• Nem Talált Eredményt

ISMERTETÉS A KOMMUNIZMUS

N/A
N/A
Protected

Academic year: 2022

Ossza meg "ISMERTETÉS A KOMMUNIZMUS"

Copied!
74
0
0

Teljes szövegt

(1)
(2)
(3)
(4)
(5)

Á ra 4 korona

A KOMMUNIZMUS

I S M E R T E T É S

IRTA:

Dr. P A L L M A NN P ÉTER

GYULA, 1919.

DOBAY JÁNOS KÖNYV­

NYOMDÁJA

(6)
(7)

A KOMMUNIZMUS

ISMERTETÉS

IRTA:

DR. PALLMANN PÉTER

Dobay János könyvnyomdája, Gyula, 1919.

(8)
(9)

Tartalomjegyzék.

Előszó.

1. §. Marx Károly, a szociáldemokrácia elméleti megalapító­

jának élete.

2. §. Hogyan alakul ki Marx Károly meggyőződése ? A szociál­

demokrácia négy alapvető tanítása.

3. §. A kommunista társadalom Marx és a szociáldemokrácia szerint.

4. §. Bizonyit-e a történelem a kommunizmus mellett ? 5. §. Aggodalmak és érvek a kommunizmus ellen.

6. §. Milyen álláspontot foglaljunk el a kommunizmussal szemben.

(10)

Előszó.

A gyulai 48-as körnek egy rendkivüli közgyü­

lésén a szociáldemokrácia elvei közül szóba került a kommunizmus is, mely meglehetős izgalmas tár­

gyalást idézett fel. A tárgyalásban én is résztvet- tem és ama Ígéretet tettem, hogy Isten kegyelmé­

nek segítségével a kom munizmust más módon óhajtom megismertetni, mert igen nagy jelentőségű dolognak tartom a kommunizmust, valamint azt is igen jelentős dolognak vélem, hogy erről tiszta fo ­ galma legyen minden polgárnak.

Ezen kis füzettel akkor adott szavamat aka­

rom beváltani.

Őszintén megvallom, hogy nem e néhány hét alatt tanulmányoztam a szociáldemokrácia alap­

tételeit. Igen rövid idő lett volna ahhoz, ' hogy tájé­

kozott és alapos ismeretet szerezhessek. Régebbi időkben foglalkoztam szociáletikai és szociálpolitikai tanulmányokkal és tanulmányaimat nagyobb gyűj­

teménybe foglaltam össze.

Jelen kis füzet régebbi tanulmányok gyümölcse a mai viszonyokra alkalmazva.

Abban a reményben bocsátom útra a füzetetr hogy a fogalmak ’tisztázását és a kétségtelenül fon­

tos tárgy helyes megismerését elősegíthetem és ez lesz fáradságom legméltóbb jutalma is.

Gyula, január hó az 1919. évben.

A szerző.

(11)

Marx Károly, a szociáldemokrácia elm életi m egalapítójának élete.

Célom az, hogy a kommunizmus ismertetését a legrövidebbre fogjam, mégis úgy vélem, magá­

nak a szociáldemokráciának többi alaptételeiről is meg kell emlékeznem, valamint ezen alaptételek szerzőjéről, a magyarországi szociáldemokraták leg­

főbb atyamesteréről, akinek elveit követik, Marx­

ról is kell szólanom.

A mai szociáldemokr4iciának tudományos, elmé­

leti és világnézeti alapját Marx Károly vetette meg.

A szociáldemokráciában teljesen kész, az egész életet átfogó rendszert alkotott, mely nemcsak a politikára, de vallásra, életértékre, történelemre, társadalmi életre, műveltségre stb. is bőséges útbaigazítást ad.

. A szociáldemokrácia megalapítója, Marx Károly Trierben született 1818-ban zsidó szülőktől, később tért át az egész család a protestáns vallásra. Marx a bonni és berlini egyetemen jogot, majd bölcseletet tanult. Ezek a bölcseleti tanulmányok Marx világ­

nézetének és meggyőződésének kialakulására döntő befolyással voltak. Tanulmányai befejezése után lapszerkesztő lett, de a kormány a túlságos radi­

kális irányú és szellemíj lapot elnyomta. Ezért Marx

(12)

6

* Párisba ment, a hol közgazdasági és szociológiai tanulmányokkal foglalkozott. Itt ismerkedett meg és lépett benső barátságba Engels F r ig y e s s e lazzal a férfiúval, a kinek neve Marx nevével együtt a szociáldemokrácia fényessége és dicsősége, a kik a szociális haladás terén korszakalkotó hatalmas osz­

lopai a világtörténelemnek.

Párisból szintén távoznia kellett izgató cikkei miatt. Brüsselbe ment, a hol a nemzetközi szövetség megbizásából elkészítette a kommunista párt fel­

hívását, mely az azóta igen híressé vált csata­

kiáltással végződik : „Világproletárok, egyesül­

jetek !“

Marx újra visszatért ugyan hazájába, de radi­

kális írásai miatt sok nyugtalanságot szenvedett, ezért végül is eltávozott és Londonban telepedett le. Itt irta meg azt a híres művet, mely hírnevét megalapította, mélyben a tudományos és elméleti szociáldemokrácia alapját megvetette és erre az alapra felépítette az egész rendszert. Ez a könyv azon művek közé tartozik, melyek a világtörténelem­

ben hatalmas hullámokat vernek fel és óriási hatást érnek el.

Marxnak ezen „Das KapiiaF (A tőke) című műve és nagynevű barátjának, Engels Frigyesnek (A munkásosztály helyzete Angolországban) műve valóban olyan könyvek, melyek sok téves felfogásuk mellett is az emberi haladás és kultúra évkönyvei­

ben igen jelentős helyet foglalnak el. Mondjuk el a legnagyobb dicséretet erről a két hatalmas, világ- történelmi jelentőségű műről, hogy ez a két könyv

(13)

irányította igazán és feledhetlenül az emberiség figyelmét a munkásság sanyarú helyzetére.

Marx később a nemzetközi munkásszövetség (Internaeionale) igazgatótanácsának tagja lett, de itt sok csalódás érte érzékeny és ideális lelkét. 1883-ban halt meg Londonban. Vele sirba szállt az eszmékért küzdő nagy emberek egy hatalmas egyénisége, kinek az emberiség igen nagy hálával tartozik.

(14)

Hogyan alakul ki Marx Károly m eggyőző­

d é se ? A szociáldemokrácia négy alapvető tanítása.

Marx Károly világnézetének, elveinek és meg­

győződésének kialakulását szinte részekre szét tudjuk szedni. Marx gondolkozására két bölcselő volt hatás­

sal és pedig egymás után. Először Hegel híres német bölcselőt hallgatta. Tőle azt tanulta, hogy e világon minden szüntelenül változik. A világ össze­

függések és kölcsönhatások láncolata, melyben semmi sem marad meg annak, ami, ahol és ami­

kép volt, hanent minden mozogy változik, lesz és eltűnik. Ugyancsak Hegeltől átvette a tárgyalási u. n. dialéktikai módszert, melyet szociológiai fej­

tegetéseiben alkalmazott. (Alább szólunk erről.) Ezt vette át Marx Hegel bölcselőtől. Azonban nem sokáig maradt Hegel híve. Kortársaival együtt Marx is elfordult Hegel túlzó idealista irányától és ép a másik véglet felé fordult, a materializmus felé, melynek egy hatalmas képviselője lépett fel akkor Feuerbach személyében. Marx csakhamar lelkes híve lett Feuerbachnak, minden kritika nélkül átvette materializmusát, kivált azt a tant, hogy a szellemi elv lett az anyagiból. Óriási hatással volt lelkére mindaz, amit Marx ettől a bölcselőtől tanult,

(15)

9

egész gondolkozására végleg döntött. Marx azt tanulta pl. Feuerbachtól, hogy a vallás csak illúziója az embernek, s igy Marx elvesztette a vallás és erkölcs iránti tiszteletét. Ez végig vonul könyvein is, de végig húzódik az egész szociáldemokrácián is. Marx az egész szociáldemokráciának bölcseleti, világnézeti alapjává a materializmust tette. Az lett a szociáldemokrácia szeme és hite, hogy csak anyag van, amit mi pedig léleknek vagy szellemnek mondunk, az semmi egyéb, mint visszatükrözött kép csak úgy, mint a tiszta tó tükre visszaveri a belenéző ember képét.

A mi még Marx fejlődéséből, egyúttal meg­

győződésének és rendszerének kialakulásából hátra volt, t. i. a gazdasági problémák felé való fordulás, erre nézve Marx maga mondja el ama észrevételét, hogy a gazdasági viszonyok az összes újkori poli­

tikai küzdelmekben nagy szerepet játszanak. Angliai tartózkodása alatt bőséges alkalmat talált arra, hogy a kapitalizmusnak szomorú hatását tanulmányozza a munkástömegekre.

így érlelődött meg benne az a ’ meggyőződés, mely egész gondolkozásának alapvető elvévé lett, hogy a nemzetek életében legelső és legfőbb helljen áll a gazdasági berendezkedés; a kultúra többi alkat­

része : vallás, erkölcs' jog, bölcselet, művészet — mind csak a gazdasági alapténgező körül forogy teljesen ettől függ. Egyedül reális alap a gazdasági tényező, e fölé emelkedik a mindig ettől függő, ennek megfelelő „ideológiai“ (igy nevezte ő egy szóval mindazt, a mi anyaggal szemben állt; ezek vallás, erkölcs, jog, tudomány, művészet stb.) épület.

(16)

10

Ezzel tehát készen állott Marx meggyőződésé­

nek kifejlődése. De készen állott a szociáldemo­

krácia elmélete is alapvonásaiban úgy, amint azt Marx fektette le. A szociáldemokrácia Marx rend­

szerében négy sarktételre támaszkodik, melyek nemcsak tudományos és elméleti alapvető tanításait alkotják, de egyúttal gyakorlati megvalósításának is egyenesen irányt szabnak.

A Marx rendszere szerint felépített szociál­

demokráciának négy alapvető tétele a következő:

1. Az első alaptétel az u. n. történelmi ma­

terializmus. Ez az alaptétel bevezetésül azt mondja, hogy csak anyag van, anyagon kívül semmi nincs e világon. Továbbá nincs e világon változhatatlan, örök igazság, mivel szünet nélkül változik minden, tehát sem vallásban, sem erkölcsi' téren, sem poli­

tikában, sem tudományban, sem jogban, sem a tár­

sadalmi életben nincs örök igazság. Az egyes tör­

téneti korszakok vallási, erkölcsi, bölcseleti, poli­

tikai eszmél, jogi és társadalmi rendje és intéz­

ményei az illető kor termelési és gazdasági viszo­

nyaitól függnek. Hogy ezt mind egyszerűen meg­

értessem, Engels azon szavaival magyarázom meg, melyeket Marx sírjánál mondott. Azt mondja Engels, hogy amint Darvin felfedezte a szerves élet fejlő­

désének törvényét, úgy fedezte fel Marx az emberi történet fejlődésének törvényét, azt az egyszerű tényt, hogy az embereknek mindenekelőtt enniök, inniok, lakniok és ruházkodniok kell, mielőtt poli­

tikát, tudományt, művészetet, vallást és más ilye­

neket űznének, továbbá a legszükségesebb anyagi feltételek képezik azt az alapot, melyből az illető

(17)

11

nép állami berendezettsége, jogi véleményei, művé­

szete, sőt vallási fogalmai is kifejlődnek . . . Végül ebből a történelmi materializmusból folyik ki a szociáldemokraták igen híressé vált tétele: az osztály harc elmélete. Eszerint a történeti továbbfejlődésnek minden újabb lépését gazdasági osztályharc eredményezi. Engels szavaira hivat­

kozom (Die Entwickelung des Socialismus *25. és 27.

#old.), aki azt mondja, hogy az eddigi történet osz­

tályharcok története volt. Minden társadalmi átala­

kulás és forradalom okát soha nem szabad az em­

berek koponyájában keresnünk, mintha talán az emberek az örök igazságosságot jobban megismer­

ték volna, hanem a forradalmak okát pusztán csak az illető korszakok gazdasági állapotában kell meg­

keresnünk.

^ Ez az első alaptétel. Sem ennél, sem a többi tétel ismertetésénél nem lehet feladatunk behatób­

ban bírálat alá venni, hogy helyes-e, igaz-e az a tétel, amit Marx felállított! Néhány megjegyzést azonban mégis idefűzünk.

Ez a történelmi materializmus a szociáldemo­

krácia szeme, hite és világnézete. Hogy ki mit hisz és mit állít be életnézetébe arról, hogy van-e teremtő és gondviselő Isten, van-e lélek és örök élet, arról ki-ki önmaga számoljon magának. Én azonban nagyon szeretem Tolstoj szavait elmondani, hogy az ember úgy sir Isten után, mint a fészké­

ből kiesett madárfiók a fészek után.

Hogy a világban nincs örök igazság, azt iga­

zán megcáfolja minden kis elemista fiú, aki tudja, hogy 2X 2 = 4 és négy volt Ádám korában is és

(18)

12

négy lesz akkor is, ha mar földünk hűlni kezd annyira, hogy élő lény nem lakhatja azt többé.

A történelem egyes korszakaiban sokat szá­

mított mindig, hogy milyenek voltak a gazdasági viszonyok, de hogy egyedül csak ezek döntötték volna el a művészeti, sőt m i több, a vallási viszo­

nyokat is, azt bizonyítani nem lehet. Ugyan milyen gazdasági viszonyból magyarázná ki bármely szo­

ciáldemokrata tudós Krisztus születését ? A refor- « máció fellépését gazdasági viszonyokból hogyan lehetne kimagyarázni, azt igazán magam is szeret­

ném tu d n i!

A tört. materializmus lesülyeszti a földi élet­

nek értékét evés-ivásra, lakásra és ruházkodásra — a többit t szellemet, erkölcsöt és vallást, tudományt és művészetet nem értékeli, nem becsüli. Hátha ez így volna, akkor a földi élet igazán nem volna egyéb koldu^tarisznyánál!

Az osztályharc elmélete igen jó kortestétel, alkalmas még ma is tömegek kedélyének felizgatá­

sára, de sem elméletileg, sem a tudomány előtt, de legkevésbbé gyakorlatilag helyét meg nem állja.

Alkalmas a pusztításra és. rontásra, de építeni és használni vele nem lehet.

2. A második alapvető tétel az u. n. dialektikai törvényszerűség tétele.

Ezt a tételt Marx átvette Hegel bölcselőtől, de egészen más értelemben alkalmazta. Ezt a tételt itt kifejteni szükségtelennek tartom, mert igazán unalmas és száraz bölcseleti fejtegetésbe kellene belefogni. Röviden csak annyit állapítunk meg erről a tételről, hogy ez a dialektikai törvényszerűség

(19)

13

szolgált tudományos megalapozásul a kommunizmus számára.

Ez a törvényszerűség ugyanis azt mondja, hogy pl. a természetben az árpamagot elvetjük a földbe, kikel,, növény lesz belőle. A növény érni kezd, megtermékenyül és ismét árpamagot hoz létre, még pedig tízszer, húszszor annyit. Azonban ez a tör­

vényszerűség nemcsak a természetben érvényesül, de érvényes a gazdasági viszonyokra is. Valamikor őskommunizmus volt (mag), ebből fejlődött ki a magántulajdonszerzés (növény), tehát egész bizton­

sággal kifejlődik a magántulajdonból ismét a kom­

munizmus (mag), — Engels ehhez hozzátette, hogy a szociális nagy átalakulásokat, melyek a történe­

lemben végbemennek, nem mi gondoljuk ki, nem is mi csináljuk, mi azokat csak tudomásul vesszük, mert ezek természeti szükségszerűséggel mennek végbe, nélkülünk, minden befolyásunk nélkül.

Ez a második alapvető tétel. Marx a múlt század végére jósolta a kommunizmus megérkezését.

Tévedett, mert még ma sincs meg. Az egész tör­

vényszerűség, amit oly igen nagy igyekezettel fel­

állított, a gyakorlatban nem vált be. Pedig rengeteg sok erőszakot követtek el a történelem eseményei­

vel Marx is, Engels is, hogy ezt a tételt bizonyítsák.

Sajnos, Marxnak is az volt a sorsa, mint annyi sok nagy embernek, hogy az utódok kímélet nélkül szétszedték állításaik gyenge oldalait. így Bernstein és Lángé ép Marxnak ezt a tételét alaposan szét­

marcangolták.

3. A harmadik alapvető tétel a legérdekesebb és igazán gyakorlati tétel, ez az értéktöbblet elmélet

(20)

— H

(Mehrwert—Theorie), a mit magyarul röviden érték- elméletnek is szoktunk nevezni. Mindjárt e tétel tárgyalásának elején valóban ki lehet jelenteni, hogy ez magában véve is elég volt ahhoz, hogy az egész akkori világ figyelmét Marxra felhívja.

Azzal vezetem be e tétel ismertetését, hogy szociáldemokrata lapokban és nyomtatványokban gyakran olvashattuk e kifejezést: szegények vagy proletárok zsírján hizlalt kapitalisták (vagy gazda­

gok). Az értéktöbblet elmélet magyarázza meg, hogy ez az említett kifejezés nem kortesszólás, hanem valóban keserű valóság, melyet sok százezer mun­

kás évtizedeken át saját testén és vérén tapasztalt.

Az értéktöbblet elmélete a kommunizmussal is szorosan összefügg, azt mondhatnám, hogy a kommunizmus jogosultságát legerősebben az érték­

többlet elmélete támogatja.

Marx azt mondja, mikor az értéktöbblet elméle­

tének ismertetésére tér át, hogy a mai társadalomban minden bajnak oka az, hogy az embereknek magán­

vagyonuk van, tehát a termelési eszközök egyes em­

berek kizárólagos birtokában vannak .Ebből ugyanis az következik, hogy azok, akiknek nincs magán­

vagyonuk, — ilyenek a munkások, — függő viszonyba kerülnek a tőkepénzesekkel, teljesen ki vannak szol­

gáltatva a vagyonosok és tőkepénzesek (kapitalisták) kizsarolásának. Ez a kizsarolás pedig abban nyilvánul, hogy a tőkepénzesek a proletárokat vagyis a vagyon­

talan munkásokat munkájuk gyümölcsének java ré­

szétől megfoszthatják és meg is fosztják.

Ez az értéktöbblet elméletének ismertetéséhez bevezetésül szolgál. Ismét kiemelem, hogy ez a tétel

(21)

15

Marxnak azon hatalmas tétele, a melyet annak bizonyítására fejtett ki, hogy a mai társadalomnak egész berendezkedésével együtt össze kell omlania, mert helyébe lép a vagyonközösség, az u. n. kommu­

nista társadalmi berendezkedés.

Közelebbről mi az az értéktöbblet elmélet ? Legegyszerűbben így lehet előadni: a munkás munkája többet ér, mint a mennyit a munkaadó neki érte megfizet és ebből a többletből gazdagodik meg a munkaadó.

A munkaadó annál hamarább gazdagodik meg, minél több a pénztőke, a mi neki rendelkezésére áll, mert így a , munkabér leszorításával, a munkaidő meghosszabbításával, de sokkal Jobban a gépek segítségével gyorsan, olcsón és sokat tud előállítarfi.

így a pénz fokozott mértékben halmozódik fel egyes ember kezében, a kivel szemben egész rabszolga sorsra jutnak a munkások.

Fentebb arról volt említés, hogy ez az érték- többlet elmélet igazán gyakorlati tétel. Valóban minden ízében belevág a gyakorlati életbe, mert ez adta meg az indító okot minden sztrájkmozga lomnak, minden bérharcnak. A sztrájkmozgalmak úgyszólván kivétel nélkül jogosak voltak, maguk után vonták azonban, a mit a munkások nem láttak előre, az árak emelkedését, ami a fogyasztókat sújtotta, de másrészt maguk a munkások is úgy jártak, hogy a mit megnyertek a vámon, azt el­

vesztettek a réven.

4. Rátérünk most a Marx-rendszerű szociál­

demokrácia negyedik alapvető tételéin, a kommuniz­

musra, a minek ismertetése voltaképeni célunk.

(22)

16

Minden előrebocsátott alapvető tétel úgyszólván csak bizonyítási eszköze a kommunizmusnak, mind csak arra szolgál, hogy a kommunizmusnak útját elméletileg is egyengesse.

Mielőtt Marx kommunizmusát ismertetném, még annyit tartok szükségesnek megemlíteni, hogy ma már a szociáldemokrácia több dologban módosította Marxnak eredeti tanítását, de a szociáldemokrácia lényege még ma is Marx tanítása. A szociáldemo­

krácia végső célja ma is : a szociálisia nagymesterek­

től megrajzolt kommunista társadalom. Ebben nincs különbség náluk, különbség legfeljebb a kivitel idejére és módjára nézve van, de a tényben és végső célban megegyeznek.

(23)

A kom m unista társadalom Marx és a szo­

ciáldem okrácia szerint.

Marx a kommunista társadalom bekövetkezé­

sét a lehető legbiztosabb ténynek állította. Ezt a szilárd meggyőződését a társadalom mai berendez­

kedésére építette. Mint előbb is volt róla szó, Marx szerint minden bajnak oka abban van, hogy a ter­

melés eszközei, á gépek, a gyárak, a termőföld, a nyersanyag stb. egyes emberek magántulajdonát képezi, rendszerint tőkepénzesek kezében vannak, a kiknek a munkások ki vannak szolgáltatva. Ezek a munkásokat kizsarolják, munkájuk gyümölcsének java részétől megfosztják és ebből gazdagodnak meg.

De másrészről — tanítja Marx — a szabad verseny folytán élet-halál harc folyik a gazdasági téren, melyben az erősebb legyűri a gyengébbet, a nagy üzem tönkreteszi a kis üzemet, a nagyipar letiporja a kisipart, tehát az üzemek mindig keve­

sebb és kevesebb ember kezében összpontosulnak, a kiknek a többi tönkrement kisiparos és kisüzemes rabszolgája lesz.

De Marx sok más bajra is reá mutat még.

Azt mondja, hogy a termelők nem bírják áttekinteni a fogyasztási piacot, mindig csak növelik az üzemet anélkül, hogy biztos piacuk volna. Innen van aztán,

(24)

18

hogy időnkint nagyszabású gazdasági válságok for­

dulnak elő, amiből súlyos tünetek állanak e lő : fize­

tésképtelenség, iizempangás, üzembeszüntetés vagg visszafejlesztés, teljes csőd és bukás. Mindezekből m i a legszomorúbb következmény ? Hogy ismét csak munkanélkül marad sok munkás, megszaporo­

dik a munkanélküliek tartalék serege. Ennek pedig az a további szomorú következménye, hogy a mun­

kanélküliek számának növekedésével a munkabér kisebbedik, a proletárok száma nő, nyomora is növekszik, előáll a teljes elszegényedés állapota.

Ezzel szemben uralkodnak az egész világ fölött a pénzügyi királyok.

Ez az állapot, ez a társadalmi feszültség soká nem tarthat. A fejlődés ezen állapotában beáll a társadalmi forradalom. Egyik oldalon lesz a kis­

számú tőkés, kiknek kezében összpontosul az egész gazdasági hatalom, a másik oldalon a vagyontalan, kisajátított, kizsákmányolt proletárok óriási tömege.

Ekkor ütött a tőkés magánvagyon utolsó órája.

A proletárság hatalmas tömege kisajátítja a tőkések kis csoportját. A proletárság a társadalom nevében tulajdonába veszi a gépeket, a gyárakat, a földet, a nyersanyagod szóval az egész gazdasági hatalmat.

Ez a hatalmas átalakulás aligha megy keresz­

tül máskép, csak nagy vérontás árán. Az a kom­

munista kiáltvány, amit Marx és Engels szerkesz­

tettek meg, a többi között pl. ezeket mondja : . . .

„A kommunisták nem titkolják, hogy céljaikat csak az eddigi társadalmi berendezkedés erőszakos fel­

forgatásával érhetik el. Remegjenek tehát az ural­

kodó osztályok: a kommunista forradalom jön. A

(25)

19

proletárságnak nincs veszteni valója. Legföljebb rabláncait vesztheti el, de megnyerheti a világot.*

így tehát előáll a kommunista társadalom a vagyonközösség alapján.

Milyen az a kommunista társadalom Marx szerint ?

A kommunista társadalom azzal kezdődik, hogy az állam megszűnik, hiszen az állam úgy sem más, mint a hatalmasok szövetsége a proletárság ellen. A politikai hatalmat a proletárok veszik át, a régi rendnek vége lesz. Az állam már csak azért is megszűnik, sőt fölöslegessé is válik, mert nem lesz többé elnyomott és elnyomó osztály, mely utóbbi eddig az állam uszályába kapaszkodott. A tőkésekkel ugyanis eltűnik az utolsó uralkodó osz­

tály is, ezentúl csak proletárok alkotják a társa­

dalmat.

Az átmenet azonban nehéz idő lesz, mert mindez nem megy egyszerre. Az uj rend ugyanis nagy felfordulást és zavart okoz, ami miatt egy időre szükség lesz a proletárság diktatúrájára. Ez a diktatura persze eltiporja az uj rend összes nyílt és titkos ellenségeit. Ha helyreáll az uj rend, akkor megszűnik a proletárság diktatúrája és akkor meg­

valósul a szociálista társadalom, az emberiség aranykora."

Ekkor valósul meg az emberiség évezredes vágya. Az emberek felszabadulnak minden régi vagy eddigi járom alul, nélkülözéseik és szenvedé-r seik véget érnek. Az ember a természet urává lesz, hatalmába keríti annak minden erőit. Az embernek minden ereje, minden képessége és tehetsége fel-

2*

(26)

20

szabadul és kifejlődik; uj élet kezdődik majd, amely valódibb, szebb, gazdagabb és teljesebb lesz, tehát boldogabb is a lefolyt korszakok életénél.

Az uj életben megszűnik a létért való küz­

delem. Csak ebben az uj világban hagyja el az ember valóban az állatvilágot, mert az eddigi állati létfeltételeket igazán emberhez méltó létfeltételek1 kel cseréli fel. A társadalmi tevékenység törvé­

nyeit, melyek eddig úgyszólván természeti törvé­

nyek módjára idegen hatalomként állottak az em­

berrel szemben, ezután teljes szakismerettel az ember alkalmazza és saját javára irányítja.

A történelmet az ember ezután maga csinálja, mert azok az idegen hatalmak, melyek eddig a tör­

ténelmet igazgatták, az ember ellenőrzése alá kerül­

nek. Csakis ezen időtől fogva lesz majd az ember teljes öntudattal saját történelmének mestere. Csakis ezen időben valósulnak meg mindig és mindenütt azok a jó és nemes szándékok, melyek a társada­

lomban eddig annyiszor csődöt mondtak és mon­

danak. Ez lesz az emberiség áthajózása a szabad­

ság, egyenlőség és boldogság birodalmába.

Ebben a boldog országban a munkásság bir­

tokába veszi az összes termelési eszközöket: a gépe­

ket, a gyárakat, a földet, a nyersanyagokat stb.

A társadalomban íúindenki dolgozni fog, de már nem az egyes tőkés gazdagítására, hanem a maga számára, illetőleg helyesebben azon szervezet szá­

mára, melynek ő maga is egyenrangú és egyen­

jogú tagja.

Azonban a kommunista társadalomban lesz magánvagyon is; nem lesz minden közös. Ilyen

(27)

21

magántulajdon lesz az élvezeti és használati cikkek minden ága (ruha, bútor, étel stb.)

A társadalomnak közös vagyona és közös tulajdona csak azon javak lesznek, melyek uj javak termelésére alkalmasak, mert ezek kivétel nélkül mind az egész társadalom tulajdonába mennek át.

Minden munkát a szociálista társadalom vezet és és szervez. A tőkéből munka nélkül senki jövedelmet nem húzhat, mert jövedelem csak a munkának lehet gyümölcse. A gépek, gyárak, földek és minden nyers­

anyag olyan közös vagyon lesz, mint a milyenek ma pl. a kincstári erdők, a városi ligetek vagy föl­

dek. Ilyen közös vagyon pl. a vasút is.

Milyen lesz ez a kommunista uj világ ? Ember, ne próbáld elképzelni, mert Marx azt mondja, nem tudod elképzelni! Miért ? Azért, mert a mint az egész társadalom alapberendezkedése átalakult, úgy ezzel átalakul az ember lelkivilága is. Gondolkodásunk, Ítéleteink, egész lelkivilágunk nézetei, egész kultú­

ránk átváltozik. A mint az uj kommunista gazdasági alap megszüntet minden egyenlőtlenséget, arány­

talanságot, ellentétet és fonákságot, úgy ezzel együtt uj véleményeket, uj elveket hoz majd létre jogról, tudományról, művészetről, sőt vallásról és erkölcs­

ről is.

Nagy és fenséges lesz az átalakulás, a világ uj és sokkal szebb képet nyer. Lehullanak azok a rab­

bilincsek, melyekbe vetették a súlyos gazdasági viszonyok a szellemi erőket. Felszabadulnak az ideális eszmei erők és megerősödnek. Az uj társa­

dalomban nem lesz többé osztályharc, tehát a vallási, jogi és erkölcsi elvek sem szegődnek többé egyes

(28)

hatalmas osztályok szolgálatába. Tökéletes lesz tehát az önállóság, ebből uj élet fakad, erősebb, frissebb, termékenyebb, de főkép egészségesebb kulturélet, olyan élet, a minő azelőtt soha nem volt.

Em ber! A társadalom ezen jövendő képét meg­

ítélni ne próbáld! Marx arra tanít, hogy ez a mai fogalmaink szerint lehetetlen ! Az uj társadalom uj gondolkozást, uj igazságot, sőt a gondolkozásnak uj törvényeit hozza létre, az uj társadalmat csakis ezen uj gondolkodási törvények szerint lehet megítélni.

Régi zsinór mértéket nem lehet uj -viszonyokra szabni.

így gondolta el és írta meg Marx a kommu­

nista társadalom képét. Ezt a Marx-féle kommuniz­

m ust — amit ma a szociáldemokrácia teljességében magáénak vall és elfogad — jellemzi, hogy nem szüntet meg minden magántulajdont, mert a haszná­

lati és élvezeti cikkek ezután is kinek-kinek magán- tulajdonát képezik.

* * *

Minket az a kérdés érdekel közelebbről, hogy a magyarországi szociáldemokrácia mit akar a kom­

munizmus címe alatt megvalósítani. Ez, t. i. a kom­

munizmus megvalósítása végcélja a szociáldemokrá­

ciának nálunk Magyarországon, ezt ujra^és újra a szociáldemokrácia hivatalos lapja, de a programmja is élesen, kiemeli.

A magyar szociáldemokraták állottak eddig a legtávolabb attól a lehetőségtől, hogy ők programm- jukból valamit is megvalósítsanak. Az utóbbi, másfél

(29)

23

évtized törvényhozása sok mindent megvalósított, a mit a szociáldemokrácia ernyedetlen agitációjával követelt, de eltekintve ezektől az egyes sebhegesztő törvényektől, a szociáldemokráciának kilátása alig volt ahhoz, hogy programújának megvalósítása cél­

jából nagyobb szerephez jusson a közel jövőben.

Ez sajnálatos dolog volt, melynek átkát, most érzi az ország is, de bizonyára érzi maga a szociál­

demokrácia is. Sajnálatosnak azért mondom legin­

kább azt, hogy a szociáldemokráciát elnyomta a közelmúltban bukott rendszer, mert a szociáldemok­

rácia programja így nem mehetett át az élet és a mecfvalósíthatás kritikai rostáján, ezek után kerül a megrostálás állapotába. Ez ép magának a szociál­

demokráciának és annak a teljesen kész, az élet minden ágára kiterjedő programúinak árt, mellyel a szociáldemokrácia a jövőnek nekiindul.

Azt fölösleges itt külön kiemelni, hogy egészen más dolog valamit zöld asztalon és papiron meg­

csinálni és kigondolni, mert azért, hogy valami papiron szépen hangzik, még nagyon is kérdéses, hogy beválik-e az életben is ? ! Bármilyen szépen kigondolt és tökéletesen megcsinált is a programm, az értékét akkor ismerjük meg, ha az életben keresztül akarjuk vinni, mert az igazi bíráló mindig az élet. Sokat simít, sokat változtat és alakít, sok hiányt és gyarlóságot mutat fel az élet a legszeb­

ben kigondolt terven is.

Az élet ezen tapasztalatával felszerelve kissé erősen kérdőleg tekintünk a szociáldemokrácia kom­

munista törekvései felé, mely az életrosta alatt

(30)

24

bizonyára egész más alakot ölt fel, mint ahogyan ezt Marx is, de a mai hivatalos szociáldemokrácia is elgondolja. A mi magyar szociáldemokratáink erősen Marxhoz tartják magukat, a kommunizmus terén is az eddigi jelek szerint teljesen Marx hívei.

A kommunizmus tehát, a minek hangoztatá­

sát ferde szemmel nézi az országnak óriási többsége, Marx nyomán azt jelentené nálunk, hogy senkinek nem volna tulajdon földje, nagyobb gazdasági gépe, senkinek nem volna malma, gyára, nyomdája, (általában ipari üzeme) hanem mindez pl. a városé volna és a lakosok azoknak a várostól megbízott kezelői. A mit a földmive| gazda a földjén termel, az közös tulajdon, annak legnagyobb részét a szociáldemokrata városi hatóság a köz, az egész város javára elrekvirálja. A malmokban a város közegei utján megőrölteti a gabonát és liszt-jegyek ellenében szolgáltatja ki a lisztet stb.

Azonban haszontalan dolognak tartom a további elgondolását és leírását annak, hogy milyen is lesz vagy lenne az a kommunizmus, hiszen Marx sze­

rint gondolkodásunk törvényei is egész belső vilá­

gunkkal együtt átalakul annyira, hogy mostani fogalmainkkal nem lehet az uj alakulásról Ítéletet alkotni.

Ellenben mint Marx is a múltból és jelenből következtetett a jövőre, mi is visszatérünk a múltba és kutatjuk, volt-e már kommunista kísérletezés valahol, ha volt, milyen volt az és milyen sikerrel vált be, meddig élt és mi volt az oka annak, hogy

(31)

25

megszűnt. Annál is inkább visszaszállunk a múlt idők tapasztalataihoz, mert az emberiség földi éle­

tében már mindent megpróbált, a mi az élet külső viszonyait illeti. Alig hihető, hogy sok uj gondolat teremjen meg, olyan t. i., melyet már egyszer az emberiség meg nem próbált volna. Csak ismerni kell a történelmet és benne az embert, mérhetetlen bő tapasztalatot lehet szereznf.

(32)

Bizonyít-e a történelem a kommunizmus m ellett ?

Az emberiség sok ezeréves történetében több érdekes példát és törekvést találunk a kommunista társadalom megvalósítására. Mutatja ez azt, hogy igaza van annak a közmondásszerü bibliai mondás­

nak, hogy nincs uj a nap alatt, másrészt azt is, hogy Marx elmélete nem eredeti, csak a kivitelében van önálló módosítása.

1. Vissza szádunk a régi görög időkbe, a Krisztus születése előtti időkbe. Ott találkozunk az emberiségnek egyik legbölcsebb elméjével, egyik legnagyobb gondolkodójával, Platóval. Ő kereste először az emberi élet jobbra fordulását a külső viszonyok megváltoztatása által és pedig a közös vagyon és birtoklás, a kommunizmus alapján.

Plátó szerint csak az erényes ember a boldog ember, mert csak a jó és igazságos ember találja meg lelkének állandó nyugalmát. Már pedig, hogy az erénynek becsülete e földön biztosítva legyen, arról az államnak kell gondoskodnia. Az állam úgy gondoskodik erről, hogy a társadalmi életben meg­

honosítja és megtestesíti a négy sarkalatos erényt:

a bölcseséget, a bátorságot, az önmérséklést és az igazságosságot. Azonban az állam csak úgy éri el

(33)

27

a célt, ha vannak ezen erényekben tündöklő kor- inányférfiai, akik szigorúan .ellenőrzik a többi tár­

sadalmi osztályokat és gondosan ránevelik azokat teendőik végzésére.

Nehogy azonban az uralkodás és kormányzás tisztjét teljesítő bölcs és derék férfiak letérjenek az igazság ösvényéről — amire magán és családi érdekeik csábíthatják őket — ezért a harcosok és uralkodók osztályában a magántulajdont és a csa­

ládi intézményt el kell törölni. Mindent az államtól kapjanak, a magukénak ne nevezzenek semmit. Az atya ne ismerje gyermekét, sem a gyermek atyját.

Ez főbb vonásában Plátó kommunizmusa, igy akart ő mindenki számára megelégedést és kelle­

mes életet teremteni. Azonban polgártársai előtt nem sok tisztességet aratott tanításával, ezért elment Szicíliába Dionyzos zsarnokhoz. Ez a zsarnok Plátó szellemes fejtegetéseit eleinte nagy örömmel és kedvteléssel hallgatta végig, de mikor Plátó ked­

venc eszméjét ismételten ajánlotta a fejedelemnek megvalósítás végett, Dionyzos már nem vette tré­

fára a dolgot és Plátó kénytelen volt titokban elmenekülni, csakhogy életét megmenthesse.

Ez volt az első kommunista elmélet sorsa.

2. A történelem évezredes útjában a kommu­

nizmus nyomait kutatva meg kell állapodnunk egy igen lelkes és áldásos kor mellett, mely kimon­

dottan nem létesített ugyan kommunizmust, de azt, amit megtett, minden idők és korok számára pél­

dának lehet venni — különösen egyes szempon­

tokból. — A keresztyén ókor apostoli ideje az, ami­

ről szólni akarunk, közelebbről a jeruzsálemi gyii-

(34)

28

lekezet élete. Az apostolok cselekedetei 2., 4. és 5.

fejezetében van leírva ^az, amire itt kitérni akarunk.

A 2. f. 44. és 45. versében ez van leírva :

„Mindnyájan pedig, akik hisznek vala, együtt valának és mindenük köz(ös) vala. És jószágukat, marháikat eladják vala és osztják vala azokat min­

deneknek, mint a szükség mutatja vala.u

KibóVítve és érthetőbben leírja a 4. fejezet, melyet itt idézünk: „A sokaságnak pedig, amely hitt vala, szivük, lelkűk egy v a la ; és senki semmi marháját nem mondja vala magáének, hanem nekik köz(ös) vala. (32. v.) És az Apostolok nagy buzgó- sággal tesznek vala bizonyságot az Ur Jézusnak feltámadásáról; és mindnyájan felette nagy szere- tetben valának. (33. v.) Mert ő közöttük senki sem vala szűkölködő; mert valakik mezőket vagy háza­

kat bírnak vala, eladván azokat, az eladott marhá­

nak árát előhozák vala. (34. v.) És letészik vala az Apostoloknak lábaiknál, és elosztják vala azt min­

dennek, amint kinek-kinek szükség vala. (35. v.) Ez a kommunista-féle állapot, a mi az első keresztyéneknél megvolt, nem Krisztus parancsa nyomán keletkezett. Krisztus tanítása a vagyon szerzésre nézve roppant világos és egyszerű: ne ez legyen az ember egyedüli gondja a földön ; a vagyonnal úgy kell bánni, hogy az örök életre kincseket gyűjtsön az ember. Jézus tanítása szelle­

mében vagyonosság vagy vagyontalanság mellékes, minden attól az érzülettől függ, mely az ember szivében él.

Az a lelkes, a felebaráti szeretet igazi érzésé­

től áthatott első keresztyén gyülekezet megvalósí-

(35)

29

J tott valamiféle kommunizmust, melyben nem a V közös termelés és nem a közös fogyasztás a lényeg, hanem a szeretet közössége, hogy szűkölködő ne legyen köztük. Itt a kiindulópont semmi más, mint az, hogy ne legyen köztük szűkölködő, tehát egy­

formák akarnak lenni, mindenki szegény akar leérni, ne legyen közöttük külömbség még vagyonban sem, azért közösbe adják és onnan kapja meg kiki azt, amire szüksége van. Az a megosztás, ami köztük volt, teljesen önkéntes, senki sem kényszeritette azt. Ennek a kommunizmusnak egyedüli alapja a felebarátját igazán szerető, vele mindenét megosztó, önzetlenül érző lelkűiét.

De a biblia nem volna Isten igaz és éltetadó beszéde, ha az emberi gyarlóságot ki nem emelné ott, ahol tanulhatunk belőle. így bemutatja a biblia, hogy a szeretetnek ezen kommunizmusa is az emberi önzés és haszonlesés árnyától léket kapott.

(Anániás és Safira esete Ap. csel. 5. 1—10.)

Hogy meddig tartott ez a vagyonközösség, azt a biblia meg nem mondja, de nem is szükséges, hogy megmondja, magunk is rájövünk. Amint ugyanis a hivek között megszaporodtak azok, akik­

nek lelkében a felebaráti szeretet lelke és az önzet­

lenség érzete alább hagyott, a haszonlesés és önzés viszont megnőtt, a szeretet kommunizmusa is alább hagyott és végül megszűnt vagy eltörölték. A fele­

baráti szeretet némi kihűlésére lehet következtetni már abból az intésből is, melyben Pál apostol része­

síti a Korinthusbelieket. (Pál I. lev. Kor. 11.*, 17—22.) Ebből az őskeresztyén kommunizmusból azon­

ban egy tanulságot világosan levonhatunk, sőt le is

(36)

30 —

kell vonnunk. Ez a tanulság pedig az, hogy addig mig a vezetők és a társadalom dolgozó tagjaiban meg van az igazi felebaráti szeretet és — a mai nyelven szólva — a közügyekért való őszinte, állandó és igazán odaadó lelkesedés, addig lehetne szó, csakis addig lehet szó kommunizmusról, illetve a kommunizmus valamelyes vagy teljes sikeréről. De menten megbukik a kommunizmus, mihelyt meg­

csappan a közügyért való lelkesedés, mihelyt haszon­

lesés, önérdek üti fel fe jé t! Már pedig nagyon is tökéletes emberek kellenének ahhoz, hogy a kommu­

nizmus sikerrel kecsegtessen. A mint az őskeresztyén egyházban a koíhmunizmusnak azon egyszerű alakja is csak addig tartott és addig vált be, mig az önzés dudvája ki nem nőtt a szivek talajából, úgy más tökéletesebb kommunizmus csak akkor igér sikert, vagy csak valamelyes boldogulást, ha minden ponton tökéletes, úgyszólván angyali lelkek vannak, mert mihelyt behatol az önzés, azonnal vége minden boldogulásnak.

De itt még egy szempontra kell kitérni, a mit ismét csak nem lehet figyelmen kívül hagyni, de egész nyíltsággal rá kell mutatni. Rendkívül sajná­

latos tény a szociáldemokráciában, hogy Marx és vele együtt a szociáldemokrata tábor igen tekintélyes tömege a vallás iránt igen elfogult álláspontot kép­

visel. Már magának a vallásnak említése is igen sok­

szor mintha vörös posztó volna.

Programmban és papíron azt hirdeti, hogy a vallás magánügy, de a valóságban úgy fest — leg­

alább eddig — a tényállás, hogy a vallás üldözött ügy, a vallás mostoha ügy. Nem arra támaszkodik

(37)

ez az állításom, hogy a Népszava és más sajtó­

orgánumok egyes vallások intézményei, szolgái és elöljárói ellen bizonyos kéjelgéssel és cinizmussal írnak és agitálnak, még arra sem támaszkodom, mi­

kor azt a fenti állítást megtettem és fentartom, hogy kivált (és egyedül) a keresztyén vallás történelmi szereplését sokszor elhomályosítják és elferdítik.

Csak azt mondom erre, hogy kiki úgy énekel, a hogy tud. Mikor én a szociáldemokrácia részéről üldözött ügynek mondom a vallást, azzal bizonyítom, hogy minden a vallás ellen írt és a tudomány leple alatt a vallást támadó könyv hozsannára, szives fogadásra és meleg otthonra talál a szociáldemokráciá­

nál ; arra támaszkodom, hogy a vezérek úgyszólván mind kérkedtek a vallástalanságukkal. Folytathat­

nám ezt, de a tárgytól eltérít.

Sajnos mindez azért, mert a mely világnézet és politikai irány elveinek sikeres megvalósítása érdeké­

ben, az embeii természet vad és ferde hajlamának meg nemesítése, nevelése érdekében leginkább rászo­

rulna a vallás hatalmas, javító, nemesítő, szelídítő befolyására és segítségéie, az ép a szociáldemokrá­

cia. Sajnos, hogy a szociáldemokrácia a maga párt- hiveit ilyen vallásellenes irányba befolyásolja, mert hiszen mindenki tudja, hogy a szociálista alig tart valamit a vallására, mert ő magát okosabbnak tartja.

Igen sajnálatos jelenség ez annyival inkább, mert ahhoz a kommunista programúihoz, melyet a szociáldemokrácia megvalósítani akar, olyan emberi tulajdonságok kellenek, melyeket megadni az emberi szívnek egyedül a vallás tud. Attól tartok, hogy a vallásnak a lelkekból való kiirtása, vagy legalább

31 —

(38)

32

is a lelkek elhidegülése a vallás iránt valamikor igen keményen megbosszulja magát. Ha semmi más, de ez lehet az a fájó pont, a melyen megsebezhető lesz a szociáldemokrácia, a melyen át könnyen meg­

kaphatja a haláldöfést. Mert elvadítani könnyű az emberi szivet, de az elvadított szivet megfékezni igen nehéz.

* *

*

Ide illőnek, a tárgynak megfelelőnek tartom ezt a rövid kitérést, amit a keresztyén ős kommu­

nizmussal kapcsolatban a szociáldemokrácia és a vallás viszonyáról ideiktattam.

Hosszú idő, sok évszázad telik el ezután, mig eljutunk egy kommunista kísérlethez. Valójában véve a kath. egyházban kifejlődött szerzetesi intéz­

ményt kell még megemlítenem, mint amely intéz­

mény a kommunizmust tökéletesen megvalósította.

A szerzetesek mai szervezetében a kommunizmus­

nak több faját lehet megkülönböztetni. Némely szerzetben az egyes tagnak igazán semmi magán- tulajdona nincsen, még azt a ruhát sem nevezheti magáénak, ami rajta van, minden az egész szerzeté.

Más szerzetben szabadabb e téren a felfogás, mert nemcsak ruha, de pénz és egyéb tárgyak fölött is önállóan rendelkezik az egyes szerzettag.

A'XVI. századig haladunk, mig eljutunk nem ugyan egy kommunista kísérlethez, de eljutunk egy olyan irodalmi műhöz, melyben egy kommunista társadalom képe le van írva. A mű szerzője a nagynevű angol kancellár Morus Tamás, ki 1516-ban adta ki a könyvet Utópia cim alatt. Ez a szó, Utópia, görög szó, annyit jelent, m in t: nem létező

(39)

33

hely, magyarul azt is mondhatnók: Senki szigete, mert Utópia a szerző szerint egy képzelt sziget- ország, melynek boldog állapotát Írja le. Hogy Morus Tamás azért irta-e ezt a könyvet, hogy egy újon­

nan létesítendő társadalmi rend mintaképét adja elő, azt nem lehet kimutatni, de annyi bizonyos, hogy rá akart mutatni korának igen szomorú szo­

ciális bajaira, melyeket a magánvagyonnal való lelkiismeretlen visszaélés, a birtokosok féktelen kapzsisága idéztek elő.

Utópia szigetországban van húsz szépen épült nagy város, ahol mindenben (nyelv, szokás, intéz­

mény stb.) teljes az egyformaság. A húsz város egy szövetséges államot alkot, melynek élén egy élethossziglan választott fejedelem áll.

Az államban nincs magántulajdon és nincs munkabér, az embereket a becsülettudás és a szd- ciális szellem serkenti munkára. Földmivelő mun­

kát mindenkinek kell végeznie, legaláhb két évig falun kell dolgoznia. De valamely iparághoz is érte­

nie kell mindenkinek. A munkaidő naponkint 6 óra, az alvás 8, a többi idő felett szabadon rendelkezik.

De tudományos pályára is lehet lépni, azon­

ban erre az engedélyt a nép titkos szavazással adja meg a papok javaslatára. A közvéleményben lebecsült és kellemetlen munkát vagy olyanok vég­

zik, akik ez által különös módon akarnak Istennek szolgálni, tehát vallásos érzelemből, vagy olyanok­

kal végeztetik, akiket hadifoglyok és kényszermun­

kára ítélt gonosztevők közül toboroznak.

Amit a közös munkából termelnek, azt a város főpiacán levő raktárakban helyezik el. Innen látja

3

(40)

u

el a családját minden férfiú. Lopástól nem kell tar­

tani, mert nem tud vele mit csinálni, magántulaj­

don nincs, pénz nincs, el nem adhatja. Már pedig mindezek rugói a lopásnak. A terményfölösleget külföldi szegények között osztják ki, esetleg eladják és a befolyó pénzt félreteszik, hogy netaláni háború esetén külföldi zsoldosokat toborozzanak.

A családi élet szent és sérthetetlen. A férfiú a családfő, a nő mindenben egyenrangú társa. A család együtt marad, ott maradnak a felnőtt fiuk is mindaddig, mig a felnőtt tagok száma el nem éri a 16-ot, mert ha ezt a számot elérte, akkor a fölös számú családtagot kisebb családokba osztják be. Ha tulnépesedik a város, a lakosság egy részét átplántálják gyérebben lakott városokba, ép úgy ha tulnépesedik a sziget, a polgárok egy része kiván­

dorol.

Ez Morus Tamás képzelt szigetországa, a kommunizmus elméleti kísérlete. Ha gyakorlati célt nem is ért el vele, de- mindenkor jellemének és nemes gondolkozásának érdekes bizonysága marad.

* *

4. Most pedig áttérünk három kommunista berendezésű társadalmi kísérlet bemutatására, tehát olyan társadalmi berendezkedés megismertetésére, ahol a kom munizm ust tényleg megvalósítva látjuk.

Nagyon távol esik egymástól mind a három tár­

sadalom, nem annyira a helyet értem, — hiszen Ame­

rikában volt mind a három — hanem a berendez­

kedés alaptermészetét, szellemét és irányát illelőleg.

(41)

35

I. Az első kommunista társadalmi és állami berendezkedés elvezet minket Délamerikába az amerikai benszülöttekhez, a híres Inkák törzséhez.

A benszülött Inkák törzsei már körülbelül 400 évvel az európai felfedezők megjelenése előtt, a mai Peru és Bolívia vidékein egy párját ritkító kulturállamot teremtettek. Ebben az államban a kommunizmus volt a társadalmi és állami élet alapja. Magán- tulajdon nem volt.

Az ország élén állott a törzsfő, a napisten fia, minden alattvalójának föltétien (élet és halál) ura.

Az ország földje három részre volt felosztva:

egyik rész az alattvalóké, másik rész a törzsfőé, harmadik rész kultusz célokat szolgált. Minden család tagjainak számához képest bizonyos nagyságú föld­

darabot és lakóhelyet kapott haszonélvezetre, mely a családfő elhalálozása után visszaszállott az államra. Azonban az egész ország földjét az alatt­

valók művelték meg, az Inka (törzsfő) részét és a kultusz célra szolgáló részt is azok művelték. Ruhá­

zattal és minden más szükséglettel el kellett az udvart látni. Sem pénz, sem adó nem volt. Ha éhség ütött ki, akkor az udvartartásból és a kultusz­

költségből látták el az alattvalókat.

Az állam nyelvét mindenkinek meg kellett tanulnia. Az állam polgárai közé 24 éves korában vette fel az ifjút, amikor a kijelölt községben kapott lakást. 25 éves korában megházasitották, úgy hogy az egész községben egy napon tartották meg azok a legények menyegzőjüket, akik egy évfolyamban születtek.

Minden tiz család fölött állott egy elöljáró, öt

3*

(42)

36

elöljáró fölött volt egy főnök, ezek fölött mint ellen­

őrző közegek századosok és ezredesek. De maga az uralkodó is beutazta időnkint birodalmát, hogy meggyőződjék, rendben van-e minden.

Ha igy megfigyeljük az Inkák birodalmának berendezését, azt látjuk, hogy ebben az országban az állam annyira gondoskodott az alattvalókról, hogy a létfentartás aggodalma és keserű gondja senkit sem gyötört. Ellenben kifejlődött ebben az állam­

ban rendőri szisztéma, mely szinte mindenható ha­

talommá nőtte ki magát, nagy szerepet játszott a kémkedés, hazugság és árulás. Az állam polgára föltétien tulajdona volt az államnak, személyes szabadságát oda kellett adni az államnak, úgy hogy szinte rabszolgája volt az államnak, hiszen utazni is csak felsőbb engedély mellett lehetett. Viszont szükség esetén egész törzseket telepítettek át a birodalom másik részébe. Ha pedig gyanús volt a

hűségük, egyszerűen kiirtották őket.

Mégis, ez az ország a szemlélőnek bámulatát hívja ki, bár sok vadság tapadt még a berendez­

kedéshez, de sok olyan intézkedés is, amit fejlettebb viszonyok mellett más müveit népeknél nem talá­

lunk meg. Sajnos, az Inkák sorsa is meg volt pecsé­

telve a fehér emberek önző, kapzsi és embertelen vadsága folytán.

II. A kommunizmusnak egy más kísérletét találjuk meg a paraguayi redukcióban, melynek élén a jezsuiták, mint hittérítők állottak. A jezsuita hittérítők ugyanis III. Fülöp spanyol és portugál királytól elkérték a Paraguay és Uraguay között fekvő földrészt, hogy a keresztyén hitre térített indiá­

(43)

37

nokat itt letelepítsék, az európaiak átkos és rossz befolyásától megóvják, főkép a fehér szörnyetegek, a portugál rabszolga vadászok ellen megvédjék őket.

A tartomány a spanyol király fennhatósága alatt állott; lakosságának száma a legnagyobb virág­

zás idején elérte a 160.000, kik 44 helyiségben lak­

tak. A telepek egyforma terv szerint készültek, mindegyik élén két jezsuita állott. A telep közepén volt a közös magtár, melybe minden terményt be kellett hordani. Magánbirtok az egész telepen nem volt, mert a termőföld is, a marha és juhnyáj is közös volt. Mindenki kapott házat, kis kertet is, melyet saját akarata szerint művelt meg és az abban termett dolgok sajátja voltak a családnak. Volt min­

den telepen kézműves, sőt még szobrász, festő is volt.

A közös munkára trombita és dobszó mellett vonultak ki, a nők otthon dolgoztak házi teendők­

kel és házi iparral foglalkozva. Még Európába is elkerült az a vászon, amit ők szőttek. A gyerme­

kek ezalatt iskolába jártak és Írni, olvasni, számolni tanultak, egy keveset spanyolul is. De védte a tele­

pet katonaság is, melyet a kapzsi rabszolgavadászok ellen kellett megszervezni. Volt még a telepen kór­

ház és gyógyszertár is.

A paraguayi telep élete közel 150 évre terjedt.

Az igazság kedvéért megjegyezzük, hogy ez a telep bizonyára hosszabb életet ért volna meg, mert nem belső okok miatt szűnt meg, hanem külső kény­

szerítő okok vetettek végett a virágzó telepnek. A telepek a szomszédos államok polgárháborúi és véres versengései között lassankint összemorzso­

(44)

38

lódtak. Több telep a bolíviai indiánok között meg­

őrizte függetlenségét, de Lopez argentiniai elnök erőszakoskodása őket is visszaüzte az őserdőkbe (1848-ban), a hová már előzőleg az összemorzsolt telepek lakói elhúzódtak.

így lett vége ennek a kommunizmusnak is, melynek életében, nevelésében és munkásságában egy hatalmas segítő és nemesitő eszköz volt a vallás.

III. Még egy kommunista társadalmi és állami berendezkedést óhajtok megismertetni, mely már jóval közelebb áll hozzánk, mert a 19. század köze­

pére esik.

A mi ezt a kísérletet illeti, annál is fontosabb, mert ennek alapgondolata és egész kivitele a mai szociáldemokrata állásponthoz igen közel esik.

Cabet francia polgár 1840-ben kiadott egy kommunisztikus programmot, melyben egész Francia- országot kommunista községekből álló köztársasággá akarta átalakítani. Ecélból regényt is i r t : „Utazás Ikáriába“ címmel, mely a munkásnépre igen nagy hatással volt.

Cabet azonban nem maradt az irodalmi téren, hanem a cselekvés terére lépett. Északamerikában egy elhagyott mormon városban telepített le egy kommunista gyarmatot, melyet elnevezett Ikáriának.

A kis gyarmat szép, lassú virágzásnak indult, a szépen és otthoniasan berendezett csinos házikók szaporod­

tak. A lakosok is szorgalmasan dolgoztak, munka után szórakoztak, mert a válogatott müvekkel díszí­

tett könyvtár mellett kellemes változatosságot hozott a gyarmat életébe a zenekar, színházi előadások,

(45)

39

táncvigalmak Az ikariai nyomdából napilap jelent meg — több nyelven.

A családi élet megmaradt, de a gyermekneve­

lés a község feladata volt. Az ifjúság gondos neve­

lésben is részesült, kivált a kommunista eszméket illetőleg. Nyilvános istentisztelet nem volt, mindenki azt hitte, a mit jónak tartott.

A kis gyarmat gazdaságilag hamar felvirult, de ép ez volt a veszte. A anyagi gyarapodás növekvé­

sével súrlódások keletkeztek. Egyik visszaélés a mási­

kat érte, úgy hogy maga Cabet az alapitó a hozzá hű embereivel 8 évvel az alapítás után (1856) oda­

hagyta Ikáriát Az ott maradt lakosság anyagilag tovább fejlődött és egész vagyoni jólétre tett szert.

A kommunista telep sorsa azonban meg volt pecsételve. Az 1870-es években, mikor már egészen szép vagyoni állapotba jutott a telep, a kommunista szellemben fölnevelt, gondos nevelésben részesített ifjúság volt az, mely a kommunista államot szét­

robbantotta. A már a kommunista községben fel­

nevelt ifjúság ugyanis kalandvágyó és engedetlen volt, olyan volt ez az ifjúság, mely sem kor, sem tapasztalat előtt meg nem hajolt Az eredmény az lett, hogy az öregek és a fiatalok között szakadásra került a dolog. Az öregek távoztak el és külön gyarmatot alapítottak, a fiatalok ott maradtak.

De igy sem maradtak sokáig. A kommunista átok utolérte őket. A mint vagyonilag gyarapodott a köztársaság, úgy fogyott az egyetértés, .helyébe pártszenvedély, széthúzás fejlődött ki, mely végre is meghozta a pusztulást. 1895-ben a lapok tudtul adták az egész világnak, hogy az Icaria Community

(46)

feloszlott. Likvidálásra került a sor. Egy gondnokot választottak, a ki a közös vagyont az egyes tagok és azok örökösei között szétosztotta, hogy ezután azt ki-ki, mint magánvagyont függetlenül birtokolja és használja.

Ezzel végére értem a kommunista kísérlete­

zések történelmi ismertetésének. Nem akarom az ösz- szes kisebbrendű kommunista kísérleteket ismer­

tetni, csakis azokat, melyek más és más oldalról mutatják be a kommunizmus történelmi kísérleteit.

Bátran mondhatná bárki is, hogy abból, ha a múltban nem sok eredményre vezetett a kommu­

nizmus, egyáltalában nem következik, hogy a jövő­

ben nem sikerülhet. Annyit jegyzünk azonban meg, hogy az emberiség évezredes útjában nem tér ugyan vissza ugyanarra a helyre, a haladás menete és törvényszerűsége mégis ugyanaz marad. Tegyük hozzá, hogy az ember is mindig csak ember marad, lassan fejlődik, lassan nevelődik és ezen fejlődését, nemesedését soha külső viszonyoktól várni nem lehet, csakis legbelső, lassú lelki átalakulástól.

(47)

Aggodalmak és érvek a kommunizmus ellen.

A kommunizmus történeti kísérleteinek meg­

ismertetéséből érthetően megtanultuk, hogy micsoda maga a kommunizmus, azért úgy gondolom, fogal­

mának további meghatározásával nem kell foglal- koznuk.

Sokkal közelebbről érdekel bennünket az, hogy mikép gondolná a szociáldetnokrácia a kommuniz­

must a jelen körülmények között megvalósítható­

nak. Mehetne-e az csakúgy parancsszóra, mondjuk diktatúra utján? Avagy felülkerekedik a jobb belátás és a kommunizmus megvalósítása lassú lépésben és a nemzetnek ránevelése utján törté­

nik úgy, hogy szinte érett gyümölcsként hullik le a nemzeti haladás fájáról ?!

A kommunizmus felé haladó út az, amit szo­

cializálásnak neveznek el a legújabb időben. Ennek a szocializálásnak alapgondolata az, hogy a nagyobb üzemeket ki kell venni egy ember vagy néhány részvényes kezéből és a munkásokkal megosztani úgy, hogy minden munkásnak, bárki legyen is az, érdeke legyen a nagy üzemben akár úgy, hogy részvényes legyen minden mupkás, akár a nyere­

mény tiszta összegéből bizonyos százalékot kap­

(48)

42

nak, azonfelüí az üzem vezetőségében a munkások bizalmi emberei is helyet foglalnak.

Ha ezt a szocializálást, amit eddig leirtunk, jól megfigyeljük, bizonyára eszünkbe jut a Marx- féle értéktöbblet elmélet, melyre épen ezen szocia­

lizálás által kapunk feleletet. Tagadhatatlan hatal­

mas tény a szocializálás, melynek első és legna­

gyobb következménye az lesz, hogy az ipari mun­

kás nem néz többé arra a gyárra úgy, mint idegen tulajdonra, mely az ő verítékét kiszívja, hanem úgy tekint arra, mint amelynek haladásában neki is érdeke és része van, amelyhez neki is köze van, amelyhez őt is köti valami szál. Máskép dolgozik mindjárt, máskép kíméli az anyagot, máskép érdekli minden, ami a gyárra vonatkozik.

Ezt a szocializálását a kommunizmus felé haladó útnak mondtam, mert Németországban is a nagy üzemek szocializálása a jelszó, nálunk is ez a felfo­

gás terjed (a Ganz villamossági gyár esete).

Ha azonban alaposan boncolóra vesszük ezt a szocializálást, ép ebben találjuk meg a kommuniz­

mus ellen küzdő leghatalmasabb érvet. Mit jelent alapjában véve ez a szocializálás ? Nemde azt, hogy a munkás érdekeltséget keres a munkájában, keresi azt, hogy némi részben a sajátjáéban dolgozzék, mert akkor a munka jobban lelkesíti, közelebb­

ről élinti.

A kommunizmusnak egyik leghatalmasabb ellensége ép az emberi természetnek ezen tulajdon­

sága, bátran mondhatjuk, mindnyájunkkal közös vonása, hogy kiki sokkal szívesebben dolgozik azon a munkán, amelyhez neki is köze van. Bizony hasz-

(49)

tálán minden kommunista érvelés, azt a földet műveli szivesen a gazdaember, amelyik az ő sajátja!

Ha egy napszámos heteken át idegen földeken dol­

gozik, legkedvesebb az a munkája, amit a kis háza melletti kertben végezhet, mert ez az ö vé! S ha akármilyen fáradtan jön is haza a munkájából, szinte pihenésszámba veszi, ha otthon a saját házá­

ban vagy kertjében dolgozik.

Hatalmas tényt, az egész emberi lelket átjáró érzelmet, egész lényét átható gondolat és cselek­

vési irányt jelez az, mikor azt mondja az em ber:

ez az enyém ! A birtoklásnak ezen ténye a munka­

kedvnek, az egyéni törekvésnek, a munka sikeré­

nek egészen más alapot nyújt. Itt egyéni törekvésty ambíciót említettem. Ennél a szónál és fogalomnál meg kell állapodnunk, mert ép az egyéni törekvés és ambíció a földi életnek az a lüktető ereje, melyet a társadalmi élet vérkeringése hajtó erejének is nevezhetnénk. Az egyéni törekvés kifejlesztésére irányult minden eddigi nevelésünk. Tele van az élet olyan példákkal, melyek mind ezt az állítást igazolják. Az apának minden igyekezete a gyerme­

kei nevelésében oda irányul, hogy ne csak apai parancsszóra dolgozzanak, de önmaguk is töreked­

jenek dolgozni önmaguk jószántából! Az iparos­

mester akkor szereti meg az inasát, ha látja az inasifjún a komoly igyekezetét, hogy egyéni törek­

vésből dolgozik. A tanító az iskolában azt a gyer­

meket tudja igazán megdicsérni, aki igazi köteles­

ségtudásból is, de egyéni törekvésből is tanul és foglalkozik.

Folytathatnám ezt véges végig, mig odajutnék,

Ábra

kép  volt,  hanent  minden  mozogy  változik,  lesz  és  eltűnik.  Ugyancsak  Hegeltől  átvette  a  tárgyalási  u

Hivatkozások

KAPCSOLÓDÓ DOKUMENTUMOK

földre hajlik a rózsaszál Vedlik, hullik a fa kérge, lassú esők ellenére Hálót horgol a pók lába zörgő bokrok tar ágára Tű-levelek összebújnak, zölden vágnak

Gömör Béla professzor úr azt kérte tőlem, hogy a nemrég indított, a „Nekem mondták” című új rovatban írjam meg egy kis huncut emlékemet, valami olyas- mit, amit

§-t új (3) és (4) bekezdéssel egészítette ki, és ezzel újabb alapvető kötelezettségek épültek be az Alkotmány rendelkezései közé. Állampol- gári

Az elismerést igazából minden csapat megérdemli, mert amióta van szerencsém részt venni ebben a rettenetes buli-dömpingben (röviden hívjuk csak KARI NAPOKnak), még soha

A változatosság jegyében, új variáció jön el ő : Láttál-e már borban buborékot.. Láttál-e már

A másik – bár nagyságrenddel kisebb – előfordulás az Üllés környéki (ugyancsak Szegedhez közeli), melynek kutatását vadkitörések tarkították és ami

A hortobágyi témától elszakadva a következő lépésben azt kell felidéznem, hogy a katalóguskötet szerint Kosztka miként emléke- zett meg az 1879-es szegedi árvíz

(Ezt a feltevést azonban még bizonyítani kellene, többek között a szöveg és az írásjelek tintájának az összehasonlítá- sával, grafológiai érvekkel stb.).. oldal)