/
KÖZIGAZGATÁS É S NÉPMŰVELÉS
Az ország közigazgatása az elmúlt két évtizedben új feladatokkal bővült.
Munkaköre a gazdasági, a szociális és főként a nemzetnevelési teendőkkel gyarapodott. Ez helyesen is van így, mert a közigazgatásnak szoros kapcso- latban kell lennie a magyar élet minden megnyilvánulásával. Az iskolán- kívüli népművelés végrehajtása közigazgatási, éspedig kulturális közigazga- tási feladat.
Az alispán az Iskolánkívüli Népművelési Bizottságnak elnöke, a köz- oktatásügyi tényezőkkel és szakelőadókkal karöltve irányítja nemcsak a vezetése alatt álló, népiskolán túli szellemi nevelést, de kitűzi mindazokat a feladatokat is, amelyeket a magyar népi és nemzeti kultúra életrekeltése, megőrzése és fejlesztése érdekében szükségesnek tart.
1930 óta kezdtek átalakulni az önkormányzatok népi vármegyékké .és a közigazgatás az alsóbb rétegek gazdasági és szellemi fölemelkedését szol- gáló szociális igazgatássá. A magyar állam költségvetésében az utolsó év- tizedben a közegészségügyi, gyermekvédelmi, telepítési, családvédelmi és mezőgazdasági kiadások ugrásszerűen emelkedtek.
Sajnos, az iskolánkívüli népművelés nem részesül olyan anyagi támoga- tásban, amilyent fontossága megérdemel, mert azi egymilliárdos mezőgazda- sági beruházási programm és a sokgyermekes családok támogatására szánt évi csaknem száz millió mellett a nemzetnevelésre éppen azért, hogy az előbbi összegek felhasználása eredményes legyen, fejenkint egy pengőt, azaz minimálisan évi 14 millió pengőt kellene biztosítani. Ez az1 összeg jó- részt tehermentesítené az ONCsÁt azoktól a népfőiskolákra és szakokta- tásra beállított, vissza nem térülő kiadásoktól, amelyeket eddig más fedezet híján a népművelésre saját alapjából kénytelen fordítani.
Hiszem, hogy a legközelebbi költségvetés gondoskodik a nemzetneve- lés anyagi fedezetéről, ami szükséges is, mert, ha nem akarjuk, hogy faj- tánk ezen a földön Istentől kijelölt hivatását be tudja tölteni, nemcsak gazdasági, hanem kulturális vonalon is nagyon meg kell erősíteni, egészsé- ges életfakadását pedig megsokszorozni.
A közigazgatás részéről nagy feladat vár a főszolgabírákra, de a leg- nagyobb munka itt is a községi jegyzőké lesz. Az ő kötelességük nemcsak a dologi kiadásokról gondoskodni, hanem községeikben olyan légkört terem- teni, amelyben a hivatásos népművelők, lelkészek és tanítók a legnagyobb eredményt tudják majd elérni.
Jól közigazgatni minden időkben a legnehezebb, egyszersmind a leg- produktívabb feladat is volt. Egy-egy jegyző munkája meglátszik azon a munkaterületen, ahol működik. Nagyon sokszor lehet látni egy-egy vár- megyében egymáshoz hasonló életkörülmények, adottságok közt, hasonló anyagi helyzetben élő községeket, és mégis, ha végigjárjuk őket, óriási különb- séget'látunk közöttük. Amíg az egyik községben községháza, iskola, szépen tatarozott templomok, utak, közkutak, csatornázás, jóléti intézmények, hitel- és termelési szövetkezetek vannak, a másik községben rozzant épü- letek, tengelyig érő sár, nedves lakások, rossz iskolák, eladósodott nép stb.
Ha érdeklődünk, hogy miért a nagy különbség, akkor megtudjuk, hogy a mintafaluban évtizedeken keresztül dolgozott egy elsőrendű jegyző össz- hangban a kiváló pappal és tanítóval, míg a másikban rossz jegyző élt, aki
a rendeleteknek éppenhogy immel-ámmal megfelelt, amellett a falu vezetői- vel örökösen ellenséges viszonyban állott.
Mert nem elég a gyűléseken és az) előadótermekben kötelességtudásra, összefogásra, többtermelésre és áldozatra tanítani a népet, hanem az élen- állók a kötelességtudásról, az áldozatkészségről és az összefogásról csele- kedeteik által adjanak követendő példát.
A magasabb népi kultúra és a népnevelés eredményét elsősorban a köz- igazgatás fogja élvezni.
Sokkal könnyebb vezetni egy szellemileg magasabb színvonalon álló, kulturált, gazdasági érzéssel megáldott, minden babonától mentes népet, mint alacsonyabb szellemi színvonalon álló, analfabéta és babonás hiedel- mekben élő tömeget.
A magyar közigazgatásnak és a nemzetnevelőknek itt jó pár évtizedes hfiinyt kell pótolniok. Igen fontos probléma a sokgyermekes magyar csa- ladok gazdasági és kulturális fölemelése. A tehetségek elkallódásának a meg- akadályozása, mert szükséges, hogy a középosztály utánpótlását és felfris- sítését a nemzet legmagyarabb rétege adja. Ez irányban hathatós kormány- intézkedés történt, de itt is további fejlődést szeretnék, mert a népi tehet- ségek tanítását nem lehet zárt számhoz kötni, a kevés számú magyarból egyetlen kiváló emberpéldány sem kallódhat el.
Fajtánkat halálosan kikezdte az egyke. Itt a tizenkettedik óra hogy cselekedjünk. Az egykés vidéken felszabaduló földekre sokgyermekes csa- ladokat kell telepíteni. Ugyanott a mezőgazdasági és háziipart életre kell hiym és megerősíteni, az egykésekkel szemben pedig bizonyos idő múlva a legszigorúbb törvényes intézkedéseket kell életbe léptetni. A harmadik fontos kérdés: a szórványkérdés. Az országban közel száz; év óta a szórvány- kérdés egy pár lelkes férfi és kiváló intézmény magyar mentőmunkásságán kívül más, mint tudományos és szépirodalmi feldolgozás tárgya nem volt.
Az utóbbi években behatóbban foglalkozunk e kérdéssel és most itt az ideje, hogy gazdaságilag és ezáltal nemztti öntudatában is megerősítsük a szórványban élő magyarságot.
Hiszem és vallom, hogy minden anyagi és gazdasági megsegítés csak látszólagos és múló, ha nincs meg a kellő kulturális síkon futó párhuzama.
Népünket először önismeretre kell tanítani, azután öntudatosságia nevelni és végül a magyar közösség szolgálatába beállítani Ha ez megtör- tént, akkor a kulturáltabb népnek az anyagi boldogulása is inkább bizto- sítva van, mert akkor szakítani fog azzal a felfogással, hogy ebben az országban bizonyos számú hold földön az apáitól tanult gazdasági mód- szerekkel lehet csak boldogulni, itt más életlehetőség nincs.
Ha a nyugati államokat nézzük, azt látjuk, hogy a nép vagyonosodása, iparának vagy mezőgazdaságának fejlettsége egyenes arányban áll a nem- zet kulturális színvonalával. —
Dánia és Hollandia rosszabb földön viszonylagosan hétszer annyi álla- tot nevelt, és mégegyszer annyi szemet termelt, mint Magyarország. Foko- zottabban áll ez1 ipari viszonylatban. A népt-, illetve nemzetnevelés három legfontosabb állomása a következő: a nyolcosztályú elemi iskola, a levente- intézmény, az iskolánkívüli népművelés. Nagyobb tudást adnak a külön- böző szakiskolák és tanfolyamok, valamint a népfőiskolák.
Ezek a népművelési lehetőségek mind szorosabban összefüggnek a köz- igazgatással és ezek elősegítése, támogatása, ha kell: megszervezése, a köz- igazgatási tisztviselők elsőrendű feladata.
A népnevelést általában három csoportra szoktam osztani.
Az első az általános népnevelés. A másik a nemzetpolitikai nevelés, a harmadik a tárgyi vagy gazdasági népnevelés.
Az általános népnevelés keretébe tartozik: az önismeret, a magyar tör- ténelem, a magyar irodalom, a földrajz megtanulása és egy bizonyos általá-
nos műveltség megszerzése. m
Az elmúlt húsz évben, különösen a visszacsatolt területen, az utód- államok kisebbségi politikájának főcélja az volt, hogy a magyar nemzeti ön- tudatot kiirtsák. A szabadkőművesség és a kisantantnak Benes alatt álló legfőbb vezetősége minden eszközt felhasznált arra, hogy a magyarságot lelkében ölje meg.
A történelemhamisítás egy igen egyszerű eszköze volt ennek a célnak és bizony sok helyen eredményezte azt, hogy a cseh iskolába kényszerített magyar gyermek, magyar történelemről vitatkozva, szembeszállott kétségbe- esett szüleivel, váltig bizonyítva és hirdetve azt, hogy a szülők vannak félre- vezetve.
Ugyanez állott a magyar irodalomra is, amikor csak bizonyos „magya- rul" írók munkáját engedték be, akiknek a magyar szellemhez semmi közük nem volt.
Szükségesnek tartom tehát a magyar történelmet, a magyar irodalmat és ezen előadások keretén belül a magyar hadvezéreket, írókat, költőket, építészeket, szobrászokat, festőket és feltalálókat ismertetni, és beleégetni a nép lelkébe, hogy számarányához képest a magyarság adta viszonylago- san a legtöbb szellemi értéket a világnak.
A közelmúltban megkívántam a népkönyvtáraik állandó pótlását oly- képen, hogy minden község számarányához képest, fejenként és évenként 1 fillért állít be e célra a község költségvetésébe; ebből azi összegből azo- kat a történelmi, tudományos, szépirodalmi és gazdasági munkákat vásá- rolják meg, amelyeket a népművelési bizottság előír. Ez nemcsak fajtánk kulturális fölemelését biztosítja, hanem 10 millió lélekszám után számítva, évi egymillió pengőt jelent azoknak a magyar íróknak, akik eddig pár pen- gőért voltak kénytelenek tehetségüket bérbeadni.
Szükségesnek tartanám azt is, ha a magyar királyi bultuszkormány a népiskolák VII. és VIÍI. osztályában elrendelné a kötelező olvasmányok bevezetését. Bizonyos munkákat, amelyek maradandó nyomot hagynak az ifjúság lelkében és amelyek alkalmasak arra, hogy a további iskolán- kívüli népművelésnek mintegy alapul szolgáljanak, minden tanulónak ismer- nie kellene és erről tartalmi kivonatot készítenie.
Ez két csoportból állana: legyenek munkák, amelyeket azi egész ország- ban egyformán mindenkinek ismernie kell, viszont a másik csoportba azok a munkák tartoznának, amelyek az illető vidék legégetőbb sorsproblémáit tárgyalják.
Az elmúlt évtizedekben tervszerűen vetkőztették ki a magyar falvak népét régi viseletéből és szokásaiból csak azért, mert, ha ruházatát és erköl- csét elveszti, könnyebben lehet belőle proletárt csinálni, azután szociál- demokratát, később kommunistát és amikor a magyar néptömegek ruhá-
zatukból, szokásaikból, erkölcseikből, nemzeti érzésükből teljesen ki van- nak vetkőztetve, igazán csak propaganda és pénz dolga, hogy be lehessen őket állítani a szabadkőműves világforradalom céljainak szolgálatába.
Még a mult évben elrendeltem vármegyém területén a régi hagyomá- nyok, népszokások, népi játékok, népviseletek, népi költészet felkutatását.
Az eredményt minden község évente egy májusban rendezendő néprajzi és népművelési kiállítással egybekötött falunapon mutatja be. A községek- ben talált anyagot azután kiválogáttatom és egy vármegyei falunap és kiállítás keretében mutatom be az országnak.
De be akarom bizonyítani ait is, hogy a felszabadult részek, a húsz éves elnyomás dacára, életformában, szokásban, viseletben, nyelvben meg- maradtak magyarnak. Ez a föld magyar volt és magyar is marad.
Egy nemzet nem akkor vészi el, amikor az erőszak ledönti politikai határait, hanem akkor, amikor elveszti nyelvét, erkölcsét, hagyományait és népi kultúráját.
Szinte fölbecsülhetetlen az a hatás, amit a népfőiskolák a hallgatókra gyakorolnak és az elért eredmények egészen kiválóak. A népfőiskolák szá- mát állandóan szaporítani kell. Szükségesnek tartom az állandó népfőisko- lák létesítését is és erre minden vármegyében több épületet kell biztosítani.
A népfőiskolákat a különböző közművelődési egyesületekkel karöltve kell létesíteni.
Az elmúlt évben vármegyém területén több népfőiskola volt, külön a férfiaknak és külön a nőknek.
Természetesen a népfőiskola nem lehet önképzőköri színvonalon álló előadássorozat, ahol a helyi értelmiség tart felszólalásokat, különböző tár- gyú felolvasásokat, hanem csakugyan a magasabb népi képzés szentélye.
Az előadókat kiváló, közismert szaktekintélyekből kell összeállítani, lehetőleg föl kell kérni egy-két fővárosi előadót is. A mult évben a SzMKÉ-nek 3000 pengő támogatást adtam erre a célra, a folyó évben már 14.000 pengőt állítottam be a költségvetésbe és remélem, hogy ezit az összeget évről-évre emelni tudom.
A népfőiskolák megszervezésénél nagyon szép szerepe van a közigazga- tásnak, de viszont azonnal élvezi az eredményét. Mindig maradandó emlé- keim lesznek azok a záróvizsgák, amelyeken a végzett hallgatók mint egv új, magyar embertípus állottak elém és tettek hitet az új, egészségesebb magyar koreszmék mellett.
A népfőiskolákra a legnagyobb szükség mégis a Nagy Magyar Alföld tanyavilágában van, ahol az év folyamán az állandó jellegű népfőiskolákon három hetes időközökben csoportonkint kellene tanítani legmagyarabb és kulturális téren legelhanyagoltabb néprétegeinket.
A második a nemzetpolitikai népnevelés. Ezen azt az. irányítást értem, amelynek eredményeként mindenkiből öntudatos, törvénytisztelő, az állam- vezetés céljait megértő, a mai nehéz idők sanyarú sorsát közérdekből vál- lalni tudó magyar állampolgárokat tudunk adni a nemzetnek.
Sajnos, népünk minél gazdagabb, annál önzőbb. Magyarságára büszke, mint katona kiváló, azonban közösségi érzés annál kevesebb van benne.
Mindene a föld. Ezért egykés, a szegényebbet lenézi és anyagi áldozatot vál- lalni nehezen hajlandó.
Az iskolában, a leventeintézményen keresztül és a népfőiskolákon első- sorban önismeretre, faji öntudatra és a legnagyobbfokú közösségi érzésre
kell tanítani népünket. Meg kell vele értetni, hogy csak az áldozathozatal és közösségi érzés az, amely ezen a földön jövőjét biztosíthatja. Oktalan önzése fiait és unokáit nyomorúságba és szolgaságba fogja hajtani.
Bizonyos tekintetben elismerem a rendi és osztálytudatot, de csak akkor, ha az alá van rendelve a magasabb nemzeti és faji érdekeknek.
Szükségesnek tartom azt is, hogy a népművelési előadások keretén belül megmagyarázzunk a tömegnek minden olyan rendelkezést, amelyet a kor- mányzat a háborús időkre tekintettel kiadni kénytelen volt. Meg kell magyarázni a termésrendeleteket, a közellátási intézkedéseket!, a köz- egészségügyi rendelkezéseket és általában minden olyan jogszabályt, amely a falvak népét közvetlen érinti.
Ugyancsak szükségesnek tartom, hogy tájékozódást nyerjen a falvak népe a szövetkezeti eszmékről, a takarékosságról, az adóügyről éppúgy, mint a hitelről és váltóról.
Ha mindezekről idejekorán tájékozást nyer a közönség, akkor sok izga- tásnak és kellemetlen propagandának tudjuk útját állni. Nagyon, fontos, talán a legfontosabb a tárgyi vagy gazdasági népnevelés. Erről a tanfolyam külön előadást rendezett; én csak azt szeretném megjegyezni, hogy idetarto- zik mindaz, ami a magyar népnek az adott viszonyok közlött gazdasági gya- rapodást és életszínvonal-emelést tud nyújtani.
Tehát a gazdasági népnevelésen kell átállítani az eddigi mezőgazdasági termelést nemcsak mennyiségi, hanem minőségi termelésre is. Itt kell meg- tanítani a népet a kertgazdálkodásra és a gyümölcstermelésre; ahol mód van rá, rá kell szoktatni a méhészetre, fel kell eleveníteni és kifejleszteni a házi- ipart, meg kell tanítani népünket a helyes főzésre és az észszerű táplálko- zásra és, ami nagyon fontos, a helyes építkezésre is.
Egyetlen lakóházat sem volna szabad pince vagy szigetelés nélkül fel- építeni, de nem volna szabad olyan stílusban sem, amely elüt a magyar for- mától. Szleretném, ha minden ház az illető tájnak megfelelő stílusban épülne.
Ilyen terveket készíttettem is, mert a magyar népviselet, a régi magyar élet- forma mellé magyar ház is illik, hiszen nincs csúnyább látvány, mint ha egy- egy magyar falu építkezési összhangját kirívóan megbontja egy-egy ú. n.
„modern" épület.
Ezeket a kérdéseket a népművelési előadások keretén belül mind ismer- tetni kell és ezek azok, amelyek ismertetésénél a közigazgatás tisztviselői:
jegyző, orvos, gazdasági felügyelő, mérnök és zlöldkeresztes védőnő be- kapcsolódhatnak a népnevelés magasztos munkájába.
Természetesen a közigazgatási tisztviselőket és a népművelési előadó- kat időnkint továbbképző tanfolyamokon kell irányítani.
Vármegyémben a múlt nyáron a népművelési előadók részére kéthetes, a folyó évben pedig a vármegyei és községi tisztviselők részére háromnapos közigazgatási szemináriumot rendeztem.
Ezeken a tanfolyamokon ismertettem mind a népnevelők, mind a köz- igazgatási tisztviselők feladatait, fontosságát és végrehajtási módszereit.
Ha egy népet nevelni akarunk, nem elég a szándék, ahhoz megfelelő helyiségek és kötelességüket átérző, hivatásuk magaslatán álló, egész embe- rek kellenek.
Szükségesnek tartom, hogy minden község megfelelő kultúrházzal vagy leventeotthonnal rendelkezzék. A legújabb községház-építéseket a Belügy-
minisztérium már C6ak úgy engedélyezi, hogy ott egy előadások megtartá- sára alkalmas tanácsterem is álljon rendelkezésre.
A közigazgatási tisztviselőket már másképen minősítem, mint eddig.
Valamikor a jó főszolgabíró és a jó jegyző típusa az volt, aki a rendeleteket végrehajtotta, sürgetést nem kapott, a hivatalvizsgálatok alkalmával a ter- hére hiányjegyzéket nem készítettek.
A ma közigazgatási tisztviselőitől mindezeket megkívánom, de a minő- sítésnél elsősorban a vezetése alatt álló közigazgatási területnek, járásnak vagy községnek társadalmi, szociális és kulturális állapotát fogom tekintetbe venni.
Egy község, amelynek népe visszatért régi szokásaihoz, ahol az égető szociális problémák megoldást nyertek, ahol az áldozatkészség, közösségi szellem és magyar öntudat megvan, ahol a magyar népi kultúra virágzik, felekezeti békétlenség nincs és végül az egyke szűnőben van, ott a vezető és a vezetőség bebizonyították, hogy a mai közigazgatás intézésére kiválóan alkalmasak.
Viszont olyan községben, ahol a fenti szempontok ellenkezőjét vagy a fentiekre való törekvés hiányát tapasztalom, elsősorban a faluvezetőket fogom hibáztatni és velük szemben megfelelően eljárni.
Fentebb említettem, hogy a népi kultúra és a nép boldogulása karöltve jár. A nemzet ereje viszont a gazdaságilag megalapozott és magas kultúrájú lakosságon nyugszik.
A mi fajtánk trianoni megalázottságát főként magasabbrendű szellemi fegyvereink birtokában tudta elviselni és annak köszönhetjük jórészt fel- szabadulásunkat is. Ma ez a fajta ismét harcol fegyverrel a kezében tűz- helyének, kereszténységének és szellemi javainak megvédéséért.
A harctérről állandóan kapom a leveleket, amelyekben egyszerű köz- katonák érdeklődnek azok iránt az! intézkedések iránt, amelyeket a népi hagyományok életrekeltése, a magyar nép kulturális felemelése érdekében teszünk. A jelen és jövő sorsa a közigazgatási tisztviselők kezében van. Meg- győződésem az, hogy egy jószándékú, képzett tisztviselő még megfelelő jog- szabályok nélkül is segíteni tud a gondozására bízlott nép sorsán, viszont hiába milliárdos programm, hiába népi érdekeket szolgáló törvényes intéz- kedés, ha azt rosszul vagy sehogysem hajtjuk végre.
Az ország közigazgatási és faluvezetőinek, nemzeti és népnevelőinek össze kell fogniuk és a szükséges intézkedéseket, feladatokat futószalagon végrehajtaniuk.
Itt az utolsó óra, hogy a széthulló szórványmagyarságot egy évszázad- nyira megerősítsük, itt az utolsó pillanat, hogy a fogyó magyarság pusztulá- sát megállítsuk és itt a végső ideje, hogy a szaporodó magyarságnak élet- lehetőséget és boldogulást teremtsünk.
Meg vagyok győződve arról, hogy munkánk nem lesz hiábavaló és az itt elszórt mag a magyar falvak népének lelkében fog kikelni és a kikelt magból ú j tölgyek nőnek a magyar földön, amelyeket villám sújthat, eső verhet, vihar tépázhat, de elpusztítani semmiféle elem vagy erőszak soha nem tud.*
Hetényi Rezső
* A kenesei értekezlet anyagának folytatását a köv. számban közöljük. A szerk.
