dés hogyan befolyásolja a különféle életmódeleme- ket. Az idősek megélhetési viszonyait és fogyasztási szerkezetét Salamin Pálné és Keszthelyiné Rédei Mária mutatta be, a Háztartási Költségvetési Felvé- tel adatai alapján. Megtudhattuk, hogy hányan élnek csak idősekből álló, illetve vegyes korösszetételű háztartásokban. Ezt követően az idősek nyugdíj mel- letti foglalkoztatási lehetőségeiről, iskolai végzettsé- géről és jövedelmi helyzetéről volt szó, összevetve a hasonló típusú (egyedül élő, illetve ún. házaspáros) 60 éves kor alatti háztartásokéval. Végezetül jöve- delmi helyzetük szubjektív megítélése került szóba.
Az előadás második részében a szerzők az idős ház- tartások kiadási színvonalát és szerkezetét mutatták be, összehasonlítva az azonos háztartástípusú, azo- nos településen élő 60 év alatti korcsoporttal. Vizs- gálták továbbá az idős háztartásokon belül a szegé- nyebb és gazdagabb rétegek fogyasztási sajátossága- it is. Kiemelten foglalkoztak az idős háztartások leg- jelentősebb kiadási tételeivel (élelmiszerek, lakás- fenntartás, egészségügyi kiadások).
A kistérségi és helyi folyamatok specialitásaira irányította a figyelmet Szónokyné Ancsin Gabriella, aki az öregedést mint sajátos demográfiai folyamatot elemezte Szeged példáján. Az általános viszonyok felvázolása után jellegzetes, többségében időskorúak által lakott városrészeket mutatott be. Megvilágította az öregek elkülönülésének mechanizmusait és felvil- lantotta annak helyi következményeit.
Ezt követően Virágh Eszter tartott előadást „La- kossági vélemények az öregekről” címmel. Megtud- hattuk, hogy az idősek elsősorban gyermekeik élete, életkörülményei, biztonsága, a családjuk és maguk
egészségi állapota, valamint a megözvegyülés, egyedül maradás miatt aggódnak. Az idős emberek akkor érzik magukat igazán öregnek, amikor már megromlott az egészségi állapotuk, nem tudják ma- gukat ellátni, másokra vannak utalva.
Falussy Béla az idősek időfelhasználását jelle- mezte, kitérve az időfelhasználás nagy szerkezeti egységeiben bekövetkező változásokra, a háztartás- és családösszetétel változásából következő egyedül- létre, valamint a korán csökkenő fizikai aktivitás ha- tásaira.
Az időskori bűnözést vizsgálta Vavró István a jogerősen elítéltek adatai alapján, mert ebben az esetben már sem a bűnösség kérdése, sem a cselek- mény minősítése nem tehető vitássá. Áttekintést kaptunk az időskorú elítéltek adatairól, nemek, élet- kor, családi állapot, iskolai végzettség és előélet sze- rinti megoszlásáról, összehasonlítva ezeket a fiata- labb évjáratokhoz tartozó elítéltek összetételével.
Sebestény István az időskorúak részvételét jel- lemezte az országos és a helyi politikában, hangsú- lyozva, hogy a pártokon belül fiatalítás zajlott le.
Látványos ábrákat mutatott be az időskorúak számá- nak, arányának változásáról a törvényhozásban, frakciók szerinti megoszlásukról, 1990 és 2002 kö- zött.
A hozzászólásokat követően, a nap végén Har- csa István, a KSH főosztályvezetője mondott zárszót és megköszönte a konferencia előadóinak, résztve- vőinek és szervezőinek a közreműködést.
Dóra Ilona
A SZEGÉNYSÉG ÉS A TÁRSADALMI KIREKESZTŐDÉS
A Magyar Statisztikai Társaság Társadalomsta- tisztikai Szakosztálya 2003. december 1-jén és 2-án konferenciát szervezett „A szegénység és a társa- dalmi kirekesztődés” címmel. A konferencia a „Tár- sadalmi egyenlőtlenségek és a kirekesztődés” prog- ram keretében került megrendezésre, célja pedig az volt, hogy bemutassa a kormányzat szegénység és társadalmi kirekesztődés elleni politikájának főbb elemeit. Ugyanakkor ismertette azt a statisztikai programot, amely a szegénység és a társadalmi kire- kesztődés által veszélyeztetett és érintett társadalmi csoportok jellemzőiről, életkörülményeiről ad képet.
A kétnapos tanácskozást dr. Vukovich Gabriella, a KSH elnökhelyettese nyitotta meg.
A konferencia első előadását Oross Jolán az Egészségügyi Szociális és Családügyi Minisztérium (ESZCSM) Szociális Stratégiai Önálló osztályának
vezetője tartotta, a „Társadalmi kirekesztettség elleni küzdelem” címmel. Előadásában kiemelte az Euró- pai Unió társadalmi kirekesztődés elleni stratégiájá- nak célkitűzéseit, amelyek négy pontban foglalhatók össze: 1. a foglalkoztatottság lehetővé tétele és a for- rásokhoz, jogokhoz, javakhoz és szolgáltatásokhoz való hozzáférés biztosítása mindenki számára; 2. a társadalmi kirekesztődés kockázatának elkerülése, azaz a veszélyeztetett társadalmi csoportok védelme;
3. a legelesettebbek segítése, és végül 4. annak elő- segítése, hogy a kirekesztődés elleni küzdelem minél szélesebb társadalmi összefogás mellett, azaz min- den érintett kormányzati és civil szereplő bevonásá- val történjen. Magyarország több ponton is kapcso- lódik az EU programjához. Többek között a 2003.
év végén készült el a társadalmi befogadásról szóló közös memorandum, amely tartalmazza a szegény-
ség és a társadalmi kirekesztődés területén jelentke- ző alapvető kihívásokat és feladatokat, és amely megalapozza az ún. nemzeti cselekvési tervet. A memorandum a hazai kihívások sorában olyan terü- leteket emel ki, mint például a foglalkoztatási ráta növelése, a rugalmas és atipikus foglalkoztatási for- mák erősítése, a munkaerő-piaci igényeket jobban kielégítő oktatás, az egészségügyi és a szociális ellá- tórendszer fejlesztése, a megfelelő lakhatáshoz való hozzáférés biztosítása. A memorandum kiemeli a fo- lyamatok jobb megértését és követését biztosító, több területen a nemzetközi összehasonlítás lehető- ségét is nyújtó adatok szükségességét.
A területre vonatkozó adatgyűjtések rendszeré- nek kialakítása már 2002-ben elkezdődött a Közpon- ti Statisztikai Hivatalban (KSH). A konferencia má- sodik előadása ezt a munkát ismertette, és bemutatta a 2005-ben induló EU-SILC (Statistics on Income and Living Conditions) programot. Ez utóbbi célja a jövedelemegyenlőtlenségek és az életkörülményeket meghatározó erőforrások, valamint magukban az életkörülményekben megjelenő egyenlőtlenségek vizsgálata. Monostori Judit ismertette azokat a mun- kálatokat, amelyek kiterjedtek a KSH eddigi adat- gyűjtéseiből származó adatok másodelemzésére, a témára vonatkozó társadalmi jelzőszámok kidolgo- zására, új adatgyűjtési programok (ezek között az EU-SILC) kidolgozására és a módszertani munkák- ra. Bemutatta a társadalmi jelzőszámok rendszerét, amely a szegénység területén kiterjed a jövedelmi pozícióra, a fogyasztásra, a lakásra és a lakókörül- ményekre, valamint a halmozott szegénységre. A társadalmi kirekesztődés területén pedig a munka- erő-piaci helyzetre, az iskolában és az iskolarendsze- ren kívül megszerzett tudásra, a szociális ellátórend- szerhez való hozzáférésre, az intézményekből, szol- gáltatásokból való kirekesztődésre, a térbeli kire- kesztődésre és a társas kötelékekből való kiszaka- dásra. A KSH-ban kidolgozott adatgyűjtési rendszer az EU-SILC (Változó Életkörülmények Adatfelvé- tel) mellett, mindezen területeket magában foglalva kiterjed az ún. Nemzeti Programra (Életkörülmé- nyek – Társas kapcsolatok Adatfelvétel) és a célzott felvételekre, amelyek olyan társadalmi csoportok vizsgálatát tűzik ki célként, mint például a romák.
Az első nap további előadásai az életciklus kü- lönböző szakaszaihoz kapcsolódóan elemezték a szegénység és a társadalmi kirekesztődés jelenségét.
Darvas Ágnes „Társadalmi kirekesztődés a gyer- mekkorban” címmel tartott előadást, amelynek A.
Sen szegénység és társadalmi kirekesztődés értelme- zése adta meg a keretet. Tausz Katalinnal folytatott kutatásuk kiindulópontja az volt, hogy a gyermek- szegénység a felnőttek vagy a háztartások szegény-
ségétől eltérő tartalmakat is rejt, hiszen a gyermeki szükségletek sok tekintetben mások, mint a felnőttek szükségletei. Továbbá, hogy a többszörösen hátrá- nyos helyzet hatással van a gyermekek pszichoszociális fejlődésére. Ez pedig a szegénység újratermelődéséhez vezethet, ami növelheti a későb- bi társadalmi kirekesztettség bekövetkeztének koc- kázatát. A pszichoszociális fejlődést veszélyeztető tényezők sorában az előadó kiemelte a hátrányos szociodemográfiai helyzetnek, a jövedelmi szegény- ségnek, az alapvető fizikai szükséglet kielégítéshez nélkülözhetetlen javak hiányának, a gyermekek éle- tében releváns vagy esélyteremtő tevékenységek végzésétől való megfosztottságnak, vagy korláto- zottságának, az emberi kapcsolatok hiányának, és az értékrendszer, a szocializáció sajátosságainak szere- pét. A kutatók mindezeket a dimenziókat vizsgálva végeztek 2003-ban egy kérdőíves felmérést egy ezer főre kiterjedő mintán. A megkérdezettek 12–14 éves gyermekek és szüleik voltak. Az előadás ennek a felmérésnek a főbb eredményeit ismertette.
A következő előadó „Szelekció és differenciálás”
címmel, a társadalmi kirekesztődés jelenségét az okta- tás területén vizsgálta. Lannert Judit előadásában az óvodától a középfokú oktatási szintig, valamint a fel- nőttképzésben követhettük végig mindazokat a me- chanizmusokat, amelyek az egyes intézményekbe való bekerülést megakadályozzák, illetve az idő előtti le- morzsolódást eredményezik. Az óvodai ellátásokkal kapcsolatosan az előadó kiemelte, hogy az ellátások- hoz gyakran éppen azok nem jutnak hozzá, akiknek pedagógiai értelemben a legnagyobb szükségük lenne rá. Például, akiknek a szüleik munkanélküliek, és így otthon tudnak maradni a gyermekkel. Az alapfokú ok- tatásban megjelenő mechanizmusok közül az előadó felhívta a figyelmet a cigány gyermekek szegregáció- jára, amely speciális iskolákba való átirányításban, csökkentett értékű oktatásban, felmentésben vagy ci- gány osztályok szervezésében nyilvánul meg. Említet- te a gyengén tanulókról való lemondást, amely például felmentésben, magántanulóvá nyilvánításban jelenik meg. Az előadó arra is rámutatott, hogy miközben a középfokú oktatásban minden képzési típusban jelen- tős a túlkínálat, addig a jelentkezők 9 százaléka első körben sehova sem jut be, pedig nagyrészük a legke- vésbé frekventált szakiskolába jelentkezett. Mindeze- ket a hátrányokat jelentősen mérsékelhetné a felnőtt- képzésben való részvétel. Ezzel kapcsolatban megál- lapítható, hogy bár folyamatosan növekszik az idő- sebb korosztályok részvétele az oktatásban, ugyanak- kor a felnőttképzésben részt vevők aránya még elma- rad az európai átlagtól. A felnőttképzésben még min- dig nagyobb eséllyel vesznek részt az iskolázottabb rétegek, mint a kevésbé iskolázottak. Milyen okokra
vezethetők vissza a kirekesztő mechanizmust fenntar- tó tényezők? – teszi fel a kérdést az előadó. Ilyenek a hatékonysági problémák, a homogenizálási kényszer, a pedagógusképzés gyengéi (nem eléggé praxisorien- tált, nincsen standard módszere a pedagógiai munka értékelésének, és a beavatkozási kísérleteket nem kö- veti monitoring és hatáselemzés). Kitörési lehetősége- ket ezeknek a mechanizmusoknak a mérséklése, meg- szüntetése nyújthat.
Bukodi Erzsébet a munkaerő-piaci kirekesztődés folyamatával foglalkozott. Munkaerő-piaci szem- pontból három csoportot tekintett hátrányos helyze- tűnek. Egyrészt a munkaerőpiactól tartósan távol le- vőket, másrészt a munkaerőpiac és az inaktivitás kü- lönböző formái között „ingázókat”, és végül a mun- kaerőpiac peremén levőket. Ilyenek a bizonytalan állásúak, a rossz foglalkozási feltételek vagy a rossz munkakörülmények között dolgozók. A Magyar Háztartáspanel (1992-1997) és az 1999-2000-es Életmód és időmérleg című adatfelvételt felhasználó elemzés a munkaerőpiacról kikerülés, illetve a mun- kaerőpiacra való visszakerülés folyamataira, továbbá a lefelé és a felfelé irányuló foglalkozási mobilitásra koncentrált. Az eredmények közül a előadó kiemel- te, hogy a munkaerő-piaci tapasztalat hiánya, a ko- rábbi munkanélküliségi esemény felerősíti az inak- tívvá válás és a státusvesztés kockázatát is. A kép- zettség szerepe az 1990-es években nem csökkent. A képzetlenek számára az elhelyezkedés, majd azt kö- vetően a munkaerőpiacon való megkapaszkodás egyre nehezebbé vált. A családi állapot önmagában nem tartozik a munkaerő-piaci mozgások legfonto- sabb magyarázó tényezői közé, de a partner munka- erő-piaci státusával együtt véve már igen. Ez a hatás főleg a nőknél érvényesül. Az előadás kiemelte, hogy a gyermekgondozási szabadságról visszatérni igyekvő kisgyermekes anyák vannak a legnehezebb helyzetben. Ők azok, akik egyrészt nagyobb való- színűséggel kényszerülnek inaktív státusba, más- részt, nagyobb eséllyel tapasztalnak meg státusvesz- tést is.
A lakásszegénység témakörében megtartott elő- adás arra törekedett, hogy körülhatárolja azoknak a lakásoknak a körét, amelyek komfortossági és minő- ségi szempontból hátrányosnak tekinthetők az ott la- kók számára. Székely Judit, a különböző lakástípu- sokat minősítve, a rossz lakásoknak két csoportját különítette el. Egyrészt azokat a bérházakat, családi házakat és parasztházakat, amelyek nem komforto- sak vagy rossz állapotú épületben vannak. Másrészt a magas panel épületben levő lakásokat. Ezek a tel- jes lakásállománynak közel negyedét teszik ki, és a helyi lakáspiacon a legolcsóbbak körébe tartoznak.
Természetesen az ilyen lakásokban élők sokkal elé-
gedetlenebbek lakókörülményeikkel, mint a társa- dalmi átlag. Különösen igaz ez a nagyobb városok- ban élők, és a fiatalabb generációk esetében.
A következő előadó, Monostori Judit az idősek jövedelmi helyzetét vizsgálta az 1990-es években.
Előadásában elsősorban arra összpontosított, hogy az elmúlt évtizedben miként alakult a jövedelmi sze- génység kockázata a 60 éven felüliek körében, és hogyan változott e tekintetben az idősek strukturált- sága különböző demográfiai és szociológiai jellem- zők mentén. Előadásában hangsúlyozta, hogy a TÁRKI Magyar Háztartáspanel (1992–1997) és a Háztartási Monitor 1998 és 2001 közötti felvételei alapján az idősek jövedelmi szegénységének kocká- zata 1998-ig folyamatosan csökkent, majd enyhén emelkedni kezdett. Az évtized során bekövetkezett relatív pozíciójavulás azonban sokkal inkább annak volt köszönhető, hogy az aktív korúak pozíciója romlott, mintsem az idősek életkörülményei abszolút mértékű javulásának. A jövedelmi szegénység koc- kázatcsökkenése lényegében az idősek minden réte- gét érintette, de legerőteljesebben éppen a legszegé- nyebbek relatív életkörülményeit javította. A válto- zások átstrukturálták a jövedelmi szegények összeté- telét az időseken belül: lényegesen csökkent az egyedül állók és azoknak a háztartásoknak a szegé- nyek közötti aránya, ahol nem él aktív családtag, azoknak az időseknek az aránya, akiknek iskolai végzettsége a 8 általánost sem érte el, és nem válto- zott a 70 éven felüliek szegényeken belüli aránya sem, miközben tudjuk, hogy a teljes népességen be- lüli arányuk folyamatosan növekedett az évtized so- rán. A többváltozós elemzések arra mutattak rá, hogy a jövedelmi szegénység kockázatában a legje- lentősebb hatással az iskolai végzettség bír. Továbbá az aktív családtag mindvégig védelmet jelentett az elszegényedés ellen, de ennek a szerepe kisebb az évtized végén, mint az elején. Az egyedül élés ténye mindvégig növelte a szegénység kockázatát, de az évtized végén ez kisebb erejű magyarázó tényező.
Az életkor más változóktól megtisztított hatása csak 1992-ben volt szignifikáns.
A konferencia következő előadását „Térbeli kire- kesztődés. A térségek leszakadása” címmel Faluvégi Albert tartotta. Kiindulópontjául azok a kutatások szolgáltak, amelyek azt igazolták, hogy a társadalmi és gazdasági hátrányok jelentős része térségi metszet- ben jelenik meg, amelynek alapja, hogy a térség – mint sajátos adottsággal rendelkező összetevő – ön- magában is képes az előnyős, illetve hátrányos helyzet generálására. Kérdés az, hogy ezeket az előnyöket, il- letve hátrányokat milyen folyamatok hozzák létre, az életkörülmények egyes területein milyen mértékűek a térségi, településszintű különbségek, továbbá, hogyan
kapcsolódnak össze – egymást erősítve vagy gyengít- ve – a különböző hátránytényezők. Az előadó azokat a mérési módszereket mutatta be, amelyek 1985-től a hátrányos helyzetű települések és térségek lehatárolá- sára használatosak voltak, továbbá ismertette ezeknek a lehatárolásoknak az eredményeit, azaz a hátrányos helyzetű települések, térségek elhelyezkedését. A le- határolások során olyan tényezők kerültek látóme- zőbe, mint például a tartósan munkanélküliek, a me- zőgazdasági aktív keresők, vagy az egy lakosra jutó személyijövedelemadó-alap, a 60 éven felüli lakos- ság, az új építésű lakások aránya, a népesség átlagos iskolai végzettsége, a migrációs mutatók, az infrast- rukturális mutatók. A 2003-as lehatárolások szerint a tartósan magas munkanélküliségű és elmaradott te- lepüléseken a lakosságnak közel 13 százaléka élt, míg kistérségi szinten e mutató értéke közel 22 szá- zalék.
Az első nap utolsó előadását Skrabski Árpád tar- totta „Az egészségi állapot és a társadalmi kirekesz- tődés kapcsolata” címmel. Az előadás kiindulópont- ja az a megállapítás volt, miszerint a magyarországi halandósági arányokban jelentős kistérségi, nemi és korcsoportos különbségek mutatkoznak, és ezek nem magyarázhatók pusztán az anyagi jólét külön- böző dimenzióinak eltéréseivel. Az 1983 és 2002 közötti Hungarostudy vizsgálatokra építve a kutatás, többek között, a társadalmi tőke különböző formái- ban kereste a magyarázatokat. A társadalmi tőkét olyan változókkal mérték, mint a bizalom, a kölcsö- nösség, a civil szervezeti tagság. Emellett vizsgálták még a közösségi hatékonyság, a vallásgyakorlás, a versengő attitűd halálozási arányokban betöltött sze- repét. Az eredmények igazolták a feltételezéseket. A társadalmi tőke és a fentebb felsorolt változók kap- csolatban álltak mindkét nem halandósági arányai- nak kistérségi különbségeivel.
A második napon műhelybeszélgetések zajlot- tak, amelyeknek célja egy-egy módszertani problé- ma, mérési nehézség megvitatása, a szegénység és a társadalmi kirekesztődés lehetséges megközelítései- ről való beszélgetés volt.
Az első vitaindítót Grits Gergely tartotta „A szegénység nem monetáris (direkt) megközelítésé- nek dilemmái” címmel. A felkért hozzászóló Spéder Zsolt volt. A vitaindító abból a townsendi definíció- ból indult ki, miszerint a szegénység egyik lehetsé- ges megközelítése, hogy az egy objektív relatív depriváció. E szerint valaki akkor szegény, ha nem rendelkezik az adott társadalomban elterjedt, meg- szokott javakkal, életfeltételekkel, illetve az ezekhez szükséges forrásokkal, valamint a lehetőségekkel ahhoz, hogy a társadalmilag alapvetőnek tartott te- vékenységekben részt vegyen. Ugyanakkor vita tár-
gya lehet, hogy milyen szükségleteket tekinthetünk alapvetőnek, hogyan operacionalizálhatjuk azokat;
minek alapján tekinthetünk valamit elterjedtnek, ál- talánosnak egy társadalomban; honnan, milyen ha- tárhoz képest tekinthetünk valamilyen szükségletet kielégítetlennek; hogyan kapcsolhatjuk össze a sze- génység különböző dimenzióit? Spéder Zsolt hozzá- szólásában arra hívta fel a figyelmet, hogy mind a koncepcióalkotás, mind pedig az operacionalizálás során tudtában kell lenni, hogy az abszolút, vagy a relatív közelítés mellett döntöttünk-e, és a két meg- közelítést nem szerencsés keverni. Mindegyik meg- közelítés mellett szólnak érvek, így a depriváltság mellet is, ám az időbeli változást középpontba he- lyező vizsgálatnál a koncepcionális elemeket kon- zekvensen végig kell vinni. A szegénységhatár (ha- tárvonalak, töréspontok) kapcsán megjegyezte, min- den szegénységhatár „környékén” a népesség nagy aránya sűrűsödik, a népesség ott nem válik el szegé- nyekre és nem szegényekre. A szegénységhatár kon- zekvens meghúzása tehát a szegénység kiterjedtsé- gének időbeli mérése szempontjából döntő.
Az ezt követő két előadás a jövedelem, és a jö- vedelmi szegénység mérési problémáival foglalko- zott. Altorjai Szilvia és Havasi Éva „Mit mutatnak a jövedelmi szegénység mérőszámai a különböző adatfelvételekben” címmel arról szóltak, hogy a TÁRKI 2001-es Monitor Felvételében és a KSH 2001-es Háztartási Költségvetési Felvételében mi- lyen magyarázó faktorok határozzák meg a szegény- ség arculatát. Elemzésükben kétváltozós és többvál- tozós megközelítést alkalmazva állítottak fel, és ha- sonlítottak össze modelleket, amelyek a szegénység meglétét magyarázhatják. A modellekben olyan vál- tozók szerepeltek, mint például a háztartásban élő keresők, gyermekek száma, a háztartásfő kora, leg- magasabb iskolai végzettsége. Görgőy Rita pedig azt vizsgálta, hogy melyek a transzferjövedelmek méré- si lehetőségei a lakossági felvételekben. Egyrészt annak a lehetőségét vizsgálata, hogy lehetséges-e a transzferjövedelmek ún. funkcionális alapú megkö- zelítése és adatfelvétele. Másrészt azt, hogy mennyi- re vannak összhangban a lakossági felvételek adatai az ún. adminisztratív adatforrásokból származó in- formációkkal. Mindkét előadás felkért hozzászólója Tóth István György volt, aki számos további kutatási lehetőség felvetésével gazdagította az eddigi mun- kákat. Az első előadással kapcsolatban megjegyezte, hogy célszerű lenne tovább bővíteni a magyarázó változók körét, továbbá néhány más statisztikai mu- tató fontosságára, a mintabeli megoszlások vizsgála- tára hívta fel a figyelmet. Javasolta azt is, hogy a kü- lönböző felvételekből származó adatokat egy adatál-
lományba összerakva végezzenek statisztikai össze- vetéseket.
A konferencia utolsó vitaindítója Giczi Johanna a lakás, a lakhatás szegénységgel és társadalmi kire- kesztődéssel összefüggő indikátorainak lehetséges körét próbálta meghatározni. Előadásában az indiká- torokat öt csoportba sorolta. Megkülönböztette a la- kásminőségi, az épületminőségi mutatókat, a mobilitásipotenciál-mutatókat, a lakáspiaci kirekesz- tettségi és az ún. veszélyeztetettségi jelzőszámokat.
A lakásminőségi mutatók sorában olyan tényezőket tekintett hátrányos helyzetnek, mint például a kom- fortosság hiánya, a sötét, vizes, penészes lakás vagy a zsúfoltság. Az épület minősége szempontjából a tatarozásra, tetőcserére szoruló épületek, az aládú- colt, süllyedő házak jelezték a lakáskörülmények alacsony szintjét. Az előadó azt is hátrányos hely- zetnek tekintette ha valaki szeretne elköltözni, de a hátrányok miatt nem tudja eladni a lakását, pedig árulja azt. Ez fejezi ki a lakásban élők mobilitásának lehetetlenségét. A lakáspiaci kirekesztettség mutató- iként a szerző három tényezőt jelölt meg lehetséges
kirekesztődési indikátorként. Ezek a pénzhiány, a hitelképesség hiánya és az információhiány. A ve- szélyeztetettségi mutatók azokat az élethelyzeteket fejezték ki, amelyekben nagy a valószínűsége a lefe- lé történő lakásmobilitásnak, vagy a hajléktalanság- nak. A vitaindító után a témáról ifj. Erdősi Sándor fejtette ki gondolatait. Kiemelte, hogy a lakhatás problémái csak részben vizsgálhatók a lakások és a lakásokban élők helyzetével, hiszen a lakástalanok, a hajléktalanok képezik lakhatás szempontjából a leg- kirekesztettebb társadalmi csoportokat. Emellett fel- hívta a figyelmet olyan vizsgálati területekre, mint a lakáshelyzetek osztályozhatósága. Célszerű lenne vizsgálni – mondotta –, hogy vannak-e egyáltalán lakhatási lehetőségek a legszegényebbek számára, hozzáférnek-e a rászorulók ezekhez a lakásokhoz, megfizethetők-e ezek a lakások.
A konferenciát Harcsa István a KSH Társada- lomstatisztikai főosztály vezetőjének összefoglaló értékelése zárta le.
Monostori Judit
ERDÉLYI NÉPSZÁMLÁLÁSI IDŐSOROK ROMÁN NYELVEN
Egy évtizede lesz, hogy a kolozsvári Babeş- Bolyai Tudományegyetem Szociológia Tanszékének lelkes munkacsoportja Traian Rotariu vezetésével kigondolta a Studia Censualia Transsilvanica című, román nyelvű „utánközlő” forrás sorozatot.1 A törté- nettudomány és a társadalomkutatás határmezsgyé- jén mozgó kezdeményezésükkel alapozó segédletet kívánnak nyújtani mindkét diszciplína romániai szakembereinek a mai Erdély területére kiterjedő újabb kori, településszintű társadalomstatisztikai- demográfiai vizsgálódásokhoz.
E cél érdekében a modern statisztika időszaká- ból származó – az önálló állami statisztikai intézmé- nyek létrejöttét követően született – korabeli, első- sorban népszámlálási kiadványokat igyekeztek be- vonni újszerű feldolgozásuk körébe. Ezek a minde- nekelőtt az osztrák, majd a magyar szervek által vég- rehajtott cenzusok községsorai (hivatalos közlemé- nyek, vagy azok hiányában hiteles forrásfeltárások, de mindenképpen publikált anyagok) az 1850. és 1857. évekről, illetve az 1880-at követő évtizedek- ből. Olyan alapvető adatforrások, melyekből Romá- niában csak korlátozott számban található példány,
így az ottani kutató csak körülményesen juthat hoz- zájuk, és persze többnyire a magyar nyelvismeret hi- ánya is nehézkessé teszi számukra azok használatát.
1 A sorozatot 1996-ban indították útjára, amiről annak idején beszámoltam a Statisztikai Szemle 1997. évi 4–5. és 1998. évi 10. számaiban, méltatva az elsőként megjelent három kötetet. Most – immár a tizedik kötet megjelenésének küszöbén – a sorozat sikeres kiteljesedéséről adhatok hírt.
Mint korábbi ismertetőimben taglaltam, a szer- kesztők nem puszta reprintet nyújtanak olvasóiknak:
a feldolgozott kiadványokat, kiadványrészeket forráshű tartalmi teljességgel, ám az eredetitől jelen- tősen eltérő formában reprodukálták. Egyrészt itt-ott módosítottak a rovatok sorrendjén, néhol apróbb összevonásokat hajtottak végre. Ezen felül – ami sarkalatosabb változtatás – a községi sorokat vala- mennyi kötetben egységesen a mai (pontosabban az 1992. évi népszámlálás idején fennállott) közigazga- tási beosztás szerint rendezték el. A települések is értelemszerűen – a megcélzott felhasználói körhöz igazodva – a mai hivatalos román nevükkel szere- pelnek a táblázatokban.
A hosszabb időtávot átfogó történeti statisztikai kiadványok ismétlődő dilemmája, hogy miképp cso- portosítsák a területi adatokat: valamely korabeli adminisztratív beosztásból célszerű-e kiindulni, vagy ellenkezőleg, a mai állapotokhoz érdemes-e igazodni a szerkesztés során. Tartalomtól, funkciótól függően erre is, arra is találni példát. A Központi Statisztikai Hivatal által Erdély településeinek 1850–1941 kö- zötti nemzetiségi (anyanyelvi) megoszlásáról 1991- ben, illetőleg 1880–1941 közötti felekezeti megosz- lásáról 2001-ben megjelentetett kötetek például –
