BABJÁIC I L D I K Ó
Az írástudatlanok váltóképessége a dualizmus idején"
A 19. századi ipari-technikai f o r r a d a l o m során E u r ó p á b a n n e m c s a k a m u n k a f o l y a m a t , az eszközök és így a végtermékek m o d e r n i z á l á s a , h a n e m az egész t á r s a d a l o m „átgyúrása" zaj- lott, az e m b e r e k m i n d e n n a p i szokásainak, világlátásának f o r r a d a l m a k é n t is t e k i n t h e t ü n k rá. Az ipari f o r r a d a l o m kulturális f o r r a d a l o m is volt egyben, amely az írásbeliség n a g y a r á - nyú és a k o r á b b i a k h o z képest gyors ü t e m ű elterjedését hozta magával.
Az írásbeliség d i a d a l m e n e t e a 16. században kezdődött, de a t ö m e g e s írni-olvasni t u d á s csak 1750 és 1850 között jelenik meg, és akkor is csak N y u g a t - E u r ó p a egyes részein.1 A 16.
századi fellendülés h á r o m t á m p o n t o n nyugodott: az anyagi kultúra f e j l ő d é s é n , amely egyre t ö b b e k n e k a d o t t lehetőséget és időt az írás-olvasás elsajátítására; a r e f o r m á c i ó n , amely az e m b e r e k széles tömegeit kívánta meggyőzni a m a g a igazáról, de kellő s z á m ú hittérítő h í j á n ezt szóban n e m tehette; végül p e d i g a k ö n y v n y o m t a t á s o n , amely l e h e t ő v é tette, hogy vi- szonylag olcsón egyszerre sok e m b e r h e z szóljanak.2 A töretlen f e j l ő d é s e r e d m é n y e k é n t a 19. század d e r e k á r a az írni-olvasni t u d ó k aránya E u r ó p a egészére vetítve 50% körüli volt, j ó k o r a különbségekkel. D á n i á b a n , N é m e t o r s z á g b a n , Hollandiában, Svájcban, Svédország- b a n , F i n n o r s z á g b a n és N o r v é g i á b a n például n e m é r t e el a 30%-ot az í r á s t u d a t l a n o k aránya;
3 0 - 5 0 % közötti volt Angliában, Belgiumban, Franciaországban és A u s z t r i á b a n . Magyar- ország - Görögország, Itália, Spanyolország, Portugália, Románia, Bulgária, stb. mellett3 - azon országok közé tartozott, ahol 50% fölötti volt az í r á s t u d a t l a n s á g aránya.4 Az írásbeli- ség e l t e r j e d é s é n e k tekintetében teljesen megbízható adatokkal m é g k o r u n k b a n s e m ren- delkezünk: g y a k r a n ö s s z e m o s ó d n a k a csak olvasni és az írni-olvasni t u d á s m u t a t ó i , n é h a n e m világos, h o g y egy-egy százalékos adat a teljes népességre, a f e l n ő t t népességre vagy c s u p á n a felnőtt férfiakra é r t e n d ő - e . (A nők literációja m i n d e n k o r b a n j e l e n t ő s e n e l m a r a d a férfiakétól.) A literáció szintjét egyes m u n k á k a házasságkötéskor és a sorozáskor aláírni
A tanulmány a Deák Ferenc Ösztöndíj támogatásával készült.
1 Grabe, William: Writing Research. In: International Encyclopedia of Linguistics. Ed. by William Bright. Vol. 4. Oxford, 1992. 251.
2 Míg az ókorban és a középkorban Európa déli területein terjed inkább az írni-olvasni tudás, a re- formáció következtében a helyzet megfordult, s a 17. század végére az északi, a reformáció által meghódított területek kerültek az élre. 1700 körül már Hollandia és Anglia a két leginkább literá- tus ország. A protestáns országokban ez idő tájt 35-45%, a katolikus országokban 20-30% az írni- olvasni tudók aránya, Kelet-Európát nem számítva. Cípolla, Carlo M.: Literacy and development in the West. London, 1969. ól.
Oroszországban még ezen államoknál is szomorúbb állapotok uralkodtak, ugyanis a lakosságnak csak 5-10%-a tudott írni és olvasni. Cípolla: Literacy and development, 113-115.
4 Cípolla: Literacy and development, 113-115.
A E T A S 24. évf. 2 0 0 9 . 1. szám 1 4 4
t u d ó k és n e m t u d ó k a r á n y á n mérik, arról viszont nincs m e g b í z h a t ó adat, hogy közülük há- nyan voltak olyanok, akik c s u p á n a n e v ü k „alárajzolására" voltak képesek, lényegében a z o n b a n í r á s t u d a t l a n o k voltak; másfelől a r r a sincs s e m m i l y e n t á m p o n t u n k , hogy a nevüket aláírni n e m t u d ó k közül m e n n y i e n t u d t a k e n n e k ellenére olvasni.5
A 19. századi e t n o k u l t u r á l i s folyamatok vizsgálata a l a p j á n az alfabetizációt két tényező h a t á r o z t a meg: a vallásfelekezet és az állam (nemzet). S k ó c i á b a n például az ipari f o r r a d a - lom k e z d e t é n a f e l n ő t t népesség 80%-a t u d o t t írni, A n g l i á b a n viszont ez az a r á n y „csak"
6 0 % - r a tehető. A skót előny a p r e s b i t e r i á n u s egyház s z e r e p é n e k köszönhető, á m az ipari f o r r a d a l o m m é g s e m Skóciát, h a n e m Angliát tette világelső i p a r o s nemzetté, t e h á t elsődle- gesen n e m a vallásfelekezet az oka az i p a r o s o d á s fellendülésének. A válasz sokkal inkább az iskoláztatásban k e r e s e n d ő , ahogyan azt Ausztriában és Poroszországban a felvilágosult ab- szolutizmus i s k o l á z t a t á s b a n betöltött szerepe m u t a t j a .6 Magyarországon az iskoláztatás előzményei 1777-ig, a M á r i a Terézia-féle Ratio Educationis első kibocsátásáig vezethetők vissza. A 19. s z á z a d b a n m á r t ö b b olyan rendelkezés is született, amely kedvezően befolyá- solta az alfabetizáció a r á n y á n a k növekedését: a h e l y t a r t ó t a n á c s 1845-ös r e n d e l e t e Magyar- ország elemi t a n o d á i n a k szabályairól, a neoabszolutizmus 1850-es i s k o l a r e f o r m j a és az Eötvös-féle népiskolai t ö r v é n y (i868:XXXVIII, tc.).
N e m c s a k az í r á s t u d a t l a n s á g aránya, h a n e m az í r á s t u d a t l a n s á g a r á n y á n a k változása is lényeges szerepet j á t s z o t t . 1870-ben a t ö r t é n e l m i Magyarország hat éven felüli lakosságá- nak 58,16%-a sem írni, s e m olvasni n e m t u d o t t , a szűkebb értelemben vett Magyarorszá- gon ez az arány 51,01% volt, míg Erdélyben a lakosok 78,67%-a, Horvát-Szlavónországban pedig 84,10%-a volt a n a l f a b é t a .7 Az ezt követő tízévenkénti népszámlálások adataiból jól látszik az a d i n a m i k u s fejlődés, amelyet Magyarország az eötvösi iskolareformot, az általá- nos iskolakötelezettség bevezetését követően az alfabetizáció ú t j á n bejárt.8 Az a d a t o k azt is nyilvánvalóvá teszik, h o g y m i n d e n erőfeszítés ellenére a t ö r t é n e l m i Magyarország területén a népesség jelentős c s o p o r t j a i még a 20. század elején is kívül m a r a d t a k az írott kultúra vi- lágán.9
A Függelékben közölt táblázat az 1901. évi állapotok a l a p j á n illusztrálja a lakosság írás- t u d a t l a n s á g á n a k a r á n y a i t az egyes országrészek n é p e s s é g e szerint.1 0 E s z e r i n t a l a k o s s á g 48,4%-a, azaz 8 142 117 fő volt analfabéta. Az í r á s t u d a t l a n s á g olyan komplex p r o b l é m a k é n t jelentkezett, amely s z á m o s mélyreható társadalmi következménnyel járt. N e m c s a k a váltó- képesség m e g a d á s a vagy m e g n e m adása tekintetében - m i n t ahogyan azt a k é s ő b b i e k b e n látni fogjuk - osztotta m e g a közvéleményt, h a n e m p é l d á u l az ú j választójogi törvény ja- vaslatának1 1 kidolgozása k a p c s á n is 1871-ben. Az általános választójog m e g a d á s a vagy meg
5 Chartier, Roger: The Practical Impact of Writing. In: A History of Private Life, III. Ed. by Roger Chartier. Harvard University Press, 1987.112.
6 Kövér György - Gyáni Gábor: Magyarország társadalomtörténete a reformkortól a második vi- lágháborúig... Budapest, 2006.154.
7 1870-től tízévenként tartottak népszámlálást, amely adatai feltüntették a lakosságon belül az írni és olvasni, illetve a csak olvasni tudók és az analfabéták számát. Tóth István György: Mivelhogy magad írást nem tudsz... Társadalom- és művelődéstörténeti tanulmányok. Budapest, 1996. 229.
8 A Magyar Szent Korona országaiban 1870. év elején végrehajtott népszámlálás eredményei.
Pest, 1871. 227-232., 239-re hivatkozik. Tóth: Mivelhogy magad írást nem tudsz... 229.
9 Tóth: Mivelhogy magad írást nem tudsz... 229.
10 A táblázatot lásd a Függelékben.
11 A magyar kormány 1871. november 8-án nyújtotta be az országgyűlésnek a választójogi törvényja- vaslatát. Gerő András: Az elsöprő kisebbség. Budapest, 1988. 32.
n e m a d á s a körüli v i t á k b a n ugyanis az életkori cenzus mellett a műveltségi cenzus, tehát az írni-olvasni t u d á s k e r ü l t a figyelem k ö z é p p o n t j á b a .
A d u a l i z m u s k o r á b a n a váltóképesség korlátozásának p r o b l é m á j a á l t a l á b a n véve is m e g o s z t o t t a a t á r s a d a l m a t , és e „vitacsomag" részeként b u k k a n t fel - a politikai viták spe- ciális szakmai l e á g a z á s a k é n t - az í r á s t u d a t l a n o k váltóképességének kérdése.
A váltóképesség fogalma, változatai és korlátai
A v á l t ó i n t é z m é n y e h a z á n k b a n n a g y o n s z e r é n y m ú l t r a t e k i n t h e t e t t vissza. 1 8 4 0 - i g m é g a kereskedők sem nagyon ismerték, a leghíresebb korabeli jogászok és publicisták, sőt a vál- t ó t ö r v é n y elkészítésére 1839-ben kiküldött országos bizottság előtt is idegen volt a váltójog.
Pedig ezen bizottság t a g j a volt Deák Ferenc, Szentkirályi Móric, Szentiványi Károly, Zse- dényi Ede, Klauzál Gábor, Pulszky F e r e n c is, mégsem k e z d t e k hozzá a t ö r v é n y előkészíté- séhez, amíg W i l d n e r Ignác, bécsi j o g t a n á r szakértőként n e m csatlakozott hozzájuk.1 2
A váltót t e h á t m i n t a magyarok k ö r é b e n alig ismert, d e N y u g a t - E u r ó p á b a n általánosan elterjedt, nemzetközi fizetési és hiteleszközt ültették át j o g r e n d s z e r ü n k b e . N á l u n k a váltót 1840-ig c s u p á n a külföldiekkel való k e r e s k e d é s s o r á n , kizárólag k e r e s k e d e l m i célokra h a s z n á l t á k , és csak az 1840. évi váltótörvénnyel vett a váltóforgalom é l é n k e b b lendületet.
Az 1 8 4 0 . évi v á l t ó t ö r v é n y a l k o t á s a k o r m é g n e m voltak m e g a m a g y a r j o g r e n d s z e r b e n a váltójog alapelvei és irányelvei, így t e r m é s z e t e s n e k látszott, hogy átültettük a z o k a t az elve- ket, amelyek a velünk m á r addig is h á r o m s z á z éves közjogi kapcsolatban élő osztrák tarto- m á n y o k b a n éltek. Ezen elvek között szerepeltek a váltóképességet korlátozó intézkedések is, így került az 1840. évi v á l t ó t ö r v é n y ü n k b e a papok és a n ő k váltóképességének megtaga- dása.1 3 Ez a váltótörvény 1876-ig, az ú j váltótörvény megalkotásáig m a r a d t hatályban, amely m á r az általános váltóképességet deklarálja. Az ú j a b b rendelkezést egy évtized múl- t á n bíráló Tóth G á s p á r k o m á r o m i ügyvéd szerint a z o n b a n „az épület alapos b e r e n d e z é s é n é l [...] á l t a l á n o s d o g m á k , csillogó frázisok és m a g a s z t o s elvek képezték a k i i n d u l á s i p o n t o t , s n e m a n é p igényei, n e m a nemzetgazdasági követelmények, n e m a lakosság anyagi érde- kei".14 A szabadelvűség és a jogegyenlőség jelszavai j e g y é b e n eltörölték az u z s o r a t ö r v é n y e - ket és a k a m a t m a x i m u m o t , proklamálták a szabad ipart és kereskedést, m e g e n g e d t é k a pa- raszti telkek s z é t d a r a b o l á s á t , és k i m o n d t á k az általános váltóképességet.
A 19. századi m a g y a r váltójogi i r o d a l o m b a n számos, egymással össze n e m egyeztethető nézetet találni a váltóképesség mibenléte, fogalma, k ü l ö n ö s e n pedig változatai tekinteté- b e n . Míg Apáthy István - az E u r ó p a - s z e r t e tapasztaltakhoz h a s o n l ó a n - cselekvő és szen- vedő váltóképességet különböztetett meg,1 5 addig Plósz S á n d o r , vitatva ezen felosztás jogá-
12 Tóth Gáspár: A váltóképesség korlátozásáról. Jogtudományi Közlöny, 20. évf. (1885) 38. sz. 298.
Tóth lábjegyzetben utal arra, hogy Wiklner a kiküldött bizottságnak előadásokat tartott, melyeket még báró Eötvös József is sokáig emlegetett.
13 1840. évi 15. tc.: 9.§: „Idegen váltók által, azoknak kibocsátásában, forgatásában (Giriren), elfoga- dásában (Acceptiren), vagy azokérti kezeskedésben (Verbürgen) magát minden teljeskorú kötelez- heti, ki terhes szerződést törvényesen tehet. Az asszonyok és hajadonok azonban, hacsak mint ke- reskedők a törvény értelmében bejegyezve nincsenek, idegen váltókra nézve sem bírnak szenvedő váltó-képességgel.
11.§ Váltóbeli kötelezést vállalni semmi tekintetben nem képesek: a) Bármelly vallásbeli papi szemé- lyek; b) A szerzetesek; c) Valóságos szolgálatban lévő katonai személyek." Corpus Iuris Hungaricí (a továbbiakban: CIH)
14 Tóth: A váltóképesség korlátozásáról, 298.
15 Apáthy István: Anyagi és alaki váltójog. Budapest, 1884. 83.
szi m e g a l a p o z o t t s á g á t , azt vallotta, hogy a v á l t ó k é p e s s é g mindig cselekvési k é p e s s é g , így a váltóképesség n e m lehet szenvedő, az mindig cselekvő.16 A korabeli európai váltótörvények általában a szenvedő váltóképességet a szerződési képességgel h o z z á k összefüggésbe, az egyes államok szabályai csak a b b a n t é r n e k el e g y m á s t ó l , a m e n n y i b e n m á s h o l h ú z z á k m e g a szerződési k é p e s s é g korhatárát.1 7
Az 1876. évi m a g y a r váltótörvény az alábbiak szerint szabályozza a váltóképességet és szab életkori h a t á r t : „1. § Szenvedő váltóképességgel b i r mindenki, a ki t e r h e s szerződéseket jogérvényesen k ö t h e t . Nem t e l j e s k o r ú a k szenvedő váltóképességgel csak az esetben b i r n a k ,
ha önállóan i p a r t űznek."1 8 Teljeskorúnak az m i n ő s ü l t , aki betöltötte 24. életévét.19 Logi- kus, hogy az önálló iparűzéshez a jogalkotó m e g a d j a a n n a k lehetőségét, hogy az illető vál- tójogi kötelezettséget vállaljon, még akkor is, ha k i s k o r ú . A korabeli j o g a l k o t á s szerint kis- korú az, aki élete 14. évét betöltötte, és ezen személyek „arról, a mit szolgálatuk és m u n k á - j u k által szereznek, szabadon rendelkezhetnek, h a f e n t a r t á s u k r ó l m a g u k g o n d o s k o d n a k " .2 0
Az önálló i p a r ű z é s e n túl voltak olyan élethelyzetek, amelyek a l a p j á n a 24. évüket m é g be n e m töltött személyek is szenvedő váltóképességgel rendelkeztek.2 1 Az egyik ilyen eset, ha a gyámhatóság nagykorúsít egy 18. évét betöltött k i s k o r ú t , és ezáltal teljeskorúvá válik.2 2
Ezen t ú l m e n ő e n azon 20. évüket betöltött k i s k o r ú a k is rendelkeznek szenvedő váltóképes- séggel, akik azáltal válnak teljeskorúvá, hogy v a g y o n u k a t szabad rendelkezés céljából - gyámhatósági jóváhagyással és a p j u k beleegyezése mellett - átveszik, vagy önálló h á z t a r - tást alapítanak.2 3
16 Plósz Sándor: A magyar váltójog kézikönyve. Budapest, 1889. 67. sk.
17 1840. évi váltótörvényünkben az i.§ határozza meg, ki rendelkezik szenvedő váltóképességgel:
„szenvedő váltóképességgel bír mindenki, a ki terhes szerződéseket jogérvényesen köthet".
Ugyanígy fogalmaz a német váltórendszabály 1. cikke is. Érthető a német és a magyar jogalkotó tö- rekvése: a kereskedelmi forgalom dinamizmusa azt kívánja, hogy mindenki használhassa a váltót (mint a kereskedelmi forgalom közvetítőjét), akit a magánjog felruház azzal a képességgel, hogy kötelezettséget vállaljon, azaz visszterhes szerződéseket kössön. A francia Code de commerce 113.
és 114. cikkei és az olasz Codice de commercio 199. és 200. cikkei is hasonlóak, azonban azt a meg- szorítást hozzák e körben, hogy a kereskedést nem űző nők és a kiskorúak által aláírt váltólevelek nem érvényesek, tehát ezen személyeknek nem biztosítják a váltóképességet. Vö. Apáthy: Anyagi és alaki váltójog, 84.
18 1876. évi 27. tc. i.§. (CIH)
19 1877. évi 20. tc. i.§: „Teljeskoruság a személy életkora 24. évének elteltével éretik el." (CIH)
20 1877. évi 20. tc. 3.§ (CIH)
21 1877. évi 20. tc. 7.§: „A szenvedő váltóképességre nézve az 1876. évi XXVII. törvénycikk 1. §-a érin- tetlenül hagyatván, azok, a kik a jelen törvény 4., 5. és 6. §-ai szerint válnak teljeskoruakká, éltök 24. évének betöltése előtt is szenvedő váltóképességgel birnak." (CIH)
22 1877. évi 20. tc. 4. §: „Életök 18-ik évét betöltött kiskorúak teljeskoruakká válnak, ha a gyámható- ság által nagykorusittatnak. A nagykorúsítás elhatározása előtt a szülők, nagyszülők s ezek nem létében a legközelebbi oldalrokonok s a gyám meghallgatandó. Nagykorusitásnak akkor van helye, ha a kiskorú saját ügyeinek vitelére elegendő képességgel és érettséggel bir. Ha a nagykorúsítás az ezen § értelmében meghallgatottak egybehangzó véleménye alapján adatik meg, ahhoz további jó- váhagyás nem szükséges, ellenkező esetben a határozat jóváhagyás végett a felsőbb gyámhatóság- hoz hivatalból felterjesztendő." (CIH)
23 1877. évi 20. tc. 6.§: „Kiskorúak, kik életkoruk 20. évét betöltötték, teljeskoruakká válnak, ha az atyai hatalmat gyakorló atya 1. a kiskorúnak vagyonát ennek szabad rendelkezésre átadja, vagy 2.
beleegyezik abba, hogy ez önálló háztartást alapítson. Mindkét esetben a gyámhatóság jóváhagyása szükséges." (CIH)
Vita a váltóképességről a Jogtudományi Közlöny hasábjain
1883-ban egy a Kúria által h o z o t t határozat2 4 indított el egy olyan vitát a J o g t u d o m á n y i Közlöny h a s á b j a i n , amelyben egy királyi aljárásbíró és több ügyvéd véleményüket - sok- szor élcelődve, d e - jogászi érvekkel alátámasztva jelentették meg h é t r ő l hétre. A p o l é m i á t involváló j o g e s e t lényege az volt, hogy az í r á s t u d a t l a n C. Nikolai váltóelfogadó nevét n e m ő maga, h a n e m megbízásából a fia írta rá a váltóra. ítéletében a Kúria ezt megbízásból eredő váltónyilatkozatnak nevezte, és jogelvként m o n d t a ki, hogy ez érvényes váltónyilatkozat, és ezzel egy a l á í r á s t m i n ő s í t e t t váltójogi c s e l e k m é n y n e k . Elvi h a t á r o z a t á t a v á l t ó t ö r v é n y i.§-ára, a j o g c s e l e k m é n y m i n ő s í t é s é t pedig a i 0 4 . § - r a alapította.
Tekintsük végig a Közlönyben megjelent reakciókat, amelyeket egy bírótól, egy segéd- fogalmazótól és ügyvédektől k a p o t t a szerkesztőség. Ezekből ugyanis képet k a p u n k a váltó- képesség k o r a b e l i megítéléséről.
Elsőként Serly Antal losonczi királyi a l j á r á s b í r ó nyilvánított véleményt, aki t é v e s n e k tartotta a Kúria által k i m o n d o t t jogelvet. Szerinte a váltótörvény i.§-a - mely szerint „szen- vedő váltóképességgel bir m i n d e n k i , a ki t e r h e s szerződéseket j o g é r v é n y e s e n k ö t h e t " - csak általános rendelkezés, és m e g a d j a ugyan az általános váltójogot, d e gyakorlását alakiságok- hoz is köti. Hangsúlyozza t o v á b b á , hogy az i.§-ból n e m következik az, hogy az í r á s t u d a t - lanok váltójogi szerződést k ö t h e s s e n e k . Azt tekinti e k ö r b e n e l d ö n t e n d ő kérdésnek, hogy az írástudatlan személy váltójogi szempontból szellemi fogyatékosnak t e k i n t e n d ő - e . Az írás- tudatlanság váltójogi és m a g á n j o g i tekintetben való m e g k ü l ö n b ö z t e t é s e azért lényeges, mert m a g á n j o g i l a g az í r á s t u d a t l a n s á g - ha az önrendelkezéshez szükséges kellékek egyéb- ként nem h i á n y o z n a k - ö n m a g á b a n véve még n e m vehető szellemi fogyatkozásnak. Serly azzal a „köztudott" ténnyel t á m a s z t j a alá nézetét, hogy a váltószerződés az általános szer- ződési feltételeknél szigorúbb feltételű kötelezettségeket ró a v á l t ó k é p e s személyekre, ezért a szenvedő váltóképesség törvényi feltételei is m a g a s a b b szinten állnak. Hozzáteszi to- vábbá, hogy ez a váltótörvény i04.§-ából is kitűnik, ugyanis a t ö r v é n y még a testi fogyaté- kosok váltójogi nyilatkozatát is szigorú alakisághoz köti, holott az egyébként szellemileg ép kötelezett ezen testi h i á n y á t „akadálymentesen" p ó t o l h a t n á m e g h a t a l m a z á s ú t j á n a d o t t nyilatkozatával, ahogyan ezt a vita tárgyát képező kúriai ítélet alapjául szolgáló j o g e s e t b e n a váltókötelezett tette.2 5 A váltótörvény az í r á s t u d a t l a n s á g o t m á r eleve olyan szellemi fogyatkozásnak tekintette, hogy az abban szenvedőkre a törvény i . § - á n a k alkalmazását ki- zárta, és elégnek tartotta a i 0 4 . § - b a n k i m o n d a n i , hogy azon „váltónyilatkozatok, melyek névaláírás h e l y e t t keresztvonással vagy m á s kézjeggyel eszközöltetnek, váltójogi hatálylyal rendszerint n e m birnak".2 6 Az egyéb magánjogi ügyletek e s e t é b e n az í r á s t u d a t l a n s á g ke- resztvonással vagy kézjegy által pótolható volt, a váltóügyleteknél a z o n b a n a t ö r v é n y 104.§- a ezt kizárja.
Serly a K ú r i a azon elvét, hogy a szenvedő váltóképesség n i n c s írástudáshoz kötve, té- vesnek, és ezen elv i.§-sal való magyarázatát „felettébb tévesnek" t a r t j a , m e r t a t ö r v é n y sze- rint a t e r h e s szerződéseket jogérvényesen az í r á s t u d a t l a n is csak a b b a n az esetben k ö t h e t , ha egyébként szellemi fogyatékosságban n e m szenved, és azért kell neki kötelezettség-vál- laló nyilatkozatát a törvény követelte f o r m á b a n legalább kézjegyével ellátni, hogy szellemi képességét f o r m a i l a g is igazolja. A váltótörvény 104.§-a a z o n b a n az ilyen alakban megnyil-
24 Ezt a határozatot a Jogtudományi Közlöny 1883. évi 47. számában közölték.
25 Vö. Serly Antal: A m. kir. Curici legújabb határozata a váltó-törvény i.§-ára vonatkozólag. Jog- tudományi Közlöny, 19. évf. (1884) 13. sz. 103.
26 1876. évi 27. te. 104.§ (CIH)
vánuló nyilatkozatot n e m tekinti váltójogilag érvényesnek, tehát az í r á s t u d a t l a n o k a váltó- szerződések, azaz „terhes szerződések" jogérvényes megkötésére képtelenek. A szenvedő váltóképesség Serly szerint t e h á t legalábbis a név aláírásához van kötve, és vitatja, h o g y az írástudatlan szenvedő váltóképességgel bír; és így ezt a képességet m e g h a t a l m a z o t t által sem gyakorolhatja.
Serly e s z m e f u t t a t á s á r a legelőször Moder Tibor budapesti királyi táblai segédfogalmazó reagált, aki a Közlöny két héttel később megjelent számában a Kúria álláspontjára helyez- kedve m i n t e g y megvédte a „ m u n d é r becsületét".2 7 Cikkében azt igazolja, hogy a Kúria ítéle- tében felállított jogelv nem ellentétes a váltótörvénnyel, sőt az a b b a n foglalt elveknek fo- lyománya. M i n d a i.§, m i n d pedig a 104.§ t e k i n t e t é b e n részletesen i n t e r p r e t á l j a a v á l t ó t ö r - vényt, b e v o n j a a n é m e t váltórendszabály vizsgálatát, hazai és n é m e t váltójogászok m ű v e i r e támaszkodva veri vissza a kúriai ítélet ellen indított t á m a d á s o k a t . M o d e r Plószhoz és Apáthyhoz h a s o n l ó a n - figyelemmel a korabeli nyugat-európai v á l t ó r e n d s z a b á l y o k r a is - azon a v é l e m é n y e n van, hogy a szerződési képesség a szenvedő váltóképességet involválja, és v á l t ó t ö r v é n y ü n k szerint a váltóképesség a főszabály. Serly cikkére reagálva megjegyzi, hogy a v á l t ó t ö r v é n y I. fejezete kétségtelenül n e m m o n d j a ki: az írni n e m t u d ó k n e m b í r n a k szenvedő váltóképességgel, de azt tőlük m á r csak azért sem lehet megvonni, m e r t n i n c s magánjogi szabály, amely az általános szerződési képességet (mely pedig involválja a szen- vedő váltójogi képességet) az írni n e m tudóktól m e g v o n n á . Ők t e h á t váltóképesek, é p p úgy, ahogyan az olvasni n e m t u d ó k is, mert ők is vállalhatnak szerződéses kötelezettséget.
Moder azokat hozza p é l d á n a k e körben, akik n e m értik a váltó nyelvét, mégis v á l l a l h a t n a k váltójogi kötelezettséget (legfeljebb kifogást e m e l h e t n e k később a váltókövetelés ellen, a r r a hivatkozva, hogy azért n e m vállaltak váltókötelezettséget, mert a váltó t a r t a l m á t a l á í r á s k o r nem i s m e r t é k2 8) .2 9
Moder Tibor a Kúria ítéletének védelmében úgy fogalmaz: a váltónál a kötelezés a l a p j a a f o r m á n a k a k a r á s á b a n , és n e m a névírás mi m ó d o n i h a s z n á l a t á b a n áll. T a r t h a t a t l a n n a k tartja t o v á b b á Serly azon b í r á l a t á t , hogy az í r á s t u d a t l a n m á r csak azért sem tehet váltónyi- latkozatot m e g h a t a l m a z o t t által, „mert akinek nincs joga a kevesebbhez (váltókezesség kézjegye), n i n c s joga a többhöz ( m e g h a t a l m a z á s ) ; "3 0 ugyanis váltókezességet az í r á s t u d a t - lan éppúgy vállalhat m e g h a t a l m a z á s útján, m i n t bármely m á s váltónyilatkozatot. Sőt, hangsúlyozza Moder, azt saját személyében is megteheti, h a például a m á s által i r o n n a l történt n é v í r á s á t utánavonalazza. Abból pedig, hogy az í r á s t u d a t l a n kézjegye által n e m te- het váltónyilatkozatot, egyáltalán n e m következik az, hogy ő váltói kötelezettség elvállalá- sára m e g h a t a l m a z á s t sem a d h a t . Tévedésnek nyilvánítja továbbá a bírálat azon állítását, hogy a váltótörvény i.§-a k i m o n d j a ugyan az általános jogot, de a n n a k gyakorolhatóságát alakiságokhoz köti. A váltónyilatkozatok kiállítása csak a i 0 4 . § - b a n foglaltak esetén v a n alakiságokhoz kötve, és az is csak azon esetre áll, h a a testi fogyatkozás m i a t t nevüket leírni n e m tudók s a j á t személyükben a k a r n a k váltói kötelezettséget vállalni. Más e s e t e k b e n a váltónyilatkozatok kiállításánál - eltekintve a váltóügylet formális feltételeitől - alakisá- gokra nincs szükség. Mivel a váltóügylet formáliigylet, a váltónyilatkozat érvényességéhez csak az szükséges, hogy azt a váltótörvény által megkívánt f o r m á b a n nyilvánítsák ki, és
27 Moder Tibor: Az inti nem tudó váltóképessége. Jogtudományi Közlöny, 19. évf. (1884) 15. sz. 116- 118.
28 Vö. Thöl Heinrich: Das Wechselrecht. Göttingen, 1878. 23.§
29 Moder: Az irni nem tudó váltóképessége, 116.
Serly: A m. kir. Curia legújabb határozata a váltó-törvény i.§-ára vonatkozólag, 103.
csak ilyen é r t e l e m b e n lehet azt m o n d a n i , hogy a t ö r v é n y „a váltóképeség gyakorlását alaki- ságokhoz köti".3 1
Serly írása Vásárhelyi D o m o k o s k o m á r o m i ügyvédet is véleménynyilvánításra késztette, sorai néhány h é t t e l később j e l e n t e k meg a J o g t u d o m á n y i Közlöny 1884. évi 17. s z á m á b a n .3 2
Vásárhelyi r á m u t a t , hogy azon k é r d é s b e n , ki bír és ki n e m bír s z e n v e d ő váltóképességgel, csak a v á l t ó t ö r v é n y i.§-a és az 1877. évi 20. tc. j . § m á s o d i k b e k e z d é s e3 3 a döntő. Kifejti, hogy ha a t ö r v é n y h o z ó n a k s z á n d é k á b a n állt volna megfosztani az í r á s t u d a t l a n o k a t a szen- v e d ő váltóképességtől, akkor azt „nyíltan, m a g y a r á n k i m o n d t a volna az első §-ban, hová az természete s z e r i n t tartozik",3 4 és n e m rejtette volna el a i04.§-ba, a h o n n a n Serly Antal azt kiolvasni véli. Vásárhelyi szerint a váltótörvény i.§-a világosan fogalmazza meg, hogy szen- v e d ő váltóképességgel rendelkezik az, „a ki t e r h e s szerződéseket j o g é r v é n y e s e n köthet", és az igaz, hogy ez „csak általános rendelkezés",3 5 de m i n d e n általános rendelkezés, amely sze- mélyeket b i z o n y o s jogi t u l a j d o n s á g o k k a l3 6 felruház, kiterjed m i n d e n személyre, aki ezen rendelkezés alól n i n c s kivéve. A rendelkezés alól kivételt pedig csak bizonyos kiskorúak és a teljes korú n ő k egy része képez.3 7 Mivel az í r á s t u d a t l a n o k nincsenek a kivételek között e m - lítve, rájuk az á l t a l á n o s rendelkezést kell alkalmazni. Serly azon állítását, hogy az írás- tudatlanság váltójogilag szellemi fogyatkozás, Vásárhelyi „nevetségesnek" tartja, és n e m t u d j a elképzelni, hogy a t ö r v é n y h o z ó „az í r á s t u d a t l a n o k a t , s ezek között számtalan vagyo-
31 Moder: Az irni nem tudó váltóképessége, 117.
3- Vásárhelyi Domokos: Az írástudatlanok váltóképessége. Jogtudományi Közlöny, 19. évf. (1884) 17. sz. 134. sk.
33 1877. évi 20. tc. 7.§: „A szenvedő váltóképességre nézve az 1876. évi XXVII. törvénycikk 1. §-a érin- tetlenül hagyatván, azok, a kik a jelen törvény 4., 5. és 6. §-ai szerint válnak teljeskoruakká, éltük 24. évének betöltése előtt is szenvedő váltóképességgel birnak. Vö. 4. §: Életök 18-ik évét betöltött kiskorúak teljeskoruakká válnak, ha a gyámhatóság által nagykorusittatnak.
A nagykorúsítás elhatározása előtt a szülők, nagyszülők s ezek nem létében a legközelebbi oldal- rokonok s a gyám meghallgatandó.
Nagykorusitásnak akkor van helye, ha a kiskorú saját ügyeinek vitelére elegendő képességgel és érettséggel bir.
Ha a nagykorúsítás az ezen § értelmében meghallgatottak egybehangzó véleménye alapján adatik meg, ahhoz további jóváhagyás nem szükséges, ellenkező esetben a határozat jóváhagyás végett a felsőbb gyámhatósághoz hivatalból felterjesztendő.
5.§: Kiskorúak életkoruk 18. évének betöltése után az atyának, illetőleg a gyámnak gyámhatósági- lag jóváhagyott beleegyezésével önálló ipart űzhetnek s ez által teljeskoruakká válnak.
6.§: Kiskorúak, kik életkoruk 20. évét betöltötték, teljeskoruakká válnak, ha az atyai hatalmat gya- korló atya
1. a kiskorúnak vagyonát ennek szabad rendelkezésre átadja, vagy 2, beleegyezik abba, hogy ez önálló háztartást alapítson.
Mindkét esetben a gyámhatóság jóváhagyása szükséges." (CIII)
34 Vásárhelyi: Az írástudatlanok váltóképessége, 134.
35 Serly: A m. kir. Curia legújabb határozata a váltó-törvény i.§-ára vonatkozólag, 102.
36 Vásárhelyi hangsúlyozza, hogy nem egy joggal, hanem egy jogi tulajdonsággal ruház fel a törvény.
Vö. Vásárhelyi: Az Írástudatlanok váltóképessége. 135.
37 Vannak ugyanis olyan kiskorúak, akik az 1877. évi 20. tc. (gyámsági törvény) 3.§-a szerint bizonyos terhes szerződéseket jogérvényesen köthetnek, továbbá azon nők esnek velük egy tekintet alá, akik 24. évük betöltése előtt férjhez menetelükkel nagykorúakká váltak. 1877. évi 20. tc. 3. §: „Kis- korúak, kik éltök 14. évét betöltötték, arról, a mit szolgálatuk és munkájuk által szereznek, szaba- don rendelkezhetnek, ha fentartásukról maguk gondoskodnak. 1874. évi 23. tc. 1. §: Hajadonok 24-ik életévük betöltével teljeskoruakká válnak és minden, a teljeskorusággal járó jogok élvezetébe lépnek. 2. §: Minden nő, tekintet nélkül életéveire, férjhezmenetelével teljeskoruvá lesz. (CIH)
nos és előkelő kereskedőt, mezőgazdát a szenvedő váltóképesség áldásától megfosztani akarta".3 8
A 104.§-t is megvizsgálva Vásárhelyi a r r a a következtetésre j u t , hogy ezen p a r a g r a f u s szerint a váltónyilatkozatok érvényességéhez névaláírás szükséges ugyan, d e s e m itt, sem pedig a 3. és 5. §-ban n e m követeli meg a sajátkezű aláírást. Példaként hozza a jogi szemé- lyeket, akik ugyanúgy n e m t u d n a k írni, m i n t azok, akik m á s okból írásképtelenek, de nekik is egyetlen lehetőségként a m e g h a t a l m a z á s útját javasolja ezen esetekben. Vásárhelyi sze- rint ez az út m i n d e n k i előtt nyitva áll, aki rendelkezik szenvedő váltóképességgel, tehát váltói kötelezettség m e g h a t a l m a z o t t által is vállalható. Állítását a váltótörvény i05.§-ával is igyekszik alátámasztani, amely szerint váltónyilatkozatot „mint m á s n a k m e g h a t a l m a z o t t j a "
is a l á í r h a t valaki, és m i n t b á r k i másnak, a szenvedő váltóképességgel r e n d e l k e z ő k n e k is le- het m e g h a t a l m a z o t t j a . Mivel a m e g h a t a l m a z á s t a magánjog, illetve a k e r e s k e d e l m i jog kö- rébe t a r t o z ó szerződésnek tekinti - Vásárhelyi szavaival: „a m e g h a t a l m a z á s n e m váltószer- ződés" - , nincs írásba foglaláshoz kötve, szóban is m e g k ö t h e t ő szerződés, és n i n c s kizárva, hogy a m e g h a t a l m a z á s m i n t szerződés m e g t ö r t é n t é t szükség esetén főesküvel bizonyít- sák.3 9 Egy dologban a z o n b a n igazat ad Serlynek: a m e g h a t a l m a z o t t i j o g v i s z o n y n a k ki kell t ű n n i e a váltóból, ezt szintén a i05.§-ból vezette le: „mint m á s n a k m e g h a t a l m a z o t t j a ír alá".
Összességében t e h á t Vásárhelyi a Kúriával azonos á l l á s p o n t r a helyezkedett, amellyel ter- mészetesen kiprovokálta Serly Antal viszontválaszát, amelyet a J o g t u d o m á n y i Közlöny 1884. évi 21. s z á m á n a k l a p j a i n olvashatott a polémia iránt é r d e k l ő d ő korabeli jogászság.
Serly ú j a b b megnyilatkozásában a r r a alapozta „védekezését", hogy m á r a 13. s z á m meg- jelenése előtt véleményével egyezően ítélt egy váltójogi p e r b e n a m a r o s v á s á r h e l y i királyi ítélőtábla,4 0 és ezen h a t á r o z a t o t , v a l a m i n t a n n a k indoklását ő csak „magáévá tette".4 1 To- v á b b r a is szellemi fogyatkozásnak tekinti az írástudatlanságot, sőt tovább megy: a művelt- ség és az értelmi képesség olyan alacsony f o k á n a k tartja, amely m i n d e n fogyatkozást ma- gában foglal arra nézve, hogy „az abban szenvedő a váltókötelezettségnek h o r d e r e j é r ő l ma- gának tiszta képet képesítve alkotni lehessen".4 2 Hangsúlyozza, hogy a szellemi fogyatko- zást itt jogi szempontból kell érteni, és n e m szűkebb é r t e l e m b e n vett t a n u l m á n y i hiányról van szó, h a n e m egy olyan értelmi fogyatkozásról, amely kizárja a szenvedő váltóképességet.
Serly lényegében azt igyekszik megmagyarázni, hogy k o r á b b i cikkében n e m azt állította, hogy az í r á s t u d a t l a n n e m bír szenvedő váltóképességgel, h a n e m hogy a t ö r v é n y szerint rendelkezik váltóképességgel, de ezen k é p e s s é g gyakorlati m e g v a l ó s u l á s á n a k feltétele a for- m a s á g o k b e t a r t á s a - h i s z e n az elfogadást vagy bármely váltó nyilatkozatot m a g á r a a váltóra kell r á í r n i az í r á s t u d a t l a n ugyan de jure szenvedő váltóképes, de facto a z o n b a n n e m az.
T e h á t mivel az í r á s t u d a t l a n ténylegesen n e m bír szenvedő váltóképességgel, ezt meghatal- mazott ú t j á n sem gyakorolhatja. Áttérve a Moder Tibor által írottakra, elismeri, hogy a szer- ződési képesség a szenvedő váltóképességet involválja, és a váltótörvény 104.§-a a váltó- nyilatkozat érvényességét rendszerint a névaláírástól teszi függővé, s hogy a kézjeggyel tett
:,f! Vásárhelyi: Az írástudatlanok váltóképessége, 135.
39 Vásárhelyi: Az írástudatlanok váltóképessége, 135.
40 A kérdéses döntvény számát és ennél fogva az alapul szolgáló tényállást Serly nem tette közzé, ezért jelen tanulmányban sem tudunk konkrétumokról szolgálni róla.
41 Serly Antal: Az írástudatlanok váltóképességéhez. Jogtudományi Közlöny, 19. évf. (1884) 21. sz.
164.
42 Serly itt a Moder Tibor által a Jogtudományi Közlöny egy korábbi számában hivatkozott, az Or- szággyűlés váltótörvényt tárgyaló jogügyi bizottsága által megfogalmazottakat idézi. Serly: Az írás- tudatlanok váltóképességéhez, 164.
váltónyilatkozatot csak a nevüket testi fogyatkozás m i a t t aláírni n e m t u d ó k n á l tekinti - az ott leírt feltétel mellett - érvényesnek. Ebből arra következtet, hogy szenvedő váltóképes- séggel bír ugyan m i n d e n k i , aki terhes szerződéseket j o g é r v é n y e s e n köthet, de csak úgy, h a ezen képességét a v á l t ó t ö r v é n y 2i.§-a é r t e l m é b e n n y i l v á n í t a n i , vagyis váltónyilatkozatát a váltóra ráírni is képes, azaz a váltót kiállítani vagy aláírni t u d j a . A névaláírást továbbá a
„közhitelű papírok i r á n t közönségesen meglevő kereskedelmi-forgalmi bizalom és tágabb é r t e l e m b e n a közhitel m e g r e n d i t é s e okából sem" fogadja el.4 3
A folyóirat következő s z á m a (1884. évi 22. szám) F l e i s c h n e r Samu ügyvéd levelét tette közzé, amely még Serly A n t a l imént b e m u t a t o t t cikkének m e g j e l e n é s e előtt érkezett a szer- kesztőséghez.4 4 V é l e m é n y e lényegében azonos Serlyével, ugyanis szerinte s e m kötelezheti le magát váltójogilag az í r á s t u d a t l a n e m b e r . Elismeri ugyan, hogy a váltótörvény i.§-a nem m o n d j a ki világosan az í r á s t u d a t l a n o k váltóképességének h i á n y á t , de a n n á l határozottab- b a n teszi ezt a 104.§, m e l y szerint a kézjegy nem von m a g a u t á n váltójogi kötelezettséget, kivéve, h a a testi fogyatékosságban szenvedő kénytelen azzal élni, amikor - hitelesítve - ez a szakasz megállapítja a váltókötelezettséget. Fleischner hangsúlyozza, h o g y n e m ismer olyan esetet a m a g á n j o g b a n , hogy a meghatalmazott t ö b b joggal b í r n a , m i n t a meghatal- mazó, és ellenkezik a jogi észjárásával egy olyan k o n s t r u k c i ó , amelynél fogva valakinek jogképességi jogköre csak azért szélesíttethetnék ki, mivel az illető m e g h a t a l m a z o t t segítsé- gével él. Szerinte a Kúria ítélete azt jelenti: az írástudatlan e m b e r , aki a váltó horderejét fel s e m foghatja, k ö n n y e b b e n köthet váltóügyletet, mint a művelt, de szerencsétlen ember. Az előbbinél elégséges, h a nevét kisfia vagy szomszédja írja alá, még ha í r á s b a n t ö r t é n t is a m e g h a t a l m a z á s , és ez k e v e s e b b formalitással jár, m i n t az írás-értő e m b e r n é l , akinek néha mérföldeket kell u t a z n i a aláírása hitelesítése végett, míg az í r á s t u d a t l a n e m b e r saját szo- b á j á b a n h ú z h a t j a a keresztet. Hivatkozott az általános n é m e t váltórendszabály 94. cikkére (amely szerint azon váltónyilatkozatok, amelyek névaláírás helyett keresztvonást vagy m á s kézjegyet t a r t a l m a z n a k , váltójogi hatállyal csak közjegyzői vagy bírói hitelesítés mellett bírnak4 5), amelyet a m a g y a r törvényhozás „ m e s s z e m e n ő n e k tartott", vagy azért, mert m á r akkor is a váltóképesség megszorítását célzó mozgalom befolyása alatt álltak, vagy azért, m e r t veszélyesnek t a r t o t t á k a váltóforgalmat a nép legalsóbb osztálya előtt megnyitni, és a váltókötelezettséget az í r á s t u d a t l a n földművesekre is kiterjeszteni, vagy pedig azért, mert n e m akartak ok nélkül eddigi törvényeinkkel szakítani (régi v á l t ó t ö r v é n y ü n k i4.§-a alapján ugyanis az í r á s t u d a t l a n egyáltalán n e m kötelezhette m a g á t váltóilag, és a testi fogyatkozás- b a n szenvedő is csak úgy, ha kézjegyét hitelesítette4 6). R á m u t a t továbbá, hogy bármelyik indokot is f o g a d j u k el, t ö r v é n y h o z á s u n k célszerűbbnek t a r t o t t a a n é m e t váltójogi r e n d t a r - tás 94. cikkelye helyett régi váltótörvényünk imént idézett intézkedését átvenni.4 7 Ennek következtében a régi váltótörvény i4.§-a az új váltótörvény i 0 4 . § - á b a n köszön vissza, és
4:i Serly: Az Írástudatlanok váltóképcsségéhez, 166.
44 Fleischner Samu: Az írástudatlanok váltóképességéhez. Jogtudományi Közlöny, 19. évf. (1884) 22. sz. 174. sk.
45 Borchardt, Siegfried Max: Die Allgemeine Deutsche Wechselordnung. Berlin, 1869. 579.
46 1840. évi 15. tc. 14.§: „Ha a kibocsátó irást nem tud, jegye és nevének más kézzeli aláírása törvé- nyes erővel csak akkor bir, ha a váltólevél az illető törvényhatóság, vagy törvényes bizonyság, vagy rendezett tanács által a magát lekötelezni szándékozó előtt felolvastatván, s magyaráztatván, a szo- kott mód szerint hitelesítve vagyon; három esztendővel azonban jelen törvény kihirdetése után csak az vállalhat magára törvényes erővel bíró váltói kötelezéseket, ki irást tud; - a fentebbi ren- delet csak azokra maradván fel, kik testi tehetetlenség következtében nevüket maguk alá nem Ír- hatják." (CIH)
47 Fleischner: Az írástudatlanok váltóképességéhez, 174.
mivel ezt Fleischner elég világosnak t a r t j a , megkérdőjelezi a testi f o g y a t é k o s s á g b a n szen- v e d ő k r e vonatkozó intézkedés indokoltságát. Ugyanis h a ők is k ö t h e t n e k m e g h a t a l m a z o t - t a k által váltóügyleteket, akkor ez egyszerűbb mód lenne, m i n t a kézjegy hitelesítése köz- jegyzőileg vagy bíró által. Összegezve t e h á t véleményét, b e i s m e r i , hogy b á r n a g y tisztelője a bírói karnak, a Kúria p o l é m i á t elindító ítélete által „kapacitálva n e m lett".4 8
Hogy a Kúria fent idézett ítélete ténylegesen „felborzolta" a jogászi kedélyeket, bizo- nyítja az, hogy M o d e r Tibor újfent tollat ragadott, és a J o g t u d o m á n y i Közlöny következő s z á m á b a n ismét kifejtette Serly Antaléval szemben álló és a Kúriát t á m o g a t ó véleményét.4 9
Míg Serly azt vitatja, hogy „a kérdés csak az lehet, vajon az irni n e m t u d ó a m i tételes vál- t ó j o g u n k s z e m p o n t j á b ó l oly szellemi fogyatkozásban levőnek t e k i n t e n d ő - e , m e l y reá nézve, a szenvedő váltóképességet kizárja, m i n t h o g y a törvény 104.§-a a kereszt- vagy kézjeggyel t ö r t é n t váltónyilatkozatokat váltójogi h a t á l y u a k n a k n e m tekinti," addig M o d e r helyesebben úgy teszi fel a kérdést, hogy „az í r á s t u d a t l a n vagy azért n e m lehet váltóképes, m e r t szellemi f o g y a t k o z á s b a n s z e n v e d , vagy p e d i g a z é r t , m e r t a 104.§ a k é z j e g y e t r e n d s z e r i n t kizárja, s igy az í r á s t u d a t l a n a kötelezés e m ó d j á t ó l el lévén zárva, nincs megadva neki a lehetőség, hogy magát váltóilag kötelezhesse".5 0 M o d e r a i04.§-ra alapozva v é l e m é n y é t k i m o n d j a , hogy az ún. szellemi fogyatkozás a testi fogyatkozással „egy kalap alá n e m vonható". A 104.§
kizárólag a testi fogyatkozásról szól, a m e l y miatt valaki n e m írhat alá. A szellemi fogyatko- zásról m i n t a váltói a k a r a t akadályáról n e m a váltótörvény, h a n e m a m a g á n j o g intézkedik, és ezt abból vezeti le, hogy a váltótörvény a váltóképességet a lekötelezési k é p e s s é g h e z köti, ennél fogva a váltónyilatkozatoknak - m i n t bizonyos f o r m á b a n nyilvánított a k a r a t n a k - akadályai is ugyanazok, m i n t általában a jogi akaraté.
M o d e r megjegyzi azt is, hogy azon intézkedést, mely szerint a t ö r v é n y (104.§) a kéz- jegyet rendszerint n e m engedi meg, a váltóforgalom biztonsága indokolja, t o v á b b á az a kö- r ü l m é n y , hogy a kézjegy nehezen i s m e r h e t ő fel. Ezt követően ismételten e m l é k e z t e t arra, hogy a sajátkezű névírás n e m kelléke az aláírásnak; az utánvonalazott és kézvezetés ú t j á n tett névírás is kötelező erővel bír.51 Helytelennek tartja, hogy Serly a kézvezetéssel eszközölt n é v í r á s t kézjegynek t e k i n t i , és m i n t ilyenre a 104.§-t alkalmazza, u g y a n i s - véli Moder - a 104.§ szerint csak a f o r m a az irányadó, t e h á t az, hogy a váltó aláírást vagy kézjegyet tartal- maz-e. Ha t e h á t a kézvezetéssel eszközölt névírást véleménye szerint m á r n e m lehet kéz- jegynek tekinteni, ugyanezt tekinti igaznak az utánvonalazásra is.
M o d e r szükségesnek t a r t o t t a t o v á b b á Apáthy Istvánnak, a váltótörvény-tervezet szer- zőjének e tárgyban kifejezett véleményét ismertetni: „a i()4.§-ból a z o n b a n n e m következik az, hogy azok, kik m á s m i n t testi fogyatkozás miatt irni n e m képesek, é r v é n y e s váltószer- ződést n e m köthetnek, m e r t egyrészről a váltószerződések képviselők általi megkötése ál- t a l á b a n nincs korlátolva, m e r t továbbá m á s részről az Írástudás a váltóképesség feltételét n e m képezi."5 2 Erre hivatkozva Moder azt a kérdést szegezi Serlynelc, hogy az írni n e m tudó mennyivel áll alacsonyabb fokon, illetve mennyivel nagyobb szellemi f o g y a t k o z á s b a n szen- ved, m i n t az, aki p u s z t á n csak a nevét t u d j a valahogy aláírni. A k e r e s k e d e l m i törvény 40., 43. és 44.§-aira alapozva ismételten t é v e s n e k tartja Serly véleményét. A 4 0 . § szerint a cég- vezető köteles az aláírásnál a céghez s a j á t nevét a cégvezetésre vonatkozó t o l d á s s a l csatolni,
48 Fleischner: Az írástudatlanok váltóképességéhez, 175.
4g Moder Tibor: Még egy szó az írástudatlanok váltóképességéhez. Jogtudományi Közlöny, 19. évf.
(1884) 23. sz. 180-182.
50 Moder: Még egy szó az írástudatlanok váltóképességéhez, 180.
51 Vö. Plósz: A magyar váltójog kézikönyve, 76.
52 Apáthy: Anyagi és alaki váltójog, 77.
de az ügylet akkor is é r v é n y e s n e k t e k i n t e n d ő , ha a cégvezető ebbéli m i n ő s é g é t n e m tünteti fel, és nevét a céghez n e m csatolja. Ugyanez vonatkozik a k e r e s k e d e l m i m e g h a t a l m a z o t t r a is,5 3 k ü l ö n ö s m e g h a t a l m a z á s r a pedig c s a k a k e r e s k e d e l m i m e g b í z o t t n a k v a n szüksége, a cégvezetőnek nem. E n n e k indoka, hogy a kereskedelmi törvény a kereskedelmi képviselet- nek kifelé, illetve h a r m a d i k személyek i r á n y á b a való f o g a n a t o s í t á s á t m a g a szabályozza, maga állapítja meg a képviselők jogkörét. H a tehát e j o g k ö r t kiterjesztik, ez csak külön m e g h a t a l m a z á s alapján lehetséges. Mindezek alapján M o d e r a r r a a végkövetkeztetésre jut cikkében, hogy a m e g h a t a l m a z á s ú t j á n t ö r t é n t kötelezés a m e g h a t a l m a z ó n e v é n e k egyszerű odaírásával is m e g t ö r t é n h e t , a n n á l is i n k á b b , mert a 105.§ célja n e m az volt, hogy az aláírás m ó d j á r a nézve általános szabályt állítson fel. Végiil ismételten leszögezi, hogy az aláírás két m ó d o n is, s a j á t kezűleg és m e g h a t a l m a z á s ú t j á n is „eszközölhető".
Serly Antal aljárásbíró ú r t e r m é s z e t e s e n n e m hagyhatta szó nélkül M o d e r e s z m e f u t t a t á - sát. A J o g t u d o m á n y i Közlöny 33. s z á m á b a n jelentette meg válaszát. Jelzi ugyan, hogy teljes tisztelettel hajlik meg a M o d e r által meghivatkozott külföldi és hazai t u d o m á n y o s tekinté- lyek véleménye előtt, d e t u d v a l e v ő n e k t a r t j a , hogy „az elméleti j o g t u d o m á n y a gyakorlati élet követelte opportunitásolcra épen v a l a m i érzékeny súlyt n e m igen szokott fektetni".5 4
Nem kétli, hogy Apáthy a 104.§-t úgy tervezte, hogy az a n é m e t v á l t ó r e n d t a r t á s 94.§-ával azonos legyen, de a t ö r v é n y h o z á s az e r e d e t i tervezetet sarkaiból kiforgatta, ahogyan azt m á r - az általunk is f e l j e b b idézett - Fleischner Samu is kifejtette,5 5 és a M o d e r korábbi cikkében is méltatott, a i 0 4 . § - r a vonatkozó jogügyi bizottsági indoklás5 6 is alátámasztja.
Serly szerint tehát m i n d e n kétségen kívül áll, hogy a cikksorozatot elindító, a Kúria által k i m o n d o t t jogelv helyessége feletti vitában csak az lehet d ö n t ő , mit m o n d a törvény, és nem az, mit m o n d a t u d o m á n y vagy a n n a k tekintélyes szóvivői. I s m é t F l e i s c h n e r r e hivatkozva h a n g o z t a t j a , hogy a Kúria által k i m o n d o t t jogelv „csak erőszakolt, s a t ö r v é n y e n kívül álló tényezőkkel t á m o g a t o t t m a g y a r á z a t eredménye".5 7 Arra n e m kívánt reflektálni, hogy a m a - gánjog ismeri-e a szellemi fogyatkozást m i n t a lekötelezési képesség akadályát, de kijelenti, hogy a m i a t t , hogy ez a fő akadálya a n n a k , hogy valaki ügyleteket jogérvényesen köthessen, a szellemi fogyatkozás m é g inkább kizárja a váltói akaratot, m i n t az önkívület vagy a kény- szer. Serly szerint a t ö r v é n y h o z á s n a k a i04.§-sal pedig az volt a célja, hogy kizárják az í r á s t u d a t l a n o k a t a váltóképesség gyakorlásából. Ezt n e m közvetlen intézkedéssel tette (az i.§-ban), h a n e m közvetve. Serly ennek i n d o k á t abban látja, hogy a váltóképesség bármilyen áldás is a gazdaság és a k e r e s k e d e l e m t e r é n m ű k ö d ő és a műveltség megfelelő szintjén álló személyeknél, „áldástalan és vészt hozó az a helyes vezetésre szoruló, oly m ű v e l e t l e n egyé- nekre nézve, kik még az i r n i - és olvasnitudásból álló legprimitívebb műveltség fokára sem emelkedtek". Végül azzal a kívánalmával z á r j a cikkét, hogy a p a d j o n az írni-olvasni nem tu- dók s z á m a a m i n i m u m r a , és akkor a 104.§ intézkedései a gyakorlatban m a j d önmaguktól elenyésznek.
53 Vö. Apáthy István: Kereskedelmi jog. Budapest, 1876.188., 199.
54 Serly Antal: Még egyszer az Írástudatlanok váltóképességéről. Jogtudományi Közlöny, 19. évf.
(1884) 33. sz. 260.
55 Vö. Fleischner: Az ircistudatlanok váltóképességéhez, 174.
56 Vö. Moder: Az irni nem tudó váltóképessége, 117.
57 Serly: Még egyszer az írástudatlanok váltóképességéről, 260.
A IX. Magyar Jogászgyűlés vitája a váltóképesség korlátozásáról
A IX. Magyar Jogászgyűlés 1885 s z e p t e m b e r é b e n h á r o m szakosztályban t á r g y a l t a az aktu- ális nagy h o r d e r e j ű jogi kérdéseket. A II. szakosztály volt hivatott válaszolni a r r a a kér- désre: „Kivánatos-e az 1876: XXVII. tcz.-ben a szenvedő váltóképességre vonatkozólag foglalt intézkedésnek m ó d o s í t á s a és h a igen, mily irányban?"5 8 A k é r d é s r e csak egy véle- m é n y érkezett be, Nagy Ferencé, aki jogi, történeti, közgazdasági és statisztikai t a n u l m á - nyainak e r e d m é n y e i r e t á m a s z k o d v a azt indítványozta, „ m o n d j a ki a jogászgyűlés, hogy sem a szenvedő váltóképesség korlátozását, s e m a váltóérvények bizonyos m i n i m á l i s összegétől függővé tételét n e m pártolja".5 9
T ó t h Gáspár ügyvéd azzal az indítvánnyal fordult a Jogászgyűléshez (amely a J o g t u d o - m á n y i Közlönybe írt c i k k é n e k m e g j e l e n é s é v e l egy i d ő b e n ü l é s e z e t t6 0) , h o g y m o n d j a ki:
„a szenvedő váltóképességet korlátozandónak tartja és azzal c s u p á n a productiv foglalkozá- sok önálló tagjait véli f ö l r u h á z a n d ó n a k " .6 1 Tóth az alábbi i n d o k o k a t sorolja fel a váltóképes- ség korlátozása mellett: a m a g y a r jog n e m i s m e r t e az általános váltóképességet a „legújabb időkig", a m a g y a r n é p még éretlen, és a váltót nem mint a hitelezés j ó t é k o n y előmozdítóját, h a n e m m i n t az uzsora és a törvényes f o r m á b a öltöztetett b ü n t e t l e n csalás eszközét ismerte meg. Hangsúlyozta továbbá, hogy a t á r s a d a l o m többségének „hiteligényei a váltóhitelt nem követelik, sőt ez r á j u k nézve az anyagi r o m l á s kutforrásává vált".6 2 I n d í t v á n y á b a n a váltó- képesség k o r l á t o z á s á n a k t e r j e d e l m é r e is javaslatokat tett. Csak két csoportot r u h á z n a fel váltóképességgel: az önálló kereskedőket és iparosokat kivétel nélkül, illetve azon gazdákat, földművelőket és földbirtokosokat, akik akár tulajdonosként, akár haszonbérlőként 40 hold- nál nagyobb ingatlannal rendelkeznek.6 3
Tóth Gáspár javaslatát elsőként Buchwald Lázár szabadkai ügyvéd k o m m e n t á l t a a Jog- t u d o m á n y i Közlöny h a s á b j a i n „Korlátoztassék-e a szenvedő váltóképesség?" címmel.6'1 Azon véleményének ad b e n n e hangot, hogy értekező kollégája is azon sokak közé tartozik, akik a vízzel együtt a gyereket is ki a k a r j á k önteni. Hangzatos frázisnak nevezi, hogy a tár- s a d a l o m bizonyos osztályai m á s úton k o r l á t l a n u l szerződhetnek, csak a váltóügylet idézné elő t ö n k r e m e n e t e l ü k e t , például, ha valaki jogosult b á r m i k é p p szerződni egész vagyona fe- lett, m i é r t ne legyen joga egy 100 forintos váltót aláírni? Buchwald ügyvéd ú r azt javasolja, hogy t o v á b b r a is változatlanul m a r a d j o n érvényben a váltótörvény i.§-a, a m e l y az általános váltóképességet rögzíti. N e m t a r t j a ugyanis a váltóképesség korlátozását olyan eszköznek, amely az uzsoráról és a k á r o s hitelügyletekről szóló t ö r v é n y e k n e k nagyobb érvényt sze- rezne. Hozzáteszi még, hogy Tóth téves premisszákból kiindulva téves e r e d m é n y r e jutott, ugyanis javaslatait megfogadva ügyvédeket, orvosokat, t e c h n i k u s o k a t és m á s foglalkozású intelligens egyéneket is m e g f o s z t a n á k attól a joguktól, hogy váltóra pénzt v e h e s s e n e k fel.
Kifejti, bízik a b b a n , hogy a hullámzó közvélemény nem befolyásolja a Jogászgyűlést, és az szigorúan az igazság és a célszerűség elvei szerint fog állást foglalni a váltóképesség korlá- t o z á s á n a k kérdésében.
58 I f j . dr. Neumann Sándornak a II. szakosztály munkájáról írott beszámolója alapján. Jogtudomá- nyi Közlöny, 20. évf. (1885) 40. sz. 316.
59 I f j . dr. Neumann Sándornak a II. szakosztály munkájáról írott beszámolója alapján, 316.
60 Vö. Tóth: A váltóképesség korlátozáséiról, 298.
61 Tóth: A váltóképesség korlátozásáról, 298.
62 Tóth: A váltóképesség korlátozásáról, 299.
63 Tóth: A váltóképesség korlátozásáról, 300.
64 Buchwald Lázár: Korlátoztassék-e a szenvedő váltóképesség? Jogtudományi Közlöny, 20. évf.
(1885) 41. sz. 326-327.
A Jogászgyűlés II. szakosztálya ülésének előadójaként N e u m a n n Á r m i n nagyon alapos felkészültségről adva bizonyságot f e j t e t t e ki ellenszenvét azon uralkodó á r a m l a t t a l szem- ben, amely a váltót az u z s o r a b ű n r é s z e s é n e k deklarálja. Elismerte, hogy a váltó eszköze le- het az uzsorának, de kiemeli egyúttal, hogy a szenvedő váltóképesség megszorításával az uzsora csak egy v é d b á s t y á t veszítene, m e g m a r a d n a viszont a közjegyzői okirat, az egyezség, a bón, a kereskedelmi utalvány. Az uzsora elnyomására az érvényben lévő b ü n t e t ő j o g i sza- bályokat elegendőnek t a r t j a , és szerinte nincs olyan t á r s a d a l m i osztály, a m e l y a legitim váltóhitelre ne szorulna rá. Végül hangsúlyozta, hogy a váltóforgalom n e m t ű r semmiféle megszorítást, és Nagy F e r e n c indítványát elfogadásra a j á n l j a . Ezen javaslat ellen Tolnai Antal szólalt fel, aki n e m látott veszélyt a szenvedő váltóképesség m e g s z o r í t á s á b a n , és nem i s m e r t e el, hogy ezzel a váltóforgalom m e g b é n u l n a . Indítványozta, hogy a szenvedő váltó- képességet oly f o r m á n szorítsák meg, hogy abból a p a p o k , hivatalnokok, katonatisztek, földművelők és a nők ki legyenek zárva. Murányi E n d r e h a s o n l ó felfogásból indult ki, ami- kor azt javasolta, hogy csak a kereskedők és iparosok b í r j a n a k szenvedő váltóképességgel.
W i t t m a n n Mór az előadó indítványához csatlakozva kifejtette, hogy a nemzetközi törvény- h o z á s m i n d i n k á b b a f o r m á l i s kötelezettség általánosítása felé közeledik, illetve uzsora volt és lesz, akár m e g s z o r í t j u k a váltóképességet, akár n e m . Végül az előadó ismételten a szak- osztály figyelmébe a j á n l o t t a indítványát, amelyet nagy többséggel el is fogadtak, tehát a vál- tótörvény szenvedő váltóképességgel kapcsolatos rendelkezését nem j a v a s o l t á k módosí- tani.6 5
Tóth Gáspár t e r m é s z e t e s e n válaszolt Buchwald ügyvéd ú r cikkére a J o g t u d o m á n y i Köz- löny 1885. évi 44. s z á m á b a n , de m á r a IX. Magyar Jogászgyűlés h a t á r o z a t á n a k ismereté- b e n .6 6 Álláspontja szerint Nagy Ferenc véleménye alapján a Jogászgyűlés h a t á r o z a t á n a k in- dokai között a szabadelvűség és a jogegyenlőség elvei k a p n a k főszerepet, és ezek e r e d m é - nye az általános váltóképesség proklamálása. Szerinte B u c h w a l d is az á l t a l á n o s váltóképes- ség híve, de n e m híve a f o r m a l i z m u s n a k , amely a váltójogot uralja, és e n n e k eredménye- k é n t garanciát keres az anyagi igazság érvényesülése é r d e k é b e n . Tóth, m i n t írja, az anyagi igazságot a szabadelvűség és jogegyenlőség teóriái fölé helyezi, és közelebb állónak t a r t j a m a g á t Buchwald, m i n t a Jogászgyűlés álláspontjához. A m a g a és Buchwald álláspontja kö- zött - Tóth szerint - az a különbség, hogy Buchwald c s u p á n a váltójog m e r e v formalizmusa ellen keres orvoslást, ő m a g a pedig „azon visszaélések ellen is, melyeknek tisztességi őrévé a váltót szokták alkalmazni".6" Buchwaldnak a váltóképesség korlátozásával kapcsolatos ellenérveit hét p o n t b a n cáfolja. Ezek közül a leghangsúlyosabb az, hogy a váltóhitel korlá- tozása n e m von m a g a u t á n jogfosztást. Ellenkezőleg, a s z e n v e d ő váltóképesség korlátozása jogvédelem l e n n e m i n d a z o k r a nézve, akiknek a váltóhitel csak anyagi r o m l á s á r a van. A jog- egyenlőség n e m c s a k azt v o n j a maga u t á n , hogy az állam m i n d e n polgára egyenlően gyako- rolhassa jogait, h a n e m azt is, hogy az állampolgárok vagyonbiztonsága egyenlő jogvéde- l e m b e n részesüljön. A h o g y a n a kiskorúakat gyámság alá, a személyi képességgel nem bíró- kat g o n d n o k s á g alá helyezik, úgy kell quasi gondnokságot gyakorolni azokkal szemben is, akik bizonyos hiteleszközöket saját j a v u k r a nem képesek felhasználni. T ó t h szerint m i n d e n polgár annyi és olyan j o g g a l rendelkezzen, amennyi és a m i l y e n jog gyakorlása az érdekében áll; ezt a polgár és az á l l a m jóléte egyaránt megköveteli.6 8
65 I f j . dr. Neumann Sándornak a II. szakosztály munkájáról írott beszámolója alapján, 317.
66 Tóth Gáspár: A szenvedő váltóképesség korlátozásáról. Jogtudományi Közlöny, 20. évf. (1885) 44. sz. 348. sk.
67 Tóth: A szenvedő váltóképesség korlátozásáról, 349.
68 Tóth: A szenvedő váltóképesség korlátozásáról, 349.
Összegzés
J e l e n t a n u l m á n y b a n a d u a l i z m u s k o r á n a k magyarországi statisztikai a d a t a i r a támaszkodva k í v á n t u k igazolni, hogy az í r á s t u d a t l a n s á g az ország l a k o s s á g á n a k c s a k n e m felét érintette, az írni és olvasni t u d á s h o z pedig olyan közjogi és m a g á n j o g i jogosítványok kapcsolódtak, m i n t a választójog és a váltóképesség. Mivel több mint nyolcmillió fő volt a n a l f a b é t a , indo- kolt volt a d u a l i z m u s d e r e k á n n a p i r e n d r e tűzni ezen t ö m e g e k j o g a i n a k és jogosítványainak kiterjesztését. A korabeli közvéleményt okkal foglalkoztatta az a kérdés, hogy részesülhet- nek-e, és ha igen, milyen m ó d o n g y a k o r o l h a t j á k azon j o g u k a t az í r á s t u d a t l a n o k , hogy váltói kötelezettséget vállaljanak, azaz megfoszthatók-e a váltóhitel lehetőségétől „pusztán" az írni t u d á s képességének h i á n y a miatt. A M o n a r c h i a területén virágzott a váltóügylet, így é r t h e t ő , hogy a J o g t u d o m á n y i Közlöny oldalain rendszeresen napvilágra k e r ü l t e k azon jo- gászi vélemények, a m e l y e k az í r á s t u d a t l a n o k váltóképességének teljessége vagy korlátozása mellett tették le voksukat. Mivel a váltóképesség korlátozása a korabeli j a v a s l a t o k szerint a 40 h o l d n á l kisebb f ö l d ö n gazdálkodókat és a nem termelő m u n k á t végző (viszont képzett- séget igénylő) foglalkozásúakat s ú j t o t t a volna elsősorban, a t á r s a d a l o m j e l e n t ő s h á n y a d a esett volna el a váltóhitel lehetőségétől. A lefolytatott vita végiil a korlátozás ellen fellépők álláspontját erősítette meg. A dualizmus idején az írástudatlanok is k a p h a t t a k t e h á t váltó- hitelt, meghatalmazás ú t j á n vállalhattak váltójogi kötelezettséget, vagy pedig a m á s által tollal (ironnal) előírt nevüket u t á n a vonalazták, illetve valaki vezette kezüket a névaláírás során.6 9
A váltóképesség k é r d é s e a d u a l i z m u s második p e r i ó d u s á b a n is ú j r a és ú j r a t é m a k é n t szolgált jogászkörökben. Nagy Ferenc 1 9 0 6 - b a n az 1876. évi váltótörvény 3 0 . évfordulójá- nak alkalmából így foglalta össze gyakorlati tapasztalatait: „arról szó sem lehet, hogy az ál- t a l á n o s váltóképességet visszacsináljuk; a váltó sokkal univerzálisabb eszköz, s e m h o g y an- nak nagy előnyeit b á r k i t ő l m e g lehessen tagadni, s ha visszaélések t ö r t é n n e k , azok ellen n e m a váltóképesség megszorítása által, h a n e m más, nevezetesen b ü n t e t ő j o g i eszközökkel kell védelmet és orvoslást nyújtani".7 0
A 20. század első évtizede hozta el az egységes nemzetközi váltójog e s z m é j é n e k gya- korlatba t ö r t é n ő átültetését. Ez több l é p é s b e n valósult meg, amelyek közül a Nemzetközi Jogi Egyesület B u d a p e s t e n (1908-ban) m e g t a r t o t t 25. k o n g r e s s z u s a tárgyalt a váltóképes- ség nemzetközi egységesítéséről. A h a r m i n c évvel k o r á b b a n B r é m á b a n m e g a l k o t o t t 1111.
b r é m a i szabályokhoz h a s o n l ó a n a b u d a p e s t i kongresszus is szabályzata élére állította azt a tételt, hogy a váltóképességet az általános szerződési képesség határozza meg.7 1 A nemzet- közileg egységes váltójogot végül is csak 1912-ben a Hágában m e g r e n d e z e t t n e m z e t k ö z i vál- tójogi értekezlet alkotta meg. Hazánk is élénk szerepet vállalt a m u n k a f o l y a m a t o k b a n , és az egyezményt közvetlenül létrejöttekor a h á g a i értekezleten aláírtuk. Ezt az egyezményt az igazságügyi k o r m á n y z a t a törvényhozás elé terjesztette az új m a g y a r v á l t ó t ö r v é n y j a v a s l a t á - val együtt. A tervezet a váltóképesség k é r d é s é b e n f e n n t a r t o t t a az 1876. évi szabályt, de az írni n e m t u d ó k kötelezettségvállalásánál a 1876-os rendelkezéssel s z e m b e n e r ő s e b b biztosí- tékokat nyújtott, amelyek egyrészt kizárták azt, hogy az írni n e m t u d ó t u d a t l a n s á g á v a l visz- szaéljenek, másrészt a z o n b a n n e m zárták el teljesen az írni n e m t u d ó t a rá n é z v e esetleg kedvezőbb váltóhitel igénybevételétől.7 2 Az ú j v á l t ó t ö r v é n y j a v a s l a t a a z o n b a n a világháború miatt csak tervezet m a r a d t .
69 Plósz: A magyar váltójog kezikönyve, 116.
70 Nagy Ferenc: Visszapillantás kereskedelmi és váltótörvényünk 30 esztendejére. Jogtudományi Közlöny, 41. évf. (1906) 45. sz. 380.
71 Hantos Elemér: A nemzetközi egységes váltójog vezérelvei (Budapesti szabályok). Jogtudományi Közlöny, 43. évf. (1908) 44. sz. 352.
72 Fodor Ármin: Az új magyar váltótörvény javaslata. Jogtudományi Közlöny, 50. ért. (1914) 5. sz. 42. sk.
I L D I K Ó B A B J Á K
The Liability of the Illiterate on Bills of Exchange during the Dual Monarchy
In the era of the Dual Monarchy, almost half of the H u n g a r i a n population was unable to write a n d / o r read, and t h e public showed great concern a b o u t the question: could the illit- erate take liability on bills of exchange? First, the paper discusses the role of illiteracy in t h e exchange law. Bills of exchange were widely used all over the Monarchy, so it was obvi- ous that on the pages of t h e Journal of Jurisprudence legal professionals published their view of the problems with liability on bills. The debate started with a S u p r e m e Court deci- sion in 1883. The a r g u m e n t s and counter-arguments of s o m e famous jurists sent to the pa- per are described: as t h e limitation of liability on bills of exchange - as it was seen in the age - would mostly affect smallholders and people having unproductive professions (with qualification), the significant proportion of society would lose the chance of getting credit 011 bills of exchange. We prove that the proposals were intended to influence not only pub- lic opinion but also the 9th Hungarian J u r i s t Assembly, having a session j u s t then. Thanks to the decision of the Assembly, the illiterate could get credit on bills of exchange: they could take liability on bills of exchange by delegation of authority or they could draw their names outlined on the p a p e r by somebody else, or somebody could lead their hand when
"singing" their names.
