Várod a halászt, hadd jöjjön s hadd szedjen föl a száraz partról — és nincsen semmi remény, hogy hálója a tengerbe visszabocsát...
Imádság
Miatyánk, ki vagy a mennyekben, szállj alá, hogyha vagy, a földre, vess véget a halál viharának, tedd kalappá mind a sisakot, a holtak orcáját megsimogassad, tartsd életben az élőt,
s ha atyánk vagy, maradj közöttünk, változtass borrá kiömlő vért
és civil menetté bármely hadsereget.
Ámen
ZIRKULI PÉTER fordításai
Még egyszer az erdélyi román színjátszás kezdeteiről
A Tiszatáj 1978-as októberi számában a Bukarestben élő művelődéstörténész, Árvay Árpád cikket írt az erdélyi román színjátszás kezdeteiről. A szerző e témában kevésbé járatos magyar olvasó számára összefoglalja azokat a fontosabb kezdemé- nyezéseket, amelyek 1849 előtt Erdélyben a román nyelvű színjátszás megteremtése érdekében történtek. A közlemény tanulságaira azért is érdemes újra visszatérni, mert a felszabadulás után Magyarországon megjelentetett egyetlen színháztörténeti kézikönyv, az 1962-ben kiadott egykötetes Magyar Színháztörténet néhány sorban intézi el a korabeli magyarországi nemzetiségi színjátszást, öt sort szánva az erdélyi román színjátszás kezdeteinek. Árvay Árpád írása is bizonyítja, hogy egy újabb, fel- tehetőleg az előzőnél korszerűbb és részletezőbb monográfiában — egyebek mellett
— a nemzetiségi színjátszó törekvéseknek is bővebb teret kell szentelni. Itt jegyez- zük meg, hogy a felszabadulás után Romániában — akárcsak más szomszédos szo- cialista országban — több színháztörténeti monográfia látott napvilágot, a román könyvkiadók tekintettel voltak az olvasók különböző rétegeire, s a népszerűsítő szín- háztörténeti könyvektől a tudományos apparátussal készült akadémiai összefoglaló szintézisekig — széles skálán hozzáférhetők a román színjátszás múltbeli eredmé- nyei. A sokféle összefoglaló színháztörténetekből tanulságul hadd hivatkozzam itt csak a két legfontosabbra: az Árvay Árpád által említett Ioan Massoff színháztör- ténész több kötetben adta közre a román színháztörténet különböző korszakairól 66
szóló vaskos monográfiát, s e kötetekkel szinte párhuzamosan a Román Akadémia égisze alatt létrehozott alkotói munkaközösség is eddig 3 kötetben jelentette meg a maga színháztörténetét A színház története Romániában címmel. (Istoria teatrului in Romanía.) A befejező, a felszabadulás utáni évek színházi életét feldolgozó negyedik kötet tudomásunk szerint most van sajtó alatt. Az említett kézikönyvek is foglalkoz- nak az erdélyi román nyelvű színjátszással. E témában loan Breazu kolozsvári ku- tató részletes és adatokban gazdag tanulmányára szeretném felhívni a figyelmet.
(Hozzájárulás az erdélyi román színjátszás történetéhez. Contribufii la istoria teat- rului románese din Transilvania.) Az 1956-ban megjelent 28 oldalas tanulmány első- sorban a Farkas József vezette román nyelvű, 1846/47-es színtársulat tevékenységét vizsgálja alaposan. Breazu Farkasék tettét a legmerészebb kezdeményezésnek nevezi, társulatuk munkája a legértékesebb az 1849 előtti erdélyi román színjátszói törek- vésekben. Breazuval is egyetértve — szeretnénk néhány más, a román színjátszás történetére vonatkozó adalékkal, adattal kiegészíteni a még mindég hiányos képet.
Erdélyben a hivatásos színjátszói hagyományok mégteremtői a különböző vándor német társulatok voltak. A hivatásos magyar nyelvű színjátszás — átmeneti próbál- kozásokat nem számítva — 1792. november 11-én a kolozsvári magyar színtársulat első előadásával kezdődik. A román hivatásos színjátszásról évtizedekig nincs tudo- másunk. Az erdélyi német (szász)—magyar—román nyelvű színjátszás fáziseltolódá- sának történelmi okai vannak.
Ugyanakkor, ha hivatásos színjátszásról jó ideig nem is beszélhetünk, Közép- és Kelet-Európában jellegzetes tünet, hogy a színház műkedvelő-dilettáns együttesek révén van«jelen a művelődési életben. Az iskolaszínjátszás és esetenként a főúri műkedvelő színjátszás tölti ki sok helyen az űrt. Az erdélyi románok esetében a balázsfalvi görögkeleti papi szemináriumban honosodik meg a színjátszás. Az intéze- tet 1754-ben hozták létre, s nem sokkal az alapítás után sor kerül az első román nyelvű színielőadásokra. A célok nemzetiek és didaktikaiak egyaránt. A hátrányos helyzetben levő román nyelv terjesztése éppúgy feladat, mint a diákok előadókész- ségének és ismereteinek a bővítése. De hogy a balázsfalviak tevékenységét nem lehet csak pusztán didaktikai célokra redukálni, bizonyítja az a tény is, hogy már 1755-ben Gr. Maior igazgató kezdeményezésére, s a „rendezői" feladatokat ellátó tanár V.
Neagu-Orbul segítségével vendégszerepelni indulnak Szászsebesre, Alvincre, Gyula- fehérvárra. A következő évtizedek is a balázsfalvi kezdeményezések jegyében telnek el. 1831-ben hét, előzőleg Kolozsváron tanult román ifjú tér vissza Balázsfalvára. ö k Kolozsvárt rendszeres látogatói voltak a magyar színielőadásoknak. Elhatározták, hogy színielőadásokat tartanak románul. Elsőként Gh. Barifiu által összeállított jele- netet mutattak be, egyelőre kosztümök nélkül, majd később, a kezdeti sikereken fel- bátorodva, újabb, ezúttal már kosztümös előadásokra került sor, s megalapítják a drámabizottságot, amelynek feladata a színdarabok kiválasztása volt — többek kö- zött. Gh. Barifiu, T. Cipariu, I. Rusu és mások vállalják a kezdeményező, irányító szerepet. A két, már korábban említett színháztörténeti monográfia érdemben és részletesen tárgyalja a balázsfalviak szerepét, de téves következtetésekre jut a ba- lázsfalvi színjátszás utolsó szakaszát illetően. loan Massoff (Teatrul románesc- privire istorica. Bucure$ti, 1961. 334. 1.) írja: „A balázsfalvi színjátszás 1838-ig tar- tott, azaz addig, míg Barifiu Brassóba nem került..." Az akadémiai kiadvány szer- zői szerint Gh. Barifiu 1836-ban kerül Brassóba, hogy ott a helyi román iskolát létrehozza, majd szerkesztője legyen a meginduló román lapoknak (Gazeta Transil- vania és a Foaie pentru minte, inima si literatura). Barifiu távozása a balázsfalvi színjátékok ritkulásához, majd 1838-ban végleges megszűnéséhez vezet. Tehát mind-
^ két román színháztörténet a balázsfalvi diákszínjátszás végét 1838-ban jelöli meg.
Nekünk lehetőségünk van, hogy éppen korabeli magyar források alapján kiegé- szítsük, s egyúttal kiigazítsuk a román színjátszásról alkotott képet, ú j adatokat szol- gáltatva a balázsfalviak későbbi működéséhez is. Anélkül, hogy kétségbe vonnánk Gheorghe Barifiu vezető és sokáig kezdeményező szerepét, hangsúlyozni kívánjuk, hogy távozása nem jelentette e színjátszás hanyatlását vagy éppen a végét — mint
5* 67
ahogy a magyar forrásokat kevésbé ismerő szerzők alapján hinni lehetne. De álljon itt a korabeli forrás, amely a REGÉLÖ-PESTI DIVATLAP 1843. július 6-i, 2. számá- ban jelent meg Ladár aláírással (Bérczy Károly), s a tudósítást az év június 15-én keltezték Balázsfalváról: „Erdélyi olvasók a'feltett czimet meglátva csodálkozni fognak azon, hogy lehet ezen, nagyobbára oláhoktól lakott helységben magyarokra nézve említésre méltó. De kocsizzunk csak le a hegyen, s miután az oláh püspök több ezerbe került szép kertjét és góth modorban épülendő kastélyát a helység tágas négyszögű piaczával s rendezetlen szurtos utczáival együtt megnéztük, menjükk be kipihenés végett a szűk udvarú emeletes tanodába. Itt a tanárok úgy mint a pap- növendékek illő nyájassággal fogadnak, s miután egyebeket megmutattak, elvezetnek egy nagy terembe, mellynek egy részét padok és székek, más részét színpadok és függönyök foglalják el. A függönyök s általában minden színi diszítmények a mos- tani oláh püspök kegyes adományából vásároltattak a tanuló ifjúság számára. Való- ban mind az, hogy a tanuló intézetben ollykori színészi előadások végett külön ter- met használnak, mind az, hogy ezen előadásokat tanárok, kanonokok s a város elő- kelőbbjei is meglátogatják s pártolják, méltán megérdemli dicséretünket és mél- tánylásunkat. Hátha még feljegyezzük ide azt is, mi a növendékeket szerintünk leg- inkább dicséri, hogy t. i. nagyobb részint csak általuk fordított darabokat játszanak.
Közelebbről «-Lear király«-t adták, az eredetiből lefordítva, de úgy látszik a közönség több rokonszenvvel fogadja a vígjátékokat, mi e végre ajánlók Kisfaludy Károly, Kovács Pál, és Gaál némelly jelesebb vígjátékait, s ha jól vagyunk értesítve, azok közül némellyiknek oláhra fordításához neki is kezdettek . . . "
Lehet, hogy sokak számára meglepetés volt a román nyelvű műkedvelő előadá- sok híre, de a Kolozsváron megjelenő Erdélyi Hiradó című lap rendszeres olvasói a Regélő-Pesti Divatlap híradása előtt három hónappal korábban olvashattak róla:
„Balázsfalván a papi növendékek növelő házában Aurora czím alatt egy lap jelenik meg kéziratban, a dolgozatok benne részint magyar nyelvből oláhra fordítvák. Ezen kivül a növendékek tanulási szünnapokon több nevezetes, erkölcsi irányú, s jelenkor szelleméhez alkalmaztatott oláh színdarabokat játszanak, oláh nyelven, ha női sze- mélyek hiányával is, de a közönség megelégedésével..." (Erdélyi Hiradó, 1843. ápri- lis 17/22. sz.)
Nyilvánvaló, hogy a balázsfalvi színjátszás a negyvenes évek elején is számot- tevő tényező az erdélyi román szellemi életben. Külön figyelmet érdemel a tudósí- tásban a Lear király román nyelvű előadásának a feljegyzése, ugyanis Shakespeare e darabjának előadásáról a román színháztörténetnek nem volt tudomása.
Színháztörténeti stúdiumok elkerülhetetlen feladata, hogy nyomon kövesse a hi- vatásos színjátszás keretein kívül eső, de színházi jellegű más tevékenységeket is, így a főúri és az iskolaszínjátszást olyan korban, amikor még a hivatásos színházi élet keretei — a színházi élet intézményesített rendszere — az objektív körülmé- nyekből adódóan még nem alakultak ki. Hiszen ezek a különféle színjátszóformák vezetnek el a hivatásos színjátszás megteremtéséig. Ezek egyengetik az utat, ezek erősítik a „valódi színház" megteremtésének igényét. Árvay Árpád is ismertette az aradi 1846-os román nyelvű színházi előadást. Talán nem fölösleges megemlíteni, hogy Aradon már korábban is sor került román nyelvű — igaz, műkedvelő — elő- adásra. így például a Honművész 1838-as 48-as számából megtudjuk, hogy „némelly fiatal emberbarátok a Duna áradása által károsultak javára május 31-én »Egyveleg«
czím alatt az ott divatos magyar, német, romlott francia és oláh nyelven" tartottak előadást az úgynevezett Hirschl színházban. Hirschl Jakabról, mint lelkes és áldo- zatokat vállaló színház-építtetőről a Hazai és Külföldi Tudósítások című lap is több- ször megemlékezik. Az ő aradi színházában mutatják be a román nyelvű előadást.
Ma már a jelzett művekben és az említett tanulmányban feldolgozott az id. Far- kas József első román nyelvű társulatának az útvonala, eseménytörténete. Kevésbé ismert viszont az, hogy milyen visszhangja volt e társulat működésének. A lapokban megjelent — az előadásokkal kapcsolatos — feljegyzések, tudósítások többé-kevésbé ismertek — a magánfeljegyzések viszont nem. Gyulai Lajos (1799—1869) erdélyi re- 70
former politikus, az egész Európát beutazó rendkívül művelt földbirtokos 140 köte- tes kéziratos naplót hagyott hátra. Nem véletlen, hogy naplójában e társulatról is megemlékszik. Lapozzunk bele:
„1847. dec. 5. Tegnap vendégem volt dévai ügyvéd Keserű, ki lunkai uradalmam kezelését akarja által venni, tavaszig az is el fog dőlni. Beszélte, hogy Dévára jövő télire oláh színész társaság fog telepedni, melynek hiszem jó kelete lesz, mert Déva igazi oláh város, táncvigalmai is akkor a legélénkebbek, mikor hátszegánura veszik a dolgot, a kedvelt oláh táncra. Olyankor öreg, ifjú mozgásba teszi inait. Jelenleg magyar színésztársaság van ott, melly dicséretetik, de tovább szándékozik sátor- fájával . . . " (Ms. 1450/45. kötet. 76. 1. Lelőhely: Kolozsvári Egyetemi Könyvtár. Kéz- irattár.)
Három nappal később: „Szászvároson az oláh színházat akarom megnézni. Tehát beteljesedett, amit Varikinger (?) mondott, mikor két színháza lévén Szászvárosnak, magyar és német, egyik nemzetű sem ment a másikéba. Azt mondta volt t. i., hogy oda oláh társaságnak kellene jönni, akkor a nemzeti gyűlölség megszűnve, az oláhba magyar és szász is elmenne..." (Uo. 100. 1.)
Gyulai Lajos visszautazott Kolozsvárra és némi csalódással jegyezte fel decem- ber 16-án: „Vasárnap délután Szászvárosra mentem, hol Barcsai László barátommal egybetalálkozván nem oláhul, mint óhajtottuk volna, hanem magyarul játszódtak a rossz színészek. Még nem hallva soha oláh színi eléadást, szerettem volna, ha Szász- várost ilyen tapasztalatot megtehettem volna, hol úgyis magyar és szász egymást gyűlölve, az oláh színházban közösen megszoktak jelenni. Nem úgy a magyar vagy a német színházban, hová csak az illetők szoktak megjelenni..." (132. 1.)
A színház iránt fogékony reformer politikus, ha nem is láthatta az újdonság- számba menő, románul játszó színészek játékát, feljegyzései fokozott érdeklődésről tanúskodnak s jelzik, hogy fokozott igény jelentkezik Erdély-szerte a hivatásos ro- mán színjátszás állandósítására. S talán akaratlanul is nyitva hagyott egy kutatók által megválaszolásra érett problémát: mi történik ott, ahol különböző nyelvű színé- szek, színtársulatok találkoznak? Miért mennek szívesen a románok előadására ma- gyarok, szászok? Miért fogadják kitörő lelkesedéssel a magyar színészeket Brassó- ban, ugyanakkor ugyanazokat Szebenben játszani is alig engedik? Hogyan lehetsé- ges, hogy a húszas évek végén a harmincas évek elején azon a Kassán állandósul és fejlődik nagy sikerrel a magyar színjátszás, amely három nyelvű: német, szlovák és magyar — és nem a magyarok alkotják a lakosság többségét? Mind olyan meg- válaszolásra váró kérdések, amelyekhez csak a közönség története felől lehet közelí- teni. A közönség története, amely a már így is megkésett, a majd egyszer elkészülő ú j magyar színháztörténetből sem hiányozhat.
ENYEDI SÁNDOR
K O P A S Z M A R T A M U N K Á J A
69
