STATISZTIKAI ,,EGYPERCESEK"
AZ ÖNGYILKOSSÁGOK ALAKULÁSA
Hazánkban az öngyilkosságok száma évtizedek óta kiemelkedően magas; gyakorisága mind a férfiak, mind a nők körében országosan és Budapesten egyaránt messze felülmúlja a világviszonylatban ,,élenjáró"
országokét (például Ausztria, Dánia, Finnország, Franciaország, Japán, Svájc) is.
1991-ben a fővárosban 653—an, az ország egészében 3993-an követtek el öngyilkosságot, 25, illetve 17 százalékkal kevesebben, mint az 1980 és 1984 közötti években átlagosan. Az öngyilkosságok gyakorisága az utóbbi két évben Budapesten volt a legkisebb (32,4, illetve 32,6 százezrelék), ami a városokra jellemzőnél 10—14 százalékkal, a községi átlagnál pedig 25—30 számlákkal alacsonyabb.
Említést érdemel, hogy az 1980—1984. években az öngyilkosságok gyakorisága tekintetében a település típusától függően nagyobb különbségek voltak. Abban az időszakban a fővárosi arányszám (43 százezre- lék) még csaknem egyharmaddal felülmúlta a vidéki városokban kialakult szintet, A községi lakosok öngyilkossági hajlandósága (59 százezrele'k) pedig csaknem kétszerese volt a vidéki városokra jellemzőnek.
Az öngyilkosságok száma és lakosságszámhoz mért aránya az 1950-es évek végétől mintegy negyedszá—
zadon át csaknem folyamatosan emelkedett, csúcspontját az 1980-as évtized első felében (Budapesten 1981-ben, országosan 1983—1984-ben) érte el. Az 1980—1984. években átlagosan százezer lakos közül Budapesten 43—an, országosan 45—en vetettek véget önkezűleg életüknek, 1985 óta viszont a fővárosban és országosan is alapvetően csökkenő tendencia érvényesült. A javulás —— az 1980—1984. évek átlagához képest —— a fővárosra és a községekre volt jellemző, a vidéki városokban az öngyilkosságok gyakorisága
—— az 1988. évet kivéve — minden évben felülmúlta az 1980—1984. években kialakult átlagot (Az emelkedéshez feltehetően az is hozzájárult, hogy az utóbbi években is számos község kapott városi címet, ahol az öngyilkosságok általában gyakoribbak a városokat jellemzőnél.) Az összességében kedvező irányú változás megítélésénél azonban nem hagyható figyelmen kívül, hogy a nemzetközi rangsorban hazánk változatlanul az élen áll.
Az önkéntes halált választók száma és gyakorisága megyénként évente kisebb-nagyobb mértékben ingadozott, de az első 5—6 helyen évek óta Bács—Kiskun, Békés, Csongrád, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun—
Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyék állnak, ahol 1991-ben százezer lakos közül az országosnál l,3
—l,6—szer, a budapestinél 1,5——1,8-szer többen lettek öngyilkosok. Az utóbbi néhány évben a lakosság számához mérten legkevesebben Győr-Moson-Sopron és Vas megyében követtek el öngyilkosságot, itt az öngyilkosság gyakorisága 1991-ben az országos átlagnak mindössze 55 százaléka, a budapestinek pedig kétharmada volt.
A hosszú időre visszatekintő magyarországi vizsgálatok egyértelműen bizonyítják, hogy a férfiak körében — s közülük is elsősorban vidéken —— számottevően erősebb az önpusztító hajlam, mint a nők között. 1980 óta az öngyilkosságot elkövetők nemek szerinti megoszlása nem változott érdemlegesen, a férfiak országosan 70, a fővárosban 50 százalék körüli hányadot képviseltek. Az elmúlt évben a százezer férfira jutó öngyilkosságok száma országosan 2,8-szerese, ezen belül a fővárosban l,3-szerese, a városok- ban mintegy 3-szorosa, a községekben pedig több mint 4—szerese volt a nőkre jellemző átlagnak.
Az öngyilkosok nemek szerinti összetétele és az öngyilkosságok gyakorisága tekintetében korcsoporton- ként számottevő különbségek tapasztalhatók. A kor előrehaladtával a férfiak aránya általában csökken, a nőké pedig emelkedik. Az öngyilkosságok gyakorisága azonban az idősebb korcsoportokban is maga-
sabb a férfiak körében, mint a nőknél.
Az 1990. és 1991. évi korcsoportos adatok közül figyelmet érdemel, hogy az 55—59 éves férfiak öngyilkossági gyakorisága jelentősen alacsonyabb, mint a náluk 20, 15, 10, illetve 5 évvel fiatalabbak
STATISZTIKAI ,,EGYPERCESEK" 397
korcsoportjába tartozóké, s ebben a korosztályban — lényegében egyedülálló jelenségként —— mintegy 20 százalékkal alatta marad a nőkre jellemzőnek is.
A korcsoportok szerinti arányszámok egyértelműen jelzik az öregedéssel járó jelenségek —— például betegség, hozzátartozók elvesztése, környezeti izoláltság stb. —— öngyilkosságra késztető hatását. Az öngyilkosságok gyakorisága ugyanis a fiatal korosztályokban a legalacsonyabb, majd — kisebb-nagyobb ingadozásokkal, de többnyire növekedve —— a legöregebbek korcsoportjában éri el csúcspontját. Ez egyben azt is jelenti, hogy a népesség fokozatos öregedése önmagában is kedvezőtlenül befolyásolja a nyers öngyilkossági mutató alakulását.
A férfiak magasabb öngyilkossági gyakoriságának okára világszerte nincs tudományosan bizonyitott magyarázat. A kutatók arra a megállapításra jutottak, hogy az öngyilkosság gondolatához eljutott férfiak tettüket nagyobb elszántsággal valósítják meg, míg a nők jelentős hányada az öngyilkosság megkisérlésével elsősorban környezetére kíván hatást gyakorolni. E feltevést támasztják alá az öngyilkossági kísérletekről az 1970-es évek közepéig gyűjtött adatok is, melyek szerint az öngyilkossági kísérletet elkövetők között a nők aránya 70 százalék körül mozgott.
Az öngyilkosság végrehajtásához választott elkövetési módokról rendelkezésre álló adatok is az előbbie—
ket bizonyítják, ugyanis a legbiztosabb halálos kimenetelt, az önakasztást főként a férfiak —-— ezen belül is elsősorban a vidéken élők —— választják. A nők körében viszont lényegesen gyakrabban fordulnak elő olyanok, akik különböző mérgező anyagokkal — elsősorban gyógyszerekkel —— próbálnak meg véget vetni életüknek, amiről ha időben tudomást szereznek, nagy az esély a túlélésre.
Az öngyilkosságok gyakorisága családi álapottól függően is nagymértékben különbözik, ami szintén arra enged következtetni, hogy az egyedüllét az öngyilkosság elkövetésének valószínűségét növelő tényező, főként, ha ez az állapot egy korábban meglevő családi kötelék valamilyen okból történt megszakadásának a következménye.
1990-ben a fővárosban az öngyilkossági gyakoriság a nőtlenek, illetve a hajadonok körében volt a legalacsonyabb, ami azzal függ össze, hogy az 1990. január l—jei népszámlálás időpontjában a 15 éves és idősebb nőtlen férfiaknak közel 90 százaléka, de a hajadon nőknek is több mint 80 százaléka 40 évesnél fiatalabb volt, tehát a viszonylag alacsony öngyilkossági arányszámú korcsoportba tartozott. Budapesten a házasságot nem kötötteket az öngyilkossági arányszám növekvő sorrendjében — mind a férfiak, mind a nők esetében _ a házasok, majd az elváltak, illetve az özvegyek követik.
Az öngyilkosságot elkövető fővárosi lakosok többsége nyugdijas, ami szorosan összefüggésbe hozható az idős korú népesség magas arányával. Mind az aktív kereső, mind a nyugdíjas budapesti öngyilkosok mintegy kétharmada tette elkövetése elött fizikai foglalkozást folytatott, illetve fizikai jellegű munkaterület- ről került nyugdíjba.
Cs.-né V. ].
EGYEDÚL ÁLLÓK A FÖVÁROSBAN
A fővárosi népesség család-háztartás szerinti összetétele —— Budapest sajátos társadalmi-gazdasági szerepköréből következöen — mindig is kedvezőtlenebb volt az országos átlagnál, s az utóbbi évtizedben e tekintetben még tovább romlott a helyzet. Az 1990. évi népszámlálásból származó adatok szerint az l980-as években érvényesülő negatív jelenségek a következőkben összegezhetők:
— a családháztartások száma és aránya csökkent, a nem családháztartásoké emelkedett;
__ a családháztartások között — nyilvánvalóan a mind gyakoribb válások következtében — egyre több az egy szülő gyermekkel típusú család, ugyanakkor a házaspáros, illetve a több családból összetevődő háztartások száma és aránya
csökkent; ,
—— számottevően nőtt az egyszemélyes háztartások száma és aránya.)
Az egyedül állók számának és arányának alakulása — minthogy helyzetük a társadalmi-gazdasági hátteret tekintve az átlagosnál sok szempontból hátrányosabb —— különös figyelmet érdemel. Számuk tíz
1 Vidéken lényegében ugyanez a tendencia érvényesült, de az összkép még mindig sokkal kedvezőbb, mint a főváros' ban: a családháztartások s ezen belül is a ,,teljes" családok hányada jóval meghaladja a fővárosra jellemzőt, az egyedül állók aránya pedig csak mintegy kétharmada a budapestinek. A vidéki városok és községek között viszont ilyen értelemben nincs érdemleges különbség,
