Kornai János: "A gazdasági vezetés túlzott központosítása.”

400 szanta _

két is kimutatnák. Az építőipari termelés

azonban ,,Építőipari termék" megnevezés—

sel (forintban) a kiemelt cikkek között külön szerepelne. Ez a megoldás a terve—

zés szempontjából is kielégítőnek látszik.

A Bizottság végül is az alábbi állásfog-

lalást alakította ki.

Helyes az a nézet, hogy az ágazatok (iparcsoportok) alatt szervezetek (vállala—

tok, egyes esetekben telepek) összességét

kell érteni. Vonatkozik ez az építőiparra is. ,,Építőipar" ágazat alatt tehát az olyan

szervezetek adatait kell kimutatni, me—

lyek tevékenységük túlnyomó többségé- ben épületek, építmények kivitelezését végzik.

A Bizottság többségének véleménye sze—

rint az iparvállalatok által. Végzett építő- ipari tevékenységre vonatkozó adatokat a következőképpen lenne célszerű be—

gyűjteni és kimutatni:

a) az építőipari termelés pontos kimu- tatása és az ipari termeléstől való elha—

tárolásának megkönnyítése érdekében megfelelő jegyzéket kellene szerkeszteni, amely —- különösen a vitás szerelési munkák tekintetében — konkrétan meg- határozná azt, hogy mely munkákat lehet és kell ,,építőipari" termelésként kimu—

tatni:

b) az iparvállalatok építőipari termelési értékét célszerű lenne az iparvállalatok összes termelési'értékében kimutatni és külön kiemelni ebből az építőipari ter—

melés értékét (amennyiben az saját re—

zsiben végzett felújítás vagy beruházás keretében történt), a létszám7 bér stb.

adatokat viszont általában nem kellene

kettéválasztani :

c) az iparvállalatok adatainak telepi

szinten történő begyűjtésénél az önálló

,,építőipari" telepek adatait külön cso— * partban kellene szerepeltetni. _ __

A fentiekhez hasonlóan kellene eljárni a többi népgazdasági ágba tartozó szer—_

vezetek építőipari tevékenységére vonat—

kozó: adatok begyűjtésénél és kimutatá—

sánál is. -

Lukács Ottó a Bizottság elnöke őssze- foglalta a vitát és Morva Tamás hozzá—

szólására válaszolva rámutatott arra, hogy a Metodikai Bizottság tanácskozó szerv. határozatokat döntéseket nem hoz, viszont állásfoglalását minden külső szervtől függetlenül alakítja ki. A Meto- "

dikai Bizottság állásfoglalását a Központi Statisztikai Hivatal kollégiuma —-—- armany—,.

nyiben egyetért vele —— határozattá emeli.

A tervezési metodika egymagában Pnemí

határozza meg a statisztika teljes rend—

szerét. A Metodikai Bizottság célja és feladata elsősorban az, hogy a statisztikai metodika helyes megoldásával ,— aZ'

összehasonlíthatóságot biztosítva ——- húsz—

szú időre visszanyúló idősorok kép'zéSét

segítse elő. A népgazdaság fejlődésére

jellemző legfontosabb mutatókról hosszú

időre visszamenőlegesen közölt idősorok

biztos. alapot nyújtanak a népgazdaság

fejlődésének elemzéséhez és az átfogó távlati tervek kidolgozásához. Emellett természetesen a folyó tervezéshez és ezen tervek teljesítésének méréséhez szüksé—

ges adatokat is megfigyeljük, de ez egy—

magában nem elegendő. A folyó tervezési , módszer állandó változásához nem alkal—

mazkodhat a statisztikai megfigyelés, ha-

nem hosszabb időszakra vonatkozó és a

jelenségek változásait ténylegesen feltáró

statisztikai módszerekre van sziikség.

Könyvbirálatok

Kornai János: ,,A gazdasági vezetés túlzott központosítás?"

Kornai János tanulmányának elkészi—

tése és megjelentetése a Magyar Tudo—

mányos Akadémia Közgazdaságtudományi Intézetének első jelentős eredménye, egy—

ben közgazdaságtudományi életünk fon—

tos eseménye. A tanulmány alcíme: ,,Kri- tikai elemzés könnyűipari tapasztalatok alapján". Valójában azonban a tanul—

* Közgawlasági és 1957, 206 old.

Jogi Könyvkiadó, Budapest.

mány többet ad, mint amit ez az alcím

igér. Lényeges megállapításai többé—ke—

vésbé az egész iparra érvényesek; fontos következtetéseket vonhatunk le belőle egész gazdasági életünk irányítására nézve.

A könyv sok tekintetben újat jelent közgazdasági irodalmunkban. Maga a

téma nem új; néhány év óta egy sor párt—

és kormányhatározat foglalkozott ezzel a

SZEMLE

temaval, igen sok beszéd hangzott el, szá—

mos cikk, tanulmány jelent meg a gazda—

sági vezetés túlzott központosításáról, a régi irányítási módszerek fogyatékossá——

gairól. Kornai János könyve annyiban ad útját, hogy első ízben kísérli meg össze- függéseiben s részleteiben ábrázolni a népgazdaság szervezeti formáit, vezetési rendszerét, _ legalábbis, ami a központi szervek és a vállalatok kapcsolatait illeti,

Jól illusztrálja ezt a könyv tartalmá—

nak rövid áttekintése. A tanulmány az

utasítások rendszerének elemzésével kez—

dödik; ezzel kapcsolatban sorra veszi az évi és negyedévi terv problémáit, elemzi a lengntosabb terv—mutatószámok köz—

gazdasági tartalmát, belső ellentmondá- sait, majd a Vállalatnak adott különböző ,,terven kívüli" utasításokat és előiráso- kat. Ezután azoknak a tényezőknek az analízise következik, amelyek a vállala—

tok vezetését az utasítások végrehajtására ösztönzik, ilyen. elsősorban az anyagi ér- dekeltség rendszere. A következő fejezet _ ez egyébként a tanulmány egyik külö- nösen érdekes része _ kiemel néhány olyan káros tendenciát, mondhatnánk:

belső ,,törvényszerűséget", amelyek a gazdasági vezetés eddigi módszere mellett szükségszerűen fellépnek.

A Vállalat és a központ kapcsolatainak áttekintése után a könyv a vállalatok egymásközti viszonyát kezdi vizsgálni.

Egyrészt: hogyan alakul az ipar és a bel—

kereskedelem kapcsolata; másrészt: mi—

lyen problémát vet fel az anyagellátás, pontosabban a szinte rendszeressé vált anyaghiány. Ezután következik gazdasági irányításunk ,,modelljének" felvázolása.

A szerző kifejti: az eddigi rendszert az jellemezte, hogy a központ és a vállalat közötti ,,vertikális" kapcsolatok, vagyis

az adminisztratív kapcsolatok domináltak,

*— ezzel szemben a vállalatok egymás

közötti ,,horizontális" kapcsolatai, a köz- vetlen gazdasági kapcsolatok teljes mér—

tékben alárendelt, általában igen csekély szerepet játszottak.

Ezután a túlzott központosítást, mint

társadalmi—politikai jelenséget vizsgálja a tanulmány. Ez a rész, amelynek témája inkább szociológiai, mint szorosan véve közgazdasági, olyan fontos kérdéseket tárgyal. mint például az utasítások túl- tengésének elvi gyökerei és társadalmi

10 Statisztikai Szemle

401 ,

hatása, a gazdasági folyamatok sponta- neitásának problémái, az apparátus túl—

zott felduzzadása, a helyi vezetők iránti bizalom, az üzemi demokrácia stb.

*

A könyv újat ad eddigi. irodalmunkhoz képest tudományos módszereiben is.

Kornai János könyvében nem általános megállapításokat tesz, -— a könyvben elsősorban a tények beszélnek. A könyv zöme a valóságos gazdasági folyamatok, a tervezés, az irányítás gyakorlati mene—

tének leírása (kivéve a két utolsó fejeze—

tet, amely nem ilyen jellegű). Nagyon konkrét és szemléletes ez a leírás, ame- lyet számos adat és statisztikai táblázat lesz még. meggyőzőbbé. Aki a könyv első négy fejezetének megállapításaival vitába akar szállni, annak majd nemcsak a maga véleményét kell a szerző véleményével szembeszegezni, hanem mindenekelőtt az itt leírt tényeket kell megkise'reinie té—

nyekkel cáfolni.

A tanulmány nagyon őszinte. Nemcsak azt mondja el, mit írnak elő a tervgazda—

ságra vonatkozó rendeletek, hanem azt is, hogy milyen kibúvókat hagynak ezek:

hogyan hajtják végre és hogyan szegik meg azokat a gyakorlatban. Nemcsak azt írja le milyen a belkereskedelem és a könnyűipar kapcsolata ,,elvileg", hanem azt is hogyan ,,diktál" az ipar a minden—

napi életben, a belkereskedelem áru—

éhségét kihasználva. A szerző nem papí—

iosról ismeri a gazdasági életet, hanem belülről. Azzal az őszinteséggel beszél a jelenségekről, ahogy a vállalati emberek ,,egymás között" szoktak beszélni, amikor nem hallják őket a különböző felső irá—

nyitó és ellenőrző szervek megbízottai.

Azok az elméleti közgazdászok, akik ke—

veset mozdulnak ki a katedra mögül, a könyv sok részleténél talán hitetlenkedve csóválják majd a fejüket, —— viszont akik a. gyakorlatot ismerik, azok azt fogják_

tapasztalni, hogy a szerző megállapításai a valóságos körülményeket tükrözik.

A. könyv szellemei kritikus. A szerző

—- amint azt az előszóban előrebocsátja

—- nem is tűzte maga elé azt a célt, hogy

mérleget vonjon eredmények és hibák között. Kifejezetten. a gazdaságvezetési módszerek belső ellentmondásait veszi mikroszkóp alá, azokat boncolgatja tüze—

tesen, ezt viszont lelkiismeretesen és mértéktartóan teszi. Nem igyekszik előre

x 402

^SZEMLE

kialakított állásponttal, ,,szemellenzővel"

közeledni a valósághoz, hanem a tények—

ből indul ki, s minél nagyobb tudomá—

nyos tárgyilagosságra törekszik. Egy pél—

da erre. Sokszor írta a sajtó, milyen ká- ros hatása van a termelési érték forint—

mutatójának. Jól ,,belevágott" volna a könyv általános irányvonalába, hogy ezt minél hatásosabban kiélezze. A szerző valóban megmutatja ennek a mutatónak a negatív vonásait, de objektíven rámutat

azokra az ellentendenciákra is, amelyek

pillanatnyilag e káros hatást nagymér-

tékben letompítják. Általában a könyv

csak odáig megy el következtetéseiben, ameddig a tudományos igazság már két—

ségbevonhatatlanul bizonyítottnak tűnik

előtte, Ez persze elemi alapvető követel—

mény minden tudományos igénnyel fel—

lépő munkával szemben —— s mégis ki kell emelnünk, mert közgazdasági iro—

dalmunk gyakran szegte és szegi meg ezt a követelményt. (Kornai János munkája volt egyúttal a szerző kandidátusi disszer- tációja, amelynek múlt év szeptemberé—

ben tartott nyilvános ,,védése" alapján a Magyar Tudományos Akadémia Tudo-

mányos Minősítő Bizottsága a szerzőnek megadta a ,,Közgazdaság kandidátusa"

címet. A Minősítő Bizottság által kikül- dött Bíráló Bizottság szükségesnek tar- totta határozatában külön kiemelni: ,,a kutató munka tudományos módszeressé—

gét és fegyelmezettségét.")

*

Ma széles körben vita folyik közgazdá- szaink körében, hogy milyen legyen a népgazdaság központi tervezése és veze—

tése. Ez a könyv tartózkodik attól, hogy erre Választ adjon, de a régi módszerek objektív, tudományos és alapos vizsgála—

tával és bírálatával fontos támpontokat ad ehhez a vitához.

Újabban divatba jött szemrehányásokat

tenni azoknak, akik a tervezés és irányí—

tás újabb módszereinek kidolgozásán dolgoznak: ,,elfelejtik a gazdaságpolitika jelentőségét, a népgazdasági egyensúly megteremtésének fontosságát stb." Nos a szerző —— jóval előbb, mint ezek a mai cikkírók — igen határozottan rámutat erre a szoros összefüggésre. Részletesen bizonyítja. például, hogy az egyensúly hiánya (mindenekelőtt a vásárlóerő és az árualap, továbbá egyrészt az anyag—ter—

melés és az anyag—behozatal, és másrészt

az anyag—szükséglet közötti aránytalanság,

hogyan hozza létre a túlzott centralizá—

ciót. A túlfeszített feladatoknak, a

,,hiánygazdaság"—nak szükségszerű követ—-

kezménye az agyonközpontosítás; az

egyensúlyi helyzet pedig lehetővé teszi egy gazdaságosabb, a helyi kezdeménye—

zésnek több teret adó irányítási módszer

alkalmazását.

Egy másik vitatéma, amelyhez a könyv fontos támpontot ad: a központi gazda- sági tervezés és irányítás szerepe. Ma

gyakran azzal támadják a gazdasági ve—

zetés régi módszereinek bírálóit, hogy

,,alá akarják ásni a centralizációt..." ——

,.tagadják a proletárdiktatura államának- tervező és szervező szerepe ". A könyv szemléletesen bizonyítja, hogy éppen a régi módszerek nem tették lehetővé a

valóban központi tervezést és irányítást.

A központi szerveknek például az volt a szándéka, hogy csökkenjen a termékek önköltsége és ezért részletes előírásokat—

adott erre. De ezt a szándékot olyan gaz—

dasági vezetési módszerek révén kívánták érvényesíteni, hogy az eredmény egészen más lett: az önköltség számos területen egyáltalán nem vagy nem megfelelő mér—

tékben csökkent. Ismét másutt —— a köz—

ponti szervek szándékától függetlenül vagy azzal ellentétesen — az önköltség- csökkentés érdekében rontották a minő—

séget, szűkítették a választékot, felesle—

ges, eladhatatlan termékeket állítottak elő

stb. A könyv számos hasonló példát hoz

fel erre. Nem a központi vezető szervek szándéka szerint történt, hogy a beruhá—

zások mértéktelenül drágák voltak, hogy éveken át sülyedt, vagy nem emelkedett megfelelően az életszínvonal, hogy egy—

helyben topogott az ipar műszaki szín—

vonala. Azok a törekvések, amelyek a hibás gazdasági módszerek kijavítására irányulnak, nem utolsó sorban azt a célt

szolgálják, hogy a központi szervek — 1

megszabadulva az ezernyi apró részlet—

feladattól —— végre igazán teljesíthessék hivatásukat: a népgazdaság fő—irányának és arányainak ésszerű, tervszerű kialakí—

tását.

Kívánatos volna, ha Kornai János könyvéről és annak megállapításairól széleskörű, termékeny vita alakulna ki.

Ez elősegítené a könyvben érintett kér—

dések gyakorlati és elméleti, megoldását.

Péter György