Erlih, J. M. – Kozlov, V. Sz. – Goldberg, A. M.: A munka termelékenységének statisztikai vizsgálata az iparban

1072

IPARSTATISZTIKA.

EPITÖIPARI STATISZTIKA

Erlih, J. M.——Kozlov, V. Sz.—- Goldberg, A. M.:

A munka termelékenységének statisztikai vizsgálata az iparban (Sztatiszticseszkoe izucsenie proizvoditel'nosztl truda v promüslennoszti.) Moszkva. 1959. 130 p.

A könyvet az Odesszai Pénzügyi és Közgazdaságtani Főiskola statisztikai és matematikai tanszékének háromtagú kollektívája írta. A szerzők az elméleti kérdéseknek gyakorlati példákkal és té—

nyekkel történő illusztrálására az odesszai népgazdasági tanácshoz tartozó iparválla—

latok adatait használták fel.

A könyv három fejezetből áll. Az első fejezet ismerteti a termelékenységi szin- vonal mérésének problémáit, a második a termelékenységi terv teljesítése és dinami—

kája mérésének kérdéseit vizsgálja, vé- gül a harmadik fejezet a termelékenység emelésének néhány tényezőjével foglalko- zik. Bár a könyv szerzői nem érintik a szovjet közgazdasági irodalomban az utóbbi évek folyamán a termelékenységgel kapcsolatban felvetett és vitatott összes kérdéseket —— erre egyébként nem is vál- lalkoztak —— mégis több fontos kérdésben határozottan állástfoglalnak a jelenlegi tervezési és statisztikai gyakorlat módo—

sitása, tökéletesítése mellett.

Ismeretes, hogy a termelékenységet a munkaidő egysége (a munkaóra, a munka—

nap) alatt termelt, vagy az egy átlagos állományi dolgozóra jutó termékek meny- nyiségével szokás meghatározni. Mindkét számítási módszer látszólagos egyszerűsége mellett egy sor módszertani problémát vet fel. Szerzők ezért az első fejezetben rész- letes vizsgálat alá veszik a termelékeny- ség színvonalát meghatározó tört számlá- lóját és nevezőjét.

A jelenlegi tervezési és statisztikai gya- korlat a termelékenység színvonalát az egy átlagos állományi dolgozóra jutó vál- lalati teljes termelés alapján határozza meg. Közismertek azonban e tört mind- két tagjának (mind a számlálónak, mind a nevezőnek) a fogyatékosságai. A válla—

lati teljes termelés mutatójának az érté—

keléssel, illetve az árszínvonallal kapcso—

latos problémák mellett egyik legnagyobb hátránya az, hogy magában foglalja a be—

fejezetlen termelés állománykülönbözetét.

Ez a körülmény a vállalatokat nemegy- szer arra ösztönzi, hogy a hónapos vagy hosszabb periódus lezárása előtt a terme- lékenységi terv teljesítését a népgazda—

ság számára kevésbé értékes és kevésbé

munkaigényes befejezetlen termelés ará- nyának egészségtelen felduzzasztásával biztosítsák. Emellett a befejezetlen terme- lés állománykülönbözetének havonként történő számbavétele is igen nagy —- szer—

zők véleménye szerint felesleges -—- mun- kát igényel az iparvállalatok statisztikai és számviteli dolgozóitól. Ezen indokok alapján a szerzők megérettnek látják a helyzetet arra, hogy a termelékenységi számításokban a vállalati teljes termelés- ről áttérjenek az árutermelés mutatójára.

E mutató alkalmazásával reálisabb kép nyerhető a termelékenység színvonaláról népgazdasági szinten, ugyanakkor a szer- zők elismerik azt is, hogy ez a mutató sem mentes a vállalati teljes termelés mutatójának komoly fogyatékosságától, ti.

magán viseli a holtmunka, azaz az anyag—

igényesség, valamint a már említett ár—

alakulási tényezők hatását is. A tiszta ter- melési érték kiküszöbölné ugyan az em- lített első és legkomolyabb tényező torzító hatását, ez a mutató azonban nem számít- ható ki az egyes vállalatokra vonatkozóan, csupán népgazdasági szinten, így alkalma—

zása korlátozott. Ezért a termelékenység színvonalának kiszámítására leginkább az adott vállalat által előállított termékek feldolgozásának értéke (az anyagmentes érték) figyelembevételével képzett mutató alkalmas. E mutató kiszámítása és gyakor- lati alkalmazása a termelékenységi számí- tásokban a ruházati iparban 1957 óta fo- lyik és kedvező eredményekkel jár.

A termelékenység színvonalának kife—

jezésére szolgáló értéki mutatók tökélete—

sítése és az említett fogyatékosságok ki- szűrése esetén is maradnak még megoldat- lan problémák e téren. Ennek ellenére ——

a szerzők véleménye szerint — nem lehet lemondani az értéki mutatókról, mert a természetes vagy a munkaidőben kifeje—

zett mutatók nem helyettesíthetik, csak kiegészíthetik a termelékenység értéki mutatóját.

Ami a vállalati teljes termelés mutató- ját illeti, szerzők álláspontja e kérdésben az, hogy e mutatót meg kell őrizni a terv—

mutatók rendszerében a különböző számí—

tásokban történő felhasználása miatt, azonban elegendő, ha csupán a vállalati éves beszámolójelentésben szerepel és a befejezetlen termelés állománykülönböze—

tét is évente csak egyszer számítják ki és vezetik át.

A termelékenység szinvonalát meghatá—

rozó tört nevezőjét vizsgálva a könyv rész—

letesen kitér az egy munkaórára, az egy

*— STATISZTIKAI mODAIMI FIGYELO

munkanapra és az egy átlagos állományi dolgozóra jutó termelés mutatóinak össze- függésére és hosszasabban vizsgálja az állományi létszám összetételét. Szerzők álláspontja az, hogy a termelékenységet, nem elegendő az iparvállalat egy termelő munkására számítani, a technika fejlődé—

sének jelenlegi színvonala számos olyan új tendenciát vált ki (például az automati—

záció növeli a segéd— és kisegítő munká—

sok arányát az ún. alapvető munkások ro—

vására, a specializáció viszont ez utóbbiak arányát növeli; a műszaki személyzet sze—

repe, illetve aránya a termelésben állan- dóan emelkedik stb.), ami szükségessé teszi, hogy a termelékenység szinvonalá- nak jellemzésére az egész ipari termelő személyzetre vetített mutatót használják.

Ezen belül az egyes kategóriákra vagy ezen belül az egyes csoportokra számított termelékenység csupán e fő mutató ki—

egészítését szolgálhatja.

A termelékenységi szinvonal mérésének tökéletesítése hozzájárul az indexszámitá—

sok módszereinek javításához is, ponto- sabbá teszi a termelékenység alakulásának vizsgálatát. A második fejezet megmu- tatja, hogy a jelenleg leginkább használa—

tos, a vállalati teljes termelés és az átla- gos állományi munkáslétszám mutatóira épülő termelékenységi értékindex számos komoly fogyatékossággal rendelkezik. Erre tekintettel a szerzők itt is célszerűnek lát- ják a ,,vállalati feldolgozási értéken" ala- puló számításra való áttérést. Szerzők elemzik a termelékenység alakulásának változatlan állományú indexét, valamint a strukturális változások indexét, bemutat- ják a természetes mértékegységben és a munkaidő—ráfordítás alapján mért indexek előnyeit és hátrányait.

Végül néhány tényezőnek, mint például a termelés növekedésének, az ipari sze- mélyzet strukturális változásainak, a mun- kaidő kihasználásának és a minőség ellen- őrzésének a munkatermelékenység alaku—

lására gyakorolt hatását vizsgálják.

(Ism.: Fóti Istvánné ) Taranov, V. V.:

Az új technika statisztikája a Szovjetunió ipar-ában

(Sztatisztlka novoj tehniki v promüslennoszti SzSzSzR.) Moszkva. 1959. 92 p.

A szovjet statisztikai irodalomban ed- dig még kevés olyan munka jelent meg, amely összegező formában foglalkozott volna az ioarstatisztika ezen új ágának megszervezésével kapcsolatos tapasztala- tokkal. A szerző fő célkitűzése ezért az,

1073

hogy az új technika statisztikájának alap—

vető kérdéseit az érvényben levő statisz—

tikai beszámolási rendszer megfelelően összefoglalja.

Szerző az új technika statisztikájának feladatait abban látja, hogy

1. az új technika bevezetésére és fej- lesztésére vonatkozó állami terv teljesíté- sét ellenőrizze;

2. a mutatók rendszere segitségével jel- lemezze az új technika szinvonalát, alkal- mazásának dinamikáját és kihasználását;

3. feltárja a belső tartalékokat az új mechanizmusok, gépek, technológiai folya- matok és a termelő folyamatok automati- zálása és gépesítése terén a termelési ter- vek túlteljesitése érdekében;

4. kidolgozza azoknak a mutatóknak a rendszerét, amelyek a tudomány és a technika vívmányai bevezetésének gazda- sági hatékonyságát jellemzik;

5. adatokat szolgáltasson a további tech- nikai haladás megtervezéséhez és az élen- járó technikai tapasztalatok széleskörű elterjesztéséhez;

6. hozzájáruljon a statisztikai számba- vétel, beszámolás és elemzés megszerve—

zésének megjavításához.

A könyv a megfigyeléssel kapcsolatos problémákat öt fő kérdés köré csoporto—

sítva mutatja be. Ezek a következők:

1. az új gépek, mechanizmusok, készülé—

kek és műszerek termelésének meghono- sítása és kibocsátásának statisztikai szám- bevétele;

2. a munkaigényes és nehéz fizikai mun—

kák gépesítésének statisztikája;

3. a termelés automatizálásának tisztikája;

4. az új technológiai folyamatok beve—

zetésének statisztikája;

5. az újításra és racionalizálásra vonat—

kozó javaslatok és találmányok megvaló- sításának statisztikája.

Valamennyi kérdés közül legjelentősebb helyet foglal el a műben a munkaigényes és nehéz fizikai munkák gépesítésének statisztikája. Ez azzal a ténnyel magya- rázható, hogy a gépesítés legfontosabb feladatának a kézi erővel végzett munkák megszüntetését tekintik. Vagyis azt, hogy a munkás szerepe a munkafolyamatban csupán a gépek kiszolgálására, irányitá—

sára és ellenőrzésére korlátozódjék. Külö—

nös figyelmet fordítanak azoknak a mun- kafaitáknak megfigyelésére, amelyek a legtöbb nehéz fizikai munkát igénylik, mint például a szénbányászat, fakiterme—

lés stb. Ezeknél a munkáknál konkrétan sta—

kereteinek