• Nem Talált Eredményt

KISS MÓNIKA HEGEDŰMŰVÉSZ KERESZTÉNY ÉS ZENEI TÁRGYÚ KÖLTEMÉNYEI ÉS RAJZAI

N/A
N/A
Protected

Academic year: 2022

Ossza meg "KISS MÓNIKA HEGEDŰMŰVÉSZ KERESZTÉNY ÉS ZENEI TÁRGYÚ KÖLTEMÉNYEI ÉS RAJZAI"

Copied!
12
0
0

Teljes szövegt

(1)

KISS MÓNIKA HEGEDŰMŰVÉSZ

KERESZTÉNY ÉS ZENEI TÁRGYÚ KÖLTEMÉNYEI ÉS RAJZAI

1968. június 7-én születtem Kecskeméten.

13 éves koromtól zenei tanulmányaimat Szegeden folytattam egy évig, majd 1981 őszén kerültem fel Budapestre a Zeneakadémia előkészítő tagozatára.

Kitűnő hegedűtanáraim voltak: Pallagi János és Bánfalvi Béla.

A középiskolai és főiskolai évek befejezéseként 1991-ben kaptam meg a hegedűművészi diplomát. Emlékezetesek számomra a hegedű mesterkurzusok, melyeken részt vehettem: Olaszországban Zsigmondy Dénes, valamint az Akadémián Fenyves Lóránt és Ruggiero Ricci kurzusai.

Zenekari munkával kezdődött az önálló életem: 1991-től két éven át a Magyar Állami Operaház Zenekarában dolgoztam, majd 1993 és 2008 között a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarában játszottam az első hegedűszólamban. 2008-ban egészségi okból abba kellett hagynom a zenei pályát.

De később még gyerekeknek óvodában, időseknek nyugdíjasházakban, kórházban és börtönben is sikerült örömet szerezni a hegedűjátékkal.

(2)

2004-ben Medjugorjében találkoztam és összebarátkoztam Dumitrescu Melindával, egy erdélyi lánnyal, aki ott hegedült a szentmiséken, csodálatosan.

Ennek az útnak a hatására született meg a Zenei áhítat c. dvd-lemezem 2007- ben.

2012-ben férjem és édesanyám elhunyt, 2014-ben pedig édesapám is.

Nélkülük bizony sötétebb és szomorúbb lett az életem!

Talán ezekből a fájdalmakból is nőttek ki a későbbi kegyelmi ajándékok:

A versírás, gondolatok, történetek írása, és a rajzolás.

Szeretettel kívánom, hogy ezeknek gyümölcsei lehessenek több embertársam lelki örömére és gazdagodására!

I.

VERSEK

HA JÖN AZ ŐSZ

Búcsúzó nyár Fényeit Meleg könnye

Cseppjeit

Méz-ízét Utoljára Lelkem még Magába zárja

Lélek-mezőn Söpör a szél

(3)

Isten tudja Miket mesél

Emlékeket Összekócol Bús szíveket Meg-megborzol

Keresztülfúj Szív-kerteken Szerelem-szárny

Messze rebben

Kialszik a Szív parazsa

Kell lennie Ki meggyújtja

Újra lehel S szít lángokat

Arany fényű Új vágyakat

Mely megmarad Sosem múlik

Hűen kitart Új tavaszig

S azon túl is Messzeségbe

Elkísér az Örök földre

Hol már nincs ősz Csak tavasz, nyár

Örök vigasz Balzsama vár

Jöhet az ősz Átölelem Szív-virágom

Áttelelem

(4)

Remény-fákat Ültetek Selymes tavaszt

Nevetek.

HAZAFELÉ Egyetlen út Vezet haza Szeretetnek Szelíd szava

Emlékeket Nem ereszti A szív karja Összegyűjti

Gondossággal Válogatja Fájó tövist Mind kiszórja

Szívbe mélyen Világít be Kegyelemnek

Jóság-fénye

Rosszért mindig Jót fizetni Nagy tartozást

Elengedni

Rosszért-jóért Hálálkodni Szégyen-tettet

Mindet bánni

Lényünk mélye Növekedjen Egyre adjon Csendesedjen

(5)

Lélek-otthon Felékesül Szív öröme Széppé mélyül

Felhő-harang Hívón csendül

Vállainkra Békesség ül

Új utakat Nem keresni

Isten-kézből Elfogadni

Test már alig Ér valamit

Hazafelé Lélek lendít

Isten szárnyán Felé szállunk

Hazarepül Minden vágyunk.

MEGBOCSÁTÁS

Ha megbocsátok Görcsöt oldok Ha nem bocsátok

Belül fájok

Bánat-felhők Sosem múlnak

Haragosan Esőt sírnak

Kergethetném Szétfújhatnám Sebzett szívem

(6)

Megcsókolnám

Elűzhetném Messze fújnám

Tőr-döfésed Megáldanám

Megbocsátok Átkarolok Minden bántást

Elhullajtok

Isten Lelke Fényesítse Lelkemet Megékesítse

Megbocsátok Elengedek Fájdalmakat

Elfelejtek Irgalomnak Nagy palástját

Terítse rám Szív-ruháját

Kegyelemnek Bő forrását Árassza rám

Zuhatagát

Megbocsátok Átölelek Isten-szívben

Békét lelek.

Október 2-a az Őrangyalok ünnepnapja. Kaptam Tőlük egy kis ajándékot – egy vonalat, és néhány strófát – szeretettel osztom meg Mindenkivel.

ANGYAL-VERS

(7)

Borús felhők Rétegén túl Hol az árnyék Napfénybe fúl

Angyal-táncot Lejtenek Fénylő égi Szellemek

Hinni, mit a Szem nem lát Vágyni, mit a Szív még lát

Angyal-harang Megcsendül Szférák hangja

Felzendül Nyit az égi

Bálterem Égi Király

Megjelen

Boldog az, ki Hallhatja Ámuló szív

Láthatja

Lent a földön Néma vágy Angyal suhan

Mennyen át

Belibben Az ablakon

Felragyog Bús vállakon

Szomorú köd

(8)

Arrébb libben Fény áramlik Égi lényben

Csend-függönyt tár Szelíd hangja

Megkondul a Szív harangja

Érintése Simogatás Bú-oszlató Vigasztalás

Borús felhők Rétegén át Hol a szem már

Semmit se lát

Angyal-táncot Lejtenek Égi szívek Felkérnek.

Rajzok 1

http://www.parlando.hu/2018/2018-8/Kiss.pdf

II.

Rajzok

1.

Krisztus arc I-II.

Jó pásztor Honvágy Isten védelmében

Jézus a szőlőtő Többet értek a verebeknél Mennyei Atyám szívében Mennyei Atyám szívében (változat)

(9)

Kegyelemmel teljes

Gyümölcsoltó Boldogasszony (arany) Gyümölcsoltó Boldogasszony (ezüst)

Az imádság rejteke Üdvözlő Angyal Angyali vigasztalás

Őrangyal Hódoló angyal A Lélek virága Szent József Kis Szent Teréz

Szent Erzsébet Szent Erzsébet és Lajos Gyertyaszentelő Boldogasszony

Mennyei oltalom Sérülés Lélek-mentő

Jézus Segítő kéz Gyermeki segítség

Vigasztalás Szívek összetartozása

A szerelem keresztje A szerelem keresztje (piros)

Lángoló szív Világ világossága Élő tabernákulum

Krisztus-virág

Jézus a szántóföldbe rejtett kincs A szív harca

Angyalok találkozása Rejtőzködő angyal Tavaszi fa – egy vonallal

Tulipán-szerelem Szív-virág

Három-madaras tulipán Kéz-liliom

A hegedű szeretete A zene bálkirálynője A zene bálkirálynője (változat)

Szabad egy táncra?

Szerelmes violinkulcsok Tulipános kereszt

(10)

Szívek barátsága Fecske-szívek

Szív-kereszt

Rajzok 2

http://www.parlando.hu/2018/2018-8/Kiss2.pdf

2.

Mária és Erzsébet Karácsony éjjel

Karácsony Áldott Istenanyaság

Újszülött Isten Egyszülött Fiát adta Karácsonyi angyalok

Szépséges Szívláng Szent Szív Betlehemi Jászol

Boldogságos Betlehemi Csillag

Jászol és kereszt Elégő áldozat Értünk égő szeretet A szeretet misztériuma

Feltámadás

A két legnagyobb szeretet Osztozás

A kereszt ragyogása Győzelem a halál fölött

A szeretet csodája A legszentebb Király

Az utolsó vacsora Nagypénteki feltámadás Pünkösd szívvel-lélekkel

Együtt a szeretetben A szeretet türelmes várakozása

Szeretet-lángok Felhő-galamb

A keresztvetés szabadító hatalma A szabadság ára

Pünkösd a szívekben Hazafelé

(11)

Szív és lélek

Rajzok 3

http://www.parlando.hu/2018/2018-8/Kiss3.pdf

Fecske-udvarlás Cirenei Simon

Élő Kereszt Jézus Fénye

A Fény a sötétben ragyog (Jn 1; 5

Rajzok 4

http://www.parlando.hu/2018/2018-8/Kiss4.pdf

Őrangyal

(12)

Kiss Mónika: Jézus hangja

Hivatkozások

KAPCSOLÓDÓ DOKUMENTUMOK

A nógrádi (Nógrád megye) római katolikus templom hasonló témájú oltárképén pedig Szent István királynak Szent Imre, Szent László, Árpád-házi Szent Erzsébet és Boldog

Ugyanakkor megjegyzendő, hogy Portugáliai Szent Erzsébet coimbrai kul- tusza ambivalens kapcsolatban állt az Árpád-házi szent európai népszerűsé- gével.. Kezdetben jellemző

51 1350-ben a pápa a fölszentelés napjára egyévi és negyvennapi búcsút adott többek között Szent Adalbert, Szent Erzsébet, Szent Gellért, Szent Imre, Szent István,

Gertrud Boldog Gertrud, szűz, Szent Erzsébet leánya Gizella Boldog Gizella, Szent István házastársa Günther Szent Günther remete, Szent István sógora. György

Gertrud Boldog Gertrud, szűz, Szent Erzsébet leánya Gizella Boldog Gizella, Szent István házastársa Günther Szent Günther remete, Szent István sógora. György

védőszentjei: Szent Adalbert püspök, Szent István király, Szent Imre herceg, Szent László király, Szent Mór és Szent Gellért püspökök, Szent Erzsébet asz- szony, Szent

Így a továbbiakban három búcsús és egyben körmeneti zászló – Páduai Szent Antal, Jézus Szíve, Mária Szíve, Szent Imre és Árpád-házi Szent Erzsébet

Így a továbbiakban három búcsús és egyben körmeneti zászló – Páduai Szent Antal, Jézus Szíve, Mária Szíve, Szent Imre és Árpád-házi Szent Erzsébet