MAG)%R NEMZETI MUZEWf ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVOjWA

MAG)%R NEMZETI M U ZEW f

ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVOjWA

OLVASO ONYVTAR

KIKÖLCSÖNÖZNI NEIW SZABAD

*

%\

A FÖLVILÁGOSODÁS

KELETKEZÉSÉNEK ÉS BEFOLYÁSÁNAK

TÖRTÉNELME EURÓPÁBAN.

IRTA

|_.ECKY

yj ,

fí.

FORDÍTOTTA

Zs il in s z k y Mi h á l y.

MÁSODIK KÖTET.

# E S T , 1873.

A I G N E E L AJ OS .

f i

N E G Y E D I K F E J E Z E T .

(F olytatás.)

MÁSODIK RÉSZ.

Az ü l d ö z é s t ö r t é n e l m e .

Azok az emberek, a kik az üdvösséget egyedül az egyházban hiszik feltalálhatni, mindig üldözők. — A japáni keresztyének, az albigenzesek, a spanyol protestánsok üldöz­

tetése a Bertalanéji mészárlás és Erzsébet büntető törvényé­

nek következései. — Az irlandiak és az angol dissenterek történelméből vett ellenvetés gyengesége. — E n é z e t ' valódi oka. — A levitikus törvény befolyása az üldözésre. — Az egyházi atyák nézete főképen körülményeiktől függ. — Lac- tantius feltétlen türelmessége. — Konstantin üldözi a zsidó­

kat — az eretnekeket — és a pogányokat. — Ezek állapota Theodosius előtt. — A templomok lerombolása a vidéki kerü­

letekben. — Libanius. — Cyprián még az üldözés napjaiban is alapul veszi a levitikus rendszert az eretnekekkel való bánásmódra nézve. — Az üldözés theologiáját Augusztinus rendszerisiti. — Befolyása és jelleme. — Vérontás iránti ellen­

szenve. — Sz.-Márton és Ambrózius. — Azon nézet, hogy az egyháziak semmi szin alatt ne legyenek a halál okai. — Az

egyháznak növekvő testületi működése szítja az üldözést. — Az első szerzetesek. — A pogányság bukása. — Az egyház némely századokra nézve valóságos áldás volt. — A középkori társa­

dalomnak szétbomlása uj eretnekségeket támasztott — melyek az üldözés által elnyomattak. — III. Ince. — A katholikusok által folytatott üldözés kegyetlen volta. — A protestánsok üldözése nem oly kegyetlen, de époly általános, mint a ka- tholikusoké. — Példák reá Németországban, Angliában, Irland- han, Skótiában, Franciaorszáyban, Svédországban, Amerikában és Hollandiában. — Luther, Kálvin, Beza, Jurieu, Knox, Cran- mer, Ridley, Melanchton stb. által helyeselt és elkövetett üldözések. — Socinus és Zwingli türelmesek. — Castellio élete és ira ta i. — Ellenei Kálvin és Beza. — A protestánsok által elkövetett menthetlen üldözés. — Erasmus, Hőpital és More viszonylagos szabadelvüsége. — Bossuet nézete a Socinianu- sokról és az Anabaptistákról. — Az üldözés valóságos dog­

mája a protestánsoknak. — A türelemnek kedveztek a refor- matió által létrehozott vallásvegyülékek — és a papok háza- sodásai — úgyszintén a protestantismus nagyobb hajlékony­

sága. — Ennek bizonyítékai a Francia-és Angolországban mutatkozó türelem összehasonlításából. — A francia türelem a kétkedés hármas formáján alapszik. — Montaigne világi kétkedő. — Descartes kétkedő bölcsész. — Bayle kétkedő tudós. — A „eompelle intrare.“ — A politikai körülmények kedveznek a türelemnek. — Párhuzam a kormányzóság és restauratio között. — A bűn befolyása a történelmi fejlődésre.

— Voltaire. — Rousseau türelmetlensége. — A forradalom megszünteti a zsidók és protestánsok polgári nyomatását. — A katholicismus képtelen vallási szabadságra. — XVI. Gergely bullája. — Protestáns országokban a türelem a rationalismus haladásának eredménye és mértéke. — A tizenhetedik század nagy theologusainak iratai oda irányulnak. — Első mozgalom a zendülés alatt. — Cromwell politikája. — Az independensek és presbyterianusok közti ellentét. — Harrington. — Milton.

— Taylor Jeremiás. — „De Haeretico comburendo“ törvény eltörlése. — Hobbes türelmetlensége. — A papság magatar-

y tása a forradalom alatt. — Türelmi rendelet. — A censura eltörlése. — A skót egyház megalapítása. — A protestantismus türelmessége. — A felvilágosodás befolyása a tudományos kutatásra.

ÖTÖDIK FEJEZET.

A p o l i t i k a e l v i l á g i a s o d á s á r ó l .

A politika elvilágíasodása két részből á l l : a theologiai érdekek kiválasztásából a politika motívumaiból, és a theolo­

giai elvnek helyettesitéséből egy világi által, mely a tekintély alapja lett. — A vallás és protestantismus az emberi társa­

dalomnak fő erkölcsi elvei. — Az ókor erkölcsi elve és az abból kifejlődött jellemtypus. — A patriotismus a zsidók erkölcsi elve. — A felekezetiség szelleme. — A keresztyénség győz a római birodalomban, minthogy a felekezetiség befo­

lyása alatt fejlődött. — A theologia teljes uralma. — A ke­

resztes hadak. — Az egyház a tehetetlen világi hatalom helyébe lép. — Az istenbéke. — A királyi és egyházi hatalom közti küzdelem. — A keresztes hadak összehasonlítása a ké­

sőbbi háborúkkal azt mutatja, hogy a theologia befolyása hanyatlóban van. — I. Ferenc és Riehelieu szövetsége. — A vallási háborúk vége. — Az inquisitio elkülöníti a vallásos kérdéseket a politikától. — Az inqu. alkotmánya és haladása.

— Védi az-újabb türelem azon alapelvét, hogy a világi ha­

tóság nem dönt egyházi kérdések felett. — A világi hata­

lommal való összeütközés. — Az inquisitio népszerűtlensége.

-— Az üldözések csökkenése. — Az eretnek könyvek elnyo­

mása. — Reuchlin. — A jogkorlátozás egyházi tanának elve­

tése. — Változás Franciaországban 1830-ban. — Ennek gyor­

sítása Angliában az ir politika által. — Az ir parlament. — A papság eltávolítása a világi hivataltól. — Visszapillantás a világiasodásra. — A pápa világi hatalmának hanyatlása. — A politikai élet erősen hat a theologiai gondolkodásmódra. —

Ez csökkenti a theologia fontosságában va'ló hitet — s az általános elvek elhanyagolását vonja maga után. — A politikai és bölcsészeti álláspont közötti ellentét. — A tiltott szenve­

délyek nem a politikai gondolkodásmód növekedésétől ered­

nek. — A politikai élet nagy befolyása a tudományos kutatás helyes módjára. — A felekezeti és politikai bírói szellem közti összeütközés három phasisa. — A tekintély alapjának elvilágiasodása. — Szenvedőleges engedelmesség. — Az egy­

házi atyák szerint minden zendülés bűn. — Az akkori fejet­

lenség és erőszakoskodás között e tan kedvezett a szabad­

ságnak. — A püspököknek általános szavazat általi választása.

— A pápa és királyok közti összeütközések elősegítik a sza­

badságot. — A letevés hatalma. — Az erkölcsi tekintély szükségképen a pápa részén áll — Nyilvános vezeklés. — A feloldás hatalma. — A scholasticismus kedvez a szabadságnak.

— Aquinói Tamás. — A királyok közvetlen isteni hatalmáról való tan. — A reformatio különféle érdekeket, s ennélfogva különféle politikai_jnézeteket is hoz létre. — A pápai párt ragaszkodik a letehetés jogához. — Bellarmin és Suarez müvei Parisban elégettetnek. — A jezsuiták hirdetik a társadalmi szerződést. — Suarez de fide. — Mariana de rege. — A zsar­

nokok meggyilkolhatása. — Ennek fontossága a szabad néze­

tek történelmében. — Elébb Jean Petit tanítja. — Grevin, Toletus, Sa, Molina, Ayala és Kellerus védik. - - III. Henrik meggyilkoltatását helyesli a liga és a pápa. — A politikai gyilkosság helyeselve a protestánsoktól. — De tulajdonképi védői csak a jezsuiták. — A szabadságot előmozdítják a jezsuiták. — A gallican egyház a zsarnokság képviselője. — Ennek oka. — Azon körülmények, melyeknél fogva Francia- országban a hazafiság ellenkezett a szabadelvüséggel. — A protestánsok magatartása 1615-ben. — 1665- és 1682-diki határozatok. — Bossuet. — A protestantismus, a mennyiben zendülés volt, kedvezett a demokratiának. — A régi egyház­

kormányzatnak két kiegészítő része újra föléledt, de elváltán.

— A püspöki és presbyteri rendszer eltérő politikai iránya.

— Az ó és uj testámentomnak tulajdonított viszonlagos fon-

YII tosságából származott eltérő politikai irányok. — Huss, Wi- kliffe és más reformátorok nézetei. — A skótok előfutárai a prot. libéralismusnak. — Knox. — Buchanan. — Skót kül­

döttség Erzsébetnél. — Az angol dissenterek összehasonlítva a skótokkal. — Mit köszön Anglia a nem püspöki egyházak­

nak. — Az anglikanismus fő szolgasága. — A homiliák. — Taylor. — Az anglicanismus mindig támogatja a reactiót. — Hooker kivételes állása. — A zsarnokság két iskolája Angliá­

ban. — Barclay. — Fiimer. — Hobbes. — Sidney. — Locke.

— A vallásos és politikai szabadság történelme közötti kü- lömbség. — A legnagyobb angol szabadelmü férfiak ellenei a szabadságnak. — Hobbes, Bolingbroke, Hume. — Az angol és francia szabadság növekvése közti külömbség hasonlít az angol és francia türeleméhez. — A francia protestánsok. — Azon körülmények, melyek befolyásukat csökkentették. — A felekezetiesség nem fér össze a patriotismussal. — A vélemény két áramlata a francia protestánsoknál. — A szabadelvű nézet túlnyomó. — Hotman „Franco-Galliá“-ja. — „Vindiciae contra Tyrannos." — Montaigne megjegyzi, hogy Franciaországban a nézetek alárendelteinek az érdekeknek. — A classicai tudományok feléledése hatással volt a szabadságra — először a római jog tanulmányozása által. — Bodin, Grdnovius, Noodt stb. nézetei. — A jogtudomány phásisai. — A klassikusok egyik főhatása a hősiesség szellemének megváltoztatásában áll. — A méltóság és bűntudatból származó külömböző typu- sok. — La Boétie. — A demokratiát előkészítő körülmények a 18. században : a tőke növekedése, a tudományok terjedése.

— A szolgaság és babonaság a könyvnyomtatás előtt. — A lovasság és gyalogság megváltozott helyzete a háborúban.

Az angol íjászok. — A flemi gyalogság. — Az olasz condot- tieri. -— A lőpor feltalálásának befolyása a szuronyra. — A nemzetgazdászat befolyása a demokratiára. — A francia for­

radalom kikerülhetlen volt; az általa felhozott eszmék fon­

tossága. — Okai annak, hogy a katholicismus képtelen oly műre. — A régi szabadelmü férfiak nem szeretik a politikai szabadságot. — Socinus, Montaigne, Charron és Bayle nézetei. —

Magatartásuk megváltozása a 18. században. — A forradalom nagy hatása. — Rousseau. — Ennek hatalma a francia tá r­

sadalom felett. — Viselet, színház, kertészet. — Az önfelál­

dozás folyama a theologiától átmegy a politikához. — A demokratia kettős eszménye. — A nemzetiségi tan. — Hilde- hrand, Dante és Grótius nemzetközi diplomatiájának elmélete.

— Miért lett lehetetlenné a 19. században. — A kéresztyénség és pogányság erkölcsi elveinek synthesise. — A demokratia a keresztyénség egy része. »«- Z '/ e

HATODIK FEJEZET.

A f e l v i l á g o s o d á s t ö r t é n e l m e az i p a r t e r é n . Az ókor iparrendszere a rabszolgaságon alapult.

Ennek befolyása a nemzeti jellemre. — Az ipar hanyatlása Rómában. — A régi és újabb rabszolgaság összehasonlítása.

— A keresztyénség eltörli a rabszolgaságot. — A rabszolgaság javára lett mozgalom Senecának és k övetőinek köszönhető. — A barbárok beütése kedvezett a rabszolgaságnak, de leghat- hatósabb ellőne a keresztyénség. — A rabszolgaság eltörlésére te tt intézkedések átnézete, és a rabszolgaságban sinlődők megkönnyítése. — Angolszász intézkedés. — Az egyházi atyák és a benediktinusok által te tt szolgálatok a munka, becsülé­

sére nézve. — Az egyház iparelméletének hiányai. — A hű­

bériség hosszantartása. — A városok felszabadulásával kez­

dődik az ipar uj történelme. — A keresztes hadak befolyása az iparra. — A testületi rendszer politikai tekintetben hasznos, gazdászatilag rósz. — Az ipari és egyházi vállalatok érintkező pontjai. — Az összeütközés első oka az uzsorás. — A kamatot szabályozó elveket a régiek nem ism érték. — A pénzkölcsönzés állása Görögországban, a római birodalomban és Galliában. — A legrégibb és a középkori egyház két okból kárhoztatta a kamatot. — A pénzkölcsönzés legelőször a zsidók monopóliuma volt. — Az Olaszországban keletkezett iparköztársaságok

IX népszerűvé teszik a keresztyének között is. — A laterani zsinat. — A reformatio megrendíti a régi babonát. — Sau- maise. — Az uzsora szó értelmének megváltozása a 16. szá­

zadban. — A jezsuiták casuistikája. — XIV. Benedek decre- tuma. — A theologiai nézeteken alapuló uzsoratörvények megszűnnek. — A nemzetgasdasági kérdések fejtegeted Loeke, Smith Ádám, Hume, Turgot és Bentham. — A régi tannak utolsó képviselője az orosz Raskol. — A vita fontossága az ipar és theologia közti antagonismus kifejlődésére. — A ke­

reskedelem az államok összekötésének uj elvét hozza létre. — A consulságok felállítása. — A diplomatia szervezése. — A kereskedelem különféle emberek érintkezését, s ennek folytán türelmet hoz létre. —- Ezen türelmet legelőször a zsidók élvezik. — A zsidók különféle üldöztetésének vázlata. — Irodalomnak és kereskedésnek te tt szolgálataik. — Megtüret- neg Livornoban, Velencében, Pisában és Genuában. — Az iparos gondolkodásmód következtében a dogmák befolyását kevésre kezdik becsülni. — Az üldözés nagy kárára volt az iparnak. — Spanyolország, Franciaország, Brügge és Amster­

dam. — Az iparos miveltség előidézi a szegénységi eszmény bukását. — A 13. és 14. század fényűzése. — Fényüzési tör­

vények. — A fekete halál hatása. — A fényűzés gazdászati befolyása. — Az értelmi haladásra való befolyása. — A szer­

zetesi szellem bukása. — A papság összeköttetése az aristo- kratiával. — A kereskedelem emelkedése. — Hajózási törvé­

nyek. — Első kereskedelmi társulatok Angliában. — Belgium jóléte. — A diplomatia gyors fejlődése. — A hanzaszövetség elnyomja a tengeri rablókat. — A velenceiek megalapítják az államgazdaságtant — s a Mediciek értelmi főlényt köl­

csönöznek az iparnak. — Ennek összefüggése a tudományok újra feléledésével és a mohamedán miveltség befolyásával. — A növekvő jólét által létrejött Ízlésbeli változás föleleveniti a színészetet. — Ennek, mint értelmi befolyásnak és mivelt- ségi állapot mérőnek fontossága. — Nagy romlottsága a po­

gány Rómában. — Az egyházi atyák kárhoztatják. — A pogányság utolsó menhelye. — Julián nem kegyeli — s elvész

a római civilisatio megszűntével. — A mulatságok uj formái.

Aquinói Tamás „Histriones“-i. — A vallásos színdarabok keletkezése. — Hroswita. — A vallásos színdarabok a tem­

plomokból színházakba mennek át. -— Erkölcstelenségeik.

A sátán szerepe. — Az egyház e miatt megvetés tárgyává lesz. — A világi színdarabok némi nyomai. — Impromtus. — Pantomimok stb. — Bohózatok. — A magasabb dráma újra föltűnik Olaszországban. — Első darabok. — Az olasz és francia drámák közti ellentét az egyházhoz való viszonyukban.

— A zene elvilágiasodása s fejlődési fokai. — A góth építé­

szet befolyása a színpadra. — A vallási harc idegenkedést szül a szinháztól. — Erős ellenkezés Franciaországban. — A színészektől megtagadják az úrvacsorát. — Moliére, Racine, lm Ily, Huerne de la Mothe. - A színészet fejlődése Francia- országban, Spanyolországban és Olaszországban. — Voltaire.

— A forradalom megszünteti a színészek korlátáit. — A színház győzelme Rómában. — A viták fontos következmé­

nyei. — A színészet teremtése utolsó szolgálatot tesz Olasz­

ország iparos miyeltségének. — A reformatio. — Az ipar vezérpálcája úgy látszik először Spanyolország kezébe került.

— Fényes állása V. Károly alatt. — Gazdászati hiba, hogy az arany egyedül képezi a gazdagságot. — Az olaszok ezt kikerülik. — Ezen hibának első következménye Spanyolor­

szágban az volt, hogy a gyárak elhanyagolhattak és a nemzeti erő aranyszerzés körül öszpontosult. — Második következmé­

nye volt a gyarmatoknak vámtörvények általi el szegény itése.

— Harmadik következménye volt az árak convulsiója az arany túlságos sokasága miatt, melyet a kiviteli tilalmak nyomtak-

— Ezen gazdászati okokhoz járu lt még az iparral összefér- hetlen kolostorrendszer, a rabszolgaság felélesztése, és a nagy vallási türelmetlenség. — S ekképen Spanyolország bukása valóságos jótétemény volt az emberiségre. — Las Casas. — Meleg italok behozatala Európába. - Ezek erkölcsi és társa­

dalmi hatása. — Spanyolország bukása után az ipar vezér­

pálcája a protestánsok kezébe jut. — Az értelmi miveltség ellentéte városban és falun. — Viszonlagos fontosságukhoz

XI mért változás. — A földmivelés kedvelése a középkorban. — Sully iskolája elnyomatott a mercantil rendszer által, mely a gyárakra nézve kedvezőbb volt. — Colbert. — Quesnay isko­

lája és Raynal általi módosítása.— Smith Ádám bebizonyítja, hogy a gazdagság forrásai a gyárak, de a földmivelés nagyobb productivitását is állítja. — Ez utóbbit cáfolja Ricardo. — A hitel behozatala által támadt mozgalom kedvező a gyáraknak.

— A gépek fejlődése. — A gépek hatása a gazdászatra. — Különös hatalmuk Angliában. — Az államgazdászat az iparos miveltségnek értelmi kifejezése. — Békítő befolyása. — Az államgazdászat hatása különféle országok és osztályok össze­

kötésére. — Az érdek hatása a szenvedélyre. — A gyilkosság és a fejlődés bölcsészete képviselve az önkinzásban és az iparban. — Az önkinzás uralma egész a 14. századig. — Ennek hanyatlását mutatja a szerzetesség története. — A jólétnek az iparosság által kijelölt állása. — Az önkinzás kétfélekép szüntettetett m eg: a régi görögöknél a művészet, az újabbaknál az ipar által. - - Az értelmi befolyás kedvező az iparra nézve. — Az utilitarismus bölcsész! elnevezése az iparosságnak. — Ezen bölcsészet rósz következményei. — Az önkinzás szellemének hanyatlása — Materialistikus irányok.

— Befejezés. J ‘j ^ — V ű ü

.

i-í > }■; V,+ i !.fi

:

■ -v ■ -sv,. ói '• ■■■ . ■ ; ! ■. ■" i- .A 1 . 1 rí. Ml

' • !• I . • I r .4 V j ■- '.I', i ■ 1 ! / . . , . 1 ; ‘ 4 > I I 't . 'M í k *

-

I

i

JnE G Y E D I K

y

(Folytatás.)

Az üldözésről.

I. RÉSZ.

A z ü l d ö z é s t ö r t é n e l m e .

Az e fejezet első részében megkezdett vizsgálódá­

saim eléggé kimutatták, hogy a kizárólagos üdvről szóló tannak mily káros hatása volt. Azonban még egy oly következményét kell vizsgálnunk, melyhez képest a töb­

biek mind jelentéktelenekké válnak- Értem a vallási ül­

dözést. Ez, mely talán mindazon bajoknak legborzasz- tóbbika, melyeket az emberek utódaiknak okoztak, közvetlen gyakorlati eredménye azon elveknek, melyeket eddig speeulativ oldalról vizsgáltunk. Ha az emberek erős meggyőződéssel hiszik, hogy nézetök valamely két­

ségbevont kérdésben minden tévedés lehetőségén felül áll, ha továbbá hiszik, hogy azok, akik más nézetben vannak, a Mindenható által örök nyomorúságra vannak kárhoztatva, melyet ők ugyanazon erkölcsi jellem, de más hit által elkerülnek, akkor ezen emberek elébb vagy

A felvilágosodás II. köt. 1

utóbb teljes erejükből üldözőkké lesznek. Ha azon testi vagy lelki szenvedésekről beszéltek nekik, melyeket az üldözés okoz, vagy pedig áldozataik ártatlanságáról és önzetlen hősiességéről, akkor azt fogják feleim, hogy az ily érvek egészen az ő hittanuk hamis felfogásán alap­

szanak. Mely, emberek által okozott szenvedés volna összehasonlítható mindazoknak örök kinaival, akik az eretnek tant követik ? Miféle elnézésre tarthatnak számot az emberi erények, ha a Mindenható csupán egy tévely­

géshez való ragaszkodást Ugy büntet, mint leggyaláza­

tosabb vétket ? Ha egy holdkóros emberrel találkoztok, aki őrültségében a leghoszasabb és legkinosabb gyötrelem halálát terjeszti környezetére, nem tartanátok-e magato­

kat feljogosítva, minden kitelhető erővel megakadályozni Őt szándékában — még az által is, hogy életétől fosszá­

tok meg, ha máskép nem érhetnétek el célotokat? De, ha tudnátok, hogy ezen ember nemcsak idei, de örök halált terjeszt maga körül, ha az nem ártatlan, ámbár veszedelmes őrült volna, hanem olyan, akinek magavi­

seleté folytán azt hinnétek, hogy a legártalmasabb bűnös, nem cselekednétek-e hasonlót még kevesebb lelkiisme­

reti furdalás vagy ingadozás nélkül?1) A célszerűség ér­

vei ugyan bizonyos körülmények között visszatarthatják az embereket az üldözéstől, de sohasem viszik oda, hogy a türelem elvét elfogadják. Először is azok, akik az eret-

'} Amint aquinói sz. Tamás mondja : „Si falsarii pecu- niae vei alii malefactores statim per seculares principes juste inorti traduntur, multo magis haeretici statim, ex quo de liaeresi convincuntur, possunt non solum excommunicari, séd et juste ceeidi." (Summa, p a r s II. qu. XI. a r t . III.)

nekek vallásos isteni tiszteletét az istenség valóságos megsértésének hiszik, mindig hajlandók lesznek, hacsak tehetik, e cselekmény elnyomására, még akkor is, ha azon kedélyhangulatot, melyből az eredt, nem változtat­

hatják is meg. Másodszor pedig csakhamar észre fogják venni, hogy a világi uralkodónak közbejötté majdnem oly nagy befolyást gyakorolhat a hitre, mint a hitvallás­

ra. Mert jóllehet a nézetek történelmében, úgyszintén az abban tükröződő civilisatio fokaiban bizonyos rend és következetesség mutatkozik, melyet soha sem lehet meg­

rontani, az nem kevésbé igaz, hogy az ember nagyon gyorsíthatja, lassíthatja és változtathatja folyását. Száz közül kilencven kilenc személy , nézete különösen a ne­

velés által képeztetik, és a kormány meghatározhatja, hogy a nemzeti nevelés minő kezekbe tétessék le, minő tárgyakat foglaljon magában, és mily elvek szerint ve­

zettessék. Azok nagy többségének nézetei, kik nevelte­

tésük előítéleteitől fölszabadították magokat, nagy mér­

tékben olvasás és vitatkozás eredményei, és a kormány eltilthatja mindazon könyveket, s elűzheti mindazon ta­

nítókat, melyek és kik az általa elfogadott tanokkal el­

lenkeznek. Azonban azon egyszerű tény, hogy bizonyos büntetések különös nézetek követésével és bizonyos ju ­ talmak ellenkező nézetek követésével függenek össze, kétségtelenül sok képmutatót és igy sok áttérőt is fog létrehozni. Mert mindaz, aki a nézetek alakulásának pra- cessusát kiséri, kénytelen tapasztalni, hogy — még ha a bizonyítékok sora előzte is meg elfogadásukat — rende­

sen kevésbé tisztán észbeli következtetés eredményei, m int inkább számtalan zavart befolyások hatásai, melyek

1*

Ítéletünket folyvást elhomályosítják. Egyik leghatalma­

sabb ily befolyás az önérdek. Ha valaki a tanok bizonyos osztályát kívánja elfogadni, akár azért, hogy valamely külön hitvalláshoz tartozzék, akár hogy barátainak tet­

szését megnyerje, akár hogy lelki nyugalma legyen, akár hogy a világban könnyebben boldoguljon, akár hogy szenvedélyeit kielégítse, akár pedig, hogy azon szellemi tekintélyre tegyen szert, mely néha bizonyos nézetek vallásával függ össze, akkor rendesen el fogja érni óhaj­

tását. Kutatását a legnagyobb lelkiismeretességgel foly­

tathatja. Szilárdan eltökélheti magát arra, hogy inkább tesz bármily áldozatot, mintsem hogy olyat valljon, amit nem hisz, nézetei mind a mellett oly vonzerővel fogják ellátni tárgyát, melyről talán semmi tudata sincs. Nem arra fog gondolni, hogy mi az igazság, hanem hogy bi­

zonyos nézeteket lelkiismerettel helyeselhet-e. Figyelmét észrevétlenül fogja az egyik rész ellenvetéseitől elfordí­

tani, és aránytalan eréllvel a másik körül fogja öszpon- tosítani. Minden következményt egy bizonyíték által előz meg, de e bizonyíték természete az ő akaratjának titkos vonzalma által lesz meghatározva. Ha tehát valamely kormány hathat a nép akaratjára, akkor lényeges befo­

lyást gyakorolhat annak gondolkodására is.

Ilyen azon egynéhány érv, melyekkel a keresztyén- ség történelmének régibb korában az üldöző védelmez­

hette cselekedeteit. S a későbbi idők tapasztalata bizo­

nyosan teljesen megerősítette nézetét, a mennyiben Kimutatta, hogy az érv és üldöző közötti nagy harcban mindig ez utóbbi diadalmaskodott. Üldözés irtotta ki a.

keresztyénséget Japánból; az törte meg az Albigensesek

rem ényeit; az törülte el Spanyolországban a protestan- tismusnak minden nyomát. Franciaország látszólag, és sok ideig valósággal is, egyik főharcosa volt a katholi- cismusnak; de Franciaország ezen lényeges katholicis- musa a Sz. Bertalanéji mészárlástól és a nantesi Ediktum visszavonásától származik. Angolország méltán tartatik a protestantismus főoszlopának, dacára annak, hogy az an­

gol nép sokáig ingadozott a két hitvallás között, mig az ügyes politika és Erzsébet kényszerítő törvényei határo­

zott irányt adtak ingadozásának. A reformatio korában majdnem minden kormány eltiltotta vagy az egyik vagy a másik vallást; és mialatt az államvallás tagjai eleinte csak kétséges és bizonytalan többségben, s néha még többségben sem voltak, kevés nemzedék lényeges egyér­

telműséget hozott létre; és a mióta a kényszerítés politi­

kája általában feladatott, a protestantismus és katholi- cismus közötti relatív viszony nem igen változott meg.

Ily világos és hiteles tények mellett, mint ezek, nem lehet nagy súlyt fektetni azon kevés kivételekre, melyek tán felhozhatók, sőt még ezen kivételek is, ha gondosan megvizsgáljuk, gyakran kevésbé alaposaknak fognak feltűnni, mint a hogy előre gondoltuk. így pél­

dául Irland esete minduntalan felhozatik. Az ír katholi- kusok, mondják, először egy nyílt rablási rendszer alá vettettek, azután pedig törvény által részletesen megha­

tározott hosszas üldözéssel sujtattah 1), melynek célja az

*) A részletekről lásd Parnell, P e n a l Laws. Rendesen azt tartják, hogy „a büntető törvény11 a limericki békétől számittatik, de a törvényes megtámadások az ír katholikusok ellen csak Erzsébet alatt kezdődtek.

volt, hogy hitüktől eltántorítsa őket. A tiszteletnek és jólétnek minden útját kizárólag a protestánsok bírták, mig a katholikusok mindenféle módon akadályoztattak az élet minden viszonyaiban. De ezek az ellenök irány­

zott támadások között még erősebben ragaszkodtak hi- tökböz. Young Artbur, az éles figyelő, a büntető törvény megszűnése alkalmából azt mondja, hogy a katholikusok és protestánsok közötti relatív viszony épen nem kiseb­

bedéit — ha csak inkább megfordítva nem — és hogy azok, a kik ezt tagadták, beismerik, miszerint az áttéré­

sek eddigi száma szerint 4,000 évre volna szükség, mig Irland protestánssá lenne. Az ír parlamentben ki lett mutatva, hogy a büntető rendszer 71 év alatt csak 4,055 áttérést eszközölt.

Ezen kimutatás első tekintetre igen erős érvet lát­

szik nyújtani, csakhogy egészen kihagyja az ír egyház­

történelemnek legfontosabb elemét. Irlandban a régi hit két népfajnak egymástóli elválasztását jelöli, az a nem­

zeti szelleműek jelképe volt, az tartato tt fen egy nagy­

szerű hazafias küzdelem minden szenvedélyei által, s fenállása csupán egy politikai érzelem életerejét bizo­

nyítja. Midőn minden más éj szaki nemzet elvetette a katbolicismust, az írek megtartották azt csupa gyűlölet­

ből elnyomóik iránt, és minden nagy lázadásukkor a mozgató szellem kiválólag pobtikai volt. Az angol hata­

lom ellen tett minden kitöréseik között valószínűleg az 1640-ki volt a legszenvedélyesebb és legboszuállóbb.

Ezen lázadásban egy előkelő angolt megkíméltek a nem­

zete iránt táplált gyűlölettől. A legnagyobb tisztelettel, sőt hódolattal viseltettek iránta, és midőn meghalt, oly

— 7 —

nagy tisztelettel kisérték sírjához, a minőt csak egy láza­

dó sereg képes tanusitani. Ezen angol férfiú Bedell püs­

pök volt, a Sarpi és De Dominis tanácsadója és az irlan- di proselitismus megalapítója. 2)

Ilyen volt azon szellem, mely az ír katkolikusok közt egyik legdühösebb lázadásuk alkalmával, elterjedt v o lt; és bizonyára senki, a ki Irland történelmét az Unió óta ismeri, nem fogja hinni, hogy az üldözési törvény visszavonása óta valamivel csökkent volna buzgalmuk.

A mig befolyásuk az államban megmérhetlenül növeke­

dett, a mig számuk oly gyorsasággal szaporodott, melyet csak a borzasztó éhség és kivándorlás szakított félbe, mely tizedrészénél többet vitt el, addig az őket mozgató felekezeti szellem folyvást szembetűnőbb volt. Valóban joggal lehet elmondani, hogy most Irland az egyedüli civilisált ország, hol a közvélemény nem alkalmilag, ha­

nem szokásszerűleg tbeologiai vizsgálódás által kormá- nyoztatik, hol a legfontosabb világi érdekek folyvást a versengő papság civódásainak vannak alárendelve, és hol a hazafias érzelemnek alig egy húrja rezdűl meg a nemzet szivében. Ezen siralmas állapotnak okait most nem kell tovább kutatnom. 2) Elég annyit mondanom,

J) Bedellnek igen érdekes élete, mely veje Clogy Sán­

dor által 1641—2-ben Íratott, s mely Bornet előadásának alapjául szolgált, kézirat nyomán a. b ritt Museumban nyoma­

to tt 1862-ben. Bedell tág protestansságának mulatságos pél­

dáját mutatja azon tény, hogy midőn a felkelők neki mint fogolynak megengedték, hogy barátaival tetszése szerint tartsa az evang. istenitiszteletet, hálanapul nov. 5-két megünnepelte.

2) Megkisérlettem azok tárgyalását egy ily című könyvemben : T h e L e a d e r s o f P u b l i c O p i n i o n i n I r e l a n d .

hogy megvan, az üldözési törvény eltörlésének dacára is. Ha volt valamely világi kérdés, melyet az ír katholi- kusok nagy és őszinte buzgalommal felkaroltak, akkor az az unió felbontásáért folyt harc volt. Evek bosszú so­

rán keresztül folytatták e harcot a lelkesedés, kitartás és önfeláldozás oly egyesítésével, mely ritkán tapasztalható politikai viszályban, és igényeiket változatlanul azon szé­

les elvre alapították, hogy a kormányforma minden or­

szágban a lakosság többsége által határozandó meg. De mihelyest ez elv összeütközésbe jö tt az egyházzal, mi­

helyest annak győzedelme fenyegetni kezdte a Vatikán biztonságát és a pápától két tartomány szakadt el, azon­

nal megváltozott mindez. Davis és O’Connell tana azon­

nal feledésbe ment. A kötelék, mely az ír katholikusokat a liberalismussal oly hosszú időre összekötötte, elszakadt, és az egész párt oly gyorsasággal tódult előre, hogy szin­

te nevetséges volna, ha nem lenne sajnálatra méltó, egye­

sülni Európa legreactionárebb politikusaival és feladni és letiporni azon elveket, melyekért oly soká és oly lelke­

sülten harcolt.

Ezen vizsgálódások mutatják, hogy az ír katholi- cismus nagy erélyessége nem tiüajdonitható kizárólag a vallási üldözésnek. Ugyanezt lehet mondani az angol dissenterekről is. Az anglikán egyház, mondják néha, nagy kegyetlenséggel üldözte azokat, a kik az egyház kor­

mányától elszakadtak; s mégis a dissenterek oly hata­

lomra tettek szert, hogy mind az egyházat, mind a ko­

ronát megrenditették, és a királyt s a canterbury érseket vérpadra hurcolták. Azonban ez szembetünőleg hamis előadás. Az angol egyház által a legzsarnokibb fejedelem

— 9

iránt tanúsított túlságos szolgaiság, és az elkeseredett üldözés, melyet minden ellenkező gyülekezet ellen foly­

tatott, a puritanismust a demokratia képviselőjévé és jelképévé tették. A forradalom csupán politikai liberalis- mus kitörése volt, mely erősittetett ugyan, de egyátalá- ban nem idéztetett elő a dissenterek elkeseredése által.

Inkább a politikai zsarnokság elleni gyűlöletet, mint a püspöki szervezet elleni gyűlöletet képviselte. Két vagy három ingadozás után oly időszak következett be, mely­

ben az angol egyház nagyon nyomatott, és kiadatott a türelmi akta, mely, ámbár elméletben igen tökéletlen, de a gyakorlati szabadságnak magas fokát nyújtotta a dis­

senterek minden osztályának. Azok, a kik azt állítják, hogy az üldözés csak azon rendszert erősítheti, mely ellen irányozva van, azt várhatták, hogy ezen akta a dissente­

rek kevesbülését vagy legalább elveik gyengülését fogja előidézni. De az eredmény tökéletesen ellenkező volt.

Azon időtájban, midőn ezen akta kiadatott, a dissente­

rek száma mintegy harmincegyedik részét képezte An­

golország összes lakosságának; alig egy századdal ké­

sőbb egy negyed részére becsültettek. *) Buzgalomra nézve a methodisták hasonlók a puritanusokhoz, és ha az anglikánok és dissenterek közti elkeseredés kevesbe- détt, az nem azért történt, mivel a dissenterek az egy­

házhoz vonattak, hanem mivel az egyház át volt hatva a dissenterek tanától.

Az előbbeni érvek úgy látszik bebizonyították, ') Lásd Buekle, H i s t o r y of C i v i l i s a t i o n . I. kötet 385. 1. jegyzet.

— l ő ­

ném ugyan azt, hogy az üldözés valami jó dolog, vagy hogy mindig eléri azt, a mi után törekszik, hanem hogy tényleg rendkívüli hatást gyakorolt az emberek hitére.

A theologiai nézetváltozás két főoka: a nagy vallástaní­

tók koronkénti föllépése és a civilisatio fokonkénti fejlő­

dése. Az elsők elvetik a vallásos igazság m agvait; a má­

sodik előkészíti azon különféle légköröket, melyek által azok sorban kifejlődnek. De, a mig ezen törvény többé vagy kevésbé az egész közönségben érezhető vélemények­

nek folytonos változását idézi elő, addig sok kisebb be­

folyás működésének szabad tér engedtetik, mely ugyan­

azon időszakban a valósított hitnek lényeges különféle- ségét és a hitvallásnak még nagyobb különféleségét okozza. Ezen befolyások közt a kormány beavatkozása valószinűleg a leghatalmasabb. Bizonyára hatalmasabb, m int minden közvetlen polemikai discussio. Millió buzgó katholikus és millió buzgó protestáns jelenleg is méltat­

lanul vetné el mostani hitét, hacsak a régibb uralkodók kényszertörvényei nem akadályoznák; és alig van ország, melyben az uralkodó hit bizonyos fokig a már rég elmúlt törvényhozásnak ne volna tulajdonítható. De, hogy ez igaz-e vagy nem, az lényegileg kevés súlylyal bir az én érvejnre ; mert ha az olvasó még oly nagyon tagadná is az üldözésnek a hitre való hatását, annyi bizonyos, hogy az még a legújabb időig kétségbevonatlan maradt. Szint- oly bizonyos az is, hogy oly korban, midőn a kizárólagos üdvről szóló tan teljesen valósittatik, a hit szelleme any- nyira fog emelkedni, hogy az uralkodó egy pillanatig sem fogja kétségbe vonni hitének jogosultságát. Ha te­

hát az emberek erősen meg vannak győződve a felől,

— 11

hogy a legmagasabb cél: bitiik érdekeinek előmozdítása, és hogy e célt erőszak alkalmazása által lehet legtökéle­

tesebben elérni, akkor az üldözés batalmnkhoz és buz­

galmukhoz mért leszen. *)

Ezek az üldözés egyetemes és logikai okai, és tel­

jesen elegendők arra, hogy minden gyalázatosságát meg' magyarázhassuk, a nélkül, hogy az üldözőnek piszkos indokokat kellene tulajdonítanunk. Azonban van még egy más tekintet is, mely ugyanezen irányban igen fon­

tos befolyást gyakorolt — értem a zsidó törvényhozók példáját. Ha most oly jelenetekről olvasunk, minő volt a kanaáni mészárlás, a Baal papjainak legyilkoltatása, Jó- sias erőszakos reformjai, akkor alig lehet mondani, hogy azokat határozottan lehetne alkalmazni a jelenre. Azok, a kik úgy tekintik, mint a tökéletlen miveltség természe­

tes következményét, legalább úgy nézik azt, mint oly ki­

vételes szabadalmat, mely a társadalom rendes állapotára egyátalában nem alkalmazható. De a régi egyházban és a tizenhatodik században egészen más világitásban néz­

ték. Valamely bevett vallás viszonyai az államhoz, kivá- lólag az ó testamentomtól származtattak. A zsidóság Ugy tekintetett, mint a keresztyén egyháznak typusa, és az egyikben ajánlott politikát a másikban legalább nem

. ') E nézetet Ch. James Fox fejezte ki. „A türelem egye­

düli alapja, — mondá —• a skeptieismus bizonyos foka, e nél­

kül az nem lehet. Ha az ember hisz a lelkek megszabadulá­

sában, akkor kénytelen az eszközökről is gondolkodni, és ha egy nemzedék kiirtása által sok jövendő lényt szabadíthat meg a pokol tüzétől, akkor azt kötelessége tennie." (Rogers, R e c o l l e c t i o n s , 49. 1.).

kárhoz tatandónak találták. A levitikus könyv az embe­

riség közt feltűnt vallásos üldözésnek első kódexe volt.

Az a bálványimádást nemcsak egyszerű hibának, hanem bűnnek és pedig oly bűnnek hirdeti, melyet vér által kell kiengesztelni. J)

Az egyházi atyák nézetei e tárgyban eltértek egy­

mástól. Azok, a kik pogány vagy eretnek kormány ide­

jében Írtak, a türelem védői valának; azok pedig, a kik az egyház hatalma korában Írtak, rendesen az üldözés felé hajoltak. A pogány üldözés alatt 2) Tertullián, az árián üldözés alatt 3) poitiersi Hilarius a legkitűnőbb védői voltak a teljes és tökéletes türelem kötelességének, és több kifejezés, mely — bár kevésbé erős hangon — ugyanazon irányú volt, látható más egyházi atyáknál is az üldözés korában. 4) Azonban meg kell említenem,

’) Ezen törvény hatásáról a keresztyén üldözésre, lásd Bayle, C o n t r a i n s - l e s d ' e n t r e r pt, II. eh. IV., és nehány találó megjegyzést Renan J é z u s é l e t é b e n ered. 412—413.

11., melyekhez Simancasnak következő helyét idézem: ,,Hae- retici pertinaees publice in conspectu populi oomburendi s u n t ; et id fieri sólet extra portás civitatis : quemadmodum olim, i n D e ut . cap. XVII.; idololatra educebatur ad portás ci­

vitatis, et lapidibus obruebatur." (De Cath. I n s t i t . p ag.

375.). Taylor ezen érv felhozatalánál azt mondja, miszerint Krisztus az által, hogy tanítványainak nem akarta megenged­

ni, hogy mint Éliás tüzet kérjenek a hitetlenekre, világosan mutatja, hogy a judaismus türelmetlenségétől elszakadt. (Li­

b e r t y of P r o p h e s y i n g , sec. 22.).

2) Ápol. cap. XXIV.

3) Ad Auxentium.

4) A türelem mellett szóló egyházi atyák nyilatkoza­

tainak teljes idézetét találja az olvasó Whitby, On Laws

— 13 —

hogy Lactantius, Konstantin uralkodása alatt oly erősen támadta meg az üldözés igazságtalan voltát, mint az ő előtte élt irók közűi senki sem 1), és hogy a későbbi a g a i n s t H e r e t i c s című könyvében, mely 1723-ban névte­

lenül jelent m eg; Taylor, L i b e r t y of P r o p h e s y i n g ; Bayle, C o n t r a i n s - l e s d’e n t r e r ; és sok más könyvben. A kérdés másik oldalát több iró fejtette ki, igy Palmer, O n t b e C b n r c b ; Muzzarelli, Simancas, Paramo és az inquisitiónak minden más régi írója. Nézetem szerint részrehajlatlan nézete van e tárgy­

ban Milmannak, History of Christianity. Lásd Blackstone, C o m m e n t a r i e s - é t is b. IV. eh. IV.

') Inst. lib. V. c. XX. Lactantius, Dioeletian üldözése alatt csatlakozott a keresztyénségbez, de az majdnem bizo­

nyos, hogy az ő I n s t i t u t i ó i nagyobbára Konstantin korá­

ban Írattak, vagy legalább (Trierben) nyomattak, és hogy türelmes nézeteit soha nem tagadta meg. Ez annál tisztelet­

reméltóbb, mivel ő Konstantin fiának nevelője volt, kinek teljhatalmát hasznára akarta fordítani. Ezen ékesen szóló iró, ki a régi egyházban bizonyosan egyike volt a legügyesebb embereknek, fájdalom aránylag igen kevés befolyással birt az egyházra a paradox iránti előszeretete miatt, ő azt állította, hogy a keresztyénnek nem szabad háborút viselnie, sem halá­

los Ítéletet végrehajtania; ő egyik legerélyesebb védője volt azon nézetnek, hogy az atya istennek alakja van, (Origenes által előidézett vita) s azzal vádolták, hogy a sz. lelket ta­

gadta. „Lactantius — mondja Hieronymus — quasi quidam fluvius eloquentiae Tertullianae, utinam tam nostra confirma- re potuisset, quam facile aliena destruxit !u (Epist. lib. II.

epist. 14). Lactantius műveit egy ötödik századbeli zsinat Gelasius pápa elnöklete mellett kárhoztatta. Lásd Alexander H i s t o r j a E c c l e s i a s t i c a (Paris 1699.) tóm. IV. pp. 100—103;

Ampere, Hist. L i t t é r a i r e de l a F r a n c é , tóm. I. pp.

218—223. Későbbi korszakban a Waldenseknél tű n t fel Lac- tantiusnak némely különös tana.

egyházi atyák is, mig az elnyomás szelidebb formáit vé­

delmezték, ritkán vagy sohasem kívántak halált az eret­

nekekre. E tekintetben az igazhitüek egyideig szépen megkülönböztették magokat az arianusoktól. Egy alka­

lommal Yalens árián császár uralkodása alatt nem keve­

sebbet, mint nyolcvan katholikus papot zártak egy hajó­

ra s égettek meg a tengeren. *)

Azon perctől fogva, a m int az egyház Konstantin alatt világi hatalomra tett szert, az elnyomás általános elve elfogadtatott és a zsidók, eretnekek és pogányok ellen alkalmaztatott. Az elsőket akkor különösen egy erős judaizáló mozgalom m iatt gyűlölték, mely egy vagy két eretnekséget és sok hithagyást idézett elő, s avval is vádolták, hogy a hitüktől elpártoltakat „ megkövezéssel és más dühöngésekkel' támadják meg. Konstantin ezen baj ellen oly törvényt adott ki, mely szerint minden zsi­

dó, a ki a keresztyénségre tért emberre követ mer dobni, halállal büntettetik, egyszersmind kijelentette, hogy a keresztyénnek a zsidóságra való térése büntetendő.2) Az árián és donatista eretnekek ellen még erélyesebb rend­

szabályokat hozott. Templomaik leromboltattak, gyüle- ') Socrates lib. IV. c. XVI. A donatisták is dühös ül­

dözők voltak, és Nestorius elég világosan mutatta nézeteit, midőn a császárnak ezt m ondá: „adj nekem eretnekektől megtisztított földet, s én menyországot adok neked.11 Spanyol- országban úgy látszik az arianusok vetették meg alapját azon nagy üldözésnek, mely ott nemzedékről nemzedékre pusztított.

2) Cod. Theod. lib. XVI. t i t . 8. A bithagyó „sustine- bit meritas poenas.11 Constantius később behozta a vagyonel­

kobzás büntetését. Egy z'sidót, ki keresztyén nőt vett el, ha­

lállal büntettek. Lásd, Bedarride, Hist. d e s J u i f s , pp. 16—20.

— 15 —

kőzeteik eltiltattak, püspökeik elüzettek, irataik eléget- tettek, s mindazok, a kik az iratokat elrejtik, halállal fe­

nyegettelek. Nehány donatista valósággal halálra is Ítéltetett, de az Ítélet ismét visszavonatott, és minden akkoriban kiontott vér a Circumcelliók kihágó zavargá­

sainak tulajdonítandó, azon donatista felekezetnek, mely­

nek elvei és tettei teljességgel összeegyeztethetleneknek látszottak az állam békéjével. x)

Konstantinnak a pogányok iránt követett politikáját nagy homály fedi, s egy előbbeni fejezetben már vázoltam főbb vonásaiban. Uralkodásának első éveiben, midőn a keresztyénség hatalma még kétséges volt, és midőn még a pogány Licinius uralkodó társa volt, türelmesnek m utatta magát a bálványimádás követői iránt és midőn a titkos és mágikus áldozatok elleni törvénye nagy rémülést oko­

zott közöttük, azon törekedett, hogy e benyomást azon kiáltványa által szüntesse meg, melyben a leghatáro­

zottabb kifejezésekkel engedte meg a templomban való isteni tiszteletet. 2) Azon fölül még megtartotta a régi

') Milman, H i s t o r y of C h r i s t i a n i t y , vol. II. pp.

372—375. Palmer, On t l i e C h u r ch , vol. II. p. 250. Az aria- nusok tízszer annyi adót voltak kénytelenek fizetni, mint az igazhitüek. Az első ránk maradt törvény, melyben halál mon­

datik ki az eretnekekre, a De H a e r e t i c i s szóló 9 törvény Theodosius eodexében. Ezt nagy Theodosius hozta, s némely manichaeusi felekezetre alkalmazta. Annyiban is nevezetes, a mennyiben ott fordul elő legelőször „a hitnyomozók“ cime.

Konstantin korában Opatus védelmezte a donatisták mészárol- tatását az ó testamentom előzetes példája alapján (1. Milman.)

2) „Addite aras publicas atque delúbra, et consvetudi- nis vestrae celebrate solemnia: nec enim prohibemus preteri-

Pontifex Maximus J) császári címet, úgy látszik, hogy nem hagyott fel az ezzel járó functiókkal sem. Azonban mihelyest állása szilárdabbá lett, különösen pedig Lieini- usnak 324-ben lett leveretése után, lassanként egészen megváltoztatta politikáját. Azon tilalma által, hogy a prefectusok és helytartók legkisebb tiszteletet se tanú­

sítsanak a bálványok iránt, a provinciák kormányzatát keresztyén kezekbe tette le. 2) 330 körül még tovább ment, és ha az egyházi történetírók egyhangú tanúságá­

nak hihetünk, eltiltotta a templomi tiszteletet. Ezen rendelet nem marad fen, de a tilalmat világosan és két­

ségtelenül állítja mind a két Eusebius, Sozomenus és Theodoret, 8) és Libanius azt állítja, hogy a régi istenek tisztelőinek büntetése halál volt. 4) Eusebius említ néhány tae usurpationis officia libera luce tractari." — Cod. T heod.

lib. IX. t i t . 16. cc. I. II.

') Gratián volt az első császár, aki ezt letette. (Zosi- mus, IV. könyv.)

2) Eusebius, V ita C o n st lib . II. cc. XLIV. XLV.

3) Lásd Eusebius, Vita Const, lib. II. cc. XLIV. XLV.

lib. IV. c. XXIII. Theodoret, lib. VI. c. XXI; Sozomen, lib. III.

c. XVII. Eusebius gyakran ismétli ez állítást. Lásd Milman, H is to ry of. C h r i s t i a n i t y , vol. II. pp. 460—464. (ed. 1840.) 4) Ifjúságáról szólván, ezt mondja Libianus: Plus apud Deos quam apud homines in terra conversabatur, tametsi lex prohiberet, quam audenti violare capitis poena fűit. Verum- tamen cum illis ipsis vitám ágens et iniquam legem et impi- um legislatorem deridebat." (De V ita sua, Libani O p e ra (ed. 1627) vol. II. p. 11. Azon P ro T e m p lis irt beszédében Libanius világosan mondja, hogy Konstantin nem zavarta meg a templomi istenitiszteletet. Ezen két tétel bajosan fér össze egymással és ez utóbbi Eusebius állításával; de nézetem szerint

— 17 —

templomot, melyet akkor bezártak, s hasonló rendszabá­

lyokról úgy beszél, mint igen közönségesekről; de egy­

szersmind arra is vannak határozott bizonyságaink, hogy a pogány isteni tisztelet a császárság sok, és való­

színűleg legtöbb helyén meg volt engedve, hogy templo­

mokat szenteltek, és hogy a szertartások háborgatás vagy titkolózás nélkül tartattak. *) A pogányok állását csak a törvény végrehajtás azon túlságos lágyságából lehet helye­

sen megítélni, mely a római történelem ezen korszakában divatozott. A kormány nagyon ellenséges indulatú volt hitük iránt, de számuktól mig mindig ta r to tt; ennélfogva az volt a politikája, hogy állami fontosságukat fokon­

ként lerontsa, és a látszólag igézés ellen hozott törvények által elnyomja a bálványimádás részeit, melyek ugyan nem voltak lényegesek, de mégis azt képezték, amit a pogányság vallásos fényűzésének lehetne mondani. Több más szigorú törvény is hozatott, de melyek általában csak forma végett adattak ki, vagy legalább végrehajtá­

suk a helytartó politikai körülményeitől vagy jellemé­

től függött. Constantius oly törvényeket adott ki, melyek a pogány istenitiszteletnek minden formáját határozottan eltiltották 2), de azért egy tény sem bizonyosabb annál, a dolog úgy áll, hogy a törvény kiadatott, de általában nem hajtott végre.

') Lásd erre nézve a sok bizonyságot Beugnot, D é e a- d e n c e du P o ly th é is m e . De az képtelenség, ha Konstantint a türelem apostolának nevezi. Bürke egykor ezt mondá :

„Connivance is the relaxation of tyrany, und nőt the definition of liberty.“ Konstantin egyik türelmi rendelete későbbinek látszik, mint a közáldozatok tilalma.

2) Cod. Th. XYI, 10, 2—4. Ezen törvények egyik kife-

A főlvilágosodás. II. 2

hogy ez istenitisztelet egész Theodosius koráig folyvást f'enmaradt. *)

Nem szükség az egyházi hatalom első századaiban előforduló üldözési törvények részleteit felhordani; az ily eljárás valóban elviselhetlen unalmas volna, tekintve azt a tevékenységet, mely a törvényhozás ezen terén kifejtetett. Az ifjabb Theodosius alatt készített törvény- könyv (Theodisian Codex) nem kevesebb, mint hatvanhat határozatot foglal magában az eretnekek ellen, azon sok másokon kivül, melyek a pogányok, zsidók, szakadárok és igézők ellen szólallak. Elég annyit mondanom, hogy az árián rendszabályok eleinte valamivel szigoruabbak voltak, mint a keresztyéniek, de hogy ez utóbbiak terjedel­

me szigorúságban folytonosan növekedett, mig oly pontra emelkedett, melyen túl ritkán szoktak menni. Először is a pogányok megfosztattak az állami hivataloktól; azután jezése magában látszik foglalni Konstantinnak hasonló rende­

letét : „Cesset superstitio: sacrificorum aboleatur insania.

Ham quicunque c o n tr a le g e m d iv i P r i n c i p i s P a r e n t i s n o s tr i, et hanc nostrae mansuetudinis jussionem, ausus fuerit sacrificia oelebrare, competens in eum vindicta et praesens sententia exeratur. „E tárgynak részletes fejtegetését lásd Milman, H is t. of C h r i s t i a n i t y és Gibbon eh. XXI.

J) így például a pogány Zozimus világosan kimondja, hogy az ő hitfelei Theodosius uralkodásának kezdetén még élvezték az istenitisztelet templomban való tartásának szabad­

ságát. A történelem nagy mértékben az üldözések ismétlése, melyeket a keresztyének magok elviseltek. Általában a nyil­

vános istenitisztelet ünnepe meg volt nekik engedve, de koronkint részint a népgyűlölet, részint a császárok gyanúja által borzasztó üldözések érték őket.

— 19

a titkos áldozatok lettek elnyomva, aztán a jövendölés minden neme tiltatott el, és végre a templomok lerom­

boltattak, képeik összetörettek, és az egész isteni tisztelet kárhoztattatott. J) Ezen rendszabályok végrehajtása az ország kerületeiben a drámának utolsó legnehezebb és legszomorúbb jeleneteit képezte. Mert akkor, midőn a közlekedési eszközök nagyon gyérek, a tudatlanság pedig nagyon általános volt, valamely mozgalom könnyen diadalmaskodhatott a városokban, mialatt a falusi nép alig tudott valamit róla. A változás vonaglásait az ő csendes visszavonultságában ritkán érezte. A nép rendít- hetlen bizalommal imádta régi isteneit akkor, midőn már a miveitek egy új hit zászlaja alá csoportosúltak, vagy midőn a skepticismus a múltnak régi hitét elfonyasztotta A tömegnek valószinüleg alig volt sejtelme a keresztyén- ség léteiéről, midőn megjelent a parancs, mely templo­

mainak lerombolását rendelte. Libanius, aki mint Julián ministere több türelmi szellemet tanúsított uralkodójánál, a falusi népnek ügyét nagy bátorsággal, méltósággal és eréllyel védelmezte. A templom mondá, a nép előtt a természetnek valódi szeme, jelenlevő istenségnek jelképe és nyilatkozata, minden szomorúságainak vigasztalója és minden örömének legszentebbike. Ha az elrontatik neki, akkor a legdrágább társadalmi viszonyai megsemmisíttet- nek. A kötelék, mely őt a holtakkal kapcsolja össze, szétszakgattatik. Az élet költészete, a munka vigaszta­

lása elrontatik. 2) De mindezen beszéd haszontalan volt.

’) Lásd a De T e m p lis szóló törvényt.

2) P ro T e m p lis .

2*

Nagy Theodosius alatt minden templomok egészen lerom­

boltattak, s a pogány Vagy eretnek istentiszteletnek minden formái eltiltattak. ’j

Ilyen volt azon üldözési szellem, mely a negyedik és ötödik század keresztyénéi között el volt terjedve.

Ép oly érdekes mint fontos annak megjegyzése, bogy mily nagy mértékben volt az a theologiai fejlődésnek következménye, és bogy melyek voltak e fejlődés foko­

zatai. Az üldözés ellen intézett azon protestatiék, melyeket az üldözött prelatusok tettek, nagy ellentétet képeznek ugyan az általam felhozott rendszabályokkal; de szeren­

csétlenségre uj körülményeket, uj nézeteket hoznak létre, és mihelyt az akarat iránya megváltozik, azonnal nyi­

latkozik az Ítélet változása is. De, hogy az üldözök iránt igazságosak legyünk, el kell ismernünk, hogy ők csak logikai jelzői (exponent) azon elve knek, melyek ezelőtt az egyházban léteztek. Ezen alapelvek voltak: a kizáró- agos üdvről szóló tan, a tévedés v étkességéről és az egyházi tekintélyről való fogalmak. Az igen nevezetes, hogy nehány theologus még Kostantius előtt kezdte az eretnekek iránti eljárásának mértékét a levitikus törvény kegyetlen rendeletétől származtatni. Az eretnek kiközösí­

tése — mondák ők — annyit jelent, m int örök kárhozatra vetni; és ők fel vannak jogositva e borzasztó büntetést

‘) Azonban azt mondták, hogy dacára e törvényeknek a Novatianusoknak (valószínűleg azon cse kély külömbség miatt, mely köztök és az igazhitüek közt létezett) meg volt engedve, az istentisztelet tartása egész 525-ig, midőn a római püspök­

nek sikerült őket elnyomnia. (Taylor, L i b e r t y o f P r o p h e s y - in g , e p i s t l e d e d i c a t o r y . )

— 21 —

szatini azokra, kik az ő tekintélyük ellen lázadnak, mivel a régi bálványimádókat halállal büntették. *) Ilyen tantól csak egy lépés volt az üldözésig. Az előzmények már megvoltak; csak az egyenes következtetést kellett levonni.

Azt hiszem, miként nem sok kétség forog fen arra nézve, hogy az egyház vezéreinek szelleme annyira elő volt készítve ezen gondolkodásmód által, hogy azon dicsőítések, melyeket Eusebius Konstantin üldözési rendeletéinek dicséretére folytonosan pazarol, hű kifeje­

zései azok értelmeinek. De azon iró, ki hivatva volt az üldözés egész rendszerét összeállítani, minden későbbi védelmezőinek érveit kimutatni, s oly név szentesítését

') „Ne is hitessék el magoklal azok, kik nem akarnak püspökeiknek és papjaiknek engedelmeskedni, hogy ők az élet és üdv utján yannak ; mert az Úr azt mondja a Deutorono- miumban: Aki pedig szándékosan cselekszi azt, hogy a papnak vagy a bírónak nem engedelmeskedik, az haljon meg, hogy a nép hallja és féljen, s többé ne vétkezzék.,11 Az isten megöletni parancsolta azokat, akik az egy ideig föléjök helyezett papok- és bíráknak nem engedelmeskednek. Azon időben, midőn a véres körülmetélés még szokásban volt, természetesen karddal végezték ki őket; de.most, midőn a szellemi körülmetélés az isten szolgái között el kezd terjedni, a büszkék és vakmerők az egykázbőli kizáratás által öletnek meg. Mert azon kivűl nem élhetnek, mert az isten háza csak egy s az egyházon kívül senki számára nincs üdvösség.11 (Cyprian, E p i s t , lib. I.

epist. 11.) Hogy a kiközösítés keményebb büntetés a halálnál, és hogy az egyház, mely az elsőt kimondhatja, megteheti a másodikat is, ez Bellarminnak az üldözés mellett egyik érve volt, melyet Taylor, L i b e r t y o f P r o p h e s y i n g - b e n meg­

cáfolt.