedve elmosódik. Úgy a 2, mint ax szine a rendes vö­

röses b arn a vag y b arn ás vöröses. a2 északi szélén ismét két ovális sötét folt vehető észre s mig a sáv eme h a tára helyenként m ajdnem egybeolvad az aequatorialis övvel, addig déli h atára határozott sötét sziliével tű n ik ki. U gyanezt m ondhatni ai mind­

két széléről is. Jellemző ma íq-ben az, hogy nyugati kisebb része sötét zöldes szürke s itt ez alatt, ezzel összefüggően az aequato rialis szalagban körülbelül a fél átm érő hosszának megfelelően egy halvány, alig kivehető szalag látszik.

eq-nek északi h a tárán foszlányszerű fellegek vannak, me­

lyeknek a bx szalag dél felé törő nyúlványai felelnek meg A calotte-ok m intha halaványabbak volnának.

Szept. 16. 8h 40"1 Lev.: 3. (R. 6. I.)

A levegő a tegnapihoz, úgyszintén a 6-ikihez képest némi javulást m utat s ennek tulajdonithatő, hogy a »Vörös folt«

körvonalai ma sokkal élesebben vehetők ki és igy észrevető az is, hogy a »Vörös folt« déli h a tá rá t a b.2 és ennek két északi nyúlványa képezi. Mig a »Vörös folt« déli részénél az a2 sáv meglehetősen halvány, addig északi h a tárán erősen árnyékolt, a m ár többször em lített barnás szürkés színnel.

Az övnek itt a »Vörös folt« keleti oldalán az aequatorialis szalagban, egy kis három szög alakú kiszögelése látható.

Az cq öv nem képezi azt a szép egyform a szélességű sza­

lagot, m ert kelet felé kissé divergál. Az öv azt a benyom ást teszi, m intha közepén világos felhő alakok képződnének. A leg ­ feltűnőbb azonban, hogy bx egyáltalában nem látható s ezzel együtt, úgy látszik, eltűntek az <q északi részét eddig oly annyira jellemző cirrusszerű nyúlványok i s ; az északi calotte ug y an ­ ekkor jóval m egnagyobbodott.

(R. 6. II.) 9h 30m-kor a második rajz készítéséhez fogtam.

25 Ich obwohl bei schlechter Luft, doch so sehr als n u r möglich das getreue Bild des P laneten zeichnen konnte. W as uns beim ersten Anblick besonders ins Auge fällt, ist die erhebliche Ver­

breitung von bo, die im Vergleiche zu den vorherigen Beobach­

tungen das Doppelte ausmacht. An d er östlichen Seite zwischen

« 2 und b2 ist ein ku rzer und schm aler Streifen sichtbar, welcher nach dem Centrum der Fläche des Planeten zu sich verengt und verschwimmt. Sowol a2 wie oq sind norm al ro th b rau n oder braunroth. An der nördlichen Grenze von oq sind wieder zwei ovale, dunkle Flecken sichtbar und w ährend einerseits diese Grenze des Streifens an einigen Stellen mit dem aequatorialen G ürtel fast zusammenfliesst, erschien anderseits dessen südliche Grenze intensiv dunkel gefärbt. Dasselbe können wir von beiden Seiten des aq sagen. Characteristisch fü r cq ist heute, dass sein w estlicher kleinerer Theil dunkel grünlichgrau erscheint. U nter dieser Partie, mit derselben zusam m enhängend ist ein kaum sich tb arer blasser Streifen bem erkbar, welcher ungefähr in der Länge des halben Diam eters in den aequatorialen G ürtel übergeht.

An der nördlichen Grenze von oq sind zerrissene Wolken sichtbar, welchen die nach Süden ziehenden A usläufer von bL

•entsprechen. Die Calotten scheinen blässer zu sein.

16. September 8h- 4 0 m- L u f t : 3. [Fig. 6. I.]

Die Luft ist im Vergleich zur gestrigen und zu derjenigen worn 6. etwas besser u nd dem können wir es zuschreiben, dass

•die Umrisse des »rothen Flecks heute viel schärfer erscheinen u n d so ist auch zu erkennen, dass b2 und dessen beide nördlichen A usläufer die südliche Grenze des »rothen Fleckes»

bilden. An d er südlichen Grenze des »rothen Fleckes« ist der Streifen a2 ziemlich blass, w ährend er an d er nördlichen Grenze dunkel ist, in die öfters erw ähnte braun-graue F arb e spielend.

An der östlichen P artie des »rothen Fleckes« ist ein drei­

eckiger V orsprung des Streifens sichtbar.

Der Streifen cq bildet kein schön gleichm ässig breites Band, weil er nach Osten zu divergiert. D er Streifen erweckt den E in­

druck, als ob in seiner Mitte lichte wolkenartige Gebilde entstün­

den. Das Auffallendste hingegen ist, dass bx ü b erh au p t nicht sich tb ar ist und mit demselben zugleich die cirrusartigen Aus­

läufer des nördlichen Theiles von aq auch verschw unden sind, welche so sehr characteristisch waren. Zugleich ist die nördliche Calotte erheblich gewachsen.

(Fig. 6. II.) Um 9h 30m griff ich zur A usführung der II. Zeichnung. Die V eränderungen sind sehr gross. D er »rothe

26

A változások igen nagyok. A »Vörös folt« keskenyebbnek látszik és mig azelőtt az aequatorialis övben tőle keletre volt egy h á­

romszög alakú nyúlvány észlelhető, most valam ivel nagyobb távolságban, ele ugyan olyan form ájú nyúlvány látható a nyugati részen. A »Vörös folt«-nak nyugati szélén igen intenzív árnyék van. Az ax öv déli h a tára hullám vonal alakú, mely áll 8 hullám hegyből és vagy hét hullámvölgyből. Ez a h atárv o n al még eddig nem volt enynyire e g y en etlen ; északi széle elsimult és halványabbá vált.

Szept, 17. 9h 35 m L e v .: 3. (R ajz 7.)

A déli poláris északi h a tárán ak m eridiánm enti és nyugati részén egy újabb, b á r halvány, de igen széles szalagszerű sáv fejlődött, mely a bolygó tán y érján ak széléhez közel, ezzel szinte párhuzam osan egy ágat bocsát ki a déli sark felé. b2 alakja egy hosszan elnyúlt lándzsafejhez hasonlít, oq-ben három világos sárgás-barnás-vöröses oválisalakú folt észlelhető. H atárai hullám - vonalszerűek.

Az a x öv aequatorialis h a tára sötét volta m iatt élénk ellen­

tétet képez m agával az aequatorialis övvel. É szak felé ism ét m utatkoznak a cirrusszerű kiágazások és bx ú jra látható, csak­

hogy most nem nyugat felé, hanem ellenkezőleg kelet felé csúcso­

sodik. Az északi polaris tájék, mint mindig, úgy most is sötétebb a déli sark vidékeinél.

B ár a holdak megfigyelésével nem foglalkoztam, de mint igen feltűnő optikai jelenséget, — mely érdekességével rögtön m ag ára vonta figyelmemet, — meg kell említenem, hogy a bolygó fél árnyé­

kából kivonuló hold eleinte halványpiros volt és úgy 10h 02m-kor hirtelen fényessé, szinte ragyogóvá vált. Az ilynem ű megfigye­

lések igen alkalm asak volnának photom etriai m érésekre.

Szept. 18. 8h 3 0 m Lev.: 4. (R. 8. I.)

A mai kép b á r a levegő criminális rosszaságéi, igen érdekes és meglepő dolgokat m utat. Még pedig különösen olyankor, midőn a levegő néha pillanatokra jobbá és tisztábbá válik. E k k o r rövid időközökben rögtön feltűnhetett, hogy a b2 észak felé két ág at bocsát ki, melyek összekötik a 2-vel, melytől eleddig folyton és