Németh Péter Mikola versei elé
A költészet emelkedett beszéd. Nem mindegy azonban, ki mit tart „emel- kedettnek": a halálon túl is messzesugárzó hangot? A képi izzást? A ritmus csodálatos és meg nem ismételhető egyediségét?
Lassan nyolc éve már, hogy ismerem Németh Péter Mikolát. Tanúja és részese voltam, ahogy egy-egy nehezebb darabjával elmélyedten birkózott.
A megszólaló versekben végül is — sikeresen. Kell ahhoz némi önimádat és önalázat, önhittség és önbizalom is, hogy valaki ennyire maga legyen, ha meg- szólal. Némethnek „jégvirág-kakast kappanol a reggel", vagy itt van emléke- zetes négysorosa: „Kalitkába zárt kalapács / mellett kővé keményedett / ke- nyéren a borosüveg árnya l reggelre női mellalakot ölt."
Ritmikájában van valami az ősmasszívumszerű zártságból, keménységből.
Versei ritkán rendeződnek a szó klasszikus értelmében sorokká, mégis jól mondhatóak és arányosan tagoltak. A feloldhatatlan ellentmondások költője Németh Péter Mikola, s mégis: a megfoghatóan kibékítő ellentétekre épít. Sorai mélyéről metafizikus szomorúság árad. Gregorian-tóriust hallunk ezekben a versekben: mintha ódon gerendák hullanának egyhangúan a semmibe.
Megváltásra készül, megváltásra fordul és megváltódni nem tud az Én, az egyetlen EGO. (Vácott megjelent: „Főbe(n)járó üzenet" című kötetét ajánlom a kedves olvasó figyelmébe.)
RÓZSA ENDRE
NÉMETH PÉTER MIKOLA
(helyzetjelentés)
címzett: Bp., Hajós u. 1.
Kedves Mester!
harmadnap múltán engedelmére jelentem
hogy lenn és fenn hogy fent és lent hogy ők ott ketten
Németh és P ilinszky Budapesten
az Útnak két oldalán egymással szemben egymásra szegezetten
egymást átvérző játékos őrületben
Ők ott ketten — per omnia
saecula saeculorum
— in aeiernum ámen!
(Farkasrét, 1981. jún. 4.) 18
XX. századi álommaradék
Apám horkolása
felhorzsolja az eget.
Szemem alatt véraláfutás.
Szél lesz holnap — mondta öreganyánk.
Szeretni indultam
azóta úton vagyok álmomból kitakarnak a csillagok képek riadnak bennem
ablakunkon jégvirág-kakast kappanol a reggel jász-pendelybe öltöztetne
szemmel
ver anyám édesanyám ad rám inget és gatyát
vállamra az se baj ha üres tarisznyát Éneket a számra
kalitkába zárva verdes ősemlékű idő
időmbe fulladnak a lelkek akik szerettek
szemembe
homokot hord a szél — félelemmé issza látomásaim.
Pecsétes verssel számon legendák nyomában járok hetedhét országon innen
távol vágóhídjaink vérvörös zajától vadvirág zokogású estén vágyaimat
kerékbetört csöndön tovagörgeti a fény s ami marad:
— mint „Az Atyának . . emelt tenyéren a kenyér
kiszikkadtan —
madárlátta magányából felgyorsult szívveréssel szétosztom köztetek Pogány hitemből testálok rátok fekete szárnyakon fehér gondolatot:
szeretni indultam
azóta úton vagyok ...
Parancsolat
Legyen meg a te akaratod a kilakoltatott lélekben.
Legyen meg a te akaratod a kilakoltatott fejekben is.
Azonképpen házkutatást tartass, úgymond önkéntes revíziót, hogy visszasejtesíthesd;
hogy visszasejtesedjen mi benned mennyei
azonképpen itt a földön is, életre tévedt egyszeriséged.
— . \
iardi \..fwaUATA:/uuYii a s v j j i \imojAjah vs3tm3mta uviA.ivizixai/t xa TARDI SÁNDOR GRAFIKÁJA
•20
