SZERGEJ GANDLEVSZKIJ
Ma éjszaka
Ma éjszaka kétszer is láttam ugyanazt a rejtélyes jelenést;
s a buzgó álom-cenzúra kímélt:
megmaradt a baljós jel talánynak.
Két jármű ütközött a jelképes város utcáján. Rögtön felborult a könnyebbik, és oldalára hullt.
Alig farolt meg kissé a széles teherkocsi, csupán szélvédő üvege pergett ki; szilánkjai mégsem tudtak a földre hullani:
lebegtek a légben, idegtépő csörömpölés nélkül. Járókelők, piros villamosok, s katasztrófa roncsolt vasak láncreakciója zúdult a térre, akár azelőtt;
de lökéshulláma nem törte meg a csendet. Kannákkal telt szekeret
húzott éppen két ló — s gyeplőt tépve, riadtan ugrott minikettő félre,
sínpárokra borítva a tejet, ömlött, dőlt az acélvájatokban hömpölyögve a fehér zuhatag;
de a kifolyt vér sötéten tapadt a kövezetre. Alltam csapzottan ott, lidérces csendben, egymagam.
Megigézve
Megigézve nézem, ha egy csillag fénylő szirmát bontja a kert felett estelente. A lélek megremeg ilyenkor; szinte könnyekig meghat ugatás, madárfütty, tavi békák hangja — és a látvány: cölöpökre csévél hínárt a víz, majd hömpölyögve zátonyokra szórja hordalékát;
míg húzóháló duzzad és feszül.
Mulandó mindez. Ha összemérem a hatalmas idővel, kiderül:
szánalmas, parányi semmiségek áltattak csak. Viseld el, szív: ilyen túlérzékennyé tettek az évek.
CSEH KAROLY fordításai
50
