M ű v é s z e t
Pituk József és az itáliai életérzés
OLASZ SZÍNEKBŐL SZÜLETŐ FÉNYPOÉZIS
„Életem egyik legnagyobb élménye a kert. A Paradicsom, az elveszett. Fától fáig zarándo- kolok, és Aki adta a Fényt és gyönyörködteti a szemet, illatok, zamatok tiszta örömét nyújtja” – írta Pituk József egy saját magáról szóló, lírai hangvételű könyvben.
Magyar volt, Magyarországon élt a festőművész, de a magyar állam még az 1960–
1980-as időszakban sem ismerte el, pontosabban: mellőzte művészetét.
Külföldön elismerés övezi, méltányolják rajztudását, értékelik kolorizmusát. Sikert si- kerre halmoz, itthon pedig konok hallgatás veszi körül. Az állam részéről még az említett 60-as, 80-as évek egyházi megrendelései is csak visszautasítást váltottak ki. (Az egyházi megrendelések közül legjelentősebb, Pituk színes üvegablakai között is nagy jelentőségű állomás a budapesti Szent István Bazilika Szent Jobb kápolnája. Itt hat, Árpád-házi szen- tet ábrázoló ablaka áll, amelyeket új keletű hanyagság miatt ma az egyház is elhallgat. Ez különösen fontos, mert a Szent István Bazilika a turizmusnak is egyik központi témája – de az alkotó neve nem hangzik el, nevét még a Szent Jobb kápolnában sem tüntetik föl.)
Művei külföldön a belőlük sugárzó hit és humánum erejével hatnak nézőikre. Nem véletlen, hogy elsősorban éppen Olaszország fogadja szívébe, megérti és megérzi művé- szetét, mondanivalóját.
1975-ben Milánóban nagydíjat nyer. Felfedezik és meghívják Ausztriába, Hollandiába, Finnországba, Németországba úgyszintén. Bécsi kiállítása után, 1970-ben mintegy száz alkotását láthatják az érdeklődők a Stift Göttweig termeiben. Ezekben az években egyéb- ként négy felkérésnek tesz eleget, kettő Ausztriából, kettő pedig Olaszországból érkezik.
Igen érdekes, amit az 1975-ös milánói kiállítás katalógusában Galileo Gentile művészeti író állapít meg róla. Szerinte a művészete és élete közötti viszonyra elsősorban az egyen- súly és a kölcsönösség jellemző, nincs benne eltérés és ellentmondás.
Nagyszabású bemutatók keretében olajfestmények, rézkarcok, Dante-illusztrációk és tusrajzok képviselik művészetét. Szinte fél Európában hírnevet szerzett önmagának és nemzetének az az ember, aki 1906-ban született az akkori Magyarországon, Selmec- bányán (ma Bańska Stiavnica, Szlovákia) és 1991-ben halt meg Budapesten.
Pituk József az 1930-as években Glatz Oszkár (jelentős magyar festő és művészpeda- gógus) növendékeként indult. A természetelvű festészet útját járta. Ebben a felfogásban vallott környezetéről tájképekben, életképekben, rézkarcokban, nagyszerű portrékban és filozofikusan elmélkedő, olykor groteszk hangütésű grafikáin. Művészete tágas művelő- déstörténeti érdeklődésének tükrét is adja. Az életmű ismeretében elmondható, hogy ke- rülte a tünékeny stílusirányzatokat, megtagadta az 1950-es évekre jellemző pártos realiz- must, elutasította az esztétikai nihilizmust és nem hódolt az absztrakciónak sem.
104 tiszatáj
Akár olajat, akár temperát, akvarellt, gouache-t használt, művein impresszív hangu- latok varázsa jelenik meg: a fényözönbe foglalt, a napi gondokon felülemelkedő derű. El- sőrendű kolorista volt, aki a színekben rejlő fényhatásokat szuggesztív erővel használta ki.
Festészete: színekből születő fénypoézis. Olyasmi, amire azt lehetne mondani: élet- érzés.
Keresztény gondolkodású, mélyen istenhívő ember volt. Életének ez éppúgy termé- szetes része, mint a művészet: a Szépség és az Igazság keresése.
Pituk József művészeti erényei, életszeretete és színharmóniáinak gazdagsága teljes ragyogásában a templomok számára álmodott és megvalósított üvegfestményeiből árad.
Örömteli, derűs hite a Szépség és Örökkévalóság párosában csendül ki legtisztábban.
Lényeges optikai tudnivalók ismeretében tervezi és valósítja meg a monumentális mű- veket.
Rajzművészete merőben más világot kutat és jár be. Rajzain és rézkarcain a filozofikus hajlamú, erős intellektussal megáldott mester nyilatkozik meg, aki mind gyakrabban for- dult a magyar és a világirodalom egy-egy remekéhez, mint forráshoz.
Grafikáin – az egyetemes érvényű kérdések felvetésén túl – életünk belső fonákságai, visszásságai, ellentmondásai foglalkoztatták. Munkásságában sokféle eljárást és módszert alkalmazott, tusrajzot, rézkarcot, litográfiát és másokat. Kiváló rajzkészsége remekművek illusztrálása közben bontakozott ki úgy szakmailag, mint tartalmilag. A próféták, az evan- gélisták, Homérosz, Dante, Cervantes révén mond véleményt az ember történelmi sorsá- nak fordulatairól. Véleményt mond azokról a felmagasztaló konzekvenciákról, amelyekkel a tudomány, a képzelet, a megérzés hőseinek, vértanúinak áldozatkészsége, elszánt hűsé- gük és hitük jár.
A legmaradandóbb és legteljesebb élményt Dante Isteni Színjátékhoz született illuszt- rációi jelentik. Szinte hömpölyögve, egyik a másikon átbukva kergetik egymást vonalak és gondolatok.
Pituk József műve sokkal több – és más is – mint csupán a ghibellin-pártköltemény- hez fűzött, figurális képkíséret. Rajzművészeti parafrázist alkotott. Megközelítőleg 15 év alkotómunkájával az 1980-as évek közepéig a Divina Commediához száz tusrajz született, ezen felül több jelenetet rézkarcban is megformált. A Pokol, a Purgatórium és a Paradi- csom egyes részleteihez készült legszebb lapokkal találkozott Milánó értő közönsége 1975- ben. A művész többek között éppen ennek a művészi munkának elismeréseként (is) kapta meg a már említett nagydíjat.
Munkáin érzékletesen ábrázolja az élhető olasz kisváros, a 20–40 ezer lakosú település életét, hangulatait. Különös affinitása van az itáliai életérzés ábrázolásához. Olaszorszá- gon belül sikert és elismerést arattak képei többek között Padovában, Bassano del Grap- pában, Firenzében – a neve és célja miatt mindenképpen illetékesnek tekintendő Galleria
„Casa di Dante” kiállítótermében –, valamint Velencében és Vicenzában is.
Szerette a kertet – áll saját vallomásában. Ezzel – és az elismerésekkel – együtt ismét és ismét visszatért Budapestre, Fő utcai, kert nélküli, ötödik emeleti műteremlakásába.
Benedek Katalin
